2011-09-21

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Az identitás nagy kérdés ma. Ki vagyok? Mihez tartozónak vallom magam? Vannak, akik képesek percek alatt megváltoztatni hovatartozásukat, nemzetiségüket, vallásukat, mert az élet éppen úgy hozta. Kacsintgatunk keletre, nyugatra, és odatartozónak érezzük magunkat. Most az indiai vallás tetszik jobban, máskor a muzulmán. Pedig tőlünk keletebbre lévő kultúrákban ez elképzelhetetlen. Ahova kacsintgat az európai ember, éppen az a kultúra nem ismeri ezt a változékonyságot. Nemrég a budafoki református gyülekezet egyik tagja tartott közösségükben egy előadást arról, hogy Dubaiban hogyan tud keresztyén nőként élni és dolgozni. Repkény Anitát hallják.

Repkény Anita: Teljesen más az a világ.
Fekete Ágnes: Mit csinálsz ott?
Repkény Anita: HR tevékenységet végzek, azaz megfelelő munkaerő toborzásában és szűrésében veszek részt. Dubaiban nagyon sok náció él együtt. Az öt millió kétszázezer lakosból mindössze nyolcszáz- nyolcszázötven ezer a helyi arab. Mindenki más, ázsiai, indiai, pakisztáni és még ki tudja milyen nemzetiségek. Az ott élők nagyon komolyan veszik a hagyományaikat és a vallást is. A nyugati világban meglevő értékeket, kontrollálva, de beengedték.
Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy ott lehet keresztyénként élni?
Repkény Anita: Lehet keresztyénként élni. Nem nagy számban, de vannak keresztyén templomok. Egy-két katolikus templomról tudok, illetve van egy baptista kis gyülekezet, ahová mi magunk is járunk. A templomokat a szudáni arabok látogatják, de leginkább az indiaiak.
Fekete Ágnes: A helyiek közül többségében indiaiak a keresztyének? Európaiak nincsenek olyan sokan?
Repkény Anita: Vannak európaiak is. Leginkább angolok.
Fekete Ágnes: Miért pont a baptistákhoz jártok?
Repkény Anita: A közelünkben találtam ezt a befogadó, szimpatikus kis gyülekezetet. Azóta igyekszünk részt venni péntekenként az alkalmakon.
Fekete Ágnes: Péntekenként van az istentisztelet?
Repkény Anita: Azt tudni kell, hogy az iszlám országokban a péntek és a szombat a pihenőnap. A hét első napja pedig vasárnap. Ezt nagyon nehéz volt megszokni.
Fekete Ágnes: Nem vasárnap van az istentisztelet?
Repkény Anita: Nem. Péntek a szabadnap és mindenki akkor megy imára. A muzulmánok is és a keresztyén testvérek is.
Fekete Ágnes: Hogy él ott egy keresztyén közösség? Mennyire fogadják el?
Repkény Anita: Nincs igazán kontaktus a muzulmánok és a keresztyének között. Pénteken mindenki megy a maga gyülekezetébe és nem firtatja senki, hogy ki milyen vallású, nem téma, hogy ki hova tartozik.
Fekete Ágnes: Nagyon sok helyen kvázi államvallás az iszlám.
Repkény Anita: Ez így van. Nagyon sok mecset van és nagyon vallásgyakorlók az arabok. Adott esetben a taxisofőr vagy a kamionsofőr, ha imaidő van, akkor megáll, kirakja az imaszőnyegét az út mellett és keletnek fordulva imádkozik. Ez egy teljesen megszokott dolog. Alapjában nekem nagyon szimpatikus, hogy ennyire komolyan veszik a hitüket. Tanulhatunk tőlük ezügyben. A böjt nagyon komoly dolog náluk ramadán idején. Egész nap nem lehet enni és inni. Természetesen a betegek, a gyerekek és a kismamák ehetnek, de a többség nagyon tisztességesen betartja a böjtöt. Ami nagyon érdekes volt számomra az az egyházadó, ami két és fél százalék. Ezt úgy is adhatják, hogy a mecsetnek, illetve van egy olyan szabály, hogy ha segíteni kell egy családtagot, akkor adhatják a családtagnak. Ha a családban nincs olyan, akinek szüksége van segítségre, akkor a legközelebbi szegény embernek kell adniuk. Nagyon komolyan veszik azt a segítséget.
Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy a szociális háló ott jobban működik?
Repkény Anita: Nagyon erős a szociális háló, ami a családok bázisán nyugszik. Nincs olyan öreg, aki elhagyatott és egyedül van. Nincsenek is öregotthonok tudtommal, mert a családok gondozzák az öregeket. Valamelyik testvérnél vannak az idős szülők. Nagyon nagy az idősek tisztelete. Igazából a társadalmi élet nem más, minthogy a családok kivonulnak este a tengerpartra, amikor már nem olyan nagy a hőség és az idő megengedi. Leterítik a szőnyeget egy-egy vízipipával és nyolc-tíz gyerekkel élik a társasági életüket. Mi nyugati emberek ugyanolyan ruhában járunk, mint itthon. De ők abajában illetve a férfiak disdásában, a földig érő fehér öltözetben járnak. Kicsit furcsa ez a kettősség, hogy a nyugati kultúra és a legmagasabb szintű technika is benn van és mindenből a legszebb és legjobb. Megtalálható az elképesztő luxus is. Ugyanakkor nagyon őrzik a tradíciót. Például a párkeresésben ez a hagyományos mód létezik. A családok barátkoznak először és ők választják ki a fiatalokat egymásnak. Van beleszólási joguk, de a család dönti el, hogy kit választ a gyerekének. Ez jól működik.

Fekete Ágnes: Milyen ott nőként dolgozni? Hogyan viszonyulnak a nőkhöz?
Repkény Anita: Körülbelül a gyerekekkel egy szinten kezelik a nőket, abban az értelemben, hogy nagyon sok kedvezmény van a számukra. Például egy egyszerű jegypénztárnál is két sor van: külön a férfiaknak, külön a nőknek. Vagy bármelyik hivatalba bemegy az ember hivatalos ügyet intézni, külön fogadóterem van a hölgyeknek, párnával, kávéval, teával. A városok közötti buszokon az első nyolc hely, a párnázott ülések a hölgyeké, és ha ott nincs hely, akkor nem lehet a férfiak közé beülni a fapados szekcióba. Meg kell mondanom, hogy itthon sokkal több atrocitás ér nőként, mint ott. Ott elképzelhetetlen az, hogy egy nőnek utána szóljanak, vagy megjegyzést tegyenek rá. Igazából nincs nő önmagában. Akkor van értéke, ha egy férfihez tartozik. Az a családi kép, hogy a férj megy elöl, utána két lépéssel a felesége, és mellette a gyerekei. Nincs nő magára hagyva, ha meghal a férje, nem marad egyedül, mert a legközelebb álló férfi családtag veszi a szárnyai alá és gondoskodik róla. A többnejűségről mi mást gondolunk, mint, ami a valóság. Ez azt jelenti, hogy a férfi gondoskodik és felelősséget vállal a nőért. Nem elsősorban házastársként van a több nő egy férfi mellett, hanem az oltalom és a biztonság igénye miatt. Nem egyszerű egy családba bejutni, de azért sikerült az évek folyamán olyan bizalmi kapcsolatot kiépíteni, hogy befogadtak és beengedtek a házon belüli külön női szakaszba. Teljesen elkülönítve vannak a házon belül is a nők és azt mondták, hogy semmi pénzért nem cserélnének velünk.
Fekete Ágnes: Mit tehet egy nő? Hiszen van egy női miniszter is.
R: A gazdasági miniszter egy jól képzett, intelligens és nagyon nagy tudású asszony. Nem jellemző, de azért előfordul, hogy bizonyos pozíciókban hölgyeket találunk vezetőként is. Például a gyerekekkel kapcsolatos intézményeknél, de az üzleti életben is találkoztam néhány nővel. Nagyon érdekes volt számomra, hogy a hölgyek a fekete abaja alatt nagyon drága, márkás holmikat hordanak, kivágott ruhákat, amiket mi európaiak itt a hétköznapokban, de a fekete abaja alatt és nem anélkül.
Fekete Ágnes: Hogy oldjátok meg a gyermek hitoktatását?
R: Könyveket viszünk ki.
Fekete Ágnes: Ott nincs keresztyén hitoktatás?
Repkény Anita: Nincs. Minden iskolában kötelező az arab és az iszlám tanulása, bármilyen fenntartású az iskola. Vannak brit, ausztrál és egyéb nyugati fenntartású iskolák, de ott is kötelező az arab nyelv és az iszlám. Azonban a mecsetbejárást és a muzulmánná válást egyáltalán nem követelik meg.
Fekete Ágnes: Vajon miért van az, hogy fordítva ez nem így van? Európában nem kötelező a keresztyén hittan.
Repkény Anita: Ez az ő identitásukból illetve az iszlámból fakad, hogy nagyon erősen bennük van a térítés. Ezért próbálkoznak, de ha azt látják, hogy az embernek megvan a maga hite, akkor leállnak. Én is mondtam, hogy nekem pontosan olyan fontos az én hitem, mint neked a tied és hogy nézne az ki, hogy próbálnálak az én hitemre téríteni. Megértették. Volt olyan arab hölgy, aki azt mondta, hogy azért nem mond le arról, hogy mi egyszer együtt megyünk a mecsetbe. Mondtam, hogy én ezt nem tudom elképzelni.
Fekete Ágnes: Úgy tudom, hogy ott nem lehet ingatlant vásárolni. Igaz ez?
Repkény Anita: Kilencvenkilenc évre lehet lízingelni az ingatlant. Állampolgárságot sem kap senki, semmilyen körülmények között. Csak a helyi arabok különböző rokonai kaphatják meg.
Fekete Ágnes: Ha a fogyasztói világ bejön egy keresztyén társadalomba, ott értékjavulás van és ott meg nem ez történik. Nekem ez az érdekes.
Repkény Anita: Ott is van fogyasztás, de mindenekelőtt első a tradíció és a hagyomány. Nem központi kérdés a fogyasztás. Mindent meg lehet kapni, fantasztikus ellátás van mindenből és ez mégsem megy a tradíció rovására. Ott nincs adó. Úgy találták ki az ország működését, hogy a helyi arabok úgy jutnak pénzhez, hogy a cégalapításhoz adják a nevüket. Bárki, bármilyen céget alapít, ötvenegy százalékban arab tulajdonban kell, hogy legyen, ezért egy helyi lakost kell megkérni, hogy ötvenegy százalékos tulajdonos legyen, és negyvenkilenc százalékban marad a bevándorló tulajdonos. Ez egy külön egyezség, hogy nem szól bele a tevékenységbe, ellenben egy bizonyos összeget le kell tenni a számára.
Fekete Ágnes: Nem lustulnak el az emberek ettől?
Repkény Anita: Egyre inkább az a cél, hogy minél több helyi arab fiatal dolgozzon.
Fekete Ágnes: Ki vezeti a baptista gyülekezetet?
Repkény Anita: Egy angol család illetve egy skót lelkipásztor osztja meg a szolgálatokat.

Fekete Ágnes: Ma együtt kell élnünk azzal a valósággal, hogy kultúrák találkoznak. Az Önkéntes Diakóniai Év éppen azt tűzte ki zászlójára, hogy menjenek a fiatalok más országokba, és szolgálatban töltsenek el egy évet. Éppen ezekben a napokban kezdi meg magyarországi szolgálatát az a 28 önkéntes, akik a Református Egyház segítségével működtetett Önkéntes Diakóniai Év keretében töltenek el különböző intézményekben egy évet. Závodi Emese, aki évek óta vezeti ezt az intézményt, elmondja, mennyire fontossá vált számára magyarsága miközben a külföldiekkel dolgozik. Először az idei önkéntesekről kérdeztem.

Závodi Emese: Vannak francia és német önkénteseink, sokan vannak Kárpátaljáról, Erdélyből, van egy olasz lány és egy angol fiú. Összesen huszonnyolcan vannak.
Fekete Ágnes: Ezek szerint a hangsúly eltolódik a magyarlakta területekre?
Závodi Emese: Igen, mert ebben az évben nagyon sokan jelentkeztek Kárpátaljáról és majdnem mindenkit sikerült fogadnunk. Benyújtottunk egy pályázatot az Európai Önkéntes Szolgálatnál és hála Istennek sikerült. Majdnem mindenkit tudtunk fogadni, aki hozzánk jelentkezett. Most jövünk Monoszlóról, az első szemináriumról, ahol láthatóan összekovácsolódott a társaság. Nyilván a nyugatiaknak először egy kicsit furcsa. Beszéltünk a Magyarországi helyzetről, az egyházakról, a református egyházról, a politikai helyzetről, kaptak egy kis oktatást a magyar történelmi helyzetről, hallottak Trianonról.
Fekete Ágnes: Mi az, ami furcsa Magyarországon a külföldieknek?
Závodi Emese: Például ők nagyon furcsának tartják, hogy ilyen erős a magyar nemzeti öntudat, és hogy sokat beszélünk a történelemről. Sokan jól ismerik a történelmet. Az egyházi élet is mindenütt más. Tartottunk reggelente bibliaórákat és a kárpátaljai lányok imaközösségben hangosan imádkoztak, amit a német lányok nagyon furcsálltak. Pedig ők is egyházi háttérből jöttek, de ez az egyházi háttér, mást jelent számukra.
Fekete Ágnes: Mit jelent?
Závodi Emese: Beleszülettek a német evangélikus egyházba. A kegyesség gyakorlása számukra mást jelent. Valakivel leültem beszélgetni és mondta, hogy ez neki furcsa, hogy valaki egy harmincfős közösségben hangosan tud imádkozni. Ő még ilyennel nem találkozott. Nyilván mindenki formálódik ez alatt az egy év alatt. A német lányok sokkal jobban meg tudják fogalmazni a véleményüket és sokkal kritikusabbak. Nagyon komoly politikai véleményük van. Egyikük meg is kérdezte, hogy a magyarországi helyzet az mennyire tragikus? Volt egy vendégünk, aki Magyarország történelméről tartott előadást, és rögtön jöttek a kérdések. Nagyon érdeklődőek voltak. A nyugatiak sokkal több kérdést tettek föl, hogy Németországban ők olyan híreket hallanak, hogy Magyarországon a demokrácia most nem áll olyan jól. Ilyeneket mondtak nekünk, de elkezdődött egy párbeszéd, ami nagyon fontos. Például látják azt, hogy az erdélyiek, kárpátaljaiak itt vannak, milyen motivációból jönnek. Sokan elmondták, hogy ez egy hitbéli döntés és szolgálni szeretnének és formálódni is. A német lányok elmondták, hogy ők önállóbbak akarnak lenni, meg az érettségi után valami olyan dolgot csinálni, ami nem a tanulásról szól, valaki elmondta, hogy nem tudja, hogy hova akar menni továbbtanulni, és reméli, hogy ezalatt az egy év alatt el tudja dönteni, hogy mi legyen. Nagyon különböző emberek.
Fekete Ágnes: Miért tartod fontosnak azt, hogy kultúrák találkozzanak egy ilyen önkéntes diakóniai év keretében?
Závodi Emese: Manapság máshogyan nem is lehet, hiszen annyi mindennel találkozunk, annyi hatás ér bennünket és nem lehet elzárkózni. Pozitív dolognak tartom azt, hogy a nyugatiak is eljönnek ide Közép-kelet Európába és meglátják azt, hogy miként élünk és milyenek az itteni fiatalok, milyen a Magyarországi Református Egyház és konkrét tapasztalatuk lesz. Meg vagyok győződve arról, hogy ők is nagyon sokat tanulhatnak tőlünk, értékekben, hozzáállásban, lelkesedésben. Szívből itt is lehet nagyon sok mindent tanulni. Egy korábbi önkéntesünk elmesélte, hogy egy idősek otthonában volt önkéntes és lehet, hogy szakmaiság tekintetében vannak különbözőségek Németországban meg itt, de olyan munkatársakkal találkozott, akik szívvel-lélekkel csinálták a munkájukat. Neki fontos volt, hogy ilyet látott, mert otthon ilyennel nem találkozott. Később idősgondozó lett a hivatása, olyan benyomásokat kapott itt, hogy ez fontossá vált a számára. Kifejezetten jó, hogy az egyházak, a Magyarországi Református Egyház és az Önkéntes Diakónia Év példaértékű munkát mutat föl. Mi nyitottak vagyunk mindenki felé, szívesen látjuk őket és van mit tanulni tőlük is.
Fekete Ágnes: Mi a helyzet azokkal, akik innen mennek ki?
Závodi Emese: Elsősorban idegen nyelvet szeretnének tanulni, mert amit a középiskolában tanultak az nem egészen használható. Azonban legtöbbször, amíg kinn vannak ez a kérdés sokadrangúvá válik. Konkrét tapasztalatokat szereznek, önállóbbá válnak, megismernek egy kultúrát, nemcsak mint turista, hanem igazán mélyen és ez mély benyomást tesz rájuk. Persze amikor hazajönnek, akkor az is fontos, hogy jól tudnak egy nyelvet. Mindenkinek ajánlom, hogy legyen önkéntes, bármilyen szervezettel, mert olyan élményeket és tapasztalatokat ad, amik egész életre befolyásolnak. Egy kicsit a saját identitásunkat is helyre teszi, hogy hol a helyünk ebben a világban. Nekem abban segített, hogy nyitottabbá váljak. Volt egy időszak, amikor szívesen és sokat utazgattam, most meg már szívesebben vagyok itthon.
Fekete Ágnes: Hol van az arány a kimenni és visszajönni között?
Závodi Emese: Mindenkinek azt mondom, hogy ki kell menni és visszajönni. Most a szemináriumon beszélgettem valakivel arról, hogy milyen sokan kimennek, főleg az orvosok és értelmiségiek, mert nem találják itthon a helyüket. Ez egy nehéz kérdés. Én a magam részéről azt mondom, hogy én nem mennék ki soha. Persze éltem Németországban, de hosszútávon nem szívesen mennék ki. Megtanultam azt, hogy ide kötődöm és ez a kötődés nagyon fontos. Nekem fontos az, hogy Magyarországon élhetek, és itt adhatok át abból a jóból valamit, amit Isten rám bízott. Amikor megpróbáljuk megfogalmazni azt, hogy az önkéntes diakóniai évnek mi is a küldetése, akkor mindig azt szoktam mondani, hogy három kérdésre igyekszünk választ adni. Pontosabban nem mi adjuk a válaszokat, csak segítünk a fiataloknak választ találni. Az első kérdés az, hogy ki vagyok én? Aki távol van a hazájától, más országban, más kultúrában él, az szembesül a határaival, a gyengeségeivel és az erősségeivel. Másodszor meg kell találni arra a választ, hogy hol van a helyem ebben a világban? És végül fel kell ismerni, hogy ki az én Istenem? A különböző egyházi szolgálati helyeken ezzel is találkoznak az önkéntesek.
Fekete Ágnes: Az ember a saját identitásában is megerősödik külföldön.
Závodi Emese: Ez így van. Megtanultam értékelni a saját magyarságomat, és hogy jó magyarnak lenni! Jó azt mondani, hogy ez az én otthonom, ez az én hazám. Azt tapasztaltam meg, hogy itt nem minden rossz. Mi magyarok szeretünk eltúlozni dolgokat, itt nem olyan a gazdasági helyzet, mi nem vagyunk olyan pontosak, mint a németek, nem vagyunk olyan felszabadultak, mint a franciák, mi kisebbek vagyunk, és nem vagyunk olyan jók. És látjuk azt, hogy igen ebben jók vagyunk, tudunk teljesíteni. Sokszor az a visszajelzés jön a magyarokról, hogy a magyar önkéntesek kiválóan teljesítettek és ügyesek voltak. A volt önkéntesek, amikor visszajönnek, elmondják, hogy milyen jó itthon lenni! Milyen jó, hogy most itthon segíthetünk hasonló fiataloknak, akik nyugatról, Kárpátaljáról, vagy Erdélyből vannak itt és hasonló tapasztalatokkal küzdenek. Mert ebben sok küzdelem is van a sok öröm mellett.

Fekete Ágnes: Mióta van itt ez a huszonnyolc önkéntes?
Závodi Emese: A nyugatiak két és fél hete, mert ők magyarul is tanultak. A monoszlói hetünk első része intenzív nyelvkurzus volt.
Fekete Ágnes: Hogy ment a nyelvtanulás?
Závodi Emese: Jól. Azt látom, hogy a németek nagyon könnyen tanulnak magyarul, az angoloknak is megy valahogy, és a franciáknak nagyon nehéz. Aztán együtt a nagy csoportnak volt egy szeminárium, ahol mindenféle témákkal foglalkoztunk. Holnap kerülnek ki a szolgálati helyeikre.
Fekete Ágnes: Hova fognak menni?
Závodi Emese: Nagyon sokan fognak gyerekekkel foglalkozni, például óvodákban, iskolákban, tanodákban. Van, aki gyülekezetbe megy, például a debreceni egyetemi gyülekezetbe. De vannak, akik, fogyatékos emberek vagy idősek közé kerülnek és van, aki hajléktalanokkal fog foglalkozni. Tehát nagyon vegyes a kép.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A Magyar Református Egyház vezető testületének, a Zsinatnak rendkívüli ülése lesz szeptember 28-án és 29-én, Balatonszárszón.

A Teremtés Hete ökumenikus megnyitója szeptember 25-én, vasárnap délután 4 órakor lesz a Gyulai Pál utca 9. szám alatt. A Teremtés Hetéhez kapcsolódva egy német lelkész, Manfred Kurth, a Mission Eine Welt szervezettől kenyai szolgálatáról számol be szeptember 24-én, szombaton 10 órától, Budapesten, a VII. kerületi Damjanich utca 28/b alatt.

A magyarországi puritanizmus lesz a témája a Presbiteri Szövetség következő képzésének, amely szeptember 24-én, szombaton 10 órákor kezdődik Budapesten, a Nagyvárad téri gyülekezetben.

A református istentisztelet megújulásáról rendeznek konferenciát szeptember 22-én és 23-án, Berekfürdőn.

Diakónia napot rendeznek szeptember 23-án, pénteken 10 órától Székesfehérváron, a Széchenyi utca 16. szám alatt.

A Debreceni Református Kollégium Budapesti Baráti köre szervezésében tart előadást dr. Romány Pál szeptember 24-én, szombaton délután 3 órakor Budapesten a XIV. kerületi Tábornok utca 2. szám alatt.

Bach művei hangoznak fel azon a jótékonysági hangversenyen, amely szeptember 24-én, szombaton 18 órakor lesz Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.

A Liszt Év jegyében rendezik meg a nemzetrészek közötti kórustalálkozót szeptember 24-én, szombaton 18 órakor Szegeden, a Honvéd téri református templomban.

Az Amaro Del, kárpátaljai keresztyén cigány zenekar ad koncertet szeptember 24-én, szombaton 18 órakor a Miskolc-Diósgyőri gyülekezeti házban a Táncsics tér 1. szám alatt.

Jótékonysági Estet tartanak a Lajoskomáromi Templom felújításáért szeptember 24-én, szombaton délután 5 órakor.

Ismét találkozót szerveznek a Szabadhídvégről elszármazottak részére szeptember utolsó szombatján, 24-én. A találkozó 10 órakor a templomi ünnepséggel kezdődik.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliuma 10. fejezetéből!

"Mert nincs oly rejtett dolog, a mi napfényre ne jőne; és oly titok, ami ki ne tudódnék. Amit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek." (Máté 10:26-27.)

Az egyenes és felelősségteljes beszéd ma nagy kincs. Hallottam, hogy egy iskolában a tanár kinyomtatott egy fényképet, amit a tanuló a facebook-ra tett fel saját magáról. Kacér kép volt. A lány elvörösödött, mindenki furcsán nézett a képre. Mire a tanár megkérdezte: ha most zavarba jössz, amikor harminc ember látja ezt a képet, hogyhogy nem jössz zavarba, amikor több százezer számára föltetted a világhálóra? A lány és nagyon sok ember nem érzi az arányokat. Ha személyesen mutatok meg egy képet magamról, az súlyosabb eseménynek, kitárulkozásnak tűnik, mint amikor felteszem a világhálóra, pedig több millió embernek teszem így elérhetővé.
Mintha megváltozott volna az az irány, amiről Jézus beszél. Fülbe súgva, titokban, ha régen így mondtak valamit és végül a háztetőkről kiabálták, akkor mindenki azt gondolta, hogy a rejtett dolog, az a kérdéses igazság, és amiről mindenki beszél, azt hiszik el az emberek. Ma mintha fordítva lenne igaz. Először hirdetik a háztetőkről, mai módon szólva felteszi valaki a világhálóra. Mintha nem éreznék az emberek, hogy ugyanez az, amit ott súgnak a legrejtettebb szobában. Arányt tévesztett a beszédünk. Nemcsak a gyerekekkel, de az egész felnőtt társadalommal meg kellene értetni, hogy ha bárhol elhangzik valami, az ugyanazzal a súllyal bír. Emlékszem, egyszer még teológushallgató koromban, kis gyülekezetekben kellett istentiszteleteket tartani. Valaki elkezdte beosztani, hogy a tehetségesebb diákok menjenek a nagy gyülekezetekbe, mert ott sokan vannak és mégsem mindegy, hogy mi hangzik el. Egy kisebb vita lett ebből. Az elhangzott szó, akárhány ember hallja, ugyanúgy egy elhangzott igazság. Ugyanolyan súlya van. A megcselekedett szó, óriási erő. Ha senki sem látja, de ha ezren látják, akkor is.
Mai korunk a hatékonyságban hisz. A kiderült dolgok erejétől fél. Pedig a dolgok önmagukban hordják igazságukat vagy hamisságukat. Sokszor kicsúszik a számon bolond szó vagy olyan beszéd, amit azonnal megbánok, de ez a szó is én vagyok. Ez a szó is hat. És ezekről a szavakról sem mondhatom, hogy nem számít, mert csak a családom hallotta. A szívem mélye ömlött ki és ebből jött az átok, ha éppen áldást nem sikerült osztanom. Nem arra kell tehát törekednünk, hogy szépen kozmetikázott szavakkal kiálljunk a háztetőkre, hanem arra, hogy a szívünkben áldás legyen, mert akkor a szavunk is jót ad tovább. Aránytalan, összevissza fecsegő korunkban érdemes megfontolnunk, hogy minden szavunk ható erő. A szívünk mélységét adja át. Az áldás a görög nyelvben jó szót jelent. Áldani annyi, mint jót mondani. Ha jót mondunk, áldást osztunk akár a háztetőről, akár suttogva. Ilyen áldással áldjon meg minket Isten! Ámen.