Hitvány

Hitvány. Olyan ember ő, aki bolond, üresfejű, értelmetlen dolgokat tesz. Persze ma már erkölcsi képesség hiányát is értjük alatta. Régen így mondták, héit, azaz üres. De lehet-e valakire azt mondani, hogy hitvány? Csak az Isten arcából jövő fény által egy adott helyzetben, egy adott pillanatban láthatjuk tisztán a világosság és az árnyék arányait. A dolgok nem azon a szinten dőlnek el, amit mi látunk, nem a kezünk ügyében levő mértékkel tudjuk kimondani, hogy valami jó vagy rossz. Nála bármi lehet árnyékos vagy tündöklő, jó és rossz. Ő szabad.

Akkor végülis létezik jó és rossz? Meg tudjuk biztosan állapítani, hogy mi micsoda és ki kicsoda igazán? Amikor először elolvastam János evangéliumának az alábbi részletét, azt éreztem, hogy teljesen idegen. Erről a dualizmusról nem tudok írni. Aztán olvasgattam, fejtegettem, és rájöttem, hogy egészen másról szól, mint amiről elsőre gondoltam. Gyakran csapódunk be így az életben: Hirtelen azt hisszük, hogy ez nagyon rossz, elviselhetetlen, semmi közöm hozzá, aztán elkezdem a helyzetet alaposan megvizsgálni, vagy történik valami, és olyan érzés tölt el, mintha egy másik történetbe lépnék bele. A jóról kiderül, hogy rossz, a rosszról, hogy nagyon hasznos volt. Rádöbbentem, hogy éppen erről az igazságról szól az evangélium. Ha a görög szöveget szó szerint lefordítjuk ezt olvassuk: Akik jót cselekszenek, azok Isten életére ébrednek. Akiknek a cselekedetei pedig hitványak, azokra eljön a krízis. Hát nem ez történik? Ha vissza tudjuk hódítani figyelmünket a hitvány marhaságokból, amik körbevesznek, akkor nem a krízisben, hanem Isten életében élünk.