Velem ez megtörtént
Velem ez megtörtént. Úgy gondoljuk, hogy Isten történetében benne lenni, az olyan, mint egy mosolygós, mesebeli tájon. Nem az. Körülöttem ültek az egyházi képviselők. Mindnek…
Velem ez megtörtént. Úgy gondoljuk, hogy Isten történetében benne lenni, az olyan, mint egy mosolygós, mesebeli tájon. Nem az.
Körülöttem ültek az egyházi képviselők. Mindnek a kezében volt egy kő. Alkonyodott. Nem tudtam megszólalni. Vártam a kőzuhatagot. A parancsolat. A szabály. A rendszer, a kötelesség, a nyájszellem. Mind ellen vétettem. Követ rá. Szenteld meg a szombatot! Követ rá! Ne kívánd a felebarátod bigyóit… Követ rá!
De Jézus lehajolt. Ott guggolt a kör közepén, és suttogott. Senki sem hallotta. Én azért, mert vacogtam. A többiek pedig vak győzelmük miatt. De a szavak azóta is ott vannak azon a padlón, és mindenkinek a szívébe karcolva, vagy repülnek az éterben.
Jézus belénk lát. Nem lehet félrebeszélni. Az én szemem csak kifelé figyelhet, de most Jézus befelé fordította a szemem. Senki sincs, akit vádolhatsz, csak belül figyelhetsz. Most haza kell kullogni, és a belső szobában, csukott ajtó mögött térdre esni. Most a saját mellemet verhetem csupán: Bocsáss meg nekem, bűnösnek!
Én láttam, ahogy Jézus a csőcselékből imádkozó, kegyelmet fohászkodó embereket formált. Izrael mindenben elbukott, a Tízparancsolat minden pontján. Egy ember sem volt, aki állva maradt volna, aznap este minden házban térdre esve imádkoztak.
És a padlón guggolva Jézus sugarakat húzott. Serceg a homok. Az ujjról pörög a por, ahogyan az ember lábától elindul, és középen megáll. Egy kereszt. De ki van a középpontban? Jézus? Nem, az asszony. Akiről kiderült. Körötte Izrael minden vétke a porban. Csönd. Jézus képes csak megszólalni. Asszony, hol vannak a te vádlóid?
Ők már Jeruzsálemben vannak. Ácsolnak. Készítik azt a kört, amelyben katonák állnak. Záporoznak a hamis vádak, ő kerül minden gyűlölet fókuszpontjába. Néma csend. Most nem szól. Magát nem védi meg. „Én sem ítéllek el.. Menj el, ne vétkezz többé….” A kör közepén magányosan álló Jézusra záporoznak a kövek, elkeseredett, eltorzult arcú emberek minden keserve, dühe, szétesettsége, fájdalma és bánata. Feszítsd meg!…
Akkor a védőbeszédet már az Atya mondja. Elsötétül minden, földrengés lesz, ahogyan az Úr ujjával a földbe ír. Értünk ír azóta is.
2022. április 3. – Nagyböjt 5. vasárnapja
Abban az időben: Jézus kiment az Olajfák hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal.
Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
Jn 8,1-11
Kép: Julia Stankova
