2009-01-14

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Egyszer tartottunk egy lelki napot körülbelül 50 embernek. Ketten 50-ből kifejtették, mennyire nem tetszik nekik az, ami itt folyik. Mi, a vezetők összedugtuk a fejünket, sokakból indulatok is előtörtek: mi kiteszünk magunkért, ezek meg itt lefitymálják az egészet. Nem a 48 emberről, hanem arról a kettőről beszélgettünk órákon át. Az ember már csak ilyen. Ezt a rossz tulajdonságunkat használja ki manapság a tömegtájékoztatás, hogy szinte csak rossz híreket hallunk, mintha csak ez történne a világban. Mintha a dobhártyánk már bele sem rezdülne abba, amikor valami jó történik, pedig minden valószínűség szerint ezek az események a számosabbak. Most egy jó történetet szeretnénk átadni. Csuka Tamásné börtönlelkész és Balogh János szabadult beszél életéről, munkájáról.

Balogh János: Korábban is hallottam már Jézusról, amikor még szabad voltam. A falumban is voltak festmények, szobrok Róla, hallottam a nevét, az Isten szót is, de nem tudtam, hogy mi a kapcsolat Isten és ember között. Torz képet kaptam Jézusról: úgy láttam, torz, szerencsétlen ember volt, akit mindenki bántott. Rossz életformát éltem a megtérésem előtt, többször megjártam a börtönt. Utoljára hat évet töltöttem Vácon, a fegyházban: ez idő alatt fordultam oda Istenhez. Korábbi szabadulásaim alkalmával nem volt meg bennem az a változáshoz szükséges akarat. Mindig ugyanarra az útra léptem vissza, csak annyit fogadtam meg, hogy ezúttal okosabb, rafináltabb leszek, majd jobban fogok vigyázni. De a vége mindig az lett, hogy a börtönbe kerültem. Legtöbbször erőszakos bűncselekmények miatt kerültem be: betörés, lopás, testi sértés, rablás, ittas vezetés. Összesen 11-12 évet töltöttem börtönben. Sokat ittam is, szerettem inni, szerettem az éjszakai életet, a diszkókat, kocsmákat, éjszakai szórakozóhelyeket. A végén már mindegy volt, hogy hétköznap vagy hétvége van, egy héten hat nap biztosan részeg voltam. A bűncselekményeket általában alkoholos befolyásoltság állapotában követtem el. Békétlen ember voltam. Sokszor előfordult, hogy amikor lefeküdtem, hogy aludjak, nem bírtam tovább öt percnél, és fel kellett kelnem, mert nem találtam nyugalmat. Mindig mehetnékem volt, állandóan hiányzott a kocsmai légkör, ott kerestem békességet. Nem éreztem jól magam, azt is tudtam, hogy változni kellene, de nem volt hozzá erőm, és azt sem tudtam, hogy min kellene változtatni. Utoljára 2002-ben kerültem börtönbe. Az előzetes ideje alatt, amit Pesten töltöttem, eljártam egy kisebb bibliakörbe, ahol Istenről beszéltek. Ott kezdtem el a kezembe venni a Bibliát, először keresni, de nem tudtam igazán, hogy mit is akarok. Egy év után elkerültem Vácra, ahol már rendszeresen jártam bibliakörre. Abban a körben már voltak ismerőseim, az unokatestvéreim. A terem végében leültünk, suttogtunk, de azért odafigyeltem arra, amit mondtak. Pár alkalom után kezdtem megérteni, hogy mit akar Isten tőlünk, hogy mennyire szereti az embert, hogy mit tett az emberért, hogy Jézust elküldte a földre, hogy a bűneinket magára vegye. Azt értettem meg, hogy engem Jézus annyira szeretett, hogy meghalt helyettem és értem. Ez annyira megdöbbentett, hogy sírni kezdtem. Még most is emlékszem: kétoldalt ültek az unokatestvéreim, és nem tudtam eldönteni, hogy merre forduljak, mert szégyelltem a könnyeimet. Aztán kezembe került az Újszövetség, kinyitottam, és azt olvastam: Isten országát nem örökölhetik sem részegesek, sem paráznák. Ez félelmet keltett bennem, eldobtam a Bibliát. Az istentiszteleten megértettem, hogy létezik örök élet, hogy vannak, akik a mennybe és vannak, akik a pokolra kerülnek. Amikor ezeket a szavakat olvastam a Szentírásban, magamra ismertem, mert én részeges és parázna is voltam. Mintha Isten szólt volna ki belőle, hogy én nem odavaló vagyok.

Vörös Virág: Ez által személyesen megszólítva érezte magát?

Balogh János: Igen. Mintha világosság gyúlt volna lelki értelemben. Akkor szembesültem azzal, hogy milyen ember vagyok is én. Ezzel együtt azt is láttam, hogy Isten milyen mintegy ellentétként az emberrel szemben. Csak egy rövid mondatot tudtam akkor mondani: Bocsáss meg nekem! Sírtam, ahogy ezt a mondatot ismételgettem. Megbocsátott, bennem pedig megmozdult, vagy inkább megfordult valami. Onnantól kezdve elkezdtem másképpen gondolkodni. Láttam a helytelen életemet.

Vörös Virág: Mik voltak friss keresztyénként az első lépések?

Balogh János: A börtönben nem ritka dolog egy-egy szex-lap. Egy istentisztelet után széttéptem valamennyit, ami nálam volt, és lehúztam a WC-ben. Isten azt mondja, hogy az Ő Országát nem örökölhetik a paráznák. Aztán elkezdett zavarni az, ahogyan beszélek: a trágárság, a csúnya szavak. Isten kivette őket a számból. Az ember gondolkodásmódját kezdi el tisztítani. Abban az időben egyedül laktam egy zárkában, egy Bibliám volt csak, de olyan békességem volt? A hitéletem legszebb időszakai voltak azok. Tavaly áprilisban szabadultam, keresztyén ismerőseim csak a börtönben voltak, korábban nem találkoztam keresztyén emberrel. Megkerestem az Élő Reménység Alapítványt, ahol többnyire börtönből szabadult emberekkel foglalkoznak. Ha az ember szakítani akar a romlott életformával, akkor ott megpróbálnak segíteni. Közel fél évet töltöttem el náluk, most pedig három hónapja élek otthon.

Vörös Virág: Most hogyan néz ki az élete? Mit csinál?

Balogh János: Egy református közösségbe járok és egy építkezésen dolgozom.

Vörös Virág: És a család többi tagja hogy fogadta ezt a változást?

Balogh János: Volt olyan, aki nevetett rajtam, volt, aki gúnyolt, de a legtöbb ember örült neki. Sajnos az édesanyám gúnnyal fogadta. A Bibliába foglaltak nem üres szavak, beszédek. Csuka Tamásné, Margit néni Istennek nagyon áldott embere. Emberi erő nem lenne elég ahhoz, amit ő csinál ? én legalább is így láttam. Nem egyszer nekiszegezik a kérdést az őrök, hogy érdemes-e velünk, bűnözőkkel foglalkozni. Valaki csak ennyit lát. Vannak olyanok is, akikről az őrök is elismerik, hogy megtért, látszik az életén.

Vörös Virág: Ön is visszajár tanúságot tenni?

Balogh János: Amióta szabadultam, kétszer voltam bent. Nekem mindig sokat jelentett, ha láttam olyan embereket, akik bent megtértek, és szabadulásuk után visszajöttek.

Vörös Virág: Gondolja, hogy ha nem történik ilyesmi az életében, akkor soha nem találja meg Istent?

Balogh János: Ha valaki a kocsmában odajött volna hozzám, és elkezdett volna Jézusról beszélni, arról, hogy Isten szeret, hogy mit tett értem, ha felszólított volna, hogy térjek meg, talán el is zavartam volna. Valakinek sajnos arra van szüksége, hogy tíz évet börtönben töltsön, mert túl keményszívű. Sajnos én ezek közé tartozom. Amikor probléma van jobbra-balra nézegetünk, és ha nincs erős kéz, akkor kezdünk el felfelé nézni. Ez az utolsó, pedig ezzel kellene kezdeni.

Zene

Csuka Tamásné: 1989-ben súlyos balesetet szenvedtem egy kismotorral. Temetni indultam, és az úton egy cementtel megpakolt teherautó elé kerültem. A motoromat kivasalta, én előre repültem, és csodával határos módon, szinte semmi bajom nem lett. Egy súlyos karambolt épen megúsztam. Az egyik hívő ismerősöm akkor azt mondta, hogy azért nem vett magához akkor Isten, mert még van dolgom, még van szolgálatom itt. Abban az esztendőben kezdődött el a börtönmisszió. Nagyon megrendítő volt a számomra, hogy egy héttel később ugyanazon a helyen ugyanabban a szituációban egy másik asszony, aki Trabantban ült, meghalt. A férjemmel a váci gyülekezetben szolgáltunk 20 évet át, és naponta elhaladtunk a börtön mellett. Már a ?80-as években is próbálkoztunk, hogy bent is hirdethessük az evangéliumot, de akkor erre nem volt lehetőség. Még Bibliát sem tarthattak az elítéltek. Viccesen annyit válaszoltak csak a megkeresésünkre, hogy kövessünk el valamit, és akkor annyi időt tölthetünk el a rabokkal, amennyit csak akarunk. A rendszerváltás után megnyílt a börtönkapu, és mi rögtön éltünk is ezzel a lehetőséggel más kollégáinkkal és laikusokkal együtt. 9 éve főállásban dolgozom a börtönben, és ezért nagyon hálás vagyok Istennek. Amikor a férjemmel először bementünk, még furcsán éreztük magunkat, félve néztünk egymásra, de nagyon hamar éreztem azt, hogy több közöm lesz ehhez a szolgálathoz. Már akkor tudtam, hogy heti egy-két alkalomnál többször szeretnék bejárni.

Vörös Virág: Az ember a bűnözésbe belesodródik?

Csuka Tamásné: Ennek sok összetevője van. Vannak olyanok, akiket már gyerekkorukban eldobtak, állami gondozásban nőttek fel, nem kaptak szeretetet. Ezen sok élet kisiklik. Ha nem is rögtön az élet elején, mert esetleg tanul egy szakmát, de 18 évesen kikerül a nagybetűs életbe, és sokszor nem tud mit kezdeni azzal, amit tapasztal. Sokan sodródnak rossz társaságba. Vannak olyanok is, akik nagyon jó családi háttérrel rendelkeznek, és mégis börtönbe kerülnek. A bűn nem válogat. Sokan már otthonról hozzák a bűnözői létformát. Előbb-utóbb a bűnözők gyermekei is a bűnözés mellett döntenek.

Vörös Virág: Létezik szabad akarat ilyen keretek között? Léphet más útra valaki?

Csuka Tamásné: Persze, Isten nekik is adott szabad akaratot. Szerintem megélhetési bűnözés nincs. Mindig megkérdezem, hogy adott-e Isten két erős kezet, lábat, gondolkodó fejet. Munkalehetőség azért mindig akad. Van olyan, aki szabadulás után két állást is talált, cukrász-tanfolyamot végzett, és neves cukrászdában dolgozott, most pedig egyetemre jár 10 év börtön után. Van kiszakadás ebből a létformából, de az ördög nagyon erősen tartja az embert. Vannak visszaesők, és ha éppen a bibliakörösök közül, akkor őket külön ki is emelik, nagy híre lesz rögtön.

Vörös Virág: Milyen gyakran fordul elő, hogy egy fogvatartott a börtönben jut hitre?

Csuka Tamásné: Olyan az arány, mint egy másik gyülekezetben. Hatszázötvenen vagyunk most a börtönben, abból 100-150 ember megfordul különböző alkalmainkon. Ezeknek az embereknek 10-15 %-a hoz egy komoly életdöntést és megtér.

Vörös Virág: Mennyire fogékonyak erre a döntésre az elején?

Csuka Tamásné: Nem nagyon. Akkor inkább azért jönnek az istentiszteletre, hogy találkozzanak a rokonaikkal, barátaikkal, megbeszéljék a dolgaikat, elűzzék az unalmat. Aztán néhányan felfigyelnek, örülnek a csöndnek és annak, hogy Istenről van szó. Egy héten hat alkalommal találkozunk kisebb csoportban: vallási beszélgetés, keresztyén filmklub, bibliakör, istentisztelet. Sok lehetőség van arra, hogy valaki meghallja az evangéliumot. Szinte naponta felhív valaki a szabadultak közül, hogy elmondja, hogy rendben van az élete, és rendszeresen viszek vissza szabadult bibliakörösöket, akik megállják a helyüket a kinti világban. Ezek nagyon fontos bizonyságtételek. Van, amikor menekülni kell a régi környezetből, de olyan is van, hogy valakinek annyira erős a hite, hogy azt tanácsolom neki, menjen vissza a régi környezetébe, és tegyen bizonyságot arról, hogy ő már más.

Vörös Virág: A kinti gyülekezetek mennyire befogadóak egy szabadulttal szemben?

Csuka Tamásné: Gyülekezete válogatja. Semmiképpen sem egyszerű a helyzet, mert aki börtönből jön, az a társadalom számára is nagy kérdőjel, nagy a bizalmatlanság vele szemben. Ez a gyülekezetekben sincs másképpen, de vannak olyan gyülekezetek, akik fel tudják vállalni ezeket az életeket. Vannak olyanok is, akik csalódnak a kinti gyülekezetben. Az egyik férfinak Törpe a beceneve, már az alvilágban is így hívták. Az egész életét végigverekedte, bokszolta, pénzbehajtó volt. Többet volt börtönben, mint szabadlábon. 16 oldalas írásban vallott az életéről gyerekkorától kezdve, megrendítő élete volt tele nyomorúsággal. Később sportolni kezdett és tehetségesnek bizonyult, de az alvilág beszippantotta. Nagyon sok időt töltött börtönben, és tényleg agresszív volt. A szegedi börtönben például felakasztotta a szakácsot, mert nem adott neki elég kakaót. A szakács szerencséjére a kampó nem volt elég erős. Állandóan verekedett akár szabad volt, akár a börtönben volt. Két éve Szilveszterkor éppen szabad volt, egy diszkóba ment a barátnőjével, ahol összeverekedett a kidobólegényekkel. Ő húzta a rövidebbet: egy viperával úgy fejbe vágták, hogy betört a koponyája, 36 napig kómában volt. A tököli rabkórházban tért magához a kómából, de átélt egy halál-közeli élményt, amiről azóta sokszor bizonyságot tett. Nem tudja, hogy testben-e vagy testen kívül történt vele mindez: egy felhős, ködös helyen találta magát, ahol egy alakot látott, akitől megkérdezte, hogy merre kell menni a pokol felé, mert ő oda való. Az árnyalak pedig azt mondta neki, hogy kap még egy esélyt, menjen vissza. Amikor felébredt, leszaladt előtte az egész élete. A tököli kórházból hozzánk került, és rögtön jelentkezett is bibliakörre. Szerette volna megérteni, hogy mi történt vele. Ott tudatosodott számára, hogy tényleg kapott még egy lehetőséget arra, hogy az Isten útján járjon. Vette a Bibliát és elkezdte olvasni. Most a szegedi börtönben van, de ez az élmény egész életében meghatározó lesz.

Vörös Virág: Biztosan nehéz sok nehéz sorsot látni?

Csuka Tamásné: Ez így igaz, de amikor látok egy szabadulást egy nehéz sorsból, akkor áldom az Istent, és az én hitem is erősödik. Isten így is munkálkodik. Naponta átélhetem annak az Igének az igazságát, ami azt mondja, hogy akit a Fiú megszabadít, az valósággal szabad.

Zene

Fekete Ágnes: A következő hét az egyetemes imahét ünnepe. A világon mindenfelé összejönnek a különböző felekezetű keresztyének, és együtt imádkoznak. Magyarországon a Biblia Évét is ekkor zárják be. Pecsuk Ottó, a Bibliatársulat elnöke beszél erről.

Pecsuk Ottó: A Biblia Évének hivatalos lezáró eseménye az Ökumenikus Imahét nyitó istentisztelete lesz. Erre a budapesti Szent István bazilikában kerül majd sor január 18-án, 19 órakor. Azért záródik így a Biblia Éve, mert így is indult. Az Egyetemes Imahét foglalja keretbe, bár a programok még nem záródnak le véglegesen. A Széchenyi Könyvtárban lévő biblia-kiállítás március végéig várja a látogatókat. Visszük tovább a Biblia Évét.

Fekete Ágnes: Milyen volt ez az év? Hogyan tekint vissza rá?

Pecsuk Ottó: Azt szerettük volna elérni, hogy a Biblia legyen témája a közbeszédnek, kerüljön ki a nyilvánosság elé. Ez – a lehetőségeinket, a forrásainkat, a társadalom állapotát figyelembe véve – sikerült. Mindenképpen elmondhatjuk, hogy ez nem maradt szigorú értelemben vett egyházi program. Láttam iskolákat, könyvtárakat, kultúrházakat, múzeumokat, amelyek szintén feladatuknak tekintették, hogy valamilyen módon a Bibliára fordítsák látogatóik figyelmét. Ha csak a saját biblia-kiállításunkra gondolok, ami két sorozatban járta az országot, és átlagosan egy-két hétig volt egy településen: 300-400 helyen járt. Ez csak a mi kiállításunk. Ha ezt beszorozzuk a többi hasonló kezdeményezéssel, akkor arra juthatunk, hogy szinte nem volt Magyarországon olyan település, ahol semmi sem történt a Biblia Éve címszó alatt. Mindenképpen ezres nagyságrendről beszélhetünk, ami azért is nagy szám, mert nem állt mögötte központi költségvetés vagy állami elvárás. Egyéni kezdeményezések történtek, méghozzá nagyon ötletesek: rajzpályázat, történetmondó-versenyek. Zalaegerszegen még egy füzetet is kiadtak minden bibliai könyv legfontosabb ismérveivel. Olyan kiállításokat is megrendeztek, amelyeken nem a Biblia állt közvetlenül a középpontban, hanem jellegét tekintve inkább helytörténeti kiállítás volt, amelynek keretében a településen található régi Bibliák és azokhoz tartozó emléktárgyak is helyet kaptak, mert azok is bemutatták a település életét. Amikor meghirdettük a Biblia Évét, ezekre a programokra, kezdeményezésekre nem is számítottunk. Mi az ismeretterjesztésre helyeztük a hangsúlyt, de sok helyen inkább érzelmileg közelítették meg a kérdést. A nagyszülők Bibliáját vették elő, és elkezdtek azzal foglalkozni, hogy mi történt akkor, amikor a nagyszüleik olvasták azt a Bibliát. A Biblia Éve kapcsán maradhat bennünk hiányérzet is, mert a közbeszédbe ugyan bekerült, de nagyon sok tömegtájékoztatási csatorna nem mutatott túl nagy hajlandóságot arra, hogy felvegye a témái közé. Azt tapasztaltam, hogy sok újságíró nem nagyon tud mit kezdeni a Bibliával. Szükség lett volna egy alapismeretre, amivel tudnak kötődni, de ez sokszor nem volt meg. 2008-ban Magyarországon ennyit lehetett csinálni.

Fekete Ágnes: Még ez is nagy dolog, nem?

Pecsuk Ottó: Mindenképpen. Ha mérleget kell vonni: pozitív a mérleg. Össze lehet vetni más kezdeményezésekkel, például a Vizek Évével. Szerintem többet beszéltünk a Bibliáról ebben az évben, mint a vizekről a Vizek Évében. Nem akarom ezeket a kezdeményezéseket bántani, csak úgy érzem, hogy a Biblia jobban megragadta az emberek figyelmét más dolgokhoz képest. Ha a Reneszánsz Évével vetjük össze, amire óriási anyagi eszközöket bocsátottak rendelkezésre, meg kell állapítanunk, hogy a magas kultúra szinjén maradt a reneszánsz világa. Az is jó dolog volt, hogy össze tudtunk fogni más egyházakkal: a sok szólamból összeállt egy olyan kórus, ami azt sugallta a társadalom számára, hogy ezt a keresztyének együtt csinálják.

Ének: Mindörökké hű az Úr

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Lukács evangéliumából, az 5. fejezetből a 30. verset!

És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódának az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel?

Sohasem értettem, miért nem foglakozott Jézus a római kérdéssel. Tudjuk, hogy Izraelt elfoglalták a római katonák, egy bábkirályt tettek az ország élére Heródes személyében, és ezen az egész ország föl volt háborodva. Mindenütt katonák jártak-keltek, a nép pedig akkor lázadt, amikor tudott. Mindenki kialakította a maga életterét aszerint, hogy mi volt a lehetősége. Voltak kollaboránsok, akik anyagi haszonért beálltak a római adminisztrációba, hivatalnokok, adószedők lettek. Megmondom őszintén, amikor a parkoló-őröket látom, akik ott pásztáznak a kocsim mellett, és nézik, büntethetnek-e már, a kis vámszedőket képzelem el, de voltak fő vámszedők is, akik nyilván a nagyobb summákat kapták mások sarcolásából. Voltak, akik ennek a világnak a tökéletes ellentétei voltak, a zélóták, akik sokszor fegyvert is hordtak a köntösük alatt, és azt keresték, mikor szúrhatnak le egy római katonát. Ezt is megérthetjük ma, amikor annyi indulat dúl az emberekben. Amikor valakit már 10 kórházban megaláztak, és hatrendű adót befizetett, akkor úgy gondolja, talán kár volt, hogy erőszak nélkül zajlott le a rendszerváltás. Indulatok dúlnak emberekben. Aztán ott voltak a farizeusok, akik csakis lelki kérdésként értelmezték a római ügyet. Úgy gondolták, hogy ha majd a zsidó nép megtér, és betartja a törvényt, akkor Isten megszabadítja népét. Számos egyházi megnyilatkozásra gondolhatunk e csoport párhuzamaként a mában. De akkor mindegyik társaság valahogy a római elnyomáshoz képest fogalmazta meg vágyát és elvárásait. Jézusnál az volt a döbbenetes, hogy egyáltalán nem érdekelte a római ügy. Mintha észre se vette volna, hogy miféle politikai berendezkedés van Izraelben. Senki mellé nem állt, és senki ellen nem szegült politikai vonatkozásban. Mégsem volt apolitikus, hiszen éppen egy politikai per áldozata lett a végén. Számomra hihetetlen ez a magatartás. Nap-nap után azt kérdezem meg magamtól, hogyan lehetne ma Magyarországon ezt a fajta radikalitást megélni. Valószínűleg úgy, ha a bűnt magát látnánk, és Krisztus személyét is magát látnánk az életünk mélyén. Jézus nem egy földi rendszerhez képes ítélte meg az embereket. Nem volt belépő hozzá sem lelki, sem szellemi értelemben. A farizeusok is elfogadták a vámszedők megtérését. ?Majd ha eljön és bűnbánatot tart, akkor befogadjuk őt. Változtassa meg az életét, és újból közénk tartozhat? ? gondolták. Jézusnál azonban nem volt ilyen feltétel. Sőt, nyilván számos vámszedő nem tért meg. Zákeusról és Mátéról tudjuk, hogy megváltoztak, de úgy olvassuk, hogy nagyok sok vámos volt Jézus körül. Jézus mindig először ad. Önmagát adja. Ebbe az ajándékba van belecsomagolva a kérés, hogy ki-ki önmagát is adja neki. Nincs más út ma Magyarországon sem, mint radikálisan, azaz a gyökerekig hatolóan gondolkodni és szeretni.
Ámen