Rábukkanás a részletekre
Hogyan lehetne az, hogy ne léceket lássunk magunk körül, amiket azért tett elénk „valaki”, hogy átugorjuk őket? Jézus azt mondja: Szeress. A lelkem ezt mondja:…
Hogyan lehetne az, hogy ne léceket lássunk magunk körül, amiket azért tett elénk „valaki”, hogy átugorjuk őket? Jézus azt mondja: Szeress. A lelkem ezt mondja: Szeretek és gyűlölök. Jézus ezt mondja: barátom vagy. A lelkem ezt mondja: Nincs igazi bizalom.
Olyan a világ, mintha miszlikbe vagdostak volna mindent, és ezek a darabkák szétszóródtak: egyikünknél az egyik, másikunknál a másik részlet van. Nem értjük egymást, mert onnan, ahonnan mi látjuk a dolgokat, csak egy darabka igazság érzékelhető, néha épp a másik negatívja van nálam. Fájó összefüggéstelenség ez. Szétesettségben élünk. Jézus szava nem összeragasztásra hívja a részleteket. Lelkünk látja úgy, hogy hiányunkat azonnal pótolni kell azzal, ami a másiknál van. De nem ez a szeretet.
Az anya-gyermek kapcsolat legfontosabb tapasztalata: Nincs léc, amit át kell ugrani. A szeretet lényege a rábukkanás! Elindult a samaritánus, rábukkant egy félholtra vertre, és meglátta benne az embert. Talán Isten szeretete is ott ér célt bennünk, amikor rá-rádöbbenünk, hogy itt is – ott is jelen volt az életünkben. Amikor nem gondoltam volna, mert annyira örültem, vagy mert annyira sírtam – Ő ott volt. És ezt a rátalálást feltétlen keresztezi az a másik felfedezés, hogy észreveszem a másik embert, aki olyan, mint én vagyok, aki se jobb, se rosszabb. Ott volt eddig is mellettem, a szomszédságban valahol, de nem vettem észre. E két szeretet két rátalálás kereszteződése Jézus útja.
Jézus azért veszi elő a „parancs” szót, mert paradoxont akar mondani: parancsra nem lehet szeretni. Viszont a régi parancsolat most teljesedik be. Talán kevesen lapozták valaha fel a Bibliát, hogy megkeressék, mit és hogyan vesz át Jézus a zsidó tradícióból. A szeretet kettős parancsában egyetlen szó új Jézus szájából: a hasonló. Az isteni és emberi szeretet hasonló egymáshoz. Jézus azért jött el ebbe a világba, hogy az Isten iránti és az emberek iránti szeretet hasonlata kirajzolódjék. Ez a szeretés nem ragasztással történi. Olyan, mintha nem is mi tennénk, mi csak megtaláljuk a megfelelő részletet. Az a szó, hogy „hasonló”, azt is jelenti, hogy abban a töredékes életben, amit mi élünk, egymáshoz kötődő részleteket láthatunk meg csupán. Az anya csak sejthet valami gyermeke életéből, és a gyerek is anyja életéből. Mégis belekerülhet ez a két részlet az Isten világába: együtt képmása lehet annak, ami az isteni tökéletesség.
Isten nem életünk magas léce most már, hanem benne lehet minden gesztusunkban, szavainkban, ölelésünkben, a részletek egységében.
2024. május 5. – Húsvét 6. vasárnapja
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!
Jn 15,9-17
