2004-08-11

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Adásunk alatt kollégáink várják hívásaikat a telefonkészülék mellett a 06/30/333-111-8-as számon. Sokan elutaznak – ha tehetik – mostanában valamerre nyaralni. Mi is egy ilyen utazásból érkeztünk haza. Mások vendégszeretetéből éltünk néhány napig. A nem kívánt vendégeskedés pokollá tud válni. Pedig a Bibliában, de mesékben is visszatérő kép, hogy az angyalok vagy a jó tündérek, mint vendégek érkeznek el az emberekhez, sokszor szinte elrejtőzve. Ha felismerik az idegent, akkor mintegy Tündérországgá válik a világ körülöttük. Kevesen tudják, hogy nem véletlen a mesék és a Biblia képei közötti áthallás. A magyar népmesék gyűjtőjének, Benedek Eleknek fontos volt református hite. Következő riportunk elvezet minket a meseíró szülőházába, Kisbaconba. Szabó Istvánt és Szabó Rékát hallják.

Szabó István: Mindenkit úgy fogadok, hogy Isten hozta Önöket Tündérország fővárosában, Kisbaconban. Először csak gyerekeknek mondtam, azután láttam a felnőttek arcán a mosolyt nekik is. Nem én találtam ki, hanem Elek apó, de mivel én az ő kenyerét eszem és az ő dédunokája vagyok, életem megboldogítója ő, nem tehetek mást – a kosztot, meg a kvártélyt valamivel meg kell szolgálni és valóban érezzék az emberek, hogy Tündérországban élnek. Akárki jön ide, elég, ha figyel, elég, ha egy kicsit is jól érzi magát, azután még jobban érzi magát. Gyerekkoromban azt tanultuk a mesékben, hogy vannak jó tündérek, akik megoldják az emberek problémáit. Azok az emberek, akarják is, hogy boldogabban éljünk. Nagyon prózai dologról van szó: amikor Elek apó 1887-től 1892-ig politikusként, honatyaként működött és a parlamentben a nagyajtai választókerületet képviselte, az igényes magyar oktatásért szólalt fel. Tragikomikumba fordult az egész, saját pártja intézte el. Szerette volna egész Székelyországot Tündérországgá változtatni. Van a dolgozószobában egy fiókos szekrény rézkarikákkal, odamennek a mai gyermekek és játszanak vele, a szülők meg rájuk szólnak. Mondom, hogy ne szóljanak rájuk, mert ennek történelmi hagyományai vannak. Azt hiszik, hogy tréfálok, de nem, mert az "Édes anyaföldem"-ben Elek apó nagyon szépen leírja, hogy már az akkori gyerekek is azokkal a rézkarikákkal játszottak. Az sem baj, ha itt a két-három éves gyerek is játszik, szaladgál. Ha két-három év múlva eljön, akkor már oda is tud figyelni a mesére. Tündérországban nem szabad semmit sem kötelezően végezni. Tündérország attól szép, attól Tündérország, hogy mindenki azt teszi, amihez ért, a bácsi fölszántja a földet, a néni megfőzi az ebédet, a leánya segít neki főzni, a fia megtanulja, hogyan kell szántani. Marci fiának mondja a Testamentumban: "Csak az a valamirevaló egész ember, kinek könnyű a toll és nem nehéz a kasza." Apó bizony a kétfajta munkát egymással pihente ki.

Fekete Ágnes: Egész különleges kapcsolata lehetett – gondolom – a gyerekekkel.

Szabó István: Több rajzon is látni lehet, hogy maga köré gyűjtötte a gyerekeket. Nekem is édesapám mesélt annak idején minden este, sőt még napközben és a fél falu gyerekei is ott voltak. Egyszerűen úgy működik, hogy az egyik szeretetet akar adni, a másik elfogadja.

Szabó Réka: Benedek Elek dédunokája vagyok. Kisbaconban élek, Benedek Elek házában.

Fekete Ágnes: Ahol most vagyunk, ebben a múzeumban. Nagyon megkapott, hogy az előszó tele van bibliai idézetekkel.

Szabó Réka: Elsősorban az az oka, hogy Benedek Elek Testamentuma a fő része ennek a gyűjteménynek és a Testamentumban is a jó Istenre való hitre hivatkozik. Nem beszélve arról, hogy a sírfelirata is ezzel kapcsolatos, hiszen "Jézus tanítványa voltam, gyermekekhez lehajoltam, szívemhez fölemeltem, szeretetre így neveltem". Ezt már halála előtt Elek apó megírta három évvel és elküldte a Cimbora unokáknak egy gyönyörű fényképpel, amit ott láthatunk a török bútoron.

Fekete Ágnes: A Cimbora unokák kik voltak?

Szabó Réka: Azok, akik a Cimborát olvasták, és akikkel levelezett. Annyira közvetlen kapcsolat alakult ki a gyerekek és közte, hogy saját életük nehézségeit is leírták, és ő mindenkinek válaszolt.

Fekete Ágnes: Ez egy újság volt.

Szabó Réka: Igen, a Cimbora, amit 1921-től szerkesztett Benedek Elek 1929-ig, haláláig. Akkor jött haza, amikor nagyon sokan elhagyták Erdélyt 1921-ben és 1922-től vette át Elek apó a Cimbora szerkesztését. Édesanyám, aki a tizedik unoka, hat éves volt, amikor meghalt nagyapa. Benedek Luzáliának hívták, Mucinak becézték. Nagyon korán meghalt sajnos, én már nem ismerhettem nagymamámat.

Fekete Ágnes: Hány közül volt ő a legkisebb?

Szabó Réka: Hat közül, hat gyermeke volt Benedek Eleknek. Három fiú, három leány.

Fekete Ágnes: Mindig úgy mutatja be a múzeumot, hogy a kezében van a Biblia.

Szabó István: Napi kíséretünkben ott van a Szentírás.

Fekete Ágnes: Ez itt az egész levegőben benne van?

Szabó István: Igen, benne van, és mindenkinek elmondom azt, amit akkor el tudok mondani. Van, amikor közlik az elején, hogy nagyon sietnek. Tessék elképzelni, egy madarat kalickába tesznek, és ott tanuljon meg repülni. Ilyenkor csak azt tudom bemutatni, amit látnak és ha akarnak, kérdezhetnek valamit. Jöttek be ide már úgy emberek, hogy el voltak keseredve, mondtam nekik, üljenek le, egy félóra múlva nem így lesz.

Fekete Ágnes: Ezt mi is átéltük, hiszen bejöttünk a múzeumba és a gyerekeink egyből kaptak egy mesét.

Szabó István: Elek apó 70 éves korában kijelentette: én gyermek vagyok. Kicsi falunk, református falu, édesapja, édesanyja és mindenki a faluban református volt. Az első szereplése a templomban már 11 éves korában volt.

Fekete Ágnes: Prédikált 11 évesen?

Szabó István: Annyira rágta a tiszteletes úr fülét, hogy az egyszer a két térde közé ültette, kikérdezgette szépen, rendesen és amikor megfelelt, akkor a tiszteletes úr beleegyezett. Már nagydeák volt apó a Székelyudvarhelyi Kollégiumban. A sátoros ünnepek első napján mindig a helybéli tiszteletes adja az istentiszteletet, a második és a harmadik napon pedig maga a legátus, aki elmegy legációba. Apóka volt például legátus Magyarherbályban. Egy darabig kérdéses is volt, tanár lesz-e belőle, vagy pap. Egyik sem lett, de mind a kettőhöz hűséges volt. Amikor nagydeák volt, összegyűjtötte a környék meséit és mondáit. Azt a munkát végezte ő az irodalomban, amit Bartók Béla vagy Kodály Zoltán a zeneirodalomban.

Fekete Ágnes: Sokan azt mondják, hogy a magyar népmesék nem biblikusak, nagyon sok babonaság van bennük. Mit gondol erről?

Szabó István: A mesékben nagyon sok babonás elem van, de soha nem a puska a hibás, hanem mindig az, aki elsüti. Az egyik mesében van két tündér, az egyik a halál tündére, a másik az életé. Mi ez, ha nem a mi lelkivilágunk? Miért ne lenne ott Jézus Urunk a mesékben, amikor szembetalálkozunk egy öregemberrel, éhesek vagyunk, van egy hagymánk, egy darab kenyerünk és megosztjuk vele. Miért ne? És amikor van egy kút, ki kell tisztítani, vagy például a Kiskakas gyémánt félkrajcárjában – miért ne lenne ott Jézus? Belevetik a tüzes kemencébe, semmi baja nem lesz. Hát tessék meglátni, még az úgymond szürkének mondott hétköznapokban is a csodákat!

Fekete Ágnes: Benedek Eleknek számos leszármazottja él. Most Benedek Jánost, Illyefalva polgármesterét hallják, aki gazdasággal foglalkozva is azt tartja, hogy hit nélkül nincs előrelépés.

Benedek János: A LAM Alapítványnál dolgoztam öt éven keresztül – mint gazdatiszt.

Fekete Ágnes: Mi az a LAM Alapítvány?

Benedek János: Az a Landwirshcaft, agrikultúra és mezőgazdaság – három nyelven kifejezett mezőgazdaság szóból tevődik össze. 1992-ben svájci evangélikus egyházak és romániai magyar magánszemélyek alapították. Célja, a magán mezőgazdaság és a helyi gazdaság fellendítése. Ezt két úton igyekszik elérni, az egyik a hitelezési tevékenység – ezeknek a kamatából pedig működtet egy kétéves gazdaképző iskolát és egy egyéves gazdaasszony képzőt. Ezen kívül még más, rövidebb időtartamú kurzusokat is tart.

Fekete Ágnes: Mindez az egyház kezdeményezésére, vagyis az itteni lelkész kezdeményezésére indult – ha jól tudom. Amikor múltkor beszélgettünk, akkor mondta, hogy nagyon is fontosnak tartja, hogy az egyház és a gazdaság összefüggjön.

Benedek János: Azért gondolom így, mert hosszútávon fönntartható gazdaság nincsen egy bizonyos erkölcsi alap nélkül. Ahol az emberek egymást tisztelik, a szerződést aláírása pillanatában azért írják alá, mert úgy gondolják, hogy azt be is kell tartani – sőt meg vannak győződve, be fogják tartani. Éppen ezért vannak olyan kezdeményezések, például Sepsiszentgyörgyön is, hogy valamely egyházközséghez vagy felekezethez tartozó vállalkozók külön klubot tartanak fenn, amellett, hogy vannak saját üzleti klubjaik. Én ezt nagyon fontosnak látom, mert az egyház szerepe az, hogy kontinuitást biztosítson a közösségekben. Ha a vállalkozók erkölcsükben, szellemiségükben idekapcsolódnak, akkor a vállalkozásuk is hosszútávú lesz.

Fekete Ágnes: Ez tényleg működik így? Az egyház valamiféle garanciát jelent?

Benedek István: Néhány személy – most kiemelném Kató Béla tiszteletes úr személyét – jelent egy olyan referenciapontot, amihez viszonyulni csakis józan gondolkodással, komolyan és becsületesen lehet.

Fekete Ágnes: Végül is akkor van egy húzóember, egy példakép?

Benedek István: Természetesen. Ilyen húzóemberre mindig is szükség van, ez viszi előre a kultúrát is és a civilizációt is, a gazdasági kultúrában is meg kell lennie egy ilyen mércének. Kisbaconi születésű vagyok, 1973-ban születtem. Bizony a legmegtartóbb erő az, amikor az ember tudja, hogy a templomban van egy helye neki és a családjának. Habár a hivatalos rend ezt a templomi ülést nem támogatja, mégis nem hivatalosan ez nagy megtartó erő. Ha tudom, hogy a templomban van egy hely, ahova csak én ülök és senki más, és én sem ülök máshova, az időtlen időkig tartó stabilitási látszatot ad. Lehet, hogy csak látszat.

Fekete Ágnes: Sokan azt mondják, hogy az egyháznak nem ez lenne a dolga. Nem a lelkész dolga, hogy gazdasági ügyeket vezessen.

Benedek István: Az egyház azért van benne a gazdaságban, mert az egyház maga, a személyei által, egy kényszervállalkozó. Az 1989-es változások után szükség volt egy vállalkozói rétegre. Természetesen rengeteg olyan vállalkozás indult, amely eleve nem a tisztességes üzletelésen és a termelésen alapult, ezek be is buktak általában. Éppen ezért kényszervállalkozóként lépett az egyház a színpadra. Konkrétan Illyefalván azért, mert itt is, mint minden más faluban, a változások után megpróbálták szétszedni a kollektív gazdaság vagyonát. Adottak voltak az állatoktól kiürült épületek, hiszen a mezőgazdaság teljesen magángazdasággá alakult át. Akkor azokkal a hatalmas épületekkel valamit kezdeni kellett. Így például az illyefalvi kollektív gazdaság minden egyes épületében valamilyen vállalkozás működik. Szerencsés az a község, amelyben ez így történt. Sajnos nagyon sok helyen földig rombolták ezeket a kollektív épületeket, és ott láthatjuk is, hogy nem alakult ki más alternatív gazdaság. Nagyon sok helyen a pap, a tiszteletes volt az a személy, aki megálljt intett az embereknek, hogy ne szedjék szét tégláról-téglára és cserépről- cserépre, hanem egyben tartva próbáljanak meg valamit kezdeni az épületekkel. 1990-1991-ben még a nagyipari mammut vállalatok éltek és virágoztak és nem volt kényszer, hogy most valami újhoz kell kezdeni.

Fekete Ágnes: Miért van, hogy Magyarországon ez abszolút nem így volt. Nem volt az, hogy az egyház bármilyen gazdasági tevékenységbe beállt volna?

Benedek István: Magyarországon más volt, ugyanis nem adták vissza a magángazdáknak az épületeket, – legalábbis az ország legnagyobb részén – hanem kárpótlási jegyekben nyilvánult meg a történelmi igazságtalanság orvoslása. Éveken keresztül ugyanúgy működtek tovább, sőt, pillanatnyilag is vannak még ilyenek, ahol ugyanazon a helyen ugyanazokkal a szakemberekkel működnek, mint az 1980-as években. A mindennapi történésekben vannak olyan kihívások, amikor csak a jó Istennel kettesben maradva lehet eldönteni, hogy mi az, amit leginkább meg kell tenni. Ezek főleg a globális gazdasági tendenciák, a liberális doktrína alapján érintik az embert. Ezeket úgy tartom, hogy nem a helyi közösségek megmaradását szolgálják, hanem egy multinacionális trendet képviselnek. Ezekkel szemben, ha az ember meg akar állni és alternatívát kíván nyújtani – persze nagyon sok, magát modernnek valló ember azt mondja, hogy ezekkel szemben nem lehet ellenállni -, ha mégis akar, akkor kettesben kell maradjon a jó Istennel, esetleg még a Szentírást is elő kell vegye és egy-egy prédikációt meghallgatva, újra megerősödik. Ez a periódikus megerősödés, vasárnapról-vasárnapra vagy ünnep napról-ünnep napra újabb hitet, elemózsiát ad egy hétre, hogy tovább gondolkodjon az ember, hogy habár a legkönnyebb az volna, hogy mindent eladni a külföldieknek, mindent egy multinacionális konszern hatáskörébe bocsátani, mégis meg kell tenni, hogy helyi érdekeket érvényesítsünk ezekkel szemben.

Fekete Ágnes: Tudna erre konkrét példát mondani?

Benedek István: Romániában a tejfeldolgozó szektor nagyon fölaprózott. Valamikor minden megyében volt egyetlen egy megyei állami tejfeldolgozó vállalat, a privatizálás során több tíz vállalatocska létesült megyénként. Viszont azt látjuk, hogy a multinacionális konszernek több országra kiterjedő hálózata egyszerűen bekapja a tejfeldolgozó ágazatot. Pillanatnyilag Magyarországon összesen négy cég vásárolja föl az összes tejet, és ha szűkül a fölvásárlók köre, akkor nagyon nagy a hajlandóság a kartellalakításra. A kartellalakítás pedig az árak mesterséges kézbentartását eredményezi.

Fekete Ágnes: Felnyomják az árat – magyarul.

Benedek István: Pontosan. A Danone például két évvel ezelőtt jelent meg Kovászna megyében. 20-25 százalékkal drágábban tudták eladni neki a nyerstejet. Viszont ennek az évnek a tavaszán, májusban mindenfajta előzetes egyeztetés és értesítés nélkül azt mondta, hogy a következő hónaptól a tej ára ennyi és punktum! Viszont egy olyan vállalat, amelynek a tulajdonosa helybeli, falubeli vagy szomszéd falubeli és ismerjük a rokonságát és ő is a mienkét, az nem teheti meg ezt az egyik napról a másikra, és itt, amikor az erkölcs, a közösség beleszól a gazdaságba, nem biztos, hogy rosszul szól bele. Az a pénz, amely olyan csábítónak tűnt, és amely befolyt, nem javít olyan lényegeset az itt élő emberek helyzetén, hogy azt mondhatnánk később, hogy no, ez megérte.

Fekete Ágnes: Mondta, hogy Benedek Eleknek leszármazottja.

Benedek István: Az én üknagyapám és Benedek Elek voltak édestestvérek. Mindketten Budapesten végezték a közgazdasági iskolát, Benedek Elek onnan országgyűlési képviselőnek lépett tovább, az én üknagyapám pedig közjegyzőnek. Nekem mindig egy tervem az, hogy a kisbaconi Benedekeknek egy nagy találkozóját összehozzuk. Jó volna egyszer összehozni. Benedek Elekről kettős kép él Kisbaconban: a mostani embereknek az elődei ismerték személyesen is és a székely ember azt, aki közüle kiemelkedett egy kissé, tehát harisnyásból, nadrágos emberré lett, azt sohasem szerette. Inkább behozott másokat.

Fekete Ágnes: Erdélyi kirándulásunk után Magyarországon itt is egy egészen sajátos világban jártunk, a ma befejeződő Diáksziget Közös Pont sátrában, ahol a keresztény hitet próbálták hitelesen képviselni a fiatalok. Édes Árpád egyetemi lelkészt hallják.

Édes Árpád: Idén ötödik alkalommal vagyunk kint a Szigeten. Ez a Közös Pont Misszió sátrát, az evangélikus, katolikus, református fiatalok a történelmi egyházak hivatalos képviseletét jelenti a Szigeten. Ebben az évben már a baptisták is együtt munkálkodnak velünk. Személyesen számomra ez az első ilyen szigetes élmény.

Fekete Ágnes: Milyen ott kint lenni? Furcsa lehet egy ilyen nagy kavalkádban jelen lenni.

Édes Árpád: Megüti az embert ez a hangulat. Töményen lehet találkozni a kortárs ifjúsági kultúrával, és azzal is szembesülhet – mondjuk – egy magamfajta lelkész, hogy mennyire nem ez a valóság vesz körül nap mint nap, ugyanakkor milyen izgalmas tapasztalat ezzel találkozni és tanulságos is. Egyszerűen tapasztalni ott a benyomásokat, a szagokat, a hangokat, a kultúráknak a találkozását, párbeszédét, meg egy-két jó koncertet is meg lehet hallgatni, bár nagyon kevés olyat találok közülük, ami az ízlésemnek megfelelő, de van olyan is. Van egy egész civil falu és ott mindenféle problémával foglalkozó civil szervezet megjelenik, a legkülönbözőbb egyházak is. Az is izgalmas benne, ahogy ezek hatnak egymásra. Úgy tartani egy istentiszteletet, hogy jobb oldalról roma táncház megy, baloldalról pedig zsidó zene szól, miközben pedig mi is énekeljük a magunkét – ez egy egészen különleges élmény.

Fekete Ágnes: Jó ez?

Édes Árpád: Jó. Én azt gondolom, egy pillanatig sem éreztük azt, hogy ne lenne itt otthon az evangélium. Az egyik barátom, katolikus spirituális Mária fogalmazta meg azt, hogy valószínűleg Jézus már azelőtt is kint járt a szigeten, mielőtt mi ide jöttünk volna, úgyhogy talán mi vagyunk azok, akik utána kullogunk. Hisszük, hogy az evangélium, meg Isten Igéje ebben a közegben is jól tudja magát érezni. Ezt már annál is inkább okunk van feltételezni, mert valami egészen hasonló módon történhetett Pál Apostol idejében is, amikor az Aeropágoszon beszélt Pál, valószínűleg még más, néhány hasonló bölcs ember is mondta a magáét és lehet, hogy egy kis hangzavarban kellett elmondania, amit mondott, úgyhogy ez nem kell, hogy idegen legyen. Különleges élmény. Amikor imádkozunk, néha abban sem vagyunk biztosak, hogy Isten hallja – mármint a hangzavar miatt. Azért természetesen tudjuk, hogy hallja, csak sokszor mi sem halljuk a saját hangunkat. Mégis van ennek valami varázsa, hogy meg tud teremtődni ott is az áhítat levegője. Lehet üzeneteket adni, kapni és a személyes beszélgetésekben különösen is érezzük, hogy mennyire alkalmas ez a terep arra, hogy megnyíljanak emberek, és jó beszélgetések legyenek.

Fekete Ágnes: Elhangzott egy ilyen kifejezés, hogy posztmodern kavalkád. Megjelenhet Jézus ebben? Egyáltalán ebben az úgynevezett posztmodern korban mennyire lehet Jézusról beszélni egy ilyen sűrítményében, mint a Sziget?

Édes Árpád: Izgalmas kérdés, hogy mi hogyan tudjuk Őt képviselni. Az, hogy megjelenhet, azt teológiailag feltételezzük, igen, nincs hozzánk kötve. De hogy hogyan tudjuk Őt mi megjeleníteni, ez már egy izgalmasabb dolog. Egészen hangos jelként közvetíti az üzenetet egy- egy felekezet ott ugyanabban az utcában. A mi sajátos eszközünk az a személyesség és jelenlét lehet, az a felkínált lehetőség, hogy elérhetők vagyunk, lehet velünk beszélgetni. A mi külső megjelenésünk helyenként még irritáló is, én legalábbis ezt tapasztaltam. Voltak olyan apácanővérek, akik szürke ruhában voltak, látszott, hogy iskolanővérek, és az emberekben olykor negatív emóciókat váltottak ki. Azután persze volt itt egy angyali fehér ruhás, egy tündéri arcú nővér, rá meg úgy ragadtak a punkok, mint a légypapírra. Hihetetlenül vonzotta őket, nem tudtak közömbösen elmenni emellett, de sokszor amikor meglátnak egy beöltözött papot, azt mondják: Jézusom! – és elfordulnak. Volt ilyen reakció is, ugyanakkor, ha azt látják, hogy hellyel kínálják őket, akkor jól esik nekik leülni, megnyílnak és beszélgetnek. Mi nem a külső megjelenésünkkel tudunk hódítani, hanem azt a lehetőséget értékelik az emberek, hogy nálunk kifejezhetik magukat. Lehet képeket rajzolni, minden napnak van egy témája, azután elmondhatják, amit ők gondolnak és ha van bennük nyitottság, akkor meg is hallgathatják, amit mi mondunk, sokszor kérdésük is van…

Fekete Ágnes: Voltak jó beszélgetések?

Édes Árpád: Voltak. Én spirituális vagyok, ami azt jelenti, hogy mi a frontvonaltól egy lépéssel hátrébb állunk és azokat segítjük, akik beszélgetnek – az önkéntes fiatalokat. De mi se nagyon bírjuk ki, hogy ne üljünk le beszélgetni, mert azért az a sava-borsa ennek a dolognak. Hihetetlen, hogy milyen gondolatokkal találkozik az ember. Ma reggel 8-ra mentem a sátorba és azt láttam, hogy egy Down-kóros kislány van ott az anyukájával, akin látszik, hogy az egész éjszakát kint töltötték a szigeten. Nem is értettem, hogy egy ilyen tizenéves kislány mit keresett ott. Kiderült, hogy rákos beteg, nemsokára meg fog halni és az volt a kívánsága, hogy az édesanyja vigye ki őt a Szigetre. Ott végig táncolt, végig tapasztalt mindent és ott kötött ki a mi sátrunkban és hajnalig beszélgetett az édesanyja. Teáztak, egy kicsit megpihentek nálunk. Kibeszélhette ő is magából azt, amit átélt. Néha ilyen szívbemarkoló történetek is vannak.

Fekete Ágnes: Úgy tűnik, az a konszenzus az egyházak között, hogy ezen a helyszínen az a dolgunk, hogy egy kicsit csendesen zugot adjunk beszélgetések számára.

Édes Árpád: Ebben azért már benne van az elmúlt öt év tapasztalata is. Ha megszólal a nagyszínpadon a basszus hang, onnan kezdve a finom dolgok meghalnak. Ez a profil tisztult le. Ami érdekes volt, hogy az idei hét témája a hét fő bűn, és ehhez próbáltunk választani valami hét fő erényt. Minden nap készülnek erről grafikák, egy grafikus fiú készíti, általában elég figyelemfelkeltőek. Például, amikor a bujaság volt a téma, akkor volt egy nagyon kifejező grafika, ott ültek alatta az apácák és gitároztak. Mikor elmentek mellettük az emberek, egy pillanatra megálltak, akkor hogy is jön össze ez a kettő? Jó témaválasztás volt, igazából a jégkrém reklám adta az ötletet. A fogyasztás fokozásának tényleg már a legalja, hogy oly módon próbálja a fogyasztás fokozására rávenni az embereket, hogy nyíltan a bennünk lévő bűnös vágyak kiélésére bátorít.

Fekete Ágnes: Azért megdöbbentő, hogy ennyire negatív indulatokat próbálnak az emberben gerjeszteni.

Édes Árpád: Igen. A Tízparancsolat áthágása jó reklámfogás. Például szokták mondani, hogy a "vízen járó autó". Isteni tulajdonságokkal felruháznak egy tárgyat – a mi szemünkben ez szinte már bálványimádás. Vagy, amikor a kisfiú nem ad az apukájának csokit, vagy kívánd meg, ami a másé, ne adj neki – szinte egy esti reklámblokkban fölfedezhető, hogy a Tízparancsolat tudatos áthágása milyen jó fogyasztásgerjesztő tematika. Ez döbbenetes. Mi meg úgy gondoltuk, hogy ejtsünk minden gondolatot foglyul Krisztusnak és ezt az abszolút negatív dolgot is fel tudjuk használni, hogy kapcsolópontot találjunk, beszélgessünk erről, és általában fogékonyak is erre a témára az emberek.

Fekete Ágnes: Így szól hozzánk Isten szava Pál Apostol Első Korinthusi levelének 7. részéből a 30. versben:

"Akik sírnak, úgy sírjanak, mintha nem sírnának, és akik vígadnak, mintha nem vigadnának, akik vesznek, mintha semmijük nem volna, és akik élnek e világgal, mintha nem élnének, mert elmúlik e világ ábrázatja."

Ma, amikor hetedik alkalommal gondolkodunk a szabadságról, azt a címet választottam: Viszonylagosság. Csak az lehet szabad ebben a világban, aki nem ebből a világból való, aki nem süpped bele mindabba, ami történik. Képes eloldódni mindattól, ami életünket meghatározza. Sokan próbálnak úgy eljutni erre a szabadságra, hogy mintegy belső emigrációba vonulnak, magukra zárják az ajtót, mintha ki lehetne zárni onnan a világot. Pedig a jelenben soha nem leszünk képesek a dolgok fölé helyezkedni. Csak az segít, ha valami csoda folytán a jövőbe kerülünk. Ezért segíthet nekünk a bibliai logika, hogy Isten jövőjéből a helyreállított világból kapjuk itt és most a szabadságot. Isten, aki számára nincsen idő, mintegy visszanyúl a mi időnkbe és a feltámadás fényével betölt bennünket. Csak Isten helyezhet bennünket egy másik dimenzióba, hiszen mi mindig is ebben a világban leszünk otthonosak. Őfelőle nézve a dolgokat elmondhatjuk, hogy úgy élünk a világgal, mintha nem is volna. A gazdag ifjútól azt várja Jézus, hogy szakítson múltjával. Isten országa jövőjére tegyen fel mindent. Jézus, ha különböző formákban is, de a régi rend összetörését várja mindenkitől. Óriási követelésnek tűnik ez annak az embernek, aki még nem Isten rabságától várja a szabadságot. Ilyenkor minden arról beszél, hogy az ó nem tud együtt élni az újjal, hogy el kell dobnom valamit a másikért. De aki Isten országával találkozik, mint szegény a hatalmas kinccsel, annak egyszerre viszonylagossá válik a világ. Relatívvá válik minden a megszabadított ember számára. Isten nem úgy ad szabadságot tehát, hogy kiemel a világból, hanem úgy, hogy új látószöget ad itt. Az ő világából láthatom mindazt, ami körülvesz. Az ember függetlensége nem abban áll, hogy nem veti magát a dolgok alá, megtagadja ezt a világot, hanem hogy a dolgok fölé kerül. Sokszor szépen beszélünk a szeretetről, csak éppen az éppen elénk toppanó emberben nem látjuk meg a felebarátot, mert ki szeretnénk kerülni ebből a világból, és szép elveinket egy elképzelt világba varázsoljuk, holott Isten itt és most azok között az emberek között és körülmények között képes szabaddá tenni, ahol vagyunk. Ha Isten eljövendő országából táplál bennünket, akkor képesek leszünk önmagunkat meghaladni.
Ámen

Énekajánló – Szentháromság utáni tizedik vasárnap

A Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap – mint már előzőleg említettük – két részre osztja a Szentháromság-vasárnaptól csaknem Ádventig terjedő, több mint 20 hetes időszakot. (Az utolsó néhány vasárnap még egy külön egységet alkot.) Eme időszak összefoglaló témája: a keresztyénség és a keresztyén ember élete, küzdelmei, harcai itt e földön. E vasárnap egyik mottója a 33. zsoltár 12. verse: Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr. Éles kontrasztként hangzik az evangéliumból vett rész (Lukács 19,41-48.), melyben Jézus Jeruzsálemet siratja. , Ez a vasárnap egyébként annak is az emléke, hogy Kr. után 70-ben augusztus 10-én következett be Jeruzsálem pusztulása. A két említett igerész között – a történelmi párhuzamot is ismerve – ott a nagy kérdőjel: ki Isten népe, ki tartozhat az ő népébe? Az 1. Korinthus 12,2-11. szerint Isten Szentlelke fogja össze az ő népét, az egyházat, melynek én is tagja lehetek. Számos több zsoltárban (79, 74, 137. stb.) megtaláljuk az Istenhez bűnbánattal forduló nép imádságát, és énekeskönyvünk 380. számú énekét követően is hasonlókat találunk. Prófétikus, drámai erejű szövegek ezek, melyek mögött még tisztábban szólhat Isten kegyelmének halk és szelíd hangja.

Énekrend a Szentháromság utáni 10. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 74,1-2. Miért vetsz így el minket, Úr Isten?

Derekas (fő) ének: 391. Vedd el Úr Isten rólunk haragodat

Igehirdetés előtti ének: 235,1. Hallgass meg minket, nagy Úr Isten

Ráfelelő ének: 105,1,3. Adjatok hálát az Istennek / Keressétek e kegyes Urat

Záró ének: 125. Akik bíznak az Úr Istenben vagy 423. Akik bíznak az Úr Istenben

(Szentháromság vasárnapjával vége szakad az üdvtörténeti ünnepeknek az a sorozata, mely egymásra épülve tematikailag is logikusan épült fel és a legtöbb egyházban – köztük kálvini egyházakban – ma is él. Hasznosnak tartjuk mindazáltal, ha a protestáns vonalon elsősorban Luther indítására kialakult, de óegyházi gyakorlatig visszavezethető, a Szentháromság-ünnep utáni vasárnapokat is tematikusan rendező perikópasorozat szerint egy-egy vasárnapra összeállított énekrendet közlünk. Ha ez nyilvánvalóan nem is illeszkedik a legtöbb református vasárnapi istentiszteletet meghatározó Bibliaolvasó kalauz tematikájához, mégis érdemesnek tartjuk ezt alapul venni. Ha másra nem, általános énekválasztási elvek leszűrésére bizonyára alkalmas lehet…)