Vígasz és vígasztalanság
Vigasz és a vigasztalanság között élünk – mondják az imádság mesterei. Néha úgy érezzük, hogy megkönnyebbül a szívünk, máskor elnehezedünk. Vigaszt nyerünk, amikor a lélek…
Vigasz és a vigasztalanság között élünk – mondják az imádság mesterei. Néha úgy érezzük, hogy megkönnyebbül a szívünk, máskor elnehezedünk. Vigaszt nyerünk, amikor a lélek bennünk megmozdul, amikor lángoló szeretetre gyulladunk Teremtőnk iránt, amikor a szabadság szikrája kipattan valahonnan, és Isten ritmusára akarunk táncolni, menni, vagy amit éppen… De a következő pillanatban lehetséges, hogy vigasztalanok leszünk, mert valami szörnyű sivatagos, száraz időszakot élünk meg. Csak a tanácstalanság uralja el szívünket, minden lelketlen távolságba kerül. Így élünk ebben az életben. Valamiféle állandó hullámzásban. Hol kisebb, hol nagyobb az amplitúdója ennek a folyamatnak, de vagy fentről lefelé, vagy lentről felfelé tartunk.
Mi neked életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod? – kérdezték a reformátorok is. Mert ez az élet fő kérdése. Nem az a vigaszunk, hogy rendben mennek a dolgok, vagy sokan vagyunk. Nem az a vigasz, amit látunk, ami hasznosnak és előre vivőnek tűnik, hanem az, hogy „nem a magamé vagyok.” Nem a földhöz tartozom, hanem Jézushoz igazán. Tényleg nem úgy érthetjük meg Istent elsősorban, ha az erő felől közelítjük meg. Pedig örök emberi vágy, hogy az erős, mennydörgő, hatalmas Isten oltalma alá kerüljünk. Ő a vigasztalanságból lesz megszólítható: Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. (Máté 5,4).
Össze vagyok zavarodva. Nem értek semmit, fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem. Ebben a nehéz pillanatban, a vigasztalanságnak az órájában jön el a Pártfogó. Az összezavarodottságból lesz egyenes beszéd, a káoszból, az értetlenségből lesz érthetőség, a kelepcéből szabadság.
Isten eszközként használja érzéseinket. Ezzel az antennával kerül közel hozzánk. Nem manipulálja azt, amit érzünk. Azért van szüksége érzéseinkre, mert az eszünk önmagában nem alkalmas arra, hogy Isten világát megértsük. Isten Lelke egyesíti egész emberi lényünk három vonását, hogy képesek vagyunk érezni, akarni és gondolkodni. A Vigasztaló úgy vigasztal minket, hogy ezeket összerendezi. Átteszi a hangsúlyokat.
Három vízi eszközzel szokták leírni azt, ha valaki egyszer az élő Istennel kapcsolatba kerül.
Van, aki úgy szeretne imádkozni, úgy keresi Istent, mint egy motorcsónakos. Beletölti a benzint, meghúzza a bowdent, aztán hadd szóljon! Megkaptuk a muníciót: Értem, tudom, megyek Isten felé. Döngetek előre!
Van, aki úgy imádkozik, és úgy is él, mint egy tutajos. Beszáll a hajóba, hagyja, hogy sodródjon. Megy az árral. Sok mindent hall, érzékeli Isten erejét, de ő nincs ebben sehol. Csak történnek az események az áradásban. Nem válik eszközzé a saját személyisége.
De az lenne a jó, ha úgy kapcsolódnánk Istenhez, ahogyan egy vitorlás repül a vízen. Ott állandó jelenlétre van szükség. Az embernek ki kell szolgáltatnia magát a szélnek. Nem én tolom a hajót. És van olyan, hogy nincs szél. Ilyenkor Isten elgondolkodtat: Ami rossz, az Istenhez lök, ami jó, az Istenhez vonz.
A Lélek pártomat fogja. Jelen van, és én benne lehetek magában Istenben, létében, mint kis matróz.
A Lélek munkája éppen az ellenkezője annak, ami a gonoszé. Az titokzatos. Hátulról, lesből jön. A gonosz félelmet szít a szívünkben, el akarja hitetni, hogy baj van, vigyázz, félj! Ő viszont a bizalomért sebez, ha ezt teszi. Hogy végre gyere ki a tiszta vízre! Engedd ki a vitorláidat, és szállj, ússz az én Országomban!
2022. május 22. – Húsvét 6. vasárnapja
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.”
Jn 14,23-29
(Ez az írás 5 éve született Érden.)
Kép: Natalya Rusetska: Isten megjelenik a viharban, 2019.
