Forró krumpli
Mindenkinek a kezét megégeti a krumpli. Iszonyúan forró. Egyre többet dobálnak felém. Ösztönösen eldobom, mert szinte süti a tenyeremet. Mi mást tehetnék? Ugrálok egyik lábamról…
Mindenkinek a kezét megégeti a krumpli. Iszonyúan forró.
Egyre többet dobálnak felém. Ösztönösen eldobom, mert szinte süti a tenyeremet. Mi mást tehetnék? Ugrálok egyik lábamról a másikra, talán próbálok zsonglőrködni a krumplikkal, de eljön a pillanat, amikor odavágom valakihez. Ez folyik köztünk, emberek között: forró krumpli dobálás. Elhagytak, kiszorítottak, utáltak, és fáj, fáj, fáj. Most odadobom ezt a csomagot valakinek. Nem bírom az égetést. Röpül a sok forró krumpli. A „szent” emberek is ezt teszik. Látom lelkük fájdalmát. Néha hátsó szándéknak nevezem, vagy talán én is rájuk dobok egy „farizeus” címkével ellátott krumplit, néha hatalomvágynak hívom, de valójában egy érzés van mögötte: Megégtem, és ezt nem akarom! Égjen bárki más, de ne én, mert fáj! Fáj! Fáj! Szegény macskák, akik a legvégén kapják nyakukba a forró krumplikat. Miért nem jössz ide? Miért teszed azt? Mitől gondolod, hogy jó lesz? Nagy a tülekedés, amikor minden kézbe akad egy forró krumpli.
Volt egy ember, aki tízezer forró krumplit dobott egyszer valakire. Tízezret! És a király azt mondta, nem baj. Volt egy ember, aki pár krumplit dobott valakire, és az azt mondta: nagy baj.
Volt egy keresztrefeszített, aki minden forró krumplit elkapott. Van egyetlen valaki, aki ma is minden forró krumplit elkap. Egyszerűen nem tudunk mást tenni, mint azt a millió égető őrületet, ami körülvesz, mégiscsak odadobjuk, bár ettől is vérzik a szívünk. Mert nem tudunk mást tenni. Neki kell dobnunk.
2026. szeptember 13. – Évközi 24. vasárnap
Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek. Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” Mt 18,21-35
