2004-10-27

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Mai műsorunk a hónap utolsó szerdája. Cseri Kálmán igehirdetését hallhatjuk majd a látszatról és a valóságról.

Az elmúlt napok megemlékezései jutnak az eszembe erről a szópárról. Sokan megemlékeztek az 1956-os októberi forradalomról, sokan megváltozott szavakkal. Nehéz kibogozni, hogy kinek, mit is jelent valójában ez az ünnep. Most ellátogatunk egy zalaegerszegi nyugdíjas lelkészhez, akinek a börtönt jelentette. Ő azok közé a lelkészek, közé tartozik, akiknek a nevét nem lehet olvasni a sajtóban, aki csöndesen igyekezett az igazság és az egyenesség oldalára állni. Ezeket az embereket ritkán lehet hallani. A rendszerváltás a mi egyházunkat is úgy érte, mint a többit: nagyon esetlegesen és az érintetteket meg nem kérdezve rehabilitálták azokat az egyházi szolgákat, akik valamilyen hátratételt szenvedtek az elmúlt rendszerben. Vannak, akikről sokat beszélnek, van, akiről senki nem tud. Tapasztalataim szerint nagyon sok érték van ezek mögött az elrejtett életutak mögött. Szeretnénk ezeket az idős embereket meghallgatni. Nagy Kolozsvári Istvánnál és feleségénél készült a következő beszélgetés.

Nagy Kolozsvári István: Szentgyörgyvölgyön kezdtem a lelkészi szolgálatot. Nem kaptam a bemutatkozáshoz engedélyt.

Fekete Ágnes: Miért?

Nagy Kolozsvári István: Mert határsávba tartoztunk és a rendőrségnek szálka voltam a szemében. Az volt ugyanis a véleményem a háborúról, mint ami most is, hogy az erőszak, ha igazsággal párosul, akkor sem helyes.

Fekete Ágnes: Ezt elmondta prédikációban vagy hogyan történt ez?

Nagy Kolozsvári István: Egy falugyűlésen mondtam el Sárbogárdon, ahol segédlelkész voltam. A prédikációban nem szoktam politizálni. Éppen elég üzenetet ad a Biblia. Az egyházunknak volt az állammal egy egyezsége, hogy ha valakit valahová szolgálatvégzésre meghívtak, annak beutazási engedélyt kellett adni, még ha a határsávban szolgált is. Szentgyörgyvölgy végeredményben Magyarországhoz tartozott. Ennek ellenére nem kaptam, viszont amikor megválasztottak oda lelkésznek, akkor már nem volt visszaút. Persze, ehhez az is hozzátartozik, hogy Szentgyörgyvölgyet már akkor tönkre tették, mindenét államosították. Az első felvonulásról úgy értesültem, hogy a szomszéd állatorvos valahol megtudta. – Pista, hol vagy? – kérdezte. – Nem tudod, mi van? Tudtunk persze a rádióból a budapesti eseményekről, de hogy éppen ott Szentgyörgyvölgyön mi történt, arról nem tudtunk semmit. Azt mondja: – Meg is választották már az első forradalmi tanácsot. Másnapra összehívták az egész falut és megalakítottak egy végleges forradalmi tanácsot. Hát, arra én is elmentem.

Fekete Ágnes: Nem félt?

Nagy Kolozsvári István: Sosem voltam a félelem embere. Én a hit embere vagyok. A kettő nem egyeztethető össze, nagyon is távol áll egymástól.

Feleség: Én nem mentem el. Utána tudtam meg, hogy beválasztották.

Nagy Kolozsvári István: Igen. Akkor már három családunk volt és az éppen eléggé lekötötte a feleségemet. Ott azután engemet is felkértek, hogy szóljak. Én a magam képességei szerint, őszintén és jó szándékkal mondtam, hogy nyugodjunk meg. Az a sok szenvedés, ami eddig a falunak kijutott, az – reméljük – nem ismétlődik meg többet. Éppen ezért semmit bosszúból, másokkal szemben ne tegyünk. Ne provokáljunk és ne is támadjunk meg senkit. Ennek köszönhetően amikor a forradalom már rég lezajlott, nálunk nem mondhatták, hogy bárkit is megfenyegettek, vagy bárkire kezet emeltek volna. Pedig, lett volna rá ok. Történetesen, a kölcsönjegyzések idején ütlegeltek embereket, a gondnokunkat megszégyenítették, haját, bajuszát levágták.

Fekete Ágnes: Nem akart aláírni kölcsönt?

Nagy Kolozsvári István: Nem tudott. Annyira szegénnyé tették már a gazdákat a beszolgáltatásokkal, hogy nem tudott. Mi is jegyeztünk, pedig nekünk sem volt valami sok. Veszett kutyának dob az ember egy falatot, talán akkor majd megszelídül. Amikor a beszéd elhangzott, feltették a kérdést: – No, hát kit válasszunk? A forradalmi tanács elnökének választottak meg, a titkár is a helyén maradt. A tanácselnök ugyan nem jött be, de mi senki előtt az ajtót nem zártuk be. Egyáltalán ami később a cikkben rólunk megjelent, hogy a fasiszták, a nyilasok vették át az uralmat Szentgyörgyvölgyön, szemenszedett hazugság volt. Mint ahogy manapság sem tudja levetni magáról az a társadalom az igazmondás megkerülését.

Fekete Ágnes: Mit csináltak ebben az időben a párttitkárok?

Nagy Kolozsvári István: Senki onnan el nem menekült a párt tagjai közül. A visszahozott állami gazdaságnak, a tsz-nek a vezetősége mind megmaradt. Az igaz viszont, hogy az öntudatra ébredt helyi lakosok, akiket bekényszerítettek, éhbéren foglalkoztattak az állami gazdaságban és a tsz-ben, azok visszamondták a munkahelyüket. Mindezekért engem meg a forradalmi tanács tagjait tették felelőssé. Amikor Pesten decemberben is folytak harcok, a tsz egy kiselejtezett tenyészbikáját levágták, a budafoki kórházba vitték. Vencel Pisti, aki akkor orvos volt vitte föl és adta át saját kezűleg a legutolsó szemig, amit a faluban összegyűjtöttek és ezekről nyugtát hozott magával. Ugyanakkor azzal vádoltak engem közbűntényesként, hogy levágattam a tsz bikáját, megzsaroltam a falut, összeszedtem az élelmiszert és a magam szakállára, a forradalmároknak vittük Budapestre.

Fekete Ágnes: Hogyan kezdődött ez a számadás? Hogyan történt az, amikor átfordult a forradalom?

Nagy Kolozsvári István: Amikor november 4-én bevonultak a szovjet csapatok, én a községházán kijelentettem, hogy a forradalomnak vége. Egészen biztosan felelősségre vonják Magyarországot, mert a Szovjetunió nem hagyja annyiban a dolgot.

Fekete Ágnes: Nem számított rá, hogy börtönt kap?

Nagy Kolozsvári István: Nem. Annyira nyugodt voltam, hogy engem felelősségre nem vonhatnak. Később már hallottuk, hogy százakat letartóztattak, sőt voltak, akiket már elítéltek.

Feleség: Én mondtam, hogy menjünk, ha sült krumplin leszünk is. Az apu ugye nem bántott senkit, ő nem megy. Eljött egy ember, hogy jőjjön tiszteletes…

Nagy Kolozsvári István: Az provokáció volt Kógyári atyafi jött nagy hanggal, hogy tiszteletes, most még mehetünk. Ő elment, visszajött és büntetést nem kapott. Egy napra nem zárták le. Észnél voltam. Egyébként is én békességre hívtam fel az atyafiakat, ne történjen atrocitás, senkit bántás ne érjen. A volt rendőr eljött hozzám, hogy ő szegény ember és ne bántsuk. Nem is mondtuk neki, hogy tegye le a fegyverét vagy ilyesmi. Ennek ellenére eljött hozzám, hogy ő fél. Mondtam, hogy senkinek félnivalója nem lesz addig, amíg rám hallgat. Ugyanez a rendőr, amikor Kádárék visszaállították a maguk államrendjét, azt híresztelte, hogy én őt az iskolában a fogasra fel akartam akasztani. Persze, ezt senki sem hitte el. Jól megtermett ember volt, én meg azért nem vagyok olyan nagy.

Fekete Ágnes: Miként lehetett átélni, hogy emberek így megfordulnak?

Nagy Kolozsvári István: Embere válogatja. Az ember sok mindent megmond. Én őszinte ember vagyok, amit Isten iránti engedelmességgel magamnak fenntartok, kötelességem is arról beszélni, azt akárkinek a szemébe is elmondom.

Fekete Ágnes: Hogyan vitték el?

Nagy Kolozsvári István: Februárban történt. A fejemben meg sem fordult, hogy elmenjek. Az apósomékhoz mentünk disznóvágásra. Ez előtt pár nappal jelent meg cikk a Zala Hírlapban. Ha én ezt olvasom, akkor esetleg támadt volna bennem félelem. Legalábbis számítás arra, hogy letartóztatnak. A szomszédból átjött megtudni egy hölgy – a férje pártember volt -, hogy meddig maradunk itt. Rá pár órával jöttek értem – nyilván telefonon értesítették egymást. Amikor jött a rendőr, hogy menjek a rendőrőrsre, még akkor sem gondoltam semmire. Amikor azután megláttam a teherautót, már tudtam, hogy az engem vár.

Fekete Ágnes: A disznóvágásról vitték el?

Nagy Kolozsvári István: Igen. A feleségem persze kétségbe esett. Hazajöttek, szólt az esperesnek. A szomszéd lelkészt, Kovács Eleket kérte meg, hogy helyettesítsen addig, amíg az én ügyem rendeződik. Lajos bácsi, az esperes nem is gondolta, hogy engem letartóztatnak. Megvan még az a levél is, amiben a feleségemet nyugtatja, hogy: nagyon jól ismerem Pistát, tudom, hogy ő nem tett olyat, amiért őt bíróság elé állíthatják. Ennek ellenére persze bíróság elé állítottak.

Fekete Ágnes: Mennyi idő alatt hozták meg az ítéletet?

Nagy Kolozsvári István: Kilenc hónap. Egy hosszú listát állítottak össze, amit alá kellett írnom. Mondtam, hogy aláírom, de elé teszem: nem így történt. Az első perctől kezdve az igazságom tudatában voltam.

Fekete Ágnes: Melyik volt a legszörnyűbb tárgyalás?

Feleség: Hadd, meséljem el, mi történt a tárgyaláson! Három éves volt a fiunk. Azt mondta az ügyvédem, vigyem el mind a három gyereket, mert olyan ülnöknő lesz, akinél ez sokat számít. Beviszi két rendőr az uramat megbilincselve, a fiam kiszakítja a kezemből a kezét, elfut az apjához. Megfogja a kisujját és úgy jönnek be a tárgyalóterembe. Persze sírtunk. Akkor előveszi a csokoládéját, ad az apjának, meg a rendőrnek is. Azt mondja az ülnöknő: – Fogadják el, mert nem szabad gyereket megsérteni. És azt mondta: – Ne sírjatok, karácsonyra otthon lesz apukátok. Borzasztó volt nekik megbilincselve látni az apjukat.

Fekete Ágnes: Hallottuk, mennyi ember ítélt a hatalom és a látszat alapján. Ritka az, amikor az ember a szíve mélyén diktált értékek szerint látja a valóságot. Vajon, mennyire képes az ember a látszat mögé nézni? Tud-e a valóság alapján ítélni és élni? Ezekre a kérdésekre válaszol Cseri Kálmán prédikációja.

Cseri Kálmán: A Kolossebeliekhez írt levél 2. részének 16. és következői verseiben így szól az Ige:

"Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt, hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság."

Ünnep, újhold, angyalok tisztelése, látomásokkal való bíbelődés, ugyanakkor valami test, ami növekszik, amit összetart, a fő. Miről van itt szó? Ha azonban belemélyedünk és többször, egyre lassabban elolvassuk ezt a szakaszt is – és ezt javaslom bibliaolvasási technikának -, akkor világossá lesz, hogy két kulcsfogalom köré csoportosítja Pál azt, amit itt elmond: látszat és valóság. Azt mondja, vannak, akik a látszatra törekszenek és ebből semmi hasznuk, mert ennek semmi értéke. Vannak, akik ragaszkodnak Krisztushoz, aki a fő és ezeknek az életében, lelki életében valóságos és folyamatos növekedés, gyarapodás látható. Óv a látszatoktól és bátorít arra, hogy valóságos értékeket gyűjtsünk és valódi, igazi, hiteles krisztusi életet éljünk. Óv attól, hogy keresztyéneknek látszódjunk és bíztat arra, hogy legyünk valóban Krisztushoz hasonló keresztyének. Óv attól, hogy magunk csinálta kegyeskedéssel szenteknek, vallásosaknak látszódjunk, de bíztat arra, hogy az igazi, valódi kegyesség valósuljon meg az életünkben.

Nos, kik voltak azok, akik a látszatra törekedtek, akik megzavarták a kolossei keresztyén gyülekezet életét? Ők azt tanították, hogy úgy lesz valaki lelkiekben gazdagabb, úgy érezheti többnek magát, mint az átlag, ha teljesít bizonyos előírásokat, illetve lemond bizonyos élvezetekről. Ezt meg azt ne egyél, ne igyál, és akkor érezd magad vallásosabbnak, többnek, mint az, aki megeszi, megissza. Átírták a naptárt, telerakták ünnepekkel. Azért van itt a hosszú fölsorolás, hogy ünnep, újhold, szombat. Aki ezt megtartja, megint többnek érezheti magát, hízik a büszkesége. Ezek az emberek tehát saját teljesítményeikre építettek. Ezeket akarták felmutatni Istennek és úgy gondolkodtak, hogy ezekért nekik jár valami Istentől. Ők megregulázzák magukat, akkor lássa meg ezt Isten és jutalmazza valami módon. Ugyanakkor a hitéletükben semmiféle fogható, tényszerű, tapasztalható növekedés nincsen. Róluk írja Pál Apostol Timóteusnak azt, hogy megvan náluk a kegyesség látszata, de annak erejét megtagadták. A farizeusi kegyességet tipikusan ez jellemezte. Jézus azt mondja, olyanok vagytok, mint egy tál, amit kívülről fényesre suvickolnak, belül pedig, tele van rothadással és szennyel. Ebben az igeszakaszban Pál Apostol arra bíztatja a gyülekezetet, hogy: hagyjátok ezeket, mondjanak, amit akarnak. Ők hadd akarjanak látszani, ti ne látszani akarjatok, hanem lenni.

Isten, tudniillik mindig ezt ígéri nekünk. Sehol sincs olyan, hogy Isten javítgatni, foltozgatni akarja a mi elrontott életünket. Ő azt mondja mind az Ó-, mind az Újszövetség erről szóló igéiben, hogy új szívet ad nekünk, kicseréli az egész belső világunkat, és ebből az új szívből újfajta gondolatok és cselekedetek támadnak. "Maradjatok énbennem, én pedig, tibennetek". És, ezek az emberek nem akarnak már teljesíteni semmit, mert nem akarnak semmit ennek fejében Istentől kapni. Mivel annak az Istennek, akitől kaptam, nem tudom viszonozni. Neki nincs szüksége semmire. Mit adhatnék én Neki? Így, amit Tőle kaptam, azt szívesen továbbadom másoknak. Sok mindenről lemondunk mi, de önként, magunktól! Boldogan és nem azért, hogy valamit elérjünk ezzel Istennél, mert nincs mit elérni. Mindent odaadott nekünk. Úgy szerette ezt a világot, hogy az ő egyszülött fiát odaadta.

Aki látszani akar, az nem tud fejlődni, mert egyrészt azzal van elfoglalva, hogy egyre többnek látszódjék, másrészt egyre jobban meg lesz győződve arról, hogy ő már így is több, mint a többi. Netalán már elérte a csúcsot és nincs hova fejlődni. Milyen az Isten szerinti növekedés? Olyan, hogy minél gazdagabbá tesz Isten, annál alázatosabb leszek. Minél többet ad, annál többet adok tovább másoknak. Látszat, vagy valóság? Mindnyájunkat kísért testvérek ez, mert benne van a vallásos közgondolkodásban, hogy: teljesíteni kell. Valamit mutassak fel Istennek. Valamivel nekem is hozzá kell járulnom az üdvösségemhez.

Egy család vendéget vár. Nagy előkészületek folynak, sok mindent megtesznek, amit nem szoktak normális körülmények között. Talán még erejükön felül vásárolnak is. Beidomítják a gyerekeket, most két óra hosszáig viselkedniük kell. Mit szól a vendég? Nem az a cél, hogy a vendég igazán jól érezze magát, hanem az, hogy róluk ne alakuljon ki rossz véleménye. Nincs bátorságunk nevén nevezni ezt a képmutatást. Lezajlik a dolog, történetesen sikerült minden, elmegy a vendég. Utána megbeszélik minden gyöngeségét és hibáját, fölszabadul a társaság és lehet újra természetesen élni. Ez a látszat. És milyen az, amikor valóságos a vendégszeretet? Lehet, hogy váratlanul érkezik egy vendég és nincsen semmi szabadkozás, bocsánatkérés, zavar. Ami van otthon, azt szeretettel megosztjuk vele, kitesszük az asztalra. Amit lehet, megteszünk érte. Azután, ha elment, tesszük a dolgunkat tovább egészen természetesen, semmit nem várva azért, amit adtunk vagy tettünk. Úgy, hogy még a hátsó gondolatunkban sincsen ez. Látszat vagy valóság. Nem akarok most példákat mondani arra, hogy egy ország hogyan rendezkedhet be arra, hogy látszatgazdasága van, vagy látszatgazdagsága, vagy hogy látszólagos módon támogat valamit. Például a mezőgazdaságot. A diákok hogy rendezkednek be arra, hogy látszatismereteket mutassanak fel. Már régen feleltem, holnap valószínűleg ebből felszólítanak, ezt most megtanulom. Persze az egészről fogalma sincs, összefüggések nem léteznek a számára, pedig ott kiugró teljesítményt mutatott. Milyen megtévesztő! Házaspárt látunk karonfogva, csevegve mennek. Csak hallanák az emberek, otthon hogy beszélnek egymással és mit kell a gyerekeknek, meg a közvetlen szomszédoknak hallaniuk.

A virágvasárnapi történetben rendkívül élesen ott van egymás mellett a látszat és a valóság. A tömeg ujjong, éltetik Jézust, Messiásnak kiáltják ki, idézik a zsoltárt, hozsánna, Urunk segíts, pálmaágak, felvonulás… És Jézus sír, mert látja, hogy ez csak látszat. A valóság az, hogy az ő népe elvetette őt. Csak néhány órának kell eltelnie, hogy a templom megtisztítása után egészen magára hagyják. Egyedül van Jézus a templomban. Néhány sérült, vak és néhány kisgyerek van ott körülötte. Öt nap múlva pedig felhangzik, hogy: feszítsd meg! Ez a valóság. Ezért átkozza meg a fügefát, amelyiken nem talál gyümölcsöt. Dús lombú, szép nagy fügefa, amelyiken nincs gyümölcs. A látszat nagyon szép, de a valóság, ami a célja lenne a fügefa létének, az hiányzik. A fügefa akkor Izrael népének egyik szimbóluma, jelképe volt. Azt mondta, hogy itt van a ti vallásos életetek, üzemel a templom, – emberek százezrei fordultak megy egy-egy nagy ünnepen egy hét alatt – és hol a gyümölcs? Isten helyére odaült a Mammon és ti ennek szolgáltok. Már észre sem veszitek. Azt mondja, hogy ennek semmi értéke és haszna nincs. Viszont, az igazi kegyességnek van. Valódi lesz az az örömöm, az a reménységem, amit Isten a bűnbánó bűnösnek ad. Valódi lesz a vele való közösség, valódi lesz az egymással való közösség, amit az úri szentvacsorában mindig átélhetünk. A látszatoktól megmenekülve, igazi krisztusi életet élünk.
Ámen

Énekajánló – Reformáció ünnepe

Idén, 2004-ben Reformáció ünnepe éppen vasárnapra esik. Sok igehely alkalmas lekciónak és textusnak, melyek között mindenképpen irányadó lehet 1. Korinthus 3,11. (Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus.) A reformáció első nemzedéke természetesen még nem tartotta ezt a napot ünnepnek, de két évszázaddal később J.S. Bach kezétől két reformációi kantáta is fennmaradt. Reformáció napján a hit harcosaira mint vértanúkra is emlékezünk, erre utalhat a XVIII. századi lipcsei kijelölt epistola (2 Thesszalonika 2,3-8.) és evangélium (Jelenések 14,6-8.) A reformáció központi éneke az "Erős vár" (Ein feste Burg), amelyet valamelyik énekként azért is indokolt kijelölni, mert számtalan kórus- és orgonafeldolgozással gazdagíthatjuk így az istentiszteletet és a gyülekezet éneklését. Énekeskönyvünkben található további alkalmas a 233. (Úr Isten, te tarts meg minket), melynek magyar vonatkozása is van (lásd Csomasz Tóth K.: Dicsérjétek az Urat! c. könyvét) és Luther első éneke, a 298. dicséret. (Jer Krisztus népe nagy vígan), a genfi zsoltárok közül pedig a 46. mellett a 84. is alkalmas az ünnepre. Sok helyen a vasárnapi istentiszteleten történik megemlékezés az ebben az évben eltávozottakról. A 90. zsoltár mellett ekkor kereshetünk alkalmas, tanulni érdemes dicséreteket a 399. és 420. közötti énekekből. Ezek közül elsősorban tartalmas szövegük miatt kiemeljük a 399, 401, 405, 410, 415. és 416. dicséreteket.

Énekrend Reformáció napjára

Fennálló ének: 46. Az Isten a mi reménységünk, vagy 390,1-2. Erős vár a mi Istenünk

Derekas (fő) ének: 233. Úr Isten, te tarts meg minket (esetleg 298., vagy 390.)

Igehirdetés előtti ének: 234,1. Jer kérjük Isten áldott Szentlelkét

Ráfelelő ének: 393. Ne csüggedj el kicsiny sereg

Záró ének: 298. Jer Krisztus népe nagy vígan (ajánlott rövidítés: 1-4.,7.,10.)

Gyászistentiszteleti énekrend:

Fennálló ének: 410. Csak vándorút az életem

Derekas (fő) ének: 405. Minden ember csak halandó

Igehirdetés előtti ének: 234,1. Jer kérjük Isten áldott Szentlelkét

Ráfelelő ének: 401,5-6. Elválni kedvesinktől fájdalmas és nehéz

Záró ének: 416. Krisztus, én életemnek te vagy reménysége

A ZSINAT NYILATKOZATA A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁGRÓL
2004-10-28 Forrás: www.reformatus.hu

"Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. tv. 19. § szerinti "Magyar igazolvánnyal" vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?"

Igen X

1. A Magyarországi Református Egyház erre a kérdésre nem adhat más választ, mert a nemzet iránti felelősség, az érte való aggódás feladhatatlan a reformátusság számára. Ezért örömmel fogad és támogat minden olyan kezdeményezést, amely segíti a határon túli magyarokat, és nem hagyja, hogy széthulljon, ami összetartozik.

2. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy ez a népszavazás a fenti megfogalmazásában csak gesztus, egy régi adósság törlesztése, mellyel azoknak tartozunk, akik politikai döntések értelmében másik ország állampolgáraivá lettek. Mégis azzal, hogy igennel szavazunk, arra kötelezzük a magyar törvényhozást, hogy teremtse meg a kettős állampolgárság törvényi hátterét és pontosan dolgozza ki annak minden feltételét.

3. Mivel a kérdésre adott válaszunk emberi sorsokról dönt és hosszú távon alapvető hatással lesz Magyarország és a magyarság életére, ezért megkérjük a pártokat, politikai és civil szervezeteket, hogy támogassák a kettős állampolgárság lehetőségének megteremtését. A siker elengedhetetlen feltétele, hogy a hazai és a határon túli magyarság viszonya ne váljék pártpolitikai harcok függvényévé.

4. A Magyarországi Református Egyház – tiszteletben tartva a lelkiismereti szabadságot – szeretne szólni azon állampolgárokhoz is, akik bármilyen vélt gazdasági, vagy politikai félelem miatt nemmel kívánnak szavazni vagy távol szándékoznak maradni az urnáktól. Kérjük, gondolják meg, az igennel esélyt adunk, hogy a magyar-magyar viszonyokat egy közösen kidolgozott európai intézményrendszer segítse. A nemmel viszont nemet mondunk közös történelmi múltunkra; családokat választunk el egymástól, és hagyjuk, hogy széthulljon, ami összetartozik.

5. A Magyarországi Református Egyház kapcsolatai révén felajánlja segítségét a kettős állampolgárság megvalósításának alapos előkészítésére.

6. Véleményünk szerint a kettős állampolgárság lehetőségének megteremtése – minthogy nem elvesz Magyarországtól, hanem ad hazánknak – nemcsak a határon kívüli magyarság, hanem gazdasági-kereskedelmi, politikai, kulturális és demográfiai érdek is az anyanemzet számára.

7. Éppen ezért biztatjuk a magyar választópolgárokat, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni, és bátran szavazzanak igennel a referendumban feltett kérdésre.

Dr. Bölcskei Gusztáv s.k. püspök, Tiszántúli Református Egyházkerület
Dr. Szabó István s.k. püspök, Dunamelléki Református Egyházkerület
Dr. Márkus Mihály s.k. püspök, Dunántúli Református Egyházkerület
Csomós József s.k. püspök, Tiszáninneni Református Egyházkerület