Játszótársam akarsz-e lenni?

„Játszótársam, mond, akarsz-e lenni?”- mintha ezt kérdezné tőlünk is Jézus. Vagy ezt: Akarsz-e életest játszani? És meg is dicsér minket, amikor jól megy a játék: Ügyes bújócskás vagy Zákeus, de most megvagy! Ez az ember azért volt nagyszerű társ, mert belement a játékba. Lejött a fáról, és a házában folytatta a főzős játékot. A gazdag ifjúnak pedig mintha ezt mondta volna Jézus: Akarsz monopolisat játszani? Akkor húzz egy szerencsekártyát! Nicsak, ez van rajta: mindenedet add el, és menj vissza a startmezőre. De a gazdag ifjú nem akart ilyet játszani. Kiszállt. Nem úgy, mint Zákeus.

Jézus szeretne velünk játékosan beszélgetni. Mert ezzel az ő nagy játékával felszabadít minket arra, hogy önmagunk legyünk, és igazán éljünk. Mi sajnos nagyon komoran ülünk. Megvannak a magunk gyártotta szabályok, azokhoz kellőképpen ragaszkodunk is, és ha valami eltér, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnénk, akkor dühöngünk. Mint valami mufurc járunk-kelünk, és keressük biztonságunkat magunk gyártotta rácsaink mögött. De mintha Isten most újra azt kérdezné tőlünk: akarsz-e velem játszani? Vagy inkább farizeusok akarunk lenni? Akik mindig véresen komolyak, akik soha nem tévednek, akik fixa ideáikban élnek? Nagyon szűkös ez így. Isten világa ennél sokkal tágasabb. Hiszen Ő megtehette volna, hogy az erdő fái tablettákat teremjenek! Azokat szépen bevesszük, jóllakunk, és utána megyünk a gépeink mögé. De ő nem ezt gondolta ki, hanem egy ezer és ezer színben pompázó kertet adott, különféle gyümölcsökkel. Ezekből főzhetjük mi ízekben pompázó legfinomabb ételeinket. Igy élünk ezen a földön.

Ezért nem foglakozott Jézus a római kérdéssel. Tudjuk, hogy Izraelt elfoglalták a római katonák. Egy bábkirályt tettek az ország élére Heródes személyében. Ezen az egész ország föl volt háborodva. Mindenütt katonák jártak-keltek. A nép minden alkalmat megragadott a lázadásra. Ahogy ez lenni szokott, ki-ki vérmérséklete szerint alkalmazkodott a helyzethez. Voltak kollaboránsok, akik anyagi haszonért beálltak a római adminisztrációba. Ilyen volt Zákeus is.

De Jézust egyáltalán nem érdekelte a római ügy. Mintha észre se vette volna, hogy miféle politikai berendezkedés van Izraelben. Senki mellé nem állt, és senki ellen nem szegült politikai vonatkozásban. Mégsem volt apolitikus, hiszen éppen egy politikai per áldozata lett.

Az ő radikalitása az volt, hogy minden rendszeren túl magát az embert kereste, kutatta, vele akart életest játszani. Ma minden pontosan ugyanígy van. Állandó a kérdés: „Játszótársam, mond, akarsz-e lenni?” (Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?)