2014-02-19

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Egy nemrég megjelent könyvet szeretnénk bemutatni, amely a Pragma-Media Hungarica Kiadónál jelent meg Eszéken, Isten szőlőjének munkása címmel. Lábadiné Kedves Klára a 125 éve született Novák Olga életének járt utána. Ők ugyanis földik voltak azzal a különös lelkésszel, aki nőként először iratkozott be a református teológiára. A legelső lelkésznő, Novák Olga életéről Lábadiné Kedves Klára mesél.

Lábadiné Kedves Klára: Novák Olga nagyapja meglátogatta Kossuthot turini száműzetésében, és kapott tőle egy névjegyet, amelyre ezt írta: "törhet, de nem hajlik". Erre emlékezve a nagyanyja Kossuth áldottainak nevezte unokáit, nagy nemzeti- és református tudatban nevelték őket. Megtörtént az is, hogy Novák Olga elment a Burgba, I. Lipót császár koporsójához és visszagondolt arra, hogy itt járt a nagyapja is, aki jól megkopogtatta a koporsó fedelét, mert számonkérte tőle a gályarabok szenvedését.
Nagyon féltették a baranyai népet, ahol már nagyban folyt az egykézés. A nagyapa, Béni Izsák Ferenc meghagyta unokáinak, hogy hat-hat fiat szüljenek, mert különben kihal a magyarság. Novák Olga édesapját már gyermekkorában elvesztette és a nagyapja egyre betegebb lett. Azt mondta, hogy őt férjhez menésre nevelték. Férjhez is adják tizenhat évesen Majsra, egy körjegyzőhöz. Boldogan indult ez a családi élet, azonban nagy tragédiával zárult, mert ez a fiatalember nagyon könnyelmű volt. Váltókat hamisított a felesége nevével.
Fekete Ágnes: Novák Olga nevében hamisított váltókat?
Lábadiné Kedves Klára: Igen, ugyanakkor a munkahelyén is csalást követett el. Ez nagyon bántotta Novák Olgát, és egy idegösszeomlásszerű betegséget kapott. Ráadásul még koraszülött kisfiát is elveszítette. Amikor bezárták a férjét, még várta vissza, és úgy gondolta, hogy lehet folytatni az életüket. Hallani sem akart arról, hogy elváljanak. Azonban amikor a férj kiszabadult a börtönből azt mondta, nem kötheti az ő megbélyegzett nevét Novák Olga tiszta nevéhez, így lett vége ennek a házasságnak. Ekkor a tizenkilenc éves Novák Olga élete nagy válságában újra gyermeki hittel imádkozott az Úrhoz, hogy mutassa meg neki, milyen feladata lehet ebben az életben? Éppen ott volt nagyapja Bibliája a kezében, és Ésaiás próféta könyvénél nyitotta ki, ahol többek között ezt olvasta: "több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak." (És 54:1.) Ő ugyanis nem ment férjhez a későbbiekben sem, de nagyon sok fiatal életében ő volt a Magvető. Ekkor kevés előtudással Vörösmarton el is kezdte a vasárnapi iskolát.
Fekete Ágnes: Akkoriban még nem volt elterjedt a vasárnapi iskola. Honnan hallott róla?
Lábadiné Kedves Klára: Följárt Pestre. Főleg a Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet tagjai voltak számára szimpatikusak. Vörösmarton, a házukban, majd a nagyapja alapította Polgári Olvasó Egylet termeiben kezdte hinteni az Ige magvait. A gyerekekben nagy igény volt arra, hogy tovább is együtt maradjanak.
Fekete Ágnes: Ez bibliakör jellegű volt?
Lábadiné Kedves Klára: Igen. Fel is kellett osztaniuk a csoportot. Külön voltak a fiúk, külön a lányok. Ezt a feladatot nem tudta volna egyedül végezni Novák Olga, ezért az öt évvel fiatalabb testvérhúga segített neki, aki később otthon a bibliakör vezetője. Majd Misley Sándorné kérte, hogy legyen a Lorántffy Lánykollégium vezetője.

Fekete Ágnes: Tehát felkerült Budapestre?
Lábadiné Kedves Klára: Igen-igen. Így kerül először a fővárosba. Ott jött rá arra, hogy neki csak polgári iskolája van, és felébredt benne a továbbtanulásra való igény. Ezért két év alatt összevont érettségit tett a Lónyay Gimnáziumban, majd beiratkozott magyar-történelem szakra az egyetemre, és rendkívüli hallgatónak felvették a Teológiai Akadémiára.
Fekete Ágnes: Ez olyan 1918 körül volt?
Lábadiné Kedves Klára: 1917-ben érezte az elhívatást. Ebben az időben igencsak meglepődtek még az egyházatyák is. A Konvent összehívta a tanügyi bizottságot, hogy vajon hogyan lehetnek majd alkalmazhatók a végzett teológusnők?
Fekete Ágnes: Hogyan juthatott akkor eszébe egy nőnek, hogy a teológiára jelentkezzen? Az "első fecske" mindig nagyon különleges.
Lábadiné Kedves Klára: Igen, ő volt az "első fecske". Sebestyén Jenő egyszer megkérdezte tőle: Mi lenne, hogyha Olga asszony lenne az első református lelkésznő? Akkor mindjárt azt vágta rá, hogy ő úgysem tudna szószékről beszélni, és nem tartja magát arra méltónak. Volt még egy kolléganője, Katona Viktória. Ugyanakkor tanult, amikor ő, csak később fejezte be tanulmányait, mert orvosi oklevelet szerzett először. Kezdetben a lányokat nem merték kérdezni. Gondolták, hogy talán azért, mert nem bíznak bennük, ezért ő még többet tanult. Például elsőként jelentkezett, hogy ő próbálja meg a szigorlatot. Mindez a vidám, kiegyensúlyozott időszak 1919-ig, a Tanácsköztársaság idejéig tartott. Ez nagyon nagy törés volt az ő életében is. Megdöbbentőek az önéletrajzában a leírások, hogy hogyan bocsátották el a professzorokat.
Részlet Novák Olga naplójából:
"Elfeledhetetlen a szép holdvilágos tavaszi este. A teológián nagy járás-kelés, ott soha sem látott emberek. A lépcsők, a nagyterem takarítatlanok. Török Pál és Szász Károly egyforma régi nyugalommal néztek le a falról életnagyságú régi képük keretéből. Beszéd, beszéd, beszéd. Piros arcok, heves mozdulatok, nagy hang… Az udvaron, a tornatéren az ifjúság, kihozott asztalról való szónoklás, a hold a kozmikus világ nyugalmával nézett le. Bent a Ráday teremben gyűlés, szép szakállas fejek, komoly arcok, és mind ott voltak, mi fiatalok is bepréselődtünk. Egyetlen tárgy: a Református Sajtóegyesület feloszlatásának kimondása. Még most is majd megfojt a szívem. Az öregek egyedül vagy kettesével kiszállingóztak a teológia kapuján… És én ültem bent még egy kicsit egyedül a holdvilágította teremben. … Az iratokat pár fiú lecipelte, aztán megindult a húzókocsi. A református teológián megszűntek az előadások."
Lábadiné Kedves Klára: Hazafelé húzta a szíve, de akkor már lezárták a határokat. Ők azonban a húgával egyszerűen átszöktek a határon. Amikor hazatértek, falujuk már a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz tartozott. Nagyanyját szerb martalócok meggyilkolták rablás szándékával. Később az édesanyjuk férjhez ment egy régi udvarlójához, és teljesen megváltozott az otthoni családi körülmény. Ő két évig nem tudta elhagyni az országot, mert nem kapott útlevelet. Otthon azonban azonnal az egyház szolgálatába állott. Azután mihelyt lehetett, úgy gondolta, hogy mégis befejezi a teológiát. De nagyon nehezen történt ez a visszakapcsolódás, mert annyira megrázták a népünkkel történt események. Egyszerűen úgy érezte, hogy nincs ereje tanulni. De olyan csodálatosak voltak a teológiai tanárok, hogy azt mondták, hogy "Nem baj! Kicsit várunk. Pihenje ki magát! Úgy teszi le a vizsgákat, ahogy sikerül." Újra nekilendült, és végülis sikerült 1923-ban megszerezni az abszolutóriumot. Akkor úgy érezte, hogy haza kell mennie.
Fekete Ágnes: Megint honvágya volt.
Lábadiné Kedves Klára: Megint haza. A Szerb-Horvát-Szlovén Királysági egyházmegyében jelentkezett Klepp Péter esperesnél. Vállalta a női bibliakörök munkáját. Kidolgozta a munkaprogramjukat, meglátogatta az eklézsiákat. A lányoknak, asszonyoknak fel kellett dolgozniuk ezeket a nehéz időszakokat. Sokat beszélgettek. Csodálatos lélekerősítő és lélekgyógyító igehirdetései voltak. Olyanok, ahogy csak nő tud szólni nőhöz. Meglátogatta Baranya és Bácska falvait, de elkezdték őt figyelni a délszláv államalakulat megbízott emberei. Egyszer igehirdetésre hívták Pirosra. Ott már a szerb csendőrök várták, és vitték magukkal. Letartóztatták, hogy milyen csoda történik itt, hát nem is létezik asszonypap, ő meg akkor hogyan beszélhet itt a tömeg előtt. Bent, a csendőrőrsön tisztázták a helyzetet. Ravasz Lászlónak volt egy ismerőse, aki ismerte Irenei szerb püspököt. Akkor elbocsátották, de ettől kezdve állandóan figyelték és nem érezte magát biztonságban. Főleg a család nem érezte jól magát. Állandóan jelezték, hogy itt is, ott, amott is feljegyzéseket készítenek róla. Ekkor érkezett egy újabb elhívás egy újabb szolgálatra a Baár-Madas Református Leánynevelő Intézetbe. Nagyon nagy vajúdás követte ezt a meghívást. Írt a Ravasz László püspök úrnak, hogy ő már idős mindehhez, és már nem tudja elhagyni még egyszer, újra a szülőföldjét. Ravasz Lászlóval különben is állandó kapcsolatban voltak, mert az is összekötötte őket, hogy külhoniak voltak. Benne bízott a legjobban. Bármilyen gondja volt, vagy a naplónak írta meg, vagy Ravasz Lászlónak levélben. Mély tépelődés után megírta a Hívnak, hogy menjek című versét. Elment a Baár-Madas-ba egy év próbaidőre, de egy év után újra nagy kérdőjelek jelentkeztek a lelkében, hogy talán vissza kellene mennie Drávaszögbe. Ekkor édesanyja megbetegedett. Felvitte Pestre megműttetni. Miközben édesanyját műtötték, ő lenn várt, és akkor eszébe jutott egy Ige: "aki inkább szereti anyját és atyját, hogynem engemet, nem méltó énhozzám." (Máté 10:37.) "Senki sincs, aki elhagyja házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit énérettem s az evangéliumért, aki százannyit ne kapna" (Márk 10:29-30) Sírva fakadt, hogy hogyan is lehet ő ilyen süket és vak, hogy ennyire ragaszkodik szülőföldjéhez, amikor hívják. Hogyan is gondolkodhat ezen? És akkor azt mondta: "Hát én nem merem letenni az életemet a Te kezedbe Uram, Krisztusom? Bocsáss meg nekem! És vedd a te áldott gyógyító kezedbe az édesanyám életét is az enyém mellé. Soha még ilyen bűnbánatot megszégyenülést nem éreztem" – ezt írja önéletrajzában.

Fekete Ágnes: Meggyógyult az édesanyja?
Lábadiné Kedves Klára: Meggyógyult, hála Istennek. És Novák Olga maradt még húsz évig a Baár-Madasban.
Először volt, akinek megdöbbenést jelentett az, hogy férfilelkészek után egy nő veszi át a szolgálatot. Nem mindenki tudott ezzel a gondolattal megbirkózni. De nagyon megszerették. Szigorú lehetett, azt mondta, hogy a lányok önként is megtanulták fejből például a Heidelbergi Kátét. Nagyon-nagyon szerette őket, mert ezek a lányok voltak az ő gyerekei. Úgy hívta őket: lányaim. Betagozta őket a nőegyesületekbe, diákszövetségbe, főleg a Soli Deo Gloria-t ajánlotta. Meglátogatták az egyházi kórházakat. Elvállalták például az egyik hároméves kecskeméti református árva felnevelését. Ez nagyon nagy élmény volt a lányoknak. Azt mondta Novák Olga, hogy ez volt az első adakozás őskeresztyén módra. 1944-ben indultak meg az orosz támadások. Már újra indult volna Drávaszögbe, hogy egy gazdasági intézetet indítson el az ottani ifjak számára, amelyről úgy gondolták, hogy a Kiskunhalasi Gazdasági Tanítóképzőhöz lehetne csatlakoztatni partikulaként. (Mert azt mondta, hogy a lányoknak művelt háziasszonyoknak, gazdaasszonyoknak kell lenniük. Ne legyen egy sem kapakerülő kisasszony!)
Fekete Ágnes: Megint ott akarta hagyni a Baár-Madas-t?
Lábadiné Kedves Klára: Igen, mert akkor már közeledett a nyugdíjaztatásának a kora. Nagyon elhanyatlott már Vörösmarton az egyházi élet. Nem volt saját lelkésze a falunak. Újra lezárultak a határok. 1944-ben már az orosz támadások is megindultak, már nem tudta elhagyni Pestet. Ő volt azon a területen az első áldozat éppen karácsony vigíliáján. Szeretett volna aznap elmenni templomba. Az egyik óvóhelyre indulva kapott találatot. Két hétig ápolták. Nagyon legyengült a szíve is. Akkor leköltözött Mohácsra, hogy közelebb legyen a szülőföldhöz. Akkor volt ugyanis egy olyan lehetőség, hogy a kettős birtokosok hazajárhattak havonként egyszer. 1946 és 1948 között havonként haza tudott menni. Pár órát tölthetett csak otthon, és utána el kellett hagynia az otthont, és vissza kellett mennie, de ennek is nagyon örült. Annak már nem, aminek otthon tanúja volt, hogy otthonuk tönkre ment, és nagyon nehéz körülmények között él a testvére. 1948-ban megvonták tőle a hazautazás lehetőségét. Ekkor úgy érezte, hogy itt nem érhet véget a szolgálata, az élete. Pécsre költözött és a Baranyai Református Nőszövetségnek lett a titkára. A Református Szociális Missziónak is még előtte az egyik fontos egyénisége volt, a diakonisszaképzés elindítója. Sokszor elfáradt a szolgálat idején, lappangva megmaradt és időnként ki-kiújult a szívbetegsége.
Elkezdte látogatni az ottani ötvennégy eklézsiát. Ebben az időben az asszonyok, lányok nem nagyon értették, hogy mi történik velük. Nagyon sokszor kérdezték, hogy vajon miért tette ezt velünk a Jóisten? De ők legalább kérdezték. A nők voltak akkor is, valahogy úgy érzem, a családok mozgatórugói. Novák Olga éjszakákon keresztül mondogatta, hogy mit tett vele az Úr, mint kikapott üszökkel. Ő is már olyan volt, mint a hamvadó parázs, és mégis lángot kapott a hite. Ezek az asszonyok sem hagyhatják így el magukat és tovább kell folytatni az életet, méghozzá hitben. Ötvenben már a mozgalmak is nagyon veszélyben voltak, megbetegedett és akkor írta meg az első önéletrajzát Életem története címmel.
Pécsett így vége szakadt a missziójának. Nagyon szegény volt. 1959-ből még van egy levele, amelyikben jelzi, hogy megy Pestre, hogy a Belügyminisztériumnál elindítsa a visszatelepedést. A szíve végképp legyengült. Kicsit úgy érezte talán, hogy szolgálat nélkül maradt. A végén bekerült Pesten a Bethesda Betegotthonba és ott hunyt el csendesen.
Fekete Ágnes: A fényképen azt látom, hogy szigorú a tekintete. Szigorú nőnek tűnik.
Lábadiné Kedves Klára: Mindenki azt mondja. Kedves tanítványai közül volt, aki azt mondta, hogy "Igen, olyannak tűnt, de hogy ha az ember belenézett a szemébe, akkor fekete szeme mögött egy melegbarna csillogás volt.
Fekete Ágnes: Mindenesetre egy elszánt ember volt.
Lábadiné Kedves Klára: Igen, igen. Új utat kereső ember volt, aki elvállalta a magányosságot is, de igazából azért volt számára könnyű, mert bele tudott simulni az Úr tenyerébe. Mindent elkövetett azért például, hogy ne csak az arisztokrácia lányai kerüljenek be a Baár-Madas-ba, hanem a szegényebb rétegé is. Kívánsága az volt, hogy a családi kriptában pihenhessen az övéi mellett. Amikor meghalt, 1961 áprilisában elhamvasztották Debrecenben, és hosszú utánajárás után Blanka húga megkapta év végén a hamvakat, de nem temette el, hanem várt a következő év március tizenötödikéig, hogy méltó időpont legyen a család történetében és a nemzet történelmében is. Ugyanolyan hideg, zimankós idő volt, mint 2013-ban. Alig tudtak fölmenni a szurdokon a hívek, de visszaköltözött teológusnőjüket elkísérték utolsó földi útjára.

Fekete Ágnes: Novák Olga élettörténete után, most beszéljünk a bálok idejéről. A Budapest-Budai Református Gyülekezet az idei báljának bevételét a kárpátaljai Nagydobronyi Református Líceum javára adta. Itt jártak Kolozsi András nagydobronyi református lelkész, Balogh Tímea és Szabó Dávid diákok.

Kolozsi András: Hálásak vagyunk érte, hogy a budai gyülekezet úgy gondolta, hogy ezt a bált most a mi támogatásunkra fogja megrendezni. 1995 óta működik fizika-matematika és kémia-biológia tagozattal a mi kis iskolánk. Jelenleg hetvenhét diákunk van. Azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy emberekké, méghozzá hívő emberekké neveljük őket. A nagydobronyi gyülekezet ad otthont ennek az iskolának. Nem egy egyszerű iskola, mert egyházi iskolába járni sosem egyszerű. Mindig valamilyen nehézséget jelent, különösen a rend és a fegyelemnek terén.
Fekete Ágnes: Hogy van ez a rend és fegyelem?
Szabó Dávid: Elég sűrűek a napjaink a gimnáziumban. Ez azonban jó is.
Fekete Ágnes: Miért sűrű?
Szabó Dávid: Háromnegyed hatkor szoktunk általában felkelni. Negyvenöt percünk van elkészülni. Utána van a reggeli és istentiszteletre is megyünk.
Balogh Tímea: Sok helyről vagyunk, nemcsak dobronyiak.
Fekete Ágnes: Ti honnan valók vagytok?
Balogh Tímea: Mind a ketten Szalókáról jöttünk.
Szabó Dávid: Húsz kilométerre van Nagydobronytól.
Fekete Ágnes: Ennek ellenére kollégisták vagytok?
Balogh Tímea: Igen, és szeretünk ott lakni. Szeretünk oda járni, annak ellenére, hogy így be vagyunk táblázva.
Fekete Ágnes: A szigornak melyik része a legnehezebb?
Balogh Tímea: Betartani minden szabályt.
Kolozsi András: A korán kelés, és ez a megfeszített menet, egy kicsit rendszerességre próbálja nevelni a diákokat. Későbbiekben, ha találkozunk azokkal, akik már elvégezték az iskolát, azt szokták mondani, hogy jaj, de jó, hogy ilyen rendszerességre próbáltuk őket nevelni! A napot nemcsak azzal kell kezdeni, hogy testileg táplálkozunk, hanem lelkünk is van, és annak szüksége van táplálékra. Vannak istentiszteletek, áhítatok, és olyan ifjúsági alkalmak, amelyeken elmondhatják azt, hogy mit gondolnak, mit éreznek.
Fekete Ágnes: A mostani ukrán helyzet hogyan hat a kárpátaljai életre?
Kolozsi András: Mi Kárpátalján, különösen Nagydobronyban ezt nem nagyon érzékeljük. Persze látjuk azt, ami történik az országban, hiszen értesülünk róla a híradóból vagy az újságokból. Imádkozni szoktunk érte, hogy Isten adjon békességet az országban, pontosabban a fővárosban. Hogy mi lesz ennek a kimenetele, azt nem tudjuk. Lehet, hogy szét fog hullani az ország. Történelmi helyzet, látjuk ezt. Az idősek azért imádkoznak, hogy a történelmi határok módosuljanak.
Fekete Ágnes: Én azt hallottam, hogy a közigazgatási rendszer nagyon széthullóban van. Pénzt nem kapnak az intézmények.
Kolozsi András: Az iskolánkkal kapcsolatosan azt tudjuk elmondani, hogy már évek óta nem kapunk semmilyen támogatást az ukrán államtól. Nemcsak a mi líceumunk, a nagydobronyi, hanem egy egyházi líceum sem. Van négy református és két katolikus líceum.
Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy csak adományokból élnek.
Kolozsi András: Igen. A magyar állam és más különböző támogató jóvoltából. Vannak, akik egyénileg támogatják a diákok tanulását, amely csepp a tengerben.
Fekete Ágnes: Ukránok és a magyarok között jó a kapcsolat?
Kolozsi András: Kárpátalján azt gondolom, az együttélés a nemzetiségek között nem volt soha probléma. Ha valamilyen probléma volt, az gerjesztett volt. Meg kell próbálnunk úgy egymás felé közeledni és viszonyulni, hogy a másik lássa meg azt, hogy értékeljük, és a másikban nem ellenséget látunk, hanem testvért.
Fekete Ágnes: Vannak ukrán barátaitok?
Balogh Tímea: Igen, vannak, bár inkább olyanok, akik nagyjából magyarul is értenek. Az előző iskoláinkból is jártunk versenyekre és ott összebarátkoztunk ukránokkal is, de nem mindent értünk meg.
Szabó Dávid: Nekem is vannak ukrán barátaim. A gimnáziumban is szereztem ilyen barátokat, ők persze tudtak magyarul is. Nekem annyi előnyöm van, hogy jól megy az ukrán nyelv és tudok velük normálisan kommunikálni.
Kolozsi András: Voltak olyan hírek is, hogy nacionalisták érkeznek a hágón túlról és lehetséges, hogy valamilyen kisebb vagy nagyobb atrocitásra is sor fog kerülni. Hála Istennek ezt elkerültük. Persze nem nagyon lehet látni magyar embereket ott Kijevben, nem hiszem, hogy a magyarság ebben részt vesz. Nem akarunk ebben részt venni. Talán azért nem, mert nem akarjuk magunkat céltáblának kitenni.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Fekete Ágnes 40 nap című böjti áhítatos könyve kapcsán egy kerekasztal-beszélgetés lesz a böjtről február 19-én, 18 óra 30 perckor Budafokon, a református templomban. A beszélgetés résztvevői: Fekete Ágnes, Nagy Péter, dr. Szűcs Ferenc és Toókos János.

A II. Helvét Hitvallás és egyházunk jövője lesz a témája a Presbiteri Szövetség csendesnapjának, amelyet február 22-én, szombaton 10 órától tartanak Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

Fogyatékosság és Holokauszt címmel rendeznek konferenciát február 21-én, pénteken 10 órától Budapesten, a Damjanich utca 4. szám alatt.

A nádudvari tanyától a Tudományos Akadémiáig címmel tart előadást dr. Mészáros János akadémikus a Debreceni Református Kollégium Budapesti Baráti Körének következő találkozóján február 22-én, szombaton Budapest XIV. kerületében, a Tábornok utca 2. szám alatt.

Tapolyai Emőke pszichológus tart előadást "Az ember egy csoda" című beszélgető sorozat következő összejövetelén február 25-én, kedden 18 óra 30 perctől Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Park Ho koreai presbiteriánus lelkész és teológiai tanár tart előadást a koreai egyház növekedéséről és a misszióról február 21-én, pénteken 10 órától Budapesten, az Abonyi utca 21. szám alatt.

A férj és a feleség szerepköréről tart előadást Pálhegyi Ferenc február 25-én, kedden 18 órakor Budapesten, a Zsombolyai utca 6. szám alatt.

Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok fórumát illetve borversenyét rendezik meg február 22-én és 23-én, szombaton és vasárnap a Sárospataki Református Kollégiumban.

A második Tiszáninneni Református Méhésztalálkozót tartják február 22-én, szombaton 10 órától Miskolcon, a Lévay József Református Gimnáziumban.

Molnár Imre történész tart előadást gróf Esterházy Jánosról február 23-án, vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteleten Budapesten, a Gyógyszergyári úti Reménység Szigetén.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Lukács evangéliuma 13. fejezetéből!

"Vagy az a tizennyolc, akire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, gondoljátok, hogy bűnösebb volt minden más Jeruzsálemben lakó embernél? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképen elvesztek." (13, 4-5)

A 18-as szám jön ma elénk a számsoron, most már nagyobb lépésekben haladva. A felnőtt, jogilag is önálló ember életkora juthat az eszünkbe először, ez egy szép kerek szám, az élet egyik nagy ugrását jelzi.
Egyszer éppen tizennyolc ember épített egy tornyot Jeruzsálem mellett, Siloám tavánál. Ez valószínűleg védelmi torony lett volna. Összedőlt. Talán még az építés közben, az is lehet, hogy éppen az építőkre. Nem tudjuk. Azt azonban pontosan magunk elé tudjuk képzelni, ahogyan felháborodottan felkeresték Jézust, és szörnyülködtek az eseten az ottaniak. Mert tizennyolc fiatalember halála megdöbbenti az embert. Miért tette ezt Isten? Megérdemelték? Ezek a kérdések átcsengenek évszázadokon keresztül a mi fülünkbe is. A lelkészek általában bölcsen hallgatnak ilyenkor. Mert mit is mondhatnánk!
Az evangélium sem válaszol, csak Jézusra vonja tekintetünket. Mit tesz ő? Visszatükrözi az emberek lelkét, akik ezeket a kérdéseket felteszik. Nemrég megjelent egy regény, nagy port kavart, az a címe: A Viskó. Egy apának elrabolják a kisgyerekét, megölik. Egy látomásban elmondja Istennek lelke gyötrődését, és végül megbékél. A történet fordulópontján Isten azt kéri Mack-től, a főhőstől, hogy üljön bele Isten trónjába, és mondjon ő ítéletet. Nagy lelki gyötrelem kezdődik el benne, és ez a megtört apa nem tud mást tenni, minthogy végül magát ítéli el. Amikor szembesül az emberi lélek mélységével, akkor csak Jézus áldozatának a logikájával tudja ezt magában feloldani: nem tud pálcát törni senki fölött, csak önmaga fölött.
Jézus nem úgy oldja föl lelkünk igazságérzetét, hogy mérlegre teszi, és kidekázza az emberiség tetteit, hanem nyitott kérdésként meghagyja a bűnösség mértékegységét, azonban a mi saját lelkünkre irányítja a reflektort. Mert az ember olyan, hogy könnyen elmereng távoli emberek értékelésén, Istennek is jól tudunk tanácsot adni, hogy mikor mit kellett volna tennie, de nehezen szembesülünk azzal, hogy én vagyok a követelés oldalon.
Nemrég olvastam azt a mondást, hogy az ember legnagyobb vétke nem az elkövetett bűne, hiszen véges az ereje, és nagy a kísértés. Az ember nagy vétke az, hogy minden pillanatban megjavulhatna, de nem teszi meg.
Jézus az Isten igazságtalanságán szörnyülködő embereknek nem akar igazi választ adni, mert nem az a célja, hogy egy kerek oksági rendszert építsen fel: egy olyan szellemi tant, amelyben sehol egyetlen lyuk, megbicsaklás, tökéletes válasz, kérdezz-felelek az egész szellemi rendszer. De sokan vannak ma is, akik így, nyitják ki a Bibliát, és kész a válasz mindenre! Nem, Jézus nem orákulumként adott választ a kérdésekre. Ő türelmesen várta, hogy az emberek eljussanak a jó kérdésekig. Jó szőlősgazda módján csak nézi-nézi a szőlőt, és reménykedik, hogy hoz-e már termést? Ő türelmes. Ezzel nekünk is példát ad arra, hogy fogadjuk el türelmesen azokat a dolgokat, amiken nem tudunk változtatni, de sürgősen változtassunk azokon, amiken tudunk.
Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy a környezetünkre összpontosítsunk, és arról beszéljünk micsoda gonosz világban élünk. Jézus azt üzeni, mielőtt ítéletet mondanánk másokra, tegyük ezt saját magunkkal! Elvész ez a világ, ha nem tudjuk Jézus igazi kérdéseit meghallani. Viszont életet nyerünk, ha meglátjuk Jézus igazi válaszát, ha meglátjuk a sebeket a kezén, ha meglátjuk azt a valakit, akin a mi ítéletünket végrehajtották. Isten adja nekünk ezt a látást! Ámen.