2009-11-18

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Sokszor jobban megértünk valamit a szemünkkel, mint az értelmünkkel. A gyerekeken különösen tapasztalhatjuk, mennyire erős megértés az, ha látunk valamit. Ezt az emberi képességet használja ki sokszor galád módon a mai fogyasztói világ. Most egy olyan kiállításra hívjuk hallgatóinkat, ahol jól használják ezt az emberi képességet. A Mai Manó Házban, a Nagymező utcában nyílt egy sajátos Kálvin kiállítás. Fényképekkel mutatják be a magyar reformátusságot. Nagy Villő, a kiállítás munkatársa mutatja be a képeket, persze ezeket látni kellene, de egy kis kedvcsinálónak hallgassák meg tárlatvezetését!

Nagy Villő: Az első képcsoport Bócsi Krisztián képeiből állt össze. Ő szatmári születésű. Először a National Geographic felkérésére készített fotókat a szatmárcsekei temetőről, itt pedig azok a felvételek láthatóak, amelyeket Kincses Károly megkeresésére készített el.

Fekete Ágnes: Miért érdekes ez a temető?

Nagy Villő: Csónakos vagy csanakos fejfás temetőről van szó, aminek az eredetéről semmit sem tudunk. A képek éjjel készültek, ezért a legtöbb ember számára új oldaláról mutatja be a temetőt.

Fekete Ágnes: Itt már egy másik fotográfus képei láthatóak.

Nagy Villő: A ’80-as években jelent meg egy könyv Boldogok, akik házadban laknak címmel. Szebeni Andrást kérték fel akkor, hogy a Katolikus Egyház hitéletét örökítse meg képeken. A könyv sikerén felbuzdulva megkérték, hogy készítse el a reformátusokról szóló sorozatot is. A képek elkészültek, de a rendszerváltás következtében a kiadó elállt a megjelentetéstől. Nagyon boldog volt, amikor Kincses Károly kérésére 20 év után előszedhette ezeket a képeket.
Ezen a Debreceni Református Kollégium egyik diákja látható, talán éppen maga Bölcskei Gusztáv. Kurátorunk azt a címet adta a képnek: Nyilas Misi a Református Kollégiumban. Egy vékony, szemüveges fiút látunk a könyv fölé görnyedni a kollégiumi szobájában, száradó ruhák, kopott asztalok és szekrények között.
Ez egy presbitériumról készült kép: az úrasztali terítőre azt hímezték, a szeretet soha el nem fogy, az asztal körül pedig megtört, morcos kinézetű presbiterek néznek szembe a gyülekezet nőtagjaival.
Hernád Géza a portréfotóiról nevezetes. Őt arra kérte Kincses Károly, hogy keressen fel egy gyülekezetet, és készítsen a gyülekezeti tagokról portrékat. A látogatóban a képeket látva az a meggyőződés alakul ki, hogy a református emberek ugyanolyanok, mint ő. Főleg fiatalokat választott ki, akikkel beszélgetett is. Kiderült, hogy sokan saját elhatározásból, családi indíttatás nélkül kerültek a budai református gyülekezetbe.
Ezek a képek Dudás Szabolcs képei, a Vajdaságban készültek, ő maga is vajdasági származású. A háború idején jött Magyarországra a kötelező hadkötelezettség elől. A legdélebbi református gyülekezetben készültek ezek a fotók. Itt pedig az egyetlen, Szerbiában található vallási, közoktatási intézmény látható.
Ez egy gyászjelentés a templom előtt, két tökéletesen magyar nyelvű ember szerb gyászjelentése. A magyarság szempontjából pusztuló falut örökít meg.

Fekete Ágnes: Sorrendben írták, megőrizték a névsort. Bisák Endre, Bisák Márton.

Nagy Villő: Fekete András ebben az évben utazott le a Debreceni Református Kollégiumba, és ott készítette képeit a szorgalmasan tanuló diákokról, focizó, jóízűen falatozó gyerekekről.
Túry Gergely riportfotós, és a Bethesda Gyermekkórházban készített képeket. Egy keddi napon beszélte meg a főorvossal a fotózás körülményeit, és még azon az éjszakán gyermeke eltörte a kezét. Az egyik képen a kisfia látható, amint a műtőből tolják ki. A kisfiú azóta meggyógyult, a megnyitón is részt vett, az édesapja nyakában ült. Azt hiszem, hogy ha a képek másnap, a megbeszélt időpontban és rendben készültek volna, másmilyenek lettek volna. Nagyon érezhető a fotós érintettsége.
László János légi fotókat készít a magyarországi emlékművekről. Az utazó kiállításunk nagyrészt az ő fotóiból áll majd össze.
Ezek itt a legnagyobb hatású képek.
Haris László Vizsolyba utazott, és egy héten át fotózta a Vizsolyi Bibliát.

Fekete Ágnes: Nagyon sok fotó van, amelyiken egy-egy gesztus vagy apró részlet látható közelről.

Nagy Villő: Igen, ez egyébként is jellemző rá. A mikrokozmoszban mutatja meg a makrokozmoszt. Közelről fotóz festményeket. Kedvenc képem tőle a Tükör által homályosan látunk témában készült. Egy üveg mögül nézzük a képet, és így könnyebben megértjük, mit is akar mondani ez az igeszakasz. A Vizsolyi Biblia ilyen közelről úgy néz ki, mintha textilből szőtték volna, és még a nyomdafesték is nedves lenne rajta. Itt a Vizsolyi Biblia egy panorámakép közepén látható. A kép egyik sarkában középkori, még a katolikus időkből való Szent László freskó részlete látható, majd a Biblia, és zárul jobb oldalt a templom sarkában a magyar zászlóval, ezzel sajátos magyar összképet ad. 17 fotóból állította össze többnapos munka eredményeként ezt a képet.

Fekete Ágnes: Nagy Villő Kálvin kiállításra való invitálása után következő beszélgetésünk is megmozgatja majd képzelőerőnket. A budapest-káposztásmegyeri templomot jártuk körbe Zámbó András lelkésszel abból az alkalomból, hogy egy jótékonysági koncertet tartanak a templom javára november 20-án, pénteken délután fél 4-től a Zeneakadémia nagytermében.

Zámbó András: Az alsó tér kétszáz fős, és a karzaton is majdnem ugyanennyien férnek el.

Fekete Ágnes: Milyen magas lesz ez az épület? Most még az eget látjuk, ha felnézünk.

Zámbó András: A legmagasabb része talán 9 méteres lesz.

Fekete Ágnes: A torony már készen van, nagyon szép.

Zámbó András: Annak kellett a leghamarabb elkészülnie, mert onnan kiindulva közművesítették az épületet, illetve az a legmagasabb pontja az épületnek. Karácsonyra két gyermek-istentiszteletet tervezünk, mert a hittanosok miatt kétszer kétszáz ember jelenik meg, ugyanis mind az öt óvodában és iskolában jelen vagyunk. A gyülekezetünkhöz persze ezeknek az embereknek a fele nem kötődik szorosabban, kívülálló családokról van szó, akikkel laza kapcsolatban állunk. Szívesen beszélgetnek velünk, ha összefutunk velük. Meghívjuk őket az alkalmainkra, amit persze a legtöbben nem fogadnak el. Fontos lenne ezt a kapcsolatot szorosabbra fűzni, meglátogatni őket, hogy érezzék, törődünk velük is, nem csak a gyerekekkel. Ami jó a gyerekeknek, az a szüleiknek is jó. Óriási a missziói mező.

Fekete Ágnes: A templomépület most azt várja, hogy a sapka a fejére kerüljön.

Zámbó András: Pontosan. Tető kellene rá, és ha az elkészül, már csak a nyílászárók és a burkolat marad hátra. Jó reménység szerint egy-két év múlva készen leszünk. Nagyon várjuk, hogy elkészüljön, mert sok a program, és a gyülekezet életének helyt adó ház csupán egyharmada működik most. A jótékonysági koncerten befolyt összeget is a tetőre fordítanánk, ez a legfontosabb jelen pillanatban.

Fekete Ágnes: Milyen koncertre számíthatnak a támogatók?

Zámbó András: Sikerül megkapni a Zeneakadémia nagytermét, és közel száz résztvevő közreműködésével valósul meg a program. Részt vesz az Akadémia vonósnégyese, a Corvina Consort, Bolyki Balázs, Déri György, a JazzAndMore, amely a Misztrál együtteshez hasonlítható műfajilag, Pálúr János, Szalóki Ági, az Orfeo zenekar és a Purcell kórus Vashegyi Györggyel, és végül, de nem utolsó sorban a saját kórusaink.

Fekete Ágnes: Sok templom épül, sok helyen renoválják az épületet. Mindenki a magáét tekinti az "ügynek". Hogyan tudnád megfogalmazni az "ügy" lényegét?

Zámbó András: Ha valaki kívülről körbejár ezt a templomot, azt gondolja magában, ez egy egyház épülete. Ha alaposabban szemügyre veszi, észreveheti, hogy van egy játszótér is a templom mellett. Szívesen látjuk a gyermekeket.

Fekete Ágnes: Láttam, hogy ki van rakva a játszótér tízparancsolata, ami nagyon tetszett.

Zámbó András: A játszóteret bárki használhatja, aki a tízparancsolatot betartja. Ezek alapvető együttélési szabályokat tartalmaznak. A templom, ahol mi is vagyunk, egy szolga, egy eszköz arra, hogy a találkozások létrejöjjenek, hogy az emberek megismerhessék Istent. Elkezdtünk egy új istentiszteletet, amely rendhagyó a formáját tekintve. A résztvevők úgy ülhetnek le, mint egy kávéházban az asztalok köré. A prédikátor 5-10 percet beszél, utána kérdéseket tesz fel, amelyeket az asztaltársaságban beszélnek meg egymással az emberek. A forma miatt párbeszéd-istentiszteletnek neveztük el ezt az alkalmat. Ez a gyülekezet előszobája, ide olyan embereket hívunk, akik most barátkoznak az evangéliummal, most kezdték el Istent keresni.

Fekete Ágnes: Van reménység arra, hogy a templom építése nyolc év után befejeződik?

Zámbó András: Egyre jobban látszik az alagút vége. Már eddig is használtuk néha-néha a templomot. Ha tető kerül rá a közeljövőben, akkor a nyílászárókra és a burkolatra már csak egy-két évet kell várnunk. Legkésőbb 2011 őszén szeretnénk átvenni a templomot, ami az építés kezdetének 10. évfordulója is lesz egyben.

Fekete Ágnes: Végül két gyermekekkel kapcsolatos könyvet mutatunk be. Az első Nagy Péter, budafoki református lelkipásztor 60 párperces című könyve, amely a budafoki gyerektanításokat adja közre. A lelkipásztor számára is meglepetés volt e kötet megjelenése.
A másik egy kedves hallgatónk, Nagy Károlyné kötete, amelyet Nyíregyházán adott ki kisgyermekeknek a teremtésről. Ez a nagyon igényes könyv felsorolja a teremtés napjait, és arra ösztönzi a gyerekeket, hogy ők is csodálkozzanak el minden megszületett élőlényen.
Először tehát Nagy Pétert hallják.

Nagy Péter: Minden istentiszteleten van egy rövid, 3 perces gyermektanítás, ahol egy egyszerű módszerrel, például egy hasonlattal próbálunk meg elmondani valamit, amit a gyerekek is megértenek. A gyerekeknek még nem könnyű a konkrétumok világából elvonatkoztatniuk. Istenről, Isten szeretetéről, irgalmáról, az életünkről van szó ezekben a percekben. Ezek a rövid tanítások nem kapcsolódnak az igehirdetés textusához: alkalomról alkalomra találom ki a témát.

Fekete Ágnes: Hogyan képzeljük el a jelenetet?

Nagy Péter: Kihívom őket az úrasztalához, körbeálljuk, jó hangosan köszöntjük egymást, ezután hangzik el ez a rövid kis tanítás. Az istentiszteleteket mindig felvesszük, és aztán az Interneten közrebocsátjuk. Így gyűjtötték össze néhányan a már elhangzott tanításokat, legépelték, átnézték. Sok munkájuk van benne, és én erről semmit nem tudtam. A 60. születésnapomra hatvan kis történetet válogattak ki és dolgoztak át, hiszen az élő beszédet úgy kellett alakítani, hogy abban még mindig benne legyek én is. A Harmat Kiadó vállalta a kiadást, tényleg sikerült a meglepetés.

Fekete Ágnes: Milyen szempontokat követsz ezekben a tanításokban?

Nagy Péter: Az, hogy a gyerekek az istentiszteleten szerepeltetve vannak, hosszú időre visszanyúló szokás. Még diákkoromban Németországban láttam, hogyan igyekeznek a gyermekeket a gyülekezet életében bevonni. Persze a gyerek-istentiszteletre ott is mindig kimentek, de az istentisztelet egy részén ott vannak.

Fekete Ágnes: Sok gyülekezetben a gyerekek már eleve be sem mennek a templomba.

Nagy Péter: Így van, nálunk készülnek rá, ezt a rövid időt kibírják, aztán ők is kimennek. Úgy kell őket tanítani, hogy élvezzék és várják. Fontos, hogy megértsék, bár nem könnyű érhetően beszélni. Ha a gyerekek értik, a felnőttek is érteni fogják.

Fekete Ágnes: Ha jól érzékeltem, általában itteni példákat kerestél.

Nagy Péter: Ritkán mondok olyat, amihez nekem nem fűződik élményem, így lesz életszaga egy-egy tanításnak.

A gyerekek tanítása az egyik istentiszteleten:

Nagy Péter: Kérném szépen a gyermekeket, hogy jöjjenek ide hozzám. Gyertek csak bátran! Fogjátok meg egymás kezét! Megvagytok? Jó. Akkor szépen hangosan köszöntsük egymást: Áldás békesség!

Gyerekek egyszerre: Áldás békesség!

Nagy Péter: Elmesélek nektek egy érdekes történetet, ami elsőre talán félelmetesnek tűnik majd, de nem az. Egyik éjszaka kimentem az udvarra, már sötét volt, egy-két lámpa égett. Észrevettem, hogy valami mozog a földön. Először azt hittem, hogy egy sündisznó, de igazából óriási volt egy sündisznóhoz képest. Nagy volt, fekete, bozontos, nehezen lehetett kivenni, hogy mi az. Nesztelenül mozgott, és ahogy figyeltem, azon gondolkodtam, hogy mi lehet az. Géntechnikával megnövesztett óriási sündisznó? Az biztosan nem, gondoltam újra, de eldöntöttem, hogy közelebbről is megnézem, nehogy rászabaduljon valami mutáció a parókiára. Ahogy jöttem-mentem, leesett a tantusz: a fejem árnyékát láttam sündisznónak a sötétben. Persze voltak kételyeim, hogy az-e, de ha nem, akkor mi. Szorongani kezdtem.
Amikor észrevettem, hogy az nem más, mint a fejem árnyéka, arra gondoltam, hogy félünk attól, ami nincs, de amitől félnünk kellene, attól néha nem félünk. Megijedünk a saját árnyékunktól, le akarjuk birkózni, de vannak dolgok, amelyek valóságosak, amelyektől félnünk kellene, mégsem félünk. Például a rossz társaság egy valóságos dolog, attól félni kell. A csibészségek kiötlése, valamelyik társunk elnáspángolása valóságos dolgok, valóságosan sír majd az, akit megvernek. Félni kell attól is, mert valóságos, hogy a gyerekek még éjjel egykor is nézik a tévét. Tudnék még valóságos és félelmetes dolgokat sorolni, de inkább a lényegre hívnám fel a figyelmet: vannak dolgok – sötétség, árnyak – amelyektől nem kell félni, a valós dolgoktól, amelyek ártanak, már sokkal inkább. Arra kell vigyáznunk, hogy ne kerüljünk a rossz dolgok közelébe.
Köszönöm szépen! Áldás békesség! Szaladjatok!

Nagy Károlyné: Mindig is jól rajzoltam. A tanárképzőt levelező tagozaton végeztem el, rajz-biológia szakos tanár lettem, de csak pár évig tanítottam. A rajzot kiváltképpen szerettem tanítani, szerették a gyerekek is, és a kollégáimtól is mindig pozitív visszajelzést kaptam. Amikor az igazgató megnézte az órám, megjegyezte, hogy nagyon fegyelmezettek voltak a diákok. Nem a drákói szigortól, hanem attól, hogy volt kedvük rajzolni. Felállhattak, megnézhették egymás rajzait, elmondhatták a véleményüket, kiállítást is rendeztünk a különlegesen jól sikerült rajzokból. A gyerekeknek mindig nyújtani kell valamit, mint a szivacs, szívják be magukba a tudást, a gondolatokat, érzelmeket. Mindenre fogékonyak.

Fekete Ágnes: A rajz-biológia szakból következett a Teremtés könyve.

Nagy Károlyné: Igen. Az embernek ki kell hoznia magából a legtöbbet. Ez talán az isteni varázsvessző eredménye is. Kikívánkoztak belőlem ezek a rajzok, ez a mondanivaló, el szerettem volna mondani ezt a gyerekeknek. Igyekeztem, hogy a könyv nyelvezete a gyerekek számára érthető legyen, remélem, hogy nem lett gügyögő. Úgy próbáltam meg a nyelvükön beszélni, hogy közben felnőtt számba is vettem őket. A gyermekek mindent fel tudnak fogni, csak egy kicsit más nyelven kell elmondanunk neki, amit szeretnénk.

Fekete Ágnes: A következő könyv a Tízparancsolatról fog szólni?

Nagy Károlyné: Igen, arra is nagy szükség van, mert a morálunk mélyen van. Szerintem, nem lehet erkölcsöt építeni Isten és a Tízparancsolat nélkül. Én egyedül élek, így sok időm van gondolkodni. Racionálisan is meggyőződésem az, hogy csak a Szentírásra épülhet fel az életünk, csak így felelhetünk meg az élet kihívásainak. Ha nem a Szentírással akarom magam meggyőzni, hanem észérvekkel, akkor is megáll ez az állítás.
Még nem tudom, hogy találok-e kiadót, aki a könyvem terjesztésében segít. A családom támogatásával készülhetett el a Teremtés könyve. Isten mindig küld segítőket.

Fekete Ágnes: A könyveket megvásárolhatják Budapesten, a Kossuth Lajos utca 1. szám alatt, a Családok Könyvesboltjában, valamint a Harmat Kiadó könyvesboltjaiban. További híreink:

A több mint 900 éves Johannita Rend mellett működő Johannita Segítő Szolgálat ez évben ünnepli 20 éves újraalakulását Magyarországon.
Jótékony célú zenés áhítat keretében adnak hálát az elmúlt időszakért november 28-án, 17 órakor Budapesten, a Torockó téri református templomban.

A "Csillaghegyi Esték" sorozat keretében Matuska Márton, Újvidéken élő nyugdíjas újságíró tart előadást "Megvert pásztorunk – Adalékok Gachal János torontálvásárhelyi református püspök életrajzához" címmel a Csillaghegyi Református Egyházközség gyülekezeti termében november 18-án, szerdán 18 órától.

Ignácz Rózsa 100 éve született. A református, erdélyi származású írónő emlékére a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeumban ma 17 órakor nyitják meg a centenáriumi kiállítást.

A Párbeszéd Hete programsorozat keretében kerül sor ötödik alkalommal a Szolidaritás Éjszakájára Szegeden, a Dugonics téren november 19-én, este hattól reggel hatig. A program célja többek között a hajléktalanokkal kapcsolatos előítéletek, félelmek megelőzése és megszüntetése.

Egységet építő konfliktuskezelés címmel tart előadást Pálhegyi Ferenc a Bibliai útikalauz a házassághoz elnevezésű előadássorozat keretében november 23-án, 18 órától Budapesten, a Ráday u. 28. szám alatt.

A késő reneszánsz és a kora barokk korából hallhatnak zenei összeállítást a Tabulatúra régizene klub következő összejövetelén november 23-án, 19 órától Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Ahogy már hallhatták jótékonysági koncertet tartanak a budapesti káposztásmegyeri református templom építéséért a Zeneakadémia Nagytermében november 20-án, délután fél négytől.

Balog Zoltán lelkipásztor tart evangelizációs sorozatot "Szállj le hamar!" címmel a Budahegyvidéki Református Egyházközségben november 23-tól 29-ig, esténként 6 órától.

A Kelenföldi Barokk Esték következő alkalmán, november 21-én, 17 órakor Varga László orgonál Weckmann, Bruhns, Bach és Mendelssohn műveket.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát János apostol első levelének 4. részéből.

Testvéreim, ne minden léleknek higgyetek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok Istentől valók-e? (IJán. 4:1)

Fiaink nagy örömmel vettek elő a minap egy játékot, amelyben természettudományos kérdésekre kel válaszolni ahhoz, hogy tovább léphessen az ember a társasjáték tábláján. Boldogan mondják a helyes megfejtéseket helyettem: mekkora a legnagyobb medve, mire képes a gepárd, a lazac, és így tovább. Ők is, és általában az emberek egyre nagyobb csodálattal nézik mostanság a természetet.

Amennyivel kevésbé érezzük, hogy az emberi tettek csodálatra méltóak, annyival erősebben fordulunk az állatok és növények felé. És valóban, sokszor tapasztaljuk, hogy egy állat jobban megérzi ösztönével a veszélyt, vagy a jó eledelt, mint mi, emberek. Pedig ez a belső megérzésnek is nevezhető műszer az, ami megőrzi az életünket.

Szükségünk van valami belső képességre, amely képes szétválasztani az otthont a nem otthontól, az életadót a halált hozótól.

Egy olyan korban élünk, ahol számos szép szót az ellenkezőjére fordít a mindenkit befolyásoló hírközlés. Bemocskolnak embereket, de nem tudjuk pontosan, ki és miért sarazza be éppen az egyiket, míg a másik talán eltűnik valahol. Minden olyan kétes lett, és nem tudjuk, kiben miféle élet lakik. Még a betegségek mellé is kételyek kerülnek, amelyeket eddig tudományosnak hittünk.

A Biblia azt mondja, hogy a lelket csak Isten maga képes megvizsgálni.

Sokszor azt érezzük belépve egy-egy hajlékba, nem jó itt a levegő. Máskor, pedig azt, mintha valami melegség övezne körül bennünket egy-egy ember közelében. Ki fejti meg ezt a titkot? A Biblia szerint, Isten ajándéka az, amikor valaki képes a lélek megítélésére. Nemrég még valamilyen középkori gondolatnak tűnt, hogy a lelkeket szét lehet választani. Talán eretneküldözésre is gondolhattak sokan, de ma, úgy gondolom, teljesen érthető ez a kifejezés: a lelkek megítélésének ajándéka. Szinte ömlik ránk a sajtóból egy olyan lélek, amely bomlaszt, amely elbizonytalanít, félelmet kelt, kétségbe ejt.
Ugyanakkor most ez a szó is ugyanazon rádió hullámain jut tovább. Talán most sokan autóban ülnek, vagy kavargatják a levest, vagy ki tudja, mit csinálnak, és a sok ezer elröpülő szó között hallják az én szavamat is. Ki tudja már, kire hallgassunk?

János apostol azt írja, hogy aki tűzön-vízen át, akár a mártírhalálban is vallja, hogy Jézus a Krisztus, aki testben eljött erre a földre, abban Isten Lelke lakik.
Nehéz mai nyelvre lefordítani ezt az üzenetet, talán valahogy így lehetne: aki a testében és lelkében, egész valójában tapasztalja Isten jelenlétét a földön, aki nem futó élményként, nem csupán az élete egy-egy szeletére vonatkoztatva tapasztalja Isten szeretetét, abban lakhat Isten Lelke.

Ezt a Lelket nem lehet úgy megérteni, mint egy fényképet. Nem lehet tesztelni, vizsgálgatni. Csak akkor kaphatunk jó eredményt arról, hogy valakiben Isten Lelke lakik, ha mi magunk is érintettek vagyunk, ha Isten Lelke bennünk is otthonra talált.

Ezzel szemben a gonoszság nagyon is képes arra, hogy mindenhol megjelenjen. Hat ránk, ott van velünk, és sokszor nem is vesszük észre mennyire a hatása alatt vagyunk. Félelmeket öntenek ránk, látszatvalóságok válnak óriásivá. Árnyékok lesznek valóságos ellenségeink. Isten nem ad félelmet nekünk soha.

Sajnos nagyon kevés ember van, aki józanul képes mérlegelni, és ami lesújtó, ami elvisz a szeretet útjától, azt kidobja az életéből.

Nem kívánom senkinek, hogy átélje a gonoszság rezonanciáját, amikor egyik félelem a másikra talál, akár vallásos köntösben is. Viszont kívánom mindenkinek, hogy Isten adja meg azt a képességet, hogy meghallja Isten Lelkének szavát, képes legyen megkülönböztetni ezt a szót minden mástól, és követni! Ámen.