2014-03-05

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
Március elején sokat beszélnek a nőkről. Március 8. az úgynevezett nőnap, és ezt a kicsit üres ünnepet betöltve március 7-én van a nők világ-imanapja. A női társadalmi jelenlét, a nők helyzete és megítélése egy olyan téma, amiből igen sok nézetkülönbség adódik. Mai műsorunkban igyekszünk körbejárni ezt a kérdést, de nem szokványos módon. Először egy büntetőjogászt, kriminológust hallgatunk meg. Dr. Tamási Erzsébet, a Pázmány Péter Egyetem tanára mostanában sok támadásnak volt kitéve, mert nő létére lelkesen beszél a rosszul értelmezett női szerepvállalásokról.

Tamási Erzsébet: A nők szerepét áldozatközpontú megközelítésben láthatjuk szinte mindig. Minden létező jogszabály a nők köré épül, mert a nők mindenben, mindenhol alulmaradnak a férfiaktól, ők szenvednek, ők azok, akik nem tudják összeegyeztetni a karrierjüket a munkával, ők azok, akiket bántanak, akiket védeni kell. Talán nem tudatosítottuk eléggé, hogy itt egy nagyon komoly történelmi eseményről van szó! Elérkezett a világ egy olyan stádiumba, amikor a hosszan tartó párkapcsolatoknak nem az utód a célja, nem azért kerülnek össze az emberek, hogy felneveljenek egy gyereket. Ez csak egy tetszőleges járuléka a kapcsolatnak. A párkapcsolat arról szólt mostanáig, hogy lesz egy gyerek, akit közösen fel kell nevelni. Ma azonban beszélünk nők házasságáról, férfiak házasságáról és a gyereknek ebben kevés a szerepe. Sokan csak használják, "dobálják" a gyerekeket, tetszőleges, hogy van vagy nincs. És mindezt a nők döntik el. Nyolcvanöt százalékban a nők kezdeményezésére bomlanak fel a házasságok, amely azt mutatja, hogy a nők nagyon rosszul érzik magukat a házasságban.
Fekete Ágnes: Korábban a nőnek biztonságot jelentett a házasság.
Tamási Erzsébet: De ma már nem jelent biztonságot. Ha megkérdezem az egyetemen a hallgatókat, hogy mit tanultak az anyukájuktól: "Lányként mit kell csinálniuk?" Azt mondják: "Legyél független!" "Ne legyél senkinek a cselédje!" "Igen? És mit mondott az anyuka arról, ha gyereked születik?" Akkor teljes csönd lesz. Mert akkor mindez megszűnik, ezt az egészet felül kell írni, és nincs választási lehetőség. A gond nem is itt van, a gond ott van, hogy a cselédség jelenti a párkapcsolatot.
Fekete Ágnes: De hogy jutottunk ide?
Tamási Erzsébet: Nem arra használunk valamit, mint ami a funkciója. A házasságnak, párkapcsolatnak az volt a funkciója, hogy fel tudok nevelni egy gyereket.
Fekete Ágnes: De jó volt ez?
Tamási Erzsébet: Jó annak, aki ezt jóvá tudja tenni. Ma az emberek, hogy állnak össze? Én kívánlak, te kívánsz, én szeretlek, te szeretsz… De meddig? S ha nem? Akkor, viszlát! Ott van a harmadik: a gyerek. Nem számít a gyerek, és ha nem az utódról van szó, akkor megváltozik a párkapcsolat célja. Egy férfi, meg egy nő nem feltétlenül csak azért kerül össze, mert a kémiája, annyira vonzó, hanem azért mert jól érzik magukat, mert támaszuk tudnak lenni egymásnak, és még rengeteg közhelyet tudnék mondani.
Fekete Ágnes: Szerepük van ebben a folyamatban a nővédelmi törvényeknek?
Tamási Erzsébet: A nőket azért védjük a mai napig, mert a szexualitás vált a párkapcsolatok kiinduló pontjává, akkor nyilvánvaló, hogy ez az, amiben meg kell nézni, hogy melyik fél, milyen módon vesz részt? Régen a házasságot védték a törvények, ma a szexualitás köré csoportosulnak.
Fekete Ágnes: Mivel ebben óhatatlanul is gyengébb a nő!
Tamási Erzsébet: A női szexualitásnak van értéke, a férfinak nincs. A férfi szüzességnek van értéke? De egy szűz lány…! A szexualitás kérdésének a lényege mostanáig az volt, hogy a nők azok, akik rövid idő alatt, kevés gyereket tudnak a világra hozni, a férfiak azok, akik nagyon hosszú ideig, nagyon sok gyereket, tudnak nemzeni. Ebből melyik az értékes? Amiből kevés van. Tehát ezért dönthet a nő. Ezért volt az, hogy a nőket védték, a nők szexualitását korlátozták, mert ha azt nem korlátozzák, akkor nem a gyerekekkel fognak törődni. Lásd a mai világot! Ez ellent mond annak a biológiai törvénynek, amit úgy hívnak, hogy szaporodás.
Fekete Ágnes: Azért sokan támadták, ezt a gondolatát…
Tamási Erzsébet: Ez egy politikai kérdés. Az egyik oldalon én akarok a harcos lenni, a másik oldalon én vagyok a védtelen, a kicsi, az áldozat. Eric Fromm azt mondta, hogy félreértjük a nemi egyenjogúság jelentését. Mi azt gondoljuk, hogy ez azt jelenti, hogy a nők tudják azt, amit a férfiak. Pedig az egyenjogúság azt jelenti, hogy a nők a saját területükön maximálisan tudják azt, amit egy nőnek lelkileg, biológiailag, társadalmilag, bárhogyan teljes mértékben tudnia kell, és ugyanezt tehessék a férfiak is férfiként. De ha állandóan szerepet akarnak cserélni, akkor semmi más nem lesz belőle, mint, hogy itt is rosszul érzik magukat az emberek és a másik oldalon is rosszul érzik magukat.
Fekete Ágnes: Valóban azt érezhetjük, hogy egy álpatriarchális világban élünk. Nézzük meg a parlamentet!
Tamási Erzsébet: A nők nem változtatnak semmit! Nézze meg a svéd parlament, tele van nőkkel! Ennek ellenére Svédországban a világon a legmagasabb az úgy nevezett munkahelyi szegregáció, azt a munkát választják, amit női munkának neveznek. Mi van a svéd nőkkel? Baj ez? Miért baj, ha valaki házimunkát végez? Ha nem azt tanították volna neki, hogy ez cselédség… Nekem a nagyanyám azt tanította, hogy egy inget kivasalni nem szabad haragosan, mert belevasalom az ingbe a haragot. Ne vegyen fel senki egy ilyet, akit szeretek! Ne főzz, ha utálod, mert bele fogod főzni az ételbe ezt az érzést! Az a férfi, aki szeretetet kap, azt is fogja visszaadni. Hollandia megkezdett egy olyan utat, amiben rendkívül magas a fiatal férfiak és nők részfoglalkozása. Pontosan azért, mert úgy gondolják, hogy nem kell annyit költeni, nincs szükség harmadik autóra vagy sokadik tévére. Érjük be kevesebbel és legyünk többet együtt! Lehet, hogy ez csak illúzió, de el kellene gondolkodni azon, hogy micsoda hatalmas dolog, hogy a másikkal akarjak lenni, hogy arra kényszerítsek embereket, és saját magamat is, hogy ott éljem ki a világomat, ahol ennek nagy ára van. Nézzük meg a jogászlányok helyzetét! A jog olyan gyorsan változik, hogy fél évenként új tankönyvet kell írni. Most ha ők elmennek szülni, majd vissza akarnak menni a pályára a szülés után, akkor már a hatodik tankönyvet kellene megtanulniuk. Kérdés, hogy a társadalom mennyire követi ezeket az igényeket? Hollandiában odafigyelnek erre. A kérdés az, hogy hogyan politizálunk, úgy hogy azt mondogatjuk, amit egy másik világból, más körülmények között jónak tartanak, vagy pedig odafigyelünk arra, hogy az emberek, hogyan akarnak élni? Hát ez a kulcs!
Fekete Ágnes: Írt a nők kriminalitásáról, hogy a nők ugyanúgy kriminalizálódnak, csak más módszerekkel csinálják ugyanezt.
Tamási Erzsébet: Mindannyian, nők és férfiak egyaránt képesek vagyunk durva agresszióra. A nők kevésbé valósítják meg, vagy fejezik ki. Az hogy fizikailag nagyobbat és erősebbet tud ütni egy férfi, az egy más kérdés. Az is, hogy a férfiak nem akarják elmondani, ha őket bántják a nők, azt nem lehet kivinni az utcára, nem lehet elmondani egy rendőrnek! Pedig a nők rosszérzése, az a férfiak rosszérzése, és viszont. Egymásra vagyunk utalva. Ez nem vicc, el kell döntenem, azt akarom-e, hogy a nők meg a férfiak boldogok legyenek egymással, vagy pedig nem akarom ez?
Fekete Ágnes: Az egyház mindebben hol van jelen?
Tamási Erzsébet: Nagyon komoly ereje lenne, ha jelen lenne. Minden létező felmérés szerint azokban a családokban, ahol van hit és annak a hitnek akármilyen kicsi rítusa van, – csak annyi is, hogy este megköszönjük a Jóistennek, hogy megszülettünk – ezekben a családokban érzik magukat a gyerekek a legboldogabbnak. Sokkal nagyobb a hitnek az érdeme, van benne valami, ami az embereket egy közös cél felé tartja. Mindenkinek szíve joga, hogy erről hogy gondolkodik, akinek ez segítség, az tudja, akinek meg nem segítség az keres magának más kárpótlást, csak nagyobb a veszélye annak, hogy bántani fogja saját magát és másokat, kicsit nagyot, ahogy éppen éri, mert nincs miért vigyáznia.

Fekete Ágnes: Vajon hogyan kerültek bele a nők fontosabb társadalmi szerepekbe? Erről kérdeztem dr. Sárai Szabó Katalint, a Ráday Gyűjtemény munkatársát.

Sárai Szabó Katalin: Az első református női egyesület a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület volt. A modern nőmozgalom lényege az, hogy a jótékonyságtól elválik, és mindenféle társadalmi problémák, szociális problémák megoldására jön létre. A polgárosodás, az urbanizáció egyre nagyobb társadalmi feszültségek teszik szükségessé a létrejöttét. A polgári életben rájöttek, hogy nem elég bálokat rendezni és a bevételből árvaházat segíteni, hiszen ez nem oldja meg magát a társadalmi problémát. Például a prostitúció ellenes kampányhoz nyilvánvalóan jogi ismeretekre is szükség volt valamilyen szinten. Az egyházi egyesületeknél pedig egyértelmű, hogy teológiai ismeretekre volt szükség. A nők első generációja, akik egyre aktívabbá váltak az egyházi munkában, általában a középosztályból kerültek ki, akiknek jórésze nem részesült intézményes oktatásban. Az írások és előadások színvonalát ez meghatározta, általában önműveléssel érték el a megfelelő műveltséget ezek a nők. Bár voltak kiugró tehetségek is, mint például Szász Károly lánya Szász Póla. Az akkori egyházi vezetők, különösen a történelmi kálvinizmus belátta, hogy mindenféle egyházi megújuláshoz szükség van nőkre. Egyértelművé vált, hogy szükség van azokra a nőkre, akik valóban kiállhatnak a nyilvánosság elé. Voltak lelkésznék, akik például konferenciai előadási meghívást azzal utasítottak vissza, hogy a leánykörben még hajlandók beszélni, de egy országos konferencián már nem. Kevés diplomával rendelkező papné volt. Sebestyén Jenő például 1913-ban, amikor a nemzetközi női választójogi kongresszus Budapesten volt, írt egy cikket, amelyben ostorozta saját egyházi barátait, hogy rajta és Haypál Benőn kívül nem jelentek meg ezen a kongresszuson. A Szilágyi Dezső téri templomban volt egy istentisztelet, ahol egy amerikai nő prédikálhatott. A női törekvéseknek voltak persze ellenzői. Viszont a feminizmus kifejezést akkor még sok értelemben, pozitívan használták egyházi körökben is. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, tehát a MANSZ lett minden női szervezet ernyőszervezete és tulajdonképpen ők teljesen szembementek a feminizmussal, amelyet egy baloldali és internacionalista szervezetként interpretáltak. Innen kezdődik tulajdonképpen a feminizmus negatív megítélése. Ez az első világháború előtt még nem volt ilyen.
Fekete Ágnes: Sőt, úgy tűnik, hogy az egyházban éppen a "progresszív" emberek, akik a belmissziót akarták, ők támogatták leginkább ezt a mozgalmat.
Sárai Szabó Katalin: A belmisszió abszolút emellett állt, mert ugye Ravasz a lelkésznéknek címzi azt, hogy ők vezessék az egyházközségekben a leány illetve női munkát.
Fekete Ágnes: Ma ez elvárásnak tűnik, akkor viszont nagyon nagy megtiszteltetés volt.
Sárai Szabó Katalin: Egyrészt megtiszteltetés volt, másrészt óriási kihívás. A papnéknak nem volt megfelelő műveltségük és képzettségük ehhez. Ez volt az egyik oka annak, hogy létrehozták magát a Lelkészné Egyesületet. Rádöbbentek, hogy sajátos problémáik vannak, sajátos dolgokat kell megtanulniuk. Kvázi egy csoportidentitást próbáltak létrehozni, ami már nem az a romantikus papné kép volt, ahol a legszebb virág a papné kertjében nyílik, a legszebb cipó az ő asztalán van, az ő gyerekei öltöznek igazán snájdig módon! A cél az volt, hogy valóban a közösségben szerepet vállaljanak. Gyorssegélyalapot hoztak létre, hogy hirtelen probléma esetén segítsék az özvegyeket például. Szerkesztettek egy lapot is a Lelkésznék Lapját. Volt mögöttük egy háló. Az egész úgy kezdődött, hogy amíg a férfiaknak volt egyesületi ülésük, a feleségek is mentek velük, mert rájöttek, hogy ők is leülhetnek és beszélgethetnek a problémáikról. Akkor vetődött fel az ötlet, hogy legyen egy külön egyesület. Csikesz Sándor, a Lelkészegyesület főtitkára ellenezte, hogy külön gyűlésezzenek a lelkészfeleségek, merthogy a házasságban a férfi a "feje a nőnek", ezért úgy gondolta, hogy tagegyesületként legyenek jelen a nők, de minekutána Ravaszné volt az elnök végülis megalakultak függetlenül. Korán megjelent egyébként a szerepegyeztetési probléma. A munkásnőkkel kapcsolatban, akiknek a problémáit szerették volna megoldani, tényleg éles volt a feszültség a családi és munkában való szerepek között, hiszen náluk nem volt cseléd, bejárónő, vagy más segítség. Tehát a hivatásában önmagát megvalósító nő nem volt konzervatív körökben egy ideális szerep, merthogy a családanyasággal szembe ment illetve attól vette el a nőt. A lelkészné pedig, már egy hármas szerep.
Fekete Ágnes: Te hogy látod ezt személyesen?
Sárai Szabó Katalin: Csak azt tudom, hogy milyen egy kutató és egy családanya együtt. Mert például, ha az ember cikket ír, minden este erről szól, és erre rámegy az egész hétvége. A gyerekeim születése óta állandó lelkiismeretfurdalásom van emiatt. Most már, ahogy felnőttek nyilván csitult ez. Amíg kicsik voltak addig ez egy önmagamban való konfliktus volt állandóan. Azért az is egy nagy különbség, hogy régen a középosztály tagjai megengedhették maguknak, hogy háztartási alkalmazottat foglalkoztassanak. Ez a kérdés nem csak a nőt érintette, hanem erőteljesen a férfit is. Végülis a családi minta az, ami változóban van. Torlódnak a szerepek, aminek nem kellene így lennie. Az, hogy az ember neveli a gyerekeit, végzi a hivatását, ennek az összeegyeztetésével semmi probléma nincs. Számomra azzal van probléma, hogy emellett még van egy csomó más, ami a családokra rá van terhelve. Szinte külön hivatalnokoknak kell lenniük, hogy az összes ügyüket naponta végezzék, gyerekszámtól függően egy nagy háztartást vezessenek…
Fekete Ágnes: Igazából két szerep még belefér, de a harmadik már nem?
Sárai Szabó Katalin: Nálam ez így van.

Fekete Ágnes: Nemrég egy blogot hozott létre Kiss Lukács Ábel és Szőke Etelka lelkészfeleségek számára. A Dunakeszi lelkész felesége, családterapeuta, Szőke Etelka, aki maga is lelkésznő beszél az egyházi női szerepekről.

Szőke Etelka: Talán a női attitűdből adódik az aktív érzelmi élet és az érzelmekkel való bánás.
Fekete Ágnes: Tehát jobban meg tudja hallgatni az embereket?
Szőke Etelka: Érzékenyebb, érdeklődőbb, meg talán a lelkészhez képest nincs leterhelve egy sor olyan folyamattal, amire neki figyelnie kell a gyülekezetben. Ő emlékszik rá, hogy kivel, mi van. Valahogy ez a kapcsolatorientáltság inkább a női attitűd. Az érzelmi tűzhely ébren tartása, ez valahogy női vonal.
Fekete Ágnes: Tényleg nagyon nagy gond, hogy ezt elveszítjük. Nagyon sok gyülekezetben látom, hogy ha egy női presbitert választanak, ő is elkezd dolgozni, alkalmakat szervezni és úgy érzi, hogy minél több alkalom van, annál jobb, ahelyett hogy talán egy mélyebb régióban a kapcsolatok szövésén dolgozna. És ez nagyon nagy hiba.
Szőke Etelka: Ezt én is érzékelem. Először a magunk lelkében kell rendnek lenni. Ez egy ajándék, de feladat is, hogy megküzdje a felnőtt ember, hogy kialakítsa magának ezt a rendet. Ide azért krízisek által jutunk el. Szembenézünk tükrökkel, és rájövünk arra, hogy min kell nekünk még dolgozni és változtatni, mit kell elfogadni? Amíg ez nem történik meg, addig könnyen belemegy a nő abba, hogy dolgozik, hogy nem ér rá, hogy a kapcsolatokat maximálisan kitolja az életéből, elsősorban saját nehézségei miatt. Tényleg olyan szintű társadalmi folyamatok vannak, ezek az elmúlt húsz évben még háromszorosan fölgyorsultak, amik következtében nagyon nehéz lelassítva élni az életünket. Márpedig azt hiszem, az érzelmekhez, a kapcsolódáshoz, a kapcsolatok ápolásához, az intuíciókhoz nyugalom kell. Érzelmek nélkül valószínűleg az élet nem működik. Baj, ha saját érzéseinket nem tudjuk egymással megosztani. Gyakran csak eldaráljuk a napunkat a másiknak: "ezt csináltam, azt csináltam, itt voltam, ott voltam, ezt intéztem, azt intéztem, jaj de érdekes dolgot hallottam." Ez egy felszíni kommunikáció, amikor azt tudom a társammal kölcsönösen megosztani, hogy "ez történt, és képzeld el, hogy ez úgy hatott rám és azon gondolkodtatott el és azt éreztem, hogy…" Na, ez az, amikor a személyközlő kommunikációhoz érkezünk. Ez az, ami ápolja a kapcsolatokat, és ha a gyerekeinkkel is így tudunk leülni az asztalhoz, hogy az élményeit megosztja és elmondja, és az élmény, az tele van érzelmekkel. Tudatosan szembe kell menni azokkal a folyamatokkal, amik szükségszerűen körülöttünk vannak.
Fekete Ágnes: Fontos, hogy a nők az egyházban ezt képviseljék?
Szőke Etelka: Ez nagyon fontos. Azt is látom, hogy a lelkészcsalád, és a lelkészfeleség a saját képére, és egy kicsit a saját tudattalanjára formálja a gyülekezetet is. Ha őt lefojtják a vezetők, az előbb-utóbb frusztráció és hiány lesz. A férfi inkább bírja hosszútávon az érzelmi élet nélkül is, a feladatokba beleadva magát. Valahogy ez kell, hogy jelezze számunkra, hogy nem jó ez így, és amennyire csak lehet, tényleg tudatosan és egymást erősítve kell élni, csoportokat alkotva, központi témává tenni női alkalmakon ezt a kérdést. Ezek nagyon fontos feladatok. A lelkészeknél szerintem nagy kísértés, hogy akkor leszünk Isten előtt jó keresztény házasok, ha csináljuk a gyülekezet dolgait, és a tettek kerülnek a központba, mert a szolgálat tettekből áll. Márpedig a női gondolkodással át lehet egy kicsit értelmezni, hogy szolgálat az is, ha én egy órát imádkozom csöndben, ha valakivel egy órán keresztül elbeszélgetek. Bár ezeket senki nem fogja látni és lehet, hogy azt gondolják, hogy ez a lelkészné alig van jelen, alig csinál valamit, vagy mindig csak beszélget, de nem szervez, és nem pörög ezerrel. Az is egy szolgálat, hogyha a családban tud a lelkészfeleség úgy jelen lenni, hogy a gyermekek nem érzik azt, hogy a feladatok miatt ki vannak szorítva a szüleik életéből. A gyermekeinknek is egyszer van szenzitív időszaka a szülőkre, és egy édesanyjuk és egy édesapjuk van. Márta és Mária példája jutott eszembe, ahol Márta csak a tettekbe temetkezik, Mária pedig odaül és hallgatja Jézust átadva magát. Fontos volt Márta is, aki szolgált. Meg kellett azokat is tenni, de Jézus mégis azt mondja, hogy a másik testvér ebben a pillanatban jól döntött. Kell, hogy legyen az életünkben, heti szinten, vagy napi szinten olyan kiemelt pillanat, amikor tudjuk ezt választani. Mert fontos az, hogy legyen egy gyülekezeti terem, meg gyülekezeti ház, ahol alkalmak vannak, de ne csak ez legyen! Ember és ember között legyen találkozás, mert a mennyek országa közöttünk, bennünk valósul meg és nem épületekben. Amihez kell épület is, de fontos a másik is. Sokkal inkább erre kell helyeznünk a hangsúlyt, mert a másik az mintha menne: cselekedjünk és alkossunk látványos dolgokat és szervezzünk alkalmakat! Ez most valahogy előtérbe került, nekünk a másik oldalt kell aktívabban képviselni. Madách Az ember tragédiája című művében Éva úgy töltötte be a szerepét, hogy közvetített Ádám felé bizonyos intuitív dolgokat, ami tényleg a nő érzésein keresztül érkezhet meg talán a férfiakhoz is közelebb. A nőnek feladata van a férfi felé is.
A férfiak az érzelmekkel, ha szabad így mondani hadilábon állnak, ami nem az ő fogyatékosságuk, hanem a szocializációjuk következménye. Ha a nő nem betör a férfi érzelemvilágába, nem követel, nem agresszíven teszi ezt, hanem finoman lehetőséget teremtve ezekre a beszélgetésekre, találkozásokra, akkor a férfinek új tapasztalata lesz az, hogy vannak érzéseim, és hozzájuk tudok férni a feleségem segítségével. A párkapcsolati munkámban sokszor azt látom, hogy a nők elvárják, hogy a férfiak is működjenek érzelmi módon, érezzenek rá, az ő érzelmeikre, sőt inkább a férfiak pátyolgassák az ő sérültebb és hiányosabb érzéseiket. Ez az, ami nagyon nem működik. Tehát itt a nőnek kell megtenni az első lépést a férfi felé és aztán a férfi is olyan nyitott tud lenni és sok mindent megtesz egy jól működő kapcsolatért. Azt tapasztalom, sok múlik azon, hogy a nő mennyire tud az érzésekkel finoman bánni.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Evangélizációs estéket rendeznek sokfelé az országban böjt első vasárnapjára készülve. Többek között ezen a héten esténként 18 órakor Pomázon, holnaptól szintén 18 órakor Boldván lesznek istentiszteletek.

Az egyiptomi kopt keresztyének életével foglalkozik az idei Női Világimanap, amelyet minden év márciusának első péntekjén tartanak. Sok helyen ilyenkor az adott országot képeken, tárgyakon, ételeken keresztül is megismerhetik a résztvevők. Így lesz ez többek között március 7-én, pénteken 17 órakor, Csillaghegyen, a Vörösmarty utca 2. szám alatt is.

A Magyar Református Presbiteri Szövetség az éves közgyűlését március 8-án, szombaton 10 órától tartja Budapesten, a Dunamelléki Egyházkerület székházának dísztermében, a Ráday utca 28. szám alatt.

A kapcsolatápolás = folyamatos szeretetközlés a címe Pálhegyi Ferenc Párkapcsolat-ápoló kurzusa következő előadásának, amelyet március 10-én, hétfőn 18 órakor tartanak Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

Műveljük, őrizzük vagy elherdáljuk Isten ajándékait? – teszi föl a kérdést Jánossy László biológus Világ-egyetemi előadássorozat következő összejövetelén március 7-én, pénteken 18 órakor Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatt.

Rendészeti hivatás a keresztény értékek tükrében címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést, valamint ökumenikus imaszobát avatnak március 7-én, pénteken 10 órakor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán, a Farkasvölgyi út 12. szám alatt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét az első jánosi levél 4. fejezetéből!

Áldott böjtöt kívánunk minden kedves olvasónknak!

"Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert a ki nem szereti a maga atyjafiát, a kit lát, hogyan szeretheti az Istent, a kit nem lát?" (1Jn 4,20)

Gyűlölködés. Nem tudom ezt a szót lefordítani egyetlen általam ismert nyelvre sem. Ez a visszaható és ismétlődést kifejező szerkezet, amely a mosakodunk mintájára beszél az emberi rosszindulatról, a magyar nyelv sajátja. Ahogyan Gyökössy Endre többször elmondta, az ember gyűjti-gyűjti az indulatait, és amikor sok összegyűlt, akkor ezek elkezdenek ölni, de nem a másikat ölik meg sokszor, hanem visszahatnak arra, akiben ez a rosszfajta érzelem megerősödött. Így gyűlölködünk mi magyarok.
De miért van mindez? Miért, hogy külön kultúrája alakult ki a gyűlölködésnek? Talán azért van a gyűlölködés, mert a dolgokat örökké viszonyulásukban nézzük és nem önmagukban. Nem tudunk megnevezni. Ádám teremtettségének ajándéka volt, hogy Isten átengedte neki a névadás hatalmát. Az első ember nem azt mondta, hogy az oroszlánhoz képest ez egy nyúl, hanem minden létezőt önmagában névvel látott el. Szent hatalom ez. Ehhez képest, úgy látom, mi nem tudjuk nevén nevezni a dolgokat. Nemrég éltem át egy egyházi ügymenetben, amikor heteken át szerveztünk valamit, hogy minden egyes kérdés végülis abban csúcsosodott ki: kinek mihez van jogosultsága, kompetenciája. Nem az volt a kérdés, hogy mi a cél, mi a szép és a jó, hanem mennyibe kerül, mit szólnak hozzá, mi lesz a következménye és így tovább. Mivel minden viszonnyá minősül, ezért elveszítjük a megnevezés Istentől kapott küldetését. Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy ahhoz képest mi történik ezzel, akkor feltétlen gyűlölködés lesz a végeredmény. Ugyanis a bibliai értelmű szeretet nem viszony. Isten úgy szeret minket, hogy feltétlen és mindent megelőzve ad. Nem a velünk való kapcsolatából nő ki jó érzelem, hanem a saját szeretetéből, belső békéjéből ad egyoldalúan. Amikor az emberi viszonyok a meghatározóak, és nem az isteni felhatalmazásból eredő megszólítás, akkor feltétlen gyűlölködésbe sodródunk. Isten előbb szeretett minket, és ezt a mindent megelőző szeretetet kell újra megtalálnunk.
Sokszor azt hisszük, hogy a szeretet és gyűlölet ugyanannak az érzésnek a két pólusa. Egyáltalán nem! Az a különbség a kettő között, mint az újszülött első felsírása, életbe kiáltása, és a mi nyivákoló hisztériánk között. Az egyik az élet fájdalmát veszi magára, a másik azt dobja le. A szeretet abból születik, hogy Isten feltétlen ölelésében élünk: ő a létét adja csecsebecsék helyett. A második pedig a lét gyávasága, amikor nem merjük magunkat odaadni a másik embernek, ezért álságos utakon belebonyolódunk mindenbe ahelyett, hogy azt mondanánk: tiéd vagyok, rendelkezz velem! A gyűlölködés mindig bonyolult, a szeretet végtelenül egyszerű. Pilinszky János mondta: "A szeretet a legjobb diagnoszta."
Eljött a böjt ideje. Most szeretettel intézek minden kedves olvasóhoz egy kérést: Keresse meg ki-ki azt az embert az egyházban, akivel szemben valamilyen feszültségben van! Írja fel valamilyen titkos noteszbe ezt a nevet vagy ezeket a neveket… Ezért az emberért imádkozzon negyven napon át. Kérje rá Isten gazdag áldását! Most ebben a negyven napban ne megoldásokat kérjünk Istentől, ne adjunk tanácsokat, hanem csak áldást, kegyelmet kérjünk az ő életére! Ha ezt sokan megtesszük, ha nevén nevezve a dolgokat kegyelemért fohászkodunk, talán megszabadulunk a gyűlölködés mételyétől. Ámen.

Egy felhívás: Népünkért egy órát Jézussal
"Kérjetek és kaptok. Vagy nem helyesen kértek. Kértek, de magatok nem akartok tenni érte semmit, nem akartok változni, változtatni, nem teszitek meg, amit megtehetnétek, amit nektek kellene megtenni. Kértek, de olyan lélekkel, aminek nincs köze hozzám… Konkrét kérés: Meghívás: a következő böjt csütörtökök estéin – töltsünk legalább egy teljes órát imaszolgálattal.
Kérjünk nagy bizalommal és állhatatosan, hogy népünk belső gyógyulása és növekedése emberségben, istenemberségben még élhetőbb és szívet gyönyörködtetőbb otthonmeleg közösségeket virágozzék mindenki számára, bárhol élünk." (Sajgó Szabolcstól) A dátumok: március 6., március 13., március 20., március 27., április 3., április 10.