2012-08-01

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Mai műsorunkban egy zenei kirándulást teszünk. Szó lesz a kántorokról, zenetanárokról. Először a most Budapesten zajló kántorképzőbe látogatunk el. Egy órába kukkantunk bele, majd a legfiatalabb kántornövendékekkel beszélgetünk, ők: Heszler Tímea, Albert Benjámin, Pongó Erzsébet, Nagy Emese és Mányi Dávid Gergő.

Vezető: Egy c hangot kérek! Gyakoroljuk a hangadást!
Ének:
Jézus nyájas és szelíd, láss meg engemet!
Hallgassad meg hű Megváltóm, gyermekedet!
Fekete Ágnes: Honnan jött az ötlet, hogy a kántorképzőre jöjj?
Heszler Tímea: Kitalálták.
Fekete Ágnes: Ki találta ki?
Heszler Tímea: A lelkész. Szólt anyukámnak.
Fekete Ágnes: El lehet viselni?
Heszler Tímea: Igen. Csak sokat kell tanulni. Minden nap oldalakat adnak föl. Ötvenen vagyunk.
Fekete Ágnes: Milyen oldalakat?
Heszler Tímea: Zenetörténelemből.
Fekete Ágnes: És abból mit?
Heszler Tímea: Ilyen zenével kapcsolatos dolgokat.
Kántorképzős tanuló: Vannak elméleti és gyakorlati órák. Hirtelen nem is tudom megmondani, melyik a nehezebb. Nagy kedvencünk a szolfézs óra, ami ugyan nagyrészt elmélet, de azért gyakorlat is tartozik hozzá. Irtózatos nagy léptekkel haladunk. Igyekszünk utolérni, de ehhez kell a legtöbb energia.
Kántorképzős tanuló: Lépésről lépésre vesszük végig a korszakokat. Zenéket kell felismerni és a végén van egy dolgozat.
Fekete Ágnes: Mi ez a kotta itt?
Kántorképzős tanuló: Öt kórus kottái. Ezek egészen pontosan a C-D kórus illetve a nagykórus kottái. Az A-B-seknek illetve a C-D-seknek is van külön kórusuk.
Fekete Ágnes: Mi ez az A B C D?
Kántorképzős tanuló: Csoportbeosztás. A1-től D2-ig vannak a csoportok. Az A1-esek a kezdők és a D2-sek a végzősök, akik kántorvizsgát tesznek.
Fekete Ágnes: Minden betűből kettő van? Magyarul, nyolc évig jár valaki a kántorképzőbe? Azért az nagyon sok!
Kántorképzős tanuló: Ugyanakkor szükséges szerintem a tapasztalat ahhoz, hogy tényleg olyan okleveles kántor lehessen, aki megfelelő tudással rendelkezik ahhoz, hogy kezelni tudjon egy olyan összetett hangszert, mint az orgona.
Kántorképzős tanuló: Tetszik, amit a nagykórus előad.
Fekete Ágnes: Mindenkinek egy művet el kell tudni vezényelni? Ez a feladat?
Kántorképzős tanuló: A C csoportban igen.
Fekete Ágnes: A karvezetést mindenki szereti?
Kántorképzős tanuló: Mindenki nagyon élvezi. Olyan, mintha biciklizni tanulna az ember. az eddig csak kívülről látott mozdulatokat kell elsajátítani és meg kell találni a saját stílusunkat, de hát az még odébb van. Még a mozdulatok megtanulásánál vagyunk a C1-ben.
Fekete Ágnes: Hogy jött az az ötlet, hogy kántorok legyenek?
Kántorképzős tanuló: A gyülekezetemben szerettem volna hozzájárulni valahogy az istentiszteleti szolgálathoz és mivel az orgona nagyon tetszett, ezért megkértem az akkori kántorunkat, hogy mutasson egy-két fogást. Nagyon sokat kellett gyakorolnom és két éve elérkeztem arra a pontra, hogy szeretnék még többet tudni. Ez egy remek alkalom, mert nagyon sok új dolgot tanulok.
Fekete Ágnes: Most a B csoport tagja?
Kántorképzős tanuló: Kellett egy felvételit tennem és ott beosztottak B2-es osztályba. Így most C1-es vagyok.
Fekete Ágnes: Zongoratanulmányok voltak gondolom.
Kántorképzős tanuló: Igen.
Fekete Ágnes: Melyik csoportban indult?
Kántorképzős tanuló: A2-ben. Hegedültem előtte. Harmóniumozni egyáltalán nem tudtam, ezért A2 lett a vége.
Fekete Ágnes: És most?
Kántorképzős tanuló: B2-es vagyok. Ez a harmadik év.
Kántorképzős tanuló: Én meg D1-es vagyok.
Fekete Ágnes: Már a hetedik év? Ehhez nagy kitartásra van szükség.
Kántorképzős tanuló: Valóban. A nagy kitartás, az mindig kell.
Fekete Ágnes: Sokan vannak, akik végigcsinálják?
Kántorképzős tanuló: Vannak, akik végigcsinálják és vannak, akik ugranak.
Kántorképzős tanuló: Én már D2-es vagyok.
Fekete Ágnes: Akkor itt a vége, fuss el véle!
Kántorképzős tanuló: Igen. Jó érzés. Nem is furcsa. Annyi mindent megtanultam.
Fekete Ágnes: Ez hány év volt?
Kántorképzős tanuló: Nekem hat. Az egyetemen zenepedagógia szakon végeztem.
Fekete Ágnes: Ha valaki zenepedagógiát végez, akkor elvileg…
Kántorképzős tanuló: Csak általános zenepedagógiát tanultunk, semmi egyházzene nem volt, pedig többnyire egyházzenével foglalkozunk.
Fekete Ágnes: Végülis, ha valaki kántor akar lenni, és megtanul zongorázni, akkor lehet kántor. Nincs kötve a vizsgához.
Kántorképzős tanuló: Egy kántornak azért több feladata van, mint a gyülekezeti éneket kísérni. Azért tanulunk rengeteg szolfézst, karvezetést, éneket tanítani, magával a hangszerrel is megismerkedünk technikailag az orgonaismereten. A kántori szolgálat és kántori tudás sokkal összetettebb.
Fekete Ágnes: Mi a jó ebben a kántorképzőben és mi az, ami nem jó? Neked mi az, ami tetszik?
Heszler Tímea: Az, hogy új dolgokat tanulok.
Fekete Ágnes: Az összes tantárgy tetszik?
Heszler Tímea: Az, ami új.
Fekete Ágnes: Te melyik csoportban vagy?
Heszler Tímea: A1. Én vagyok a legfiatalabb.
Fekete Ágnes: Milyen érzés legfiatalabbnak lenni?
Heszler Tímea: Nem a legjobb, mert a nagyobbak másképp foglalkoznak egy kisebbel. Van olyan, aki tíz évvel idősebb és van, aki három-négy évvel. A szobatársam tizenkét éves és mindig mást csinál, mint amit én.
Fekete Ágnes: Te hány éves vagy?
Heszler Tímea: Tíz. Kevés a szabadidő, mert nagyon szeretek szórakozni.
Fekete Ágnes: Mit szeretsz szórakozni?
Heszler Tímea: Mások szerint hiperaktív vagyok. Jó itt lenni, mert egy csomó mindent megtudok, meg majd kántor is lehet belőlem, csak az a baj, hogy keveset lehet mozogni.
Kántorképzős tanuló: A tantárgyak és minden, amit itt tanulunk, az fantasztikus. Tényleg nagyon jó! Az egyetlen negatívum az, hogy nagyon kevés időnk marad gyakorolni.
Kántorképzős tanuló: Nekem az tetszik, hogy olyat tanulunk, ami érdekel. Úgy vagyunk együtt, hogy mindenkinek hasonló nagyjából az érdeklődési köre. Rosszat most nem nagyon tudnék mondani.
Kántorképzős tanuló: Tizenkét éves voltam, amikor elkezdtem a kántorképzőt, úgyhogy én sem voltam sokkal idősebb. Onnantól jöttek a dolgok.
Fekete Ágnes: Milyen a napirend?
Kántorképzős tanuló: Hét órakor már reggeli van, ahol mindenkinek ott kell lennie. Félnyolctól kezdődik az áhítat. Nyolc órától a csoportos órák tartanak tizenkettőig, egy óráig. Utána ebéd. Kettőtől kezdődnek megint a csoportos és egyéni órák öt óráig. Öttől van vacsora, hat órától nagykórus, ami félnyolcig tart. Nyolctól van, akinek még gyakorló óra következik.
Fekete Ágnes: Ötven emberre ötven harmónium kellene! Ez nem olyan egyszerű! Miért akarnak kántorok lenni?
Kántorképzős tanuló: Édesapám is elvégzett egy kántorképzőt Erdélyben és kántorizált is elég sokáig. Onnan jött az ötlet, hogy én is jöjjek. És ez másodállásban is teljesen korrekt dolog és meg lehet csinálni, meg Isten dicsőítése mindig jó dolog, bármilyen formában.
Kántorképzős tanuló: Én már öt éve vagyok aktívan kántor. Nekem egyik rokonom ajánlotta ezt a kántorképzőt és bátorított, hogy ha a kántorképzőkön tudok úgy teljesíteni, akkor előbb-utóbb én is odakerülök az orgonához.
Fekete Ágnes: Mi a jó abban, ha az ember kántor? Minden vasárnap föl kell kelni?
Kántorképzős tanuló: Az is jó, mert van miért fölkelni vasárnap időben. A zene szeretete, Isten dicsőítése azáltal, hogy embereknek újat mondhatunk. Még mi is, akik tanulunk, tudunk újat mondani. Például a gyülekezetnek éneket tanítani. Ez egy kihívás és ezt mi szeretjük.

Fekete Ágnes: A zene nemcsak akkor ragad magával, amikor megszólal, hanem egész létünkben. Következő beszélgetőtársam úgy mondta: "csontjainkba rekesztett tűz". Ő Mogyorósi Pálma, aki férjével, Kiss Zoltánnal a Nyírségben kántorok számára továbbképzést, közösségi teret szervezett. Kissné dr. Mogyorósi Pálma a nyírbátori kántortovábbképzők történetét meséli el.

Kissné dr. Mogyorósi Pálma: A férjemmel végzett egyházzenészként költöztünk Nyíregyházára. Szerettük volna a kántorképzés ügyét egy kicsit fölkarolni. Első lépésként az esperes urat kerestük meg és tártuk elé ezt a kívánságunkat. Pártolóra találtunk. Ezután felmértük az igényeket. Kiküldtünk egy kérdőívet az egyházmegye kántorainak, hogy kántortovábbképzésről lenne szó. Kik azok, akik erre igényt tartanának? Ahogy beérkeztek ezek a kérdőívek, összeállt egy névlista. Majd megkerestük a kántorokat és 2010 októberében volt az első találkozó.
Fekete Ágnes: Miért éreztétek feltétlenül szükségesnek a kántortovábbképzést?
Kissné dr. Mogyorósi Pálma: Nagyon differenciált a kántorok képzettsége. Volt, ahol doktori fokozattal rendelkező egyházzenész kántorizált és volt, ahol minden zenei előképzettség nélküli ember. Szerettük volna, ha nem is azonos színvonalra hozni, de mindenképpen azt elősegíteni, hogy a liturgián belül az egyházzenének a színvonala egy kicsit emelkedjen és a repertoárjuk bővüljön.
Fekete Ágnes: Gyakran ugyanazokat az énekeket énekli a gyülekezet vasárnapról vasárnapra.
Kissné dr. Mogyorósi Pálma: Egyrészt igen. Lelkészfüggő, hogy mennyire kér bevonuló éneket, prelúdiumot, postludiumot, mennyire ad helyet annak, hogy esetleg liturgián belül még elhangozzék még valami orgonadarab. Van, ahol erre igény van. Máshol meg megelégszenek azzal, hogy az énekeket lekíséri a kántor, vagy bekapcsolják a cd-t és arról megy az ének. Egészen szélsőséges és elképesztő tapasztalataink voltak és mindenképpen szerettük volna egy közös mederbe terelni.
Fekete Ágnes: Miért fontos, hogy egy kántor képzett legyen?
Kissné dr. Mogyorósi Pálma: Ha az fontos, hogy a lelkész milyen prédikációt mond és fontos, hogy a templomot milyen virág díszíti, akkor ez se legyen utolsó szempont, hogy mit éneklünk, hogyan éneklünk és az egyházzene az istentiszteleten hogyan szólal meg! Nem csak a kántorokban szeretnénk egyfajta igényességet támasztani, hanem a gyülekezetekben is! Azt tapasztalom, hogy a kántorokban meg lenne ez az igény, hiszen ezt jelzi az is, hogy sokan jönnek a kántortovábbképzőbe. Mindenkit a maga szintjéről próbálunk egy picit továbbléptetni, továbbvezetni. Például, aki nem rendelkezik semmilyen előképzettséggel, őt megtanítjuk arra, hogy egy nagyon egyszerű balkéz kísérettel hogyan tudja még színesebbé tenni az orgonajátékot.
Fekete Ágnes: Az a tapasztalat, hogy erre vágynak is az emberek?
Kissné dr. Mogyorósi Pálma: Igen. Nagyon sok jelentkezőnk volt. Van egy mezőgazdászunk, aki teljesen autodidakta módon megtanult korálozni, de ő is érezte, hogy jönnie kell és egy picit továbbfejleszteni. Vannak olyanok, akik kottát sem tudnak olvasni, csak fül után játszanak. Ilyen esetekben jelent szakmai kihívást, hogy ő is tudjon profitálni a tanultakból. Úgy érzem, sikerült megtalálni azt a módszert, amivel őket is tudtuk gazdagítani.
Fekete Ágnes: Ez egy óriási közösség, ahol összetartozik az, aki még kottát sem tud olvasni és a doktorált zenész is.
Kissné dr. Mogyorósi Pálma: Igen. Nincsen rivalizálás egymás között, mert mindenki tisztában van a maga tudásával, és mindenki a maga szintjéről akar továbbfejlődni, de mégis vannak közös pontok. Például az éneklésben abszolút közös pontot tudunk találni, hiszen mindenki a saját énekhangjával ugyanazon a szinten tud teljesíteni. Az énekeskönyvünk nagyon kevés részét énekeljük. Sajnos van egy nagyon szűk mag, amit mindig slágerként énekelünk az istentiszteleten és abból a körből nagyon nehéz kilépni. Ez is a céljaink közé tartozik, és bízunk benne, hogy a lelkészek is jól állnak hozzá és erre lehetőséget adnak.
Fekete Ágnes: Főállású kántor vagy egy gyülekezetben?
Kissné dr. Mogyorósi Pálma: Nem. Én, mint egyházzenész jelenleg a Nyíregyházi Főiskolán tanítok az Ének-zene Tanszéken zenetörténetet. Kántorizáltam nagyon sokáig előtte, kántorképzőkön is tanítottunk a férjemmel együtt. Most éppen konkrétan nincs ilyen gyülekezeti szolgálati lehetőség, de reménység szerint adódik majd.
Fekete Ágnes: Gyakorlatilag teljesen önkéntes vállalásként végzitek ezt a szolgálatot?
Kissné dr. Mogyorósi Pálma: Ez teljesen, mert "csontjainkba rekesztett tűz". Zoltán, a férjem, is egyházzenész, orgonista. Így vállvetve tudjuk vezetni ezt a képzést havonkénti rendszerességgel Nyírbátorban. Én az énekes, karvezetés részét, ő az orgonista, billentyűs részét. Ő jelenleg főállású kántor. A Nyíregyháza Belvárosi Evangélikus templom megbízott kántora.
Fekete Ágnes: Végülis közösség, de iskola is ez a továbbképző?
Kissné dr. Mogyorósi Pálma: Igen. Mindig egy közös igeolvasással, imádsággal, énekléssel indulnak az alkalmak. A befejezés is egy közös imádság. Mint egy kis gyülekezet, kis sziget, aki hónapról hónapra találkozik, ugyanakkor tanul is. Mind a két tanévünket egy záró koncerttel és egy záró áhítattal fejeztük be. Istentiszteleti liturgiai keretbe volt foglalva, az esperes úr vállalta az igei szolgálatot. Gyülekezet, vendégek, családtagok voltak jelen. A nyírbátori városi vezetőség is megtisztelt bennünket. Méltó befejezése volt az évnek ez az alkalom. Nekünk vesszőparipánk a liturgikus éneklés, a graduál éneklés. Nekem ez szívügyem, próbálom megfertőzni a kántortovábbképző tagjait is ezzel. Nem mindenki vevő erre. Azonban van egy kántorhölgy, aki a kántortovábbképzőn kívül, már a debreceni kántorképzőn is találkozott ilyesfajta énekléssel és otthon a gyülekezetében virágvasárnap egy nagyon szép Kyrie puerorum-ot énekeltek. Nem egy teljes liturgiát, hanem a főistentiszteleten belül graduáltételeket énekeltek és a gyülekezet is nagyon szívesen fogadta. Tovább is fogja tanítani.

Fekete Ágnes: Végül egy fiatal zenészházaspár vallomását hallhatják. Ottmár Dávid és Ottmár Anna Magdolna zenetanárok, a Budapest-Fasori gyülekezet tagjai. Vajon milyen küzdelmeket jelent számukra a zenész élet?

Ottmár Anna Magdolna: Az ember, hogyha zenésznek készül, akkor szembesülnie kell azzal, hogy mi mindennel jár egy gyakorlózenész pályája. A zeneakadémiai diplomámig bezárólag nagyon sokszor kerültem abba a lelki válságba, hogy vajon elég tehetséges vagyok-e ahhoz, hogy gyakorlózenész legyek? Mindig is zenetanárnak készültem. Középfokra szerettem volna jutni. Ez egy picit változott bennem az utóbbi egy-két évben. Most nagyon örülök annak, hogy zeneiskolában taníthatok. Sok olyan zenészt ismertem meg, akiknek a zene vált az istenükké. Mi mindketten úgy valljuk, hogy az Úré vagyunk és a zene az eszköz. Nem mindegy, hogy mire használjuk. A komolyzene eleve egy nagyon jó eszköz, mert rengeteg értéket közvetít és a tanítás is nagyon sokat fejleszt a gyerekeken. De soha nem éreztem magam annyira tehetségesnek, hogy nekem a zene váljon elsődleges célommá. Egy évben négy-öt alkalom is megadatik, hogy fellépjek, így tulajdonképpen az aktív zenélés mellett is megmaradhattam, amiért nagyon hálás vagyok. Számomra a karrier ilyen szempontból másod- vagy harmadrangú. Gondolkoztam azon, hogy mit jelent zenésznek lenni? Sokszor a sportolók életéhez hasonlítják a zenészsorsot. Nagyon sok munka van benne gyerekkortól kezdve. Amikor az ember elhatározza, hogy ezt a szakmát szeretné űzni, ezt a pályát szeretné bejárni, akkor sem feltétlenül látja pontosan, annak melyik szegmensét szeretné majd gyakorolni. Épp ezért eltelnek úgy súlyos évek, hogy az ember fejleszti magát zeneileg, de nem feltétlenül látja azt, hogy mivel fog foglalkozni. Ezt konkrétan átéltem, amikor mindig az volt a cél, hogy az adott darabokat a következő vizsgáig egyre jobban megtanuljam és közben el kellett mindig elviselni a tanáraim intéseit, hogy még mindig nem elég jó, vagy ezekkel a kritikákkal újra és újra szembe kellett nézni és fölállni, amikor valami nem sikerült és aztán továbbmenni. Hálát adok azért Istennek, hogy kaptam annakidején a zeneakadémiai felvételim előtt egy olyan megerősítést, ami miatt tudom, hogy itt van a helyem. Úgy biztatott engem, mint annakidején Ábrahámot, "menj ki földedről és nézd meg azt a helyet, ahová küldelek most", hogy járjam be azt. Ez konkrétan aznap volt, amikor meghallgatásra mentem a zeneakadémiára és én akkor ott – furcsa ezt mondani egy sikertelen zeneakadémiai felvételi után – de biztos voltam benne, hogy a következő sikerülni fog. Tudtam, hogy ez egy alap és erre ráállhatok, akkor még csak azt gondoltam, hogy ez az Ige arra lesz elég, hogy átlendítsen a felvételi nehézségein, de eltelt azóta már hét év és azt tudom mondani, hogy nem véletlen, hogy ezen a pályán vagyok, hogy itt kell lennem. És, hogy ha megélhetem a szépségeit, nagyon jó, de tudjuk azt, hogy mindenkinek át kell élnie nehézségeket, próbákat is. Ha nekem ezt zenészként kell átélnem, akkor örülök, hogy így van.

Ottmár Dávid: Zenetanárok vagyunk. Én trombitát tanítok Székesfehérváron az anyazeneiskolában alap és középfokon. Budapesten van a másik állásom a kőbányai zeneiskolában. Bátran bevallom, hogy nem becsültem sokra a zenetanárságot. Nem arról van szó, hogy lenéztem volna a zenetanárokat, de úgy gondoltam, hogy ennél bizony bőven van feljebb és talán képes is vagyok rá. Nem is arról van szó, hogy nem sikerült ez, de nagyon megszerettem. Szeretném, ha a tanítás a következő években, évtizedekben ugyanígy döntő többségben kitöltené az időmet. Azonban szeretnék egy kicsit többet játszani a hangszeremen. Egyértelmű, hogy részt veszünk zenei megnyilvánulásokban a templomban és a templomon kívül is. Voltunk például idősek otthonában, ahol bizonyságtétellel és zenei csomaggal szolgáltunk. Legtöbbször a templomban a zenés áhítatokon működünk közre, valamint a kórusban is fel-feltűnünk, ha nem is mindig. Létrejöhetett 2011 karácsonyára egy ünnepi zenés istentisztelet, aminek nagyrészt én voltam a kiötlője. Fasori zenészekkel, gyermekekkel, lelkészekkel, a kántorunkkal, Pálúr Jánossal létrejöhetett egy zenés alkalom, aminek a címe az Ige volt.
Varga Kata: Ti mosolygósok vagytok, tényleg tele reménnyel, tervekkel és a jövőre. Elégedettek vagytok-e?
Ottmár Anna Magdolna: A megbecsülésnek azt hiszem, hogy sokféle vetülése van. A zenetanári létnek az anyagi megbecsülése nem mondhatnánk, hogy nagyon előtérben van. Ellenben a gyerekek és a szülők is olyanfajta pozitív kisugárzással tudják meghálálni a közös munkát, hogy az nagyon jól esik az embernek. Az az igazság, hogy nem cserélnék. Ha lehet ilyet mondani a stressz sem öli meg az ember hétköznapjait, amiért én nagyon hálás vagyok. Az osztályt lehet irányítani, a kapcsolatot úgy tartani a szülőkkel, ahogy azt én méltónak gondolom, akár magamhoz, akár hivatásomhoz, akár a hitemhez. Nyilván hangzatosabb egy szólista vagy egy zenekari karrier, de összességében azt gondolom, hogy megbecsült szakma azért a miénk.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A Dunántúli Református Egyházkerület 400 éves jubileuma tiszteletére rendezik meg a II. Református Zenei Hétvégét augusztus 3. és 5. között Alsóörsön, a református templomban és a gyülekezeti házban. A fesztiválon hangversenyt ad: Paulovics Pál gitárművész, Kobzos Kis Tamás, a Balatonfüredi Fiatal Muzsikusok és a Four Bones harsona kvartett, de lesz kézműves játszóház és kiállítás is.

Az ország különböző részein lesznek orgonahangversenyek. Többek között ifjabb Kálmán Attila orgonaművész hangversenye lesz augusztus 2-án, csütörtökön 19 órakor Tatán, a Kossuth téri Szent Kereszt templomban. Pálúr János orgonaavató hangversenyt tart augusztus 2-án, csütörtökön 13 órakor Kisharsányban. Ugyanott augusztus 4-én, szombaton 13 órakor Dinyés Soma és tanítványai lépnek föl. Kővári Péter augusztus 5-én, vasárnap 18 órakor, Karasszon Dezső augusztus 7-én, kedden este fél nyolckor ad koncertet a Debreceni Nagytemplomban.

A most zajló 22. Művészetek Völgyében a református események között Votin Dóra kiállítása lesz a taliándörögdi református templomban. Az udvaron Agora kiállítás és a Közösség Magazin szóvirágai, az öreg tanítólakásban pedig Füle Tamás videoinstallációja lesz látható.

Fiatal Kutatók és Doktoranduszok III. Nemzetközi Teológuskonferenciáját szervezik november 2. és 4. között Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. Már most várják a jelentkezőket. ([email protected])

A Református Fiatalok Szövetsége nagy nyári táborát augusztus 6. és 12. között tartja Balatonszárszón, az SDG Konferenciaközpontban.

Fotópályázatot hirdet a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány. A 72-es számot tartalmazó fényképet augusztus végéig lehet beküldeni. ([email protected])

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Istennek Igéjét a Példabeszédek könyve 29. fejezetének 6. verséből!

"A gonosz ember vétkében tőr van; az igaz pedig énekel és vígad." (Péld 29,6)

Az éneklés a legősibb énkifejezés. Régebben elénekelték a történelmet is, a hangokat kellemesen egyre feljebb vagy lejjebb adták ki és így mondták el érzelemmel, amit gondoltak. Mára szinte teljesen visszasorvadt önmagunk kifejezésének ez az eszköze, de maga a nyelv is.
Gondoljuk el! Hosszú évezredekig az ember nem írt. Nagyon-nagyon sok nemzedék annyit mondott a másik embernek, mint ma egy pásztorember. Aztán egyre több lett a szó. Azokat nem tartották be. Akkor jött az írás. A jog területén kezdődött el mindez, hogy kőbe kell vésni bizonyos dolgokat. Aztán eljutottunk oda, hogy az írott szónak sincs semmiféle értéke. Az emberi nyelv egy rettenetes változáson ment keresztül. Szinte nem arra használjuk a nyelvet, hogy valamit magunkból kifejezzünk vele, hanem hogy magunkból elfedjünk valamit. Mára nem különleges és rossz használata a nyelvnek az, ha hazudik valaki, hanem ez szinte az alap, a mindennapok része. Amikor egy reklámszöveget leírnak, eleve senki nem gondolja komolyan azt, amit mond és egy percig sem gondolja az olvasó sem, hogy a szöveg egy az egyben igaz. Sajnos ugyanez a helyzet a politikai beszédekkel. A valóságot eltakaró nyelvezettel beszélnek ezek az emberek. De valójában már a közeli ismerőseinkkel is így beszélünk. Egyre jobban begyakoroljuk magunkat abban, hogy a hazugság és az igazság ruháit cserélgetjük tetszés szerint. Aki egy picit is gondolkodik, annak rá kell ébrednie arra, hogy a modern nyelv egyszerűen annak a szélén áll, hogy teljesen alkalmatlanná váljon bármilyen igazság kifejezésére. Egyszerűen nincs miről beszélni. Nincsen szó, ami igazságot hordozna, hiszen ha azt mondom például, hogy szeretet. Egy elcsépelt, csöpögős képzet jelenik meg az emberek előtt, aminek semmi köze ahhoz a döntéshez, amit a valódi szeretet jelent.
A zene egy olyan kifejezési mód, ami talán még képes betölteni eredeti szerepét. Egyszerűen, azért mert a hangok nemcsak áttételesen érik az embert, hanem valójában testileg is mozgásba hozzák. Belerezeg az ember. Ezért látták világosan a görögök, hogy a zene mennyire fontos, mennyire alapvető szellemi kifejező- és nevelőeszköz. Sajnos, a mai kultúrpropaganda is jól tudja ezt, ezért kötelező szinte mindenütt valamiféle alapzajszerű zene. Ez a tőr, amit nekünk vetnek. De az éneklő embernek nem lehet tőrt vetni. Az éneklő ember valahogy fölötte van ezeknek a cseleknek. Nem véletlen, hogy a mennyországról nem sokat tudunk. De azt igen, hogy ott énekelnek.
Jeremiás siralmaiban olvassuk, hogy az öregek már nem ülnek ki a kapuba, az ifjak már nem énekelnek. (Jer. Sir 5:14.) Ez a vég. A legsötétebb mélység. Ma nem messze vagyunk ettől. Ha egymásra tudunk hangolódni, együtt zeng a testünk és a lelkünk, abban valami megmagyarázhatatlan erő van, ennek a világnak minden tőrvetésével szemben.
Ma, amikor az emberi nyelv határait megéljük, érdemes elgondolkodni azon, vajon az-e a feladatunk, hogy egyre modernebb formában mondjuk el a ránk bízott Igét. A zene talán közelebb áll ahhoz a nyelvhez, amin még el lehet mondani valamit. De az éneklés az a legelső út, mert ott mindenki önmagát adja, önmaga válik hangszerré, rezgő térré. Pontosan úgy, ahogy Isten kezében is hangszerek vagyunk és Ő játszik rajtunk azt, amit szeretne. Adja Isten, hogy szépet és jót játszunk életünk hangszerével! Ámen.