Ha megdöglik, hát meg döglik

Ezt a történetet olvastam: Egyszer egy lelkészhez beállított egy asszony éppen egy istentisztelet előtt. Útját állta, amikor már a templomba készült, és többen is vele vonultak. Mariska néni erőnek erejével kérlelte, hogy imádkozzon, mert rosszul van a tehene. A helyzet nagyon szorult volt. Ha nem imádkozik, akkor hitelét is veszti, és az asszony sem hagy békét neki. Igy hát összekulcsolta a kezét, és ezt mondta: „Ha megdöglik, hát meg döglik, ha megmarad, hát megmarad, nem tehetek mást érte. Ámen.” Nem történt semmi. Csendben és nyugalomban megtartották az istentiszteletet. Évek teltek el. A lelkész megöregedett, majd meg is betegedett, kórházba került. Sokan imádkoztak érte, de nagyon úgy nézett ki, hogy már az utolsó heteit éli. Látogatta a család, mentek a kórházba a hívek is. Elterjedt betegségének a híre. Egyszer a kórházi folyosón megjelent egy bőszoknyás mámika. Egyenesen a kórterem felé ment. Nem akarták beengedni, de nem lehetett neki ellenállni. Fonott korsarát kezéből a fal mellé tette, majd letérdelt a betegágy mellé, és ezt mondta: Ha megdöglik, hát meg döglik, ha megmarad, hát megmarad, nem tehetek mást érte. Ámen. A szobában teljes csend és döbbenet lett. De a lelkész egyszercsak elkezdett rázkódni. A görcsös nevetés nem hagyta el. Nem értették a nővérek, hívták az orvost, mindenki támogatta, és azt hitték, ez a vég. Tizenöt percen keresztül kacagott, majd felült az ágyában. Néhány nap alatt jobban lett, hazament, és még tizenöt évig élt. Senki sem értette, mi történt. Az biztos, hogy annak idején Mariska néni tehene meggyógyult. Amikor meghallotta, hogy a lelkész beteg, úgy érezte, ennyivel tartozik neki. A lelkész talán oxigénhez jutott a nevetéstől? Senki sem értette. Mindenesetre az őszinte szív csodákra képes.

A csoda nem hozza el az őszinte szívet, ez fordítva van.