Csordogáltak a történetek a rádióban
21 évet töltöttem a Kossuth Rádióban. A régi kazettás szalagok hallanivalói látnivalóvá alakultak. Egyszer egy jó nagy doboz régi hangfelvételt vittem el Mészáros Mártának, hogy…
21 évet töltöttem a Kossuth Rádióban. A régi kazettás szalagok hallanivalói látnivalóvá alakultak. Egyszer egy jó nagy doboz régi hangfelvételt vittem el Mészáros Mártának, hogy megkérjem, alkosson belőlük. Ami született, a tíz történet egyike, amely látható is volt mindenki számára. https://fuga.org.hu/…/tiz-tortenet-meszaros-marta…/ Márta kereste, mivé alakul az emlék. Mentés másként: tárggyá lett tárgyakban őrzött hagyatékunk. Most számomra különösen erős ennek a doboznak a felirata:
„Fontos volt a nagy papírdoboz, amiben rengeteg magnókazetta volt. Sokat használt, átcímkézett, letörölt és újrafelvett, borítóját veszített kazetták, törött tokkal, vagy szólóban, hanyagul hevertek egymáson. Mindegyiken emberek beszélnek. Az életükről, a fordulópontról, hogy mikor lett jobb, vagy fordult rosszabbra. Hogyan lábaltak ki belőle, vagy viselték a gyászt. Mások örültek, hogy valaki megszületett, érettségizett, nem emigrált, pedig kellett volna. Nevettek néha, elérzékenyültek, hálát éreztek, vagy rájöttek, esetleg megbocsátottak, vagy csak várnak a feloldozásra. Minden kazetta a kíváncsi kérdezőé, aki kinyitotta azt a kis kaput, ahonnan csordogálnak a történetek. Gyűjtötte a hangokat, történeteket. Tudta, hogy kincseket őriz: szerkesztette, megmutatta másoknak okulásul, majd félretette a dobozba, meghallgatta, megmutatta, leírta. Most a sokat tudó szalagok láthatóvá válnak, biztonságban maradnak, érinthetetlenek.”
