2004-07-28

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Adásunk hívható telefonszáma 06/30/333- 111-8-as.

Nyár van. Aki csak teheti, elmegy vagy elküldi gyermekét különböző gyermektáborokba. Mi most érkeztünk meg egy gyülekezeti családi hétről, s gondolom, másokkal együtt elmondhatjuk, hogy testünk, lelkünk mintha együtt mozdult volna.

Farkas Orsolya, a Budapest – Szilágyi Dezső téri Gyülekezet táborában járt. Először a gyermekek foglalkozásaiból kapunk ízelítőt.

Berti: Csináltunk magunknak egy táborhelyet, nyilakat és vadásztunk.

Farkas Orsolya: Mire vadásztatok?

Berti: A hordók voltak a bölények.

Apród: Én meg bogyókat gyűjtöttem addig.

Farkas Orsolya: Mit készítesz?

Anna: X-táblát a színdarabhoz. Van egy fiú, akinek lóg egy X-tábla a nyakában és megy végig minden szereplőhöz. Mindenkinek van X-táblája, de azt mondják, nekik nincs, de mindég kiderül, hogy van nekik is. Mikor a fiú leveszi és a keresztre akasztja, hívja a többieket, de a jósnő nem akarja, így rajta marad az X-tábla.

Farkas Orsolya: Mi lesz a darab vége?

Anna: Az, hogy mindenki a keresztnél leborul.

Farkas Orsolya: Neked mi a szöveged?

Anna: Megkérdezem a fiútól, hogy miért búsul? Mondom neki, hogy milyen szép az a virág, ami a kezemben van. Megmutatom neki a keresztet.

Bedicsné Kenéz Éva: Kedves Közönségünk! Kérem, hogy fogadják szeretettel a nagyobb gyerekek színdarabját. A címe: Az X!

Részlet a színdarabból:

Árvai Kata: "Hát, nem látja! Ez a tábla itt a nyakamban! – De, én szeretnék tőle megszabadulni. Mindenkinek van, senki sem tud segíteni. – Min gondolkodsz ilyen elmélyülten, Fiam? – Keresek valakit. – Azt hiszem, jó helyen jársz. Ugyanis Te a célodat keresed. Valamiért vagy a világban. Valahonnan elindult az életed és valahova meg fog érkezni…"

Fanni: A héten az imádságról beszélgettünk. Csináltunk az első foglalkozáson egy órát, ami forog és vannak mutatói. Ki kellett vágni, és így tudjuk, mikor miért lehet imádkozni. Közben a hátulját lehet forgatni, mert középen ki van vágva egy rész és rá van írva: Mikor lehet imádkozni? Egyet forgatunk és kijön, hogy: Mindig.

Farkas Orsolya: Milyen képek szerepelnek ezen az órán?

Borbála: Imádkozunk az éjszakáért, mert jól aludtunk, azért, hogy volt jó ágyunk, puha volt és jól aludtunk. 9-kor a reggeliért, délben a napért.

Farkas Orsolya: Látom, hogy van itt autó, bicikli is, mit jelképeznek ezek?

Fanni: Az autó azt, hogy értünk jönnek majd délután, és szerencsésen hazamegyünk. A bicikli azt, hogy amikor hazamentünk, menjünk el bicajozni, és ne dőljön el a bicikli velünk. Írtam egy imádságot is. A nagymamámért és a nagypapámért szoktam imádkozni sokat, mert a nagymamámnak volt egy betegsége. Volt már olyan, hogy kértem, hogy jó legyen a matek dolgozatom és csillagos ötös lett. Ez ami itt van, még nincs kész, ezt el lehet húzogatni, átfűzve egy másikon, ami kicsit vékonyabb, olyan mint egy könyvjelző, és majd rajzolok rá egy képet. Az egyikre rá kell írni, amikor imádkozunk Istenhez, hogy segítsen rajtunk. Itt, pedig az van, amikor segített rajtunk.

Farkas Orsolya: Milyen bibliai személy fog az alsó képen szerepelni?

Laura: Ábrahám, mert imádkozott Istenhez és Isten mondta, ha tíz hívő van a városban, akkor nem pusztítja el. Unokatestvére, meg a családja megmenekült, de Lót felesége hátrafordult, pedig nem szabadott volna, mert Isten megtiltotta – és sóbálvánnyá merevedett.

Farkas Orsolya: Mi van ide írva?

Berti: Segítséget küld nekem a mennyből. Van egy papír, amit ma készítettünk. Le kellett rajzolnunk a kezünket kifordítva és beleírtuk az ujjainkba, hogy melyik ujjunk mit jelent. A hüvelykujjunk, ami a legközelebb áll hozzánk, az a családunkat jelenti. A mutatóujj a tanárokat és a lelkészeket, a legnagyobb ujj: a középső ujj, az az országvezetőinket. A gyűrűs ujjunk az a leggyengébb ujjunk, a betegeket, a szegényeket és az öregeket jelenti. A legkisebb ujjunk a kisujj, az meg a gyerekeket. A családért imádkozunk, a tanárokért, a lelkészekért, az ország vezetőiért, – akár jó, akár nem jó – meg a betegekért, öregekért és a gyerekekért.

Fekete Ágnes: Miközben a gyerekek barkácsoltak és beszélgettek, a felnőttek számára előadásokat szerveztek. Az egyik előadó Nagy László református lelkész volt, aki megálmodta és vezeti Noszvajon a Megújulás Házát. Farkas Orsolya először azt kérdezte: Hogyan jutott arra a gondolatra, hogy egy lelki megújulást segítő házat hozzon létre?

Nagy László: A szüleim elkezdtek építkezni és tízéves koromra mindketten belerokkantak az építkezésbe. Édesanyám védőnő volt, édesapám villamosmérnök, édesanyámnak gyógyszerfüggősége lett. Nagyon súlyos nyugtatókat, altatókat szedett, 20-30 tablettát naponta, két doboz cigarettát szívott el, édesapám súlyos alkoholistává vált. Ő is rengeteget dohányzott, a válás szélén voltak. Édesapámnak az orvosi segítség sem segített, tizenkét év nagyon súlyos szenvedélybetegség után jutottak el a református egyház Iszákosmentő Missziójába. Öt napot voltak ott és amikor hazajöttek, én már nem is beszélgettem velük, abszolút semmi kapcsolatunk nem volt. Furcsaságokra lettem figyelmes, például arra, hogy esténként tiszta volt a levegő a konyhában, nem dohányoztak. Édesanyám még este tízkor is vidáman dalolgatva mosogatott. Valamiféle egyházi énekeket énekelgetett, ami korábban egyáltalán nem volt jellemző, mert fél nyolckor már ágyban volt és nem akart tudni a világról sem, miután bevette a gyógyszereit. Édesapám, pedig egyenesen jött haza a munkából. Ezt én nem akartam elhinni. A húgom sem, aki fiatalabb volt.

Farkas Orsolya: Talán ez a változás is hozzásegíthette ahhoz, hogy most is szenvedélybetegekkel, vagy valamilyen függőségben lévő emberekkel, betegekkel foglalkozik.

Nagy László: Én is keresztyén ember lettem és elkezdtem az Iszákosmentő Misszióban segíteni, dolgozni. Ahogy telt az idő, annál jobban láttam, hogy igazából nem a szenvedélybetegség a kérdés, hanem az emberek legnagyobb részének az élni nem tudás. Nagyon sokszor azt láttam, hogy maga a "cimkézés", az hogy valakit szenvedélybetegnek cimkézünk, ez már nagyon nehézzé teszi a gyógyulás keresését.

Farkas Orsolya: Mielőtt elkezdtünk volna beszélgetni, felrajzoltunk egy kört, amelynek nagyon sok cikkelye van. A körben pedig azok a dolgok szerepelnek, amelyek örömet okoznak. Mik is ezek?

Nagy László: Akik résztvevői voltak ennek a családi hétnek, azok mondták el saját maguk számára, hogy kinek mi okoz örömöt. Kinek a család, a fiataloknak nagyon sokszor a szórakozás, az idősebbeknek a munka vagy a templom. Akkor válik az életük beszűkültté, ha egy vagy két dolog fontossá válik és az összes többi életképtelenné. A mai világban pont azt lehet látni, hogy az emberek próbálják professzionalizálni magukat, vagy menekülni egy-egy területéről az életnek. A családban meg kellene találni a helyüket, de az már nem megy. Jönnek a félelmek és a félelmekkel való szembenézés egyedül nagyon nehéz, éppen ezért odamenekülnek azokra a területekre, ahol biztonságot találnak, a zenében, a sportban. Ezzel megint csak képtelenebbek lesznek azokon a helyeken élni, ahol kellene. A mi munkánknak ez is a lényege, hogy egy olyan közeget biztosítsunk, ahol az ember erőt kaphat, hogy szembenézhessen azokkal a területekkel, ahol nem igazából jó, hogy az életet az egész teljességében élhesse.

Farkas Orsolya: Válhat-e mondjuk a vallásosság függőséggé?

Nagy László: Igen. A kereszténység mai formájában nagyon sokszor azt lehet tapasztalni, hogy az ember kontrolleszközként használja a vallást vagy magának Jézusnak a személyét, amin keresztül nem kell szembenéznie az élettel, a felelősséggel. Nekem is voltak olyan időszakaim, amikor – visszaemlékszem – építkeztünk, én tüntetőleg mentem öltönyben egy bibliaórára, ezzel is demonstrálván, hogy mennyire vallásos vagyok, és emlékszem, ez a húgommal való kapcsolatban olyan törést okozott, hogy hosszú éveken keresztül nem nagyon akart velem szóba állni. Fő feladatomnak azt éreztem életemnek azon a fejlődési szintjén, hogy nekik meg kell mutatnom, hogy mi a kereszténység. Ma a munkánk során rendkívül sok olyan emberrel találkozunk, akiknek az élete megkeseredett, csak a templomra, a kegyességre korlátozódik. Ebben nem az életük kiteljesedését látjuk, hanem a saját és a környezetük leépülését. Tipikus felállás azoknál, akik hozzánk jönnek, hogy egyedülálló édesanya jön, aki a gyermekét egyedül neveli és egy 18-20 éves felnőtt fiú, aki vagy életképtelenné vált valami miatt, vagy munkaképtelenné, vagy alkohol- illetve drogfüggő lett. Édesanyja egy gyülekezetnek a tagja és roppant sokat segít a gyülekezetben, a férje elhagyta, a közel 20 éves felnőtt fiával jött el hozzánk, aki drogfüggő volt. Amikor elkezdtünk beszélgetni velük, akkor a fiatalembertől megkérdeztem, mit szeretne elérni az életben. Ő három dolgot sorolt fel: 1. társat találjon, 2. sikeres legyen az életben és 3. az édesanyjával a rossz kapcsolata megjavuljon. Amikor megkérdeztem tőle, milyen társat szeretne, akkor azt mondta, hogy egyszerű, dolgos, kedves, családszeretőt, aki őt is tudná szeretni. Amikor megkérdeztem, hogy mit gondol, milyen emberré lettél ezekben az időkben? Azt felelte, nekem pénzt kellett szerezni drogokra, agresszív lettem, törtető, másokat kihasználó, másokat átverő – elég brutális ember. Amikor megkérdeztem tőle, hogy hány százalékot ad magának arra nézve, hogy ezeket a célkitűzéseket elérje, akkor a társra ötven, a sikerre hetven, és az édesanyjával való kapcsolatára harminc százalékot adott. Azt mondta, hogy minden szeretne lenni az életben, csak egy középszerű ember nem.

Farkas Orsolya: Ez érdekes, mert a feleségkép, ami benne élt, egy középszerű nőnek a képe.

Nagy László: A női oldal a mai világban nagyon hiányzik. A nők rá vannak kényszerítve, hogy férfias nőkké váljanak és ezért nem csoda, hogy a férfiak nagyon sokszor vágynának arra, aki nekik hiányzik esetleg anyaként, társként is. Ez a fiatalember, amikor megfogalmazta ezt, összeadtuk a százalékokat és kiderült, hogy pont százötven százalék jött össze a háromszázból, vagyis teljesen középszerű életet látott maga előtt. Kimentem egy fél órára, amikor visszajöttem, egy fél oldal tele volt graffitivel rajzolva.

Farkas Orsolya: Itt is látunk magunk előtt ilyeneket.

Nagy László: Ezen az oldalon rajzolta le, mi az, amit az élettől szeretne.

Farkas Orsolya: Itt látható: pár, siker, édesanyám, család és egy ház, amiből indul egy út, ami nem visz valami előre.

Nagy László: Megkérdeztem, hogyan látja édesanyja életét. Ez a ház, ami ott van a csillaggal a tetején, az nem más, mint egy templom. Úgy látta a fiatalember, hogy az édesanyja annyira a templomhoz kötötte az életét és közben úgy rátelepedett az életére, hogy nem engedte el. A fiatalember számára a templom azt a helyet jelentette, ami nem visz előbbre. Amikor megkérdeztem, miért rajzolta fel ezt, akkor azt mondta, azért, mert feszült volt. Miért baj az, hogy ha feszült vagy? Azt mondta, az nem jó, azt le kell vezetni, ki kell adnia magából. Tudnád még egy fél órán keresztül az életedet nézni, ott maradni, és nem elszökni? Azt mondta, igen. Ott maradt egy fél óráig, újra végignézte az első lapot. Amikor visszajöttem, mielőtt én bármit kérdeztem vagy mondtam volna neki, azt mondta, hogy szeretnék megkeresztelkedni. Egyetlenegy szót nem beszéltünk addig még a kereszténységről azon túl, amit elmondott az édesanyjáról, de számára a kereszténység ebben a házban azt képviselte, hogy végre egyszer meghallgatták, végre egyszer odafigyeltek rá, végre egyszer nem kértek számon tőle, és végre egy helyre elkerült, ahol szembe nézhetett a saját félelmeivel. Érdekes, hogy az édesanyjának mindez sokkal nehezebb volt.

Farkas Orsolya: Ebben a házban, ha jól tudom, napi gyakorlat a csend- ima.

Nagy László: A korai kereszténységben háromféle formáját különböztették meg az imádságnak: az egyiket orátiónak nevezték, az a szóbeli ima, amit még a mai formájában is legjobban gyakorolnak. A másik volt a meditáció, amikor egy bizonyos tartalomról elmélkedtek vagy imádkoztak. A harmadik formája az imádságnak a koncentráció volt, ami a keresztény elmélyülési vagy a keresztény szemlélődő útnak az egyik formája, amikor nem volt az imádságnak gyakorlatilag olyan tartalma, hogy valamit ki akartam volna fejezni, hanem az ember igyekezett a tudatát lecsendesíteni, hogy befogadóvá váljon. Az összes gondolattól megszabadulni, megérezni az Isten jelenlétét.

Farkas Orsolya: Hogyan kell elképzelnünk ezt a néma imát?

Nagy László: Sokan jönnek hozzánk, akik felépítésüknél fogva egyszerűen nem alkalmasak arra, hogy térdeljenek. Lehet úgy ülni, ahogy a legkényelmesebb az embernek, egy padon vagy egy széken is. Az a lényeg, hogy meg kell próbálni egy kényelmes testtartást felvenni és a gondolatainkat elengedni. Ebben nagyon sokszor segít, ha az ember az elején odafigyel a légzésére. Az emberi élet titka nagyon sokszor csak annyi lenne, hogy itt és most teljes fejjel elmerülni abban, amit végzek – és ez a legtöbb ember számára egyszerűen lehetetlen. Amikor lecsendesednek a gondolataink, az érzékeink, akkor az ember befogadóképes lesz.

Farkas Orsolya: Hogy lehet Önöket felkeresni?

Nagy László: Noszvajon végezzük a munkánkat egy nagyon szép bükki faluban, a József Attila utca 20. szám alatt működünk. A telefonszámunk: 36/463-061. Jelentkezni lehet akár telefonon, akár levélben. Ha valaki úgy érzi, hogy az életében most érkezett el egy pont, amikor megért arra, hogy valami változzon, akkor egyszerűen el lehet jönni. Amennyiben van hely, akkor lehet itt egy-két naptól akár két-három héten keresztül is. Két-három órát dolgozunk a házban, a kertben. Ebben is azt tanuljuk, hogy teljesen benne lenni, jelen lenni a munkában.

Fekete Ágnes: Mai adásunk a hónap utolsó református műsora, így szokásosan egy istentisztelet részleteit hallgatjuk meg. Cseri Kálmán magyarázza Pál Apostol hitvallását úgy, hogy egy nagy magyar reformátor életét is mellé állítja.

Cseri Kálmán: Isten Igéjét Pál Apostolnak a Korinthusiakhoz írott első levele 9. részéből olvasom:

"Megsanyargatom, és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre."

Méliusz Juhász Péternek az életében szeretném felragyogtatni Isten hatalmát és szeretetét. Méliusz 36 éves volt, amikor meghalt, de 44 nyomtatásban megjelent és három kéziratban maradt teológiai munkát hagyott hátra. Mérhetetlenül sokat tett az Evangélium ügyéért, az egész Magyarországi Református Egyház megszervezéséért. Nem véletlenül nevezte őt egyik méltatója a magyar Kálvinnak. 1536-ban született, tíz évvel a mohácsi csatavesztés után, húsz évvel Luther Márton 95 tételének a közhírré tétele, a reformáció megindítása után. Ő maga is járt a reformáció fészkében, tanult Wittenbergben. Természetesen Luther akkor már nem élt. Éppen innen tért haza, amikor a debreceni eklézsiának lelkipásztorra volt szüksége. Hallván az ő tehetségének és képzettségének a hírét, az alig 23 éves ifjút hívta meg a nagy debreceni gyülekezet pásztorának. Itt dolgozott azután 1558-tól, 1572- ben bekövetkezett haláláig. Mindenekelőtt a lelki szükséget igyekezett kielégíteni. Igehirdetései rendkívül világosak, közérthetőek. Bár minden nagytudású és szuper műveltségű ember megtanulna olyan egyszerűen kifejezni nagy igazságokat is. Keményen ostorozta – ha kellett – a jelenlévő gazdagokat és előkelőket is, de Isten Szentlelkének a gyöngédségével tudott vigasztalni és bátorítani, amire abban a nagyon nehéz időben igen nagy szükség volt. Látta azonban kezdettől fogva azt, hogy nagyon kellene nyomatott énekeskönyv, egyáltalán nyomtatott, a hívek kezébe adható hitépítő irodalom és Isten különös ajándékaként, odakerülése után két esztendővel 1560 telén, egy ismeretlen férfi kopogtatott be hozzá, Huszár Gál lelkész, aki Kassáról menekült. Méliusz mondta, hogy háza mindenki előtt nyitva van, de a menekültek előtt különösen. Huszár Gált az egri püspök vetette börtönbe és ki akarta végeztetni. Úgy szabadult ki, hogy a barátai kiásták börtönét és egy éjszaka megszöktették. Egyenesen Debrecenbe menekült, ahol úgy gondolta biztonságban lesz az élete. De nem üres kézzel érkezett, hozta a nyomdáját is. Civilben nyomdász volt, és éppen azzal haragította magára a római klérust, hogy reformátori iratokat is nyomtatott. Kinyomtatták Debrecenben a Kolosséi levélről írt igehirdetéseit, ahhoz fűzött magyarázatait és egy hangjegyes énekeskönyvet. Ebből nyolc ének benne van a mostani énekeskönyvünkben is. Egyébként Huszár Gálnak az 1560-ban, Debrecenben felállított nyomdája a legrégebbi, folyamatosan üzemelő nyomda Magyarországon. Ontotta Huszár Gál a jobbnál jobb műveket ebből a kicsi nyomdából. Közben Méliuszt püspökké választották. 1567-ben ült össze a nagyon híres Debreceni Zsinat. Ezen a zsinaton született meg a Magyar Református Egyház Első Alkotmánya. Közben rettenetes tűzvész pusztított Debrecenben. Leégett a gyönyörű szép Szent András templom, ami a mai Nagytemplom helyén állt, és amelyikben Méliusz prédikált, leégett az az oskola, amit Méliusz olyan nagy gonddal és szeretettel épített, bővített, működtetett és leégett a városnak jó része. Két évig tartó, kemény, megfeszített, nagyon jól szervezett építőmunka következett. Közben azonban többször előfordult, hogy rablóhadak törtek be a városba és erre az időre esett az is, hogy meg-megújuló nagyon kemény támadást intéztek a szentháromság-tagadók a debreceni reformáció ellen. És ebben a fizikai, szellemi és lelki harcban, ami emésztette az erejüket mindazoknak, akik részt vettek benne, újabb és újabb remekművek születtek. Méliusz alkata szerint az lett volna, amire a neve is utal, többször írja alázatosan: "Én juhász szeretnék lenni! Debreceni híveim alázatos pásztora." Az is volt. Emellett azonban Istentől kapott tehetsége révén nagy tanítóvá is vált. Zseniális szervező is volt, de mindig újra belekényszerült olyan hadakozásokba, amiket soha nem ő keresett magának. Szinte egy nyugodt napja nem volt. Ő azonban vállalta ezt a harcot, nem kereste, de vállalta. Az volt a jelmondata és ezzel a mondattal az ajkán halt meg: "Nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy győzelmet nyerjünk." Ő írta az első magyar nyelvű Református Kátét, az első magyar nyelvű Református Hitvallást, lefordította az Újszövetséget. Élete utolsó könyve egy gyógyszerkönyv, 627 növényt írt le részletesen és pontosan. Azért olvastam fel ezt az Igét, hiszen Pál Apostol ebben rendkívül szemléletesen, a sportéletből vett képekkel, a futás és az ökölvívás szakkifejezéseivel arról mond el valamit, hogy aki Jézus Krisztusnak valóban tanítványa, nemcsak a szájával, hanem az egész életével, az nem ússza meg harcok nélkül. Az csak úgy tud eredményesen harcolni, ha önmagát megtagadja – és ez nem szólam, hanem mindennapi gyakorlat -, de a győzelem a harcokban születik és az a harc, amibe Krisztus küldi az övéit, az már eldőlt. Nagyon sokszor, több fronton egyszerre kell harcolnia. Egy másik reformátor írta ezt, "Vagyon három ellenségem: ördög, világ, saját testem". Harcol minden ellen, ami elszakítaná Jézustól. Nem emberek ellen, mégcsak nem is irányzatok ellen, hanem az ellenség ellen. Egyébként Krisztus sem volt harci alkat – ha szabad így fogalmaznunk egyáltalán a Megváltóról -, de mindig támadták. Támadta a saját népe, támadták az akkori egyház vezetői, támadta a politikai hatalom, támadta a Sátán, és ő vállalta a harcot mindvégig, úgy hogy elvérzett a kereszten, és ezzel aratott győzelmet. Luther Márton és Kálvin János sem hadakozni óhajtottak, hanem tanulni, tanítani, a lelki és a szellemi világosságot terjeszteni, és végigküzdötték az egész életüket. Vállalták azt a harcot, amit az Evangéliumért és Jézusért kellett. Vallották, hogy nem vagyunk a meghátrálás emberei, hanem a hitéi, hogy győzelmet nyerjünk. Ismerős-e nekünk ez a fajta harc? Sokféle harcba belebonyolódnak emberek. Harcolunk-e mi másokért? Fontos neked, tönkrement házasságok rendbejövetele? Népünk, amely egyre nagyobb mélységbe süllyed? A nélkülözők, akik itt vannak körülöttünk? Ismerős ez a harc nekünk? A tanítvány életéből elmaradhatatlanok a harcok. A másik, amit megtanulhatunk, csak áldozatok árán lehet ezt a harcot eredményesen vívni. Sokan elkezdik félteni magukat, így eleve vereségre vannak ítélve. Ebben a néhány mondatban hemzsegnek az ilyen kifejezések, hogy "önuralom", "önmegtartóztatás", "megsanyargatom magamat", "szolgává teszem a testemet". Ma egészen más jellemzi a közgondolkodást. Az ember ma élvezni akarja azt, amit még lehet, minél kevesebb munkával akar minél előbb, minél nagyobb nyereségre szert tenni. Ma nem számít, hogy ki fizeti meg az árát, csak ne neki kelljen. És, ezt egészen normálisnak kezdik tekinteni tömegek. Aki Krisztus tanítványa, ki fog lógni a sorból, de annak győzelmes harcok lesznek az életében. Ha szívesen hoz áldozatot másokért, amihez semmi érdeke nem fűződik, nem magát félti, hanem másokat, meg az igazságot, az Evangélium ügyét, a küldetésének van alárendelve minden. Méliusz Juhász Péter rövid szolgáló élete – egyebek között – erre is szép példa. A harmadik, amit tudhatunk, az ilyen ember bizonyos lehet a győzelemben. A győzelmet nem nekünk kell kiharcolnunk, ezért lehetünk benne bizonyosak. A győzelmet Jézus már kivívta. Ebből nem következik az, hogy akkor nem kell harcolnunk, mert a harc közben edz és tisztít minket, és közben növeli a hitünket, Eközben válunk hívő bajtársakká, és eközben tanulunk meg csak a fővezérre figyelni. Ezért tudja az, aki ilyen harcot vív, hogy nem a levegőbe öklöz. Nem úgy indították el, hogy fussál, ameddig bírod, utána lehet, hogy ott valami van az út végén. Értelmes cél van a végén. Sőt, az a Krisztus vár ott, aki már végigfutotta a versenypályát. És miközben szúr az oldalunk, elcsüggedünk, elkeseredünk, magunkra maradunk, csalódunk, aközben még mindig újra Őrá nézhetünk, aki mindvégig állhatatos volt. Ne féltsük magunkat! Ahova Ő küld, ott soha nem leszünk egyedül, és amilyen harcba miatta kényszerülünk bele, ott bizonyosak lehetünk a győzelemben. Reformáld, kérünk, a mi életünket Urunk, hogy ne maradjon langyos és gyümölcstelen, és erőtlen és botránkoztató, hanem tudjunk világítani és másoknak is mutatni a Hozzád vezető utat. Köszönjük neked mindazokat, akik mindent vállaltak, hogy engedelmesek legyenek Néked. Segíts el minket is erre az életre.
Ámen

Énekajánló – Szentháromság utáni nyolcadik vasárnap

A Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap evangéliuma (Máté 7,15-23.) a gyümölcstermésről szól, a Róma 8,12-17. pedig arra mutat rá, hogy egyedül a Krisztusba plántált, lélek vezetése alatti élet hordoz áldást és jó gyümölcsöt. Az igéhez tartozó énekszövegek egyrészt örvendeznek Isten közelségén (a bibliai 48 zsoltár 10-12. versei alapján, mely beköszöntő igének is alkalmas lehet), másrészt könyörögnek az istentelen ember, vagy az ellenség bántása miatt (12., 79. zsoltár), illetve az áldott, gyümölcsöt termő életért (Sztárai éneke, a 197. dicséret).

Énekrend a Szentháromság utáni 8. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 162,1,6. Ím béjöttünk nagy örömben

Derekas (fő) ének: 84. Ó Seregeknek Istene

Igehirdetés előtti ének: 166. Urunk Jézus, fordulj hozzánk

Ráfelelő ének: 36,2,(3.) Uram, a te nagy hűséged Égig ér…

Záró ének: 197. Hálaadásunkban rólad emlékezünk

(Szentháromság vasárnapjával vége szakad az üdvtörténeti ünnepeknek az a sorozata, mely egymásra épülve tematikailag is logikusan épült fel és a legtöbb egyházban – köztük kálvini egyházakban is – ma is él. Hasznosnak tartjuk mindazáltal, ha a protestáns vonalon elsősorban Luther indítására kialakult, de óegyházi gyakorlatig visszavezethető, a Szentháromság-ünnep utáni vasárnapokat is tematikusan rendező perikópasorozat szerint egy-egy vasárnapra összeállított énekrendet közlünk. Ha ez nyilvánvalóan nem is illeszkedik a legtöbb református vasárnapi istentiszteletet meghatározó Bibliaolvasó kalauz tematikájához, mégis érdemesnek tartjuk ezt alapul venni. Ha másra nem, általános énekválasztási elvek leszűrésére bizonyára alkalmas lehet…)