2018-05-02

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Sok jó könyv van, sok jó író van, de mindeni számára vannak talán olyanok, akikhez, amikhez különösen kötődik. Hamvas Béla az a magyar gondolkodó, akinek könyvei sok ember könyvespolcán az elsők. Idősebbeknek talán még megvannak a szamizdat példányok is, mert hatalmas lelki táplálékot jelentett az ő viszontagságokban is tiszta szelleme a kommunizmus idején. Az idén ötven éve, hogy meghalt. Fabiny Tibor, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora sokat írt Hamvas Béláról, itt is ott is felbukkannak képei, hasonlatai. Vele beszélgettem róla. Először azt kérdeztem, hogyan ismerte meg Hamvas Béla írásait?

Fabiny Tibor: Úgy adódott, hogy én angol-könyvtár szakos voltam, mert annakidején a latin tanárnőm ezt mondta: "Tibor, neked a bölcsészkaron a helyed, de mivel édesapád lelkész, nehogy tanár szakra jelentkezz, a könyvtár szak biztosabb." Ötödéves voltam, amikor a könyvtárban éppen Reisinger János ügyelt, akkor katolikus volt, a Vigília folyóirat munkatársaként is már sokat publikált. Egy kulcsot leadtam neki, majd elkezdtünk beszélgetni, és értékes barátság szövődött egy pillanat alatt. János mindig adott nekem valami olvasmányt, így adta kezembe Hamvas Béla írásait kéziratban, amely szamizdatként terjedt akkoriban.
Fekete Ágnes: Én is így kaptam gépelve az elsőt.
Fabiny Tibor: Itt van egy ilyen gépelt példány. Elkezdtem olvasni, és azt vettem észre, hogy hatalmas tudás van ebben az írásban, de ez a hatalmas tudás egyáltalán nem hoz zavarba, hanem megérinti a szellememet. Nagyon hálás vagyok neki, mert megtanultam, hogy az indiai elgondolás szerint különböző kasztok vannak, és a brahman, az igazi, az a legmagasabb kaszt, az a szellemi ember. Ő a kasztokat is aktuálisan értelmezte. Ez a politikai rendszerváltás előtti időszak volt, és akkoriban már mindenki "mozgolódott". Én is jártam szabadegyetemre, úgynevezett "repülő egyetemre", ezek különböző lakásokon voltak. Az egyházakban is azt éreztem, hogy a politikai diskurzus dominál, és nem annyira a szellemi diskurzus. Ebben az időben, a rendszerváltozás után például a családomban is többen lovagok lettek, ám Hamvas alapján én úgy láttam, hogy lovagok a ksatrijának a kasztja, és a politikusoké, azoké, akiknél a lojalitás az elsődleges. Hamvas a brahmani életet élte és adta tovább: ő fütyült a világra, s annak értékrendjére. Tudjuk, hogy hatalmas életműve volt már a háború előtt. Megjelent A láthatatlan történet című könyve. A második világháború alatt lebombázták a lakását, és elégett a hatalmas kéziratgyűjteménye. Ekkor írta meg az újabb műveit, és tudta, hogy egyre inkább az íróasztal fiókja számára ír. A negyvenes években Lukács György teljesen eltávolította a szellemi életből, és ha Lukács György kimondta az ítéletet, akkor ez azt jelentette, hogy Hamvas Bélának nincs helye a magyar kultúrában, így a könyvtárosi állását is elveszítette, és elment raktárosnak, ahol szanszkritul olvasott és írt, és fütyült a dolgokra. Szabad ember volt. A szellem embere mindig szabad. Azt tanultam meg tőle, hogy szellem emberének kell lenni: Nem beállni a sorba.

Fekete Ágnes: Nem zavar, amikor indiai vallási fogalmakkal operál Hamvas?
Fabiny Tibor: Nem, mert minden olyan ember szellem, – mondhatjuk azt is, hogy értelmiségi – aki elsődlegesen az élet értelmén gondolkodik. Ha így van, akkor is szellemi ember, azaz brahman, ha történetesen virágárus kislány is az illető. De valóban vigyáznunk kell, mert sokszor a divatos, "édesvizű", ezoterikus irányzatok izgalmasabbak tűnhetnek, mint az úgymond "unalmas, száraz, nyakas kálvinista" vagy "dagályosan lutheri tanítások".
Fekete Ágnes: Kisajátítják Hamvast az ezotéria számára?
Fabiny Tibor: Sokan igen. Éppen ezért az özvegye például nagyon óvatosan adott csak ki kéziratokat.
Fekete Ágnes: Sajnos, Hamvas alkalmas a kisajátításra.
Fabiny Tibor: Furcsa módon mégse kerül be a kánonba igazán. Az egyetemeken ma is csodabogár az, aki Hamvassal foglalkozik.
Fekete Ágnes: Mert ő egy esszéista volt igazából.
Fabiny Tibor: Igen. Nem lehet őt besorolni, és nem tudnak vele mit kezdeni. Viszont, érdemes Hamvast olvasni. Én nagyon fiatalon, huszonöt éves koromban olvastam mintegy öt éven keresztül, és mint a szivacs szívtam magamba. Itt vannak a jegyzeteim! Ez itt például "A melankólia anatómiája". Ő komoly figyelmeztetés ma a lelkészek számára is, hogy nem helyezkedni kell, és politikai pozíciókat nyerni, hanem a szellem emberének kell lenni. Abban a pillanatban vége a szellemnek, amikor valaki valamilyen érdektől vezérelve, a saját érvényesülés érdekében vállal tisztséget és pozíciót.
Hamvas azt mondta, hogy a szellem embere nem megy, hanem hozzá mennek. Ő nem udvarol másoknak, hanem őt keresik fel. Hamvas lakása is ilyen volt: Mentek hozzá az emberek, és kéziratot kértek. Volt körülötte egy művészi kör, tudjuk, hogy Weöres Sándorra is hatott.
Fekete Ágnes: Nagyon sok ember megijed attól, hogy Hamvas gondolatai nagyon nyitottak. Ugyanakkor eljut a keresztyénségig.
Fabiny Tibor: Igen. Sokan attól félnek, hogy a hamvasi gondolkodás egyfajta szinkretizmusnak tűnik. Komolyan vette a szent könyveket. A hagyományban látja meg ezt az ősforrást, és valóban kritizálja a történeti kereszténységet, amely megromlott, de az evangélium számára a csúcs.
Fekete Ágnes: Szabad nyitottnak lenni a világvallások felé?
Fabiny Tibor: A keresztyén ember legnagyobb baja, ha zárttá válik. Ez nem azt jelenti, hogy ne legyen meggyőződése. Mindig azt mondom a nagyon magabiztos testvéreimnek, hogy Jézus is tudott meglepődni. Gondoljunk a kánaánita asszonyra, akinek azt mondta Jézus, hogy csak a választott néphez jött. Erre ő azt válaszolta, hogy még a kutyáknak is van eledel az asztalnál. Jézus megállt, és ezt mondta: Ekkora hitet még nem tapasztaltam. A katona hitén is meglepődött. Jézusban is ott volt ez a nyitottság. Sohasem volt szemellenzős. Azt csinálta, amit egy jó próféta, hogy nyugtatja a megriadt lelkeket, de ugyanakkor nyugtalanítja a magabiztosakat. Ne legyünk farizeusok, ne legyünk szuperkeresztyének, ilyen kegyesek, olyan kegyesek, katolikusok, reformátusok vagy evangélikusok, ez visszaüt azonnal. Nem az a jó, ha minden szempontból tökéletesen evangélikus, minden szempontból tökéletesen református, megfelel teljesen a katolikus elvárásoknak, hanem ha Krisztusé. Azt mondom, hogy én katolikus vagyok, csak wittenbergi katolikus, te katolikus vagy, csak genfi katolikus!
Fekete Ágnes: Merthogy a katolikus egyetemest jelent.
Fabiny Tibor: Egyetemesek vagyunk, amennyiben Krisztus követői vagyunk, Krisztusból valók vagyunk, de amennyiben mindenki a maga büszkeségére épít, akkor ideológiává válik a hit, és akkor annak a foglyává leszünk. Tehát ez a nyitottság és szabadság szükséges, hogy nem a saját hitemben kell hinni. Ha a saját hitemben hiszek, akkor önmagam körül forgok. Sok ismerősöm van, aki úgy tud gondolkodni, hogy ő mit mondott erről valamikor régebben, és azt előkeresi, miközben nem figyel oda, hogy mit mond a másik. Minden embernek van egója, a vallásosnak is, de még a vallásos egónak is le kell épülnie. Ezt lehet Hamvastól megtanulni.
Fekete Ágnes: Végülis ő azért keres más vallásokban is, mert azt az őshagyományt keresi, amely pont ezt az egó-vesztést okozza?
Fabiny Tibor: Így van! Ami általánosan emberi! Nem azért vagyunk emberek, hogy keresztények legyünk, hanem azért vagyunk keresztények, hogy emberek legyünk. Ha igaz, hogy Krisztus az ember, "az ecce homo", és igaz, hogy a bűn álarca rakódott az emberi arcra, akkor Krisztus engedelmessége visszaadja az eredeti eltemetett istenarcot, ahogy Reményik Sándor is mondja. A hitnek nem az a célja, hogy kipipáljuk: Most tizenöt embert áttérítettem, megtérítettem. Hívővé válni sokkal könnyebb, mint hívőnek maradni. Mindennap meg kell térni! Az egóm állandóan újratermelődik, mindennap meg kell újra küzdeni azért, hogy nyitott legyek.

Fekete Ágnes: Végülis Hamvas is azt mondja, hogy a keresztyénség, Krisztus és a megváltás, az a csúcsa az emberi szellemvilágnak.
Fabiny Tibor: Igen. Ugyanakkor azt is mondja, amit ma is egyes irányzatok, amelyekkel nem értek egyet, hogy a jézusi kereszténység szemben áll a páli kereszténységgel. Mondván, hogy Pál kidolgozta a megigazulás tanát, és hogy az egyház egy torz intézmény. Az egyház eltorzult intézmény lehet. Shakespeare-t szoktam idézni egyébként: "Édes mézet ecetté ront a kontár; Rothadt liliom büdösebb a gyomnál." (XCIV. szonett) Bizony, a megrothadt kereszténység büdösebb, mint a gyom. Ott leselkedik állandóan a képmutatás lehetősége. Azonban az igazi keresztyénségben az egyháznak óriási szerepe van.
Fekete Ágnes: Egyébként Hamvasnál az EGYHÁZ, amit ő nagybetűvel ír, nagyon fontos fogalom: Ez az igazi egység.
Fabiny Tibor: Igen. Hitvallásunkban is mi a három személyről szólunk, és mondjuk: Hiszem az egyházat. De azt nem mondjuk, hála Istennek, hogy hiszem a Szentírást. A betű szerinti tévedhetetlenséget csak a Chicagói Nyilatkozat vallja, amelyet sajnos itthon is elég sokan támogatnak. Tisztelem őket, komoly emberek, de ez félreviszi a hitünket, mert eltolódik a hitünk centruma Krisztustól a Bibliába. Bármennyire is szeretjük az Írást, az Írás magyarázata nagyon fontos, de azért első volt a szóbeli hagyomány, és csak utána lett az írott Ige, és az írott Ige is azt igényli, hogy ismét szóvá váljon. A betűnek, mintegy ki kell ugrania a nyomtatott formából, és lélekké kell válnia.
Fekete Ágnes: Ezért fontos Hamvasnak a hagyomány, merthogy a szóbeliség volt először?
Fabiny Tibor: Pontosan. A hagyomány arról szól, hogy a szövegeknek számomra van üzenete. Ha valaki szemorvos, és a feleségének szembetegsége van, akkor is gyönyörködik a szemében. De amikor szemorvosként operál, akkor el kell magát vonatkoztatnia az érzelmeitől. Az egész ember sohasem lehet csak professzionális kutató, mindenki csak egy rövid ideig szakember. A hagyomány az egy kórus! Ha ennek a kórusnak a részeseivé válunk, akkor énekeljük a Bárány énekét, és nem mondjuk másokra, hogy azok a régi kor emberei, ezért másképpen gondolkodtak. Ők spirituálisan a kortársaink. Mondja a spirituálé is: Ott voltál, amikor megfeszítették Őt. Nem szabad az új bűvöletében élni: Ha ezt mondják a legújabb kutatások, akkor ez biztos jó és modern, posztmodern, sőt poszt-posztmodern. Mennyi erőt ad nekünk az, hogy Szent Ágostonnal együtt olvassuk a zsoltárokat, együtt élünk.
Fekete Ágnes: Tehát a hagyomány azt jelenti, hogy egyfajta időtlenségbe kerül bele az a szöveg?
Fabiny Tibor: Pontosan! Így mondja Hamvas: A történetiség darabokra szabdalja az időt, a hagyomány pedig azt jelenti, hogy egyidejűleg állok ebben a folyamban. A mai kultúrát a média nagyon ügyesen kisajátítja. A zsurnál-kultúra, az egy szubkultúra! A mélykultúra nem lehet divattá zsurnalisztafogásokon keresztül. A médiát lehet jó dolgokra használni, de a média rabjává válni, az egy borzasztóan nagy kísértés. Úgy szokták mondani, hogy akkor vagyok valóságos ember, ha látnak a tévében, de addig nem vagyok igazán ember. Ha már a tévében látott, akkor valóságos vagyok? A virtualitás és a valóság teljesen kicserélődik.
Fekete Ágnes: Ezt nagyon bírálta Hamvas!
Fabiny Tibor: Hogyne! A zsurnalizmus, mint egy alacsonyrendű, ösztönöknek hízelgő, és ugyanakkor érdekeket szolgáló, önérdekeket szolgáló kultúra nagyon szemben áll a szellem méltóságával. A lovag mozog, megy, a szellem az mozdulatlan. Ahhoz viszont mennek, és Hamvas ezért fog később is hatni, még akkor is, ha divatok jönnek-mennek, és felkapják, de hosszútávon az ő jelenléte nyugtalanító jelenlét a kultúránk világában. Ne a személyt nézzük, hanem azt az irányt, ami őt ebbe juttatta.

Fekete Ágnes: Híreink élén a most esedékes adóbevallásokkal kapcsolatosan beszélgetünk. Hegedűs Márk azt kérdezte Bogárdi Szabó István püspöktől, mi a véleménye arról a változtatásról, amelyben idén csak egyszer kell nyilatkoznunk arról, hogy egy-egy egyház számára, például a Magyarországi Református Egyház számára adjuk adónk egy százalékát. Ez a nyilatkozat egészen, visszavonásunkig érvényes lesz.

Szabó István: Európában ismeretes ez a gyakorlat, így van Németországban, Svájcban, Ausztriában és Olaszországban is. A korábbi években minden egyes adóbevallás elkészítésekor nyilatkozni kellett, vagy lehetett az adó egy százalékának felajánlásáról. Ha valaki nyilatkozik, akkor kap a hatóságtól egy visszaigazolást, hogy ezt regisztrálták. A kormányzat elkészíti kinek-kinek az adóbevallását, értesítik, megtekinti az illető, és ő jóváhagyja, elfogadja, akkor még eddig nyilatkoznia kellett az egyháznak szánt egy százalékról minden évben. Most viszont azt mondtuk, hogy legyen elég egyszer jeleznie visszavonásig. Tavaly, amikor a Református Egyház és a Kormány megállapodását készítettük elő, akkor ez már tételes kérdés is volt, és örülünk neki, hogy a Kormányzat elfogadta ezt a felvetésünket. Az alapítványnak vagy egyesületnek fölajánlott egy százalékról azonban minden évben külön kell nyilatkozni. Arról az egy százalékról én is minden évben töprengek, hogy most a cserkészcsapatnak, a Bethesdának, vagy valamilyen alapítványnak ajánljam föl? Kinek adjam azt az egy százalékot? A Református Egyházon még nem tűnődtem el. Hozzáteszem, hogy én mindig így szoktam a gyülekezetben is hirdetni, hogy rendelkezzenek róla, hiszen ez már a befizetett adó egy százaléka, és nem egy plusz összeg.
Hegedűs Márk: Az elmúlt évben nyolcszázkilencven millió forintnyi felajánlás érkezett. Hogyan oszlik el ez az egyházban? Mire költi el az egyház ezt az összeget?
Szabó István: Többé-kevésbé mind a négy egyházkerületünkben ugyanazok a szerkezetek érvényesülnek. Például nem nagymértékben, de ebből az összegből tudunk rekonstrukciókat, parókia-, templomfelújításokat támogatni. Ezernégyszáz gyülekezetünk van, tehát ha elosztjuk, akkor ez már nem egy olyan nagy összeg, de mégis tudunk adni. Tudjuk javadalom kiegészítéssel támogatni ebből azoknak a lelkipásztoroknak az életét, akik kis gyülekezetben, nehezebb anyagi helyzetek között szolgálnak. Támogatjuk ebből az egyház különböző diakóniai, szociális, egészségügyi tevékenységét. Rendszeresen támogatjuk például a Bethesda kórházat. Tavaly volt például a Csillagpont Ifjúsági Találkozó, amelyre szintén tudtunk adni pénzt. Rengeteg dolog van a református egyházban, például az egyházi adminisztrációra is tudtunk adni, hogy tudjon működni az egyházmegyék vizitációs rendszere. Az egyházmegyék működési költségeihez és a szórványt gondozó lelkipásztorok benzinpénzére most nem kell a gyülekezetektől pénzt kérni. Egyházunk sokrétű tevékenységét az adóhatóságon keresztül támogatják azok az emberek, akik fölajánlják az egy százalékot. Tételes költségvetésben mindig el is tudunk számolni.

Hírek
A VilágEgyetemi Előadások keretében a Tridenti Zsinat határozatairól tart előadást Szepesy László május 4-én, pénteken 18 órakor Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatti református templomban.

Diakónia az egyéni kegyességi gyakorlatunkban címmel rendez konferenciát a Nőszövetség és a Presbiteri Szövetség május 5-én, szombaton 10 óra 30 perctől Budapesten, a Dunamelléki Egyházkerület Székházának dísztermében, a Ráday utca 28. szám alatt.

Vetített képes beszámolót tart a Zambiában töltött 12 évnyi szolgálatáról Keszi Krisztina május 6-án, vasárnap 16 órakor Pesterzsébeten, a Mártírok útja 149. szám alatti Szabótelepi református imaházban.

Tolerancia és ökumené címmel tart tudományos ülést a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Theológiai Szemle szerkesztőbizottsága május 8-án, kedden 10 órától Budapesten, a Magyar tudósok körútja 3. szám alatti MEÖT Székházban.

Vásáry Tamás ad zongorahangversenyt a Protestáns Tavasz 2018. programsorozat keretében május 3-án, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Hold utcai református templomban. Ugyanott május 5-én, szombaton 15 órakor a Gryllus testvérek mutatkoznak be szóban és zenében.

Fekete Ágnes áhítata:

"Minden szőlővesszőt, amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen." János 15,2

Van egy meggyfa a kertünkben, amelyet ellepett a monília. Talán nem voltunk elég körültekintőek, mindenesetre már a második télen azt láttuk ablakunkból, hogy barnás levelek maradtak rajta. Ezek a beteg levelek nem esnek le, nem száradnak el, szinte nem tudnak igazán meghalni a természet körforgása szerint, hanem ragaszkodnak a fához, hogy továbbvihessék a betegséget. Ezek a gombák hihetetlen életerősek. Erősebbeknek tűnnek, mint a fa. A moníliás gyümölcs barna múmiává válik. Ez az egész jelenség számomra szimbólummá lett. Mivel ez a fa éppen akkor betegedett meg, amikor egy emberi konfliktusba keveredtem. Fájdalmasan néztem akkor ezt a fát, milyen szörnyű képe ez mindannak, ami az emberek között történik. Hiszen hányszor van az, hogy az emberi viszonylataink is megbetegednek, és nem tudjuk, mit kellene tennünk. Néztem ezen a fán az elbarnult leveleket és a gyümölcstelenséget. Félelmetes állapot. Olyan, mint amikor az életnek megvan a formája, de már nem tud semmi olyat tenni, nem tud úgy létezni, hogy gyümölcse is legyen. Csak várunk, hogy majd jobb lesz, de valójában semmi sem változik.
Idén aztán egy barátunk beültette a bogarat a fülünkbe: Álljatok neki, és vagdossátok le a beteg ágakat. Az az igazság, hogy már messziről látszott az a rengeteg idő, amit ez majd felemészt majd. Sajnos, szinte az egész fa beteg lett. Valahogy mégis, talán éppen, mivel egy kicsit szimbolikusnak láttuk a fa megbetegedését, elhatároztuk, hogy megpróbáljuk megmenteni. Hosszú órákat, több napot eltöltöttünk azzal, hogy egyesével levágtunk minden beteg ágat. Most pedig hihetetlen öröm látni, hogy a fa él. Ugyan furcsa a formája, de látszik, hogy nem adja fel. Valahogy számomra ez a remény jele lett. Nem az idő old meg mindent. Ez olyan hazugság, amivel magunkat áltatjuk. Inkább az adja meg jövőképünk alapját, ha az ember hajlandó a metszés fáradságára.
A gyereknevelésre is használják a metszés képét. Elkényeztetett gyerek akkor lesz, ha a szülő összetéveszti a szeretet kifejezését az engedékenységgel. Szükség van metszésre a gyümölcsterméshez. A vadonban maga a természet végzi el azt, hogy a növények ne burjánozzanak. Már az Éden kertben is az ember dolga volt az, hogy kialakítsa az arányokat, gondozza, művelje a föld növényeit. Nem csupán a szülőknek, de az élet minden területén, mindannyiunknak szüksége van arra, hogy magunkon erőt véve metsszünk, vágjunk, nemeket mondjunk, megtagadjunk, lemondjunk időnként. Ezek a "nem mondások" és az "igen mondások" alakítják ki életünk arányait, azt a szépséget, amitől mi azok vagyunk, akik. Számos gondja a földi életünknek az, hogy döntéseink mögött nincsen alapos mérlegelés, nem gondoljuk végig, hogy mit is akarunk elérni.
Milyen szép Jézus példabeszéde! A szőlőmetszés lényege nem az, hogy vágjunk, mert az egyházban fegyelemnek kell lennie. Nem úgy oktatja, neveli a tanítványait úgy, mint egy vallásalapító. Nem pontos és egyszerűen követhető szabályrendszert ad át. Hanem meghirdeti a Mennyek országát, amelynek az a célja, mint a szőlőnek, hogy gyümölcsöt teremjen, finom, tápláló erővé váljon, szinte visszavezessen az Édenkertbe. Ezért a célért szükség van a metszésre. A termőegyensúly fenntartása nem lehetséges vágás nélkül. Erre már az egyiptomiak is rájöttek. Ha képként írjuk le ezt a folyamatot, akkor a növekedés és a csökkenés aránya teszi termelhető növénnyé a szőlőt.
De milyen nehéz ezt a képet ma, a 21. században lefordítani. Mert látunk magunk előtt sportolókat, akik hihetetlen önuralommal törnek egy cél felé. De a mindennapi életünkben nincsen jelen annak a gondolata, hogy a növekedésnek és a csökkenésnek az arányát keressük. Persze, a feleslegünket eldobjuk, vagy odaadjuk valakinek, de nagyon nehezen mondunk nemet. Az egész világunk egy óriási igenlésből áll. Legyen minden! Legyen örökélet, legyen minden jó. Ezt görbe tükörként a választási plakátokon is olvashattuk. Mindent ígérő, burjánzó, csak növekvő szőlők vagyunk. Sem a gyümölcs, sem a lélek így soha nem lesz termővé.
Örültem ennek a metszési gyakorlatnak, mert mintha szimbolikusan a fa tanított volna meg minket arra a családban, hogy ezt a folyamatot nem lehet kispórolni az életből. Isten adja, hogy megtanuljuk kimondani az igeneket és a nemeket. Isten adja, hogy ne féljünk attól, hogy a Mennyei Atya bölcsességével levágja feleslegessé vált ágainkat. Ámen.