2007-09-12

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.

Az elmúlt adás után egy névtelen telefonáló közölte, hogy mi uszítunk műsorunkban, mert bezzeg ez a kormány ennyi iskolát csukott be, az pedig annyit, és különben se pártoljunk senkit. Fájdalom lett rajtam úrrá. Nemcsak azért, mert gyakran ezek a hangok a névtelenségbe burkolóznak, hanem azért is, mert azt látom, az oszd meg és uralkodj elvével tökéletesen manipulálnak minket. Személyesen a jó, a családokat és a kisközösségeket előrevivő úton kell járnunk.

Kint voltunk gyermekeinkkel a nagycsaládos demonstráción. Amikor egy babaágy megérkezett a teherautón sok ezer család kíséretében a Kossuth térre, honnan – honnan nem, előkerült két ember, aki árpád sávos zászlót lobogtatott. Most nem az a kérdés, hogy nekem erről a jelképről mi a véleményem, de az összes kamera a teherautó mellé állt úgy, hogy az a két zászló jól látható legyen. Ezeknek a jelenségeknek vagyunk napról-napra tanúi, és én hiszem, hogy a Jóisten már sok embernek nyitogatja a szemét és a szívét, hogy itt egészen másról van szó, mint amit elsőre gondolnánk. A magyar reformációnak éppen ez a tanulsága, hogy az akkori kettészakadt országban egy újfajta látást hozott el a magyarság számára.

Mai első riportunk is egy ilyen távlatosabb látásra hív. Mellár Tamás a Központi Statisztikai Hivatal elnöke volt, közgazdász. Balatonszárszón az értelmiségi konferencián tartott előadását foglalja össze Vörös Virággal beszélgetve. Először arról beszél, miért nevezi "lufi-gazdaságnak" az amerikai típusú modellt.

Mellár Tamás: Azért nevezem lufi-modellnek az amerikai gazdaságot, mert az amerikai gazdaságban hosszú évtizedek óta az valósul meg, hogy sokkal többet fogyasztanak, mint amennyit termelnek. Ez úgy lehetséges, hogy Amerika kezében van a világ kulcsvalutája, a dollár, és ezzel tudják finanszírozni. Tulajdonképpen az a többlet, amit ők elfogyasztanak, most éppen India és Kína megtakarítási többlete. Ezek a feltörekvő országok nagyon erőteljes és komoly export-többletet termelnek, viszont kevesebbet fogyasztanak, mint amennyit megtermelnek, Amerika pedig pont fordítva. Ez egy olyan folyamat, amely egy idő után biztosan megáll, amikor ezek a feltörekvő országok valamilyen oknál fogva úgy döntenek majd, hogy most már ők is szeretnének abból a jólétből, amit létrehoznak, arányos módon részesülni. Abban a pillanatban Amerikában eljön az igazság pillanata.

A nyugati társadalmak elöregedő társadalmak, ahol jelentős mértékű nyugdíjalapok halmozódnak fel, amelyet az aktívak most takarítanak meg annak érdekében, hogy nyugdíjas korukban ezt visszakapják. Ezeket a megtakarításokat befektetik, és kamatot hoznak. Az elöregedő társadalom miatt azonban olyan mértékű ez a tőke-megtakarítás, hogy nagyon jó tőkebefektetések nincsenek. Ma a reálgazdaságból már akkora hozamuk nincs, amely vonzóvá tenné őket, de akkora kereslet van, amely mesterségesen felhajtja azoknak az értékpapíroknak az árait, amelyek az értékpapírpiacon szerepelnek. Ha ez a folyamat elindul, és megy-megy felfelé, akkor egy idő után sokkal nagyobb hozamokat ígérnek, mint amennyi a valóságos, tényleges produktuma ezeknek a fizikai tőkéknek. És a valósághoz hozzátartozik az is, hogy a tőke olyan országokba, mint Magyarország, amely elég kockázatos ország, mégis nagymértékben áramlik be, mert a világban hatalmas a tőkebőség.. Ez a tőkebőség óvatlanná teszi a tőkebefektetőket, tehát nem lesznek kellően körültekintőek, ugyanakkor a befektetők elvárják, hogy minél magasabb hozamot hozzanak. Oda mennek, ahol magasabb hozamot remélnek, és mivel van egy csordaszemlélet, ezért más befektetők is odamennek, mesterségesen felhajtják ezzel az árfolyamot, és egyszer csak kiderül az, hogy nincs reális értéke a dolgoknak. Ekkor egy csődhelyzet áll elő. Ilyen csődhelyzetek az elmúlt években már előálltak Koreában, Mexikóban, Oroszországban voltak már ilyen helyzetek, de ezek mindig lokálisak voltak. Az is látható, hogy igazából ennek a magva és központja Amerika. Ha az amerikai gazdaságban és a tőzsdén is hasonló krach indul el, maga után húzza az egész világgazdaságot. Ebben a konstellációban ma úgy tűnik, hogy erős figyelmeztetésnek kell tekinteni azt, hogy az amerikai ingatlanpiacon jelentőségteljes válság ment végbe, amikor is a jövedelmeknél magasabb hiteleket nyújtanak. Ezeket az ingatlanokra nézve nyújtják. Ezek az ingatlanok egyszer már be vannak táblázva, és most még egyszer betáblázzák őket, persze magasabb kamatlább al. Mindez addig működik, amíg a gazdaság jól prosperál és növekszik. Abban a pillanatban, amikor ez leáll, akkor vészesen és nagyon gyorsan omlik össze, mert nyilvánvalóvá válik, hogy nincs mögötte valóságos, tényleges fedezet.

Vörös Virág: Tudom, hogy ezt nem lehet napra pontosan megmondani, de mégis megkérdezem, hogy nagyjából ez mikorra várható. Mikor pukkad ki a lufi?

Mellár Tamás: Nézze, nagy a valószínűsége annak, hogy a következő 5-10-15 évben több tőzsdei válság ér majd bennünket. E mögött nem csak egy rossz tőzsdei magatartás van, hanem sokkal inkább az a fajta realitás, hogy a nyugati világ és társadalom elöregedett. Ebből vagy az következik, hogy az idősebbek idősebb korukra egyre kevesebbet fogyaszthatnak, hogy amit megtakarítottak, azt nem tudják realizálni, vagy az, hogy valakiknek ezt meg kell termelni. Ha lesz olyan ország, amely hajlandó lemondani róla – ma még a harmadik világból ki tudják sajtolni ezt a többletet – akkor ez fenntartható. Fenntartható egyébként az is, hogy ezekben az országokban a foglalkoztatás szintje alacsony maradjon, mivel az alacsony bérű fejlődő országbeli emberek kiszorítják őket. Ez a folyamat sem tarthat örökké. Egyre inkább függővé válik a fejlett világ attól, hogy a fejlődő világ mennyire lesz hajlandó mindezt megfinanszírozni.

Vörös Virág: Ez a gazdaság nem csak azért nem tartható fenn, mert a társadalom elöregedik.

Mellár Tamás: Nem, sokkal általánosabb, már morális kérdés, hiszen a fejlett országokban nem csak demográfiai, hanem morális válság is felmerült. Nincs már például olyan munkaerkölcs, ami korábban általános volt. Ez tette Európát és Amerikát naggyá. Nincs meg például az a protestáns erkölcs, ami garantál egy magas megtakarítási hajlandóságot, ami egy magas munkaerkölcsöt kíván meg. Ezt ma igazából Ázsiában látjuk: nem csak Japán, hanem India és Kína is azt mutatja, hogy ezeknek a gazdaságoknak a titka a hallatlan nagy munkaerkölcs, amely következtében Kína évek óta 10%-os gazdasági fejlődést produkál. Természetesen annak is, hogy egy olyan fajta közösségi szemlélet és erkölcsi bázis van, amely például a háromgenerációs családot egyben tartja, amely nem szabadítja az állam nyakára sem a gyerekek, sem az öregek ellátását, mert ezt családi keretek között meg tudják oldani. Ezzel és ezzel a komoly munkaerkölccsel nagyon versenyképesek.

Vörös Virág: Egy jól működő gazdasághoz ezek szerint szükséges a morál?

Mellár Tamás: Teljesen egyértelmű, 150-200 évvel ezelőtt jól tudták, de azóta kezdik elfelejteni. Ma úgy tekintenek a piacgazdaságra, mintha a gazdaság valamilyen elkülönült része lenne a társadalomnak, és e mellett létezne még a társadalom. Ez nem így van: van a társadalom, amibe beleágyazódott a gazdaság. Mondhatjuk azt, hogy privatizáljuk az egészségügyet, és magánbiztosító társaságokat indítunk el, és arra kényszerülnek az emberek, hogy velük lépjenek szerződésre. Ugyanakkor világos és nyilvánvaló, hogy a társadalom egy nagyobb része ebből ki fog szorulni. A társadalom 30-40-50 %-a piacképtelen, tehát a biztosítók nem fognak vele biztosítást kötni, mert kicsi a jövedelmük, öregek, betegek, szóval magas kockázattal rendelkeznek. Meg lehet lépni ezt a lépést, de vajon a társadalom 30-40-50 %-át ki fogja ellátni? Az államnak be kell avatkoznia ezekbe, nem lőhetjük ki ezeket az embereket a Holdra! De ki az állam? Mi vagyunk. A magas jövedelmű emberektől fognak elvonni újból jövedelmeket adók formájában, és rajtuk keresztül fogják fenntartani ezt a rendszert. Mindig az egész társadalomban kell gondolkodni, nem lehet azt mondani, hogy ennek leszakítjuk egy részét, a piacképes részét, és ezzel egy jó gazdaságot fogok működtetni.

Vörös Virág: Létezik egy ilyen gazdaság?

Mellár Tamás: Persze, szociális piacgazdaságnak nevezzük, amelyben valamilyen módon kompromisszumot kötünk a piac és az állami gondoskodás között.

Vörös Virág: Lehet erre reményteljesen nézni?

Mellár Tamás: Természetesen lehet és kell is, hiszen nem arról beszélünk, hogy össze fog omlani a világ, itt a világ vége, hanem arról, hogy van ma egy uralkodó gazdasági rendszer, amely a korábbi világrendszerekhez hasonlóan, össze fog omlani. A túlélés esélyei attól függnek, hogy mennyire állunk készen, és hogy azok a kisközösségek mennyire életképesek, mennyire képesek arra, hogy együttműködjenek, valódi közösségek lesznek-e, képesek lesznek-e értéket teremteni, akár egy új erkölcsiség alapjait is megteremteni. Ne felejtsük el, hogy amikor a Római Birodalom összeomlott a keletről érkező barbár népek támadásai következtében, akkor Európát a keresztyénség erkölcse és elvei alapján építették fel! Az amerikai birodalom összeomlása után szintén ezeknek a közösségeknek kell felépíteni az új rendszert, amit csak szilárd erkölcsi bázison lehet megtenni, és ehhez elengedhetetlenül szükséges a hit, mert az abszolút értékeket, amelyekben én hiszek, a hitből olvasom ki.

Ének: Székely asztali áldás

Fekete Ágnes: A keresztyén egyház nagyon sokféleképpen állást foglal a jelenlegi gazdasági rendszerrel szemben. Ezek a hangok igyekeznek egyre erősebben megjelenni a közéletben. A nagyszebeni európai keresztyén nagygyűlés erre volt egy kísérlet. Kodácsy Tamást és Németh Zsófiát, a magyar delegáció résztvevőit kérdeztem.

Kodácsy Tamás: Az Ökumenikus Charta szellemében és témáival foglalkozott a konferencia. A plenáris ülések és a zárónyilatkozat leginkább mondatokból és köszöntésekből álltak, de ha valaki odafigyelt, elég sok ötletet össze tudott szedni a beszélgetésekben és a kisebb, csoportos üléseken.

Fekete Ágnes: Te mit hoztál haza?

Kodácsy Tamás: A teremtéssel és a környezetvédelemmel kapcsolatos dolgokat. Amit az evangélikus egyház is csinál, nagyon tetszik nekem. Természetismereti táborokon keresztül például – ahol elsősorban nem az a feladat, hogy megtanítsák, hogy hogyan kell szelektíven hulladékot gyűjteni – átadják azt a szemléletet, hogy a teremtés részei vagyunk, és a teremtésben jó élni. Nem csupán arról van szó, hogy mesterséges rendszereket építünk, hanem hogy aludjunk kint egy pár éjszakát, ismerjük meg a környezetet, amelyben élünk. Nem csupán egy keresztyén zöld evangélium, ami megjelenik, hanem arról szól, hogy hogyan lehet részünk a teremtettségben, és ezzel a felelősséggel hogyan tudunk élni.

Fekete Ágnes: Nagyon jellemző, hogy a nagy keresztyén kérdések is – hasonlóan a többi nagy kérdéshez – ma már szinte tisztán szociális kérdés. Rettenetesen összeszűkültek hitünk kérdései a praktikum területére.

Kodácsy Tamás: Így van. Észre kell venni, hogy az ökumenikus konferencián nem az úrvacsora-tan volt a legnagyobb kérdés, és elsősorban nem is teológiai kérdésekkel foglalkoztak, hanem azokkal a praktikus kérdésekkel, amelyeket Európában a keresztyén közösségek fel tudnak vállalni.

Fekete Ágnes: Jól van ez így?

Kodácsy Tamás: Ez egy jó kérdés. Abban gyökerezik, hogy bizonyos protestáns közösségek és jómagam is, úgy szeretnénk, hogy közös úrvacsora legyen, de a római katolikus részről az eucharisztikus egység a folyamat végén jön el. Tehát, ha már közösen tudunk bizonyos dolgokban együtt lépni és gondolkodni, akkor majd lehet eucharisztikus közösségben lenni. Hogy melyik a jó és melyik a rossz, egy nagy dilemma. Nem tudom azt mondani, hogy most mindenképpen az űrvacsora-tant kellene tárgyalni a konferenciákon, de egyértelműen az az álláspont érvényesült, hogy praktikusan azokra a témákra kell koncentrálni, amelyekben együtt tud a keresztyén közösség lépni. Erre vevő egyébként az Európai Unió. Az Unió identitásválságban van, amelyet az is jelez, hogy az európai alkotmányból kimaradt a keresztyén gyökerekre való utalás. A konferencián az jött elő, hogy beszéljünk az értékekről. Mondhatnánk azt is, hogy azért tudunk ezekről beszélgetni, mert van rá igény.

Németh Zsófia: Minden reggel áhítattal kezdődött a nap, amelyek különösen is jó spirituális élmények voltak. Nagyon jó volt zeneileg, különféle liturgiákba lehetett bepillantást nyerni. Minden reggel kaptam valamilyen üzenetet. Ami zavart, az az volt, hogy minden reggel 2,5 órán keresztül ülést tartottak. Ilyen hosszú ideig fenntartani a figyelmet szerintem lehetetlen. Néha száraznak is éreztem ezeket az előadásokat. Utolsó nap egy olasz történész beszélt óriási lelkesedéssel, és reményt is keltett bennünk, hogy mi, keresztyének is tehetünk valamit. Nem szabad, hogy merkantilista szemléletűek, haszonelvűek legyünk. Ne mondjunk le róla, hogy mi vagyunk a világ világossága: igen is elérhetünk változásokat, ha összefogunk. Rajtunk is múlik, hogy milyen lesz a jövő.

Fekete Ágnes: Eléggé közismert, sokfelé lehetett olvasni, hogy a rendőrök elfogtak néhány magyar fiatalt.

Kodácsy Tamás: Örülök, hogy nem erről kérdeztél először, hanem a konferenciáról. Valóban voltak olyan problémák, amelyek az Ökumenikus Nagygyűlés környékén zajlottak. Azt azért lehet látni, hogy Románia egy frissen belépett európai uniós ország. Igyekszik Európához tartozni. A romániai ortodox egyház volt a vendéglátónk. Emellett sok olyan is megjelent Nagyszebenben, ami pontosan ezt a sokszínű vallási és etnikai közösséget jól példázza. Tőkés püspök úr nem jött el a konferenciára, nem tartott beszédet, hanem néhány nagyváradi fiatal jelent meg, akik szórólapokat osztogattak mind az Erdélyi és a Királyhágómelléki Egyházkerületről, mind pedig arról a bizonyos Lórántffy Zsuzsanna gimnázium problémájáról. Tőkés püspök úr nyomást szeretett volna gyakorolni a román ortodox egyházra, hiszen a pópa jelentette fel őt ez ügyben. A vendéglátók az ortodoxok voltak. Nagyon nehéz ilyen szituációban erősködni.

Volt kiállítás református templomokról, mindenki megnézte a Bibliakiállítást, ami szintén a templomban volt, állandóan lehetett látogatni. Sok külföldi embert vonzottak erre a helyre, én ezt láttam eredményeként.

Fekete Ágnes: Na jó, de rendőrök elfogtak fiatalokat.

Kodácsy Tamás: Ez így történt. Nem kérdés, hogy ez egy előre eltervezett akció volt, pontosan tudták a rendőrök, hogy mi fog történni, hiszen Tőkési László előre bejelentette a bojkottot, várták a fiatalokat, akiket közrefogtak, és több órára fogdába vetettek addig a pontig, amíg ezeket osztogatni lehetett volna. Tőkés László püspök úr szerepelt a programban, várták, hogy elmondja a problémás kérdéseket is. A nyugati küldöttek szemében egy kicsit furcsán csapódott le a dolog: várták a püspök urat, és meglett volna a lehetősége, hogy beszéljen.

Fekete Ágnes: Nem álltak Tőkésék mellé.

Kodácsy Tamás: A Nagygyűlés nem foglalt állást. Emellett persze a Nagygyűlés vezetője kapcsolatban volt a román rendőrökkel, és rögtön felhívta a rendőrfőnök figyelmét arra, hogy ezeknek a fiataloknak van engedélyük. Sokkal jobb diplomáciai eszközöket belehetett volna vetni annak érdekében, hogy elérjük a céljainkat. Ez az én véleményem.

Fekete Ágnes: Na jó, de történt egy törvénysértés, ami felett ez a Nagygyűlés szemet hunyt. Ez tény.

Kodácsy Tamás: Kétségtelenül így van. Erőteljesebben léptek volna fel, ha ez a fogvatartás tovább tartott volna. Mivel a rendőrök elengedték ezeket a f iatalokat, és visszaadták a szórólapokat, nem vettek el tőlük semmit, ezért lecsengett ez a dolog.

Fekete Ágnes: Bennem egy felemás kép alakult ki a Nagygyűlésről az alapján, amit meséltél.

Kodácsy Tamás: Ez egy mamutszervezet, ami arra megy, amerre a legkönnyebb. Amikor azt mondom, hogy egy kicsit kifinomultabb diplomáciai érzékkel nagyobb eredményeket értünk volna el, akkor arra gondolok, hogy az egyik szervezet, az Európai Katolikus Püspöki Kar Tanácsának vezetője magyar, és ennél fogva ő nyithatta meg a tanácskozást. A Református Világszövetség Európai tagozatának magyar az elnöke: Bölcskei Gusztáv püspök úr. Tehát ha valamilyen magyar érdeket szeretnénk érvényesíteni, akkor erre igazán jó lehetőségeink voltak és vannak. Bizonyos értelemben sikerült is kihasználni ezeket a dolgokat.

Fekete Ágnes: Mi volt a fiatalok üzenete?

Németh Zsófia: Inkább a megfogalmazás formájáról beszélnék: "elkötelezzük magunkat mellette?". Nagyon jól látja szerintem az ifjúság, hogy rajtunk múlik, a saját döntésünkön az, hogy elhatározzuk-e magunkat ahhoz, hogy változás történjen, és nem egy legfelsőbb bizottságtól várjuk a döntést.

Fekete Ágnes: A fogyasztói világgal szemben az egyik legerősebb bástya az oktatás, különösen is az egyetem. Aki tanul, aki gondolkodik, az nem fog minden reklámnak bedőlni. Ezért fontos a reformátusok számára, hogy van egyetemük. Hétfőn az évnyitón jártunk.

Kodácsy Tamás: Kedves vendégeink, kedves hallgatók, kedves oktatók, s különösképpen is kedves elsőévesek! Mindannyian úton járunk, és keressük is a saját utunkat. Nem csak mi, hanem a tanítványok is. S ebben a nagy útkeresésben, amikor elképzeljük, hogy mi az, ami az utunkba kerül majd, amikor számba vesszük, hogy milyen akadályok vetődhetnek fel egy tanévben, egy évben, vagy akár egy hosszabb időszakban, akkor szeretnénk tudni azt, hogy mi vár ránk. Az ösvények, a göröngyök, az akadályok, a sötétség, a keresés egyszemélyes lesz. Azt mondja: "Én vagyok az út. Aki ismer engem, az ismeri az Urat is." Olyan ez, mintha egy sivatagban vagy dzsungelben mennénk, és nincs térképünk, csak egy vezetőnk. Látjuk a vezetőt és látjuk az utat, és egyébként nem látunk semmit.

Oktató: Magnifice Domine Rector! Tisztelt Fasori Gyülekezet! Kedves vendégeink! Feledhetetlen és eredményekben gazdag egyetemi évet kívánok mindannyiuknak.

Dr. Szűcs Ferenc: Az ismert kínai közmondás szerint: érdekes és mozgalmas korban élni egyfajta átkot jelent. Ha ez így van, akkor a magyar felsőoktatás, és benne egyetemünk nem panaszkodhat most ennek hiányára. A változásokra elegendő illusztráció az, hogy hagyományos tanévnyitó istentiszteletünk helyét is meg kellett változtatnunk a metróépítés miatt. A mozgalmas és bizonyos értelemben hamleti kizökkent idők az olyan nagy múltú intézményeket is, mint a közel ezer éves Universitast, identitásuk keresésére ösztönzik. Még inkább a mi alig 15 éves intézményünket. Nekünk protestánsoknak különösen is tudnunk kell, hogy maga a reformáció is az egyetemről indult el, minthogy a bibliai tudományok egyik professzora, egyetemi szabadságával élve, 95 tételével vitára hívta ki tudóstársait. Hogy ez nem a német polgároknak szólt Wittembergben, jól mutatja, hogy a tételek a tudomány nyelvén, latinul fogalmazódtak. Az egyetemi autonómia ma is ezt a szellemi szabadságot kell, hogy jelentse, mindazokkal a függőségekkel, gazdasági megszorításokkal szemben, amelyek ennek ellenében jelentkeznek.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát János evangéliuma 12. fejezetéből:

"Míg a világosságotok megvan, higgyetek a világosságban!"

Megvallom, bár rendszeresen olvasom a Bibliát, ez a mondat sosem tűnt föl nekem. Nemrég hallva, hihetetlen erővel megszólított. Hogyan várom, hogy világítsak, hogyha nem hiszek abban, hogy a fény valóban terjed? Ha tudod, mi a jó, ha megvan a világosságod, akkor higgy is benne, mert különben nem vagy a világosság fia.

Ahová lép az ember szomorú, kétségbeesett emberekkel találkozik. Nem győzzük feldolgozni az eseményeket. De a sopánkodásnál többre nemigen futja. Vajon nem úgy van-e hogy jobban hiszünk a sötétségben? Hiszen az valós, és kitapinthatóan hat.

Egy kolléganőm mondta, hogy éppen az istentiszteletre utazott, amikor az előtte menő buszon meglátott valami új, elképesztően szennyes szövegű plakátot. Már éppen kezdte magát belehergelni szokásos gondolataiba, hogy milyen rettentő is ez a világ, hogy milyen szennyes minden, és hogy lehet ilyen borzasztó plakátokkal fertőzni az életet, amikor arra gondolt, de hiszen ő most egy istentiszteletre megy. Ha Isten szeretetét akarja ünnepelni, akkor nem utálhatja a világot. Isten szeretete körülölel mindent, ezt a szennyes világot is.

Jézus éppen itt néhány mondattal később azt mondja: "Aki hallja a beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt. Mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam." Bármennyire jól esik szidni a körülöttünk tomboló világot, Isten nem ezért tart meg bennünket. Iszonyatos sötét időszakokat élt meg ez az emberiség. De mindig voltak emberek, akik hittek a világosságban. Olyanok, akik az életüket, teljes valójukat annak szentelték, hogy a világosság legyen úrrá környezetükben. Persze ehhez először meg kell tudnunk különböztetni a világosat a sötéttől. Ez nem egy könnyű folyamat, mert az ember, amióta a kígyó belesúgta a fülébe, hogy "biztosan a kert egy fájáról sem ehetsz", azóta minden állítás mellé egy kérdőjelet tesz. Minden sötétet egy kicsit világosnak, és a világosat egy kicsit sötétnek látjuk.

De Isten kegyelme mindenkit elérhet, és ha a teljes világosság, az egyetlen igazán jó, a tökéletes szeretet megjelenik, akkor világossá válnak a határok. Sosem értettem, hogy a régi egyházi nyilatkozatok miért vannak tele olyan mondatokkal: "mi pedig elvetjük azt a tanítást", "mi pedig tagadjuk azt, hogy?", és így tovább. Ma, ha körül nézünk egyre világosabb, hogy meg kell húznunk a határokat, meg kell fogalmaznunk, hogy mire mondunk igent, és mire nemet. Az én életemben például ilyen egyszerű dolgok ezek, nem vásárolok vasárnap, nem veszek előre gyártott ételeket, este nem nézünk tévét, naponta legalább egy órát csak a gyerekeimmel játszom vagy tanulok. Ezek egyszerű, de valós határok, amik az értékrendünk alapját adják. És ha ezeket ki tudjuk mondani, akkor talán jobban terjed a világosság, az a fény, amely Isten szeretetét adja tovább ebben a világban, amely nem akar tudomást venni róla. Ezt a döntést és szeretetet adja meg Isten! "Míg a világosságotok van, higgyetek a világosságban!"
Ámen