2016-05-11

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Az egyik legszebb és legismertebb ikonja a keleti keresztyénségnek Rubljov Szentháromság ikonja. Ez a képi ábrázolás egyfelől távol van a protestáns gondolkodástól, másfelől viszont nagyon is közel, mivel jelképekben, szimbólumokban mesél Istenről, aki egyszerre egy és három. Ezt a furcsa valóságot fogjuk majd vasárnap, pünkösdkor ünnepelni. Isten nemcsak Teremtő, nemcsak Megváltó, hanem erőt adó Lélek is. Sokféle magyarázata van ennek a képnek, de szerintem a Teremtő Isten mögött egy hegy, a Megváltó mögött egy fa, a Lélek mögött pedig egy épület van. A Szent Lélek ugyanis Istennek az az arca, amikor közösségként, védettségként éljük meg azt a hatalmas Erőt, aki ezen a világon túl van. Egy titokzatos ház, amely szinte repül, nem látunk bele. Csak akkor élhetjük át a hitet, ha besétálunk abba az épületbe, ha tapasztalatunk lesz róla. Nem vezet oda semmiféle külsődleges, kutakodó elme. Oda fel kell kapaszkodni, át kell élni mindazt, ami abban a házban történik. Furcsa körforgása az életnek, hogy erőt csak erővel lehet kapni. Mindezt azért mondtam el, mert mostani sorozatunkban ezekről a nehezen megérthető dolgokról beszélgetünk dr. Szűcs Ferenccel. Ma az Apostoli Hitvallás negyedik mondatáról, hiszek Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

Szűcs Ferenc: János evangéliuma logikája szerint kezdődik a hitvallás. Tudniillik a négy evangélium két nézőpontból közelíti meg Jézus személyét. Az első három, úgynevezett szinoptikus evangélium arról szól, hogy lassan világosodik meg a tanítványok számára is, hogy kicsoda Jézus, sőt egyfajta titok lengi körül Jézus személyét, nem is szabad elárulni azt, hogy ő a Messiás, bár néha-néha fölvillan a jézusi csodákban az, hogy Ő több mint ember. János evangéliuma pedig egyenesen azzal kezd felülnézetből, hogy Jézus az Istentől jön. Egyszülött, nem csupán elsőszülött, hanem egyedüli, és ezt a Nicea-Kostantinápolyi hitvallás részletezi is, hogy világosságból való világosság, és nem teremtmény.
Fekete Ágnes: A mai emberek közül sokan el tudják fogadni azt, hogy Jézus egy nagy próféta. A hit azonban meghaladja az értelmet, tehát Jézus több mint, amit fölfoghatunk.
Szűcs Ferenc: Így van! A felülről építkező krisztológia pontosan ezt a hitet követeli meg, hogy ezt nem tudom észérvekkel igazolni, nem tudom megmagyarázni, viszont Istent nem ismerhetném meg másképpen, csak úgy, ahogy Ő maga mondja. A Biblia azt mondja, hogy az egyszülött Fiú jelentette ki Őt. Nincs más istenismeret számunkra. Jézus Krisztusért lehetünk mi is Isten gyermekei, általa válhatunk Isten gyermekeivé.
Fekete Ágnes: Isten, a mi Atyánk is. Ilyen értelemben mi is gyerekek vagyunk. Nem?
Szűcs Ferenc: Ezt úgy magyarázta a régi teológia, hogy mi adoptált gyermekek vagyunk. Természet szerint Jézus Krisztus Isten Egyszülött Fia. Ő Egyszülött, de testvéreinek nevez bennünket. Otthon lehetünk igazán az Isten világában. Isten Fia azért jött el, hogy mi Isten fiaivá legyünk.
Fekete Ágnes: Múltkor is beszéltük róla, hogy a hitvallás mindig egy összeszűkülés: Isten, egyetlen Isten, ugyanez az összeszűkülés van itt is, hogy Jézus egyetlen Fiú.
Szűcs Ferenc: Igen, az egyetlen Fiú, de ugyanakkor itt ki is tágul az egyetlen Isten lénye, Isten nincs egyedül önmagában sem, Neki nincs szüksége a világra, hogy Ő ne legyen egyedül, mert Ő önmagában is szeretet. Az, hogy Isten szeretet, az ide gyökerezik vissza.
Fekete Ágnes: Ez a szeretet, amely lecsorog ránk is.
Szűcs Ferenc: Így van! Ez a szeretet a következő mondatokban fog majd igazán kibontakozni, ez a szeretet közel jön az emberhez, sőt emberré lesz. Az első keresztyének számára az Ószövetség, az Ószövetség görög fordítása volt. A héberben a kimondhatatlan Isten nevet, az Úr szó magánhangzóival pontozták a mássalhangzók alá, és ezt fordította le a Septuaginta. Tehát az első keresztyének számára az, hogy Jézus Krisztus Úr, egy hitvallás volt. A legrövidebb hitvallás ez volt: Jézus, a Krisztus; Jézus a Messiás, amely kibővült, hogy Jézus Krisztus Úr. Ez a görögül beszélő keresztyénség számára bizonyíték is volt arra nézve, hogy Jézus Krisztus, a Fiú azonos az Istennel. A kyriosz név gyakorlatilag bizonyítéka volt annak, hogy Istenről beszélünk akkor, amikor Krisztusról van szó. De egy ellenhitvallás is volt azokkal a nézetekkel szemben, amelyek csak embernek tekintették Jézust. Ez a hitvallás egy nagy küzdelem volt a császárkultusszal szemben is. A Római Birodalomban a császárkultusz megtagadását jelentette. A császár, különösen a késői császárkorban isteni méltóságra tartott igényt, és ezt a keresztyének megtagadták. A keresztyénüldözésnek nem ez volt az egyetlen oka, de ez volt az egyik legfontosabb kritérium, amiért ők a mártíriumot is vállalták.
Fekete Ágnes: A császár azt gondolta magáról, hogy ő isten?
Szűcs Ferenc: Így van! A keresztyének viszont Jézus Krisztust tekintették Istennek, és nem voltak hajlandók a kultuszban részt venni, és elmondani, hogy a császár a kyriosz.
Fekete Ágnes: Ennek volt egy liturgikus formája, amikor kiáltani kellett.
Szűcs Ferenc: Valóban! Kyriosz kaizar! Az lett volna az a mondat, amit a keresztyének nem voltak hajlandók elmondani, mert ők Kyriosz Khrisztoszt mondtak. Valójában nehezen tudták azonosítani a Római Birodalomban a keresztyéneket. Van is egy ilyen följegyzés: "a zsidókról, a görögökről tudjuk, hogy kicsodák. Rólatok nem tudjuk, hogy ti kik vagytok?" Szinte egy harmadik nemzetiségként jelent meg a keresztyénség. Pál apostol azt mondja, hogy "Krisztusban nincs zsidó és nincs görög, nincs körülmetélt és körülmetéletlen", de társadalmilag is és vallásilag is egy új közösséget hozott létre, amitől az akkori Római Birodalom rendjét féltették, és felforgatásnak tekintették. A birodalom egységét próbálta kifejezni a császárkultusz.
Fekete Ágnes: Végülis ez a hitvallás szíve. Innen nőtt ki az összes többi.
Szűcs Ferenc: Igen, igen. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ebben az egy mondatban benne van a többi későbbi kifejtése mindannak, amit vallunk.
Fekete Ágnes: Azért mindig van egy középpontja a hitvallásoknak, ahol a leglényegesebb dolog van leírva.
Szűcs Ferenc: Igen. Így van!

Fekete Ágnes: Most egy olyan emberrel beszélgetünk, aki felmászott a saját élezte hegyére, és ott megtapasztalta Isten jelenlétét. Óváryné Herpai Dórát hallják Kiss Sándor segítségével.

Óváryné Herpai Dóra: A szüleim azt fontosnak tartották, hogy az egyházzal kapcsolatban legyünk. Elsősorban talán az általános műveltség szempontjából érezték fontosnak, hogy alapszinten ismerjük a Bibliát, és azt hiszem, ezért jártunk hittanra illetve vasárnapi gyermekistentiszteletre itt Pomázon. Tizennégy évesen a konfirmációval egybekötve keresztelkedtem meg. Nagyon szerettem a közösséget és azt a lelkiséget, amely itt volt. Így utólag úgy gondolom, hogy akkor még nem volt hitem.
Kiss Sándor: Akkor mégis mi vonzotta?
Óváryné Herpai Dóra: Egyrészt menni kellett. Szülői utasítás volt, hogy "gyerekek, vasárnap menni kell az istentiszteletre!" Nagyon jó volt ott lenni. Elbábozták nekünk a bibliai történeteket. De amikor a kötelező jellege elmúlt, és a konfirmáció alkalmával egy picit elengedte a kezünket a közösség felnőtt része, akkor én ki is koptam hosszú időre.
Kiss Sándor: Ahogy mondani szokták kikonfirmált?
Óváryné Herpai Dóra: Így van. Az első nagy feleszmélésem, édesanyám megkeresztelkedése volt. Ő felnőttként, az én első gyermekem születése előtti évben már-már nagymama korában lett a református egyház tagja. Nagy változás volt az életében ez az odatalálás, és ez rám is nagy hatással volt.
Kiss Sándor: Ez a rátalálás minek volt köszönhető? Hogyan történt?
Óváryné Herpai Dóra: Neki is voltak nehezebb időszakai a lelki életében, és hála Istennek jó felé keresett kapaszkodót akkoriban. Megszólította őt az Isten. Házasságunk előtt elmentünk a megintcsak kötelező felkészítő alkalmakra. Semmiféle korholó szót nem hallottam, hogy "Dórikám, hol jártál az elmúlt húsz évben?" Utána már tudatosan is kerestem Istent. Aztán, ahogy a gyerekeink születtek, ott már nagyon nagy erők húztak. Szerintem, a legtöbb nőnél a személyiségfejlődés az anyai szerep megélésével fejeződik be, függetlenül attól, hogy mennyire felnőtt az ember már előtte is. És ez elég nagy csatákkal jár. Magunkkal kapcsolatban újra kell gondolni egy csomó mindent. Ezekben a lelki útkeresésekben egyre világosabban látszott számomra, hogy válaszokat csak az istentiszteleteken találok. Az anyaságot én soha nem teherként éltem meg.
Kiss Sándor: Nyilván azért ez is lemondásokkal jár!
Óváryné Herpai Dóra: Azt hiszem, inkább az volt, ami az életemben egy csomó mindenben újragondolásra késztetett, hogy alapvető kérdéseket meg kellett válaszolni, például: Mivégre vagyok én a világon? Hogyan szeretném a gyerekeimet nevelni? Mit gondolok a családról? Mit gondolok a szülő-gyerek kapcsolatról? Mit gondolok arról, hogy milyen szellemiségben neveljem a gyerekemet? Amikor ezeket a kérdéseket elkezdtem kibontani magamban, illetve megbeszélgettük a férjemmel, akkor az nagyon világosan látszott, hogy a keresztyénség az, ahova tartozónak érezzük magunkat. Illetve ő egyetértett velem. Bizonyos kérdéseknek elébe mentem annyiban, hogy a gyerekek még nem tették föl, de úgy képzeltem, hogy jön majd az az időszak, amikor kérdeznek az életről, a halálról, az Istenről, és arra csak akkor fogok tudni válaszolni, ha nekem saját magamnak is vannak hiteles válaszaim. Később indult egy Kereszt-kérdések sorozat, amelyen részt vettünk a férjemmel, és az engem nagyon megérintett. Óriási igény támadt bennem, hogy meg kellene ismerni a Szentírást.
Kiss Sándor: Mi volt az eredeti végzettsége?
Óváryné Herpai Dóra: Gyógymasszőr vagyok. Ezt most már egyre kevésbé intenzíven, de még ma is gyakorlom, szeretem. Valójában ez indított el a diakónusi hivatás felé, hiszen a masszírozás is egy olyan tevékenység, amely alatt beszélgetünk. Alapvetően egy bizalmi helyzet. Előkerülnek lelki problémák, és nagyon nagy számban tapasztaltam azt, hogy az emberek szalmaszálakba kapaszkodnak. Borzasztó kétségbeejtő helyzetekben nincsen kapaszkodójuk, rossz felé keresik a kiutat. Ez ráébresztett arra, hogy ez is egy missziós terület, ahol a masszírozás közben lehet beszélgetni Isten dolgairól.
Kiss Sándor: Sikerül ezt megtennie?
Óváryné Herpai Dóra: Sokszor. Nyilván csak finoman, amikor nyitott rá valaki, de általában megvan a nyitottság, hiszen ismernek engem. Azt hiszem, egyre stabilabb vagyok. Az elmúlt években, amikor azt kérdezték tőlem, hogy honnan van erőd erre vagy arra, mindig azt tudtam válaszolni, hogy a Jóistentől.
Egyszer az istentiszteleten hallgattuk az Igét a Bethesda tavánál történtekről, és elhangzott, hogy harmincnyolc éve volt beteg az az ember. Harmincnyolc év, az nagyon sok idő! A férjem éppen annyi idős volt. Akkor ott eszébe jutott, hogy "én harmincnyolc éve beteg vagyok, mert harmincnyolc éve élek Isten nélkül". Onnantól kezdve az egész történet, a megszólítás, a kelj fel, a fogd az ágyad annyira személyesen szólította meg őt, hogy neki ez egy nagy életváltás volt a lelki életében. Nekem ilyen belém nyilalló Igék nem nagyon voltak, de azért van kettő, amelyik különösen is fontos az életemben. Az egyik a diakónia felé indított el: "Amiképpen holt a test lélek nélkül, akképpen holt a hit cselekedetek nélkül." (Jakab 2,26) Illetve a másik egészen friss, amit korábban nem is szívesen hallottam, amikor Jézus arról beszél, hogy aki jobban szereti apját vagy anyját nálam, az nem követhet engem, és ezzel zavart kelt. Sokszor beszélgettünk erről, hogy ez mit jelent? Számomra ez nagyon kemény. De most körülbelül egy hete megvilágosodott, hogy ha ezt a kérdést úgy, úgy teszem fel magamnak, hogy ki az, aki nélkül nem tudok élni, akkor érthetőbbé válik. Isten nélkül nem tudok élni. A férjem nélkül, a gyerekeim nélkül biztosan nagyon fájdalmas és nagyon nehéz lenne, de talán lehetne élni. A "jobban szereti" azt jelenti, hogy az első helyen kell, hogy legyen az Isten, hiszen "mindenre van erőm a Krisztusban". És ez most annyira összeállt nekem, és egy komoly kérdőjel így kialudt.
Kiss Sándor: Akkor most már együtt jár a család vasárnaponként a templomba?
Óváryné Herpai Dóra: Igen. Most már hosszú ideje, és ez így nagyon jó érzés. Hosszú ideje már a mindennapjaink része is az, hogy megbeszéljük a bibliai történeteket itthon, a gyerekek is egyre jobban ismerik és nagyon sokszor ők nyitják fel a mi szemünket. Nagyon szeretem, amikor a gyerekekkel tudunk Istenről beszélgetni.
Kiss Sándor: Diakónia. A nagykőrösi főiskolán tanul?
Óváryné Herpai Dóra: Igen. Most már végzős vagyok. Idén el kell készülnie a szakdolgozatomnak, és akkor lassan a végére érünk. Nagy áldás az életemben, hogy Nagykőrösre járhattam, ahol nagyon-nagyon jó képzést állítottak össze a főiskolán. De néhány gondolat fölvetődött bennem, elnézést kérek, de el kell mondanom. Nagy kérdés, hogy vajon mire használhatom a diakónusi hivatásomat vagy végzettségemet? Általában a lelkészek nem nagyon tudják, hogy mit tanul ma egy diakónus. A diakónia szeretetszolgálat, amely egy jól működő gyülekezetben, ideális esetben magától kellene, hogy működjön, az, hogy az időseinkre, a szükségben szenvedőkre figyelünk, ehhez nem kellene egy professzionális szakember. A hitét megélő, és jól gyakorló gyülekezetben ez automatizmus kellene, hogy legyen. Én úgy látom, hogy a lelkészeinken igen nagy nyomás és nagy teher van. Nem tudom, hogy ezt tanítják-e nekik, vagy másból kifolyólag érzik gyakran úgy, hogy mindent nekik kell megoldani. A finanszírozás sem egyszerű, hisz a gyülekezetek nem tudják megengedni maguknak, hogy egy diakónus státuszt biztosítsanak, bár az előző problémafelvetésem azért azt a kérdést is felveti, hogy szükség van-e erre?

Fekete Ágnes: Végül Miskolcra látogatunk el, ahol az elmúlt szombaton a Miskolci Egyetem és a Tiszáninneni Református Egyházkerület közös szervezésében egyetemi nyílt nap volt. Csomós József püspököt és Kiss Gábor polgármester helyettest hallják.

Csomós József: Annakidején, még rektor helyettes korában Patkó Gyula professzor keresett meg azzal az elképzeléssel, hogy mi lenne akkor, ha együttműködnénk? Ennek az együttgondolkodásnak lett a vége, hogy tizenkét évvel ezelőtt, az országban egyedüliként a történelmi egyházak és az egyetem aláírta, hogy ökumenikus lelkiséget állítunk szolgálatba az egyetemen. Az egyetem főépületének egyik lépcsőfordulójában azt mondták, itt a hely. Az egyházak pedig hozzátették azokat a forrásokat, amelyekből ki lehetett alakítani. Ez a több mint egy évtized bizonyítja, nagyon jó volt Patkó rektor helyettes úr elképzelése, aki később rektor is lett. Sokféle egyházi rendezvényt tartanak itt az egyetemen. Például, már több mint tíz alkalommal volt itt az egyetem aulájában a református egyházkerületi tavaszi lelkész-presbiteri konferenciánk. A rendezvények szervezésében az egyetemi lelkészség segít. Ma zajlik a második egyetemi nyílt nap. Arra gondoltunk, hogy ne a végzős gimnazistákat szólítsuk meg, hiszen ők már eldöntötték, hogy hová mennek továbbtanulni, hanem a tizenegyedikeseket hívjuk meg egy különleges nyílt napra. Az volt a vágyunk, hogy pünkösd előtt egy kicsivel, az egyház születésnapjához közel, a Szentlélek kitöltetésére várva egy kis jó lelket vigyünk a gyerekek közé. Így lett tavaly az első egyetemi nyílt nap. Én magam is nagy örömmel hallgattam, hogy miközben a gyereklétszám csökken, itt nyolc százalékkal nőtt az egyetemre jelentkezők száma. A rektor helyettes asszony szavaival "ezek mind jó gyerekek", tehát olyan értékrenddel, életvitellel, amely a közösségnek is segít. Örülök, hogy most második alkalommal is megrendezhettük ez a nyílt napot. A tavalyi tapasztalat alapján újítottunk is egy kicsit: "püspöktelenítettük" a rendezvényt. Az idén az egyetemi lelkészség lelkipásztorai szolgálnak itt. Rábíztuk ezt a feladatot a fiatal lelkészekre, hiszen ez már igazán az ő világuk.
Kiss Gábor: Azt szeretnénk, hogy a diákok jól érezzék magukat Miskolcon, akár miskolciként járnak erre az egyetemre, akár az ország más részeiből jönnek, esetleg a határon túlról érkeznek ide. Megítélésünk szerint ehhez hozzátartozik a lelki egészség is, és az, hogy a hitük megélésére a felsőoktatásban is legyen módjuk. Az egyházak ilyen programokon megszólítják a középiskolásokat, és ez hozzátartozik a város pezsgő életéhez, ebben az esetben lelki életéhez is.

Hírek
Gulyás Lajos ötvenhatos mártír református lelkész életéről tart előadást Erdős Kristóf május 11-én, azaz ma 17 órakor a Mosonmagyaróvári Gulyás Lajos Kollégiumban.

A vallás és politika előadássorozat keretén belül Szalai András tart előadást az iszlám és a politika összefüggéseiről május 12-én, csütörtökön 13 óra 40 perctől a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen.

Hangoló szemináriumot tartanak a Zsinati Ifjúsági Iroda szervezésében május 17. és 19. között Balatonszárszón, az SDG Konferencia Központban.

A Történelmi Emlékhelyek Napjához kapcsolódva a történelmi személyek síremlékeit rejtő kripta is látogatható lesz május 14-én, szombaton 14 órától Budapesten, a Kálvin téri templomban. Ugyanott 16 órától az orgonával ismerkedhetnek az érdeklődők, 18 órakor pedig Bódiss Tamás orgonahangversenyét hallgathatják meg.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa az idén is megszervezi pünkösdi zenés vigíliáját Steinbach József igehirdetésével május12-én, csütörtökön 15 órától Budapesten, a Magyar tudósok körútja 3. szám alatt.

Nyilvános pünkösdi bibliaolvasást tartanak ismét pünkösdhétfőn 14 órától Budapesten, a Kálvin téri templom lépcsőjén. 17 óra 30 perctől a templomban orgonahangverseny majd 18 órakor ökumenikus istentisztelet zárja az ünnepet.

A VI. Pápai Ökumenikus Napot rendezik meg május 16-án, pünkösdhétfőn Pápán, a Fő téren és a Szent István Római Katolikus Általános Iskolában.

Diákpünkösd lesz ünnepi igehirdetéssel, énekléssel, koncerttel május 13-án, pénteken 12 órától Miskolcon, a Városi Sportcsarnokban.

A Gárdonyi Életműkoncertek sorozat keretében az egyházmegyei énekkari találkozóval összekötve ad improvizációs orgonahangversenyt Gárdonyi Dániel május 16-án, pünkösdhétfőn 16 órakor Kecskeméten a református templomban.

Bűnbánat, irgalom, örök élet címmel tart beszélgetős hangversenyt Karasszon Dezső orgonaművész május 11-én, azaz ma este 18 órakor Debrecenben, a Füredi úti református templomban.

Jótékonysági hangversenyt adnak a Károli Gáspár Református Egyetem kórusai ma este 19 órakor Budapesten, a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának Dísztermében, a Ráday utca 28. szám alatt.

Az Una Barca Énekegyüttes ad hangversenyt május 16-án, pünkösdhétfőn 17 órakor a látrányi református templomban.

Fekete Ágnes áhítata:

"Gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát… Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét." 2Timóteus 1,6-7

Mi a félelem? Úgy is meg lehet fogalmazni, hogy valamiféle balsejtelem. Sőt inkább balsejtelem sorozat… Az ember aggódik: mi lesz ebben a helyzetben, de utána azért aggódik, ami abból majd következik. Leesik egy pohár: hogy tüntetem el a szilánkokat? Mi van, ha észreveszik? És az ember egy hosszú aggódásfonalat sző magában, ami tele van csomókkal. A félelem talán a legjobban egy csomós kötélhez hasonlítható… Amikor félünk, ösztönösen rászorítunk erre a kötélre, magunkban jajgatunk, és a csomó csomóját is képesek vagyunk megalkotni.
Amikor Jézus azt mondja a tanítványoknak, ne féljetek! Ez azt jelentette, hogy engedjétek el ezt a kötelet! Engedd el mindazt a szörnyű aggódáshalmazt, amiben élsz! Engedd el azt, hogy meg kell oldanod a dolgokat! Engedd el azt, hogy te vagy a nem tudom kicsoda! Engedd el, hogy tiéd ez a világ, a családod, engedd el a félelmet!
A gyerekek cserkészvezetők, és egyszer hazajöttek egy cserkésztáborból, és amikor valami aggódás volt, csak ezt kiabálták, 5Mózes 15,3 – mert ott ez a mondat van: "engedd el!" Azóta otthon nálunk ez egy ilyen vicces mondás, ha valamitől félünk, mondjuk, főzök, és éppen leégett a rizs, és elhangzik a jelszó: 5Mózes 15,3: Engedd el!
Az elengedett félelem helyébe erőt, szeretetet és józanságot akar adni Isten. Az erő, amely folyton hatni akar: nem nyugszik bele, nem zárkózik be. A szeretet, amely egy vonzerő, és a józanság, amely tiszta gondolkodást jelent.
Timóteusnak szólt ez a mondat eredetileg, aki megijedt a gyülekezetétől. Megijedt a vitáktól talán, nem tudjuk pontosan a helyzetet. Mindenesetre a levél Timóteust bátorítani akarja, hogy ne hagyja ott a tisztét, ne csüggedjen el, hanem erővel képviselje a hitet. A LÉLEK egy nagy folyójának a patakjai ezek: az erő, a szeretet és a józanság.
És tényleg ez a három, ami a mi világunkból is hiányzik, talán épp félelmeink miatt. Olyan erősen fogjuk mindazt, ami miatt aggódunk, hogy egy helyben topogunk, és nem lesz erőnk szeretni, és nem lesz erőnk józanul gondolkodni. De ha ez így van, akkor sem hátulról kell kezdeni az újraépítkezést. Sokszor ezt tesszük pedig. Elkezdünk számolni, józanul gondolkodni, aztán ehhez egy kis szeretetet ragasztunk, és végül összeszedjük minden erőnket, hogy valami mást tegyünk, mint amit eddig. A történet fordított. Isten megadja az első lendületet, ha képesek vagyunk egyszer elhagyni aggódásainkat, akkor a szeretet még tovább lök, és mindeközben és mindennek a sornak a végén józanul végiggondoljuk az életet.
Ha valakit megbántottam, soha sem a józanság fog az igazi bocsánathoz elvezetni. Először erőt merítek, aztán kérem Istentől a szeretetet, végül józanul meggondolom, hogy hol vagyok én ebben a történetben, és hol a másik. Csak ez a jó sorrend. Különben csinovnyikként a másik nyakára járhatok, és soha el nem engedem sem a másik, sem a saját vétkemet. Isten erőt ad nekünk a félelem helyett, reméljük, hogy így van ez és így lesz ez Pünkösdkor! Ámen.