2010-03-17

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Alig több mint két hét, és itt van Húsvét. Ilyenkor mindig lelkifurdalásom van. Elszaladt a böjt, és mi történt ezalatt? Az idővel nagyon nagy bajban van a mai ember. Ennek az okairól beszélgettem Meleg Csillával, a pécsi tudományegyetem jogi karának társadalomtudomány-professzorával, akinek az idővel kapcsolatos kutatások a szakterülete.

Meleg Csilla: Mindenki csak odáig jut el, hogy azt érzi, semmire sincs ideje, holott ez nem így van. Kutatási témám most az idő, de hát az is időbe került, amíg idáig eljutottam. Vannak olyan pillanatok az életemből, amelyek kijelölték az utamat. Gyerekkoromban dunyha alatt aludtunk. Néha bebújtam a dunyha alá, és arra gondoltam, hogy egy nagy óra van előttem. Az óra mutatóiba szerettem volna kapaszkodni, de hiába próbáltam meg ilyen módon leállítani az időt, a mutató mindig tovább ment. Az időt nem lehet megállítani. Ketten voltunk testvérek, a nővérem nyolc évvel idősebb nálam. Egy nyolc évvel idősebb korcsoportban nőttem fel. Ebből adódik, hogy ma is jobban érzem magam 10-20 évvel idősebbek társaságában, mint a saját korosztályommal.

Fekete Ágnes: Tehát gyerekkorától kezdve időeltolódásban élt.

Meleg Csilla: Így is mondhatjuk, vagy úgy: többféle időegység együttes kezelésében. Baján születtem, ott éltünk, az édesapám a tanítóképző főiskola igazgatója volt. Beleszülettem a tanárságba, a pedagógusságba. Soha fel sem merült bennem, hogy más is lehetek, mint pedagógus. Sokféle modell él egymás mellett, különféle családokban növünk fel, és onnan az ajándékokat magunkkal visszük. Nem mindegy, hogy ezeket az ajándékokat feléljük, vagy pedig hozzájuk teszünk.

Fekete Ágnes: Az idő tényleg olyan része az életnek, amiről egészen másként gondolkodik az ember hittel, mint hit nélkül.

Meleg Csilla: Nem voltam mindig tudatos hívő. Református családban nőttem fel, az anyai nagyapám református lelkész volt. Ez persze együtt járt azzal, hogy templomba is jártunk, de ne felejtsük el, hogy az ’50-es évek elejéről van szó. Hitem mindig is volt, de inkább az erkölcsi tanításokra volt fogékony. Bennem erősen működnek az erkölcsi gátak, ami nem mindig szerencsés, hiszen a gátlások a rugalmasságot csökkentik, bár szerintem erkölcsi kérdésekben nem is szabad rugalmasnak lenni. Nem létezik nagy erkölcs és kis erkölcs. Az erkölcsi tartás nagyon fontos dolog, ebben a tekintetben nincsenek pardonok. Választási lehetőségünk mindig van. Hosszútávon az erkölcs talaján meghozott döntések igazolódnak be, és itt az idő megint visszatér. Azzal együtt kell élni, hogy rövidtávon az ember baleknak bizonyul, nem szabad magát ezzel azonosítania.

Fekete Ágnes: Szóval a hit elsősorban erkölcsi tartást adott.

Meleg Csilla: Így van. A fordulópontot a gyermekeim hozták el. A nagyobbik lányom mondta először, hogy szeretnének templomba járni és megkeresztelkedni. Nagyon örültem ennek, és tulajdonképpen ez vezetett el bennünket az éppen akkor épülő pécs-kertvárosi gyülekezetbe. Húsvétkor volt a keresztelő még abban az időben, amikor a templom nem épült fel. Személyes kapcsolatba kerültünk a lelkésszel, aki kiválóan végzi a szolgálatát. Mivel jólesett, elkezdtünk rendszeresen templomba járni. A következő fordulat a férjem betegségéhez köthető: nagyon korán megbetegedett, és 10 éven keresztül többször lebegett élet és halál között. Komoly műtéteket végeztek el rajta, hogy életben tartsák. Rengeteg kérdés volt bennem akkoriban. Éppen a templomot építette a gyülekezet, és mi is kivettük a részünket a munkából. A két kezünkkel segítettünk, ahogy tudtunk. Egyszer, amikor a templom már félig készen volt, a kórházból mentem hazafelé, de mielőtt hazamentem volna, elhajtottam a templomhoz, és a félig kész betonfalak között azt kérdeztem: "Istenem, tényleg azt akarod, hogy nyolcévesen egyedül maradjon a gyermekünk?" A gyerekek tudták, hogy komoly betegségben szenved az édesapjuk, pedig nem akartuk őket ezzel terhelni. A hit sokat segített ennek az elhordozásában: Isten kezébe tettem le a sorsom azon a késő délutánon. Este fél hét volt már, és a Nap még mindig ragyogóan sütött. Ritkán sírok, de akkor nem voltam ura az érzéseimnek, nem tudtam, mit tegyek abban a helyzetben. A kérdésemre válasz másnap érkezett. Az ember az eszével hiába próbálja meg elfogadni Isten akaratát, lélekből kell kimondani: "legyen meg a Te akaratod!". Már nem csak megértettem, hanem éreztem is, hogy az élet több a földi életnél, örök életünk van. Tudtam már az eszemmel, de akkor a lelkemmel is átéreztem: egy másik életet kaptam. Attól kezdve más lett az életem. Nem a személyiségem változott meg. Megértettem, hogy minden történés az életemben egy üzenet. A kérdés az, hogy figyelek-e arra, hogy üzenetet kaptam, és hogy mit kezdek vele.

Fekete Ágnes: Miben szenvedett a férje?

Meleg Csilla: Egy ritka betegségben, egy daganat újra és újra kinőtt. Számomra, attól kezdve, hogy tiszta szívből azt tudtam mondani minden nap, legyen meg a Te akaratod, minden könnyebb lett. Sok mindenen tud az ember bosszankodni, de nekem soha nem ez a reakcióm. Először mindig a köszönettel kezdem. Az öröklét perspektívája nem tárgyakból van kirakva, hanem emberi kapcsolatokból.

Arra, ami az életemben lényeges, soha egy fillért sem költöttem. Időt szántam rá, és az idő tekintetében sem a mennyiség számít. Minőségi időt fordítok arra, ami fontos. Az előbb csörgött a telefon, egy barátom hívott, akivel néha két hónapig nem beszélünk egymással, de mindig megérezzük, ha a másiknak szüksége van ránk. Számíthatunk egymásra. Emlékszem arra a tanítóra, akit nem is ismertem, csak édesapám mesélt róla: azért kerülhetett el Pápára falusi gyerek létére az apám, mert a Wéber tanító azt mondta, hogy ez a gyerek értelmes, tanulnia kell. Semmit nem tudok róla, azt sem tudom, hol a sírja, de én és a gyerekeim mégis ismerjük, és az unokáink is meg fogják ismerni, mert ezt a történetet továbbadjuk. Ami az emberből lényeges, úgy adódik tovább, ahogy ő soha nem gondolta volna. Az idő olyan rétegéről beszélek, amely minőségi idő. Az idő sokkal tágabb annál, mintsem hogy nem érek rá. Az nem ér rá, aki az idővel haragban van.

Fekete Ágnes: Ha a mai korra valami jellemző, akkor ez az eszméletlen futkározás mindenképpen. A felszín, a mennyiség viszi el a minőséget.

Meleg Csilla: Elveszítjük az időt. Minél többet akarunk bezsúfolni az idő, annál inkább vesztesek vagyunk. Mindent nem lehet megcsinálni. Ha sok könyvünk van, egymás mellé tesszük fel a polcra őket. Ha nagyon sok van, akkor egyszer csak nem lehet tovább rakosgatni, mert megtelnek a polcok, a lakás. Ne a birtoklásról szóljon az életünk! Ha a könyvek vásárlásában van egy vezérfonalunk, akkor ezt a veszélyt elkerülhetjük. És minden másra is igaz ez: csoportosítanunk kell. Ha mindent mennyiség alapján rendezünk be, az időt is, akkor a végtelenség és a kezelhetetlenség lesz az, amivel szembe kell néznünk.

Fekete Ágnes: Lehet mondani, hogy az értékrenddel van összefüggésben a mai ember időzavara?

Meleg Csilla: Valószínűleg igen, mert nagyon nehéz értékrendszer szerint élni ma. A külvilág azt üzeni, hogy semmi nem tartós, minden a szemétbe megy. A legjobb számítógépek három év alatt idejüket múlják. A tárgyak és a gondolkodásunkba beszüremkedő nézetek azt üzenik: ne vigyázz rá, ne őrizd meg, nincs értéke. Mindig az új az érték. Magyarul tartós fogyasztási cikknek nevezzük a hűtőszekrényt, pedig a szerelőktől tudom, hogy tíz év után véglegesen elromlanak. Ugyanez a technikai cserélhetőség tevődik át a kapcsolatokra is. Nem az a sikeres ember, aki egész életében kitart amellett, ami mellett határozott. Az a sikeres, aki akár három hónap alatt képes váltani. Semmi sem tartós az életünkben. Az idő azt üzeni, hogy ma légy. Ma használd ki azt, amit lehet, mert nem tudhatod, mit hoz a holnap! Megszűnik a tervezés szépsége, ha mindent ma kell kihasználni, mert nem tudjuk, holnap mi lesz. Milyen felnőttek lesznek azok, akik gyerekként azt élték meg, hogy csak az érdekes, ami ma van.

A joghallgatóimnak azt akartam bemutatni, hogy mit jelent a társadalmi mobilitás, hogy a szüleinkhez képest mások vagyunk. Egy egyszerű feladatot adtam fel nekik: írják le, hogy kik a szüleik, nagyszüleik, mit tanultak, mivel foglalkoztak. Azt hittem, hogy tíz perc alatt elkészülnek, de kiderült, hogy a diákok nagy részének fogalma sincs arról, hogy mi a szülők, nagyszülők iskolai végzettsége, foglalkozása. Számomra ez egy jelzés volt, és onnantól kezdve már tudatosan végeztem ezt a "felmérést".

Fekete Ágnes: Mi ennek az oka?

Meleg Csilla: Valószínűleg az, hogy nem beszélnek egymással otthon, a családban.

Fekete Ágnes: Talán ővele kezdődik minden. Vagyok én, és nincsenek gyökereim.

Meleg Csilla: Jelen időben élnek az emberek, ami abban testesül meg számukra, hogy a napok egymás után telnek. Nincsenek terveik, ezt azért is látom kristálytisztán, mert már tudatosan foglalkozom velük. A terveik a nap végéig szólnak. Az idő az egymásutániságot jelenti, és nem tervezést. Nem gondolkodnak azon, mit tehetnének hozzá az időhöz.

Fekete Ágnes: Tehát a hit az, ami kisegít ebből az idő-gondolatból.

Meleg Csilla: Persze. A hit számomra élettartalom. Ez adja meg az életnek azon tartalmát, ami nem az idő által felosztott egységekből áll, hanem értékekből. Ezt azért érdemes követni, mert nem kell szembeköpnünk magunkat, ha a tükörbe nézünk. Sok ember, aki másokat szid, vádaskodik, ellenségeket lát maga körül, azért olyan, amilyen, mert nem szánt magára időt, nem tisztázta magában a dolgokat. Sokkal egyszerűbb másokat hibáztatni.

Fekete Ágnes: Dr. Meleg Csilla után egy ifjúságról szóló társadalomkutatásról beszél Hámory Ádám, aki részt vett egy nagyszabású felmérésben, kutatásban. Vörös Virág először arról kérdezte, kik azok a fiatalok, akik magukat templomba járóknak vallották?

Hámori Ádám: 2000 körül a megkérdezettek 20 %-a mondta magát templomba járónak. Ez mára már csak 9 %-ot jelent. Rendkívül nagy a visszaesés. Korábban a fiatalok egy ötöde járt hetente a templomba, most pedig kevesebb, mint tíz százalékuk. Akik az egyház tanítása szerint vallásosaknak tartják magukat, a fiatal népesség 10 %-át tették ki korábban. 8 %-ra esett vissza arányuk a társadalomban. Ami meglepő, hogy a csökkenés nem a magunk módján vallásos emberek kategóriájában figyelhető meg, amire sokan számítottak. Az egyházias vallásosságot elvetik, gondoljuk sokszor, de a tágabb értelemben vett "barkács-vallásosság" még elfogadható sokak számára. Pedig a felmérés azt mutatta, hogy kis mértékben ez is csökkent. A vallás elutasítottsága sem erősödött meg a társadalomban. Azoknak az aránya is csökkent néhány százalékkal, akik kifejezetten ateistának vallották magukat. Arányuk a társadalomban általában 10 %, 2004-ben 13 % volt. Arányában markánsan növekedett a nem vallásosok száma. Azok tartoznak ide, akik nem fogadják el a vallásos tartalmakat, de nem is utasítják el: közömbös, langyos, érdektelen álláspontot képviselnek. A fiatalok között tehát nem a vallásellenesség és a keresztyén hittartalmak el nem fogadása erősödik, hanem az érdektelenség. Azok körében, akik valamilyen módon kötődnek az egyházhoz, ez a kötelék az életük sok területén jelent befolyásoló tényezőt. Míg korábban markánsan megjelent az a fajta vallásos tradíció, amely a templom falai között tartotta lehetségesnek a vallásgyakorlást, és látható volt, hogy az élet más területeiről kiszorul mint befolyásoló tényező, most sokkal általánosabban, az élet egyre több területét meghatározó értékrendszerként jelenik meg a vallás. Miközben a templomba járás és az egyházakhoz kötődés visszaesőben van, akiknél megmarad a kötődés, azoknál sokkal erősebb és artikuláltabb.

Vörös Virág: Erről a felmérésről cikk is készült, ha jól tudom.

Hámori Ádám: Így van. Csanádi Mártonnal és Siba Balázzsal közösen állítottuk össze ezt az anyagot. Az egyház munkájának tervezését, az egyházkormányzást szeretnénk ezzel segíteni. Célunk volt az is, hogy szélesebb körben ismertté és beszédtémává tegyük ezeket a megállapításokat.

Vörös Virág: Minden, amiről beszéltünk, külső jele lehet a hitnek, de a hit nem feltétlenül ezekben mutatkozik meg. A hitnek van egy nem látható dimenziója is. Hogy mi van egy ember lelkében, nem nagyon lehet feltérképezni.

Hámori Ádám: Többé-kevésbé természetes, hogy a szociológia a külső jegyeket és az önbevallásból származó információkat tudja mérni, amiben természetesen lehet egyfajta információvesztés. A valláskutatás arra törekszik, hogy minél több dimenziót gyűjtsön egybe. Ezek együtt járását, egymással való kölcsönhatását is vizsgálja. Így jóval árnyaltabb képet kapunk, nem csak mennyiségi mutatókat.

Vörös Virág: Egészen konkrétan arra lennék kíváncsi, hogy milyen kérdéseket lehet feltenni egy ilyen vizsgálatnál.

Hámori Ádám: A legtipikusabb kérdés, amivel a vallásosságot mérni szokták a templomba, a járás gyakoriságára vonatkozik. Ennek is megvannak a korlátai, hiszen nagyon sok okból járhat valaki templomba. Éppen ezért nem csak egy dimenzió mentén szokták a vallásosságot mérni, több szempontra van szükség. Ha a gyakorlati részére vagyunk kíváncsiak, akkor a gyülekezeti közösséghez való kapcsolódás a nem istentiszteleti alkalmakon keresztül, valamint az egyéni vallásgyakorlás, az imádság és a bibliaolvasás gyakorisága legalább ennyire fontos mutató. Ugyanakkor nagyon tanulságos, hogy milyen hittartalmakat, milyen valláshoz kapcsolódó elemeket tartanak még elfogadhatónak. Az ilyen típusú kérdések lefedik a keresztyén hittartalmakat: Istenben, a Szentháromságban, a megváltásban való hitet. Persze megkérdezik a nem keresztyén hitvilághoz kapcsolódó elemekben való hitet is: ezotéria, horoszkóp, szellemek, ufó, és még sorolhatnám, hogy mi minden tartozik ide.

Vörös Virág: "Hisz-e ön a Szentháromságban?" – Így tesznek fel kérdéseket?

Hámori Ádám: Ez is egy lehetőség, de inkább a hit erősségére, mélységére kérdeznek rá. Milyen mértékben hisz, milyen mértékben tud azonosulni egy-egy vallásos tartalommal? Érdekes, hogy valaki hite reflektálatlan, dogmatikus elfogadása egy hittartalomnak, vagy egy tudatosan vállalt, átgondolt hitbeli kötődés.

Vörös Virág: Milyen válaszok szoktak születni? Nehéz ezekre a kérdésekre jó választ adni.

Hámori Ádám: Az ifjúsággal kapcsolatos vizsgálatok azt a döbbenetes képet tárták fel, ami nemzetközileg is alátámasztható. A vallásossághoz kötődő népesség egy része heterodoxid világot vall. Amellett, hogy kötődik az egyháza tanításaihoz, elfogadhatónak tart nagyon sok, az egyháza tanításához nem illeszkedő elemet. A legtipikusabb példát erre Tomka Miklós emeli ki egy tanulmányában: a kabalák megsegítő és védelmező erejében meglepően sok keresztyén fiatal hisz. A nemzeti ifjúságkutató által 2008-ban készített kutatással én magam is sokat foglalkoztam. Számtalan ilyen típusú hittartalom elfogadását vizsgálták elsősorban. Számomra a legfontosabb ebből az volt, hogy a mostani keresztyén hithez kötődő fiatalok esetében a heterodoxia olyan nagyon erős mértékben nem mutatható ki. A vizsgált minta sokkal inkább aszerint polarizálódik, hogy valaki hisz-e transzcendens hittartalomban vagy sem. Éppen a Református Egyházban mondhatjuk azt, hogy az önbevallásnak, a hit megvallásának nagyon is van jelentősége. Az ember hihet bármit, annak meg kell mutatkoznia. Ha nincsenek olyan külső jegyek, amelyek a hithez való kötődést fejeznék ki, annak a hátterében valószínűleg nincs komolyabb hit. Az életünk arról is szól, hogy a megváltásért hálaáldozatból éljük az életünket és tesszük a dolgainkat, aminek valamilyen szinten látszania kell.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református híreit, eseményeinket!

Nyiri János beszélget Kopp Máriával a Háló Közéleti Klubjában március 17-én, 19 órától. Pontos cím: Budapest, Ferenciek tere 7/8.

Ugyanitt tart előadást Dr. Mirnics Zsuzsa Háborús viszonyok? Avagy a harmonikus kapcsolat csak álom? Címmel március 18-án, este fél héttől.

A Villő Énekegyüttes és Vedres Csaba ad koncertet március 23-án, 19 órától szintén a Háló Közösségi Központjában.
Még egyszer a pontos cím: Budapest, Ferenciek tere 7/8.

Händel Messiás című oratóriumát adja elő a Baptista Egyház Központi Ének és Zenekara március 20-án, 17 órától Budapesten, az Október 23. u. 5. szám alatt.

A Vasárnap Iskola Szövetség konferenciát tart gyermek, akit kölcsönkaptál címmel március 20-án, 10 órától Budapesten a Városliget fasor 7. szám alatt.

A hazugság színskálája címmel tart előadást Pálhegyi Ferenc március 22-én, 18 órától Budapesten, a Ráday u. 28. szám alatt.

Gaálné Beregszászi Tünde képeiből nyílik kiállítás március 21-én, a délelőtti istentisztelet után Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt. A kiállítást megnyitja: Somody Beáta képző- és iparművész.

A Tabulatúra Régizene Klub következő estjén dalok és énekek Balassitól a
szabadságharcig címmel emlékeznek meg a hazáért harcolókról március 22-én, 18 órai kezdettel Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát János evangéliuma 7. fejezetéből, a 6. verset.

"Monda azért nékik Jézus: Az én időm még nincs itt; a ti időtök pedig mindig készen van." (Jn 7:6)

Egy nagyon kedves és érdekes írás a Momo, Michael Ende regénye.

Egy nagyvárosban a szürke urak csoportosulása hatalmába keríti az embereket, és elérik, hogy mindenki rohanjon. Egyre szegényebb, sivárabb és hidegebb lesz a jelenük, és egyre idegenebbé válnak önmaguk számára is. Momo egy kislány, aki egyedül veszi fel a harcot a szürkék seregével, és visszahozza az embereknek az ellopott időt. Kiderül, hogy a reménytelenül betegnek tűnő világ mégis gyógyítható.

Érdekes jelképe ennek a rohanó időnek a füst, a szürke urak tápláléka. A virág viszont a megélt időnek a jelképe. Ez a két kép valóban sokatmondó. A füst elillan: egy pillanat, és semmivé lesz pénz, erő, egészség; viszont egy virág mellett elidőzni és csak úgy nézegetni, az semmibe nem kerül, nem tehetem a zsebembe (hiszen akkor elhervad), csak nézhetem, csak az időmet adhatom neki.

Kétféle jelen időről szól a két kép. Az egyik jelenből ki kell lépnünk, és a másik jelent megtalálnunk. A legtöbb ember csak az időt, a jelent mint folytatólagos létezést érzékeli. A jelen pillanat az, amit eszem, iszom, érzek. Én itt és most ezt gondolom. Sajnos sokszor ez irányít bennünket. De ez a jelen érzés az életünk zsákutcája, hiszen jelen valójában nincs is, hiszen amint kimondom, már el is szállt füstként, és múlttá lett.

Amikor Jézus azt mondja testvéreinek, hogy az ő idejük mindig készen van, erre a füstszerű jelenre utal. Ti most gondoltok valamit, éreztek, és már mentek is. Az én időm a jövő, de nem úgy jövő, hogy álomkép formájában eljön, hanem egy olyan jövő, ami már itt van. Inkább egy másik fajta jelennek lehet mondani, amikor már nincs jelentősége az időnek. Mintha életünk ezt a kalandot adná nekünk: a futó jelenből ebbe az időtlen jelenbe megérkezzünk, a füstszerű jelenből a virág jelenébe jussunk el.

Adja meg Isten, hogy életünknek ezt a kalandos útját megjárjuk, és eljussunk Isten valódi jelenébe, amikor semmi nem számít, csak Isten szeretete, Ő lesz minden mindenben. Ámen