2004-03-10

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Mindenki tapasztalhatja, hogy az egyházi élet az a terület, ahol a nők aktívabbak, mint a férfiak. A templomok ügyes-bajos dolgai körül, de a templomi padokban is legtöbbször többségében nőket találunk. Ugyanakkor ez az az intézmény, amelyiknek fő hivatása a hagyományok őrzése. Éppen ezért, ahogyan szokásos, többségükben férfiak képviselik az egyházi ügyeket. Talán e helyzet miatt is tapasztalható annyi szélsőséges nézet az egyházban a nőket illetően. Van, aki azt mondja: – nem, a nőknek nem szabad megszólalniuk a templomban, mivel Pál apostol így tanított. Ezzel szemben vannak, akik azt mondják, hogy Istent nem is atyának, hanem anyának kellene szólítanunk. Nem vállalkozunk ezen álláspontok elemzésére, inkább a gyakorlati problémákat szeretnénk mai műsorunkban boncolgatni. Mivel az elmúlt héten volt a nők világ imanapja, tegnapelőtt a közismertebb, nőnap. Mielőtt azonban, ezzel a témával foglalkoznánk, folytatjuk Kálvin Jánosról szóló sorozatunkat. Németh Pál lelkész beszél arról, mi is történt a reformátorral, miután a genfiek elüldözték.

Németh Pál: Levelet kapott Strasbourgból, az ottani reformátoroktól, hogy menjen oda, mert egy kis szolgálatot kérnek tőle. Ez az a bizonyos "parvum ministeriolum": Strasbourgban volt egy francia menekültekből álló hugenotta gyülekezet, amelyiknek nem volt lelkipásztora. Kálvin azonnal nemet mondott, ő mindig a kényelmesebb utat választotta volna, de Bucer Jónás prófétára emlékeztette, aki engedetlen volt Isten parancsával szemben. Kálvin ugyanúgy, mint annak idején, első genfi útja alkalmával úgy érezte, nem tehet mást, el kell mennie Strasbourgba. Strasbourg nagyon fontos város volt. Kereskedelmi utak szelték át, jelen voltak a lutheránusok, a francia reformátusok, az anabaptisták és Zwingli svájci tanítványai is.

Fekete Ágnes: Strasbourgban Bucer Márton a reformációnak melyik irányához tartozott, és mit tanult tőle Kálvin?

Németh Pál: Református volt, de ügyesen békítette össze az ellentéteket, kiváló szervező volt. Konfliktusmentesen tudta kezelni az egyébként egymásnak ellentmondó dolgokat. Kálvin nagyon sokat tanult tőle. Mire Genfbe visszament, megtanulta, hogyan kell kezelni bizonyos dolgokat.

Fekete Ágnes: Kálvin itt nősül meg?

Németh Pál: Igen. Egy anabaptistából – talán Kálvin hatására – reformátussá lett lelkésznek az özvegyét veszi el, akivel boldog házasságban élnek, az asszony korai halála miatt csak rövid ideig. Gyermekeik is születnek, de azok korán, csecsemőkorban meghalnak. Kálvin visszaemlékezéseiből látszik, hogy a legnagyobb szeretettel és nagyrabecsüléssel gondol feleségére.

Fekete Ágnes: Azt is tudjuk, hogy nagyon nagy szegénységben élt.

Németh Pál: Igen, nagyon szegényen él itt Kálvin. Nem volt pénze, a könyvtárát adogatta el, ebből tudta fenntartani magát. Mégis előkészíti az Institutio kiadását, a memóriájára támaszkodik, amikor idéz, ezért a szellemi élet megy tovább a könyvtára nélkül is. Strasbourgban vezeti be Kálvin azt, hogy az úrvacsoraosztás előtt, az úrvacsorázónak lelkigondozói beszélgetésre kell jelentkeznie lelkipásztornál. Ne gondoljuk, hogy valami állandó perpatvar volt az úrvacsora körül. Kálvin azt látta, hogy nem veszik eléggé komolyan az úrvacsorát és egy kicsit szigorítani akart. Úgy, ahogy ma mi is úrvacsorai előkészítő istentiszteleteket tartunk, külön készülünk az úrvacsorára. Kálvin is úgy gondolta, kell egy bizonyos előkészület, és ez személyes lelkigondozói beszélgetésben is folyhat.

Fekete Ágnes: Mindenki elment hozzá úrvacsora előtt?

Németh Pál: El kellett volna, de sokan rossznéven vették, mert megszokták, hogy ilyen eddig nem volt. Kellemetlensége is volt ebből, de mégis megpróbálta ezt az utat.

Fekete Ágnes: Mi volt neki fontos ebben az úrvacsorában, úrvacsora- tanban?

Németh Pál: A három reformátor úrvacsoratanát nagyon leegyszerűsítve összehasonlítjuk. Zwinglinél az úrvacsora értelmezése szigorúan a szereztetési igék értelmezésére korlátozódik. Ő azt mondja, az úrvacsora alanya a gyülekezet. "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" Az Úrnak halálát hirdetve emlékezik meg Krisztus váltsághaláláról. Azt mondja Krisztus, hogy: "Ez az én testem", de ez semmiképpen sem jelentheti azt, hogy ez valóban azonos lenne a Krisztus testével. A tanítványok, akik először hallották a szereztetési igéket, maguk előtt látták Krisztust a valóságos, földi testében, kezében a kenyérrel, és a különbség nyilvánvaló volt. Nagyon realista az úrvacsorához való hozzáállása Zwinglinek, nagyon kicsi a misztika benne.

Fekete Ágnes: Ezek szerint – bár a mi egyházunkban sokszor sokan azt gondolják, hogy úgy tanítunk, mint Zwingli – Kálvin nem ezt gondolta.

Németh Pál: A református egyházi gyakorlatban hallgatólagosan mi azért "zwingliánusok" vagyunk. Igazában nem vesszük komolyan azt, amit Kálvin mond az úrvacsoráról. Luther azt mondja, hogy Krisztus teste valamilyen módon ott van az úrvacsorai jegyek körül, benne, mellette, fölötte, de valahol ott van a valóságos Krisztus-test. Zwingli, aki azt mondja, hogy Krisztus földi teste, amelyik a feltámadás után megdicsőült test, ül az Atyaisten jobbján. Tehát, nem az úrvacsorában van, hanem az Atya jobbján. Ez két ellentétes szemlélet. Kálvin a kettőt összekapcsolja. Elfogadja Zwinglitől azt, hogy jelképes értelme van a kenyérnek és a bornak, de nem fogadja el azt, hogy ez pusztán megemlékezés lenne. Úgy fogalmaz, hogy: egy "unio mystica cum Christo" történik, tehát Krisztussal egyesülünk, ahogyan a kenyeret és a bort magunkhoz vesszük. Énekeljük is az egyik úrvacsorai énekünkben, hogy "e vacsora égi módra – tehát ez a misztikum – engem véled összead, maradj bennem, s benned engem hagyj lennem, hadd áldjalak". Itt van a kálvini úrvacsoratan nagyon gyönyörűen, költőien és nagyon tömören megfogalmazva.

Fekete Ágnes: Tehát nem a kenyér változik át, hanem mi?

Németh Pál: A kenyér nem változik át. A lutheri tanítás szerint sem változik át a kenyér, ez csak a római katolikus tanítás szerint lényegül át valóságos Krisztus testté és vérré. A lélekben történik meg az, ami testileg ki van ábrázolva.

Az elmúlt héten a Református Téma Egyesület egy furcsa című konferenciát tartott: "Nő és/vagy lelkész" címmel. Az előadások után beszélgettem Bereczki Ildikó, Szabóné Zimányi Noémi és Horváth Andrea lelkészekkel. Először Dr. Vassné Baki Ilona előadásának egy részével ízelítőt kapunk a konferenciából.

Dr. Vassné Baki Ilona: 1958-ban szentelték az első nőt Európában lelkésszé. Ők svédek voltak, azután Svájc következett 1961-ben. Nálunk, a Református Egyháznál 1913 óta van női lelkészképzés, de a női lelkészek jó hosszú ideig hitoktatók lehettek vagy legfeljebb férjeik segítői. Ebben mindkét világháború némi változást hozott, hiszen a háborúban elesett férfiakat pótolták feleségeik és a hitoktató nők. A női lelkészség, igen nyíltan és bevallottan egyfajta társadalmi szükségszerűségből és hiánypótlásból született. Így volt ez a mi nemzedékünkkel is, hiszen 1981-ben történt az a református egyházban, hogy minden úgynevezett palástos szolgálatot is végezhettek a nők, és 1986-ban volt az első hivatalos szentelési ünnepség itt a Kálvin téren. A cseh testvéregyházak már 1950-ben szenteltek lelkészeket. A Magyar Baptista Egyház első női hallgatója 1922-ben volt, 1969-ben szentelték fel először őket. 1956-ban a metodisták szenteltek lelkészeket először. Erdélyben, ha jól tudom, 1932-ben szentelték fel az első női lelkészt. Ő viszont teljes jogú munkása lehetett a gyülekezeteknek. Azt gondolom, egyszerűen tudomásul kellene venni, hogy az egyház ura, aki elhívott bennünket, nyilván másként látta fontosnak az első évszázadban, másként a huszadik században és a huszonegyedik században, mi nők egyszerűen mások vagyunk. Az egyház ura ugyanaz, alapvetően a cél ugyanaz, Krisztust közvetíteni ebben a világban, ezt az örömhírt valamiképpen megmutatni, tudtul adni. Ez egészen más struktúrákat, egészen másféle módokat kívánt kétezer évvel ezelőtt és kíván ma. Én azt gondolom, hogy ez így normális.

Bereczki Ildikó: Van egy olyan mondat, hogy éppen itt az ideje, hogy újra definiáljuk a női lelkészséget, hogy ne férfi epigonok és rosszul értelmezett vezérek legyenek a nők. Én akkor erre azt mondtam, ezzel két problémám van. Az egyik az, hogy soha nem volt definiálva, mi az, hogy női lelkész. Azon kívül alapjában véve nem ez a probléma, hanem az eklézsia, a gyülekezet, az egyház fogalmának az újragondolása. Én úgy gondolom, a kivezető út abból a hitelvesztésből, abból a túlhaladott feudális, hierarchikus adminisztráción és túlélésen alapuló egyházi életen, amiben most megrekedtünk, csak errefelé vezethet. Ha ezt újra gondoljuk, és hitvallásosan gondoljuk újra az egyetemes papság elvét.

Szabóné Zimányi Noémi: Nekem az tetszett, hogy előadók és hozzászólók mondták el tapasztalataikat, mely szerint a gyülekezetek részéről azt érezzük, hogy elfogadnak bennünket, függetlenül attól, hogy férfiak vagy nők vagyunk. Általában nagyon pozitív az emberek hozzáállása.

Fekete Ágnes: Vagyis nem a női léttől függ, hanem a feladattól. Vagy jól teszi, vagy nem teszi jól a dolgát.

Szabóné Zimányi Noémi: Én is ezt tapasztaltam eddig. Három gyülekezetben voltam és mindenhol elfogadtak. Ha visszagondolok – én körülbelül tíz éve vagyok lelkész -, akkor arra jutok, hogy nekem kell folyamatosan átgondolni, hogy most én milyen lelkész vagyok, vagy azt, hogy mit jelent nekem, hogy női lelkész vagyok, tehát saját magamnak kell elfogadnom magamat. A lelkész kollégák részéről érkeztek negatív megjegyzések – mondjuk így -, illetve magasabb szinten éreztetik sokszor, hogy én csak egy női lelkész vagyok. Tegyük hozzá, hogy a férjem is lelkész, tehát nekem még azzal is meg kell küzdeni, hogy hiába övé a parókus lelkészi állás, nekem is fel szabad menni a szószékre. Nekem sokszor ezzel kell megküzdenem.

Fekete Ágnes: Nagyon gyakori eset a református egyházban, hogy lelkészházaspárok vannak, és itt ez az eset áll fenn, ami azt jelenti, hogy a család, a gyerekek, és nagyon sok összetevő van abban, hogy női lelkész valaki.

Szabóné Zimányi Noémi: Igen. Az egyik előadó említette, az, az ideális állapot, ha a férj lelkész. Igen, valóban van ennek sok pozitív vonzata is, de azért hadd tegyem hozzá, ha már kérdezett, hogy nekem tíz év után ez az első nap, amikor lelkészi állásban dolgozom. Mivel lelkész volt a férjem, ugyan beosztott lelkészi státuszom volt, de én nem kaptam fizetést.

Fekete Ágnes: Mivel egy a család, egy gyülekezetbe kerülnek, nem tudnak két fizetést adni.

Szabóné Zimányi Noémi: Így van, illetve, ahogy el is hangzott, a férfihoz mennek oda, hogy temessen, eskessen, kereszteljen. Ez néhány emberben még megvan. Ennek ellenére nem tudom azt mondani, hogy a gyülekezeti tagok nem fogadják el a nőket. Nem ez a jellemző.

Horváth Andrea: Hadd mondjak el egy pozitív példát. Az egyházmegye fel van osztva lelkészi körökre, a miénk a Dél-Bácskai Kiskör. Ebben például sosem érzem, és szinte az egyetlen hely, ahol nem érzem, hogy jelentősége lenne annak, hogy én nő vagyok. Nagyon nyílt és őszinte a hangulat. Egyedül vagyok ebben a lelkészkörben nő, ez is igaz.

Fekete Ágnes: Mi az oka annak, hogy miközben az egész társadalomban lassan elfogadjuk, hogy nők vannak minden szerepben, aközben az egyházban ez nagyon nehezen megy? A zsinatban egyetlenegy választott nő van. Mi lehet ennek az oka?

Bereczki Ildikó: Biztos, hogy összetett ennek az oka. Én most már tizennegyedik éve egyházkerületi tanácsos, egyházmegyei tanácsos vagyok. Elvileg döntő szerepem lehet, szabad a pálya, nincsen jogilag semmilyen akadálya, hogy egy nő bekerüljön az egyházi testületbe. Nemcsak lelkésznők vannak beválasztva már a testületekbe, hanem a megfelelő világi gondnokok is. Különben azt, hogy egyedül vagyok világi oldalon is megélem, mert önkormányzati képviselő vagyok Harkányban, tizenhárom férfival karöltve. Nem magasan kvalifikált értelmiségiekből áll ez az önkormányzati testület, hallatlan tisztelettel vannak irányomban. Úgy is, mint lelkész, és úgy is, mint nő. Eleinte voltak viselkedési problémák, nem tudták, hogy bizonyos szavakat nem kéne használni, utána, kicsit már konszolidálódott a helyzet. Nyilván azért, mert benne vagyok ezekben a helyzetekben, nekem ez nem olyan nagy öröm. Bármikor átadom egyházkerületi tanácsosi tisztemet, mert nem egy könnyű dolog ezeket az üléseket végig csinálni. Nem gondolom, hogy ha fele-fele arányban lennének a férfiak meg a nők, akkor sokkal hatékonyabb lenne a munkája ezeknek a testületeknek. Nem ez a probléma. Ha nagyon vadnak is hangzik, amit mondanak a nyugati teológusok, hogy egy keresztyénség utáni korban élünk, azt mindenképpen mondhatjuk, hogy az egyházat természetesnek tartó kor után élünk. Ezt a tényt az egyház a struktúrájában nem dolgozta fel, és nem építette be. Nem lemásolni kell, ami az őskeresztyén korban volt, mert olyanok úgysem leszünk soha többet, hanem alkalmazni kell azokat a különböző szolgálati területeket, amelyek akkor működtek. Lehet, hogy most is működnének, ha hagynánk őket.

Horváth Andrea: Szerintem akkor probléma a női lelkészség, ha azt problémává teszik számunkra, mert nekem volt az, amikor teológiára mentem. Ez egy anakronisztikus kérdés számomra is. Azonban, ha valaki számára probléma, hogy én nőként vagyok lelkész, akkor neki kell valamiféle gátat vagy falat leküzdenie önmagában, vagy egyáltalán beszélni arról, miért is alakult ki ez benne. Tehát, inkább neki tenném fel a kérdést, hogy miért probléma ez?

Fekete Ágnes: Szerintem sokan tartanak attól, hogy elnőiesedik ez a szakma, hiszen minden olyan pályán, amelyik emberközeli – tanár, orvos, – lassan több a nő. Ez a tendencia abszolút érezhető az egyházban.

Bereczki Ildikó: Szociológiai vagy szociográfiai kérdés, amiről beszélsz. Az egyház gyakorlati megújulásának egyik legfontosabb alappillére, hogy meg kell alkotni a lelkészek központi fizetését. Akkor, amikor legalább minimálbérre minden lelkész a maga státuszában be van állítva, abban a pillanatban lehet beszélni esélyegyenlőségről, illetve nem lesz különbség egy vidéki parókusszolgálat és egy városi között. Az, hogy egy vidéki társegyházközségben szolgáló lelkésznek öt faluból ne legyen meg a minimálbér fele havonta, hogy díjleveleket úgy kell összeállítani, hogy tízezer forintot tudok beállítani készpénz javadalomra havonta – tarthatatlan állapot. Van 28 gyülekezetünk, és abból tizenhatban nem lehet elfogadni – úgy tűnik – a díjlevelet. Most akkor, tessék ezzel számolni!

Fekete Ágnes: Nagyon sok gyülekezetben nem tudnak minimálbért sem adni.

Horváth Andrea: Igen, ebben az egyházmegyében pillanatnyilag így néz ki. Törvény szerint megszabták, mennyi a minimálbér, mi következik be? Nem tudják kifizetni a beosztott lelkészeket, akik nők.

Fekete Ágnes: Ennek a félelemnek van alapja.

Horváth Andrea: Ha azt mondjuk, hogy pedagógusi, az orvosi pályákon lefelé mennek a fizetések, ez azt jelenti, hogy a társadalom számára nem fontos az ember. Pedig pont ezek a szakmák foglalkoznak az emberrel. Az ember értékelődik le egy világban, ahol minden más fölértékelődik. A lélekre alig jut idő, alig jut figyelem. Nem véletlenül jönnek be a nők bizonyos pályákra. Az érzékenységük nagyobb és az emberek azt szeretnék, hogy a lelkükkel is foglalkozzon valaki.

Fekete Ágnes: Műsorunkban számos alkalommal elmondjuk, hol lesz az özvegy papnék találkozója. Ilyenkor sokan mosolyognak, hiszen a papnak, hogy lehet felesége? Megszoktuk a katolikus cölibátushoz köthető ez a szó, pap. Pedig, a lelkésznek lehet felesége. Régen ez igen nagy rangot és feladatot jelentett. Következő összeállításunk arról szól, hogy ma, amikor a nők hivatalt vállalnak, nagyon nehezen megoldható, hogy betöltsék azt a küldetést, amit régen elvártak tőlük.

Fehérné, dr. Vadász Szilvia: Az én hivatásom egész embert kíván, orvos vagyok, ugyanakkor a lelkész feleség – lét is kívánna egy felet, vagy háromnegyedet. Én ezt nem tudom teljesíteni. Emellett anya vagyok, két gyermekem van, mind a kettő odafigyelést igényel. Háztartást vezetek, segítségem nincs, úgyhogy örökös az őrlődés önmagam, a tennivalóim, illetve a feladataim között. Azért hagytam ott a kórházat, mert ügyelnem kellett, és a férjem nem igazán tolerálta az ügyeleteket, azt, hogy amikor én dolgozom, ő szabad, és amikor ő dolgozik, én lennék szabad. De, amikor szabad vagyok, akkor nem vagyok papné, ha meg papné vagyok, akkor nem vagyok szabad. Gyakorlatilag nekem akkor soha nincs szabadnapon. Férjem is belátta, és én is sok mindent átláttam. Igyekszem itt is, ott is helyt állni. Tudomásul vette szerintem a gyülekezet is, ahol vagyunk már idestova tizennyolc éve, hogy van papnéjuk, ha nincs is minden vasárnap ott a templomban. Tudják, hogy nem tud ott lenni, mert dolgozik, mert orvos, feleség, anya és fáradt, öregszik, az évek múlnak. Régen a papné nem dolgozott, főállású lelkész feleség volt, voltak segítségei. Egész más volt régen. Annak idején a férjem elődjének, aki ötvenegynéhány évig szolgált itt több segítsége is volt. Volt, aki a gyerekre vigyázott, aki a jószágot gondozta, aki földet művelte, aki a konyhában segített.

Fekete Ágnes: A másik probléma az, hogy óhatatlanul is üvegház egy lelkészlak, óhatatlanul elvárások vannak, óhatatlanul szerepeket kell játszani.

Fehérné, dr. Vadász Szilvia: Nem. Én soha nem játszom.

Fekete Ágnes: Azért csak van egy külön pad, ahova be kell ülni a papnéknek.

Fehérné, dr. Vadász Szilvia: Igen, ez az én nagy bajom. Legtöbbször nem oda ülök, hanem a presbiterekhez az első sorba, mert nem szeretek oda kiülni. Nekem nem szerepem a papnéság. Én ugyanolyan ember vagyok, mint a többi. Nagyon sok papcsaládot ismerek, sok helyen számomra nem egészen életszagú az élet, és azok a gyerekek az életben nem tudnak mit kezdeni, amint kikerülnek a családból. Egy papcsaládban azt mondja a pap, hogy nem lehet probléma. Dehogynem! Nagyon sok probléma van. Nálunk is, másutt is, mindenütt komoly küzdelem folyik a mindennapokért. Mindig az volt a mondókám – bár most már letettem róla -, hogy először minden lelkész a saját családjában evangelizáljon, utána mehet tovább. Nálunk nincs fétis, mindenről beszélünk. Ha rosszat tett, ha nem helyes, azt orvosolni kell. Kifele sincs titok, és az sem, hogy a lelkész család az, gyönyörű. Nem igaz. Nem lehet, képtelenség.

Fekete Ágnes: Így szól az Lukács Evangéliuma 8. részének 2. verse:

”Jézus járt városonként és falvanként, prédikált hirdetvén az Isten országát. Vele a tizenkettő és némely asszonyok, akiket tisztátalan lelkektől és betegségektől gyógyított meg. Mária Magdaléna, akiből hét ördög ment ki.”

Bűnbánó Magdaléna a legtöbb ember számára fogalom. Nem is gondolunk arra, hogy csak Gergely pápa óta gondolkodunk így. Ő azonosította magdalei Máriát azzal az evangéliumi bűnös nővel, aki megkente Jézus lábát és még egy másik parázna asszonnyal is. A keleti egyházban azonban sosem gondolták azt, hogy ezek a női alakok azonosak volnának. Miért lett minden bibliai alapot nélkülözve a prostituált bűnös nő képévé magdalei Mária? Egyrészt, bizonyára azért, mert nagyon keveset tudunk róla. Csupán annyit, hogy mindig ott volt Jézus mellett, még a kereszt tövében is, sőt a sírnál is az első húsvét hajnalán. Jézusnak radikális követője volt. Olyan, akit valami nagy bajból Jézus kisegített. Ekkor mindent elhagyott és azon túl csak Jézushoz ragaszkodott. Galileától fogva, mindenütt vele tartott. Mindannyiunknak példaképe lehet a hálás ember, aki egy életre szóló szeretet-kapcsolattal válaszol az isteni gyógyításra. Mária tanú is volt. Hűsége vezette el a kereszt lábához. Nő létére végig nézte Jézus agóniáját. Megfigyelte a sírhelyét is, és amint lehetett, elsőként ment oda. Vasárnap, pedig elsőként élte át az elpusztíthatatlan élet csodáját, az evangélium beteljesedését. Meghallotta újra a jól ismert hangot, mindnyájunk egyetlen mesterének hangját és küldetést kapott tőle. Ő, pedig annak ellenére, hogy nő volt és tanúsága semmit nem ért az akkori korban, ment és mondta. Ez a húsvéti tanúság bizonyára így történt, hiszen annyira megdöbbentően új volt, hogy Jézus éppen egy nőt nevez meg feltámadása tanújául. Mária mindannyiunk példaképe lehet abban, hogy társadalmi helyzete nem érdekelte. Csak ment, mondta azt, ami az egész életének nagy öröme volt: az isteni jó hírt. Máriáról keveset tudunk, mégis nagyon ismert szereplője a keresztyén hagyománynak. Ebből is látszik, hogy fontos ember lehetett. Olyan valaki, aki nem akart a középpontban tetszelegni. A 4-5. században a keresztyénség egyre aszketikusabb jellegűvé vált és attól fogva egy prostituáltból lett bűnbánó, csodálnivaló a keresztyének, elsősorban a keresztyén nők szemében. Ezért aggatták titkára a megtérő bűnös képét. Példaképünk lehet abban is Mária, hogy titokban maradt. Nem jegyzett fel egyetlen történetet sem róla az Evangélium. Nem tudjuk miben segített, mit tett Jézus körül. Titkos csend övezi. Bár mindannyian ilyen egyértelmű követői, minden konvencióval szemben titkos tanúságtevői lennénk Krisztusnak!
Ámen

Bódiss Tamás liturgiai ajánlója böjt 3. vasárnapjára

Nagyböjt harmadik vasárnapjának neve is a 25. zsoltárból, annak 15. verséből származik: Oculi mei semper ad Dominum… "Szemeim mindenha az Úrra néznek, mert ő húzza ki a tőrből lábamat. Tekints reám és könyörülj rajtam, mert árva és szegény vagyok." A genfi zsoltárok versbe szedésekor strófa közepére került ez a szöveg, ezért nehezebb rálelni, mindenesetre az énekeskönyvi zsoltár 1. és 7. verse a legjobb fennálló éneknek! Mint a két héttel korábbi Invocabit vasárnap, az evangéliumi rész itt is Jézus és a Sátán közötti harcról beszél. A Lukács 11,14-28. szakaszt megelőzően Jézus ördögöt űz ki a némából, ami kapcsán ördögi hatalommal vádolják meg némelyek. Ennek kapcsán fejti ki Jézus, hogy ő erősebb az "erős fegyveres"-nél is. Ismét csak harcról szól tehát az ige: a sötétség és a világosság közötti harcról, amelyben Krisztus megváltottainak a világosság fiaiként kell járniuk. Az Efézus 5,1-9. szól erről, mely egyben saját önvizsgálatunk alapja is lehet e vasárnap. A választott 161. dicséret jól ismert ének, Tinódinak Dávid és Góliát történetét megverselt históriás éneke. Az énekeskönyvbe csak a keretversek kerültek be, így általános érvényű az Isten melletti harcról, küzdelemről szóló szöveg. A 482. dicséret az Úri imádság (Miatyánk) egyik parafrázisa, versbe szedett formája.

Ajánlott énekek: Fennálló ének: 25,1. és 7. Szívemet hozzád emelem /Az igaz istenfélőknek Fő (derekas) ének: 161. Siess keresztyén Igehirdetés előtt: 151. Uram Isten, siess Ráfelelő ének: 239,5. Nagy harcban, ellenkezésben Záró ének: 482. Mi kegyes Atyánk, kit vallunk hitünkben