Két hegy mered az ég felé. Erre a két hegyre ment fel Jézus. A Tábor hegye, a megdicsőülés vagy színeváltozás hegye, és az Olajfák hegye. Az egyiken megérti, hogy a másik felé kell indulnia. Mind a két helyen három tanú is jelen van: Péter, János és Jakab. De az egyiken ott akarnak maradni ezek a tanúk, a másikon képtelenek jelen lenni. Lássuk be, mind így vagyunk ezzel. Életünk delén, amikor örömmámorban érzékeljük, hogy élni jó, bárhogy legyen is ez, mind valami biztos építményt emelnénk. Az életszerelem ködében akár örökké lesátraznánk. De a Koponya-hegy felé tartva menekülünk. Ott nem szeretnénk mindent megélni. A tanúk listájáról egy titkos pillanatban kihúznánk a nevünket. Pedig ez a két tanúság összefügg.
Jézus élete egységes: a mennyei hazától a Golgotáig egy nagy meghajlás volt. A kérdés nem változott egyik hegyen sem: Hogyan tudna egészen önmagát-megosztó életet élni, az isteni hazát pontosan tükrözni a földön? A Tábor-hegyén értette meg, hogy ez csak a teljes erőtlenségben lehetséges. A dicsőség hiteles útja a dicstelenségbe vezet. Amikor az Atya örömében kiáltja: Ő az, rá figyeljetek, ez azt jelenti, hogy ez a hang nem lesz mostantól népszerű.
Mi mind a szeretet tanúi vagyunk. Egymásba fonódó puha szálak közé szövődünk, ezért élünk. Az ember vágyik arra, hogy átadja magát valakinek, feloldódjon a másik szeretetében. Csakhogy ösztönösen csak az érzelmek szintjén tudunk erről a folyamatról. Pedig valójában áldozat nélkül nem létezik mély szeretet. Ha az áldozat momentumát kihagyom az életből, akkor maradnak érzések, gondolatfoszlányok, de valós élet nélkül.
A kereszt jelzi, hogy nincs szeretet küzdelem nélkül. Még Krisztus is vért izzadt, amikor világossá vált számára, hogy az élete, az akarata megszűnik.
Mi gyakran úgy vagyunk, hogy nem szeretnénk ezen a hegyen már tanúskodni. „Éppen én?” Valaki más vigye, kötözze, hordja, gondozza, szenvedjen, betegeskedjen és haljon. Aztán egyszer eljön az a pillanat, amikor az emberben átbillen ez a küzdelem, és ki tudja mondani a Gecsemáné kerti szavak után: Legyen meg a te akaratod!
2023. március 5. – Nagyböjt 2. vasárnapja
Hat nappal ezután Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság. És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, készítek itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok! Amikor a tanítványok ezt meghallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: Keljetek fel, és ne féljetek! Amikor pedig föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.
Miközben jöttek le a hegyről, megparancsolta nekik Jézus: Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a halottak közül.
Kép: Nicola Sarić