2002-03-20

Áldás békesség, szeretettel köszön töm a hallgatókat, Fekete Ágnest a felelős szerkesztot hallják.

Tavaszodik. Gyerekeim nagy lelkesedéssel vetik magukat a bogarak után. Megfigyelték például a pókokat. Fonják már a hálókat. Azt az egy szálat eloször, ami azután tartja a többit. Ez a kép jelképpé vált bennem. Vajon létezik-e egy olyan szál, ami minden mást tart. Van-e ilyen eleme életünknek, közösségeinknek? Amikor a reformáció elkezdodött Luther és Kálvin éppen azért emelt szót, mert úgy gondolták Isten kegyelme az az egyetlen amire mindent fel kell építenünk. Mai musorunkban tegyük fel a kérdést: Mi protestánsok, reformátusok tudjuk-e ezt az egyetlent a mai világban képviselni? Jelen vagyunk-e és hogyan vagyunk jelen hitünkkel ebben a világban?

Eloször válaszoljunk a történelem szemszögébol e kérdésre. Jó segítségünk lehet egy nemrég megnyílt kiállítás, mely Nemzeti Múzeumban látható és az ezeréves magyar keresztyénséget kívánja elénk tárni. A Nemzeti Múzeum részérol Biczó Piroska múzeológus-régész volt a kiállítás szakértoje. Kukkantsunk bele vele együtt a Reformációt bemutató szobába.

Biczó Piroska: A kiállítás elso formájában a Vatikánban volt, és a Katolikus Püspöki Kar rendezte. Ott ilyen bo protestáns kiállítási anyag nem volt, de a magyarországi bemutatóra ezzel a bovített anyaggal rendeztük a kiállítást.

Fekete Ágnes: Mit látunk itt magunk elott?

Biczó Piroska: Luther végrendelete, amely családi végrendelet, Magyarországra véletlenül került, a XIX. században egy mugyujto vette meg, Jankovics Miklós, aki aztán az evangélikus egyháznak adományozta katolikus létére ezt a rendkívüli jelentoségu iratot. Az utolsó lapja látható, Melanchton, Caspar Cruciger és Johann Bugenhagen, tehát a három reformátor aláírása van, akik hitelesítették a végrendeletet.

Fekete Ágnes: Ott van rögtön mellette egy biblia, ha jól látom.

Biczó Piroska: Igen, mellette a Vizsolyi Biblia, az elso teljes magyar bibliafordítás, ez egy ép példány, kevesen szokták tudni azt, hogy olyan részeket is tartalmaz, melyeket aztán késobb a református egyház nem fogadott el. Itt a látogatók néha ezen el is bóklásznak és elcsodálkoznak, hogy olyan neveket találnak, akiket a mai bibliáikban ok nem látnak. Például Sirak prófétát vagy Juditot lehet megemlíteni közülük. Ami fontos a református részben, azok az úrasztali edények. A bor és kenyér kiszolgálása az úrvacsoránál történik. Kancsók, poharak találhatók itt, és egy kenyérosztó tányér. Ez az I. Rákóczi György által, a kolozsvári Farkas utcai egyháznak 1641-ben adományozott aranykehely, egy zománcdíszes, medálokkal, dombormuves kis érmékkel díszített edény. Maguk ezek az érmek is Krisztus szenvedés-történetét mesélik el, és ami még jelentos, az adományozás évszáma, ebben az évben volt Kolozsváron zsinat, és valószínuleg erre adományozta I. Rákóczi György ezt a kelyhet. Erdélyrol tudjuk, hogy ez volt Magyarországnak az a része, ahol a négy bevett felekezet közé tartozott az unitárizmus is. A XVII. században már a protestáns irányzatok, különösen a nyugati protestánsság nem fogadta el ezt az irányzatot, Erdélyben pedig éppen az 1568-as tordai országgyulés határozata értelmében a fejedelemnek tartania kellett magát ahhoz, hogy az unitárizmus is a bevett vallások közé tartozzon, és itt ezzel az 1641-es zsinattal, a nagy adományozással a Farkas utcai templom kiépítésével tulajdonképpen rejtetten a reformációnak a református ágát támogatta.

Fekete Ágnes: Nagyon szép kék színu foglalatok vannak benne.

Biczó Piroska: Valóban. Most a felirata az még latin, a pohár szó, poculum jelenik meg itt, a katolikus latinságban használt calix-szal szemben. Nagyon sok edény van, amely megörökíti az adományozót. Jelentosége volt annak, hogy a gazdag birtokos családok, amennyiben reformátusok voltak, vagy egy-egy közösség maga adományozott egy edényt.

Fekete Ágnes: Van itt egy gyönyöru kancsó.

Biczó Piroska: Igen, az ún. oszlopos kannák típusába tartozik, amelybol nyolcat oriz a debreceni egyház. 1631-ben ketto darabot adományozott Zólyomi Dávid, az erdélyi csapatok vezetoje Debrecen városának, miután a télen ott beszállásolták a csapatokat, és a város sok szenvedést volt kénytelen elviselni a csapatok élelmezésével. Ugyanekkor történt egyébként I. Rákóczi Györgynek a harangadományozása is, tehát a város hálából kapta ezeket az adományokat. A kanna szellemi mondanivalójában is egy nagyon érdekes darab, az oszlopok Jeruzsálemre utalnak, a mennyei Jeruzsálemre, a Jelenések 3. könyvébol jelenik meg az a mondat itt, hogy: “a gyoztest oszloppá teszem az én istenemnek templomában”. Hollandiában megjelent munkákban valóban lehet eloképét is látni, minden feliraton bibliai idézet található, fontos darab itt a kiállításban a Cserépfaluból, Északkelet-Magyarországról érkezett szószékkorona, amely 1810-ben készül, és ugyanígy Ézsaiás könyvébol tartalmaz egy mondatot: “Kiálts teljes torokkal, meg ne szunjél, mint a trombita, emeld fel a Te szódat, és mondd meg az én népemnek az o bunét!”

Fekete Ágnes: A szószékkoronának a díszítése is tipikus, ott látjuk a pelikánt, például.

Biczó Piroska: Igen, a csúcsán látható az egyház jelképe, a gyermekeit tápláló pelikán, azonkívül egy galamb, amely a szentlélekre utal, még egy jelkép az Isten báránya zászlóval az úrasztali teríton 1651-bol, és a csengeri kannán is látható.

Fekete Ágnes: Itt láthatunk egy Kálvin ábrázolást is, és egy érdekes feliratot.

Biczó Piroska: XIX. századi mu, Kálvin János neve alatt a felirat: Ezen nagy ember igaz tiszteloinek ajánlva.

Fekete Ágnes: Nem tipikus ábrázolás, a tudós embert mutatja.

Biczó Piroska: Végül is a párhuzamait valóban nehéz megtalálni, de itt oszlopok között a könyvvel, az oszlopok fölött azután egy isten szeme ábrázolással Kálvint valóban mint az Isten emberét jeleníti meg. Ez a nemeskéri egyháznak a fedeles kupája, a nemeskéri evangélikus egyházé, Selmecbányán készült, a lutheri tanok megelevenítését látjuk rajta, az elooldalán látjuk Krisztust zászlóval mint gyozelmes Krisztust, ez a középkori, szenvedo Krisztussal szemben egy új felfogás. Amellett Krisztus a szoloprésben, ez az ábrázolás van itt, és tole balra pedig az Ótestamentumból és Újtestamentumból vett jelenetek és alakok, például Jób története, itt az a lutheri tétel jelenik meg, amelyben a törvényt és az evangéliumot állítja szembe egymással.

Fekete Ágnes: És mit láthatunk ezen a képen?

Biczó Piroska: A türelmi rendelet a protestánsoknak is a korábbi szigorból engedett, II. József látható, a különbözo felekezetek tagjai hálát adnak neki, van, aki a cipojét csókolja, de nyilvánvalóan itt a hálaadásról van szó.

Fekete Ágnes: Hadd kérdezzem meg, személyesen a református egyházhoz tartozik?

Biczó Piroska: A református egyházhoz tartozom, és református pap lánya is vagyok. Édesapám Fülöpszálláson volt református lelkész. A reformátusság – hallottuk – fontos üzeneteket hordozott hazánkban. Nem valami szukös patriótizmussal, hanem például Hollandiából vett minták segítségével gondolkodtak, tanítottak. Folytassuk ezt a gondolatot a mában. Vajon az Európai Unióban lehet-e a refomátus gondolkodásnak szerepe. E témáról nemrég konferenciát tartott a Protestánsok a Közéletben Alapítvány. A konferencia egyik szervezoje Szászfalvy László lelkészi végzettségu parlamenti képviselo volt.

Szászfalvi László 1986-ban végeztem a budapesti Református Teológiai Akadémián, és feleségemmel együtt azóta vagyunk csurgói lelkipásztorok. 90-tol politizáló keresztyén emberként, 98-tól képviseloként próbálok szolgálatot végezni.

Farkas Orsolya: A magyarság az európai csatlakozás küszöbén címu konferencia-sorozat elnöke is. Ez a konferencia egy nemzetközi konferencia volt holland testvéregyház részvételével. Gondolom, ez nem véletlen.

Szászfalvi László: A holland-magyar református kapcsolatoknak üzenete van, és mi a hagyományt szerettük volna újraéleszteni, hiszen ezek olyan közös gyökerek, amelyekre lehet építkezni. A református keresztyén embernek a közéleti felelosség-vállalását, a hétköznapokban vállalt felelosségtudatát próbáljuk erosíteni, és a politika szót természetesen kénytelenek vagyunk használni, de sokan pártpolitikát gondolnak alatta, mi a széles értelemben vett politikáról beszélünk mindig, és a széles értelemben vett közéleti felelosségvállalást próbáljuk a középpontba helyezni.

Farkas Orsolya: Mivel gazdagíthatjuk mi az Európai Uniót?

Szászfalvi László: A csatlakozás nem pusztán egy monetáris pénz-ügypolitikai kérdés, ezeréves magyar keresztyén értékeket és magyar protestáns értékeket vihetünk. Az elmúlt évtizedekben ez az Európa megváltozott, ennek az Európának is egy új Európa-képet kell megfogalmaznia; a relativizmus szellemisége uralkodott el, és hiányzik egy igazi, keresztyén fundámentum. Közös feladata az európai reformátusságnak, hogy ezt az európai alkotmányt mi magunk alakítsuk, és ne csak egy humanista életszemléletet tükrözzön, hanem valóban igazi keresztyén gondolatokat és értékeket is fogalmazza meg, és egy európai protestáns keresztyén fundámentumot kell adni ennek az európai alkotmánynak és ennek az európai jövoképnek.

Március 15-én többek között Dizseri Tamás a Református Bethesda Kórház foigazgatója is Széchényi díjat kapott. Ez a díj elsosorban egy munkatársi közösség érdeme – ahogyan o vallja, ezért a kórházban folyó munkáról úgy beszélgettünk, hogy a legkülönfélébb beosztásban ott dolgozók ültek egy asztal köré. Hogy hangjukat nevükhöz tudjuk kötni, kértem, maguk mutatkozzanak be.

Dizsery Tamás vagyok, a Bethesda Gyermekkórház foigazgatója.

Velkey György vagyok, a Bethesda Gyermekkórház orvosigazgatója, az aneszteziológiai és intenzív osztály foorvosa.

Szabó Cecília vagyok, kezdo orvosként dolgozom három és fél éve a kórházban.

Magay Margit vagyok, pedagógus, gyerekfoglalkoztató, hitoktató.

Rideg Gyula vagyok, a kórház egyik lelkésze.

Fekete Ágnes: Mit jelent egy egyházi kórházban dolgozni? Van-e ennek többlete?

Velkey György: Két szót szeretnék mondani: küldetés és szabadság. Pontosan tudom, hogy itt a helyem, és hogy nem én hívtam magam ide. Én teljesen küldetésként élem meg és ez egy végtelen nagy szabadságot ad. Igyekszem ennek a küldetésnek megfelelni, nem kell aggódnom, ha engem erre meghívtak, akkor az én sorsom ott van, ahol lennie kell, és akkor szabad tudok ebben lenni. Ez az egyik gondolat, ami miatt nagyon jó egy ilyen közegben dolgozni. A másik talán kézzelfoghatóbb, az, hogy igazából gyógyítani borzasztó jó dolog. Az ember rengeteg bonyolult dologgal találkozik az életében, jár az agya sokféle szervezésen, családfenntartáson, és aztán olyan végtelenül leegyszerusödik az élet, amikor arról van szó, hogy oda kell menni egy beteghez, amit tanultam 20-25 éven át a szakmámban, meg már az egyetemen, azt elo kell vennem, és embernek kell lennem, mégpedig küldetéses embernek abban az egy pillanatban. Arra az egy pillanatra rásurusödik az életem, és akkor egyszeruen nincs más, tudom, hogy amit csinálhatok, az egy szent dolog, és egyszeruen azt kell csinálnom, ezért nagyon jó gyógyítani, és ezért vagyok végtelen hálás, hogy én pont ezt a küldetést kaptam.

Dizsery Tamás: Ha csak a saját érdekeinket tartjuk szem elott, akkor a pillanat hamar elröppen, nagyon jó érdekérvényesítok is lehetünk, és akkor mindig ott marad a nagy ürességérzés, na de mi végre voltunk akkor a világban? Amikor gyógyítunk, amikor egy intézményt szervezünk, nem csak a konkrét helyzet fontos számunkra, hanem ezt egy tágabb kontextusban, távlatosabban is érdemes idonként szemlélni, érdemes rátekintenünk erre a tágabb horizontra, hogy ez a kórház a kicsinységével is tud azért olyan üzeneteket esetleg hordozni, közösségével, értékével, értékrendjével, ami esetleg példa lehet. Ez nem a mi érdemünk, hanem az Úristen kegyelmébol lehetünk mi teremto társai a gondviselésnek. A gyógyítás az egy nagy tisztesség, a Teremto Isten, amikor szüloi mivoltunkban teremtotársnak tekint bennünket, akkor gyógyítás során – ha mi ezt komolyan gondoljuk – társai, eszközei lehetünk.

Fekete Ágnes: Egyéni életemben, ha csak a magam érdekét nézem, akkor tovaröppeno dolgok vannak mindig. Ez talán az egyházunkra is igaz.

Dizsery Tamás: Azt hiszem, hogy túl kell lépnünk az egyházpolitikán, túl kell lépnünk immanens egyházi érdekeken. Az emberek jó része ma már templomba ritkán megy, viszont a diakóniára, az egyház karitatív szolgálatára egyre nagyobb az igény. A diakónián keresztül meg lehet szólítani embereket. Rosszul is megszólíthatjuk ezen keresztül az embereket, ezt kell kutakodnunk, hogy lehet a szolgálatunkkal, a professziónkkal üzenetet úgy átadni, hogy Krisztusra mutasson, és egy értékrendre mutasson.

Velkey György: Ami számomra még nagyon fontos ebben a kórházban az, hogy egyetemes, felekezetek felettiségnek vagy az ökumenének egy olyan gyakorlati példája, amiért borzasztó hálás vagyok, hogy megélhetek. Itt az asztal körül is reformátusok, evangélikusok, katolikusok ülünk, és a mindennapi munkában egy dolog számít, az, hogy van-e hitünk.

Szabó Cecília: Az nekem nagyon fontos, hogy nem csak szakmailag tudom látni a saját muködésemet itt a kórházban, hanem egy más dimenzióba is tudom helyezni, és hogy ebben itt általában partnerek az emberek. És ez nem azt jelenti, hogy itt mi mindannyian mosolyogva és rózsaszín gozben a föld fölött 10 centivel lebegünk, és mindig mindenhol nagyon jól érezzük magunkat. Tehát itt is van nagyon sok gond és az emberek ugyanúgy küszködnek a megélhetésért meg minden egyéb és családi problémákkal, és ugyanúgy kimerültek lehetnek és fáradtak és megviseltek, de mégis van egy másik dimenzió, ahova fel tudjuk magunkat emelni. Mindig van bennem egy ilyen gondolat, hogy ha az ambulanciára jönnek, vagy új gyerek jön, na ez a gyerek lesz az, akit nem fogok tudni, akibe beletörik a bicskám, és a következo pillanatban már arra kell gondolnom, amikor már odamegyek, és hozzányúlok, és megkérdezem és a családhoz szólok, hogy ott van mögöttem valaki.

Magay Margit: Egyértelmu, hogy itt a helyem, és nem az a kérdés, hogy most hogy is érzem én magam, hogy Isten idevezetett, itt van feladatom és tudom, hogy velem van Isten. Plusz jó dolog, hogy jó együtt dolgozni úgy, hogy keresztyén társak vannak mellettem, akiknek a munkájába besegíthetek én is.

Rideg Gyula: Az egészségügyben nagyon sok panaszszót hallunk ma, és nagyon sok gondról esik szó. Ez a kórház, ahol vagyunk – a Bethesda kórház -, olyan kórház, és ezt tartom az egyik legnagyobb jelentoségének, ami miatt érdemes keresztyén kórházakat létrehozni és fenntartani, hogy itt nem csak azt kérdezik meg a betegektol és a hozzátartozóktól, hogy mi a bajod és mire szorulsz rá, hanem megkérdezik az orvost, és megkérdezik az ápolót, hogy Te a hivatásodban hol tartasz, mire jutottál vele, hogy tudsz vele elszámolni, milyen gondok foglalkoztatnak, mit élsz át, amíg gyógyítasz vagy beteggel foglalkozol, mi legalábbis ebben a közösségben erre nagyon figyelünk, hiszen talán az egészségügynek az egyik legnagyobb gondja, hogy kiváló orvosok, kiváló novérek talán magukra hagyatva dolgoznak.

Magay Margit: Az epilepszia-táborok azok, amik számomra nagyon sokat jelentenek, hét éve, azt hiszem, de lehet, hogy már nyolc, hogy minden nyáron két tábor van az epilepsziások számára. Az egyik a családos tábor, amit a családsegíto szolgálattal közösen végzünk. Egészséges gyermekek is ott vannak, és a beteg gyermekek, hogy ok így együtt lehetnek, megszokják egymást, és természetessé válik számukra.

Fekete Ágnes: Ez arra lenne példa, hogy a kórház nem csak annyit jelent, hogy itt megjelenik a beteg ember, megkapja a gyógyszereit, hanem egyfajta életvitelben pozitív útmutatásokat szeretne adni.

Magay Margit: Így van, és ezenkívül a lelki tartalomra is igyekszem odafigyelni. A tavalyi évben Gál Évának az “Az igazi szeretet” címu könyvét dolgoztuk fel, hogy a gyerekekhez közel hozzuk Isten igéjét, hogy mit jelent megélni a szeretetet. Errol szóltak a játékok és az énekek, és nagyon jó volt együtt lenni, szomorú volt mindenki, hogy már elmegyünk, de várják a következo évit.

Velkey György: Két héttel ezelott történt, hogy egy kisfiú már tulajdonképpen a biológiai halál állapotába jutott, agyhalott volt (egy epilepsziás gyerekrol van szó), de mellette még több minden más idegrendszeri betegsége volt; igazából nehéz egy ilyen helyzetet megemészteni, azt tudjuk tenni, hogy az életet szolgáljuk így is ,hogy felvettük a szervátültetéssel foglalkozó csoporttal a kapcsolatot, hogy a szerveit fel lehet esetleg más, vesére, májra, tüdore váró embereknek használni, át lehet ültetni másokba. Sok más kórház is ezt megteszi ilyen helyzetben, nekünk ez volt az elso ilyen. Nagyon sok ilyen helyzetben nem lépi meg ezt a szakma, mert nagyon sok bonyodalommal jár, és elég nagy lelki teher is egyébként annak, aki ezt végigcsinálja, de azt gondoltuk, hogy ezt meg kell tennünk. Sikerült is, azóta három ember életminosége jelentosen javult így.

Fekete Ágnes: A család hozzájárult ehhez?

Velkey György: Igen, természetesen. Az elso beszélgetéskor gondolkodási idot kértek, de aztán sikerült megértetni azt, hogy ezek a szervek, ha tovább élnek, akkor az egy olyan csoda, amiben érdemes és részt kell venni.

Fekete Ágnes: Azt hallottam, hogy ez egy nagyon nagy munka, tehát azért nem szokták vállalni, mert rendkívül sok energiát, éjszakázást igényel.

Velkey György: Igen, ez így van.

Fekete Ágnes: Sikerült a munkatársakat erre rávenni?

Velkey György: Igen, teljesen egységes volt ebben mindenki, az ilyen dolgokban mindig egy pont, amin át kell billenni, hogy igen vagy nem, és mikor kimondtuk, hogy igen, akkor mindenki megkönnyebbült, és akkor elindult.

Dizsery Tamás: Most az elmúlt fél esztendoben több olyan eset volt, ami azt példázta, hogy egy keresztyén kórház bemutathat egy másfajta mentalitást, másfajta gyakorlatot is, hiszen az égési sérült gyerekek úgy jöttek hozzánk, hogy nem voltunk felvételesek, de amikor a mento megszólított bennünket, hogy fel tudjuk-e venni ezeket a súlyosan sérült gyerekeket, akkor nem a hárító mozdulat volt az elso, hanem az volt, hogy hogyan lehet megoldani valamilyen feladatot? Nagyon sok olyan elkötelezett ember van, aki nem csak a szuken vett szakmai feladatait látja el, hanem ennél többet gondol.

Fekete Ágnes: Ez mit jelentett akkor, abban a szituációban?

Dizsery Tamás: Egy nagyon kemény helytállást jelentett az intenzív osztály munkatársi közössége részérol, méghozzá hónapokon keresztül, folyamatos, megerosített ügyeleti szolgálattal. A dráma valóban drámai volt. Nehezen lehetett ezt lelkileg feldolgozni, egy vezeto számára hallatlan jó érzést jelent, hogy egy hihetetlen megbízható, kiegyensúlyozott, erot bíró és teherhordó közösség veszi körül.

Fekete Ágnes: Mi lett egyébként a gyerekekkel?

Dizsery Tamás: Az egyik kisgyermeket – hála Istennek – sikerült megmenteni, és most az utókezelések zajlanak, a másik kisgyermek, akinek szintén volt esélye azért arra, hogy megmeneküljön, bár, hozzá kell tennem, hogy mind a ketten nagyon kritikus állapotban voltak, egy klasszikus égési szövodmény sajnos elvitte, és elveszítettük. Ez azért nagyon megrázta ezt a közösséget, hiszen hosszú hetek, komoly erofeszítés és lelki erofeszítés volt mögötte, és azért elveszíteni egy gyermeket, mindig megrázza azokat, akik közvetlenül részt vesznek a gyógyításnak ebben a szakaszában. Kórházunk lelkipásztora tud errol majd egy pár szót szólni. A nehéz terhet, egy gyermek elvesztését valahol a családoknak megpróbálja segíteni feldolgozni.

Rideg Gyula: Ötödik alkalom az, amikor megpróbáljuk összegyujteni azokat a szüloket, akik gyermekét gyógyítottuk, hosszú ideig ismertük, ápoltuk, de aztán tanúi voltunk az életbol való kimenetelüknek. Valamennyiünket megérint ezeknek a családoknak a sorsa. Mi nem tudunk mást tenni, mint társak vagyunk a szüloknek, társak vagyunk az utolsó pillanatig, de nekem az a tapasztalatom, hogy a hozzátartozó nagyon hálás azért, amikor ezekre az alkalmakra meghívjuk oket, és eljönnek, együtt imádkozunk, rendszerint meg szoktunk hívni egy vendég lelkészt, és arra is volt már példa, hogy szülo tett bizonyságot arról, hogy mit élt át a gyermeke elvesztése óta eltelt idoben. Ezek megrendíto alkalmak, de mindig arról szólnak, hogy az életet szemléljük másképpen utána, és ha van gyógyító közösség, akkor ezeken az alkalmakon újra megerosödik ez a gyógyító közösség abban, hogy értelme van annak, amit csinálunk, és ahogy csináljuk, mert ebbol a nézopontból szemlélve annyira eltörpülnek azok a problémák, amelyeket mi nagy problémáknak tartunk, és amelyek miatt általában illik panaszkodni az egészségügyben vagy az életben, és amikor találkozunk egy ilyen szülovel meg egy ilyen sorssal, egyszerre csak rádöbbenünk arra, hogy igen nagy ajándék az élet.

Lukács 23,13 (Barabbás)

Bizonyára sokunkkal megtörtént, hogy eltévedtünk. Rémes érzés volt, amikor legutóbb idore kellett volna valahova megérkeznem, és a térkép szerint igyekeztem jobbra-balra kanyarogni, de egyre kuszább lett minden, végül egészen ideges lettem, legszívesebben széttéptem volna a térképet, aztán végül odaértem és kiderült, hogy egészen egyszeru lett volna minden, ha tudtam volna, hogy mire is kell figyelni. Ilyen az élet. A ember megy a maga feje után, ahogyan bír, aztán sok mindent elvét, ideges lesz, és eroszakossá válik egészen addig, míg a hazatalálás istenélménnyé nem válik lelkében. Az akkori római uralom is sok embert tett eroszakossá. A tehetetlen úttalanság, a népért való aggódás ijedtsége sok embert megtévesztett. Titokban hordott kardjaikkal akit bírtak leszúrtak, s ez érdemnek számított köztük. Barabbás ilyen megkeseredetten eroszakos ember volt. Így fogták el ot. Azután valami egészen jelképes dolog történt az életében Nagycsütörtökön. Ot, aki valóban elore megfontolt szándékkal, tudatosan vállalva gyilkolt, aki büszke is volt erre, egy aktuális politikai vagy egyházpolitikai húzás szabadlábra helyezi. O, aki szinte bepörgött a maga által gyártott eroszakfonalba, egyszer az utcán találja magát minden béklyó nélkül. És talán elhalad mellette Jézus, aki nem akart eroszakoskodni, aki befogadta még a gyilkosokat is, s talán egymásra is tekintettek. Mégis minden ment tovább a maga kerékvágásában. Jézus ment a keresztre, Barrabás a szabadságba. Persze léteznek költoi találgatások, amelyek a megtért Barabbást festik elénk, de ezeknek nem tulajdoníthatunk történeti hitelességet. Valójában ez történik: haladunk eltévedt utjainkon: mondogatjuk: most aztán beolvasok neki, na most széttöröm, most megmutatom, hogy mi az igazság, Megyünk a magunk útján, szabadon és utjaink a halál felé vezetnek.

Van ebbol kiút?

Csak a bunbánat útja. Az a kiút, ha végre szembesülünk önmagunkkal a keresztet hordozó Jézusban. Ha meglátjuk ezt az abszurditást, nem én, hanem o a kirekesztett. Vérezve és görnyedve az én keresztemet, a mi keresztünket viszi. Ebben az egyre eroszakosabbá váló világban csakis ez e lelkület vezet ki bolyongásainkból. Ujjal mutogatások, kivagyiság helyett az elkövetkezo Nagyhéten döbbenjünk rá saját közösségeinkre és egyéni létünkre az értünk görnyedo Krisztusban. O az, aki mindent ott tart a vállán, egyházunkat, kultúránkat, Európánkat. Keresztje az a szál, amire minden felfuzheto, amiben egész valónk, úttalanságunk megértheto.
Ámen