2006-06-28

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest az adás szerkesztőjét hallják. Egyházat zene nélkül nehéz elképzelni. Ez egy olyan nyelv, amely nagyon szorosan összefügg a láthatón túli világgal, amely a szavakon túl létezik. A latinos "muzsika" szót nem tudták másként a nyelvújítók a magyarba ültetni, mint a hangutánzó "zeng- bongból" alakított "zene" szóval. Az elmondhatatlan, kibeszélhetetlen mindig valamiképpen Istenhez vezet. Talán ezek a gondolatok is ihlették azt a komoly szervezést, ami az elmúlt héten megrendezett Református Zenei Fesztivál alatt tapasztalhattunk. Az eseményről hallhatnak most egy hangképet kirakodóvásárral, koncertekkel és áhítattal. Bódiss Tamás a kántorok helyzetéről beszél. A Klucsik családban 10 gyerek zenél, ebből az alkalomból egy korábbi riportunkból játszunk be részleteket. Végül dr. Szűcs Ferenc a Károli Egyetem rektorának néhány gondolata hangzik el. Először következzenek a fúvósok.

Református Zenei Fesztivál – A Cantoreas Ecclaesiae zenekar

Vass István (a zenekar tagja): A Cantoreas Ecclaesiae egy hattagú rézfúvós együttes. Bár a mai napon öt taggal fogunk műsort adni, de egyébként hatan alkotjuk az együttest.

Vági Tamás (a zenekar tagja): A bátyám már egy éve játszott az együttesben, amikor szeptemberben kivált az egyik tag. Így lehetőséget kaptam arra, hogy csatlakozzak a többiekhez.

Fekete Ágnes: Milyen hangszeren játszol?

Vági Tamás: Trombitán. Két harsona, egy tuba, egy kürt és két trombita szól együtt a fellépéseinken. Templomban szoktunk játszani istentiszteletek, áhítatok alkalmával, de másfajta rendezvényeken is találkozhat velünk az érdeklődő.

Fekete Ágnes: Református egyházközséghez tartozik az együttes. Az egyházközség alapította?

Vági Tamás: Igen. Mi ketten a józsefvárosi gyülekezethez tartozunk, de vannak közöttünk katolikusok és evangélikusok is. Szeretünk együtt zenélni, ez nagy élmény.

Fekete Ágnes: A gyülekezet csak alapítóként jelenik meg a Cantoreas Ecclaesiae életében.

Vass István: Nem, támogatóként is. Mi pedig részt veszünk minden gyülekezeti alkalmon, ünnepségen.

Fekete Ágnes: Jó érzés, hogy a mai világban egy gyülekezet pénzt szán a zenére.

Vass István: Igen. Ráadásul, budapesti viszonylatban ez egy viszonylag kicsi gyülekezet. Ennek ellenére támogatnak bennünket, és szeretik minden egyes zenei megnyilvánulásunkat, úgyhogy köszönjük nekik.

Fekete Ágnes: Mi volt az együttes életében az eddigi legnagyobb élmény?

Vági Tamás: Kárpátalján nagyon kedvesen, ujjongva és tapsolva fogadtak bennünket. Igazából nem is tudom elmondani, hogy milyen fantasztikusan sokat jelent ez a számunkra. Sajnos nem túl sok művészettel táplálkozhat az a térség, és ezért nagyon örülnek minden kis morzsának.

Fekete Ágnes: Most mit fogtok játszani?

Vági Tamás: Itt a Bakáts téren mindenféle zenét játszunk majd. Lesz református ének is, lesz magyaros is.

Vági Tamás: Az összes műfajban a barokktól a kortárs zenéig játszunk számokat. Iskolai barátságokon alapszik ez a zenekar. Mindannyian ugyanabba a gimnáziumban tanultunk. Most is egy intézménybe, bár külön épületbe járunk: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémiára, a tanárképző kar hallgatói vagyunk. Összeültünk, aztán együtt maradtunk; így alakult meg az együttes.

A Református Zenei Fesztivál – A Búzavirág Alapítvány

Fekete Ágnes: A mellettem lévő standnál szőnyegeket árusítanak.

A Búzavirág Alapítványt sátrában: – Van egy lakóotthonunk, ahol állami gondozásban felnőtt vakok élnek. Itt tanulják meg az önálló életvezetést és családalapítást. Ők dolgoznak a műhelyeinkben, és a környékről is több sérült embert foglalkoztatunk, ők készítik a szőnyegeket. Az Otthon manufaktúra jellegű: mindenkinek találunk egy olyan részfeladatot, amit a saját képességeivel nagyon jól tud megvalósítani. A legjobban ez a kerámiákon látszik. Él nálunk egy teljesen vak korongos, ő készíti el az edényt. Egy értelmi fogyatékos ember tisztítja, és egy szívbeteg festi rá a virágokat. Ilyen együttes munkával készülnek a portékáink. Mivel Sárospatak mellett van az alapítványunk, hagyományos sárospataki tájú edények is készülnek nálunk. Találhat olyanokat is, amelyeken megjelenik a búzavirág szimbólum, ami összefügg az alapítványunk nevével. Ez a sárospataki motívumoknak egy továbbfejlesztett változata. Azok a kicsi szürkék, a kosárban, eredeti sárospataki edények. Abszolút hagyományosak a formák és a színek is. A helybéli művészek általában három színt használtak.

Fekete Ágnes: Nagyon minőségi minden, amit az Alapítvány standjánál látunk.

-Tudunk olyan minőségben alkotni, mint bárki más. Viszont sajnos sokkal kevesebbet, mert a sérültek többször selejtet termelnek, és sokkal lassabban is dolgoznak, mint az egészséges társaik. Néha nehéz megmagyarázni azoknak, akiktől az állami támogatást kellene kapnunk, hogy ha ilyen gyönyörű dolgokat tudunk készíteni, akkor miért van szükségünk állami támogatásra. Ha pedig mégis fogyatékosokról van szó, akkor hogyan lehetséges, hogy ilyen szép termékeket tudunk kitenni a kirakatba? Ezt nehéz megérteni, de mára már az emberek is jobban elfogadják. Sok helyre megyünk, és sok embernek mutatjuk meg a portékáinkat. Nem jelezzük előre, hogy ezt vakok készítették, hanem csak, amikor önmagáért, a szépségéért dicsérik az alkotást, akkor fedjük fel, hogy ez sérült emberek keze- munkája.

Fekete Ágnes: A Zenei Fesztiválon részt fog venni?

-Igen, szeretnék. Tegnap a szentendrei kórust hallgattam meg, mivel én onnan származom. Barátaim is énekeltek benne. A Szélkiáltót nagyon szeretném meghallgatni, de azt még nem döntöttem el, hogy ma melyik előadásra látogatok ki.

Fekete Ágnes: Mi a kántorok feladata?

Bódiss Tamás: Most a Ráday utcában, a Ráday Kollégium dísztermében vagyunk. A Református Zenei Fesztivál alkalmat kínál arra, hogy a kántorokat is megszólítsuk. Jöttek Debrecenből, sőt még keletebbről is. Két fontos napirendi pontunk van, amit a közelmúltban próbáltunk megfogalmazni. Az egyik, hogy mi a kántorok feladata. A másik, hogy a gyülekezeti kórusoknak mi a feladatuk. Milyennek tekintjük a gyülekezeti éneklést? Milyen stílust szeretnénk? Milyen ének legyen a vasárnapi istentiszteleten, ifjúsági istentiszteleten vagy táborban?

Fekete Ágnes: Voltak hozzászólások? Gondolom, merültek fel kérdések, problémák.

Bódiss Tamás: Még nagyon a beszélgetés elején tartunk. Az egyházi éneklésről, illetve a kántorok, karnagyok feladatáról szóló jelenlegi egyházi szabályozás nem megfelelő, igaz meglehetősen kiszélesedett az elmúlt években a korábbiakhoz képest, és ez szükségessé tenné, hogy nyújtsunk valamiféle eligazítást. Az is gondot jelent, hogy ki bízza meg egyáltalán a kántort. Mi alapján választ egy presbitérium kántort? Milyen feladattal bízza meg őt? Többször előfordul, hogy meg kell alkudni, mert van egy fiatal és elkötelezett zenész, aki szívesen vállalná a kántori szolgálatot, de ezzel egy időben szeretné folytatni a saját egyéni zenei pályáját is. Tisztában kell lennünk azzal, hogy egy gyülekezeti zenei élet nem fedi le teljes egészében egy diplomás zenész tevékenységi területét. Ő a zenei életben is szeretne részt venni, joggal. Egyházunknak is jó lenne, ha olyan hivatalos kántorai lennének, akik a világi zenei életben is elismertek.

Fekete Ágnes: Meg lehetne alkotni egy olyan státuszt, ami ezt lehetővé tenné?

Bódiss Tamás: Igen. A gyülekezeti lelkész feladata 80 %-ban a gyülekezeti munkára koncentrálódik. A zenésznek van egy másfajta útja is, és ez egyaránt szükséges. A heti változó alkalmak, például temetés vagy bármilyen gyülekezeti esemény, amelyek teljesen odakötik a kántort a gyülekezethez, lehetetlenné teszik, hogy a kántor valamilyen más vonalon is tudjon érvényesülni, és elismertséget nyerjen.

A Mennyei Világ zenéje

Klucsik Péter: 50 koncertünk volt már az elmúlt 6 év során. Szerintem, igazából már nem izgulós a csapat, bár korábban voltak ilyen problémák. Létezik egy kialakult, elég szélesnek mondható repertoárunk, ám most egy teljesen új műsort tanultunk meg.

Fekete Ágnes: Ki mit játszott?

Egy családtag (lány): Egy cselló versenynek az első tételét játszottam.

Egy családtag (fiú): Mi egy quartettet adtunk elő: "No, minden népek örvendezzetek!" Apa darabját is játszottuk már, a címe: Húsvét hangjai. Harangokra, illetve trombitára, csellóra és hegedűre szerezte ezt apa.

Egy családtag (fiú): Az Erős vár a mi Istenünk-et is előadtuk.

Fekete Ágnes: Mit szólnak ahhoz az iskolában, hogy mindenhol Klucsik gyerekek tűnnek fel? Milyen érzés ez?

Egy családtag (lány): Nagyon jó, nagyon szeretnek bennünket. Hála Istennek, mindannyian jó tanulók vagyunk, ezért aztán tisztelnek is minket. Sokan megkérnek, hogy ebben-abban segítsünk nekik, kikérik a véleményünket.

Egy családtag (lány): Sokszor összekevernek bennünket, ez apával is gyakran előfordul.

Egy családtag (lány): Sokan kérdezik, hogy hogyan lehet ezt végigcsinálni. Ugyanakkor, amikor meghívjuk a koncertünkre őket, érdeklődéssel veszik a meghívásunkat. Érdekesség számba megyünk a legtöbb ember számára. Nem tudják elképzelni, hogy milyen lehet egy olyan családban élni, ahol Isten neve is ott van, ráadásul nem az utolsó sorban, hanem azon igyekeznek, hogy legelöl legyen. Kérdezik, hogy a XXI. században miként lehet ezt megcselekedni. Sokan tartanak "hülyének" minket. Nem értik meg a gondolkodásmódunkat, ezért azt mondják, hogy nem vagyunk normálisak. Ám aki megismer minket, az azt is megtudja, hogy ez nem igaz.

Dr. Szűcs Ferenc: Szeretettel köszöntjük mi is itt körünkben a Klucsik családot. Ők szolgáltatják majd a zenei részét ennek az istentiszteletnek. Kérdésként vetődött fel, hogy szabad-e tapsolni ebben a teremben. Úgy gondolom, hogy semmiféle bibliai ige ezt nekünk meg nem tiltja, sőt a 47. zsoltár kifejezetten bíztat is rá, úgyhogy jó szívvel minden zenei szám után kifejezhetjük így is a tetszésünket. Természetesen az igehirdetés, az igei szolgálat kivétel ez alól. Egy faluból a török horda elrabolta az egészen kicsi gyermekeket. A fiúkat janicsárnak akarták nevelni, a lányokat pedig a bég háremébe vitték volna évek múltán. Jó sok idő eltelt azonban, és felszabadult ez a tábor. Az édesanyák elmentek megkeresni a gyermekeiket. De sajnos már elfelejtették az anyanyelvüket, meg is változtak, és nagyon nehéz lett volna azonosítani, felismerni őket. Ekkor az édesanyák közül egynek különös ötlete támadt: elkezdte énekelni azt az altatódalt, amit minden este a gyermekének énekelt otthon. Így tettek a többiek is, és az anekdota szerint így ismert rá minden gyermek a rég hallott, a tudat mélyén eltemetett és elrejtett dallamra, és így vált ez ismertető jeggyé. Azért mondtam el ezt, mert ez jelképesen talán az egész emberiség története is lehetne. Elidegenedtünk a lelkünk otthonától. Elfelejtettük az anyanyelvünket, az Istennel való beszédet, az imádságot. De egyszer csak Isten mennyei világa, a menny elkezd énekelni. E csodálatos énekkar és zenekar csendül fel János apostol mennyei látomásában, és egy gyönyörű mennyei istentisztelet liturgiájába kapcsolódunk be. Arany János ismert szatirikus versében leírja, hogy vasárnap reggel miről is énekelnek azon az ominózus diófaágon a fülemülék. Elmeséli, hogy miközben ennek következményeként az emberek ölre mennek, hajba kapnak, bíróságra járnak, perelik egymást, s veszekednek, a kicsi madár végzi a maga csodálatos liturgiáját: megköszöni Istennek az életet, egyáltalán létének a csodáját. De hát ennek az éneknek a meghallásához is olyan ihletett költő kellett, mint Arany János. Vagy olyan ihletett művészek kellenek, mint azok, akiknek a műveiből egy család kicsinyei és nagyjai válogattak, és amiket hallani is fogunk ezután. Mennyei Atyánk! Köszönjük sokféle ajándékod között most az éneket és a zenét. Köszönjük, hogy ének és zene hangzik a Te mennyei világodban, és azt is köszönjük, hogy néha ebből valami tovább zenghet itt a földön is. Köszönjük, hogy a könnyek, szomorúságok, értelmetlenségek és a káosz világában azt üzened nekünk: Ne sírj, van, aki győzött! Köszönjük, hogy mi a győztes oldalon vagyunk, ezért nem a farkasok dalát, hanem a bárány énekét énekelhetjük. Ámen.

Ének: Áldjad én lelkem

Fekete Ágnes: Dr. Szűcs Ferencet a Károli Egyetem rektorát, Vass Istvánt és Vági Tamást a Cantores Ecclesiae fúvós-együttesből, a Klucsik családot hallották, a kirakodóvásáron a Búzavirág alapítványról hallottunk, a kántorok találkozójáról pedig Bódiss Tamás orgonaművész beszélt.

Fekete Ágnes: Mai szerdánk a hónap utolsó adása. Ezért egy istentiszteletre látogatunk el Érd-Parkvárosba. Lakatos Noémi segédlelkész igehirdetését hallgatjuk meg. Pál apostol római levelének első részében, a 17. versben olvassuk.
"Az igaz ember pedig hitből fog élni!"

Lakatos Noémi: Vannak családok és vannak élethelyzetek, amikor fel kell tenni újra és újra azt a kérdést, hogy miből fog megélni a családunk, miből fogunk megélni mi, miből fogjuk táplálni a gyermekeinket, miből is él az ember. Napról napra számba vesszük azokat a dolgokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy fennmaradjon az életünk. Miből fogunk megélni? Ez egy olyan kérdés, amit ma fel kell tennünk saját magunknak. Miből fogunk megélni akkor, ha a pénzt nem tudjuk rendesen beosztani? Miből él meg az az ember, akinek nincs pénze? Egy nagyon szép mese szerint, amikor Lenbózó Legubozó, a kivénhedt bohóc már nem kellett senkinek, lopásra adta a fejét, mert nem volt meg a betevő falatja. Ő csak megélhetési tolvaj, be-beugrik házakba, éjszaka belopózik kertekbe, elvisz egy darab kenyeret, gyorsan felhörpint egy bögre tejet, majd gyorsan kiugrik az ablakon. Így él már több éve, amikor egy szép verőfényes napon éppen a házak között settenkedik meglátva egy nyitott ablakot, ösztönösen beugrik rajta. Először a konyhába megy, és látja, hogy mindenhol tárva-nyitva vannak az ablakok. Meglepődött, hogy nincs senki a házban, de az éhség nagy úr, gyorsan a konyhába rohant, és amikor éppen be akarta kapni a falat száraz kenyeret, amit ott talált, éktelen visításra lett figyelmes. Elkezdte kutatni, hogy mi ennek a nagy visításnak az oka, és a szobában talált egy kisgyermeket, aki már a saját levében főtt, már napok óta nem pelenkázták át, csak néhány hete született meg, és csak ordított, ordított, ordított. Amikor meglátta, felébredtek benne az apai ösztönök, és átpelenkázta ezt a kicsi gyermeket, elrohant, hogy tejet lopjon neki, visszatérve megitatta, aztán pedig kiugrott az ablakon dolgavégezetlen, hogy egy másik háznál keressen magának kenyeret. De nem hagyta békén ez az eset, így minden reggel ellopódzott a ház mellett, és látta, hogy még mindig minden nyitva van, a szomszédok sem figyelnek oda, újra beugrott, és ott találta a kisgyermeket, megint átpelenkázta, tejet lopott neki, megitatta, majd kiugrott az ablakon, és folytatta tovább a saját megélhetésének a biztosítását. Egy hét után úgy gondolta, hogy ezt a gyermeket magára hagyták, és hogy a gonosz emberiség kezéből megmentse, magához veszi, és majd ő felneveli. Ez a mese nagyon jól kifejezi, hogy miből is él egy ember. Abból él, hogy mások szeretik. Abból él, hogy megpróbálja megteremteni a maga lehetőségeit. Mi, akik itt ülünk, egy olyan emberiségnek vagyunk a maradékai, akiknek a dédszülei, nagyszülei, szülei túlélték a háborúkat, az üldözéseket, az éhínségeket, és túlélték még a középkori pestisjárványt is. Mi azok az emberek vagyunk, akiknek a szülei, nagyszülei valami csodálatos kegyelemből megmaradtak ezen a földön. Megmaradtak, és mi is maradékként ülünk itt. Miből fogunk megélni? Mi az, ami továbbviszi az életet? Mi az, ami átviszi a szerelmet a túlsó partra? – ahogy Nagy László kérdezi. Mi az az erő, az a pénzegység, az a kincs, ami az embert a túlélésre, a tovább élésre szorgalmazza napról napra? Hogy ne feküdjön le a patakpartra meghalni, ahogy ez a bohóc sem tette meg azt. Valami ösztönöz minket a túlélésre. Miből fogunk élni? Csodálatosan fogalmazza meg ez az Ige: az igaz ember hitből fog élni. Miből élünk mi? Abból, amit hónapról-hónapra megkeresünk? Abból, amit megpróbálunk összekuporgatni saját magunknak? Abból élünk, ami fontos a számunkra? Amit megpróbálunk megőrizni? Vagy pedig mi, akik igaz embernek tartjuk saját magunkat, hitből élünk-e? Meg kell kérdeznünk, hogy mi ez a hit, ami bennünket mozgat. Pusztán a túlélés hite? Ha a felmenőink túlélték, akkor én, és az unokáim is túl fogják élni. Vajon csak az lenne a hit, amit a tudósok így fogalmaznak: mindenkinek van egy személyes hite, ami által hisz a tudományokban, a számokban, hisz abban, hogy a következő lépést meg tudja tenni. Milyen hit az, ami bennünk van? Sokszor megijedünk, amikor egy hívő ember, aki annyira jól tudja a paragrafusokat, a dogmákat, ismeri a Bibliát, tudja, hogy mi az igazság, ezt fanatikusan hirdeti is. És sokszor azt mondják, hogy az a hit, ami az értelmen túlmegy. Vannak olyanok, akik értelmen túlmenő dolgokat szajkóznak. Ez is félelmet ébreszt: ha valami túl van az értelmen. Valami már nem a miénk, már beláthatatlan. Azt hiszem, hogy ez sem a hit. És sokszor megijednek tőlünk, vagy éppen megijedünk mi is a hívőktől, hogy ha vak, fanatikus odaadással leteszik az életüket valahova, és azt gondolják, hogy a hitem majd elvezet ide vagy oda. Egy olyan hit, amelyik nem gondolja át, hogy miért hisz, az olyan bizalom, aminek nincs alapja, félelemkeltő. Hiszünk, mert nem tudunk egyedül dönteni. Hiszünk, mert úgy gondoljuk, hogy majd valaki más elrendezi helyettünk a dolgokat. Rabságban vagyunk, a hitünk rabságában, és úgy gondoljuk, hogy ez a hit, és Isten majd mindent megold. De ez sem a hit. A hit sokkal inkább hasonlít a szeretetre. Hogyan tudunk szeretni? Megmarad a hit, a remény és a szeretet. A hit, a remény és a szeretet is valami olyat lát meg a másik emberben, valami olyat lát meg az Isten szeme tükrében, ami még csak csírájában van meg, ami egészen kicsi. Ezért hasonlítja Jézus a mustármaghoz a hitet. Egészen kicsi, szinte láthatatlan, rejtett, de ha jó földbe hullik, akkor sokszoros termést hoz. Az igaz ember, aki így veti el ezt a kicsi magot, a hitét, a bizalmat az Istenbe, aki már megjelent neki, a hit megsokszorozódik, és ebből lehet élni. Ha nekem nincs hitem, akkor az megnyugtató, hiszen hitből hitbe nyilatkoztatja ki Isten a saját igazságát. Csak akkor működik a hitélet, csak akkor működik a hit, ha az egyik ember hite átáramlik a másik emberbe. Ettől hasonlít a szeretethez is. Ha a másik nem érzi, hogy én szeretem, akkor hogyan lehetne megmondani, hogy mi a szeretet. A hit titkos vágyakozás Isten igazsága után, és egyben feltétlen odaadás is, egyfajta jó értelemben vett kiszolgáltatottság annak a vágynak, amit Isten ültetett el belénk. Ismerek egy nagyon szép történet, amit el lehet mondani, ha gyermekeink megkérdezik, hogy mi a hit, hogy miért hiszünk. Egy gólya családról szól a mese: a papa már két héttel korábban megérkezett a saját fészkükbe, amiben már az előző évben is voltak. Szépen kitakarított, elrendezte a fészket, szépen berendezte, hogy kényelmes legyen és várta a párját. És két hét múlva, amikor megérkezett, összeházasodtak, és néhány hét múlva két szép tojást tojt a felesége. Boldogok voltak és lassan a kicsi fiókák is megerősödtek. Olyan lett a szárnyuk, hogy már nem ázott át, szépen kinőttek a tollaik, és már ők is elkezdhettek volna repülni. Az egyik közülük, gondolom a második, mert a második gyerek szokott bátrabb lenni, egyből kiugrott a fészekből, és mivel már látta, hogy tartja őt a szél, látta, hogy a szülei hogyan repülnek, szépen suhant. A másik pedig félénken gubbasztott és nézte, hogy most mit is kellene tenni. Gólyamama odahajolt a fiókájához és belesúgta a fülébe: "ne félj gyermekem, fenn fogsz maradni, a szél megtart téged". A gólyafióka ettől a halk és csendes hangtól hirtelen felbátorodott, és amikor a gólyamama is szárnyra kelt, akkor ő is odatotyogott a fészek széléhez, kinyitotta a szárnyait, és elengedte magát. El tudjuk képzelni, hogy mi történt: őt is fenntartotta az áramlat. A biztatás miatt is, amit újra és újra hallunk az Igéből, és azért is, mert nekünk van ilyen bizalmunk az Istenben: Ő fenntart és megtart bennünket. Ki az igaz ember? Ki az, aki az igazsággal bír? Leginkább az, aki így meri rábízni magát az Istenre. Az az igaz, aki nem kapaszkodik bele másba, nem kapaszkodik bele a törvényekbe, nem kapaszkodik bele semmibe, hanem egyszerűen kitárja a szárnyait, és ki mer ugrani a fészkéből. Legyen ez biztatásunk: az igaz ember hitből él. Abból a hitből, ami újra és újra meggazdagodik. Gondoljuk át bátran akár minden hónap elején, akár minden nap, hogy miből fogunk élni!
Ámen