A gyertya teste láthatatlanná lesz
Reggel meggyújtottam egy gyertyát. Jól elhelyezkedtem mellette, és néztem.., hallgattam. Sercegett. Addig figyelgettem, amig arra nem lettem figyelmes, hogy felkel a nap. Tekintetemet elvonzotta az,…
Reggel meggyújtottam egy gyertyát. Jól elhelyezkedtem mellette, és néztem.., hallgattam. Sercegett. Addig figyelgettem, amig arra nem lettem figyelmes, hogy felkel a nap. Tekintetemet elvonzotta az, ahogyan szomszédunk ablaka megcsillant. Aranysugarakat szórt utcánkra az az üveg. A gyertya fénye semmivé lett. A nap szinte magába szívta a korábban sötét szoba pici lángját. A helyiség, ahol ültem, igy is, úgy is ragyogott. Ez egy különleges látomás volt.
Mi égetjük kis gyertyáinkat, és igyekszünk a sötétséget visszaszorítani, de ez csak valami előjelzése az isteni győzelemnek.
Maga a gyertya, amíg a sötét szobában ég, szinte nem is látszik. Testét nem vesszük észre, csak az erős fényét látjuk. Amikor pedig felkel a nap, éppen fordítva van: A lángját nem vesszük észre, csak a szépen kiöntött forma jelenik meg színeiben pompázva.
Valahogy így élünk mi, akik világítani igyekszünk. Amit látunk, amitől félünk, és amire vágyunk nem az igazi valóság. Úgy tűnik, mintha a sötét világban mi hordoznánk a fényt. Ha mi nem volnánk, senki nem látna semmit. És ez részben így is van! A gyertya fontos. Mégis van valami hamis ebben a képben. Hiszen a gyertya csak nagyon estelegesen, és bizonyos értelemben rossz fényt tud adni. Önmagát nem látja jól. A nap azonban mindent beragyog. Pontosan úgy látjuk magunkat ebben a fényben, mint amilyenek igazából vagyunk.
Itt a földön talán nem is azért kell világítanunk, mert ettől világosabb lesz, hanem mert ezzel fejezzük ki, hogy a világossághoz tartozunk.
Jézus magát mondja világosságnak, és egyben nekünk is üzen: Ti vagytok a világ világossága. A ti ablakotok tükröződése aranyoz be egy utcát, mégsem a ti fényetek ez.
Hogyan élhetnénk meg jól ezt a kettősséget? Úgy, hogy folyton tudatosítjuk magunkban: egyszerre vagyunk részecskék és hullámok, mint a fény. Egyszerre óriási felelősséggel bírók, és gügyögő gyermekek. Minden pillanatban egyszerre földi sötétségek eltüntetői, és mennyei világosság várományosai. Egyszerre dolgozunk azért, hogy hitünk erősödjön, és egyáltalán semmit sem teszünk, csak lekuporodunk, és várjuk a fényt.
Az élet folyamatos egyensúlyozás értelmünk és a szívünk között. Az egyik mindenki fölé akarja magát tolni, mintha ő lenne a világosság, a másik elbújik, pedig világítania kellene. Jézus gyönyörű kettős állítása sokat igazgathat rajtunk: Én vagyok a világosság, ti vagytok a világosság.
2023. február 5. – Évközi 5. vasárnap
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!” Mt 5,13-16
Jézus mondja: „Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” János 8,12
Kép: Amjad Rasmi https://anakegoodall.wordpress.com/…/equilibrio-amjad…/
