2004-11-17

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Sokszor érdemes megpróbálnunk lerajzolni egy-egy szavunkat. Ott van például ez a szó, hogy rugalmas. Nem ismerek még egy olyan nyelvet, amelyben a rúg, szóból eredne az a kifejezés, amely a hajlíthatóságot fejezi ki. Mi általában nem szeretjük a rúgásokat. Azonnal elhárítjuk magunktól, ha valakitől bántást észlelünk. Pedig, lehetséges, hogy ezek a lökések alakítanak ki bennünk egy jó tulajdonságot. Lehet, hogy az egyházban is azért lelhetünk annyi rugalmatlanságot, mert nem tudjuk a rúgások pozitív oldalát meglátni? – Nem tudom. Nemrég egy kis bibliakörszerű összejövetelen ültem, bejött egy ember, aki nem tartozott oda. Miatta nem lehetett meghitten beszélni. Már-már arra gondoltam, finoman el kellene küldeni, amikor a helyi lelkész felkiáltott: – Téged Isten hozott! S elkezdte magyarázni, miről beszélgettünk. Nagyon megható és tanulságos volt számomra ez a jelenet. Jó lenne rugalmasabbnak lennünk! Ebben sokat segíthetnek a fiatalok, akik természetüknél fogva jobban viselik a rúgásokat. Következő beszámolónk a Magyar Evangéliumi Diák Szövetség ünnepén készült. A MKDESZ az elmúlt szombaton ünnepelte, hogy száz éve, 1904. októberében John Mott, a Keresztény Diákok Nemzetközi Szervezete nevében Magyarországon járt. E látogatás nyomán Szilassy Aladár vezetésével megalakult a MEKDESZ, az ifjúsági egylet. Tizenöt éve, pedig Herjeczki Kornél vezetésével hivatalosan is újraindult a mozgalom. November 13-án volt a nagy ünnep.

(Helyszínről): – Nagyon jó látni, hogy nemcsak diákok vannak itt, hanem fiatalabb, idősebb és még idősebb seniorok is. Őket külön szeretnénk köszönteni, köztük Dénes bácsit, aki már a MEKDESZ indulásakor is jelen volt, illetve a többieket is, akik hasonló korúak. Nagyon sokan kérdezték tőlem, mit jelent ez ujjlenyomat, amit mögöttem is és a meghívón is láttok. Ez a kép fejezi ki azt, hogy Isten megőrzött minket és az ő ujjának lenyomata van a MEKDESZ-en. Ezen kívül azt is kifejezi, hogy mint ahogy nincsen két egyforma ujjlenyomat sem, itt a MEKDESZ-ben sincs két egyforma ember. Ennek persze néha a hátrányait is érezzük, de méginkább azt hiszem az előnyeit: milyen sokszínűek vagyunk és milyen jó így. Mindenki a saját maga ujjlenyomatát beleadva szolgál együtt Istennek.

(Idős mekdeszes): 1938 és 1948 között jártam a MEKDESZ konferenciáira, Diákszövetségnek hívtuk. Ekkor Karácsony Sándor volt a diákszövetség elnöke, az ő erős személyisége nyomta rá a bélyegét az egész munkára.

Schwáb Zoltán: Az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején indult újra a Szövetség. Akkor illegálisan, névnapi, születésnapi bulik fedőnéven jöttünk össze. 1989-ben lett legális, diákok találták ki, és hozták létre. Nem arról van szó, hogy létrejött egy iroda, egy központ és mi kitaláltuk, hogy jó lenne diákokat gyűjteni magunk köré, hanem pont a fordítottja volt: diákok jöttek össze, ők találták ki az egészet. Ők gondolták, hogy jó lenne munkatársakat gyűjteni magunk köré.

Fekete Ágnes: Sok egyetemen létezik már ilyen diákkör szerte az országban.

Schwáb Zoltán: Budapesten sok van, de Szegeden, Pécsen, Győrben, Debrecenben, Szekszárdon is alakultak, jelenleg 37 teljesen öntevékeny kör működik, mi az irodában nem a főnökeik vagyunk. Egyik Hírmondóban benne van a teljes lista.

Fekete Ágnes: Gondolom, ezt az Interneten is meg lehet találni?

Schwáb Zoltán: Van ugyan honlapunk, most tervezzük, hogy újat csinálunk, valószínű egy-két hónap múlva lesz kész.

Fekete Ágnes: Hogyan maradtak meg a szálak a háború előtti MEKDESZ és a mostani között?

Schwáb Zoltán: Ez nagyon érdekes, ahogy olvasgatjuk a régi MEKDESZ történetét, döbbenten fedezzük fel, hogy mennyire hasonló a maihoz, bár mi nem úgy működünk, hogy tanulmányozzuk a régieket. Amikor véletlenül a kezünkbe kerül valamilyen irat, meglepődünk, hogy ugyanazt csináljuk, mint ők. Feltételezem, remélem, hogy e mögött Isten vezetése van, az is mögötte lehet, hogy ugyanolyan kontextusban dolgozunk, és hasonló igényeket próbálunk kielégíteni. Azt tudom, hogy a régi MKDESZ-nek nagyon sok maradványa volt. Miután fel kellett, hogy oszlassa magát a szervezet, azután is együtt maradtak, összejöttek. A mai napig is vannak olyan csoportok, melyekben idős nénik, bácsik összejönnek, tanulmányozzák a Bibliát, beszélgetnek.

Fekete Ágnes: Kik voltak híresebb, prominens személyiségei a MKDESZ- nek a háború előtt?

Schwáb Zoltán: Viktoriánus Karácsony Sándor, a nagy pedagógus.

Fekete Ágnes: Itt van előttünk egy régi fénykép.

Schwáb Zoltán: 1911-ben volt egy összejövetelük, ez az ötödik gyűlés volt. Egyébként eléggé szövevényes ez a történet. Megalakul, néhány év múlva újra alakították, többször felülvizsgálták magukat. Ez divat volt – úgy tűnik -, hogy megalakul a szervezet, azután szép lassan elsomfordál az eredeti céloktól, majd vissza kell téríteni.

Fekete Ágnes: Mi volt az eredeti cél és hogyan tértek el? Milyen új célok lettek e helyett?

Schwáb Zoltán: Ez mai napi nagy feszültség, például: a szociális igazságosság. A szociális munkának milyen kapcsolatának kell lennie az evangélium terjesztésével. Sok szervezet van, amelyik terjeszti az evangéliumot, de a szociális érzékenységet földi dolognak tartja, amivel az igazi lelki emberek nem foglalkoznak, Ők csak a Mennyre tekintenek. Mások egy idő után az evangélium terjesztése és a kenyérosztás közé egyenlőség jelet tesznek. Ebben a focimeccsben volt néhány gól ide-oda a MEKDESZ történetében, úgyhogy újból és újból felül kellett ezt vizsgálniuk.

Fekete Ágnes: Ma a focimeccs melyik oldala zajlik? Mi az, ami talán veszélyesen túl hangsúlyossá válik?

Schwáb Zoltán: Én remélem, hogy egyik sem túl hangsúlyos veszélyesen. Azt hiszem, azoknak, akik a MEKDESZ-ben vannak, az evangélium mentális igazság, gondolat, elhiszem, hogy van Isten és elhiszem, hogy a Biblia igaz. Az egyik cél, hogy bemutassuk, az evangélium több puszta információnál. Nagy hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy a keresztény élethez hozzátartozik a magas szintű intellektuális gondolkodás, az érzelmi érettség, a kreativitás. Ennek kevés fóruma van Magyarországon.

Fekete Ágnes: Minden hígul, és nem nagyon szeretnek az emberek mélyebb dolgokról gondolkodni. Itt milyen tere van ennek?

Schwáb Zoltán: Némileg elégedetlenek vagyunk ezen a téren. Az a félelmetes, hogy gyakran találkozom olyan diákokkal, akik jó szakemberek, jó matematikusok lesznek, látszik, hogy igazán okos emberek, vagy gyerekek. De, abban a pillanatban, ahogy például teológiáról vagy a Bibliáról van szó, csecsemővé válnak, és nem látom, hogy az agyuk működne. Inkább automatikusan szajkózzák, amit a főgurujuktól tanultak. Valahol meg kell találniuk a saját maguk hitét. Picit filmvígjátékba illő jelenet, hogy miután tartok egy jó előadást arról, hogy a gurusodás nem jó, és nem szabad másokat követni, rémülten fedezem fel, ha jól sikerült az előadás, hogy engem kezdenek gurunak tekinteni, és engem kezdenek el követni, mint a báránykák. Nagy kérdés, hogyan lehet rábírni az embereket, arra hogy gondolkodjanak.

Fekete Ágnes: Úgy tudom a háború előtt evangélikus és református tagjai is voltak a MEKDESZ-nek.

Schwáb Zoltán: Voltak katolikus tagjai is.

Fekete Ágnes: De alapvetően protestáns.

Schwáb Zoltán: Így van. Fekete Ágnes: Ma teljesen más a helyzet, nagyon sok a kisközösség, a kisegyház. Hogy tud a MEKDESZ segíteni, hogy ne legyen az erős tendencia a szektásodás?

Schwáb Zoltán: Mikor a 1980-as évek végén újra elindult, valóban a döntő többség a kisebb egyházakból jött, mára ez megfordult. Ma a tagok fele református. Létrehoztuk a Harmat Kiadóval közösen, az Apológia Alapítványt, mely a szekták kutatásával foglalkozik, előadásokat, szemináriumokat tartunk. Sok szektás ember próbál beférkőzni diákköreinkbe. Az egész borotvaélen táncol, mint ahogy az egész élet is borotvaélen táncolás. Mindenkinek meg kell találni a keskeny ösvényt, és ez nem könnyű, de izgalmas. Mindig panaszkodunk, hogy nem könnyű, nehéz, meg széllel szemben… Mégis izgalmas, és élvezni is lehet ezt a sok nehézséget, és harcot.

Fekete Ágnes: Az elmúlt héten ült össze egyházunk Zsinata. E legfőbb testületben, egyenlő számban vesznek részt lelkészi és az úgynevezett világi, presbiter egyháztagok. Két fiatalabb presbiter képviselővel beszélgettem az egyik szünetben.

Veres Sándor Budapest Csillaghegyi Egyházközség presbitere, gondnoka vagyok. El kell mondanom, hogy minden szervezetnek, így az egyház szervezetének is vannak olyan részei, ahol eltévedünk. Erre oda kell figyelni. Ezért jó, hogy a zsinatok között vannak szünetek, mert ilyenkor észre vesszük és megpróbáljuk lenyirbálni ezeket.

Fekete Ágnes: Sokakban kérdés, vajon azokról a dolgokról van-e szó, amelyek tényleg problémát jelentenek. Itt volt például a lelkészválasztás kérdése. Óriási probléma a lelkészeknek a kettős állás vállalása. Kicsit azt hiszi az ember, elmegy a gyakorlat mellett a törvény. Hogy érzi ezt?

Veres Sándor: A gyülekezet egységében ott van a presbitérium, ami az anyagi és a lelki élet sáfára. Sajnos elfelejtettük, hogy csak úgy lehetünk megfelelő sáfárok, ha tudunk dönteni. Jelenleg a presbiterek nem tudnak igazából jó döntéseket hozni, nem is igen ismerik a törvényeket. Tisztelet és bocsánat a kivétellel szemben. A törvényünkben is itt van, hogy amennyiben a lelkész világi állást vagy kereső foglalkozást vállal, akkor ahhoz előzetesen a presbitérium hozzájárulása szükséges, amelyet csak akkor adhat meg, ha az a lelkészi szolgálatát, munkáját nem sérti. Ugyanakkor azt is fel kell vetnünk, hogy mi van akkor, amikor én szeretek egy tágas lakásban lakni, esetleg még kocsival is járni, de nem tudom az anyagi feltételeket biztosítani a lelkésznek a szolgálata elvégzéséhez és ahhoz, hogy ő is és a családja is olyan körülmények között tudjon élni, mint én. Ez kettős dolog.

Fekete Ágnes: Van egy társadalom, ahol minden hígul, minden esik szét darabokra. Ezt látjuk. Nyilvánvaló, akik a teológiára jelentkeznek, ebből a világból jönnek, ehhez hogy tudunk viszonyulni? Ez nagy kérdés. Veres Sándor Még nem beszéltünk arról, hogy ha Jézus Krisztus életét nézzük, azt látjuk, ő az emberért jött. A lelkészt el kell fogadni társnak. A református egyházban a lelkészek többsége olyan szószéken prédikál, ami egy-két méterrel feljebb van a híveknél. Természetesen, ha megfelelő kapcsolatot tud kialakítani a gyülekezetével, akkor ez a különbség eltűnik. Nem azt látom, hogy ő van fönn. Mindig azt kérjük, a lelkész menjen és látogasson, de azt is el kellene mondani, hogy a lelkészlakás számomra is látogatható. Gondoljunk csak egy-egy osztályra. Bemegy egy tanítónő vagy egy tanár, akinek meg kell ismerni negyven gyereket, nekik meg egyet. Ha a gyülekezetembe kerül egy új lelkész, akkor jó lenne, ha a gyülekezet is igyekezne jobban megismerni őt, és megérteni, hogy neki is van felesége, van gyermeke, akivel – talán – szeretne együtt kirándulni. Én szombaton elmegyek a családdal kirándulni. Neki délelőtt egy konfirmáció előkészítője, délután egy ifjúsági órája van. Meg tudja élni, hogy szabad beszélni az autójáról, hogy megy, mennyire gyorsul. Szabad beszélni arról, hogy szeret pingpongozni vagy focizni, vagy szeretne elmenni egy koncertre. Ne mártírt csináljunk, mert végül is nem mártír, hanem bezárkózott ember lesz belőle. De, aki nem a gyülekezete felé fog nyitni, az keres magának külső partnereket, régi ismerőst és eltűnik a gyülekezetből, nem ott éli az életét, eltávolodhat a gyülekezettől.

Fekete Ágnes: Most a lelkészválasztás kérdését szavazták meg. Mi az, ami módosult ebben a törvényben?

Veres Sándor: A választói törvény módosult. Nem volt biztosított a titkosság. A presbitérium titkosan szavazott, de utána az egyházmegyében, az ottani választási bizottságban már mindenki tudta, melyik gyülekezet hogyan szavazott. Azt szerettük volna elkerülni, hogy az emberi gyarlóság miatt ne legyen az, hogy esetleg valaki hátratételt szenved azért, mert ő nem többség által megszavazott személyre gondolt. Másrészt, a jogorvoslati lehetőségek azonosak lettek mind a jelölésnél, mind a választásnál.

Fekete Ágnes: A súlypontokról is volt szó. A jegyzőkönyvben a missziót tartja a legfontosabb pontnak a 2005-ös évben.

Veres Sándor: Mindenképpen, de kicsit szomorú vagyok, mert nagyon sokat beszélünk. Amikor megtörtént a népszámlálás megtudtuk, hányan vallották magukat reformátusnak, sokan csak azért, mert emlékeztek rá, hogy egy református templomban voltak és keresztelték meg. Ez egy olyan jel és egy olyan jelzés, ami miatt jobban el kellett volna indulnunk.

Szűcs Attila vagyok, a Tatai Egyházmegye zsinati képviselője a dadi egyházközségből. Ott élek, ott születtem, a helyi református gyülekezet gondnoka vagyok.

Fekete Ágnes: Híresen tradicionális református falu, nem sok ilyen van már.

Szűcs Attila: Igen, a népegyházi kereteket meghaladóan hívő gyülekezet van Istennek hála, most is.

Fekete Ágnes: Milyen benyomása van erről a zsinatról?

Szűcs Attila: Minden zsinati ülés érdekes, és más. Ebéd előtt nagyon fontos és nagyon rázós téma, – a december 5-i népszavazással kapcsolatos zsinati állásfoglalás – ügyében született döntés.

Fekete Ágnes: Fontos, hogy a református egyház ebben állást foglaljon?

Szűcs Attila: Nagyon, a december 5-i népszavazásnak nagyon fontos előremutató jelentősége van össznemzeti szempontból. Az egyházi állásfoglalástól azt várom, hogy kiemeli a pártpolitikai keretekből, és egységes nemzetpolitikai üggyé teszi. Éppen ezért szóltam hozzá: az állásfoglalásnak egyértelmű, pozitív üzenete legyen, arra buzdítsa a református híveket, vegyenek részt a szavazáson, és szavazzanak igennel. Még akkor is, ha ezzel az igennel biankó csekket adunk a leendő országgyűlés döntésének.

Fekete Ágnes: Amennyire értem, a szavazás leginkább egy gesztusról szól, hiszen elsősorban a romániai magyarság, erdélyi magyarság az, akit érint. Nagyon kevéssé van anyagi vetülete, kevéssé jogi, inkább gesztusértéke van.

Szűcs Attila: E döntés lényege nem a pénzről szól. Aki ezt mondja, tudatosan félretájékoztatja a magyar közvéleményt. Ez, hasonlóan, a magyarigazolványhoz annak a megerősítése, hogy a Trianonban igazságtalanul elszakított nemzetrészeken élő magyar honfitársaink, az egységes magyar nemzethez tartoznak. Csak erről kell szavazni, ennek semmilyen pénzügyi vetülete nincsen. Azt kell megerősíteni, hogy ők a magyar nemzet elidegeníthetetlen részei.

Fekete Ágnes: Milyen bizottságban dolgozik itt?

Szűcs Attila: A Zsinati Iroda Média és Informatikai Bizottságában dolgozom. Ezen a zsinati ülésen a Média és Informatikai Bizottság második olvasatban terjeszti elő a református egyház tömegtájékoztatásról szóló törvényét, amely teljesen új törvény, és éppen ezért várhatóan nagy viták lesznek.

Fekete Ágnes: Melyek a pólusok, mit érez, miről lenne vita?

Szűcs Attila: A média minden ember életébe beférkőzött. Nem lehet megkerülni az egyház és a média kapcsolatának szabályozását törvényes szinten sem. Vannak olyan álláspontok, amelyek a bezárkózást hirdetik, azt, hogy a médiát, mint eszközt, az evangelizációban nem célszerű felhasználni. Márpedig, el kell fogadnunk, hogy minden kornak megvan a maga sajátos eszköze. Én sem szeretem a tévét, ha rajtam múlna, akkor nem is lenne a családunkban tévé, mert négy gyermekem van. Látom azt a romboló hatást, amit a média nap, mint nap kifejt a fejlődő gyermek lelkületében. Sajnos, azt el kell fogadni tényként, hogy a mai világban a média ilyen uralmat gyakorol az emberek lelke, szelleme felett. Meg kell találni azokat a jó módszereket, amivel Isten üzenetét az emberekhez eljuttathatjuk.

Fekete Ágnes: Mit lát a másik pólusnak?

Szűcs Attila: Ha nyugati példákat nézünk, akkor vannak olyan egyházak, amelyek csak a tömegtájékoztatási eszközök használatában jelennek meg, de gyülekezetei szinten nincsenek. Itt kell olyan egészséges szabályozási elveket kidolgozni és lefektetni, hogy ki tudjuk használni azokat az új lehetőségeket, amit ezek a modern eszközök használata most, a 21. században biztosít.

Fekete Ágnes: Valaki nemrég azt mondta, ha arról kellene népszavazást tartani, hogy mindenkinek a fizetését emeljék kétszeresére, nem lenne kétséges az eredmény. Többen kérték, hogy a legutóbbi rádiós istentiszteleti közvetítésből tegyük még egyszer közzé Csiha Kálmán, nyugalmazott erdélyi püspök vallomását. Részletekben hallgassuk ezt meg.

Csiha Kálmán: "Hármas üzenetet hoztam. Az első üzenet az Istené. Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, ha valaki, hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ebben a kegyelmi üzenetben benne van az is, hogy lehet elvesztés: hogy elveszhet Magyarország is, hogy elveszhet a magyar nemzet is. Hogy kezdődik egy nemzet halála? A lélek halálával. Amikor először elengedi az Isten kezét, azután elengedi az egymás kezét, azután más, idegen kezeket keres, egymás ellen fordul, és atomizálódik. És, úgy elfújja a történelem, mint a pelyvát a szél. Van egy csodálatos összetartó erő, van egy csodálatos megmentő erő: Isten közelsége és Isten szeretete. Ha megtaláljuk az Isten kezét és megtaláljuk egymás kezét, akkor örökre meg tudunk maradni. És, én azért járom a világot mindenütt, ahol magyarok vannak, hogy megtaláljuk Isten kezét és megtaláljuk egymás kezét, és jövendőnk legyen."

"Erdélyből jöttem. Azért a második üzenet Bocskaié. 1606-ban mondta el a Bécsi béke ratifikálása alkalmával az utolsó beszédében, amikor már vérében volt, testében volt a halált hozó méreg. Azt mondta: őseink és nemzetünk szabadsága minden aranynál és ezüstnél többet ér, és én csak azért jöttem, azért harcoltam, hogy ezt megtarthassam. S, most, hogy megvan, boldogan halok meg. Azt szerettem volna elmondani nektek, hogy nálunk szent ez a két dolog: őseink hite és nemzetünk szabadsága. És, azt szerettem volna megkérdezni tőletek, hogy nálatok szent-e? Vagy már túllépte az arany és az ezüst és az érdek? Szétszórhatott bennünket a történelem, de a lelkünk egy maradt. Az összetartozás csodáját hozom."

ITT KIVÁGTÁK A KÖVETKEZŐ MONDATOKAT A MŰSORBÓL: "Az ország majd december 5-én fog válaszolni majd a népszavazáskor, amely a kettős állampolgárságról beszél. Isten segítsen bennünket, hogy megmaradhassunk és életünk legyen!
Ámen"

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál Apostol Első Korintusi levele 6. részének 7. versétől:

"Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt? Sőt, ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig a testvéreknek."

Csalódtam. Sóhajtunk fel időről-időre. Vágyaim, álmaim nem születtek meg. Terveim füstként szétoszlottak. A lelkészek Pállal együtt csalódnak a gyülekezetben, a gyülekezet a lelkészben, a férj a feleségben és így tovább. Ilyenkor azt érezzük, elvettek valamit tőlünk. Lehetetlenné tettek belőlünk egy kis részt. Nagyon fáj ez a hiány. Pál Apostol itt a pereskedő khorintusiaknak azt mondja: "Ha tőled elvettek, te viaskodásoddal még többet veszel el. Elveszed a békét a környezetedtől, elveszed a kereszténység hitelét, azokat bántod óhatatlanul, akiknek semmi közük a te károdhoz." Ebben a világban a dolgokat fekete-fehérre bontják. Sokszor ezt a látást Isten világára is átültetik. Ő a jó, ő adja a jót és minden egyéb rossz. Pedig, Isten világa nem azért tökéletes, mert csak csillogó, csak patyolatfehér. Az ő tökéletességének a lényege nem egy tulajdonság. Akkor mi soha nem közelíthetnénk hozzá. Ő azért tökéletes, mert egységben van, tökéletesen szeret, tökéletes harmóniára kész. Ez a tökéletesség szinte vonz magához, és nem riaszt. Ha azt mondjuk Isten jó, akkor ezzel nem azt mondtuk ki, hogy a rosszhoz nincs köze, hanem, hogy a rosszból is képes jót formálni. Óriási a különbség. Nem egy statikus állókép az Isten, aki mint valami tökéletesen megfaragott szobor néz le rám és várja, hogy hozzá hasonuljak, hanem Isten formál. Szüntelenül jóvá alakít, szüntelenül szeret. Ha így látjuk őt, akkor a csalódás nem feltétlenül rossz dolog. A csalódás egy meghívás: gyere, legyél több! Ez így nem jó, ahogy van, de te képes lehetsz több szeretetet kapni és adni. Induljunk el innen. A másik ember is sokszor ezeket az érzéseket sugározza felénk akkor, amikor csalódunk benne. Többre hív, önmagunk meghaladására késztet minket. Amikor belénk rúgnak, ez fáj. Ezt az érzést nem tudjuk letagadni még akkor sem, ha gyermekünk teszi, talán véletlenül. De, minden rúgás lehet egy jel. Rugalmasabb, szeretetteljesebb létre hív az Isten. Az ő arca nem riasztó tökéletességgel néz ránk, hanem mint, aki mellénk akar szegődni. Szeretni szeretne minket.
Ámen

Énekajánló – Szentháromság utáni 27. vasárnap

Az egyházi év utolsó három vasárnapjának eszkatologikus tematikája azt is kifejezi, hogy amint az egyházi esztendő két végpontját Krisztus két eljövetele (a testben megjelent Szabadító és azt ítéletben eljövő Bíró) keretezi, az emberi történelem nagy része és személyes életünk is Krisztussal történő két találkozás között zajlik. Ez utolsó vasárnap evangéliuma (Máté 25,1-13.) a tíz szűz példázata, epistolája (2. Péter 3,3-14.) pedig az új égről és új földről szól. Mindkét részben ott vannak a kétkedők, akik a hosszú, látszólag eseménytelen várakozási idő miatt elalusznak (Máté ev.), vagy éppen hitüket elveszítvén gúnyolni kezdik a hívőket (Péter lev.) Földi időszámításunkban lejárt az év és ez arra figyelmeztet, hogy az égi óra utolsó ütését senki nem ismeri, ezért tehát: éberen vigyázzatok, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok… Máté 25,13.

Énekrend a Szentháromság utáni 27. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 36,2. Uram, a te nagy hűséged (az ének elé illő bevezető ige: Zsoltárok 36,6-7,10.)

Derekas (fő) ének: 366,1-5. Az én időm, mint a szép nyár (éneklése ajánlható a 38. zsoltár dallamára is)

Igehirdetés előtti ének: 234,1. Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét, vagy 304,1-2. Kapuk emelkedjetek

Ráfelelő ének: 130,3. Énnékem reménységem, vagy 304,6. Isten Báránya, jövel

Záró ének: 367. Emeljük Jézushoz szemünk

Közös nyilatkozatról és egyházkerületi látogatásokról döntött a Generális Konvent

A Magyar Református Egyházak Generális Konventjét alkotó egyházkerületek elnökségei 2004. november 17-én Beregdarócon tartott ülésükön a következő nyilatkozatot fogadták el: "Amíg időnk van, tegyünk jót mindenekkel" (Gal 6,10)

A Magyar Református Egyházak Generális Konventje 2004. július 8-i megalakulásakor kimondta, amit a magyar reformátusság Trianon óta mindig képviselt, hogy az egyházunkat is ért több évtizedes szétdaraboltságot orvosolni kell.

A Kárpát-medencei magyar református egyházkerületek határozottan támogatják a kettős állampolgárság megadását a határon túli, kisebbségben élő magyarok számára.

A népszavazás kimenetele hosszútávon meghatározza a magyar nemzet jövőjét. Az IGEN kimondása összekötheti azt, ami évtizedekkel ezelőtt elszakadt. Minden jóakaratú magyar állampolgárt a népszavazáson való részvételre és a történelmi jelentőségű IGEN kimondására biztatunk. Meggyőződésünk, hogy a kettős állampolgárság megadásával érdekeink és jövőnk képviseletére új lehetőségek nyílnak az egységesülő Európában. Gondoljunk például a Szerbiában élő magyarok védelmére!

Szeretnénk megnyugtatni minden kétségeskedőt, hogy a népszavazás kérdésfelvetése nem a kettős állampolgárság azonnali megadására vonatkozik! Az IGEN-nel arról döntünk, hogy a Magyar Köztársaság Parlamentje 80 év mulasztását pótolva, a határokon kívülre került magyarok helyzetét törvényben rendezze. Kérjük a választópolgárokat, hogy ne mondjanak le arról a jogukról, hogy az általuk választott képviselőket a népszavazás kötelezze erre a feladatra. Mások tévedéseit 2004. december 5-én csak a magyar választópolgároknak van módja helyrehozni.

Közös meggyőződésünk, hogy a kettős állampolgárság megadását a határon túli magyarság a magyar nemzet részeként, a szülőföldjén maradás megerősítéseként éli meg.

A kettős állampolgárság nem szegényebbé, hanem gazdagabbá teszi Magyarországot. A testvériesség sohasem teher, hanem a teljesebb élet lehetősége.

Dr. Szabó István püspök és Dr. Nagy Sándor főgondnok Dunamelléki Református Egyházkerület

Dr. Márkus Mihály püspök és Kuti Csaba főgondnok Dunántúli Református Egyházkerület

Csomós József püspök és Ábrám Tibor főgondnok Tiszáninneni Református Egyházkerület

Dr. Bölcskei Gusztáv püspök és Dr. Virágh Pál főgondnok Tiszántúli Református Egyházkerület

Dr. Erdélyi Géza és Koncsol László főgondnok Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Pap Géza püspök és Tonk István főgondnok Erdélyi Református Egyházkerület

Tőkés László püspök és Kovács Zoltán főgondnok Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Horkai László püspök és Szilágyi Lajos főgondnok Kárpátaljai Református Egyház

Csete-Szemesi István püspök és Póth Péter főgondnok Szerbia-Montenegrói Református Keresztyén Egyház

A Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent Elnöksége a mai napon tartott beregdaróci találkozón döntött arról is, hogy november 28-án és december 5-én Magyarországra látogatnak a határon túli egyházkerületek gyülekezeteinek küldöttségei. A két napon mintegy 500 határon túli testvérünk látogat különböző anyaországi református gyülekezetbe, ahol lelkészeik igehirdetéssel szolgálnak. A Kárpát-medencei Református Egyházak vezetői már döntöttek arról, hogy Tőkés László a Királyhágómelléki Egyházkerület püspöke Budapest- Kálvin téren hirdeti az Igét, Dr. Erdélyi Géza püspök és Koncsol László főgondnok a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház részéről a Budapest-Budai (Szilágyi Dezső tér) gyülekezetbe látogat, Horkai László a Kárpátaljai Református Egyház püspöke a Budapest-Kelenföldi egyházközségben szolgál, Pap Géza az Erdélyi Egyházkerület püspöke Budapest-Budahegyvidéki gyülekezetbe tart istentiszteletet, a Szerbia- Montenegrói Magyar Református Keresztyén Egyház részéről Csete-Szemesi István püspök Budapest-Pesterzsébet Központi egyházközségben.

Szabó István püspök: Önmagunkra mondunk igent a népszavazáson

A szomszédos országokban élő magyarok körében nagy a megrökönyödés a kettős állampolgárság elleni masszív ellenpropaganda miatt – nyilatkozta hírszolgálatunknak Szabó István, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke. – Nem kétséges, hogy az elmúlt napokban elsősorban az oktatási intézmények körüli áldatlan állapotok foglalkoztatják leginkább az egyházi közvéleményt. Érez-e bármiféle elmozdulást a kormány magatartásában? – Szomorúan csak annyit mondhatok, hogy a helyzet nem változott. Bizonyos szinteken ugyan folytatódnak a tárgyalások, de úgy tűnik, az érdemi kérdésben, nevezetesen a közfeladatot ellátó egyházi iskolák normatíváját illetően, nincs változás. A kormányzati kommunikáció, miszerint az egyházak eddig többet kaptak, igen bántó, hiszen ez valójában nem így van. – Emeljük ki csak egyetlen szeletét ennek a történetnek: a kormány tervei szerint jövőre csak azok az intézmények részesülnek normatívában, amelyek az idén is kaptak. Mit jelent ez a református egyház számára? – Nemcsak az egyházakra, de másokra nézve is rendkívül hátrányos ez az elképzelés. Fennáll a veszélye, hogy a körvonalazódó állapotok országszerte visszavetik az intézményalapítási kezdeményezéseket. Egyfajta moratóriumot rendeltek el, és nincsenek tekintettel arra, hogy közoktatási vagy szociális intézményről van-e szó. Nem tudjuk, mi van a döntés mögött, meglehet, hogy az eddiginél is keményebb 2006-os költségvetésre készülnek. Személy szerint mélységesen sajnálom, hogy egy szabad országban közszolgálati feladatok elvégzésére a moratórium értelmében nem lehet új alakzatot létrehozni. – A zsinat elfogadta a kettős állampolgárságról szóló határozatot, de bizonyára Ön is beszélgetett reformátusokkal a kialakult helyzetről. Vajon van-e támogatottsága a határon túli magyarokra vonatkozó népszavazásnak? – A tapasztalataim meglehetősen egyoldalúak, hiszen bárkivel beszéltem erről a kérdésről, mindenki egyforma választ adott a kérdésre. Gyülekezeti tagjaink, pápai tanítványaim, és határon túli magyar ismerőseim egyaránt igennel szavaznának. Ugyanakkor sokan – legfőképpen a szomszédos országokban élő magyarok – körében nagy a megrökönyödés a masszív ellenpropaganda miatt. Mintha ebben az ügyben valamiféle pártpolitikai vagy ideológiai szembenállás körvonalazódna, pedig itt arról van szó, hogy igent mondunk-e önmagunkra, vagy sem. Márpedig ha az ember igent önmagára, akkor a válasz a kezére, a lábára, a hajára is érvényes, nemcsak a hasára. (SZZL) (2004-11-12)