2010-06-16

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat! Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Ezekben a napokban zárul a tanév. Mai műsorunkban egy hittanévzárón elhangzott igehirdetéssel indulunk a nyárnak. De nemrég voltak a konfirmációk is szerte az országban, amikor többnyire 14 év körüli fiatalok tettek fogadalmat és vettek először úrvacsorát. Azonban egyre gyakrabban, nemcsak gyermekek, hanem felnőttek is eljutnak erre a döntésre, hogy konfirmálni szeretnének. Két ilyen most konfirmált felnőttel beszélgetett Vörös Virág a Budai Református Egyházközségből. Mekler Anitát és Szabó Dánielt hallják.

Mekler Anita: A kolléganőmtől tudtam meg, hogy szeptemberben indul egy csoport konfirmálni akaró felnőtteknek. A konfirmáción itt volt az egész családom, és a húgom, aki 13 évesen konfirmált, azt mondta: "Úgy irigyellek, bárcsak én is most konfirmálhatnék!" Nekem mindig is természetes volt, hogy hiszek Istenben. Ezt bármikor felvállaltam, templomba is jártam, de egy idő után izgatni kezdett, hogy tulajdonképpen miben is hiszek? A magamé-e ez a hit? Az istentiszteleteken nem mindig értettem, hogy miről prédikálnak? Olyan is volt, hogy nem értettem egyet, de a hiányos ismereteim miatt nehéz lett volna megfogalmaznom, hogy szerintem mit jelent egy adott Ige. Ezek indítottak el az úton, és egy magamnak tett ígéret beteljesedése lett ez a konfirmáció. Életem egyik legnagyobb döntése volt ez. Nagyon sokat kaptam a konfirmáció által. Régebben nagyon szkeptikus voltam. Itt nagyon tetszett, hogy nem a káté kérdésein mentünk keresztül, hanem egy-egy témáról beszélgettünk. Soha nem volt az az érzésem, hogy butaságot mondanék.
Vörös Virág: Milyen témakörök voltak?
Mekler Anita: Sokat beszéltünk arról, hogy mi a hit? A hétköznapi életben nem beszélgetünk olyan fontos értékrendi dolgokról, mint amilyenekről ott beszélgettünk. Természetesen végigvettünk nagyon sok bibliai témát, Jézus életét, a Tízparancsolatot a Biblia könyveit, de nagyon sok mai dologról is beszélgettünk, amik felett egyébként elmennénk, pedig ezek a legfőbb értékek.
Szabó Dániel: A családom révén mindig kapcsolatban álltam az egyházzal, körülvett a református közeg. 1981-ben születtem és Egerben éltem 18 éves koromig. 10 éves koromban kereszteltek meg. A családom által kapcsolatban voltam a református egyházzal, de – mivel Eger egy katolikus város és a barátaim is katolikusok voltak – nem találtam a kortársaim között egy református csoportot. Amikor 18 évesen Budapestre kerültem az egyetemre, próbáltam gyülekezetet keresni. Végül is egy esküvő révén kerültem kapcsolatba a Szilágyi Dezső téri gyülekezettel. Később eljöttem istentiszteletre és úgy éreztem, hogy ebben a gyülekezetben várják az olyan embereket is, mint én, akik félig-meddig benn vannak az egyházban, azáltal, hogy meg vannak keresztelve. Bennem nem voltak olyan erős kételyek, mint Anitában. Nekem a közösség hiányzott. Nagyon jó érzés volt, amikor elmentem az istentiszteletre és egy kérdőívet találtam a padokra kitéve, amiben őszintén kíváncsiak voltak arra, hogy hogyan éreztem magamat ebben a közösségben és rákérdeztek, hogy szeretnék-e jobban kötődni a gyülekezethez. Én nehezem találom meg a kapcsolatot a lelkészekkel így viszont könnyű dolgom volt, mert kitöltöttem a kérdőívet és bedobtam a templomban elhelyezett gyűjtőládába majd két nappal később megkerestek. Ezen a papíron azt is megjelöltem, hogy szeretnék konfirmálni. Már régóta megvolt bennem ez az igény, de mindig azt éreztem, hogy nem tudok hol. Könnyebbé tette a helyzetemet, hogy a kapcsolatot nem én kezdeményeztem, hanem maguk a lelkészek. Literáty Zoltán nagytiszteletű úr egyengette ezt az utat. Azért sem konfirmáltam eddig, mert mindig rosszkor jutott eszembe. Általában szeptemberben indulnak az előkészítők, nekem meg március, április tájékán jutott eszembe és őszre már mindig más került előtérbe.

Vörös Virág: Hogyan zajlott ennek a konfirmációs csoportnak a munkája? Nem is tudom, hogy jó-e ez a kifejezés rá?
Szabó Dániel: A munka jó szó, mert együtt gondolkoztunk, és a gondolkozás az munka. Szeptemberben az első alkalmakon mindenki bizalmatlanul méregette a többieket. Ott volt tíz teljesen idegen, felnőtt ember, akikben az egyetlen közös pont csak az a vágy volt, hogy mindenki megerősödhessen a hitében. Áttörést jelentett, amikor először együtt nevettünk valamin. Folyamatosan nyíltunk meg egymás felé és Isten felé is. Soha nem mondták nekünk, hogy "nem jól gondolod", hanem szépen és jól tereltek, irányítottak bennünket, hogy megtaláljuk a helyünket és azt, amit kerestünk. Munkát jelentett természetesen a Biblia megismerése is. Megszületett az a belső igény az emberben, hogy olvassa a Bibliát és foglalkozzon vele.
Vörös Virág: Ez egy évig tartott?
Szabó Dániel: Szeptemberben kezdődtek a beszélgetések. Vasárnap délutánonként találkoztunk, mert a hétköznapok nem voltak alkalmasak mindenki számára.
Mekler Anita: A fogadalom előtti héten, szerdán a presbiterek előtt vizsgát tettünk. Bár ez nem volt egy szigorú vizsga mégis mindenki nagy izgalommal készült rá. A vizsga abból állt, hogy egy-egy témát választottunk és mindenki elmondta, hogy mi az, ami megérintette az adott témával kapcsolatban. Felnőtt emberek vagyunk, akik gyakran tartunk prezentációkat akár száz ember előtt is, de itt mégis jobban izgultunk. Jobban izgultam, mint az érettségimen. Azonban nagyon nagy szeretettel fogadtak bennünket és így el is múlt a félelmem. A vasárnapi fogadalomtétel egy nagyon ünnepélyes alkalom volt. Az én lelkemnek pontosan erre volt szüksége. Mindannyiunknak ki kellett állni a gyülekezet elé, hogy egyesével bemutatkozzunk. Mindenki elmondta, hogy miként jutott el a konfirmációig. Öten közülünk most keresztelkedtek meg. Nagyon megható volt, hogy mindenki kapott egy Igét. Azt hiszem ez mindenkit nagyon megérintett. Ezután úrvacsoráztunk, ami nagyon felemelő érzés.
Vörös Virág: Te milyen Igét kaptál?
Mekler Anita: Engem annyira megragadott ez az Ige, ezért kitettem az irodában az asztalomra. Nem pontosan fogom idézni ezt az Ésaiástól származó részt: Elhagyja-e az anya gyermekét? Elfeledkezik-e csecsemőjéről? Majd úgy folytatódik, hogy: Én nem feledkezem meg rólad soha, mert tenyerembe véstelek be. Nagyon úgy éreztem, hogy ez nekem szól!
Vörös Virág: Neked mi az Igéd?
Szabó Dániel: Jeremiás próféta könyvéből való. Ott arról van szó benne, hogy az Istennek gondja van ránk és reményteljes jövőt ad nekünk. Alapvetően is egy pozitív szemléletű személyiség vagyok, de ez csak megerősített benne.
Mekler Anita: Ha mindenki megfeledkezik is rólam, Isten soha nem fog. Mégha azt érezném is, hogy vége mindennek, mert senki nem szeret és mindenki elfordult tőlem, Ő soha nem hagy el. Ez a bizalom mindig megmarad.
Szabó Dániel: Isten nemcsak a tenyerébe vésett, hanem a tenyerén is hordoz.
Vörös Virág: Azért érezted olyan találónak ezt az Igét, mert ezzel nehézségeid voltak?
Mekler Anita: Az elmúlt években tényleg nagyon komoly magánéleti problémákkal kellett megküzdenem, de erről nyíltan soha nem beszéltem, még Zolinak sem. De lehet, hogy a viselkedésem vagy, ahogy hozzászóltam, az mégis ezt közvetítette. Ez az Ige nagyon nagy erőt ad nekem.
Vörös Virág: Most már a gyülekezet tagjai vagytok?
Szabó Dániel: Jogilag igen. Szívesen és örömmel veszünk részt a gyülekezet életében. Kirándulásokat is szerveztek. Például együtt voltunk tavaly Kárpátalján túrázni. Augusztus 20-án pont a Vereckei-szorosnál ünnepeltünk.
Vörös Virág: Te magad mondtad, hogy neked nem volt kétely ezzel az egésszel kapcsolatban. De soha, semmi?
Szabó Dániel: Nagyon sok magát vallásosnak és hívőnek tartó ember mondja, hogy hiszek a magam módján. Egy ideig én is így voltam. Majd rájöttem, hogy nagyon nehéz megnyílni, mert az embernek a lelke legmélyebb bugyrairól kell ilyenkor beszélnie. Valóban nem egyszerű, de ha az ember megnyitotta magát, akkor már sokkal könnyebb magát a hitet is megélni. Jó látni, hogy a saját korosztályomban is vannak olyan emberek, akik ugyanazt gondolják, amit én. Aki azt mondja, hogy a maga módján vallásos, az nem lel olyan erős kötelékre, mint aki barátokat talál egy ilyen életű és gondolkodású közösségben.
Vörös Virág: Egész pontosan mit jelent számodra az a szó, hogy hit?
Szabó Dániel: A hitnél jobb szó nincs. Nem kell definiálni! Sokat beszéltünk róla, hogy mi az a hit? Az ember megéli és megérzi, hogy van. A hit ajándék.
Mekler Anita: Tehát a hit akkor alakul ki, amikor megvan az ismeret, a bizalom és az engedelmesség. Ez egy lánc, egy folyamat. Egy nagyon jól működő párkapcsolathoz tudom hasonlítani. Először is megismerek valakit. Amikor már nagyon megismerem, akkor elkezdek bízni benne és azután jön az engedelmesség. A párkapcsolatban is van megingás, ugyanúgy a hitben is. Amikor nehéz helyzeteken megyek keresztül, akkor azt kérdezem, hogy miért velem történnek ezek? Viszont, ha ez a hármas dolog kialakul, mert eljut az ember odáig, hogy ismeri, bízik és engedelmeskedik a hitének, akkor ezek átsegítik. Például felmerült, hogy ki tudja betartani a tízparancsolatot? Ha nem tudom megtartani, akkor rossz ember vagyok? Nem gondolom magamat rossz embernek. Megismertük azt, hogy egyedül Jézus tudta megtartani a törvényt. Ez az ismeretanyag erősített meg a hitemben. Néha azért az ember elbizonytalanodik, hogy vajon most jó hívő vagyok-e?
Szabó Dániel: Szerintem jó hívő vagy rossz hívő nincs. Rájön az ember arra, hogy hinni jó! Ebben a mai, opportunista világban azt hiszik az emberek, hogy a hit csak odaadás és feláldozás. Nem! Hinni jó! Jó az embernek és jó a lelkének.
Vörös Virág: Mi a különbség a konfirmálás előtti életetek és a mostani életetek között?
Szabó Dániel: Én könnyebben tudok a napi munka után kiegyensúlyozottá válni. Nagyon stresszes a munkám és azt érzem, hogy most könnyebben át tudok állni egy megújuló, lelki oldalra. S ez nekem sokat segít abban, hogy megtaláljam az egyensúlyt. Nagyon pozitív dolog számomra az úrvacsorai közösségben való részvétel. Eddig mindig hiányérzetem volt, amikor nem vehettem úrvacsorát. Most ez a hiányérzetem megszűnt.

Mekler Anita: Mindig kellemetlenül éreztem magam, amikor a családom ment ki úrvacsorázni, én meg ott maradtam ülve. S ráadásul a család szúrós megjegyzéseit is hallgatnom kellett, hogy "fiam, már rég le kellett volna konfirmálnod". Mindenképpen pozitív életérzéssel tölt el a konfirmáció. Lényegében nem változtam, de többet gondolkodom és többet olvasgatom a Bibliát, vannak olyan részek, amiket újra és újra elolvasok.
Zene
Fekete Ágnes: Nemrég rendezték meg Vizsolyban a Károli Gáspár napokat, abból az alkalomból, hogy a jól ismert bibliafordítás első kiadásának kerek évfordulója van. Néhány előadó megszólalásából hallhatnak részleteket a Miskolci Európa Rádió jóvoltából. Hallhatják majd Csomós József püspököt, Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspököt valamint Marjovszky Tibor teológiai professzort.
Csomós József: A Károli Bibliát sokféleképpen lehet értékelni. Mi egy kiváltságos nép vagyunk, akik az anyanyelvüket azért tudták megőrizni, mert olvasták a bibliát. Ha az angolok annyit olvasták volna Shakespeare-t, mint mi magyarok a bibliát, akkor lehet, hogy nem kellene nekik hozzá szótár. Ez egy üzenet minden döntéshozó számára – akár egy családapa, aki a családjáról dönt, akár egy kormányfő, aki a kormányzásról dönt – hogy a mi megmaradásunk bizonyítottan a Biblia. Ha a múltunkat úgy tudtuk túlélni és úgy jutottunk el máig, hogy ezt a bibliának, a bibliaolvasásnak, a bibliával való élésnek köszönhetjük, akkor számomra nem kérdés, hogy hogyan tudunk menni a jövő felé. Ez nem egy egyházi szólam. Tudom, hogy ez nem véletlen, ez volt az Úristen szándéka. Most is ez a szándéka, csak az a kérdés, hogy ezt tudomásul vesszük-e vagy nem? Innentől kezdve nem a történelem viharai lesznek érdekesek, hanem az, hogy fölvállaljuk-e azt az utat, amin az Úristen meg akar tartani minket? Ezért csodálatos az, hogy már a tizedik alkalommal van Károli Gáspár Napok és évről évre ebben meg tudunk erősödni. Most ezen a kerek évfordulón – mert azért a 420 év mégiscsak kerek évforduló – a bibliának nem egy üzenete, hanem maga a biblia a téma.
Zán Fábián Sándor: Megtapasztaltuk azt, hogy milyen az, amikor nem szabad és milyen az, amikor nem lehet, mert nincs ott egy családban, nincs elérhető távolságban a Szentírás. Négyszázhúsz éve olvashatjuk a Szentírást, s ezzel ma élni kell, mert a bibliás családoknak és a bibliás népnek nemcsak jelene, hanem jövője is van. Kárpátalján nekünk kettős küldetésünk van. Minél szélesebb körben kell ismertté tenni az evangéliumot és össze kell tartani a nemzetet! Mindkettő az Ige által lehetséges.

Marjovszky Tibor: A Biblia nem a pillanatnyi megoldások könyve. A Szentírás nem az önigazolás könyve. Mindenki szeretné önmagát igazolni. Abban élünk, hogy muszály magunkat igazolni, mert különben senkik sem vagyunk. Ez bibliai alapon nem támasztható alá, mert az, hogy nem vagyok olyan rossz, mint mások, nem vagyok olyan hibás, nem vagyok olyan tétova, nem vagyok bűnös, ahogy tetszik, ez nem önigazolás és nem bűnfelmentés. A farizeus és a vámszedő példázatára gondolok, ahol a farizeustól csak annyi telik, hogy nem vagyok olyan, mint mások. A biblia arra kíváncsi, hogy milyen vagyok és arra, hogy milyen lehetnék. Kutyából nem lesz szalonna – mondjuk – de lesz, mert belőlünk is keresztyén lett. Bár nem úgy születtünk, nem úgy indultunk.
Ez egy kolozsvári nyomtatású Biblia és a János-i levelektől hátrafelé nincs nyomtatva, hanem azonos papír van bekötve, amire Kocsis Zsuzsanna kézzel, valószínűleg lúdtollal, nyilván petróleumlámpával nekiült és beírta a hiányzó részeket, a leveleket és a Jelenések könyvét és utána odaírta ezt a mondatot: "Beírtam én Kocsis Zsuzsánna az Úr alázatos szolgálóleánya." Ez azt jelenti számomra, hogy a biblia annyit ér, amennyit teszünk és vállalunk érte. Emlékezni szép, de azért cselekedni is kéne.
Zene
Fekete Ágnes: A következő hét református eseményeit, híreinket hallgassák meg!
80 millió reformátust képvisel majd a Református Egyházak Világközössége nevű szervezet, amely az egyesült államokbeli Grand Rapidsban jön létre június 18. és 28. között a Református Világszövetség és a Református Ökumenikus Tanács egyesülésével.
Az elmúlt héten ismét találkoztak a református és az evangélikus egyház valamint az Magyar Katolikus Püspöki Kar Állandó Bizottságának püspökei, hogy áttekintsék az egyházak együttműködésének aktuális kérdéseit. Az árvízi helyzettel összefüggésben üdvözölték a kormány döntését, amely eltörölte az adományokra kivetett áfát.
A Magyar Református Presbiteri Szövetség június 17. és 20. között rendezi meg Debrecenben, a Református Kollégium dísztermében 17. Nemzetközi (Kárpátmedencei) Presbiteri Konferenciáját, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt.
A hugenották története és a diakónia kapcsolata a presbiteri szolgálattal a témája a presbiteri képzés ötödik alkalmának, amelyet június 19-én, szombaton 10 órától tartanak Kispesten, a Templom tér 19-ben.
Az őrségi Magyarföld nevű településen fatemplomot avatnak református, evangélikus és római katolikus püspökök szolgálatával június 19-én 15 órakor.
Különleges színházi előadásra kerül sor a Művészetek Palotájában. A sérült és ép előadóművészekből álló Komédiás Integrált Színház, a KOMISZ, Az Isten pénze című musicalt fogja előadni június 19-én este 7 órai kezdettel.
A Montázs Art Café bemutatja az Árnyékország című színdarabot, amely C.S. Lewis élete alapján íródott. A darab angolul, magyar felirattal lesz látható június 25-én este 8 órai kezdettel az Etele út 55. szám alatt.
A Varázsecset Alkotóműhely által meghirdetett pályázatra beérkezett munkák kiállítása megtekinthető június 21-ig a Klebelsberg Kultúrkúria nyitvatartási ideje alatt a II. kerületi Templom utca 2-10. alatt.
Zene
Fekete Ágnes: Most egy különleges istentiszteletre látogatunk el. Olyanra, amely egyszerre szólt a gyermekeknek és a felnőtteknek. Budaörsön a hittan évzáró istentiszteleten Petőné Püski Ilona lelkész beszélt Lukács evangéliuma 9. részének egy verse alapján.

"Ez az én szeretett Fiam. Őt hallgassátok!" (Lukács 9:35.)

Két nappal ezelőtt egy különös beszélgetés részese lehettem. A beszélgetőtársam ugyanis, egy kutya volt. Akiknek van otthon kutyájuk, azoknak nem lesz új az, amiről most mesélek. Egyik gyülekezeti tagunkat látogattam meg, aki néhány napja műtéten esett át. Ez a valaki kertes házban lakik. Ahogy közeledtem a kapuhoz, a kutya ezt észrevette és odajött, de mivel már ismert, nem ugatott meg. Ő ott volt a kapun belül én pedig a kapun kívül. Én kiáltottam egyet, mert nincs csengő. Kiáltottam és vártam. Közben pedig elkezdtem a kutyához beszélni. Kérdeztem tőle, hogy "hol van a gazdi?" Erre a kutya hátrafordult és a ház felé nézett. Ekkor azt mondtam neki, hogy "Menj, hívd ide a gazdidat!" Erre a kutya megfordult és beszaladt a házhoz. Azon tűnődtem utána, hogy vajon mi mindenről társaloghattam volna még ezzel a kutyával, ha nem jelent volna meg a gazdi. Természetesen ezután vele kezdtem el beszélgetni. Ez a kutyás jelenet elgondolkodtatott. Kiderült, hogy a gazdi szó, egy bűvös szó lehet a kutya számára. Mivel ismerte, nem volt üres a számára, hanem nagyon is tudta, hogy mit jelöl ez a szó. Az is kiderült, hogy ő nyomon követte a gazdit akkor is, amikor benn volt a házban. Valamiképpen tudta, hogy a gazdi a házban van és ez egy biztos pont volt a kutya számára. De vajon nekünk, embereknek, akár gyermekek, akár felnőttek vagyunk nincs szükségünk egy biztos pontra? Ahhoz, hogy boldogan tudjuk élni – még a nehézségek között is – az életünket, megoldani a kisebb vagy nagyobb feladatainkat. Nektek, gyermekeknek nyilvánvalóan ezt a biztos pontot a szüleitek jelentik. Még akkor is, ha már egészen kicsi korban el-elmaradozik a gyermek a szüleitől, de azért a szemével követi és általában nem megy el olyan messzire, ahonnan már nem látja őket, mert szüksége van a biztos pontra. Ti is el-elmentek barátokhoz, barátnőkhöz, osztálytársakhoz, de aztán milyen jó hazamenni! Milyen csodálatos, hogy Isten oltalmazó karjai közé vethetjük magunkat. Hogyan is történhet ez? Mi olyan természetesen mondjuk ki, hogy Isten oltalmazó karjai közé vetem magam, az Istennel beszélgetek meg az Istennel kapcsolatba kerültem. Az előbbi példánál maradva, azt be kell vallanunk, hogy mi emberek, nem tudjuk a kutyák nyelvét elsajátítani. Valószínűleg hiába lett volna több idő, nem tudtam volna olyan beszélgetést folytatni a kutyával, mint egy emberrel. Akkor hogyan is beszélgethetnénk mi az élő Istennel? A csoda az, hogy nem nekünk kell ezen törni a fejünket, mert Isten ezt megoldotta. Úgy hogy adta nekünk Jézus Krisztust. Megszólal az isteni szózat, maga Isten: "Ez az én szeretett fiam, akiben én gyönyörködöm. Reá hallgassatok. Itt van az a személy, akin keresztül velem kapcsolatba kerülhettek." Milyen biztos pont ez! Isten, amikor Jézus Krisztusra mutatott, azt mondta, hogy "Reá hallgassatok!" Ahhoz, hogy Reá tudjak hallgatni, hogy követni tudjam, ahhoz meg kell hallanom!
Ezzel kapcsolatban jutott eszembe egy könyvben olvasott történet. Egyszer egy indián ellátogatott a barátjához New Yorkba. A belvárosban sétáltak, hogy a barátja megmutathasson neki egy-két dolgot. Gondolhatjátok, hogy ez az indián nagyon nehezen viselte a járművek zaját. De egyszercsak megtorpant, megragadta a barátja karját és azt kérdezte: – Hallod? – Hallom az autók dudálását és a buszok dübörgését, meg az emberek beszédfoszlányait. – Nem! Itt valahol egy tücsök ciripel. – Biztosan tévedsz! A belvárosban már régen nincsen tücsök. Ekkor az indián széthajtotta az egyik ház falára felkúszó vadszőlő leveleit és meglátta, hogy egy tücsök van ott. – Persze, nektek kifinomultabb hallásotok van – jegyezte meg az indián barátja. – Te nem érted miről van szó? Adj, egy ötvencentest kérlek! S amikor megkapta, leejtette a földre. A körülöttük nyüzsgő járókelők felkapták a fejüket és a szemükkel azonnal keresni kezdték, hogy hová gurult a pénz. – Érted már? – kérdezte az indián. – Ennek a pénzdarabnak a csörrenése nem hangosabb, mint a tücsök ciripelése. Mégis észrevették. A fehér emberek füle mégis meghallotta ezt. Az ember mindig azt hallja meg, amire megtanult figyelni! Ahhoz hogy meghallhassuk Istenünknek és Jézus Krisztusunknak a szavát, azt kell megtanulnunk, hogy figyeljünk Rá!
Istennek most hálát adhatunk minden gyülekezeti alkalomért, az elmúlt tanévért. Mert ezeken az alkalmakon is ezt tanulhattuk. Meghallani egyáltalán, hogy utána el tudjunk rajta gondolkozni. És az Isten az életemben munkálkodik.
Isten áldja meg a most következő nyarunkat is! Azt kívánom nektek, gyerekek, hogy hallgassátok a tücskök ciripelését! Keljetek fel a számítógép elől és figyeljetek a tücskökre! Hallgassátok a madarak énekét és mindezeken túl halljátok meg Isten szerető hívását! Meg azt is, hogy a tücsök és a madár, a maga módján a Teremtő Istent dicséri! Kívánom mindannyiunknak, felnőtteknek, hogy gyönyörködjünk az Isten alkotta csodálatos természetben! Vegyük kézbe a Szentírást nyáron is, hogy vezethessen bennünket, utat mutathasson és valóban biztos ponttá válhasson! Ámen!