2012-08-22

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok a mai adás szerkesztője.
Augusztus huszadika a református egyházban leginkább az újkenyér ünnepe. Hagyományosan ilyenkor úrvacsoraosztás volt és hálát adtunk azért, hogy van mit ennünk. Sok helyen nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyeret tesznek az úrasztalára vagy búzakoszorút fonnak, mert nem természetes a kenyér az asztalon. Mondjuk ezt, de egyre valóságosabban át is éljük. Az ökológiai válság az egyik oka annak, hogy egyre több ember asztalára nem kerül kenyér a mai világban. Ezt a tényt gyakran kitoljuk a tudatunkból, most mégis szembesüljünk egy kicsit ennek a valóságával egy beszélgetés által. Kodácsy Tamást Kiss Sándor kérdezte. A beszélgetés a Rio de Janeiro-i ENSZ környezetvédelmi sikertelen csúcstalálkozó után készült.

Kodácsy Tamás: Olyan helyzetben vagyunk, mint a két rabló, akiket elkapnak gyorshajtásért a rendőrök, és egy-egy hónapra le akarják csukni őket. Azonban a rendőrségnek tudomása van egy sokkal nagyobb bűncselekményről, amit nem tudnak rájuk bizonyítani. Ezért külön veszik ezt a két rablót, és azt mondják mind a kettőnek, hogy ha vallasz a másik ellen, akkor elengedjük a büntetésedet, a másik pedig tíz évet kaphat. Ha egyik sem vall a másikra, akkor megússzák a büntetést, de ha mindketten vallanak, akkor mindketten közepesen súlyos büntetésre számíthatnak. A nagy dilemma az, hogy elmondják-e, hogy mit tett a másik vagy nem? Ezt hívják úgy, hogy fogolydilemma. Ez az egész a huszonegyedik századi gondolkodásmódra abszolút jellemző. Jellemző az emberi kapcsolatainkra, a hatalmi logikára, ahogyan az etikai döntéseket hozzuk és leginkább most, ahol ez kulminál és a legfontosabb, az ökológia. Mindig azt gondoljuk, hogy majd a másik megteszi azt, amit kell, így megúszhatom a problémát. Ez Kiotó és Rió tragédiája. Azok, akik tehetnének valamit – India, Kína, az Egyesült Államok – a legnagyobb ökológiai adósok és mindenki a másikra vár. A termelést kellene visszafogni és életszemlélet, életstílus váltásra lenne szükség. Fogolydilemmában vagyunk benne, senki nem meri azt a felelősséget vállalni, hogy lépjen és senkinek nincs az a szemlélete, hogy túlnézzen a pillanatnyi helyzetenn és akár áldozatok árán is felelősséggel tekintsen a jövő felé. Ezt elég kategorikusan állíthatjuk, hogy a gyermekink életterét éljük fel. Mi lehet, hogy megmenekülünk, de akik utánunk jönnek, azok nem. Teológiailag igazán izgalmas a vég kérdése, hogy annak a világnak, amiben élünk hogyan lesz úgy vége, hogy jönni fog egy új Jeruzsálem. Amit a Jelenések könyvében olvasunk, az tele van olyan elemekkel, amik ebben a világban vannak. Találunk folyót, fát, drágaköveket. Vajon az a világ, ami elmúlik, és a helyette lett új világ mennyire hordozza magán azokat a nyomokat, amik a régi világban vannak? Ebben nem teljesen egyértelmű a bibliai tudósítás sem. Hogyha ez az új világ teljesen, gyökeresen más, mint amiben vagyunk, a Jeruzsálem-kép, a fa-kép, a folyó-kép, az arany, meg minden más is csak szimbólum és jelkép a régi világból, mert másképp nem tudtuk leírni. Akkor mondhatná azt a keresztyén ember, hogy mit törődöm én ezzel az egész ökológiai felelősséggel, úgyis egy teljesen új világ fog létrejönni. Ez a világ pusztulásra van ítélve, vége kell, hogy legyen ennek a világnak és mindegy mit csinálok itt, mert az új világ Isten teremtéséből adódóan egy gyökeresen új világ lesz. Vagy fel kell tennünk azt a kérdést, hogy amit most is csinálunk, annak milyen nyomai lesznek a jövőben? Az az új Jeruzsálem magán hordozza azokat a jeleket, amelyeket mi most itt magunk után hagyunk végérvényesen. Az atomhulladékot nagyvonalúan a jövőnemzedékre hagyjuk, elássuk a dolgokat. Kérdés, hogy ezt meddig tudjuk elásni? De nem csak ez a probléma ezzel, hanem olvashattunk olyan híreket, hogy Japánban, ahol a lehető legfegyelmezettebb módon végzik ezeket a dolgokat, mégis előfordulhatott, hogy véletlenül egy vödörben beindult egy radioaktív folyamat egy japán atomerőműnél. Nem figyeltek oda, de természetesen leállították, és nem is volt belőle olyan nagy probléma, de ezek mind olyan intő jelek, amelyek azt mondják, hogy az az idea, hogy az ember ezt teljes egészében a kezében tudja tartani, ez nem igaz.
Kiss Sándor: Európában hetven millió tonnával csökkent a széndioxid kibocsátás tavaly. Ázsiáé viszont kétszázmillióval nőtt.
Kodácsy Tamás: Itt van az egyik legnagyobb feszültség, hogy vannak olyan fejletlenebb országok, mint például India, akik a fejletlenségük mellett, ökológiailag még adósok is. Nagyon nagy kérdés, hogy mit lehet kérni tőlük. Ezek a lehetőségek egyszerűen, ebben a pillanatban nem adottak. Számukra ez a létkérdésükhöz tartozik. A fogolydilemmát egyféle módon lehet megoldani, hogy a saját érdekeinkből kilépve, a jövőt és a reménységet tekintve, hogy a másik is ugyanígy fog cselekedni, lépek. Ehhez egy nyitott szemlélet szükséges, amit akármilyen országban vagyunk alapvetően a vallás adhat meg szerintem. A nyers racionalizmus és a matematika soha nem fogja arra sarkallni az országokat, vagy a döntéshozókat, hogy ők lépjék meg, azokat a lépéseket, amelyek az ökológiai válság megakadályozására szükségesek, a fogyasztás visszafogására vonatkoznak. Az emberek a saját életvitelükben, a saját fogyasztásukban, a saját szemléletükben itt, ebben a jelenben gondolkoznak azon, hogy mit hoz a jövő számukra. Mert, hogy ez nem lesz közömbös, nem lesz mindegy. Így szép lassan változást lehet elérni, cseppenként. Ezt nem nagy politikai döntésekkel, hanem az emberek szemléletének a megváltoztatásával lehet elérni, amiben az egyházaknak, Európában, Magyarországon nagyon fontos szerepe lehet.
Kiss Sándor: Azt tudjuk, hogy a kereszténység ökológiailag érzékeny, de a többi vallás, hogyan áll ehhez a kérdéshez?
Kodácsy Tamás: A keresztyénségnek hihetetlenül nagy felelőssége van, mert egy olyan világszemléletet képvisel, aminek van eleje, és van vége. Számunkra a világ egyszeri és megismételhetetlen. Ezt a világot, amelyet kaptunk, Isten sem pusztította el az özönvízben. Nem véletlen az, hogy keresztyén kultúrában jelent meg először az a szemlélet, hogy ezt a világot oly módon lehet irányítani és uralmunk alá hajtani, hogy bizonyos értelemben megváltoztathatjuk a világ természetes folyamatait, akár technikai vívmányain keresztül is. Egyszer egy riportot készítettek a General Motors egyik főmérnökével és a riporter azt a kérdést tette fel, hogy miért építenek és fejlesztenek nagyfogyasztású városi terepjárókat? Hiszen terepre nem lehet menni velük, a városban meg nem lehet parkolni velük, miközben olyan kőolajmennyiséget használnak el, hogy ahhoz, hogy ez újratermelődjék, évmilliókra van szükség. Mire a válasza az volt a főmérnöknek, hogy mit beszél itt évmilliókról? A világ csak tízezer éves. Hogyha a Biblia lapjait szószerint értelmezzük ennek a veszélye pontosan a teremtés rövid világelméletének és a hozzákapcsolódóan az ilyen apokaliptikus úgyis mindegy, megváltozik világszemléletnek, hogy a felelősséget egyszerűen lerázzuk magunkról. Ez nagyon sok keresztyén közösségben jellemző. A keresztyén reménységet pont az adja, hogy mindazon jelenségek ellenére, amelyek egyébként egyre nyilvánvalóbbak ebben a világban, akire várunk, az nem más, mint az, aki itt volt köztünk és ismeri ezt a világot, mert teremtménnyé lett és ő fog eljönni, hogy mi erre a világra valamilyen módon derűlátással tekintsünk. Nagyon érdekes, hogy egy iparos ács fia, miért hoz annyi példát a természetből a földművelésből, miért nem hoz szinte semmit az iparból, az építészetből?
Kiss Sándor: Ez nagyon érdekes.
Kodácsy Tamás: Miért van az, hogy az állatok szinte végigkísérik az evangéliumokat? Például a keresztfán, amikor kilehelte a lelkét és meghalt Jézus és a templom kárpitja felülről lefelé kettéhasadt, akkor az a hasadás nem állt meg. Volt egy földrengés és a sziklák is meghasadtak. Minden ilyen nagyon lényeges dologban, a kereszthalálban, a feltámadásban, amelyekre ünnepeink vannak, ott van valahol a föld nem mellékesen, hanem konkrétan megemlítve.
Kiss Sándor: Az ómegát, a végidőket Krisztus újra eljövetele jelenti. Nem tudjuk…
Kodácsy Tamás: Nem tudjuk mely órában. A kérdés az, hogy várakozunk-e arra, hogy ez megtörténjen? A várakozás nem azt jelenti, hogy elvagyunk benne, hanem abban a tudatban vagyunk, hogy ő el fog jönni.
Kiss Sándor: Sosem tudhatjuk, hogy mondjuk a földön egy ökológiai összeomlás egybeesik-e Krisztus visszajövetelével?
Kodácsy Tamás: Nyilván a végidőkhöz ezek a jelenségek hozzátartoznak. Az, hogy valami történni fog, az egészen biztos. Hogyha ilyen életszínvonalat akarunk fenntartani, mint ami például ma Magyarországon van, akkor háromszor annyi földre lesz szükség 2050-ben. Vagy kevesebben kell, hogy legyünk. Fizikailag nem működik, hogy ez a fajta szaporodás sokáig fenntartható lenne. Levegő kell és víz kell! Az ökológiai lábnyom elég jó mutató ilyen szempontból.
Kiss Sándor: De mikor lesz érzékelhető egy magyar ember számára, hogy itt óriási problémák vannak?
Kodácsy Tamás: Nekem érzékelhető. Én, amikor gimnazista voltam végig tudtunk menni a Zemplénben úgy, hogy csak természetes forrásokból ittunk a gyalogtúrán. Nyúl-kút és a többi forrás. Ezt nem fogja már valószínűleg a gyermekem megtenni. Csak nem tudom, hogy van-e rá szemünk? Amíg meg tudjuk nyitni a csapból a vizet, aztán jönnek a víztisztítók meg mindenféle mágikus szerkezetek, abban a tudatban vagyunk, hogy minden rendben van, kezünkben tartjuk a teremtett világot. Meg tudjuk csinálni az ivóvizünket, le tudjuk szűrni, ki tudjuk engedni a csapból, vagy PET palackból meg tudjuk inni. Meg tudjuk oldani a szelet, mert, ha nagyon melegünk van, akkor légkondis helyiségbe megyünk, és nem foglalkozunk azzal, hogy ez milyen energiába kerül. Lecseréljük a teremtés napjait a saját paneljeinkre és azt gondoljuk, hogy minden rendben van. Az, hogy ez kívül milyen hatással jár, és hogy milyen globális következményei vannak, azzal nem törődünk. Például a migráció is probléma, ugyanis azért kell embereknek elmenni, mert az, ahogyan élünk lehetetlenné teszi az életüket, ahol laknak. Mennyi időnk van? Attól függ, hol vagyunk és hogy gondolkodunk.
Kiss Sándor: Annak a gyereknek, aki most meghal, amíg én kimondom most ezt a mondatot, már itt van az ideje.
Kodácsy Tamás: Igen. Becsukhatjuk a szemünket és lehet struccpolitikát folytatni, és azt gondoljuk, hogy majd utolsóként megússzuk a dolgot. De nem! Az, hogy kezdete van a világnak és vége, ez nem azt jelenti, hogy lenne még egy földgolyónk.
Kiss Sándor: Mi történt Rióban és mik voltak az elvárásaink Rióval kapcsolatban?
Kodácsy Tamás: Az utolsó pillanatban visszaléptek országok és alapvetően azért, mert ebben a fogolydilemmában küzdenek és küzdünk, és nem meri senki megtenni ezt a lépést.
Kiss Sándor: A keresztyén egyházak valamilyen módon jelen tudtak lenni ezen a konferencián?
Kodácsy Tamás: Igen, de nincs akkora szavuk, hogy valódi befolyással lennének.

Fekete Ágnes: Nemrég jött létre az egyház környezettudatosságát szolgálva két program. Ezekről hallhatunk most beszámolót. Az Ökogyülekezetről Gyimóthy Gézát hallják. Szénási András pedig az Egyháztáji programról beszél, amelyben az interneten szeretnék az egyhaztaji.hu oldalon összekötni az egyházközségeket a kistermelőkkel.

Szénási András: Az egyháztáji program mikor megfogalmazódott, a dolog lényege annyi volt, hogy a kistermelők termékét a kereskedelmi láncok kihagyásával összekapcsoljuk a végső fogyasztóval. Ennek több pozitív üzenete is van. A kistermelők minőségi terméket állítanak elő, és ezt valahol el is kell adni. Egyfajta bizalmi viszony alakulhat ki, amennyiben internetes vásárlásról van szó. Ott összehozzák a kapcsolatot és a vásárló el tud menni a termékért. A termelőnek is jó, mert el tudja adni a minőségi portékáját. És a fogyasztónak is jó, mert a kereskedelmi láncok kihagyásával egyfajta háztájit tud vásárolni. A programba jelenleg gyümölcs és zöldség felajánlásokat várunk. Végig lehet kísérni, hogy a termelő milyen termelési feltételek mellett termesztette az adott zöldséget, gyümölcsöt. Ez a helyi piacnak egy formája. Nézzük meg, hogy ha veszünk egy adag gyümölcsöt, az be van csomagolva, mennyi műanyagot hagy mag után. Ebben az esetben ez kimarad.
Kiss Sándor: Az Egyháztáji arról szól, hogy összekösse a helyi termelőt és a helyi szeretetszolgálati intézményeket.
Szénási András: Meg a helyi fogyasztókat. Ha magánember szeretne vásárolni és az interneten rámegy a www.egyhaztaji.hu honlapra, ott látja, hogy például Salgótarjánban ki mit termel, és ha ő salgótarjáni vagy ahhoz közeli lakos, akkor abban a pillanatban föl tudja keresni a termelőt és már meg is született a kapcsolat és a vásárlás. A gyülekezetekben hirdetjük ezt a lehetőséget, bízom benne, hogy lesznek, akik interneten szeretnék eladni a termékeiket és találunk kapcsolódást.
Kiss Sándor: A gyülekezeteket közvetlenül keresitek meg vagy az espereseken keresztül?
Szénási András: Akikkel lelkészekként találkozom, azokkal már beszéltem az egyháztájiról. Most lesz a burgonya, paradicsom, paprika és ősszel az alma. A nagyon komoly fagyok miatt, itt egy kicsit meg van mindenkinek nehezebb.

Gyimóthy Géza: Az Ökogyülekezeti Tanács feladata, hogy ott álljon a gyülekezetek mögött és utat mutasson, a legjobb gyakorlatokat mutassa be az egyháznak, a zsinatnak, az ökológia, vagy pontosabban teremtésvédelmi kérdésekben. Volt áprilisban egy ökogyülekezeti konferencia a zsinaton. Az ökogyülekezeti díjról is szó volt ezen a konferencián. Ez egy ökumenikus ökogyülekezeti díj. Minden olyan keresztyén közösséget tárt karokkal várunk, akik azonosulni tudnak a programban meghirdetett feltételekkel, az alapvetésekkel, hogy helyi szinten tesznek a teremtett világ jobbításáért, jobbulásáért. Ha a gyülekezeti alkalmakon odafigyelnek arra, hogy helyi termékeket használnak, hogy akár egy konferenciát úgy szerveznek meg, hogy az ottani helyben megtalálható termelőket vonják be és a szeretetvendégségen az ő termékeiket használják. Az ökogyülekezeti díjat úgy tudnám röviden leírni, mint a nagypapáink korában a "Tiszta udvar, rendes ház" tábla volt. A díjazottak egy somogyszobi keramikus hölgy által készített kerámiaplakettet kapnak, amelyet kihelyezhetnek a templom falára. A plaketten egy kicsit kalligrafikus, zsírkrétával rajzolt kereszt látható, amely tövében pár fűszál áll ki. Ezt formálnánk magyar felirattal.
A REND találkozón odajöttek hozzánk különböző dunántúli gyülekezeti tagok, érdeklődtek a program iránt és mondták, hogy legutóbb nálunk, éppen a nyílászárócserére, hőszigetelésre került sor a gyülekezeti otthonban, vagy éppen készítettek újabb tíz-tizenöt kerékpártározót. Ezt egy jól menedzselt civil szervezet is megcsinálja, és támogatja, de mi nyilván túl szeretnénk ezen mutatni. Szeretnénk, ha a gyülekezet, mint közösség példamutató életmódot képviselne és alapvetően az egyházi mindennapokban is megjelenne a teremtésvédelem. Volt lehetőségem az év elején egy pár hónapot Angliában tölteni. Ott az egyházi, gyülekezeti közösség sokkal inkább magáénak érzi és tenni akar a környezet, a természet javításáért. A fenntarthatóság manapság divatos szó, de már az 1975-ös Nairobi Egyházak Világtanácsának konferenciáján elhangzott, hogy a gyülekezeti közösségek, hogy tudnak erre odafigyelni és részt vállalni a fenntarthatóbb élet képviseletében. A fő cél az, hogy Isten Igéjét és az evangéliumot hirdessük. A magyar specialitás abban lehet, hogy a gazdálkodó őstermelőket bevonjuk a gyülekezeti közösségekbe kikerülve a haszonelvű nagykereskedői réteget. Gyülekezeti alkalmainkat is szeretnénk, az egyházhoz, a gyülekezethez kötődő gazdálkodó termékeivel feltölteni.
Kiss Sándor: Van egy olyan magyar kezdeményezés, amit a skótok vettek át tőlünk.
Gyimóthy Géza: Így van ez a teremtés hete. Jó látni azt, hogy például a telkibányai református gyülekezet is példát tud mutatni és tud adni újabb ötleteket egy skót gyülekezetnek.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján, augusztus 23-án, csütörtökön nemzetközi konferenciát rendeznek az Országházban.

A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség apologetika tábort szervez augusztus 29. és szeptember 2. között Tahiban, a Baptista Táborban.

Orgonazenés istentisztelet lesz Monostori Ferenc közreműködésével augusztus 26-án, vasárnap 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri templomban.

Jótékonysági orgonahangversenyt tartanak augusztus 26-án, vasárnap 18 órától a Miskolctapolcai református templomban.

A Magyar Continental Singers ez évi országos turnéjának záró koncertjét augusztus 26-án, vasárnap 19 órakor tartja a Diósgyőri Református Általános Iskola tornatermében.

A művészet játéka – a játék művészete címmel rendezik meg a XVI. Pesthidegkúti Nyári Művészeti Fesztivált augusztus 23. és 26. között. Koncertek, színházi előadások, kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Jób könyve 2. fejezetének 13. verséből!

"És ott ültek vele hét napon és hét éjszakán a földön, és nem szólt egyetlen egy szót egyik sem, mert látták, hogy igen nagy az ő fájdalma." (Jób 2:13.)

Nemrég egy egyszerű orvosi vizsgálaton kellett részt vennem. Azt éltem át, hogy a kezelők nem értették, miért fáj nekem ez annyira. Egyszerűen nem akarták elhinni, hogy valóságos érzések miatt kellett jajgatnom. Nagyon furcsa érzés volt. Pedig dalolva mentem oda és általában nem félek attól, ami fáj.
Furcsa dolog ez a fájdalom. Az orvostudomány, bár sok mindent tud ma már mérni, de a fájdalomról objektíven nem beszél ma sem. Lehet mérni az izom feszülését, lehet látni a sebet, tudjuk azt, hogy minden fájdalom jelez valamit, de a mértékét senki sem tudja. A fájdalom egy olyan valósága, velejárója az életnek, amivel hiába foglalkoznak precíz műszerek, mérhetetlen. És mégis, érdekes, hogy vannak a fájdalomnak is fajtái. Van, aki egy rövid fájdalmat jól tűr, de a hosszantartó, állandó nyomást nem viseli el.
De, ha jól belegondolunk, a fájdalom fontos része mégis az életnek. Nemcsak az orvos számára fontos jelzés, de mindenkinek lényeges, hogy tudja, mi az, amit szeretne kizárni az életéből és mi az, amire vágyik. Valami titkos jelzőberendezés a fájdalom. Mert Isten két gazda alá helyezte az embert, az öröm és a fájdalom alá. Minden erőfeszítésünk arra irányul, hogy csak az egyik legyen a gazdánk, de ez nem lehetséges. Isten úgy adta, hogy e földön kettős uralom alatt élünk és minél jobban kiiktatjuk a fájdalmat, annál erősebben tör majd ránk egy másik ponton. Csak kordában lehet tartani. Jézus halála, a mi megváltásunk éppen azt mutatja, hogy a fájdalom mennyire erős lehet. Erős. Alapja az élet jobbrafordulásának. A megváltás, a halál és feltámadás nagy egységén alapul és bármelyiket kisebbítjük, Isten szeretetének a lényegéből veszünk el valamit.
Van egy régi mondás, amely így hangzik: a fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés választás dolga. Nagy igazság. A fájdalom természetes és fontos velejárója az életnek, általa megértések is születnek, világosságra hoz rejtett betegségeket a testben és a lélekben egyaránt. De a szenvedés, egy választott sors. Nem egy olyan embert ismerek, aki szinte tudatosan választ olyan helyzeteket az életben, amiben szenvedni fog. Valahol mélyen ő is tudja ezt, de mégis állandóan belemegy olyan helyzetekbe, amik neki nem lesznek jók.
Jób is szenvedett. Talán mert végig kellett gondolnia azt a kérdést, amire a Biblia addig nem adott választ. Mi a szenvedés? Van-e értelme? Sorssá vált a fájdalma. Így lett Jézus előképe. Nem önmagában a szenvedés tette fontossá, hiszen ezer ember is van, akinek rettenetes a sorsa, hanem abban lett különleges, hogy a sorsát teljesen és véglegesen az Isten alá rendelte. A felületes ember azt mondaná, ott van Jób, elvesztett mindent, aztán Isten visszaadott neki mindent, tehát értelme volt a szenvedésének. De nem így van. A lényeg hosszú fejezeteken át az, hogy csak Isten számít Jóbnak, nem hajlandó semmiféle magyarázgatásra, alkura, ő Istentől magától szeretné megtudni, hogy mi az oka annak, ami történt? De Isten nem ad rá választ. A Biblia nem egyszerű recepteskönyv, ahol mindenre pontosan adagolt fájdalomcsillapítót találunk. Csak annyit tudunk meg, hogy volt egy kiváló ember, aki megértette csakis Isten kezében van az élete. Aki leesett a földre, de onnan a mélyből kincseket szedegetett össze, aki föl tudta használni a fájdalmat és nem őt használta a fájdalom. Nem tűnt el fájdalma, ugyanúgy sírt és jajgatott, de valami különleges módon mégsem vált kiszolgáltatottá, mert a lelke a történések fölé tudott kerekedni és nem volt hajlandó alkukat kötni. Isten magyarázza meg neki, senki más.
A fájdalom legnagyobb értelme az életben éppen ez, hogy valami különleges módon önmagunk fölé emelhet. Elénk löki szinte azt a kérdést, kitől függ az életed? Ki vagy te? A fájdalomban láthatjuk teljes erővel Jézus válaszát, aki nem mondta, hanem megélte, hogy Isten szenvedése ennek a világnak a váltsága. Adja Isten, hogy az Ő szenvedésébe beletehessük a magunkét. Ámen.