2010-03-24

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Böjt van. Ez a Húsvét előtti 40 nap talán az az időszak, ami a legfontosabb mai üzenetet hordozza. Furcsa módon az élethez egy kicsit vissza kell
fognunk az élet erőit. Az élet, ha tombol, önmagát nyeli el. Az élet akkor
egészséges, ha partja, határa, ha böjtje van. Ezekről a kérdésekről beszélgetett Vörös Virág fiatalokkal: Petrás Domonkossal, Bakos Vincével, Nemes Dorkával és Andrejszki Tamással.

Szerintem a böjtnek nagyon hamar észrevehető a pozitív hozadéka. Néha nagy lendületet ad, kifejezetten felemelő. Én például, ha nem figyelek, alapvetően kapkodom, állandóan rohanok, és felszínesen végzem el a dolgaimat. Az is böjt, ha tudatosan odafigyelek, és tartózkodom attól, hogy a saját, rossz berögződésemet levetkőzzem. Ez a lemondás. Amikor sikerül visszafogni a tempót, napokon belül észrevehető a pozitív hatása.

Számomra nagyon fontos a böjtben, hogy csöndet teremtsek, és ebben a csöndben elgondolkodjam arról, hogy hol tartok az úton, mi az, amit eddig megtettem, merre tartok. A csönd nagyon jó hatással van az emberre, megnyugtat, lehetőséget ad, hogy átgondoljunk dolgokat.

Arra is nagyon jó alkalom, hogy felismerjem a határaimat, és megtapasztaljam, hogy mit bírok. A Legyetek jók, ha tudtok című filmben Fülöp atya Loyolai Szent Ignáccal beszélget, amikor Ignác kéri az egyik szerzetestől az ebédjét. Kenyeret és vizet hoznak neki, mire Fülöp atya megkérdezi, hogy milyen gyakran eszik csak kenyeret és vizet. Loyolai Szent Ignác minden nap csak kenyeret és vizet evett. Ha úgy koplalok, hogy kiugrik a szemem az éhségtől, akkor egyéb dolgokra nem tudok figyelni. Nem csak az a fontos a böjtben, hogy megüresítsem magam, hanem az is, hogy a felszabadult helyre meg tudjam hívni Istent, a kapcsolataimat, azokat a dolgaimat, amelyeken javítani szeretnék. E nélkül öncélúvá válik a böjt, és semmi másra nem használ, minthogy a böjt végén megmérhetem a derekam, ráállhatok a mérlegre, és elégedett lehetek, mert beleférek a 80 kg-ba.
Két húgom van, és a nagyobbikkal a böjt kezdete óta sokat beszélgettem, odaszántam az időmet. Talán ez az egyik legértékesebb, amit manapság vállalhatunk, megtehetünk. Ha az időnkből adunk, saját magunkból adunk. Egy olyan társadalomban, amelyben minden fillérnek értéke van, amelyben a pénz a fogyasztást szolgálja, és a fogyasztás célja, hogy az ember divatos legyen, megvalósítsa önmagát, ha tékozolni tudom az időmet olyasmire, ami számomra piaci szemmel szemlélve nem hasznos, akkor adok magamból igazán, és kiderül egy idő után, hogy tízszeresen, százszorosan kapom vissza egy-egy kapcsolatomban, jó élményemben.

Nekem két fogadalmam van erre a böjtre. Nem iszom alkoholt a böjt ideje alatt, és a személyes kapcsolataimra jobban odafigyelek. Most kifejezetten a nagymamámmal való kapcsolatomra koncentrálok. Nem olyan a kapcsolatunk, amilyen lehetne. Már egyedül él, és sokszor szüksége lenne arra, hogy emberek között legyen. Böjt előtt akkor találkoztunk, amikor éppen ráértem, most pedig igyekszem az ő szemszögéből kialakítani a találkozásaink időpontját. Ha szüksége van rá, hogy valaki vele legyen, beszélgessen vele, akkor elmegyek hozzá. Ezen a két fogadalmon túl figyelek még a csöndre, ami ezt az egészet összetartja.

Vörös Virág: Szerintetek Jézus miért a pusztába ment ki böjtölni?

Ebben az egyedüllét a lényeges momentum, szerintem. A pusztában az ember sokkal inkább az Isten tenyerén tud lenni.

Vörös Virág: De miért pont egyedül tudod a legjobban ezt átélni?

Azért, mert ehhez csöndre van szükség. Ha az ember egyedül van, jobban tud csöndben lenni.

Azért is fontos, hogy a pusztában van, mert ott nehezek az életkörülmények. Nem csak egyedül van az ember, hanem hőség van, nincs mit enni, inni. Ez egy komoly kép. Másképpen festene, ha Jézus egy gyümölcsösbe ment volna böjtölni.

Vörös Virág: Hogyan alakul az életetek a böjt után? Meg tudjátok tartani a böjt gyümölcseit, vagy ez minden évben egy új harc?

Az egész egyházi év az ember alaptermészetéhez igazodik. A problémák és a bűnök ugyanazok, és újra és újra felvetődnek. Van, hogy egymást követő böjtökre ugyanazokkal a fogadalmakkal készülünk, mert még mindig ugyanabban a cipőben járunk. Ha nem is sikerül megtartani, amit fogadtunk, nem kell elcsüggednünk, mert lesz még nagyböjt jövőre is. Ha pedig valamit mégis sikerül hosszútávon megtartani, az külön öröm.

Fogadalmat lehet tenni az év más időszakaiban is, nincs kifejezetten a nagyböjthöz kötve. Nem biztos, hogy jó, ha a böjt egy lezárt projekt, lehet továbbvinni, akár fokozatosan is. Mindig van hova fejlődnünk.

Gyermekként úgy láttam, hogy a böjti időszak és az Advent az év többi részéhez képest kimagaslik. El kellett telnie egy bizonyos időnek, hogy ráébredjek ennek lépcsőszerűségére, és ne úgy lássam, hogy vannak felfutó időszakok, amelyek után minden visszatér a "rendes kerékvágásba". Annak van értelme, ha az ember lépcsőszerűen végzi ezeket a gyakorlatokat, és olyan bevállalásokat talál ki magának, amelyekkel épülhet, amelyeket beépíthet az életébe, és arról a lépcsőről már nem lép vissza.

Fekete Ágnes: Simone Weil, egy jelentős vallásos filozófus születésének még az elmúlt esztendőben volt száz éves évfordulója. Egy kerekasztal-beszélgetést tartottak, melyen Sepsi Enikő, a Károli Gáspár Református Egyetem docense is beszélt. Most őt hallhatják Siomone Weil életéről.

Sepsi Enikő: Az egyik francia elitképző intézet tanítványa volt. Nagyon kevés nő járt ebbe az intézetbe. A családja is olyan közeget biztosított Simone Weil számára, mint ez az iskola. André Weil, a bátyja híres matematikus volt. Az otthoni beszélgetésekről azt jegyezte meg, hogy apja nem tűrte a fecsegést a családi asztalnál sem. Már kora gyermekkorában beleivódott, hogy mély dolgokról cizelláltan érdemes beszélni. Ezt a mentális tevékenységet, amely összekötődött egy spirituális tevékenységgel is, vetette papírra, és ennek az életstílusnak a tanúságai azok a füzetek, amelyeket posztumusz publikáltak. Ez a befejezetlen életmű számos utat nyitott meg a filozófiai gondolkodásban, de az írói életművek számára is. Magyarországon például Pilinszky Jánosra is nagy hatást tett, aki az első magyar fordítója volt Simone Weil műveinek. Úgy kezdte el a fordítást, hogy nem is tudott franciául.

Vörös Virág: Úgy tudom, hogy miatta tanult meg franciául.

Sepsi Enikő: Így van. Azt mondta, hogy nem franciául tanult meg, hanem "simone weilül".

Vörös Virág: Milyen témákat gyűjtött össze ebbe a jegyzetfüzetbe?

Sepsi Enikő: A szeretet, a rossz, a lehetetlen, az ellentmondás, az értelem, a kegyelem. Ezek a spirituális gondolkodás alaptémái. Azt írja Simone Weil egy helyen: Az én maga a legnagyobb illúzió a világban. A személytelen jelenlét, a kiüresített figyelem a Bhagavad-gítában is megtalálhatóak. Nem mondanám, hogy rá csak az Alma Mater vagy az ott tanultak, hallottak hatottak ki. Ő ilyen szempontból mindenevő volt.

Vörös Virág: Amit az egoról mond, az teljesen megfeleltethető a keresztyén terminológiában az önmegtagadásnak.

Sepsi Enikő: Igen, párhuzamba vonható ez a kettő, de valójában a kegyelem által történik, a puszta akarat ehhez kevés Simone Weil leírásában. Az akarat csak abban segít, hogy a test a mindennapi gyakorlatot el tudja végezni, ugyanúgy, ahogy a szellem is. De ez napról napra zajló folyamat. Ha felolvasok egy részt, azt talán sokkal érdekesebb, beszédesebb, mintha én beszélek róla. Az Én című részt olvasom a jegyzetfüzetből.

"Semmit sem birtokolunk a világon, mivel a véletlen bármit elragadhat tőlünk. Ha csak azt a képességet nem, hogy így szólhatunk: én. Ezt kell odaadni Istennek, azaz kioltani. Egyetlen más szabad cselekedet sincs a hatalmunkban, csak ez az egy, az én eltörlése."

Nagyon radikális gondolatok ezek.

Vörös Virág: Nem csak a gondolatai voltak radikálisak, hanem az a tette is, hogy bár tanítónő volt, egyszer csak elment egy gyárba dolgozni. Egy intellektuális közegből származott, ilyenben is dolgozott, és egyszer csak ennek hátat fordítva elment egy gyárba.

Sepsi Enikő: Így van. Ezért rendkívül hitelesek a gondolatai. Mindig radikális volt, és az élet volt a gondolatai próbaköve. Nem úgy írt társadalomelméleti kérdésekről, hogy azt ne tette volna gyakorlattá. Ez a rendkívül rövid élet sok tettet foglalt magába. Az egyik az volt, hogy elment a Renault-hoz dolgozni, de elment vidékre is egy földműves mellé. Az egyik utolsó tette volt, hogy miután New Yorkból, ahova a szüleivel menekült a világháború elől, visszatért Angliába, mert annyira vágyott hazája után, csak annyi ételt vett magához, amennyi a megszállt Franciaországban a franciák napi porciója volt. Ez vezetett áttételesen a halálához is, mert legyengült a szervezete. Amikor bevonult a szanatóriumba, sejtette, hogy már csak pár napja van hátra. Azt írja a szanatóriumról: szép hely a halálhoz.

Vörös Virág: Tüdőbeteg volt?

Sepsi Enikő: Tuberkulózisban szenvedett.

Vörös Virág: Annak ellenére, hogy egy mély istenkeresés tükröződik írásaiban, deklaráltan mégsem tartozott egyetlen egyházhoz sem.

Sepsi Enikő: Zsidó származású volt, a szövegei azt tükrözik, hogy közel érezte magát a keresztyén egyházakhoz, de a küszöböt soha nem lépte át.

Vörös Virág: Azt az embert, aki ennyire rendszeren kívüli, nem szokták szeretni. Hogyan viszonyultak hozzá a kortársak?

Sepsi Enikő: Nagyon szoros kapcsolata volt egy atyával, aki rendkívül értő segítőtársa volt. Levelezésükben sok időt fordítottak a keresztségre, Simone Weil ezzel kapcsolatos kétségeire. Emiatt nem hiszem, hogy nehézségbe ütközött volna az ő megértése, legalább is azok között, akik rá egyházi emberként emlékeznek vissza. Nem tudott az egyházzal, mint intézménnyel, mit kezdeni, és ugyanígy viszonyult a zsidósághoz is.
Különc embernek tartották. Az egyik diákja beszámolt arról, hogy egyszer felemás harisnyában jelent meg az osztályteremben, és ezt nem is vette észre. Nyilván a női lét bizonyos aspektusai nem foglalkoztatták annyira, mint másokat, bennünket.

Fekete Ágnes: Vető Miklós, Franciaországban élő filozófus is Simone Weil egyházi jelentőségéről vall.

Vető Miklós: Nagyon fiatalon, 34 éves korában halt meg. Munkásságának érdekesebb része az utolsó három és fél évre tehető. A korai tanulmányok, cikkek inkább politikai jellegűek voltak. A megtérés-élménye után következett be változás a gondolkodásában. Megmaradtak a témák, de átmentek a Jézus-élményen és a vallás megérzésén. Nem kereszteltette meg magát.
Három alapvető vallásos élménye volt.
1909-ben született, és 1935-ben Assisiben, abban a kis kápolnában, ahol Szent Ferenc imádkozott, megfogta őt Szent Ferenc emléke és az ima atmoszférája.
1936-ban hagyta ott addigi munkáját, és kezdett el egyszerű munkásként a Renault gyárban dolgozni. Nagyon nehezek voltak a munkakörülmények: "lélekben, testben teljesen összetörve szüleim elvittek Portugáliába a tengerpartra, és ott láttam, hogy a halászasszonyok ősi himnuszokat énekeltek. Akkor rájöttem arra, hogy lélekben keresztyén vagyok, mert a keresztyénség a rabszolgák vallása, és én magamat rabszolgának érzem."
A nagy élmény 1938-ban érte, amikor az egyik bencés apátságban látta a szerzeteseket áldozni. Volt közöttük egy fiatal, angol, katolikus költő is, aki az áldozásból jött vissza: az arcán Simone Weil természetfeletti sugárzást látott. Tőle kapta meg másnap George Herbert Love című misztikus költeményét. "Akkor az Úr Jézus lejött, és megfogott, a karjaiba zárt."
Ez az élmény többször megismétlődött, egyre mélyebbé és állandóbbá vált. Jézus-élménye volt, de az írásaiban ezt nem tudta alkalmazni, mert amennyire óriási irodalmi, zenei és filozófiai műveltséggel rendelkezett, annyira kicsi volt a teológiai műveltsége. 30 éves korában olvasta el a Bibliát elejétől a végéig. Nem tudta, hogyan olvassa, nem ismerte az exegézis tudományát.

Vörös Virág: Eléggé megdöbbentő az a mondat, hogy a keresztyénség a rabszolgák vallása.

Vető Miklós: Egyet értett azokkal, akik a keresztyénséget nem úgy fogják fel, mint egy harcos győzelmet, hanem mint az Úrnak való teljes engedelmességet. Az engedelmességnek általában nem az az eredménye, hogy jó sportolók vagyunk, hanem lehetünk betegek, fáradtak, és szenvedhetünk is. A feltámadás Nagypéntek után következik. Simone Weil úgy érezte, hogy Nagypénteken élt. Ez nem azt jelentette, hogy a fájdalmat tartotta a vallás központjának, de úgy fogta fel, hogy a vallás nem választható el az engedelmesség, a szenvedés és az odaadás élményétől.
Alapvető témája az Entschöpfung. Szabad akaratot kaptunk, hogy azt visszaadjuk az Úrnak. Nem úgy adjuk vissza, hogy letesszük az asztalra, hanem hogy megpróbáljuk kibontakoztatni.
Nagyon fontosak Simone Weil gondolkodása a figyelésről. Mi nem úgy ismerjük meg a világot, hogy rátukmáljuk a gondolatainkat, hanem várjuk, hogy a világ megjelenjen nálunk. Ez pedig akkor történik meg, ha várunk. Az Úr Jézus is vár az ajtó előtt arra, hogy behívjuk, hogy beszéljünk hozzá, így kell nekünk is várnunk, hogy a valóság megjelenjen. Várni kell, hogy a másik ember megjelenjen előttünk, önmagunkra is várnunk kell. Ez az aktív passzivitás.
A szép élménye rendkívül fontos nála. Simone Weil egész életében ismerője volt a nagy drámának, a költészetnek. Azt mondta, hogy az igazán nagy művészek, mint Homérosz, Shakespeare, Dosztojevszkij valamilyen módon személytelenné lettek a munkájukban, személyiségük elsimult, és zárójelbe tétetett. Sok dologban nem értek egyet vele, sok mindent nem tudott a keresztyénségről, de szerintem, nem is ez volt a hivatása az olvasóival szemben.

Vörös Virág: Az az érzésem, hogy mindannak a gyakorlata, amiről beszél: önmagunk visszavonása, leépítése, a böjt maga.

Vető Miklós: Teljesen igaz. A böjt rendszeres, gyakorlati és eléggé egyszerű megvalósítása ennek a dolognak. A böjt saját magam rendelkezésre bocsátása valaki számára, akit szeretek. Ezért mondták a misztika-specialisták, hogy az Úrral szemben minden lélek asszonylélek. Istennel szemben minden lélek befogadó. Eckhart mester mondta: "amikor várod, hogy eljöjjön az Úr, ne próbáld kitakarítani a lelki szobádat, mert ha Isten el akar jönni hozzád, Ő fogja elvégezni a takarítást. Te nem tudod elkészíteni magadat." Természetesen beszélhetünk előkészületről, de ezt mindig megelőzi az élmény. Ő már azelőtt szeretett bennünket, mielőtt megszülettünk.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Egy három alkalomból álló, a házasságon belüli konfliktuskezeléssel foglalkozó programsorozat indul március 25-én, csütörtökön este fél hatkor Pécsett, a belvárosi templomban. Levetítik a Tűzálló című filmet, amely a következő két este előadására hangolja rá a résztvevőket. Március 26-án és 27-én, szintén fél hattól Pálhegyi Ferenc tart előadást Mit rejt a társam útipoggyásza? címmel.

A kapcsolat és kommunikáció című előadássorozat keretében Érdemes-e hallgatózni címmel tart előadást Dr. Pálhegyi Ferenc március 29-én, 18 órától Budapesten, a Ráday u. 28. szám alatt.

Mediárium, Kommunikáció-Egyház-Társadalom címmel indítanak egy folyóiratot, amelyet március 26-én, 14 órától mutatnak be Budapesten, az I. kerületben, a Szentháromság tér 6. szám alatt.

Az igazi átalakulás a mottója annak az ifjúsági találkozónak, amelyet Debrecenben, a Nagytemplomban tartanak március 27-én, 10 órától.

A Kálvin egy napja elnevezésű ifjúsági találkozót március 27-én Kecskeméten is megrendezik. A több helyszínen párhuzamosan zajló, egész napos programról a parokia.hu internetes oldalon olvashatnak bővebben.

A Németajkú Református Egyházközség Protestáns Fóruma idén kilencedik alkalommal március 28. és április 25. között tartja meg hagyományos rendezvénysorozatát, a Protestáns Tavaszt. A gyermekek játékával tartják meg a virágvasárnapi istentiszteletet március 28-án, 10 órától a Hold u. 18-20. szám alatt. A rendezvénysorozat részleteiről a parokia.hu internetes oldalon olvashatnak.

Virágvasárnapi zenés áhítaton énekel a Soli Deo Gloria kamarakórus március 28-án, 16 órától Budapesten, a Szabadság téri református templomban. Igét hirdet Dr. Balla Péter, a Károli Egyetem rektora.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Példabeszédek könyve 28. fejezetéből, a 15. és 18. verseket!

Mint az ordító oroszlán és éhező medve, olyan a szegény népen uralkodó istentelen.
Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul; ha pedig megtartja a törvényt, oh mely igen boldog! (Péld 28:15,18)

Valakit meg kellett látogatnom a börtönben, és így találkoztam ezzel a számomra eddig ismeretlen világgal. Hihetetlen annak a számára, aki valami folytán kimarad ebből, micsoda aránytalanságok, és értelmetlenségek világa ez. Úgy elgondolkodtam, voltaképpen a mi pénzünkből fűtik a börtönt, a mi pénzünkből dolgozik ott egy sereg ember, a mi pénzünkből gyártanak 20 cm vastag dossziékat egy-egy ügyről, de ha kijön, és jól alakul minden, akkor egy alkoholelvonóban is valaki majd fizeti, mi támogatjuk a börtönmissziót is. Még mindig a legjobb eset, ha dolgozik. Kicsit talán leegyszerűsítő volt ez a sor, de valójában mindig vannak és lesznek emberek, akiket a társadalom eltart, mindig lesznek szegények, és mindig lesznek, akiket ez zavar, és így ez egy örökös körforgás.

És mi mindennek az oka? Hogy nem ismerjük el mi, emberek, hogy a társadalomban rend van, hogy a földi közösség mindig és mindenütt rendeket alkot, és mindig lesznek istentelenek és szegények.

Ma azt gondoljuk, hogy igazságtalan volt az, amikor úgymond kizsákmányoltak bizonyos rétegeket, de valljuk be, ma éppen úgy kizsákmányolnak, és vannak, akiknek semmi esélyük arra, hogy a saját helyzetükből kitörjenek. Talán még annyi sem, mint régen.

Úgy látom, egy véglettől óv minket a Szentírás: nosza rajta, erősítsük a társadalmi mobilitást, és mint a gőz, dolgozzunk azon, hogy az emberek felemelkedjenek. Ez az út csődöt mondott az elmúlt rendszerben. Élre kerültek az ordító oroszlánok és az éhező medvék. A megoldás inkább az, hogy megtanulunk népben gondolkodni. Az emberiség alapvetően nép, közösség. Isten úgy akarta, hogy összetartozzunk, hogy felemeljük egymást. Nem emberek halmazát alkotta meg a Mindenható, nem a mai kor nevetséges
sugalmát, mely szerint individuumok, önálló döntéssel bíró egyedek kerülnek
véletlenszerűen egymás mellé.

Nem. A nép együtt valamiképpen Isten képmása. Szent közösség. Isteni elhívással rendelkező közösség. A Bibliában sokszor van szó arról, hogy még a pogány népeknek is, mint népnek van küldetésük. Amikor a nép ezt a hivatását elhagyja, amikor olyan vezetők kerülnek az élére, akik istentelenek, amikor nincs mennyei látás, akkor ez egy közös bűncselekmény. Ma nem szeretünk ilyenekről tudni, egyes embereket akarunk bűnösnek tekinteni, egyes embereket börtönbe zárni, és elítélni.
De vajon nem együtt estünk bűnbe?

Én személyesen úgy gondolom, Magyarország számos bűnében benne vagyok. Ugyanúgy saras vagyok, és nekünk mindannyiunknak helyre kell állítanunk a rendet. Ami a középpontba való, azt a középpontba kell tenni. A törvényeket is a helyükre kell állítani, és értelmesen alkalmazni. Akkor lesz boldog a nép – írja a Példabeszédek könyve.
Nem azért, mert kellemes a törvény betartása, hanem azért, mert hosszú távon megéri.
De most sajnos ennek az ellenkezője tombol még köreinkben is. Aki beteg, azt nem betegként kezelik, hanem bűnösként, aki pedig bűnös, azt betegként ápolgatják.

Könyörögjünk mennyei látásért, könyörögjünk olyan uralkodóért, aki nem olyan, mint az éhező medve, könyörögjünk azért, hogy legyen közakarat a törvény betartása! Ámen