2005-04-27

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Műsorunk az adás ideje után hívható a 06-30-2802234-es mobil telefonszámon. Véleményét számítógépen is megírhatja a [email protected] címre. Aki az adás szövegét nyomtatott formában szeretné megkapni, írhat postai címünkre is: 1146 Budapest, Abonyi utca 21.

A reformáció egyházait a legtöbben képellenesnek ismerik. Tanultunk történelemből is a német képégetőkről. Ez azonban pontosan olyan ismeret, mintha korunkról valaki egy kereskedelmi tévé hírei alapján tájékozódna. Az egyházban az első századok óta voltak emberek, aki óvtak attól, hogy a képek a bálványimádás tárgyaivá váljanak. Amikor a kép önmagáért és önmagáról szól, és megakadályoz a hitben, valóban nem elfogadható. Ezért nem szeretjük azt, ha az istentisztelet része a képi ábrázolás. De a kép ettől még nagyon fontos lehet. Most a Nemzeti Galériában Munkácsy Mihály képeit állították ki. Az elmúlt héten meghívták dr. Gaál Botondot, a debreceni teológia dogmatika professzorát, hogy a Krisztus Trilógia teológiai értelméről beszéljen.

dr. Gaál Botond: Munkácsy Mihály három óriás képet festett Krisztus szenvedés történetéről: 1881-ben a Krisztus Pilátus előtt címűt, 1884- ben a Golgotát, ami Amerikában volt sokáig egy református tulajdonosnál, John Wanamakernél. Ő nagyon derék, amerikai presbiteriánus ember volt. Nem sokan tudják, hogy ezeket a képeket nem a képgyűjtés végett vette meg, hanem a vasárnapiiskola-rendszert szerette volna bevezetni Amerikában. Nagyon sokat áldozott erre, és munkássága révén ötezer vasárnapi iskola jött létre az 1880-1890-es esztendőkben.

Fekete Ágnes: Gyerekeknek szóló vasárnapi tanítás volt ez?

dr. Gaál Botond: Igen, de jelenti a felnőttek vasárnapi iskoláját is. Az istentisztelet előtt összejönnek a Bibliát tanulmányozni. Ma már több százezer ilyen vasárnapi iskola működik az Egyesült Államokban. Ezt a két Munkácsy képet philadelphiai nagy áruházában állította ki, főként a böjti időszaktól a pünkösd utáni időszakig, utána valamilyen oknál fogva letakarták, és a következő év böjtjétől tették újra láthatóvá. Nagyon sokan szerették volna megnézni. Az utóbbi évtizedekben az áruház nagy halljában függesztették ki. 1988-ban a család leszármazottai úgy döntöttek, hogy a képet eladják, és a New York-i aukcióra vitték, ahol aztán elkelt mind a két kép. Így került haza. Most együtt van a három festmény Debrecenben. A trilógia három darabját, maga Munkácsy sem látta soha együtt, így ahogy most Debrecenben megtekinthető.

Fekete Ágnes: A trilógiából két kép kicsinyített mása látható most itt a Nemzeti Galériában, ezekről tartotta előadását.

dr. Gaál Botond: Most itt a budapesti Munkácsy kiállításon a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota feles redukciója tekinthető meg.

Fekete Ágnes: Látszik, hogy különleges érzelmi szál köti ezekhez az alkotásokhoz. Mi az, ami igazán megragadta a képekben?

dr. Gaál Botond: Nagyon sok művészettörténész magyarázta ezeket a képeket, de azt tapasztaltam, hogy hiányzik a kommentárokból a bibliai értelmezés és a teológiai magyarázat. Én tulajdonképpen segíteni szeretnék a művészettörténészeknek. Munkácsy olvasta a Bibliát. Szinte azt lehetne mondani, hogy az egyik kezében az ecset volt, a másik kezében a Biblia.

Fekete Ágnes: Van nyoma annak, hogy ez nagyon fontos volt neki?

dr. Gaál Botond: Hogyne! Állandóan ezen gondolkodott, föl is jegyezték, hogy sokat olvasta a Bibliát. A feleségének írt levelekből kiderül, állandóan foglalkoztatta a szenvedés történet. Kimondottan biblikus és reális módon szerette volna ábrázolni a Krisztus eseményt. Ha pedig ez így van, akkor nekünk is illik őt követni. Ő nem magyarázta a képeit, csak megfestette.

Fekete Ágnes: Elhangzott, hogy egyszer egy újságírónak valamit mégis csak elárult.

dr. Gaál Botond: Ez volt szerintem az egyedüli teológiai kijelentése, amely nagyon sokat ér a képek magyarázatához. Mikor afelől érdeklődtek, hogy mit is akart ábrázolni ezzel a három képével, azt válaszolta: Én sohasem akartam isteni személyt festeni, mert ami isteni, azt ember nem képes megfesteni. Én az emberi alakban megjelent Istent akartam ábrázolni. Ez önmagáért beszél, és megmagyarázza azt, hogy mért ragaszkodott így a Bibliához.

Fekete Ágnes: Itt van előttünk Jézus Pilátus előtt. Nekem egyből feltűnnek a fehér színek mindegyik képén.

dr. Gaál Botond: Ez nagyon lényeges momentum. Fontosnak tartotta Jézust fehér ruhában ábrázolni. A művészettörténeti leírásokból hiányzik, hogy Jézus fehér ruhában volt egyszer a szenvedéstörténet során. Az történt, hogy Pilátus látta a nép hajthatatlanságát. Egyszer csak jelentették neki, hogy ez az ember Galileában is lázított, azt is megtudta, hogy Heródes Antipás, aki éppen Keresztelő Jánost fejeztette le, a negyedes fejedelem ott jár Jeruzsálemben. Lukács evangéliuma írja le, hogy elküldte hozzá Jézust. Heródes furcsa, vallási érdeklődésű, labilis idegzetű ember volt, elhatározta, hogy valami csodát kér tőle. A bibliai leírások szerint Jézus nem tett csodát, nem is válaszolt a kérdéseire, mert a hit nem csodákra épül. Heródes megharagudott, gúny-öltözetet adatott rá, a korabeli ál-messiásoknak szóló fehér öltözetet. Így küldte vissza Pilátushoz. Ezt leírják az evangéliumok, és Munkácsy ragyogó teológusnak bizonyul. Kiemeli Jézust a fehér ruhában úgy, hogy ilyen jelenet sose volt, mint ahogy a Krisztus Pilátus előtt című képen láthatjuk, az aranymetszési középpontban ott áll maga Jézus a fehér ruhában. Miért? Mert az is olvasta a Bibliában, hogy a főpapnak, amikor az áldozatot mutatja be, fehér ruhába kellett öltöznie. Jézus is, mint főpap, áldozatot fog bemutatni, de nem úgy, ahogy a zsidó vallási szokások azt előírják, hanem ő maga lesz az áldozat. Meg fog halni a világért. Bármelyik részét nézzük a képnek, mindenütt bibliai jelenetet látunk, ha viszont a képet, mint egészet nézzük, akkor azt kell mondanunk, hogy ez így nem igaz. Részleteiben igaz, de a kép, mint egész, nem igaz, mert ilyen jelenet soha nem volt. Pilátus már ott ül az ítélőszékben, a tömeg is ott van – a tömeg nem mehetett be a belső udvarba, ismerjük ezeket a leírásokat. Munkácsy látta, hogy a szenvedéstörténet eseményei különböző helyen és különböző időben zajlanak, és ezeket el is képzelte, majd egymásra másolta. A különböző tér-idő síkokat egymásra filmezte. Mi már együtt látjuk az egészet, mint egy nagyon szép kompozíciót. A magyarázatomban ezt fejtettem meg. Hat különböző tér-idő síkot látok a képen.

Fekete Ágnes: Itt látható a következő kép, a Golgota.

dr. Gaál Botond: A kereszten szenvedő Krisztusra vetül elsőként a tekintetünk. Az egész képet úgy szerkesztette meg Munkácsy, hogy a Golgota körül bizonyos köröket lehet látni. A legkisebb körben vannak az övéi, Mária, az édesanyja a lábára kulcsolja a kezét, szenved, sír. Mária Magdolnát lehet még itt látni, ő is eltakarja az arcát, aztán egy szép női arcot, ő talán a másik Mária, vagy egy reprezentánsa a Krisztust elkísérő asszonyoknak, Jánost is itt találjuk, a szeretett tanítványt. Aztán egy nagyobb körben helyezkednek el a szereplők, a két százados, a nagy tanács két tagja, ők mind szólnak, ahogy meg van írva a Bibliában. Aztán látjuk Kajafást és Annást, elindulnak hazafelé, nem értik, hogy Jézus miért a Messiásról szóló zsoltárt idézte a kereszten. Nekik az volt itt a szerepük, ha Jézus bocsánatot kér, akkor megbocsátanak neki, és nyugodt lelkiismerettel halhat meg. De nem ez történt, hanem Jézus ott is Messiásnak mondta magát, a 22. zsoltár idézésével.

Fekete Ágnes: Látjuk, ahogy Kajafás megdöbbenten széttárja a kezét.

dr. Gaál Botond: Pontosan. Nem érti, miről van szó. Sőt, Annás, ha nézzük, mélyen elgondolkozik az egészen. Nem az történt, ami történni szokott, hanem valami egészen más. Van még egy nagyon érdekes alak itt az előtérben. Leírták, hogy valaki a tömeg közül is szólt, hogy szálljon le Krisztus a keresztről.

Fekete Ágnes: Kajafás kéz-gesztusa is ugyanezt a kételyt fejezi ki, mind a két figurán.

dr. Gaál Botond: Mert értelemmel akarják fölfogni a dolgokat. Ez jellemző is volt a korabeli zsidó vallási gondolkodásra. Hogy valamit isteninek fogadjanak el, ahhoz valamilyen bizonyítékra volt szükségük. Van ezen az óriás képen nagy méretben ábrázolva egy fehér lovon ülő lovas, szinte világít a kép bal oldalán. Miért festette vajon oda? Nagyon sokan azt mondják, hogy annak a jelenetnek nincs semmi értelme. Az arab lovas nevet viseli, igen ám, de arab ember nem szerepel a bibliai leírásokban. Az arca nem is arab arc. A szeme sugara Krisztus keresztjére néz. A ló és a lovas együtt mindig a király hatalmát, erejét, győzelmét ábrázolja, később az állam hatalmát. Munkácsy a Bibliából vette ezt a képet. A Jelenések könyve 19. részében van megírva, hogy a feltámadott és győztes Krisztus vissza fog térni fehér lovon, fehér ruhába öltözött sereg élén, vérrel hintett ruhában, ahogy a képen látszik. Derekára, pedig ez van írva: Királyok Királya, Uraknak, Ura. Munkácsy odafestette a feltámadás örömüzenetét erre a képre. A három óriás képen csak a szenvedést, rosszat, a gonoszságot ábrázolta, de nem a kereszté, nem a halálé az utolsó szó, hanem az örömhíré, a feltámadásé.

(Ének: Ó, Krisztus-fő, te zúzott…)

Fekete Ágnes: Az elmúlt hétvégén voltak Vizsolyban, a Károli Gáspár Napok. Néhány hangképet hallgassunk meg az előadásokból és az ünnepélyről.

Presbiter: Tiszteletbeli presbiter vagyok.

Fekete Ágnes: Hogy lett tiszteletbeli tag itt?

Presbiter: Három éve itt voltunk kirándulni az angyalföldi gyülekezetből, a Frangepán utcából, akkor kértem a nagytiszteletű úrtól csekket, hogy küldhessek támogatást. Küldtem pénzt, és ők soroltak be engem tiszteletbeli tagnak. A gondnok úrnál szálltunk meg ma éjszakára, pénteken érkeztem.

Kántor: Nagykárolyi kántor vagyok.

Fekete Ágnes: Hogy kerültek ide?

Kántor: Ötéves megállapodásunk van a gyülekezettel, mi jövünk hozzájuk, majd a gönciek, vizsolyiak látogatnak meg minket. A legnagyobb szeretettel emlékezünk nagy Biblia fordítónkra.

Fekete Ágnes: Ez egy testvér gyülekezeti kapcsolat?

Kántor: Igen. Nekünk, a nagykárolyi kertvárosiaknak Vizsoly a testvérgyülekezetünk, a belvárosnak – mert Nagykárolyban két gyülekezet van -, viszont Gönc. Ez testvéri, lehet mondani iker- testvéri kapcsolat.

Fekete Ágnes: Merre van Nagykároly? Elmondaná azok kedvéért, akik nem tudják?

Kántor: Nagykároly a Nyírségben fekszik, Szatmárban a három csonka megye egyikében, Szatmárnémetitől 30 kilométerre. A Biblia fordításának 415 éves jubileumát ültük tegnap és ma. Ami december 5-én történt, az minket, akik Károli Gáspárra emlékezünk, nem tántorított el attól, hogy határokat nem ismerve, szeressük egymást.

Fekete Ágnes: Mi volt a legjobb esemény itt?

Kántor: Nekem, mint karvezető kántornak természetesen a pécsi énekkar hangversenye. Fantasztikus volt!

Fekete Ágnes: (Letenné a tálcát, míg beszélgetünk?) Hogy került sor erre az ünnepségre?

Vizsolyi gondnok: Volt egy egyezmény Gönc, Nagykároly, és Vizsoly között, hogy minden évben összejövünk Károli Gáspárra emlékezve. Évenként felváltva Gönc és Nagykároly rendezi az ünnepséget, és minden ötödik évben, a jubileum évében Vizsoly szervez egy nagyobb szabású rendezvényt. Így került sor erre az alkalomra.

Fekete Ágnes: Gondolom sok munkával járt a helyi gondnoknak.

Gondnok: Igazából már november óta szervezzük az ünnepséget, sok mindenkit meghívtunk. Nagyon sokan voltak itt, három püspök is eljött.

Fekete Ágnes: Egy ilyen kis falu életében ez nagyon nagy dolog lehet.

Gondnok: Igen, mert a falu körülbelül ezer lakosú, ebből egyházfenntartó reformátusok ötven ketten vagyunk. Ez erőnkön felüli munka volt, de az Úr kegyelméből sikerült megvalósítani.

Fekete Ágnes: Mivel foglalkozik egyébként?

Gondnok: A vizsolyi általános iskolában vagyok gyógypedagógus. Itt dolgozom, mint iskolai dolgozó, és mint az egyházhoz tartozó személy. A Károli Napokat megelőzően az iskolában Rákóczi Napot tartottunk. De kapcsolódtunk az iskolával is a Károli Napokhoz, ugyanis minden felnőtt és gyermek vendégünk kapott egy Szentírást.

Fekete Ágnes: Itt vagyunk most a tornateremben, kölcsön adták egy hatalmas, majdnem lakodalom méretű ebédre.

Gondnok: Igen, ezt az iskola vállalta, mind a szakácsok, mind a pedagógusok. A szakács nénik főztek, a pedagógusok, pedig felszolgálták az ebédet.

(Részlet az ünnepségből)

Dr. Szabó István: Tisztelt ünneplő gyülekezet, ki is volt Károli Gáspár, gönci esperes, tudós tiszteletes prédikátor, mint teológus? Hova tudjuk őt helyezni? Pedagógus is volt. Könyvtárának jegyzékéből tudjuk, hogy Calvinus műveit is olvasta, Kálvin Jánosnak azt a gondolatát, amelyet Ireneus egyházatyától vett át: "Isten úgy beszél hozzánk, úgy tanít meg bennünket a maga igazságár, ahogyan a dajka, vagy az édesanya tanítja a gyermekét. Térdére ülteti és gyermeki nyelven beszél hozzá". Isten nem utolérhetetlen, kikutathatatlan rébuszokban beszél, hanem minden ember számára érthető módon tanít bennünket. Azt tudjuk nagyon jól, hogy a XVI. század az európai kultúrkörben ebből a szempontból a fordítás évszázada volt. Nem is Luther volt az első, aki saját anyanyelvére, ó-felnémetre lefordította a Bibliát. Spanyolországban már 1516-ban megtették ezt, elkészült a Komposztellai Bibliafordítás, csak a spanyolok nem adhatták ki. Egészen 1590-ig egyik nép a másik után fordítja a maga nyelvére az Isten beszédét, az Isten üzenetét, és ez nem csak magányos, zseniális hősök eredménye, hanem sok-sok elszánt léleké. Tudhatjuk, hogy Károli meg tudta szervezni itt, Magyarországon, a puszta országban, anyagi feltételek híján, szellemi erőtartalékok híján, hogy mégis elkészült a magyar nyelvű Biblia. Mondhatnánk azt, hogy íme előttünk áll a tudományos szervezés ősképe: Károli Gáspár.

Fekete Ágnes: Szabó István püspök urat hallották.

Fekete Ágnes: Ma, a hónap utolsó szerdáján egy templomba látogatunk el. Cseri Kálmán igehirdetését hallgassuk meg ugyanarról a Passióbeli jelenetről, amiről Gaál Botond beszélt Munkácsy: Krisztus Pilátus előtt című képe alapján.

(Ének: Én nem láttam szebb gyümölcsfát, mint Úr Jézus keresztfáját…)

Cseri Kálmán: Pilátusnak nagyon kellemetlen volt Jézus ügye több okból, és ezért örült meg annak, hogy megszabadulhat tőle. Átengedte az ő egyébként megvetett alattvalójának, Heródesnek, aki úgy volt király, hogy egy kicsi tartomány felett uralkodott. Heródes kiskirálykodott, és szerette fitogtatni a hatalmát. Hát, most fitogtathatja, intézze el ezt a kényelmetlen, kényes ügyet! Így kísérték át Jézust Heródeshez. Jellemző, hogy a vádlói ott sem maradtak el mögüle, ott voltak a főpapok és az írástudók is, és természetesen a katonai segédlet, meg a király testőrei. Azt olvassuk, hogy Heródes ennek nagyon megörült. Miért? Mert sok mindent hallott Jézusról, és szerette volna már látni. Azt remélte, hogy valami csodát mutat majd neki is. Valami produkciót lát ettől a mutatványostól. És először szép szóval, aztán kényszerítve arra akarta rávenni, hogy mutasson már valamit, és Jézus meg sem mozdult. Kérdések özönét zúdította Jézusra, Jézus azonban nem felelt neki egyetlen szóval sem. Akkor végül is elfogyott Heródes türelme, átadta őt a katonáinak, csináljanak vele, amit akarnak, akkor bohócot csináltak Jézusból. Fényes ruhába öltöztették. Úgy hallották, hogy királynak tartja magát, hát akkor csináljunk belőle királyt! És elkezdték ugyanazt a játékot, amit Pilátus katonái is, hódoltak látszólag előtte, gúnyolták őt. Erre a jelenetre valaki egyszer azt mondta, hogy jobban fáj az embernek, ha csörgősipkát húznak a fejére, mintha töviskoronát nyomnak rá. Ez a gúnyolás még inkább megalázta Jézust. Heródes látta, hogy nem megy vele semmire, visszaküldte Pilátushoz.

Két olyan gondolatot szeretnék kiemelni ebből a szánalmas, tragikomikus történetből, amit érdemes magunkkal vinnünk. Az egyik az, amit így fogalmazhatunk, hogy itt Jézus az alulmaradás hatalmát mutatja meg nekünk. Mert végül is minden úgy történt, ahogy ő akarta. Semmit nem tudtak kicsikarni tőle, amit nem akart adni. Semmit nem láthattak, amit nem akart megmutatni. Semmit nem hallhattak, amit ő nem akart mondani. Végül is ő maradt ura a helyzetnek. Az történt, amit ebben a szánalmas helyzetben ő helyesnek látott. Pedig a látszat, meg szerintük a valóság is az volt, hogy alulmaradt. Megkötözve, fogolyként vitték oda. Csurgott a vér az arcán, többször is leköpdösték. Így olvassuk az Ésaiás könyve 53. részében: "Ránézni is rossz" volt. "Fájdalmak férfia" volt, és mégis az történt, amit ő akart. Így alulmaradva, megalázva is ura maradt a helyzetnek, és akinek van szeme, az ő isteni hatalmát így is láthatja. Az alulmaradás hatalma. Anélkül, hogy közben ökölbe szorulna a keze, anélkül, hogy magában szitkokat szórna az ellenségeire, ő ott is Isten Fia, bűn nélküli, tiszta és szent marad. Ismerős-e ez nekünk? Az övéit ő megtanítja erre. Pontosabban elsegíti oda, hogy tudjanak alulmaradni, amikor az ő akaratából kell alulmaradnunk. Hogy szitkozódás nélkül tudjuk hallgatni a ránk szálló szitkokat. Péter apostol írja a levelében, hogy "ő szenvedvén nem fenyegetőzött, szidalmaztatván viszont nem szidalmazott." Egyszer, mikor nagyon szidalmaztak, és bennem az ó-emberi indulatok kerekedtek felül, Isten olyan kegyelmes volt, hogy ezt az Igét juttatta eszembe, és olyan jó volt békességgel alulmaradni! Nagy tudomány ez, amire a szenvedő Krisztus az ő mai tanítványait is megtaníthatja.

A másik, amin érdemes elgondolkoznunk, hogy Heródes már elkésett. Láthatott volna sok csodát, érdeklődhetett volna korábban Jézus után, hallhatta volna tőle azokat a csodálatos tanításokat, amikkel százak előtt nyitotta meg a mennyország kapuját. Heródes visszautasította a Keresztelő Jánostól hallott Igét is, egészen eddig nem érdekelte őt, hogy kicsoda Jézus és mit tanít. Most már lejárt annak az ideje, hogy Jézus tanítson, és csodákkal is megmutassa hatalmát. Évek álltak rendelkezésére, hogy közelebbről megismerje Jézust. Most már nincs rá lehetősége. Van ám ilyen! Isten őrizzen meg ettől minket! Amikor Isten elkészíti az alkalmakat, amikor találkozhatnánk vele, hallhatnánk az ő szavát. Amikor sok mindent el akarna végezni bennünk, sok mindennel meg szeretne ajándékozni, de azt kell mondania, amit Jézus mondott Jeruzsálemre: "Hányszor akartalak egybegyűjteni titeket, de ti nem akartátok." El lehet késni. Sokáig fogok még emlékezni arra a nagyon szorongató beszélgetésre, ami egy halottas ágy mellett történt. Valaki, akit sokszor hívtunk az Úr Jézushoz a gyülekezetbe, igealkalmakra, mindig különös, magabiztos, cinikus fölénnyel utasította vissza a hívást, és utasított rendre bennünket, akik hívogattuk. Az utolsó napjaiban azt mondta a hozzátartozóinak, hogy most szívesen beszélne velem. Én azonnal mentem, de kiderült, hogy már nem tudtunk egymással beszélni. Értelmileg nem tudott akkor fölfogni semmit, már nem volt egészen itt az innenső parton. Én mondtam azért Igét, meg magamban csöndben imádkoztam. Nem tudom, hogy Isten mit végzett el benne, Isten kegyelme végtelen és minden jóra képes. De úgy összeszorult a szívem, hogy egy nagyon okos, az eszére nagyon büszke ember, akinek az egyszerű, buta, ósdi, konzervatív evangélium egy életen át nem kellett, most az utolsó erejével még kinyúlna a szabadítás, a Szabadító után, de már arra sincs ereje, hogy megmozdítsa a kezét, vagy a szemét, vagy az ajkát. Lejár az idő. "Amíg időnk van", addig hallgassuk, amit Isten mondani akar, mert egyszer a Heródeseknek meg kell tapasztalniuk, hogy már hiába kérdezgetik Jézust, és hiába szeretnék látni az ő hatalmát.

Az alulmaradás hatalmát mutatja itt meg Jézus, és azt, hogy mindennek van határa, és egyszer lejár a kegyelmi idő. Isten segítsen minket, hogy amíg időnk van, addig fogadjuk el tőle mindazt az ajándékot, amit az ő kereszthalálával szerzett nekünk.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség, mindörökké.
Ámen

Énekajánló – Húsvét utáni hatodik vasárnap

Húsvét 6. vasárnapja Mennybemenetel és Pünkösd közé esik. Óegyházi tematikája az eddigi gondolatokat erősíti. Kezdőszaváról "Exaudi" a vasárnap neve, mely a 27. zsoltár verseire épül: Exaudi, Domine, vocem meam… Halld meg Uram, hangomat – hívlak! Alleluja. Helyetted mondja a szívem: Az én orcámat keressétek! A te orcádat keresem, ó Uram! Ne rejtsd el orcádat előlem. Alleluja. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek?

Ismét szépen illeszkedik ehhez a könyörgéshez az evangéliumi szakasz, mely ezúttal is Jézus búcsúbeszédéből való, melyben az eljövendő Szentlélekről szól. Érdekes, hogy vasárnapról vasárnapra haladva nem folytatólagos, hanem ezúttal is egy korábbit megelőző szakasz – ezúttal János 15,26 – 16,4. – a kijelölt rész. A másik igerész – 1.Péter 4,8-11. – a kapott kegyelmi ajándékokról szól, áttételesen tehát ez is a Lélekre irányítja figyelmünket.

Az énekválasztást tekintve új elem nem merül fel, a Pünkösdre készülés azonban azt is jelenti, hogy az ünnep énekeit már eddig is lehetőleg minél teljesebb számban felvettük az énekrendbe.

Énekek "Exaudi" (Húsvét 6.) vasárnapjára:

Fennálló ének: 27,1.5. Az Úr Isten az én világosságom Te felőled ezt mondja az én szívem vagy más alkalmas, 119, 73.76. Teljes szívből hozzád esedezem De te énhozzám, Uram…

Fő (derekas) ének: 240. Ó én két szemeim, vagy 368. Jövel Szentlélek Isten

Igehirdetés előtt: 371,1-2. Jézus Krisztus egy Mesterünk

Ráfelelő ének: 372,6-7. Válassz minket magadnak élő templomul, vagy 380,6,7. Oltalmazza Krisztus / Siess most mihozzánk

Záró ének: 378. Adjunk hálát mindnyájan (ajánlott rövidítés 1-4. és 7.)