2013-11-13

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Azt hiszem, kevés ember mondhatja el magáról, hogy soha ne ingott volna meg a hite, a bizalma az életben. Most egy olyan életutat hallhatunk, ami nagy megingástól nagy bizonyosságig tart. Rudas Zsuzsa beszél majd. Róla azt mindenképpen tudni kell, hogy a "Hit és Fény" mozgalom országos felelőse volt. Ezt a mozgalmat Jean Vanier, egy francia ember alapította szülőkkel együtt azért, hogy a sérült, mindenféle képességükben akadályozott fiatalok is igazi egyházi közösséget találjanak.

Rudas Zsuzsanna: Az egyik éjszaka fölébredtem és nem tudtam kimenni a mosdóba, mert kicsúszott a lábam magam alól. Azt gondoltam, egy kicsit ideges vagyok, azért történhetett ez, majd visszafeküdtem az ágyamba. Reggelre elmúlt. Napközben mentem és csináltam a dolgomat. Nem gondoltam arra, hogy ez valami betegség lehetne. Másnapra csak annyi maradt, hogy gyenge lett a balkezem és a ballábam. A lépcsőkön alig tudtam menni, úgy támogattak a barátaim és azt mondták, ne jöjjek haza egyedül, hanem inkább menjek apukámhoz. Odamentem és utána elmentem a háziorvoshoz. Útközben már egy párszor megbotlottam a járdaszegélyeken, mert nem volt jó a mozgáskoordinációm. Azt hittem, ez azért van, mert levitte a gyógyszer a vérnyomásomat. Ez volt a gondolatom, de nem így volt. Már közel voltam az orvosi rendelőhöz, amikor egy nő autóval jött arra, meglátta, hogy botladozom, kiszállt és kérdezte, hogy segítsen-e? Mondtam, hogy köszönöm nem kell segíteni. De ő azért betámogatott a háziorvoshoz, aki pedig rögtön mentőt hívott és mondta, hogy ez egy TIA (Transicoricus Ischaemias Attack) lehet, egy gyorslefolyású mini stroke. Beküldött egy CT vizsgálatra, és kiderült, hogy tényleg ott van egy bütyök az egyik agyi eremben. Ezután rögtön átküldtek neurológiára, ide, ahova tartozom. Addig azt gondoltam, hogy nincs semmi baj. Akkor kezdtem el először sírni. Nem azért, mert kiderült, hogy baj van, hanem azért sírtam, mert láttam, hogy milyen jók az emberek. Hálás vagyok ennek az asszonynak, aki összeszedett engem az utcán, és bekísért a háziorvoshoz, és addig nem ment el, amíg nem látta, hogy rendben vagyok. Így kezdődött. A neurológián elég lassan derült ki, hogy ez egy stroke, mert egy fiatal, kezdő orvoshoz kerültem, aki nem tájékoztatott sem az állapotomról, sem arról, hogy mi a diagnózisom, de arról sem, hogy mi lesz ezután. Többször is kifakadtam, panaszkodtam: azt sem tudom, hogy mi bajom van? Jó lenne, ha valaki megmondaná! Aztán megint lebénultam, és kicsúszott a lábam magam alól, de újból helyrejöttem.
Fekete Ágnes: Ez a kórházban történt?
Rudas Zsuzsanna: Igen. Akkor már az összes ügyeletes orvossal találkoztam, csak még a saját orvosommal nem. Elkezdtek bejönni a "Hit és Fény"-es barátaim és elkezdtek értem imádkozni, meg velem imádkozni. Elindult egy nagy nemzetközi imalánc. Részben ennek köszönhető, hogy nem lett rosszabb az állapotom. Ugyanis megismétlődtek ezek a sorozatok. Lebénultam, majd fél nap múlva rendbejöttem. Ha este bénultam le, akkor reggelre, ha reggel, akkor délutánra visszajött a mozgásom, csak gyengébben. Nagyon féltem. Bejött az egyik barátnőm a "Hit és Fény"-ből fogta a kezem és biztatott, hogy "Ne félj!" Imádkozott velem és értem. Kimentünk a folyosóra, – akkor még tudtam járni – és az orvos ajtaja előtt imádkoztunk, hogy jó orvosom legyen. Ismétlődtek a bénulások, és akkor fölhívtam a nővéremet és panaszkodtam neki. Ő azt mondta, hogy ne másoktól várjam a megoldást, hanem próbáljam a saját lelkemben megtalálni azt. Ez éppen húsvét tájékán volt. Azt mondta: gondoljam csak végig, hogy ezek az orvosok velem vannak húsvétkor ahelyett, hogy a családjukkal lennének, és Jézusra is tett valami utalást. Erre pontosan nem emlékszem. Mindennel elégedetlen voltam. Minden rossz volt, egyedül az ételt nem találtam rossznak. Egyszercsak jött megint egy lebénulás, amiben úgy maradtam. Ez pont nagypéntekre esett. A barátaim ott ültek mellettem, fogták a kezem. Csoda, hogy bejöttek. Hoztak egy mp3 lejátszót Jean Vanier előadásokkal. Mindig azt hallgattam megnyugtatásképpen.
Fekete Ágnes: Megdöbbentő, hogy ez pont nagypénteken történt.
Rudas Zsuzsanna: Arra gondoltam, amit a nővérem mondott, és arra, hogy ez pont nagypéntek. Volt, aki még húsvétkor is bejött hozzám látogatni. Ma gondolkodtam el azon, hogy annyi mindent visszakaptam abból, amit korábban másoknak adtam. Persze nem ezért tettem, csak utólag gondoltam erre.
Fekete Ágnes: Aztán mi történt? Teljesen le voltál bénulva?
Rudas Zsuzsanna: Teljesen lebénultam, már nem működött a balkezem, és a ballábam. Hála Istennek más baj nem volt.
Fekete Ágnes: Beszélni tudtál?
Rudas Zsuzsanna: Igen. Elkezdtem pozitív dolgokra gondolni: régebben sziklamászó voltam és arra gondoltam: milyen jó, hogy sziklamászó voltam! Milyen jó, hogy "Hit és Fény"-es voltam, vagyok! Hoztak be könyveket. Például most is mindennapi kenyerem a Kegyelem harmatja Cseri Kálmántól. Ezzel éltem túl a kórházat.
Megkértem egy másik orvost, hogy vegyen át, aki meg is ígérte, hogy megteszi. Amikor jött az egyik lebénulásom, éppen ő volt ügyeletben. Akkor levittek az őrzőbe. Arra gondoltam, amit a nővérem mondott, hogy ők most velem vannak húsvétkor, ahelyett, hogy otthon lennének a családjukkal. Ezek külső dolgok, de közben valami bennem is megfordult, mert arra gondoltam, hogy én most átélhetem azt a szenvedést, amit Jézus átélt, ezt a teljes kiszolgáltatottságot. Előtte egy ideig tékozló fiú vagy -lány szerepben voltam. Otthagytam a "Hit és Fény"-t, megrendült a hitem is. Elkezdtem imádkozni Jézushoz. Azt kértem, hogy bárcsak ezek az emberek, orvosok, akik itt vannak a szenvedő Jézust látnák bennem én pedig őbennük a gyógyító Jézust láthatnám, mert Jézusnak mindkét oldalát ismerjük. Akkor az a csoda történt, hogy a rossz orvos eltűnt, vagy szabadságra ment és átvett egy fiatal orvos és az osztályvezető professzor, anélkül, hogy én bármit is intéztem volna. Odajöttek és vigyáztak rám az őrzőben. Ketten is: az egy rossz orvos helyett két jót kaptam. A másik csoda az volt, hogy egy kicsit a gondolkodásomat is megváltoztattam. Mondtam magamban, hogy elvárások helyett elfogadás és hála legyen bennem. A gondolatom is megfordult, és a szívembe újra befogadtam Jézust. Ez a legfontosabb. Más szemmel néztem az embereket és ők is engem. Innentől kezdve valahogy minden megváltozott. Bár meseszerűen hangzik, de tényleg így volt. Kaptam két fantasztikus orvost. A professzor agyi ultrahangot csinált nálam, és végignézte az agyamat. Hála Istennek mindent rendben talált. A fiatal orvos is mindennap jött vizitre. Mindketten biztattak.
Fekete Ágnes: Ott az őrzőben volt ez a fordulás?
Rudas Zsuzsanna: Igen. Ahogy visszaemlékszem szörnyű állapotban voltam. Félelmetes volt, ahogy remegett a kezem, még rángatózott is.
Fekete Ágnes: Ez a húsvét neked egy igazi feltámadás volt?
Rudas Zsuzsanna: Egy újjászületés.

Rudas Zsuzsanna: Olvasgattam ezt a kis Újszövetséget, egyik alkalommal ott nyílt ki ahol a tetőn keresztül viszik Jézus elé a barátai a lebénultat. Hallottam, hogy volt egy Jean Vanier előadás, amely erről a történetről szólt, szerettem volna meghallgatni. Egyik barátom este belopózott és behozta. Most is sokszor hallgatom. Nagyon sokat segített, ahogy olvastam az Újszövetséget és a Zsoltárokat. Át tudtam élni, hogy "a mélységből kiáltok hozzád Uram", és ki is hozott ebből végül.
Fekete Ágnes: Ettől kezdve pozitívan tudtad látni a nővéreket is?
Rudas Zsuzsanna: Igen. Angyali nővérek, meg ápolók jöttek. Éreztem, hogy én megtisztultam és ettől valahogy a környezetem is megtisztult. Lehet, hogy ez egy kicsit misztikusan hangzik, de így volt. Volt két nővér és egy ápolófiú, akik nagyon tiszta lelkek voltak. Nem fogadtak el pénzt sem. Mivel nem tudtam mosakodni, a fiú mosdatott, de olyan tisztelettel, ahogy mi fürdettük annakidején a sérülteket. Lehetett érezni, hogy tisztalelkű emberek. Van egy ilyen mondás, hogy amilyen az ember, olyan a tükörképe. Lehet, hogy azért kaptam ajándékba ezeket az embereket, mert a lelkem megtisztult. Innentől kezdve, amikor ők voltak ügyeletben, akkor mindig olyan nagy nyugalom volt bennem, mert tudtam, hogy vigyáznak rám és jó kezekben vagyok. Még rengeteg ilyen angyallal találkoztam.
Fekete Ágnes: Kikkel?
Rudas Zsuzsanna: Budakeszi tele volt ilyenekkel.
Fekete Ágnes: A Budakeszi Rehabilitációs Intézetbe kerültél?
Rudas Zsuzsanna: Szerintem az is egy csoda, hogy odakerültem, mert nem volt semmilyen ismeretségem, protekcióm, senki nem járt közben értem és mégis kaptam ott egy helyet és egy nagyon jó orvost.
Fekete Ágnes: Azóta egyfolytában másképp látod a világot?
Rudas Zsuzsanna: Ez nem egy hétre szólt hála Istennek. Most kaptam még egy könyvet Katitól, akitől a Kegyelem harmatját kaptam, ez a tékozló fiúról szól. Én is egy tékozló fiú voltam és visszatértem ahhoz, amit elhagytam és újra megéreztem azt a békét, amely azóta is tart. Régebben úgy szaladgáltam, mint egy kerge birka, mint aki nem találja a helyét, és oda kellett kerülnöm a neurológiára és át kellett adnom az életem. Bár vannak nehéz pillanatok, de akkor vissza tudok nyúlni és tudom, hogy a békét Ő adja.

Fekete Ágnes: Mondanál néhány dolgot a "Hit és Fény"-ről?
Rudas Zsuzsanna: Ez egy nemzetközi közösség, amely értelmi fogyatékosok és a családjuk köré szerveződött. Itt találkoztam a legjobb emberekkel.
Fekete Ágnes: Úgy kell elképzelni, hogy vannak értelmileg fogyatékos emberek, és mellettük fiatalok, mint egy ifjúsági közösség?
Rudas Zsuzsanna: Itt egyenrangú mindenki, kortól, nemtől, származástól függetlenül. Mindenki egyaránt fontos a közösségnek.
Fekete Ágnes: Hogyan kerültél a közösséghez?
Rudas Zsuzsanna: Amikor jelentkeztem a gyógypedagógia tanárképző főiskolára, a szeptemberi kezdés előtt az egyik barátnőm hívására mentem el nyaraltatni Köveskálra. (Akkor még nem hívták "Hit és Fény"-nek ezt a közösséget.) Arra gondoltam, hogy megnézem, milyen lesz. Az vonzott leginkább, hogy padláson lehet aludni. Az elején nagyon furcsa volt, de az első hétvégére sikerült megszoknom a sérült embereket.
Fekete Ágnes: Aztán logopédus lettél.
Rudas Zsuzsanna: Két szakot végeztem: logopédiát és oligofrénpedagógiát, vagyis értelmi fogyatékosokkal való foglalkozást. Amikor főiskolás lettem, akkor egy páran összejöttünk a csoportból, és elkezdtünk évközben is találkozni. Később csatlakozott a nemzetközi "Hit és Fény"-hez a magyar közösség, és létrejöttek a mi kis közösségeink. A miénk volt a Mustármag, mert nálunk voltak a legkisebb gyerekek.
Fekete Ágnes: Úgy kell elképzelni, hogy a kisebb közösségek találkoztak hetente vagy kéthetente, és ezek egy nagyobb közösségbe szerveződtek, akik meg havonta vagy évente találkoztak?
Rudas Zsuzsanna: Igen. Ahogy múltak az évek, egyre jobban elköteleződtem. Én felnőtt megtérő voltam és felnőttként a "Hit és Fény"-ben keresztelkedtem meg. Teljesen tisztán lehetett látni, hogy Jézus szeretetét az értelmi sérült emberek hogyan közvetítik. Annyira egyszerű volt és tiszta ahogy velük bántunk. Jean Vanier is beszélt arról, hogy milyen tisztelettel kell bánni a másik ember testével. Ezt ott meg lehetett élni. Olyan sok mindent meg lehetett tőlük tanulni. Egyértelmű volt, hogy ha ott tértem meg, akkor ott keresztelkedem meg. Ez a béke velem volt, amíg a közösségben voltam. Közben egyre elkötelezettebb lettem, közösségfelelősnek választottak, országos felelősnek. Amikor megválasztottak azt éreztem, hogy én kicsi vagyok ehhez a feladathoz. Egyrészt friss keresztény, másrészt nem voltak olyan hatalmas képességeim. A többi jelölt az egész más volt. Tudtam, hogy én ezt csak akkor fogom tudni csinálni, ha kicsi tudok maradni és teljesen Istenre tudom bízni magam, és a többiek segítségére. Végülis elég jó irányba ment a közösség. És most ezt az akkori szolgálatot kaptam vissza.
Fekete Ágnes: Ezek szerint otthagytad ezt?
Rudas Zsuzsanna: Úgy alakult, meg kellett járnom ezt a mélységet, biztos, hogy ennek így kellett lennie. Volt egy nagy konfliktusom valakivel és aztán úgy éreztem, hogy akkor ennek így vége. Elmentem a munka és a pénzkeresés irányába. Az ember azt gondolja, hogy ezek a dolgok függetlenek attól az élettől. Vissza kellett jönnöm ahhoz, hogy felismerjem, én kicsi vagyok és a gyógyulásomat is csak részben köszönhetem magamnak. De csak kis részben. Meg kell tanulnom kicsinek maradni.
Fekete Ágnes: Megkísértett az, hogy nagynak kellene lenni a világban?
Rudas Zsuzsanna: Igen. Szorgalmas alkat vagyok és elkezdtem dolgozni. Mivel lelkiismeretesen csináltam és alaposan, ezért egyre jobban elmélyültem benne, és egyre jobban tudtam egy-egy dolgot, és egyre többen jöttek hozzám. Erre azt mondtam, hogy igen, én már egy "szakértő" vagyok és akkor nekem már sok pénzt kell keresnem.
Fekete Ágnes: Sok embernek van logopédiai problémája, és gondolom, megkeresnek, ha jó szakember vagy.
Rudas Zsuzsanna: Igen. Volt olyan, hogy azt mondtam, köszönöm én innen el is megyek, mert nekem nem elég ez a pénz. Ez már a "nagyságnak" az átka. Aztán később vállaltam értelmi fogyatékosnak is logopédiai munkát, amiért nem is nagyon kértem pénzt. Mégis éreztem, hogy ez nem az az út, ami az enyém, ez nem én vagyok. Valami mégis arra vitt.
Fekete Ágnes: Bizonytalanság volt benned, ebben a dologban?
Rudas Zsuzsanna: Vannak néha nehezebb napok, de a folyamat az már jó. Ma fizikailag volt egy kicsit nehezebb, néhány nappal ezelőtt meg lelkileg. Most már tudom, hogy hová nyúljak, azóta nem vagyok egyedül. Isten velem van, és embereket is állít mellém. Például az a megértés nagyon sokat segített a gyógyulásban, hogy Jézus elfogadta azt a szerepet, amit kapott és azt mondta, hogy igen, Uram! Én is ezt mondtam, hogy igen Uram, elfogadom, hogy ezt kaptam.
A bölcs rögtön látja, hogy mi miért történik, de van, aki még nem olyan bölcs. És én még nem vagyok ilyen, de majd később fogom látni, hogy mindezt miért kaptam. Igyekeztem mindenért hálát adni. Például hálát adtam azért, hogy kitoltak a mellékhelyiségbe, mert volt, aki kitolt. Most meg hálát adok azért, hogy a saját lábamon ki tudok menni a saját fürdőszobámba. Megtanultam alárendelődni, meg elfogadni ezt a kiszolgáltatott helyzetet.
Fekete Ágnes: Ezt jelenti "kicsinek lenni", hogy az ember tud alárendelődni?
Rudas Zsuzsanna: Részben igen, részben meg az, hogy tudja, mindent kegyelemből kap. Minden ajándék. Nem az én ügyességem, hanem Isten adománya: a munka is és az élet is, meg az, hogy ügyesen csinálom ezt a munkát, hogy küldenek tanítványokat. Tehát minden kegyelem. Ott a rehabilitáción elég fura szobatársaim voltak, aztán kicserélődtek, és jött egy teljesen új társaság. Velük egy hullámhosszon voltunk, és együtt imádkoztunk a rossz ápolónőkért, hogy találják meg ők is a helyüket, mert látszott, azért idegesek, mert nem találják a helyüket. Ott is volt egy angyali ápoló, aki éjjel bejött és lekapcsolta a monitorokat, mert nagyon világítottak, és nem tudtunk tőlük aludni. Amikor ott voltam, egyszercsak bejött valaki, és kiderült, hogy logopédus, kolléganő, egyszer nálam volt tanfolyamon. Ő mondta, hogy van egy zeneterapeuta kolléganője, akinek kellene egy logopédus, aki ért a hátralökéses nyeléshez. Én meg mondtam, hogy szeretnék menni zeneterápiára, mert rájöttem, hogy hamisan éneklek. Ez nagyon zavart és nem akartam, hogy így maradjon. Üzletet kötöttünk: én megnézem a kislányát, nekem meg az volt a vágyam, hogy járhassak a csoportba. Csoportosan is énekeltünk. Az elején bőgtem, mert nem jött elő semmi hang vagy hamisan énekeltem, vagy semmi erőm nem volt. Kivitt az egyik barátnőm Lőrincre egy hétvégére. Kérdezte, hogy, akarok-e menni az este kilenckor kezdődő taizéi imaestre? Mondtam, hogy igen. Azt hozzá kell tenni, hogy mi máskor már nyolckor ágyban voltunk, de elmentem és tudtam énekelni. Annyira érdekes, hogy az Úr dicsőítésére visszajött a hangom.
Fekete Ágnes: Régebben fogyatékos embereknek segítettél és azt kellett átélned, hogy most te vagy ugyanebben a székben.
Rudas Zsuzsanna: Nagyon nehéz volt, hogy most én vagyok a segített, pedig én voltam a segítő. Amikor ezt fölismertem, ezért is hálát adtam. Majd egyszer fölismerem, hogy ez miért kellett. Arra gondoltam, át kell élnem, hogy gyenge vagyok, és most én vagyok, akinek segítenek. Például, amikor a barátnőmék elvittek a templomba, ott én voltam az egyetlen kerekesszékes, az elég furcsa volt. De ezt is át kellett élnem, és kénytelen voltam hálát adni érte.
Fekete Ágnes: Főleg így, hogy azelőtt te toltad a kerekesszékeseket.
Rudas Zsuzsanna: Annyi szeretetet kapok, hogy azt el sem tudom mondani. Már kikerültem a kerekesszékből és bottal tudok járni. Ma, ahogy mentem bevásárolni az út szélén nagyon szegény, hajléktalan emberek voltak, és annyira aranyosak voltak, ahogy félrehúzódtak és mondták, hogy menjek, meg vigyázzak, mert föl van túrva az út. Olyan gyengédek és olyan figyelmesek voltak.
Fekete Ágnes: Ez egy más perspektíva, nem? Egészen másképpen állnak az emberek valakihez, akin segíthetnek.
Rudas Zsuzsanna: Igen. És eddig pont a másik oldalon voltam. A munkám is egy segítő szakma, és most ez abszolút megfordult. Kaptam egy pofont, hogy álljak meg és megálltam. Annyira megálltam, hogy lebénult a kezem és a lábam. Egyébként nem álltam volna le. És akkor új életet kaptam, ami lehet, hogy egy kicsit vicces. Úgy éreztem, amikor átkerültem a neurológiáról a rehabilitációra, mint aki a bölcsiből átkerül az oviba. A bölcsiben ápolási funkciók vannak. Amikor átkerültem a rehabilitációs intézetbe, az más arról szólt, ott már nemcsak ápolás van, hanem fejlesztés is. Olyan játékokkal játszottunk például a kézfejlesztésen, amilyenekkel én szoktam a gyerekeket fejleszteni. Annyira érdekes volt. Ebédet kaptunk, ebéd után pihenő, alvás. Ez volt az ovi. Ezzel telt három hónapom, és onnan átkerültem az iskolába. Az iskola azt jelentette, hogy egy másik osztályra kerültem, ami szintén egy csoda, mert oda nagyon nehezen lehet bekerülni. Elrendezték "odafenn". Kiderült, hogy egy csomó barátom lakik Budakeszin és náluk lakhattam. Egy háromgyerekes, "Hit és Fény"-es család is befogadott. A három gyerek mellé odavettek engem negyediknek. A gyerekszobában laktam.
Fekete Ágnes: Most akkor már az "egyetemen" vagy?
Rudas Zsuzsanna: "Főiskolás" vagyok. Most járok gyógytornára, és mindig nézem a magasabb szinteket. Egy nagyon fontos pozitív gondolatra jöttem rá: az idő Isten kezében van, tehát minden elkövetkezik és mindent megkapok, nekem csak egy dolgom van: türelmesnek lenni. Ugyanez igaz a felépülésemre is. Fel fogok épülni, de az, hogy mikor és hogyan, az Isten kezében van.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A Református Szeretetszolgálat munkatársai nyolcfős orvos csoporttal és nagyértékű egészségügyi felszereléssel és adománnyal indultak el a Fülöp-szigetekre hétfőn reggel, hogy segítsen a tájfun sújtotta területeken. (A szeretetszolgálat az 13600-as telefonszám 66-os kódjának hívásával támogatható vagy a 10702019-85008898-51100005 számlaszámon keresztül)

A Magyar Népfőiskolai Társaság alapításának 25. évfordulója valamint Benda Kálmán születésének 100. évfordulója alkalmából Negyedszázad szolgálat címmel rendeznek konferenciát november 14-én és 15-én Budapesten, a Múzeum utca 17. szám alatt.

Komlósi Piroska és Falus András emberről szóló sorozatának következő vendége Grész Gábor lesz november 19-én, 18 óra 30 perckor Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

A Tabulatúra Régizene Klub következő koncertjén Szabó Zsolt és muzsikustársai zenélnek. A hangverseny november 18-án, hétfőn 19 órakor, Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban lesz.

Orgonaszentelő ünnepi istentiszteletet tartanak Fekete Károly igei szolgálatával és Pálúr János hangversenyével november 17-én vasárnap 16 órakor Nyírkátán, a református templomban.

Jótékonysági estet tartanak a debreceni Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény sérült és hátrányos helyzetű növendékei javára november 15-én, pénteken 19 órakor a Debreceni Nagytemplomban.

Evangélizációs hetet rendeznek november 14. és 16. között esténként 18 órakor Rákoscsabán a református gyülekezeti házban. Az istentiszteletek előtt és után az igehirdető, Trencsényi László kiállítását is megtekinthetik.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét Pál apostol Korintusiakhoz írott második levele 4. fejezetéből!

"Szorongattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe" (2Kor 4,8)

Legutóbb az egy szám képi megjelenéséről, az egyenes útról gondolkodtunk, most a kettes szám szóképén, a kétségeskedésen elmélkedünk. Vásáry Tamás születésnapi koncertjén mondta elgondolkodva: "aki erre a világra születik, az mind kétségbe esik". Beleesik a kételybe, hiszen a világ kettősségébe pottyan bele. Itt van ég és föld, a hideg és a meleg, a jó és a rossz, a jobb és a bal – a világ legfőbb jellemzője a kettősség. Egyébként érdekes, hogy a kötni ige is ott áll kettő szavunk mögött, meg a kétely szó is. Mert a kettő a meghasonlás száma, ugyanakkor a hasonlóság száma is. (Hamvas Béla: Tabula smaragdina) A kettő azt is jelenti, hogy egymás mellé teszek dolgokat, mert nem tudom őket egyesíteni, ezért ez a meghasonlott világ jelképe, ugyanakkor azt is jelenti, hogy két egymás mellé helyezett dolgot összehasonlítok, összekötök, megpróbálom azonosítani.
A kettős világ egyik jellemzője, hogy kétségeskedünk. Mikor kételkedünk leginkább? Akkor, amikor valamiben nagyon hiszünk. A hitetlen emberben nincs kétely. Az ember azért kételkedik, mert szeretne valamit megérteni, szeretne valahova eljutni, azonban akadályokba ütközik. Amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan gondoltuk: akkor teszünk föl ilyen kérdéseket, miért engedte ezt Isten? Merre menjek? Mi a dolgom? Miért is élek? Ilyenkor kezdünk el ingadozni. Pál apostol nagy bölcsességgel mondja: igen, kétségeskedünk, kételkedünk. Amíg a földön élünk, ebben a kettősségben kell küzdenünk. A hívő embernek különösen nehéz elfogadnia a bizonytalanságokat. Sajnos sok farizeust látok magam előtt, akik halálbiztosak a dolgukban. Ez a "halálbiztos" kifejezés is mutatja már, hogy ez a tökéletes bizonyosság nem Istentől jön. A hit csak addig hit, amíg el lehet veszíteni. Aki már egészen biztos abban, hogy neki direkt vonala van a Jóistennel, és vele semmi igazi baj nem történhet, az vagy már nem ebben a világban él, vagy nem hisz igazán. Mert itt, ezen a földön kétségeskedünk.
De Pál így folytatja: nem esünk kétségbe. Milyen szép ez a kép is! Valaki megy az úton, és egyszer csak elesik. Beleesik a kétségbe. A reményvesztett emberről van itt szó. Amikor valaki azt mondja, ezeket az akadályokat lehetetlen kikerülni, elhárítani, itt minden el van veszve. Ezért igaz, hogy a kettő a meghasonlás száma. Mert benne van, mint képben, hogy a dolgokat nem lehet eggyé tenni, itt valami megoldhatatlan feszültség van két különállóság között, két veszekedő világ között kell egyensúlyt teremteni. Ez a fajta kétség nem szükségszerű. Isten képes arra, hogy megóvjon az eséstől. Sokszor megdöbbentő eszközökkel segít, de mindig szól hozzánk abból a másik világból, ahol nincsenek számok, ahol minden egységben van. Nem esünk kétségbe, mert nem vagyunk a számok rabjai. Nem esünk kétségbe, mert e világ elektromos pólusai feszülten várják az egyesülést. Mi mindannyian várjuk tudva vagy tudatlanul Isten országát, az egyetlen igazi világot. Várjuk hittel és bizalommal! Ámen.