2005-08-31

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Borongós nyár után a derűsen induló szeptember holnap betereli a gyerekeket az iskolapadokba. Bármennyire lesújtó üzeneteket kapunk az oktatás helyzetéről, még új iskola is kinyitja kapuit az idén. Dr. Kálmán Attilával beszélgettem a most megnyílt tatai református gimnáziumról.

Kálmán Attila: 250 évi szünet után, pontosan ugyanazon a helyen, ahol 1759-ben volt egy református gimnázium Tatán, és elzavarták őket, indul most a Pápai Református Kollégium kihelyezett tagintézményeként a Tatai Református Gimnázium. 162-en jelentkeztek 60 helyre. Tudniillik, a Balatontól északra, a Dunántúlon, kizárólag a Pápai Református Kollégium van, és Budapest és Győr között pedig a főútvonal mellett nincs egyetlenegy egyházi középiskola sem. Tehát hiába mondja ki az Alkotmány, hogy szabad iskolaválasztása van a családnak, hogy ha nem teremtik meg a feltételeit. Hogy mennyire komoly igény van, ezt részben ez a jelentkezési arány mutatja, valamint az, hogy meg sem hirdettük a tanári állásokat, és több mint 60 tanár adta be a pályázatát.

Fekete Ágnes: Azért ez megdöbbentő! Ez egy kicsit az oktatás helyzetéről is szól, nem?

Kálmán Attila: Igen. Ez azt is mutatja egyrészt, hogy milyen nagy a pedagógus munkanélküliség, amiről elég keveset hallunk, valamint azt, hogy nagyon sok ember nem túl jól érzi magát a munkahelyén. Tehát a munkahelyi légkörrel van baj. Egy iskola nem attól keresztény, hogy néha beviszik a Bibliát, és néha hittanóra van, hanem a légkörétől. Amikor hat-nyolcévente megkétszereződik a Földön az ismeretanyag, nem lehet megtanítani a gyereknek azt, amire harminc év múlva szüksége lesz. De van néhány dolog, amit mindenképpen meg kell tanítani: mindenekelőtt logikusan gondolkodni, hogy ne lehessen őt manipulálni, fejleszteni kell a jellemét, hogy legyen tartása és kitartása, fejleszteni kell az ízlését, hogy tudja megkülönböztetni az értéket a talmitól, a szépet a rúttól, fejleszteni a kommunikációs képességét, hogy meg tudja magát értetni másokkal és meg tudjon érteni másokat. Egy egyházi iskolában még ezen túl valami többletet is kell adni, olyan ismereteket, tapasztalatokat, élményeket, amelyek megkönnyítik számára, hogy a hit csodálatos ajándékát elnyerjék.

Fekete Ágnes: Ugyanakkor az egyházi iskolákat is nagyon sok kritika éri és bizony, néha joggal.

Kálmán Attila: Ez azért van, mert minden iskola lazul, az iskolák színvonala lefelé megy sajnos, országosan. Sok oka van ennek: társadalmi oka, a családi háttér gyengülése sok esetben. Azért én nem vagyok elkeseredve. Karácsony Sándorral értek egyet, azt mondta – egy kicsit szabadon idézve -, hogy rossz iskola az, amelyik mindent megtilt, még rosszabb az, amelyik mindent megenged. A jó iskola határozottan elmondja a céljait, a követelményrendszerét, kicövekeli a mozgásterét a diáknak, és utána leáll birkózni a gyerekkel, és miközben birkózik a diákkal, kialakulnak a fiatalban azok a fékek, amik segítik, hogy később a saját lábán megálljon.

Fekete Ágnes: Ki lesz az igazgatója ennek az iskolának?

Kálmán Attila: Egyelőre – jobb híján -, én. Tíz évig voltam a Pápai Református Gimnázium igazgatója és 48 évig voltam pedagógus pályán. Nagyon remélem, hogy néhány év múlva sikerül egy utódnak átadni, mert nem szeretném, hogy éppen én legyek az, aki a fejlődésnek a gátja vagyok, mert nyílván konzervatív vagyok. Persze, az egyházi iskola eleve konzervatív iskola. Ez nem valami maradiságot jelent. Ez azt jelenti, hogy kipróbált ismereteket kipróbált módszerekkel tanít és értékközvetítő. Rengeteg olyan keresztény, nemzeti és egyéb érték van, amelyet érdemes összegyűjteni, megőrizni, továbbítani, mert miközben ezt továbbítjuk, nemcsak örömet okoz, hanem segít eligazodni a mai, összekuszálódott értékrendben is. A diákok fele természetesen katolikus, a másik fele református. Tekintettel arra, hogy a Dunántúlon 10% alatt van a reformátusok aránya. Sőt, öt olyan diákunk is van, aki nem nevezte meg, hogy milyen vallású. Érdekes módon, olyanok is vannak, akik nulladik évet, tehát a nyelv tanulási évet valamelyik másik iskolában töltötték, és ide jönnek át. Sőt, van három olyan diákunk is, aki a kilencedik évfolyamot inkább megismétli, csakhogy nálunk tanulhasson.

Fekete Ágnes: Akkor most egy évfolyam indul?

Kálmán Attila: Egy évfolyam indul most két osztállyal, 72 diákkal összesen, mert olyan sok jogos fellebbezés volt, hogy nem tudtunk kitérni előle. A felszerelést Hollandiából, Svájcból és részben Ausztriából kaptunk, de igen sok szülőnek, gyülekezeteknek áldozatvállalása van ebben az épületben. Elsősorban nem iskolának készült az épület, úgyhogy nagyon sok átalakítást kellett eszközölni: csatornát, vízvezetéket, villanyt kicserélni, termeket átrendezni.

Fekete Ágnes: Azt mondta, hogy ugyanebben az épület volt régen az iskola.

Kálmán Attila: Igen, de 250 évvel ezelőtt, ezen a telken tulajdonképpen. Bár megtaláltuk azt a falat, amin láthatók az égésnek a nyomai, tehát biztos, hogy ez volt az az épület. Annak idején leégett az iskola, elzavarták őket, de már ezt nem akarom emlegetni, mert régi sebeket szakítana fel.

Fekete Ágnes: Most mi volt az épület?

Kálmán Attila: Utoljára egy alapítványi iskola volt. Előtte bíróság, az előtt mentőállomás és még előtte kaszinó volt. A hely szelleme azért mindig működik. A KISZ tud nevelni – ezt szoktam mondani -, de ez a KISZ nem a Kommunista Ifjúsági Szövetséget jelent, hanem: következetességet, igényességet, szeretetet. Ha következetesek és kiszámíthatóak vagyunk, az a legfontosabb. A gyerek tudja mindig, hogy mit kell neki megtanulni, hogyan kell viselkednie, miért mi jár. Ha kiszámítható egy iskola, akkor az biztos, hogy előbb-utóbb jó iskolává válik.

Fekete Ágnes: Milyen konkrét tervek vannak?

Kálmán Attila: A legfontosabbnak érzem azt, hogy a lokálpatriotizmust szeretnénk fejleszteni, tehát a helyhez kötődést. Tata Közép-Európa egyik legszebb kisvárosa, és van Tatán ezen kívül a Református Egyház keretében egy Kenderke nevezetű néptánc alapiskola is. Az utóbbi időben a művészeti nevelés egy kicsit háttérbe szorult.

Fekete Ágnes: Mostanában különösen megszorítják.

Kálmán Attila: Igen. Az utolsó egy-két évben megszorult. Szokták mondani, hogy Kodály országában, a zene országában, a táncház mozgalmak országában ezt nem szabadna engedni, mert a zenei anyanyelvünket, a népi díszítő művészetünket, ha elvesztjük, vagy megkopik, vagy csak divattá válik, annak beláthatatlan következményei lesznek. Kiürülnek az emberek.

Fekete Ágnes: Akkor végül is egy nagy épületben csak két osztály lesz, szinte kongani fog az épület nem?

Kálmán Attila: Nem. Ez az épület jelenleg maximum négy osztályra lenne képes. Építkeznünk, bővítenünk kell. Nagyon pozitív hozzáállást tapasztaltunk az önkormányzat részéről. Valószínűleg egy jelképes összegért megkapjuk az iskola melletti területet és hosszabb távra szeretnénk ott építeni és bővíteni. A férőhelyek 50 %-át kizárólag teljesítmény alapján töltjük fel, tehát az általános iskolai eredmény, vagy később a felvételi vizsga alapján. A másik 50%-nál előnyt jelent, ha valaki református, előnyt jelent, ha a lelkészi ajánlásból kiderül, hogy a családi körülményei olyanok, hogy ki kellene emelni abból a közegből, és előnyt jelent az, hogy ha valaki valamilyen területen kiválót teljesít, azt érdemes ütni, mert szikrázik.

Fekete Ágnes: Következő riportunkkal még kicsit visszaidézzük a nyári táborok ízét. Felvidéken, Abaújszinán jártunk, ahol Géresi Róbert lelkipásztor egy budapesti fiatalokkal közös táborról számolt be.

Géresi Róbert: Másfél évvel ezelőtt nagyon jó kapcsolat alakult ki a budapesti Pozsonyi úti gyülekezet ifjúsága és a felvidéki gyülekezetek fiataljai között, ahol én szolgálok lelkipásztorként. A Pozsonyi úti segédlelkésszel találkoztunk, ők eljöttek hozzánk ifjúsági csendes napra, most pedig Hejcén volt ifjúsági táboruk, ahova meghívtak bennünket, elmentünk három kocsival.

Fekete Ágnes: Az itteni fiataloknak élmény azért, hogy együtt lehetnek a budapesti fiatalokkal?

Géresi Róbert: Már személyes barátságok alakultak ki, mert a budapesti fiatalok családoknál voltak elszállásolva, amikor itt jártak és most is meghívtak bennünket. Felvidéken ugyanaz a helyzet társadalmi szempontból, mint Magyarországon. Ugyanúgy háttérbe szorulnak a személyes kapcsolatok, az emberek intézményekkel tartják inkább a kapcsolatokat, gépekkel kommunikálnak, a számítógép kultúra ugyanolyan elterjedt és még folytathatnám a sort. Ennek megvan a vetülete a személyes hitélet vonatkozásában, a kultúrához, a nyelvhez való kötődés kapcsolatában, itt is ugyanazok a gondok merülnek fel. Csak annyi a különbség, hogy itt még társul ehhez a kultúra- és nyelvvesztés folyamata.

Fekete Ágnes: Lehet, hogy nem a nyelvet veszíti el, hanem adott esetben fogalma sincs arról, hogy mit jelent az, hogy ő magyar. Viszont volt itt egy nagyon érdekes jelenség a népszámláláskor; a református egyház számaránya nőtt, miközben a magyarságé csökkent. Mi lehet ennek az oka?

Géresi Róbert: Az 1991-es népszámláláskor 84 ezren vallották magukat reformátusnak, tíz évvel később pedig 109 ezren. A történelmi egyházak közül a református egyház mutatta ki arányaiban a legnagyobb növekedést. Pontos kutatás nem történt ebben az irányban, hogy mi lehet az ok, csak sejtéseink vannak. Egyik ok lehet a kérdőív megfogalmazása, ugyanis a szlovák nyelvben a mi egyházunkat úgy is jegyezték, mint az evangélikussal összetéveszthető egyházat és az első, tehát az 1991-es népszámlálásnál a kérdőíven nagyon sokan tévedésből azt az egyházat karikázták be – tehát evangélikusoknak vallották magukat. Másrészt vannak vidékek, ahol a II. Világháború utáni események nagyon negatívan érintették az embereket, a közösségeket és ott élt még az emberekben a félelem a 90-es évek elején, hogy ha netalán bevallják azt, hogy reformátusok, akkor az is kiderül, hogy magyarok és hogy ez ne okozzon semmiféle hátrányt az életükben. Főleg az idősebb generáció tagjai érezték ezt. Sokan még a fiatalokat is lebeszélték, hogy inkább nem kell beírni semmit, nem vallották magukat reformátusnak. Az egyik oldalon a magyarság csökkent, tehát itt vannak demográfiai mutatók is, meg van egy bizonyos nyelvváltás is, és tény, hogy a Felvidéken vannak nyelvet váltó közösségek, gyülekezetek is.

Fekete Ágnes: A magyar nyelvet elhagyják és szlovákul folyik – mondjuk – az istentisztelet is?

Géresi Róbert: Igen, ez egy folyamat. Évtizedeken keresztül két nyelvű az istentisztelet, utána a magyar nyelv használata egyre inkább kikopik és a nyugdíjba elmenő magyar lelkipásztor után már szlovák lelkipásztor szolgál a gyülekezetben.

Fekete Ágnes: Járva-kelve Felvidéken nagyon furcsa tapasztalat volt, hogy sok magyar szájából szinte tényleg ezt lehetett hallani, hogy kicsit a társadalmon kívül érzik magukat. Mi ennek az oka?

Géresi Róbert: Igen. Van egy kisebbségi érzés. Hiányzik a felvidéki magyarságból az az egészséges öntudat, ami talán, innen szemlélve ott van Erdélyben, az erdélyi magyarságban. Az kellene, hogy legyen a következő években élt utunk, hogy egyre inkább visszaálljanak a korábbi természetes viszonyok. Egyébként Királyhelmec mellől származom, Kárpátalja is közel van a szülőfalumhoz Kisgéreshez, és számomra is megdöbbentő, hogy a határok lezártsága miatt milyen kevés kapcsolat van a határ másik oldalával, hogy mennyire keveset tudok én akár a nagydobroni, a munkácsi, az ungvári életről, mennyivel többet tudok például Komáromról. És ez nem természetes! Hozzám sokkal közelebb kellene álljon a munkácsi, vagy a beregszászi emberek sorsa, gondolkodása. Ilyen helyzetben vagyunk, és ennek a vetülete szerintem mindenkinek az életében ott van. Tehát a határok még a gondolkodásunkban is benne vannak, ezeket kellene valahogy legyőzni, valahogy átlépni, túllépni ezeken a sajnálatos beidegződéseken.

Fekete Ágnes: Az egyetemes Konvent, amit most kialakítottak, esélyes arra, hogy ilyen irányban elmozduljon valami?

Géresi Róbert: Minden pozitív kezdeményezést támogatni kell. Jó kezdeményezésnek tartom a Konvent létrejöttét. Az elsődleges cél az lenne, hogy törvényileg szabályozottan létrehozzuk az egyetemes magyar zsinatot, amelynek nem csupán tanácskozási joga lenne, hanem meghatározó szerepet töltene be legalább Kárpát-medence református egyházainak az életében. Ezt egyszerűen ki kellene már mondanunk és létre kellene hoznunk az egyetemes magyar zsinatot.

Fekete Ágnes: Az Ökumenikus Szeretetszolgálat segélyszállítmányokat küld a felhőszakadás miatt Magyarországon és Székelyföldön bajba jutott családoknak. Pénz felajánlásokat munkaidőben a következő telefonszámon várnak: 06-1/208-4932

Most hallgassanak meg egy beszámolót Hegyi Annától, a székelyudvarhelyi református lelkipásztor feleségétől az árvíz utáni helyzetről.

Hegyi Anna: Itt fut a Szejke patak. Ez egy olyan kis patak, amelyik nyáron szinte kiszárad. Ez annyira megduzzadt, hogy Udvarhely szombatfalvi részét méteres hullámokkal elárasztotta.

Fekete Ágnes: Ez éppen az a rész, ahol a templomok találhatók, ugye?

Hegyi Anna: Ez a Szováta felőli rész, tehát hozzánk, a templomig nem jött be a víz. A vasúti töltés tartotta fenn, hogy tovább ne jöjjön Székelyudvarhelyen. A templomokba is méteres víz került, Hodgyában, Mikafalván, Siménfalván elképesztő pusztításokat végzett. Álmukban sem gondoltak ilyenre, hogy ilyen történhet. Mindenkit nagyon-nagyon váratlanul ért. A harangozónknak a férje az egyik hídnál próbált egy nagy fát arrébb lökni, hogy ne akadjon meg, megcsúszott és a víz elvitte. Tegnap találták meg, ma volt a temetése. Az emberek napok óta takarítják, merik az iszapot, mossák. Olyan ház is van, amelyikben semmi nem maradt meg, minden vizes.

Fekete Ágnes: A gyülekezeti tagok házaiban is?

Hegyi Anna: Igen. Jönnek segítségért, mi is felkeressük őket, melléállással próbáljuk segíteni, anyagiakkal, amire lehetőségünk van. Akinek a pincéje telt meg vízzel, az még mindig hálás azért, hogy a házába nem ment be a víz. Akinek már a lakóházába is bement, az még mindig hálás azért, hogy legalább a háza megmaradt, vagy hogy emberéletbe nem került. Hihetetlen, hogy olyan házban is jártam, ahol már három napja 10-20 ember dolgozik és még alig látszik a haladás. Nagyon összefogtak az emberek. Aki a lakásában nem tudott maradni, az rokonoknál, barátoknál húzódott meg. Most az egyszer a szomszédra nem lehet számítani, mert minden szomszéd ugyanazt csinálja. Odaállnak az emberek és segítenek.

Fekete Ágnes: És mi miben segíthetünk?

Hegyi Anna: Itt most a legfontosabb az, hogy az embereknek pénze legyen arra, hogy felújítsák, rendbe tegyék a házaikat. A református templomok, amelyek nagyon megrongálódtak, azok a hodgyai, a bikafalvi és a siménfalvi templomok.

Fekete Ágnes: Ezekhez a templomokhoz mindenképp el lehet juttatni az: adományokat.

Hegyi Anna: Igen.

Fekete Ágnes: Nem másféle adományra, hanem pénzre van szükség.

Hegyi Anna: Akinek teljesen vizes a háza és még lakni sem tud benne, annak nincs hova tenni a ruhát sem. Lakóházuk legyen az embereknek – ez a legsürgősebb. Bemondó: A Johannita Szolgálat az Erdélyi Gyülekezettel együtt az említett székelyudvarhelyi gyülekezet segítségével adományokat gyűjt azok számára, akiknek lakóházát megrongálta az áradás. Érdeklődni lehet a 06-30/333-111-8-as telefonszámunkon.

Fekete Ágnes: Ma, hónap utolsó szerdáján egy istentiszteletre látogatunk el. Horváth Levente lelkipásztor prédikációját hallhatjuk, aki egy erdélyi értelmiségi táborában mondta el a most elhangzó igehirdetést János evangéliuma 6. fejezetének néhány verse alapján. Ez így hangzik:

"Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jön, semmiképpen meg nem éhezik. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne."

Horváth Levente: Itt ülök, készülök, és egyszer csak idejön Áron, a szemem közé néz és azt mondja: Ti nem ülhettek itt elől, ti nem vagytok kicsik. Szabad nekem itt most szólni Hozzátok, ha nem vagyok elég kicsi? Áron elmondta a prédikációt előttem.

Kisfiú: És el is tűnt.

Horváth Levente: És el is tűnt. Így van. Nem tudom, hogy tudjátok-e, hogy az emberevők, mielőtt megeszik az ellenfelet, bocsánatot kérnek tőle. És elmagyarázzák neki, hogy ne haragudj, meg kellett ölnünk, te erős vagy, szükségünk van az erődre. Én meg merek úgy úrvacsorával (eucharisztiával) élni, hogy eszembe nem jut bocsánatot kérni Tőle. Hozzájuk képest súlyosabb helyzetben vagyunk. Nem vagyok méltó, Uram. Gondoltam, hozok én is egy definíciót nektek, egy meghatározást. Valahol hallottam, idézem: "Ki a misszionárius? Meghatározás: "A misszionárius az a személy, aki megtanítja a kannibálokat imádkozni, mielőtt fölfalják őt."

Ki a nagyobb misszionárius? Tégy te igazságot! Jézus azt mondja, hogy elegem van a papokból, most úgy fogok prédikálni, hogy nem mondok semmit, hanem megfogok egy gyereket és közétek állítom. Akkor azt mondja, hogy: a méreteket nézitek? Na, itt van, ehhez mérjétek. Vagytok már ilyen nagyok, mint ez a gyermek, mert az a legnagyobb köztetek. Aki megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. A második, amit mond: aki befogad egy ilyen kis gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. A gyermek a mérce. Nincs befogadás a gyermek látása nélkül. Ez nem papi szöveg. Ez egy gyermek! Ott abban a bizonyos jászolban is. Angyali hangon elcsilingeljük ezt az egész ügyet, de ott is a gyermek található. Jézus közéjük állítja a gyermeket, rámutat. Mit csinál? Jézus közéjük állítja saját magát. Ő ez a gyermek. Ő az, aki lekörözhetetlenül kicsi. Vagyok már elég nagy, mint ez a gyermek? Jön ez a nagy tömeg az esemény után, amikor ötezer ember jól lakik, és akkor azt mondja nekik, hogy munkálkodjatok az eledelért, ami nem vész el. Az a kenyér, amit eddig adott, az nem veszendő kenyér volt? Azt is az ember fia adta nekik. De munkálkodjatok azért az eledelért, amely nem vész el, ami nem átmeneti, amit én adok nektek: ez az én testem. Önmagát adja. Befogadni az átmeneti kenyeret azt jelenti, hogy elfogadom azt, amit Ő ad, az engem befogadó Isten. De munkálkodni a nem átmeneti, a maradandó kenyérért azt jelenti, hogy befogadni Őt magát, a minket befogadót. Ennyi a különbség: a minket befogadó ajándékát vagy a befogadót befogadni.

Valamit megsejtenek ezek a tanítványok: Mit tegyünk, hogy az Isten munkáját tegyük? – kérdik. Az Isten munkája az, hogy higgyetek abban, akit Ő elküldött: Jézusban. Mi a hit? A hit az, hogy ne tegyetek semmit. Ez a hit. Úgy kell tenni, hogy ne tegyél semmit. Aki minket befogadott, az nem egy munkamániás Isten. Hat napig még dolgozott, de a hetediken föladta és azt mondta: elég. Azóta nyugszik, pihen. Hat napig teremtett. Azt mondta Isten, aki minden volt mindenekben és mindent betöltött, hogy most visszahúzódok a kör peremére és helyet hagyok a világnak – ez a teremtés, nem? Legyen helyed, Világ! S a hetedik nap megnyugodott. Mit jelent az, hogy megnyugodott? Van elég hely. Eddig készítettem a helyet, a teret nektek. Be tudlak fogadni, Világ! Összehúzódtam, kicsivé tettem magam, legyen helyetek! Kicsivé, mint egy gyermek – ez a teremtés. Most már megnyugodhatok, hisz az egész világot be tudom fogadni. A világban azt is, aki káromol engem, aki hülyéskedik, aki mindenféle lázadást szít ellenem, hát legyen helye neki is! Én elférek a világ peremén. Nem kell most már tennünk semmit nekünk sem. Kövesd az Istent ebben: van hely, elférünk.

Jön a második teremtés. Mi volt a második teremtés? A megváltás, nem? Jön Jézus. Nemcsak az a célja, hogy elférjünk, nemcsak átmeneti kenyeret ad, hogy mindenkinek jusson, mindenki elférjen az asztalnál, hanem egy maradandó kenyeret is ad. Hogyan adja ezt a kenyeret? Úgy, hogy a hit a befogadás. Azt mondom Jézusnak: elfogadom, amit adsz, mert észrevettem, hogy magadat adod benne. Mi a szeretet? Értékelni azt, amikor valaki ad valamit neked, és te észreveszed, hogy abban, bármi legyen az, önmagát adja – akkor elfogadod. Te magad igyekszel benne lenni abban, amit adsz, mert nem szeretet az, amiben nem vagyok benne. Aki megköszön valamit, az egy kicsit arra gyanakszik, hogy minimum részben meg tudom fizetni, vissza tudom szolgáltatni. De abban a pillanatban, amikor meg akarom szolgálni azt, amit adsz, kizárlak téged, mert a teljes elfogadás nem tűr meg semmi viszontszolgálatot. A köszönet is megsemmisítheti az ajándékot. A hiúságom nem engedi meg, hogy rászorultnak érezzem magam. Itt van egy Isten, adni akar, és az égvilágon nincs egy ember, hogy valamit is elfogadjon tőle. Így néz ki a világ. A peremre hózódott Isten szemközt az egész világgal. Az egyszülött fiát adta – ki fogadta el? El tudtuk-e fogadni maradéktalanul az Istent? Pedig ő maradéktalanul önmagát adta. Én soha nem tudom maradéktalanul önmagamat adni. Minden ugrásra készen áll bennem, a hiúságomtól fűtve, csak ne kelljen befogadni téged. Jézus azt mondja a kisgyerekre mutatva: ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint ez a kisgyermek, semmiképpen nem mehettek be a mennyek országába. Tehát, ki a legnagyobb térítő? Aki sem előtte, sem utána, lehet, hogy teljesen sikertelenül téríti a kannibált, de végre megtér ő maga, és olyan lesz, mint a kisgyerek.

Ha véletlenül sikerül nektek mégis Jézust befogadni és nem azt, amit ad, akkor biztos egyetértetek velem: nem kerülhetsz most már többé abba a veszélybe, hogy me akard szolgálni, ki akard egyenlíteni a számlát. Valami olyasmi történik, ha végre egyszer sikerül őt befogadni, amit Jézus így mond: "Aki engem eszik, az soha többé meg nem éhezik". Megízleled-e ezt a fajta beteljesedést? Óh, add nekünk mindenkor azt a kenyeret! El vannak bizonytalanodva a tanítványok Jaj, azt mindig adjad, újra adjad, örökre adjad! Mert itt esélytelenek vagyunk. És Jézus hirtelen lecsap és így válaszol: aki hozzám jön, semmiképpen meg nem éhezik. Ti mindenkorra kéritek, én azt mondom: gyere hozzám. Nem fogom mindenkorra garantálni. Egy garancia van: mindenkor jöhetsz hozzám. Ha éhes vagy, jöhetsz hozzám.

Végül, arra is szabad vagy, hogy ha a másik nem magát adja abban, amit ad, te azt szabadon visszautasítsd. Jaj, de hát nem arról szól a befogadás, hogy nehogy visszautasítsuk a másikat? Nagyon szeretjük a tolerancia szót, meg ezeket a gondolatokat: teljes befogadása a másiknak, a kritikátlan elfogadás – ez nem szabadság. Nem fogadom el, amit adsz, ha nem vagy benne, szabad vagyok arra, hogy visszautasítsam. Kérlelhetetlen szigorával e szabad szeretetnek leleplezem, hogy a másik nem önmagát adja abban, amit ad, le akar kötelezni, lefizetni, zsarolni. Nem fogadhatod el, mert vársz valami egyébre. Türelmesen vársz őreá. Ez az igazi tolerancia: nem bedőlni a zsarolásnak. Ilyenkor a hit várakozás, az igazság föladása nélkül. Elutasítom amit adsz, mert téged soha nem vagyok hajlandó többé elutasítani.

Jézus mond egy harmadik dolgot is a kisgyerek kapcsán: Meg ne botránkoztassatok valakit is a kicsinyek közül! Jobb, ha malomkövet köttök a nyakatokra, mint hogy ez történjen. A befogadásnak van egy nagy ellensége, és ez úgy tartozik hozzád, mint a kezed, a lábad, vagy a szemed, azért olyan nehéz ettől megszabadulni – és ez a hiúságod. Azt mondja Jézus: cseréljük el. Itt az én testem! Ez az én testem. Add a hiúság testét, add fel! Fogadj be! 606-os gyógyszernek is nevezték – ha jól emlékszem – a szifilisz elleni gyógyszert, amikor föltalálták. Miért? Azért, mert 605 kísérlet teljesen mellélőtt, és csak a 606-ikra sikerült. Ne add föl! Magas a mérce. Nagyon magas, mint egy kisgyerek. Ne add föl! Van édes szégyen neked is, nekem is.

Egy ezer évvel ezelőtt élt testvérünk imáját olvasom fel, Anzelm imádsága: "Nyitva volt füled a szitkokra és káromlásokra. Bárcsak süket fülem nyitva volna a szegények kiáltására!

Szád ecetet és epét ivott. Bárcsak hazug szám igazat és okosat szólna! Kitártad kezedet a kereszten. Bárcsak kinyújtanám fukar kezemet a szűkölködőknek! Szegek szegezték le lábadat. Vajha téveteg lábam helyes ösvényen haladna! Lándzsa nyitotta meg oldaladat. Nyissam meg szívemet bűnvallással, s valljam be sebemet! Egész tested a halál szorítását szenvedte. Add, hogy elenyésző testem a te tagoddá legyen."
Ámen

Énekajánló – 2005. szeptember 11.

A Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap az előző(ek)ből továbblépve azt hangsúlyozza, hogy nemcsak mindennapi gondjainkat, hanem a végső dolgokat – így a halál – kérdését is Krisztus kezébe tehetjük. Ezt üzeni a naini ifjú története (Lukács 7,11-17.) és Krisztusnak ezt a minden mértéket meghaladó szeretetét dicsőíti Pál apostol az Efézusi levélben (3,13-21.)

Énekrend a Szentháromság utáni 16. vasárnap igéihez: Fennálló ének: 71,1-2. Tebenned bízom, én Istenem vagy 31,1-2. Uram, én csak tebenned bíztam

Derekas (fő) ének: 271. Mint Isten akarja, legyen, vagy vagy 257. Ne hagyj elesnem felséges Isten

Igehirdetés előtti ének: 379,1-2. Emlékezzél Úr Isten, híveidről

Ráfelelő ének: 296. Jézusom, ki árva lelkem vagy 229. Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat

Záró ének: 286,1-7,17. Jer, dicsérjük az Istennek Fiát