2013-06-12

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Se szeri, se száma a jóslatoknak, amiket hallunk: "Jön majd egy meteor, és vége lesz a világnak" – mondják. Az emberek szeretnék látni a jövőt. Ha száz évvel ezelőtti folyóiratok tárcáit elolvassuk, akkor nevetünk csak igazán ezeken a jóslatokon. Nem tudjuk a jövőt. Isten különösen is azt tanácsolja, hogy a jelennel foglalkozzunk, de nem pillanatként, hanem úgy, mint egy folyam, amely a múltból a jövő felé tart. A Magyar Református Egyház Zsinata elhatározta, hogy megalapít egy "Jövőkép Bizottságot", amelynek az a feladata, hogy letegyen egy bizonyos látleletet a jelenlegi egyházi helyzetről, és elmondja, milyen megoldásokat javasol a továbbiakra nézve. A sokszínű bizottságban van orvos, jogász, lelkész. Egyik tagjával, Bereczky Ildikó harkányi lelkésszel beszélgettem. Először azt kérdeztem: nem inkább jelenkép bizottságként működik ez a testület?

Bereczky Ildikó: Valójában jelenkép bizottságként működik. A zsinat jelmondatként meg is fogalmazta, hogy Krisztus a jövő, őt kövessük. Számunkra a jövő csakis Krisztusban van. A bizottság azt a feladatot kapta, hogy mérje fel a jelenlegi állapotokat, és nézze meg, hogyan lehet továbblépni. Nagyon sok ellenkezés volt bennünk: "Mit is akarnak tőlünk, mit kívánnak, mit is lehet itt csinálni?" Mondjuk azt, széttárva a kezünket, hogy erre mi sem tudunk mit mondani, mint ahogy ők sem tudnak, és minden marad a régiben? Vagy, ha már megszólítottak minket, akkor ne térjünk ki ezelől, hanem próbáljuk elvállalni belőle azt, amit tudunk. Hosszú kínlódások után volt a bizottság életében egy olyan pont, amikor hagytuk, hogy az Ige, Isten szava megszólítson bennünket ebben a témában. Akkor ott azt éreztük, hogy mindenféle emberi kínlódás, terv, diagnózis, terápia és struktúra, a váltás vagy nem váltás, régi vagy új tartalom, mind-mind függvénye annak, hogy Isten akar-e velünk valamit most kezdeni, vagy nem?
Fekete Ágnes: Van olyan, hogy Isten nem akar kezdeni semmit?
Bereczky Ildikó: Vannak olyan időszakok, amikor úgy érezzük, mintha levette volna rólunk a kezét az Isten. Gondoljunk arra a történetre, amikor a tanítványok hánykolódnak a tengeren! Mi is ebben az állapotban vagyunk, és Jézus alszik. Csak mi vagyunk hitetlenek és mi félünk. Azt hiszem, ez a halálfélelem, a végpusztulástól való félelem is közrejátszhatott abban, hogy ezt a bizottságot létrehozták, hogy legyenek valakik, akik megmentik a helyzetet. Jogos persze, hogy vannak félelmeink, mert van rá okunk. Ugyanakkor Jézus nem mondta a tanítványoknak, hogy mindig sima lesz a tenger és mindig úgy fognak átkelni a Genezáreti tavon, hogy egy hullám sem lesz. Mint ahogy azt sem, hogy mindig sikeres lesz a halászatuk. De azt mondta, hogy veletek leszek és veletek vagyok. Ez az, amit nem tudunk elhinni. Az a kérdés is bennünk van, ami a tanítványokban is ott volt: "Uram, nem törődsz vele, hogy elveszünk?" Kikristályosodott, a bizottság munkájában, hogy Jézus közelsége, érintése nélkül mi akármit is csinálhatunk, megmozgathatjuk az egész világot, a médiát, meg mindenkit, akkor sem fog semmi történni. Viszont, ha Ő mégis akar velünk valamit kezdeni Szentlelke által, akkor talán elindíthat valamit. Az eltelt pár hónap után úgy érezzük, hogy elindult a gyülekezetekben egy olyan párbeszéd, egy olyan számvetés egyházi életünkkel, személyes életünkkel kapcsolatban, ami mindnyájunkat odatérdeltet az Úristen elé.
Fekete Ágnes: Végülis ennek a füzetnek az a lényege, hogy beszélgetés kezdődjék a gyülekezetben a saját környezetével kapcsolatban. Hogy hogyan látják a gyülekezetek a saját állapotukat?
Bereczky Ildikó: Igen, ez lett volna a cél. Ahogyan mi keresztülmentünk azon a folyamaton, hogy szembesülünk a problémákkal és nem tudunk vele emberileg mit kezdeni. Ezen a folyamaton végig kell menni, mert úgy tűnik, hogy ez nem történt meg ebben az egyházban.
Fekete Ágnes: Micsoda?
Bereczky Ildikó: Ez a közös letérdelés, a közös bűnbánat, a közös imádság. Egymásnak feszülnek egyházpolitikai indulatok, érdekek, egymás ellen kijátszódunk: például, hogy ki a fontosabb, a nagy gyülekezet vagy a kisgyülekezet? Sokan úgy érzik, hogy olyan folyamatnak a részesei, amibe nem tudnak beleszólni. Fölőrlődünk olyan problémák megoldásában, amit nem tudunk megoldani. Mindenképpen egy nagy kiáltás kell az Isten felé! Ehhez le kell ülni, ehhez beszélgetni kell, ehhez imádkozni kell, elkérni az Istentől azt az utat, amin járnunk kell. Hogyha ez a füzet, – ami talán lehetne jobb, átgondoltabb is – csak annyit tesz, hogy elindít egy beszélgetést, akkor már jó. És már sok helyen el is indult az, hogy komolyan leültek az emberek egymással beszélgetni. Azt mondták gyülekezeti tagok, hogy tőlünk még soha senki nem kérdezte meg, hogy mi a véleményünk, és hogy hogyan látjuk az egyházat, és miben segíthetnének, vagy miben akadályoznak bennünket, vagy mit javasolnánk? Még azon sem gondolkoztunk el, hogy nekünk mi lenne itt a feladatunk? Egy néni azt mondta: lehet, hogy csak annyi a feladatom, hogy megtanítom az unokámat imádkozni, mert eddig nem tanítottam meg. Egy másik nagymama azt mondta, hogy tulajdonképpen mi rontottuk el a gyerekeinket, és valószínűleg az unokáinkon kell helyrehozni azt, amit a gyerekeinknél elrontottunk.
Fekete Ágnes: A bizottságban kikristályosodtak pontok: Mi az, amiben az egyháznak egyértelműen lépnie kellene? Az egyházvezetés működése biztosan sok emberben kérdéses. Vajon jó-e így, ahogyan van?
Bereczky Ildikó: Nagyon régi probléma, hogy miért van a Magyar Református Egyházban püspökség? Az egyházvezetés, a püspöki rendszer kérdését egyháztörténeti okokra vezetjük vissza. Azt érezzük, hogy ez akár jogos volt, akár nem, egyháztörténetünk folyamán ma elérkeztünk egy olyan fázisba, amely már a rendszerváltáskor is nagyon erősen jelen volt. Volt olyan püspökjelölt, aki azt tűzte ki célul, hogy megszünteti a püspöki tisztet és egyfajta testületi vezetés veszi át ennek a helyét úgy, mint ahogy máshol is van. Végülis erre nem került sor. Sok olyan jelzés jött felénk, a balatonszárszói zsinaton is előkerült ez a kérdés, hogy aggályossá válik az, ha túlságosan egy kézben összpontosulnak a döntések. Ráadásul úgy tűnik, hogy túl nagy teher is ez a püspökökön. Nagyon nehéz ezt a struktúrát túlhaladni, kinőni. Én legalábbis úgy látom, hogy ebben kínlódnak a püspökök és kínlódik az egyház is. Mindenki érzi, hogy valamilyenfajta változásra van szükség. Hogy ez milyen, azt nyilván át kell gondolni és nem arról van szó, hogy trónokat kell dönteni, hanem arról, hogy ez nem trón, hanem ez egy szolgálat.
Fekete Ágnes: Azt hiszem, nem a püspöki tiszt itt az igazi gond, hanem általában a hierarchia megerősödése, amely nemcsak a püspöki tisztre vonatkozik.
Bereczky Ildikó: Sokszor személyfüggő is ez a kérdés, de elsősorban mégsem a személytől függ, hanem maga ez a felállás nincsen javára senkinek. Ahhoz, hogy egy közösség a vezetőit megfelelő módon válassza meg, és mögé álljon, mellé álljon és segítse a munkáját, ahhoz először önmagát kell, helyzetbe hozza, hogy végigjárja az önismeretnek, a bűnbánatnak az útját. Egy alulról való megújulásban tudok csak gondolkozni. Mi, a bizottság tagjai csak azt tudjuk elképzelni, hogy ez a folyamat, amely akár még az egyház mostani szerkezetét is át tudja formálni, a gyülekezetek szintjén induljon el, mert szükség van megújulásra. Pillanatnyilag például nagyon komoly pontja a problémáinknak, hogy egy olyan anyagi elosztási rendszerben élünk, amely nem feladatokat finanszíroz, hanem egy meglévő struktúrát. A parókiális rendszert tartjuk fent.
Fekete Ágnes: A laikusok bevonása volt a másik kristályosodási pont. Mit értünk ezalatt?
Bereczky Ildikó: Az úgynevezett laikusok, – ez egy csúnya kifejezés – a gyülekezeti tagjaink, akik nem rendelkeznek lelkészi végzettséggel, de ugyanolyan elkötelezettséggel és munkával vesznek részt esetleg egy-egy gyülekezet munkájában, mint sokszor egy lelkész. A gyülekezeti tagok bevonása az egyház közéletébe sokkal fontosabb lenne, mint amilyen fontos eddig volt. Nem tartható, hogy mindent a lelkész csinál. Azért feneklik meg a hajó, mert nincsen elég tere azoknak, akik továbbvihetnék az ügyet. Nem alakult ki ennek a kultúrája. Sokszor a gyülekezet oldaláról tapasztaljuk az elvárást, hogy a lelkész ezért kapja a fizetését, az ő dolga, miért én csináljam? Ki kellene, alakuljon, a közös dolgaink megbeszélése, kezelése, a közös továbblépés, az együttgondolkodás, az együttimádkozás kultúrája. Ha valami szándékunk a füzettel volt, akkor ez, hogy ezt a kultúrát indítsuk el, ami alulról indul. Ez megint rossz kifejezés, mert ugye…
Fekete Ágnes: … feltételezi, hogy van fent.
Bereczky Ildikó: Igen. Nincsen ilyen, hogy fent. Most mindnyájan egy ügyben próbálunk gondolkodni.

Fekete Ágnes: Az ember szeretne egyedül megoldani gondokat, az egyházban is sokszor "egyének" ülnek egymás mellett, és nehezen látjuk meg, hogy egymás nélkül nem megy. Az elmúlt héten volt a börtön imanap. A börtönben olyan emberek vannak, akiket kitoloncoltak a társadalomból, és – úgymond – nélkülük szeretnének élni. Valójában azonban ez sem lehetséges. A gondokat lelakatolhatjuk, de ott is "gond van velük". Azokat inkább meg kellene oldani. Szemléletváltásra volna szükségünk ahhoz, hogy ezt megértsük. Először Boross Lajost hallhatják, akivel korábban (http://www.tebennedbiztunk.hu/?m=1 2009. szeptember 16.) már készítettünk egy portréműsort. Ő a váci börtönben van immár húsz éve. Élete a börtönmisszió segítségével nagyon megváltozott. Ezt nem vette figyelembe a büntetés rendszere. Számos iskolába elvitték már, mert nagyon meggyőző őt hallgatni gyerekeknek bűnmegelőzési programokban. Az imanap szünetében beszélgettünk.

Boross Lajos: Ez nekem nem egy szlogen, hanem valóságosan megélem, hogy kegyelmet kaptam az Istentől. Természetesen jó lenne szabadulni! Vagy négyszer be lett adva a kegyelmi kérvényem, és most már vagy három éve nem adtunk be, mert annyi visszautasítást kaptam. Sőt, Istenen kívül mást se kapok csak visszautasítást, ami a büntetést meg az ügyeimet illeti. Természetesen a bűneim büntetéseképpen vagyok itt és ezt el is fogadom. Most ebbe ne menjünk bele, hogy miért ülök huszonkét évet? Hiszem azt, hogy Isten ezt a katasztrofálisan nagy ítéletet úgy az én javamra, mint kegyelemből, talán a mások javára is fordítja akár egy ilyen fogvatartott imanapon, akár egy civil helyszínen. Ebben az évben voltam a Sztehlo Gábor iskolában hatszáz diák előtt bűnmegelőzési program keretében beszélni, börtönről, bűnről, alkoholról, de legfőképpen Istenről. Ezek nagyszerű dolgok! Krisztusban van az élet. Ez engem felvillanyoz, ennyi idő után is. Nagy kegyelem ez.
Fekete Ágnes: Komolyan nem érdekelnek, ezek a külső, formai dolgok egyáltalán, hogy most a börtönben kell lenni?
Boross Lajos: Ó, hogyne érdekelne! Minden porcikám tiltakozik ellene. Van még két évem és nagyon ki akarok menni innét. Azt mondják, hogy az ember egy idő után megszokja a börtönt. Hát, azok mondják, akik nem ültek egy napot sem. Ezt nem lehet megszokni.
Fekete Ágnes: Én még más emberrel nem találkoztam, aki szerintem ennyire igazságtalan ítéletet kapott, és erről ilyen könnyedén tud beszélni.
Boross Lajos: Az igazság az, hogy a hívő embernek van egy privilégiuma, ami tényleg kiváltság. Ez Jóbnak a kiváltsága, amikor valaki megáll talán több mint tíz koporsó mellett és ki tudja azt mondani, hogy "Isten adta, Isten elvette, áldott legyen az Úr neve", áldást tud mondani, hogy legyen meg a te akaratod és ezt komolyan gondolja. Az ember sorolhatná azt, hogy én mit akarok: egy jó rántott húst, egy kis szabadságot, szép feleséget, jó munkahelyet, de ha nekem Isten az én Istenem, akkor azt is kérdeznem kell, hogy Ő mit akar, mit szeretne? Isten országa itt van ebben a nyomorult világban, ezt nem kell ragozni, hogy milyen világban vagyunk – akkor mi az Isten akarata? Hogyan képviselem az országot? Hogyan népszerűsítsem, Ő mit akar éntőlem? Legyünk őszinték, ez a szolgálat áldozatokkal jár, de amikor ránézek arra az áldozatra, ami a kereszten történt, akkor az enyém eltörpül mellette. Persze csak akkor, ha ez számomra valóság, ha valóban bennem él. Nyilvánvaló, ha nem, akkor ez egy külsőség, rá van erőltetve egy szép vers, vagy egy betanult szöveg, de ha naponta odanézek a keresztre és naponta valóságos, élő közösségem van az Istennel ez a börtönvilágban is fölül tudja tartani az embert és minden helyzetben. Isten képes erre.
Fekete Ágnes: Ez a súlyos büntetés nem gyilkosság következménye.
Boross Lajos: Nem. Nem meg sem sérült senki a bűncselekményeimben és van egy tíz és egy tizenkét éves ítéletem. Hét évig húzódott az ügyem. Csúnya dolog. Strassburgban van ez az egész, azt kérem, hogy a tizenöt év feletti időmet ítéljék meg, hogy jogos volt-e vagy nem? József, amikor bekerült a börtönbe, nyilvánvaló, hogy ő igazságtalanul került be és nem ment rabolni úgy, mint én, ő is megtett mindent, akkor még nem lehetett beadványt írni annak érdekében, hogy szabaduljon. Nekem vannak ilyen jogi lehetőségeim. Ráadásul lehet, hogy ez is Istentől van. Dietrich Bonhoeffer mondta, akit kivégeztek, hogy "minden golyó, amelyet rám kilőnek, először elmegy az Isten előtt".
Fekete Ágnes: Tehát akkor itt két szint együttműködik. Az emberi akarat, és az isteni kegyelem.
Boross Lajos: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a sárgarépafőzelék jó, a vaságyon aludni jó, nyolc emberrel együtt fürödni egy fürdőben húsz éven keresztül. Ez nem jó, de Isten jó. Isten kegyelme az, ami az ember életében megjelenik függetlenül attól, hogy a betegágyon fekszem, a börtönben vagyok, vagy ha a fürdőmedence partján vagyok. Belül jelenik meg az Isten és belül csinál egy olyan átalakítást, amire mi emberek képtelenek vagyunk. Tegnap beszélgettem egy emberrel, ugyanis kint voltunk az árvíz miatt. Nem képmutatásból mondja az ember, hogy képviselni lehet Őt ebben a szélsőséges börtönvilágban. Isten keresi azokat az embereket, akik elmennek, és itt képviselik. Esetleg nem úgy, hogy elmondok egy imádságot, mond utánam és megtérsz, ez egy nagyon olcsó evangélium. A bűnök letétele nélkül nincs bűnbocsánat.

Fekete Ágnes: A debreceni börtön-imacsoport egyik tagjával és lelkészükkel, Mészáros Barnával beszélgettem.
Dani: Négy-öt éves koromban elmentem a nagymamámmal a templomba, pedig nem is akartam. Azonban, amikor benn voltam valamit éreztem, persze nem tudom elmondani azt az érzést. Akkor valahogy megtetszett nekem az a templom és vártam, hogy vasárnap legyen, hogy tudjak elmenni, mert szerettem bent lenni. De csak addig volt jó érzés, amíg bent voltam. Ahogy kijöttem, mintha valamit levettek volna rólam és akkor nem ugyanaz az ember jött ki, aki bement. Szinte bűnözni szerettem, amikor kijöttem a templomból, hogy milyen rosszat tegyek, mi lenne a legjobb rossz?
Fekete Ágnes: Tényleg, ezen gondolkodott? Miket csinált?
Dani: Rongáltam. Örültem, hogy ha tönkreteszem mások autóját vagy bármilyen értékes holmiját.
Fekete Ágnes: Miért?
Dani: Mert nekem az, nagyon tetszett, hogy kiabált, vagy rosszul esett neki, láttam, hogy nagyon gyűlöl. Rablásért kerültem be, de ezt a bűncselekményt nem is akartam megcsinálni. Eredetileg nem is csináltam meg. Nem akarom azt mondani, hogy ártatlan vagyok, mert ez a börtönben teljesen fals duma, rablás kísérlete a vád, amit felhoztak ellenem, ebből kaptam kettő év négy hónapot. Ittas voltam. Még mielőtt bekerültem a börtönbe előtte egy félévvel elkezdtem alkoholizálni. Küldtek egy levelet, amiben azt írták, hogy a nagyapámnak vérrög keletkezett a kisagynál, és ha nem műtik meg azonnal, akkor meghal. Rosszul lettem a hír hallatán.
Fekete Ágnes: Nagyon szereti a nagypapáját?
Dani: Így van, nagyon szeretem. Egy háztartásban élünk. Elkezdtem imádkozni magamtól olyan szövegek jutottak eszembe, amiket életemben nem hallottam. Imádkoztam Istenhez, hogy gyógyítsa meg! Ne engedje, hogy meghaljon! Érkezett egy másik levél, amiben azt írták, hogy a nagyapám már jobban van.
Mészáros Barna: Mészáros Barna vagyok Debrecenből, a Hajdú-Bihar megyei Büntetés-végrehajtási Intézetből. Már tizenharmadik éve vagyok börtönlelkész. Néhány embert próbálok a szárnyaim alá venni és velük még többet foglalkozni, mert érzem, hogy igényük van rá.
Fekete Ágnes: Ez a fiú is ilyen?
Mészáros Barna: Igen, Dani mindig lelkesen jött és mindig ott van. Elsőnek jelentkezik, hogy lelkész úr, ha istentisztelet lesz, akkor én megyek. Írjon fel!
Fekete Ágnes: Ő azt mondta, hogy mintha egy szellem vezette volna és vitte az agresszivitás felé. Hogy létezik az, hogy ilyenbe belekeveredik?
Mészáros Barna: Amikor más, gonosz erő és nem Isten Lelke munkálkodik az életében, akkor az könnyen ráveszi. Bent a börtönben ezt nagyon keményen meg lehet tapasztalni. Volt már olyan fiú, aki a zárkában szembeállt velem és azt mondta, hogy ő sátánista, és őt ez nem érdekli. Nagyon kemény dolog volt ilyennel szembe találkozni. Megtörtént egyszer, hogy egy olyan erős embert hoztak, hogy a bilincs nem érte körbe a kezét. Majdnem nevetve adták oda, hogy "na, lelkész úr most mutasd meg, hogy mit tudsz!" Beszélgettünk és bizony kiderült, hogy ha ő hallott volna már gyerekkorában Istenről, akkor most nem lenne börtönben. Onnantól teljesen megváltozott, csöndes volt, megszelídült és teljesen kezelhetővé vált.
Fekete Ágnes: A társadalomban is van egy olyan elképzelés, hogy a "kis halakat" kapják csak el. Van valami furcsa igazságtalanság is a rendszerben. Ezt lelkészként, hogy lehet megélni?
Mészáros Barna: Valószínű, hogy a kevésbé iskolázottak, írástudatlanoknak van nagyobb esélyük, hogy elkapják őket, mert nem annyira kifinomultan követik el a bűncselekményeket és hamarabb utolérik őket. Vagy olyanok is voltak, akik azt mondták, hogy igaz, hogy most ártatlanul vagyok bent, de régebbi bűncselekmények miatt pedig jogosan lennék itt. Biztos van olyan, akinek megvannak a kapcsolatai, esetleg pénze, olyan neves ügyvédekre, akik segítenek rajta és a jogi csűrcsavarokkal meg tudják oldani, hogy szabadlábon védekezzenek vagy megússzák a büntetést. Ha így értelmezzük, akkor a balekok, vagy a kisebb bűncselekményt elkövetők talán nagyobb százalékban kerülnek be.
Fekete Ágnes: Milyen érzés ebben lelkészként benne lenni? Mit lehet mondani?
Mészáros Barna: Szokták mondani, hogy talán meg is menekültek egy sokkal súlyosabb dologtól, amit azóta elkövettek volna, vagy talán már nem is élnének. A börtön fala vagy rácsa védi meg őket. Van, amikor hálával imádkozzák, hogy köszönöm Istenem, hogy börtönben vagyok. Ezt nagyon érdekes hallani és megtapasztalni.
Fekete Ágnes: Nagyon sok pszichiátriai eset is van a börtönben.
Mészáros Barna: A napokban nyitottak meg újra egy ilyen intézetet Budapesten, ami évekig zárva volt és talán lehetőség lesz szakembereknek foglalkozni velük.
Fekete Ágnes: Kifejezetten pszichiátriai esetekről van szó?
Mészáros Barna: Igyekszünk velük is beszélgetni, de amikor látjuk, hogy nem igazán börtöneset akkor próbálják továbbküldeni. Volt, aki azt mondta, hogy még sosem volt ilyen jó, mint most, mert legalább biztos helyen van és tudja, hogy mi van vele.
Fekete Ágnes: Nem büntető jellegű megoldás a börtön erre a problémára.
Mészáros Barna: De az sem jó, hogy éppen az utcán élnek és ott követnek el bűncselekményeket. Egész más rendszerre lenne szükség. Azért még nem olyan régen vagyunk bent így a börtönben, de annak örülök, hogy a vezetők egyre nyitottabbak és egyre jobban odafigyelnek a börtönökben a lelkészi szolgálatra.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Az árvízi védekezést gátépítő és ételosztó önkéntesekkel, ideiglenes szállásokkal és napi több száz adag étellel segíti a Református Szeretetszolgálat. A Zsinat Elnöksége június 16-ára, vasárnapra országos adakozást hirdet az árvízkárosultak megsegítésére és az elhárítási munkálatok költségeinek enyhítésére. Adományaikat a gyülekezeteken keresztül juttathatják el a Szeretetszolgálat részére. (Magyar Református Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005 "árvíz" megjegyzéssel)

KASSA-ÉRT néven Északkeleti Református Találkozót tartanak június 14. és 16. között. A találkozón Kassa több helyszínén lesznek hangversenyek, beszélgetések, kiállítások, gyermekprogramok és színházi előadás. A nyitó és záró istentiszteletet a református templomban tartják.

Július 23-tól Mezőtúron lesz a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó, melyre június 14-ig lehet regisztrálni.

A vak zenészekből álló, régizenét játszó Landini együttes ad koncertet június 15-én, szombaton 11 órakor Debrecenben, a Mester utcai Református templom gyülekezeti termében.

A Kelenföldi Barokk Esték keretében Johann Sebastian Bach kantáta áriái és kamaraművei hangoznak el június 15-én, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október 23. utca 5. szám alatti református templomban.
A Templomkerti Esték hagyományos jótékonysági koncertsorozatának első előadása június 15-én, vasárnap 18 órától kezdődik a máriaremetei bazilika kertjében.

Fekete Ágnes:

Szabó István püspök áhítata, amelyet a Fogvatartottak Imanapján mondott el a börtönben, a Lukács evangéliuma 18. részében található gonosz bíró példázata alapján. Ezt a példázatot azért mondta el Jézus, mert "mindig imádkozni kell, és meg nem restülni"

Én olyan faluban nőttem fel, amelynek három nagy hosszú utcája volt, nagy telkekkel, nagy házhelyekkel. Ha iskolából mentem haza és ráérős voltam, akkor a főutcán mentem, a végén volt egy keresztutca, azon kellett visszakanyarodni a kis utcába, ahol laktunk. Ez másfél-két kilométer volt. Ha a barátommal mentünk, vagy ha rossz jegyet kaptam, akkor arra ballagtunk haza. De volt ott egy kisköz is, egy kertek között kitaposott gyalogösvény, és ha azon mentem, pár perc alatt otthon voltam. Ez az imádság. Az imádság a legrövidebb út. Lehet Istenhez menni sokféle úton, a fő utcán, fényesen, lufit eregetve, parádés ruhában, jó cselekedeteinkkel, érdemeinkkel. Jó sokáig eltart, míg odajutunk. Amikor Jézus azt mondja, hogy mindig imádkozni kell, akkor azt mondja, hogy az imádság, ez a kisköz, az, ami Istennel egyenesen összeköt.
Hogy kezdődik a Mi Atyánk? Mi Atyánk… Tudjátok, hányféle istennevet tudnék elsorolni: felséges, fényességes, magasztos, dicsőséges, hatalmas, mindenható, mindenütt jelenlévő, mindeneket átható, mindenekben ott lévő. Hajnalig tudnám sorolni. És mit mond Jézus? Menjél a kisközön! Atyám! És már ott is vagy.
Mit csinál ez az özvegyasszony? Mindig imádkozik. Mindig könyörög, éjjel és nappal. A hamis bíró meg azt mondja: eluntam, hogy idejár éjjel és nappal, zörget az ajtómon, fáklyát gyújt, küldi a petíciókat, másból nem áll az élete, mint könyörögésből, hogy oldjam meg az ügyét. Eluntam! Megteszem. Nos, most az a kérdés, vajon így volna Istennel is a dolgunk? Addig kell mormolni, mondani, rövidíteni, amíg egyszer azt nem mondja: na, jól van, Szabó István, eluntam már, hogy annyit imádkozol, mit is akarsz te tulajdonképpen? Meglesz. Így van ez Istennél? Vagy pedig azért kell azon a rövid úton, a kisközön menni, hogy közben letegyen az ember egy csomó dolgot. Mert a kisközön nem fér el sok minden. Még egy biciklit sem lehetett eltolni rajta.
Egyszer egy családi eseményre mentem a bátyámmal. A vonatnál át kellett szállni, késésben, voltunk, s már mondta be a hangosbemondó, hogy a vonat mindjárt beáll. Mi meg még a lépcsőn voltunk az aluljáróban, no, futás! Ketten vittük a kétfülű nagy szatyrot, s jött egy lámpaoszlop, a bátyám jobbra ment, én balra, a szatyor meg kettőnk között. Fennakadtunk. Ha nagyon siet az ember, leteszi a terhet. Mennyi teher van rajtatok! Mondok néhány ilyen terhet. Ismered-e igazán magadat? Mert Isten arról nevezetes, hogy jobban tudja, hogy ki vagy te, mint te önmagadról. Miért nem teszed le végre az önáltatásnak, az önbecsapásnak, a magadnak való hazudozásnak ezt a nagy ballasztját? Azzal nem lehet Istenhez futni, bár lehet hurcolni éveken, évtizedeken, egy egész életen keresztül, hiába.
Amikor Jézus elénk hozza ennek az asszonynak az állhatatosságát, a makacsságát, a kitartását, azt az embert állítja elénk, aki már minden illúziót letett, és tudja, a döntő pontnál van. Mert csak egy valaki van, aki az ő ügyét el tudja intézni. Miért nem teszed le azt az illúziódat, azt az önáltatásodat, hogy Istenen kívül volna még valaki, aki elintézi a te nagy életkérdésedet? Mert nincsen. Ne áltasd magad! Én sem intézem el, a lelkészed se intézi el, a parancsnokod sem, aki odakint van, ő sem, a Parlament sem intézi el. És te sem intézed el magadnak.
Erről szól a történet. Azért kell az asszonynak bíróhoz menni, azért kell nála zörgetni, azért kell soha meg nem restülni az imádságban, mert Isten az, aki a nagy ügyet, a végső ügyet elrendezi és elintézi – szemtől-szemben veled.
Aki ezt megtanulja, az csodálatos módon megérti azt is, hogy most, ebben az órában is nagyon sokan vannak velünk, akiknek Isten már megoldotta az ügyét, a végső kérdését, és ezzel bevonta őket az imádkozók közösségébe. És nagyon sokan vannak most is, akik értetek imádkoznak. Még lehet, hogy azok között is, akiknek ártalmára voltatok. Olyanok, akiknek az életét megkárosítottátok. Vannak, akik igaz szeretettel várnak benneteket. A mi gyülekezetünkben is minden vasárnap imádkozunk a fogvatartottakért, még azért is imádkozunk, aki két évvel ezelőtt betört hozzánk és kirámolta a kasszát. De én azt szeretném, ha ti csatlakoznátok hozzájuk, hozzánk. Igaz az a vers: "Jézusa kezében kész a kegyelem, egyenes oda fog folyamodni." Mert másnál nincsen kegyelem, másnál csak igazság és megfegyelmezettség van.
Mit mond Jézus? Széles az az út, és sokan járnak rajta, kényelmes is, parádés is, de az elveszésbe vezet. Keskeny az az út, kicsi az a köz, de rövid, amely az élethez vezet. Isten már elkészítette neked a kegyelmet, mindig imádkoznod kell, és soha meg nem restülnöd. Ámen.