2011-01-26

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Nemrég érettségi találkozónk volt. Az egyik legmegdöbbentőbb változás az volt az elmúlt évtizedek után, hogy bárkivel beszélgettem, mindenki valamilyen formában megemlítette Isten vagy a földöntúli hatalom, vagy a sors kifejezését. Ez gyerekkoromban egyáltalán nem volt jellemző. Mintha kipukkadt volna az ateizmus lufija, és kicsit szomorúan állapíthatjuk meg, az ember végtelenül vallásos. A földi élet, a hit, a tárgyak rengeteg hitformát takarnak. Hogy egy tárgy mennyire vallási tartalmú, arra talán Bábel tornya a legjobb példa. Az építészet első igazi megfogalmazása mindjárt összekötődött azzal a gondolattal, hogy érjünk fel az égig, Istenig. Most egy építésszel beszélgetünk erről az építményről, aki maga éppen leomlásuk előtt a New York-i tornyokban járt, és akkor határozta el, hogy ezekről a régi hatalmas építményekről előadássorozatot tart. A Bábel tornyáról tartott előadása éppen az egyetemes imahétre esett. Nem véletlenül. Timon Kálmán, Bagdán Zsuzsának először a kereskedelem nagy tornyairól mesélt, utána Salamon templomáról és a Bábel tornyáról.

Timon Kálmán: A World Trade Center egy kéttornyú katedrális volt.
Bagdán Zsuzsa: A pénz katedrálisa?
Timon Kálmán: Igen, a Mammon kéttornyú katedrálisa. Azt hallottam, hogy amikor ezt arabok nézték a televízióban, akkor azt mondták, hogy elpusztult a kéttornyú templomuk.
Ha összehasonlítjuk Salamon templomát az egyiptomi vagy mezopotámiai nagy csarnoktemplomokkal, amelyek százszor kétszáz méteresek voltak, akkor azt látjuk, hogy ehhez képest Salamon temploma egy szolid méretű templom volt. A Szentek szentje talán egy tízszer, tízszer tíz méteres kis tér volt. Kocka alakú, ami a legstatikusabb forma.
Bagdán Zsuzsa: Csak a pap mehetett be oda.
Timon Kálmán: Az emberek be sem mehettek, hanem csak kívülről szemlélhették a templomot, ezért annak kívülről is szépnek kellett lennie. Ezeket az arányokat próbáltam vizsgálni. A templomnak három helyisége van: a Szentek szentje, a nagyterem és az előcsarnok. Ha ezeknek a héber neveknek a betűit számértékben kifejezem – ugyanis a héber abc minden betűjének számértéke van – és összeadom, akkor kereken nyolcszázat kapok. Ha a nyolc, nulla, nullát megint összesítem, akkor a nyolcat kapom, ami az Ószövetségben az újrakezdésnek a száma. Egy hét után jött a nyolcadik nap, az új hét; Noé bárkájában nyolcan menekültek meg; a nyolcadik napon kellett Isten szövetségébe befogadni az újszülöttet, Jézussal is így történt. A Szentek szentje tízszer tíz könyök volt. A könyök, a könyéktől a középső ujj hegyéig terjed. Háromezer évvel ezelőtt az átlagmagasság jóval alacsonyabb volt, így a könyökméret is rövidebb volt, mint egy mai ember könyökhossza. Salamon temploma előtt volt egy lótuszformájú, bronzból készült, nagy vízmedence, aminek a Biblia megadja a méreteit. Az átmérője tíz könyök és harminc könyök zsinór érte körül. Ebből az következik, hogy ők a pí értékét kereken háromnak vették. Ebből is megpróbáltam visszaszámolni, és két érték jött ki. Számításaim szerint, egy könyök az negyvenkettő és ötven centiméter között van. Tehát a Szentek szentje nem akkora, mint az Amon templom, hogy százszor kétszáz méter, hanem mint a Kábakő, ami körülbelül egy tízszer, tízszer tíz méteres tömb. Csak pont fordítva, mert az tömeg, ez pedig egy tér. A méretek a szentsátorból jöttek, amelyiknél ez a Szentek szentje tíz könyök volt. Amikor megépült a templom ezeket a méreteket megduplázták és így lett a Szentek szentje húszszor húsz könyök. Kilenc vagy tíz méter nagyságú. Valószínűleg nem zsidók építették, mert nekik nem volt kőépítészetük. A magyar történelemre hivatkozom, Mátyás, amikor Nápolyból hozott feleséget, jött vele egy csomó itáliai mester. Amikor Salamon vitt Egyiptomból egy feleséget, akkor onnét ment vele egy csomó mester, tehát mehettek vele egyiptomi építőmesterek is. Salamon temploma nagyon arányos és nagyon díszes volt.

Bagdán Zsuzsa: Az aranyon kívül sok drága cédrusfával borították a templom egész belsejét. A Bábel tornya azonban nem ilyen templom volt.
Timon Kálmán: Bábel tornya a Tigris és Eufrátesz síkságán épült meg. Krisztus előtt a negyedik évezredben akkád és sumér népek telepedtek le és lépcsőzetes toronytemplomokat építettek. Több mint harminc ilyen templom, zikkurat létezését mutatták ki. A mai Irak területén huszonnyolcat, négyet Iránban és kettőt Szíriában. Bábel tornya is egy lépcsőzetes toronytemplom lehetett. Lépcsős piramis, de mégsem az, mert a piramis sírépítmény volt ez pedig egy toronytemplom. Csoga-Zanbil elámi zikkuratja a legnagyobb és ez maradt meg a legjobb állapotban. Ez az Irán területén található, százötször százöt méteres, négyzetes alaprajzú zikkurat égetett téglából épült. És az ötvenöt méteres magasságából még huszonnyolc ma is megvan. Itt nem külső lépcsővel lehetett megközelíteni a toronyszentélyt, hanem belső lépcsőkkel. A Bábel tornya kilencvenszer kilencven méter alapterületű és kilencven méter magas lehetett. Hét szint következett egymás fölött. A hetedik már maga a templom volt.
Bagdán Zsuzsa: Akkor ebben is érvényesült bizonyos fokig a számmisztika?
Timon Kálmán: Minden bizonnyal, mert a hetes számnak akkor különleges jelentőséget tulajdonítottak. A huszadik század elején divatba jött, hogy fel kell tárni az ókori emlékeket, ezért ásatásokat végeztek a németek is. Egy Walther Bünte nevű német építész, aki részt vett az ásatásokon készített egy rekonstrukciót Bábel tornyáról, a feltárt ékírásos táblák alapján. A külső lépcsőt ő a második szintig vezette, és utána úgy gondolta, hogy egy spirállejtő vitt föl a tetejéig.

1997-ben következett be egy rendkívül érdekes új esemény. Oslóban egy kiállításon bemutatták Nabukodonozor sztéléjét, ami egy két darabból összeillesztett körülbelül fél méter magas gránittömb. Ezen egyrészt rajta volt magának a Bábel tornyának a képe elölnézetben, fölötte a templom alaprajza nagyban. A másik oldalon pedig maga a király kúpos süvegben, egyik kezében hatalmas bottal vagy jogarral, a másik kezében pedig lehetséges, hogy egy íróvesszőt tart. Ez a sztélé, ami jelenleg a Schoyen gyűjteményben van, abban a korban készült, tehát nem feltételezéseket tartalmaz, hanem leírja, hogy így nézhetett ki a torony. Ez a leírás megerősített minket abban, hogy a széle, hossza, magassága valóban azonos volt. Viszont más volt az aránya az egyes szinteknek. A legalsó szint nagyon magas volt, aztán a többi egyenletes volt és a torony megint magasabb. Belső lépcsőkkel közelítették meg az egyes szinteket, ami nem látszik, ha elölről nézzük. Végig azonosan harminchárom fokos lépcsőn jutottak fel az első szintre, és utána hasonlóképpen a következőre. Így is megkerülték az egészet és a templom bejárata előtt érkeztek föl a legfölső szintre. A tetején áldozatokat mutattak be, lehetett egy szent násznak a helyszíne is, és valószínű, hogy egy obszervatórium is lehetett. A sivatagi homokos rész fölött száz méterre már tisztább volt a levegő, onnét jobban lehetett a csillagokat megfigyelni. A mágusok otthona lehetett, akik figyelték az égi jelenségeket.
Bagdán Zsuzsa: Azoknak a mágusoknak például, akiket a Biblia a napkeleti bölcseknek nevez?
Timon Kálmán: Igen. Először csak a Nabukodonozor idejéről beszéltünk, de aztán újabb uralkodók jöttek, akik újabb fővárost létesítettek ettől északabbra. A torony magára maradt, mert a város elköltözött, de a papok és a tudósok ottmaradtak és a vizsgálataikat tovább végezték. A kört Babilóniában osztották föl 360 fokra, az órákat hatvan percre, majd a perceket hatvan másodpercre. Ennek a hatvanas számrendszernek az az előnye, hogy a hatvan tíz számmal maradék nélkül osztható. Kettővel, hárommal, néggyel, öttel, hattal, tízzel, tizenkettővel, tizenöttel, hússzal és harminccal.

Bagdán Zsuzsa: Van arról adat, hogy mikor dőlt le ez a torony?
Timon Kálmán: Ez nem ledőlt, hanem fokozatosan elpusztult. Érdekes még, hogy ezt a területet Etemenankinak hívták. Ennek a szónak a jelentése: köldökzsinór. A köldökzsinór az, ami az eget és a földet összeköti, vagyis amelyen át az ég a földet táplálja. "Etemenanki, ezt alkottam a világ népei csodálatára, felemeltem az ég tetejéig, a kapuknak ajtókat nyitottam, bitumennel és téglával fedtem be." Ez Nabukodonozor nyilatkozata, amit belevéstek ebbe a sztélébe.
Bagdán Zsuzsa: Ezt a Biblia is alátámasztja, amikor azt mondja, hogy azért építették a Bábel tornyát, hogy feljussanak vele az Istenig.
Timon Kálmán: Babilon ősi akkád neve, Bab-Ilu, azaz Istenek kapuja, ebből lett a Bábel. "Rajta, vessünk vályogot és égessük téglává! Gyertek, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér!" Így hangzik a kettős felszólítás. A leírás részletei azt mutatják, hogy aki ezt írta, az nagyon jól ismerte a helyszínt. Mert találtak egy síkságot, a tégla építőkőként szolgált és a kötőanyag pedig a kátrány volt. A Bábeli torony az emberi gőg és hatalomvágy jelképe. Isten azonban meghiúsította tervüket, mert összezavarta az építőmunkások nyelvét. Az emberek így szétszéledtek a földön. Babilon neve népies etimológiával a héber összekevert, zavart szóból vezethető le.
Fekete Ágnes: A világ nagy tornyaival szemben az ember nagyon kicsinek érzi magát. Ám a kicsi ember is nagy dolgokat tehet, sokszor ezt mégsem hisszük el. Most önkéntesek fognak beszámolni erről a jó érzésről. Először mindjárt szintén tornyok ledőlése utáni segítségről lesz szó. Dr. Mikos Borbála orvosként járt Haitiben, amikor erre szükség volt. Utána Kocsev Bence és Migaskó Henriett beszélnek, akik szintén részt vettek a Millenárison, az Önkéntesség Éve megnyitó rendezvényén.

Bagdán Zsuzsa: Miért vágtál neki Haitinek?
Dr. Mikos Borbála: Nagyon nagy szükségem volt arra, hogy az önsajnálatra pazarolt energiámat valami olyanba fektessem, ahol segíteni tudok. Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért, ami teljesen váratlanul kínálkozott.
Bagdán Zsuzsa: Mennyi időd volt dönteni?
Dr. Mikos Borbála: Azt hiszem az volt a nagy szerencsém, hogy nagyon kevés időm volt. Egy hétfői napon hangzott el, hogy elviekben van lehetőség kimenni segíteni, én akkor felajánlottam, hogy megyek. Ezt háromnapi csend követte. Bennem nem is tudatosult, hogy szerveződik-e közben az út vagy én nem vehetek részt, mert nem volt semmi ilyen gyakorlatom, képzettségem és korábbi tapasztalatom. Szerdán este Pécsről visszautazóban kaptam egy telefont, hogy csütörtökön korareggel legyek a repülőtéren! Nagyon sok, hozzám közelálló embernek a biztatására úgy döntöttem, hogy ott a helyem. Arra vágytam mindig, hogy olyan helyen segítsek, ahol az embernek nem a neve és a pozíciója számít, de mégis azt érezheti, hogy szükség van rá névtelenül, rangtalanul.
Bagdán Zsuzsa: Mi is a neved és pozíciód, amit Haitin igazából nem kérdezett senki?
Dr. Mikos Borbála: Mikos Borbála vagyok, ebben az évben lesz harminc éve, hogy az egészségügyben dolgozom. Jelenleg a Bethesda Gyermekkórház, aneszteziológiai és intenzív osztályán, főorvosként.
Bagdán Zsuzsa: Főorvos asszonyként kerültél ki megrázó körülmények közé. Mennyi időt töltöttél kint Haitin?
Dr. Mikos Borbála: Összesen tíz napot töltöttünk ott. Számomra ma is érthetetlen, és nem találok rá magyarázatot, hogy a kintlétet miért éltem meg olyan természetesen, mintha én mindig is ott lettem volna. Egyszerűen nem szenvedtem attól, hogy meleg van, kevés a víz, milyen tragikus körülmények között dolgozunk és sátrakban alszunk. Ezt őszintén mondom! És utána, amikor hazajöttem, hetek múlva tudtam visszarázódni az európai civilizációba, igazából akkor éltem át az ott fel nem dolgozott borzalmakat, szenvedéseket. Nehéz hetek következtek álmatlan és rémálmokkal teli éjszakák. A gyermekeknek annyit tudtunk segíteni, hogy az árvaházba összegyűjtött gyermekeknek elkezdtük a lehetséges orvosi ellátást biztosítani. A gyerekek ott ácsorogtak a fal mellett, árván, szülő nélkül, szakadt, tépett ruhában, egyszerű tányérral, amibe kiosztották nekik az ételt. Ez nagyon megrázó, és fájó dolog volt a számomra. A meg különösen, hogy az egyik kisfiút napok óta nem tudták étkezésre bírni. Csak feküdt, maga elé meredve egy kartonlapon. Sikerült magamhoz édesgetnem. Azonban, ez nem volt egy helyes döntés a részemről, hiszen utána az elválásunkat mind a ketten borzasztóan megszenvedtük. A legszebb képem Haitiről, ahogyan ölel. A csapattársaim, barátaim segítségével tudtam csak átvészelni az elválásunkat.
Bagdán Zsuzsa: Most itt ülsz egy élő könyvtár egyik élő könyveként a Millenáris Parkban. Mit jelent számodra az a szó, hogy önkéntesség?
Dr. Mikos Borbála: A haiti útig valahogy azt tartottam természetesnek, hogy ha az ember tesz valamit, akkor azt anyagi vagy erkölcsi elismerés követi. Valamit valamiért tesz. Itt viszont csak egy belső késztetés, lelki fogékonyság van, egyszerűen viszi magával az az érzés, hogy segítsen és ettől kezdve nem mérlegeli, hogy nekem ez megéri-e? Nem mérlegeltem, hogy számomra mi lehet ennek a veszélye? Védőoltások nélkül kerültem oda, hiszen hirtelen jött ez a szolgálat. De utólag is azt mondom, hogy hála a Jóistennek, hogy nem volt időm mérlegelni! Csodálatos érzésekről, tapasztalatokról, barátságokról maradtam volna le, ha én végig gondolom racionálisan, hogy nincs kolera és malária elleni védőoltásom, nincs bakancsom, amiben ott a romok között tudok esetleg közlekedni, vagy ha a meglévő ritmuszavarom előjön, akkor mégsem európai kórházi ellátásban részesülhetek. Nagyon jó volt, hogy nem mérlegelhettem.

Kocsev Bence: Hollandiában középsúlyosan fogyatékos emberekkel foglalkoztam és egy gyülekezetben is szolgáltam.
Bagdán Zsuzsa: Mi volt a célod, amikor neki indultál?
Kocsev Bence: A tapasztalatszerzés, az önállóság elérése. Mint ahogy a legtöbben, én is a gimnázium után kerültem oda. Roppant feszes munkatempót próbáltak diktálni, rengeteg lehetőséggel és nagyon sok programmal. Bár voltak nehéz pillanatai is ennek az útnak, de olyan új tapasztalatokat szerezhettem, amelyekkel könnyebb elindulni ismét a normális keretek között.
Bagdán Zsuzsa: Kinek ajánlanád az önkéntességet?
Kocsev Bence: Azoknak, akik valamilyen szinten kalandvágyók. A holland program jelszava az volt, hogy "Próbáld meg átlépni a határaidat!" Aki úgy érzi, hogy erre képes, vagy legalábbis képessé tehető, annak mindenképpen ajánlom.
Migaskó Henriett: Dániában voltam egy magánóvodában kilenc hónapig. Dajka ott nincsen, én negyedik emberként voltam jelen. Gyerekekkel foglalkoztam, amikor játszottak és én terelgettem őket.
Bagdán Zsuzsa: Te Dániába akartál menni, hogy dánul beszélő gyerekekkel foglalkozhass?
Migaskó Henriett: Ez vicces, mert semmit nem tudtam róla. Annyit tudtam Dániáról, hogy hideg és sötét és nem lehet érteni a dán nyelvet. De én nagyon büszkén és merészen nekivágtam. Egy év után nem azt nézem, mint az egy hétre kiutazó turista.
Bagdán Zsuzsa: Miért mentél önkéntesnek?
Migaskó Henriett: Én rögtön a gimnázium után mentem, mert aggódtam, hogy nem fognak felvenni a felsőoktatásba. És nem akartam csak úgy itthon maradni. A második ok pedig az volt, hogy fejlesszem az eddigi nyelvtudásomat és ráadásul ez egy remek alkalom volt arra, hogy az emberek iránti szeretetemet kimutassam azzal, hogy önként segítek.
Bagdán Zsuzsa: Amikor elindultál az volt a fontos számodra, hogy mit kaphatsz ettől az évtől. Mikor változott meg ez benned?
Migaskó Henriett: Igen, akkor az elején valóban az volt a fontos, de úgy két hónap után körvonalazódott bennem, hogy ez azért másképpen van. Amikor az élet próbára tesz, akkor egy jobb oldalamat mutathatom meg, és sokkal kevésbé fogok azokkal a dolgokkal foglalkozni, amiket eddig úgy gondoltam, hogy számomra fontosak lehetnek. Rádöbbentem olyan dolgokra, amikre egy tizennyolc éves ember, ha nincs kitéve ilyen ingereknek, lehet, hogy rá sem jön. Én szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen hamar rájöttem.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Az évnek ezek az első hónapjai az adóbevallás időszakát is jelentik. Amint tudják, minden munkavállaló adója első 1%-ával támogathat egy egyházat. A Magyarországi Református Egyház is várja munkájához a segítséget. A technikai szám: 0066

A "Leprások Világnapja" egy ENSZ határozat értelmében, 1954 óta minden év január utolsó vasárnapján van. Az idén ebből az alkalomból január 30-án, vasárnap délután 4 órakor tartja a Lepramisszió, központi rendezvényét, Budapesten a Wesselényi u. 53. szám alatt.

Önkéntesek szerepe a közösségépítésben címmel szervez konferenciát a Magyar Református Szeretetszolgálat január 27. és 29. között Berekfürdőn a Megbékélés Házában. (www.jobbadni.hu)

Presbiteri továbbképzést tartanak január 29-én, szombaton délelőtt 10 órától Budapesten a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt. Szabó Károly a magyar keresztyénség kezdeteiről tart majd előadást.

A Debreceni Ifjúsági Konferenciát Evezz a mélyre! címmel rendezik meg január 28. és 30. között Debrecenben. Pénteken a Szappanos utcai Baptista Imaházban szombaton és vasárnap pedig a Lovardában lesznek az előadások.

A Debreceni Református Kollégium Budapesti Baráti Köre következő összejövetelét január 29-én, szombaton délután 3 órakor tartja Budapesten a II. kerületi Tábornok utca 2. szám alatt.

A Keresztény Családszolgálat hétvégi programot szervez nőknek és házasság előtt álló pároknak január 28. és 30. között. A nők számára rendezett hétvége Szépalmapusztán, a házasulandóké pedig Iszkaszentgyörgyön lesz.

Évadnyitó istentiszteletet tart a Közös Pont Misszió január 30-án, vasárnap este 6 órakor Budapesten a Magyar Tudósok körútja 3. szám alatt.

"Stressz kezelés a mai rohanó világban" címmel tartja soron következő összejövetelét a Szabad Szombat elnevezésű, egyedülálló fiatalokat összefogó csoport. Január 29-én, szombaton találkoznak Budapesten az Etele út 55. szám alatt.

Orgonazenés áhítat lesz Andreas Liebig orgonajátékával január 30-án, vasárnap este 6 órakor Budapesten, a Deák téren.

A Szenci Molnár Albert Egyházművészeti Intézet adatbázist készít a református művészekről. Aki szívesen csatlakozna ehhez az adatbázishoz, az vegye fel a kapcsolatot az Intézettel! (Dull Krisztina: [email protected] 0036202641182)

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Példabeszédek könyve 18. fejezete 10. verséből és Mózes első könyve 11. részéből!

"Erős torony az Úrnak neve, aki hozzá folyamodik az igaz, és bátorságos lesz." (Péld 18:10.)
"És mondták: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földön. Az Úr pedig leszállt, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek az emberek fiai." (I. Mózes 11:4-5.)

Mi abban a baj, ha valaki el akarja érni Istent? Ma szinte áhítoznánk is rá. Bárcsak az Istent akarnák az emberek elérni építményeikkel, és nem csupán önmagukat mutogatnák. Jó-jó egy kis név és elismerés nyilván kell mellé, de alapvetően nem maguknak, hanem az Istennek akartak építkezni, és ez jó.
Bábel tornya azt fejezte ki, hogy az igazi valóság nem itt van, hanem a mennyben. Hogy a fontos dolgok a magasban dőlnek el. Ettől a magaslattól remélték a biztonságot, és az erőt. Valahogy úgy, ahogy a Példabeszédek is megfogalmazza: "Erős torony az Úr neve. Ahhoz folyamodik az igaz."
Egyetlen dolog hiányzott belőlük, az alázat. Ők úgy akartak ezzel a toronnyal az égbe törni, hogy elfelejtették azt a képtelenséget, ami az embert és Istent összeköti. Szinte szándékosan, viccesen írja a Biblia, hogy Isten fentről nem látta a tornyot, le kellett szállnia, hogy egyáltalán észrevegye. Az Isten és az ember között nem olyan egyszerű az utat megtalálni. Egyáltalán nehéz ezen a földön nagy dolgokat tenni, mert még az árnyéka sem lesz látható az égben. Hányszor gondoljuk azt, hogy majd megoldjuk, stratégiát készítünk, és rendbe hozzuk a dolgokat. Ezek mind jelképes tornyok. Hogy mennyire jelképesek, azt akkor látjuk, ha belegondolunk, mennyi hely lenne még a földön széltében-hosszában építkezni, az emberek mégis minden veszélyessége ellenére, ma is beköltöznek az ötvenedik és a századik emeletre. Miért ez a fölfelé vágyakozás? Mert az ember úr akar lenni.
Manapság megszámlálhatatlan mennyiségű tervet hallani a világról. Majd jönnek a kínaiak, majd kialakul a szuperhatalom, majd kifogy az olaj és ez lesz, meg az lesz… Nem tudjuk. Mi csak nagyon apró méretekben látjuk azt a sok tornyot, amik korszakonként számunkra olyan magasak. Földi hatalmak jelképei, mint egy Eiffel torony, vagy egy felhőkarcoló. Az ember tör az égbe.
De ennek a sok toronynak pontosan az az ára, mint Bábelnek. Egyre jobban összezavarodunk, és egyre kevésbé értjük egymást. Miközben elvileg a nagy város, a nagy egység és könnyebb találkozások helye, az emberek egyre magányosabbak, és egyre szétszóródottabbak. Bár tévéláncok kötnek össze, ma bizonyára kevesebb közünk van egymáshoz, mint 100 éve bárkinek egy szomszédfalubelijéhez, pedig oda csak ritkán jutott el.
Egyetlen kiút van, ha éppen azt a méregfogat kihúzzuk, ami a Bábel tornyába is beletört, a gőg, a büszkeség, az önhittség fogát. Persze senki nem vallja be, hogy ő gőgös volna. Csak a saját életünk eseményei segíthetnek abban, hogy valóban alázatosabbak legyünk. Vajon, amikor valami nagyon hasznosnak, jónak és elérhetőnek látszik, de valaki megakadályozza, el tudjuk-e fogadni? Le tudunk-e mondani akaratunkról? Ha ez a készség megvan bennünk, akkor azon az úton járunk, hogy ne a földi saját akaratunk legyen a biztos torony, hanem maga Isten. Nem mi építjük a tornyot, hanem ő válik számunkra toronnyá, jelképesen, és rá tudunk hagyatkozni arra, amit ő akar. Nem könnyű elérni ezt az alapállást, hiszen ma minden azt hirdeti: "Meg tudod oldani! Praktikus eszközökkel a kezedben fogod, és eléred, amit akarsz." De ez nem így van. Érdemes életünk tornyának gyártása helyett Istenre hagyatkozni, úgy menekülni hozzá, mintha egy toronyba menekülnénk. Ámen.