Sértettségek
Az emberben nagyon sok sértettség le tud ülepedni, mint iszap a Balaton aljára. Minden belépő újra és újra felkavarja. Nehéz a bérleti viszony is. Megtörtént,…
Az emberben nagyon sok sértettség le tud ülepedni, mint iszap a Balaton aljára. Minden belépő újra és újra felkavarja.
Nehéz a bérleti viszony is. Megtörtént, hogy valakinek a házát kalapáccsal széttörte egy albérlő, és a bíróság szerint a tulajdonos járt bent illetéktelenül. Amúgy nyugodtan adjon be egy másik keresetet kalapács-ügyben. Ilyenkor nyilván lerakódik a lélekben ez a sérelem, és most már nem adja oda csak nagy biztonsággal a kulcsot valakinek. Rettenetesen nagy sértettség kell ahhoz, hogy bárhol a világon egy bérlő-szőlőmunkás magához ragadja a birtokot. Ki tudja, mi történhetett a háttérben?
Jézus pedig szeretett visszakérdezni: Mit tesz a szőlősgazda a bitorlóval? A hallgatóság iszapja felkavarodott. Mit tenne? Gonoszul megtorolja! Hiszen velem is már annyi igazságtalanság történt! A gazda rendet tesz! Végre tiszta lesz a sor!
Csak a sértett ember gondolja azt, hogy itt a földön valaha is, bármi is tiszta lesz. Jézus nem akar a sértett ember sérelmével beszélgetni. Nem válaszol, mert nem ez érdekli. Csak tükröt akar tartani: ti vagyok a sértettek. Képet vált, és beszélgetőtársait szőlőhöz hasonlítja.
Nincs gyümölcs. Meddő az életetek. Nem vezet sehova, amit tesztek. De az Isten majd megoldja ezt a helyzetet is. Talál olyat, aki megtermi a Lélek gyümölcsét. Ha nem ti, akkor más.
A figyelmünket eltereli az elképzelt tisztaságról és a sértettségről, és csakis azt kérdezi: mire jó ez az egész? Mivégre vagy itt a földön?
Volt egy ember épp 800 éve, aki hatalmas tükröt tartott a sértett emberiségnek. Ő sem a lerakódott iszappal akart párbeszédbe elegyedni: „Uram, tégy engem a békéd eszközévé, hogy szeretetet vigyek oda, ahol gyűlölet uralkodik, hogy a megbocsátás szellemét vigyem oda, ahol széthúzás van.” (Ez a mondat ferences ihletettségű, és 1912-ben, a La Clochette című folyóiratban jelent meg. Ferenc nap van.)
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig (a sziklába) taposógödröt vágott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte le hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Mikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal? Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez! Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.”
Mt 21,33-43
Kép: Abel Grimmer (1570–1620)
