Az elengedett őrangyal
Két megdöbbenés. Két csodálkozó tekintet. Az egyik ajtót nyit a jövőnek, a másik a múltnak. Zakariás, Keresztelő apjának a kérdése: Honnan tudom én ezt meg?…
Két megdöbbenés. Két csodálkozó tekintet. Az egyik ajtót nyit a jövőnek, a másik a múltnak. Zakariás, Keresztelő apjának a kérdése: Honnan tudom én ezt meg? Mária kérdése: Hogyan lehetséges ez? Az egyik a múlt bizonyítékait szeretné látni, biztonságot keres, a másik a jövőt kutatja, annak minden zegét – zugát, hogyan s miként léphet ő abba? Semmiféle birtoklási vágy ebben nem volt.
Magam is sokszor tapasztaltam, hogy éppen akkor, amikor el tudtam engedni vágyaimat, megkaptam azt, amire óhajtoztam. Csak sokkal szebben, százszor különbül, mit ahogyan gondoltam.
Mert amikor az ember képes elhagyni saját megszokott terét, nem társadalmi vagy önös elvárások szerint cselekszik, akkor lesz nyitott arra, hogy benne Isten teremtő ereje hasson. Akkor olyanok leszünk, mint egy nyitott ajtó, amin dől be a fény. Akkor kimondja Mária, az ember Isten legfőbb szavát, hogy „Legyen”! Alkotóvá, Isten teremtő társává válik.
Ez a kép egy idős asszonyt ábrázol, akiről egy legenda szól: Amikor belépett a templomba, megengedte őrangyalának, hogy egy kicsit hagyja el. Menjen, és tegyen jót máshol a világban! Ez az asszony azért járt gyakran a templomba, hogy átengedhesse saját angyalát, hadd tegyen mással is jót!
Ez a kifejező mesebeli kép mondja el talán a legtökéletesebben, mit tett Mária, amikor elengedte minden földi védelmét, vágyát, és belekapaszkodott az Istenbe.
Mi megtanultunk berekeszteni ajtókat. Nem szeretnénk szélesre tárni a szívünket, mert netán olyan is kiderül rólunk, amit nem szeretnénk. De Isten zörget, és várja, hogy szeretettel megnyissuk azt, ami zárva van, hogy eljöhessen, és valami sokkal, de sokkal nagyobbat tegyen velünk, mint gondolnánk.
A két asszony, Mária és Erzsébet kinyitotta magát, elengedte minden szégyenét, magához ölelte Istent, és megölelték egymást.
Kép: Michalis Vasilakis
2024. december 22. – Advent 4. vasárnapja
A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége. Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek? Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, mert Istennek semmi sem lehetetlen. Mária ezt mondta: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal. Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel, és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!
Luk 1,26-45
