2008-04-30

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Nemrég egy imaszobát szenteltek fel az Országos Rendőr-főkapitányság épületében. Sokan furcsállták a történetet, hiszen a rendőrökről alkotott első képünk nem az, hogy imádkoznak. Magam részéről örülök ennek a kezdeményezésnek, mert jó irányba viheti el a rendről való gondolkodásunkat. A Magyarországi Református Egyházat Molnár István pestlőrinc-erzsébettelepi lelkész, egyben börtönlelkész képviselte. Vele e kápolnában beszélgettem munkájáról. (abból az alkalomból is, hogy az elmúlt hétvégén a börtönlelkészek konferenciát rendeztek és egy közös nyilatkozatot fogadtak el.) Először Garamvölgyi László mondta el, mi indította őket ennek a szakrális térnek a kialakítására.

Garamvölgyi László: Volt rá igény. Az országos rendőrfőkapitány az előző év végén tartalmukra nézve is jelentős együttműködési megállapodásokat kötött a történelmi egyházak vezetőivel. Ismeretes, hogy bár az Európai Unió alkotmányába nem került be semmiféle utalás a keresztyénségre, mégis hasonló nyugat-európai közintézményekben is létrehoztak már imaszobát, néhol kápolnát. Ezek a kezdeményezések azt igazolják, hogy az emberek döntő többsége hívő.

Fekete Ágnes: Hogyan jelentkezett ez az igény a rendőrségen? Mondták, hogy jó lenne egy imaszoba?

Garamvölgyi László: Így van. A Határőrség integrációja után a Rendőrség létszáma 45000-re duzzadt. A Magyar Honvédségben feleannyian szolgálnak, de ott nem csak imaszoba van, hanem lelkészi hivatal is. Ahhoz képest itt semmi nincs. A pozitív visszajelzések azt igazolják, hogy erre valóban igény van. És ami nagyon meglepő: a közélet és a média is pozitívan áll ehhez a kezdeményezéshez, és többnek értékelik, mint egy egyszerű gesztusnak, melyet az egyházak felé tettünk. Én is így látom: annak a 2500 embernek, akik ebben az épületben dolgoznak, ez egy lehetőség.

Fekete Ágnes: Amikor telefonáltam, a hívást fogadó nem tudta, hogy van itt imaszoba. Gondolom, nem terjed futótűzként ez a hír, eltart majd egy ideig, amíg mindenki tudomást szerez róla, és elkezdik használni.

Garamvölgyi László: Úgy látszik, hogy nem mindenki olvas újságot. Ahogy befejeztük ezt a beszélgetést, gondoskodom róla, hogy az aulában található televízión megjelenjen ez az információ. Az átadás napján nagyon sokan megnézték, nyilván kíváncsiságból is. Méltóságteljes, ökumenikus istentisztelet keretében szentelték fel ezt a helyet, ami önmagában érdekes volt az itt dolgozók számára. Nagy számban vettek részt az alkalmon, és az egyéb visszajelzések is azt tükrözik, hogy örömmel fogadták ezt a kezdeményezést. Ha valaki még nem szerzett róla tudomást, az a mi hibánk.

Fekete Ágnes: Vajon hogyan fogják használni ezt a helyiséget?

Garamvölgyi László: Hivatali időben mindig nyitva van, bárki igénybe veheti. Elhangzott néhány cinikus megjegyzés is arra nézve, hogy az állomány tagjai arra használják majd ezt a lehetőséget, hogy a munkát kerüljék, valójában munkaidőben is elmehetnek templomba. Nem hiszem, hogy ez gond lesz. Egy tavalyi felmérés alapján kijelenthetjük, hogy valóban igénylik az imaszobát a rendőrök. A megkérdezettek döntő többsége kiváló ötletnek tartotta egy ilyen hely kialakítását.

Molnár István: Megmondom, miért van rá igény. Egy rendőr eljár helyszínelni, és ilyen alkalmakkor súlyosan sérült, megcsonkított vagy halott embereket is lát. Az ilyen látvány pedig megrendítő. Ha olvas a Bibliából egy részt, elcsendesedik, öt perc alatt át tudja adni az életét egy "másik szférának", utána pedig kimegy, tovább tudja végezni a munkáját. Sokakat segítségül hívnak: orvosokat, pszichológusokat. Most arra van lehetőség, hogy az Urat hívják segítségül.

2000-ben hozta létre az akkori igazságügy miniszter a Börtönlelkészi Szolgálatot. A 32 börtön mindegyikében szolgál egy-egy lelkész. Nyilvánvaló, hogy a lelkész jelenléte nem váltja ki a pszichológust, a nevelőt, a programokat, de sajátos vonást ad.

Minden zárkában van Szentírás, maga a Református Egyház 1500 Bibliát ajándékozott a büntetés-végrehajtási intézeteknek. A Biblia Éve alkalmából szeptemberben bibliai versenyt rendezünk, minden börtönben egyidőben.

A börtönben is az élet szerves részévé kell válnia a hitnek, az ismeretterjesztésnek, a lelkigondozásnak. Egy bezárt embernek nincs túl sok motivációja. Abban a másodpercben, amikor belép a börtönbe, mindent készen kap: az ételt, a ruhát, a programot. Elméletileg semmi dolga nincs. Úgy is mondhatjuk, hogy a börtön a "senki földje". Nagyon nehéz a külső kommunikációt is. Budapesten 1300-an vannak börtönben vagy fegyházban, közülük 10 ember rendel újságot, egy hónapban egyszer tudnak beszélni a szeretteikkel egy plasztik falon keresztül. Ha nem jön levél, ha nem veszik fel a telefont, akkor beáll a krízis. Nem tudják, hogy mi történhet kint, otthon.

Egy ilyen ember kettős ráccsal rendelkezik: a külső rács az ablakon van, a belső rács pedig benne. Ezt a belső megkötözöttséget kell lebontani Krisztus Igéjével. Pontosan úgy, ahogy ezt Krisztus is megtette, amikor a bűnös asszonyt hozzá vitték. Jézus el tudta érni, hogy az emberek ne öljék meg ezt az asszonyt. El tudta intézni, hogy a bűn büntetése ne halál legyen. Azt mondta az asszonynak: Menj el, és többé ne vétkezzél! A börtönlelkészi szolgálatnak is ez a végső célja. Segíteni a fogvatartottat abban, hogy többé ne kövessen el bűncselekményt, ne essen vissza. De ezt nagyon nehéz elérni egy ilyen társadalmi összevisszaságban, feszültségben.

Fekete Ágnes: A múltkor betelefonált valaki a műsor után, és megkérdezte, hogy miért mindig ilyen emberekkel foglalkozunk, miért nem inkább azzal a sok tehetséges gyerekkel, akik szintén itt élnek körülöttünk. Kár annyi pénzt költeni ezekre az emberekre. Aki olyan, inkább le kellene lőni.

Molnár István: Igen, sajnos ez a hangulat. Jézus is találkozott ezzel a hangulattal, amikor a bűnös asszonyt hozzá vitték. Hittel, szeretettel és szelídséggel le lehet szerelni ezt a hangulatot.

Fekete Ágnes: Találkozol ezzel te is?

Molnár István: Természetesen.

Fekete Ágnes: Mit szoktak mondani?

Molnár István: "Kötél kell ezeknek, nem Biblia." Én belátom, hogy ha valakinek felforgatják a lakását, összetörik a dolgait, ellopják az értékeit, azon nagyon nehezen teszi túl magát. De ajánlatos nem az elkövető személyt okolni és rá haragudni, hanem a rendszert javítani, amely ilyen szituációt hoz létre, enged meg. Van arra lehetőség, hogy ezek az emberek már az óvodától kezdve olyan nevelést kapjanak, ami majd megóvja attól, hogy ha egy olyan helyzetbe kerül, bűncselekményt kövessen el. Magánbörtönöket építenek Tiszalökön és Szombathelyen a PPP program keretén belül, de PPP bölcsődét és óvodát nem építenek. Egy össztársadalmi kép ez: a meglévőt, a jelent látjuk csak, csak azt vizsgáljuk, azt büntetjük. A múlttal senki sem törődik, arról senki nem kérdez. Az, hogy a jelenlegi miből nőtt ki, senkit nem érdekel, azt nem büntetik. Vissza kell menni a gyökerekig ugyanúgy, ahogy a kelkigondozás esetében is.

Csodálatos dolog látni, ahogy az emberek elgondolkodnak, elkezdenek tisztulni, vizsgálódnak magukban, és ezt megosztják velem, megkönnyebbülnek. Ismertem egy fiatalembert, aki azóta már szabad. Egy nappal az egyik tárgyalása előtt felkeresett engem azzal, hogy nagyon fél. Elmesélte a történetét a kezdetektől fogva, azt, hogy honnan indult. Ő passzívnak állította be magát az életellenes bűncselekményben a vizsgálat során, pedig aktív volt. A bűncselekmény passzív elkövetését 7-8 évi szabadságvesztéssel bünteti a törvény, az aktívét 10-15 évig tartó szabadságelvonással. Tanácstalan volt, nem tudta, hogy mit tegyen. Én tudtam, hogy ha nekem el tudta mondani mindezt, akkor tisztulni akar. Azt tanácsoltam neki, hogy mondja el a bírónak is. Nagy csönd követte a bejelentését, és a maximális büntetés felezését kapta meg. Két évvel kapott többet a passzív elkövetés maximális büntetésénél. Kedvezménnyel szabadult, a felesége és a gyermeke visszafogadták.

Fekete Ágnes: Nem az vezet előre, ha megpróbálja valaki eltusolni a dolgokat…

Molnár István: Nem. Az őszinteség és a tisztaság sokat segít. A megtisztuláson áldás van.

Fekete Ágnes: Azon, hogy tiszta marad valaki, azt érted, hogy nem hazudik.

Molnár István: Így van.

Fekete Ágnes: Mindenki megpróbálja szépítgetni a dolgokat.

Molnár István: Igen. A probléma az, hogy a börtönben lévő emberek gyakran elveszítik a szégyenérzetüket. Előfordult, hogy valaki nem úgy válaszolt a börtönőrnek, és megbilincselte, mire persze rettenetesen felháborodott, és elkezdett hangoskodni. Erre a másik fogolytársa leintette, hogy ne kiabáljon, hiszen két embert is megölt. Az fáj neki, hogy megbilincselik, de az nem fáj, hogy két embert megölt. Azt kell elérni, hogy fájjon neki az, amit elkövetett, hogy szégyellje magát amiatt, hogy alakuljon ki ismét benne a szégyenérzet. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, minden be kell vallania Istennek. Az ember akkor kap bűnbocsánatot, ha megvallja a bűneit. Ezek azok a hatalmas feladatok, amelyekben nekünk segítséget kell nyújtanunk. Segíteni kell, hogy találkozzon a károsulttal, és bocsánatot kérjen. .

Fekete Ágnes: Van erre példa?

Molnár István: A nagy bűncselekmények esetében nem nagyon, a kisebbek esetében van.

Fekete Ágnes: Egy emberölésnél ez elég nehéz.

Molnár István: Szinte lehetetlen. Az egy olyan mértékű sérelem, amit nagyon nehéz megbocsátani. De azért erre is akad példa. Egy angol férfit megöltek itt, Magyarországon, és a felesége a gyilkos pártfogója lett. Az elkövető azóta már kiszabadult, és továbbra is kapcsolatban maradtak a hölggyel. A házaspár egy lakókocsival utazgatott Magyarországon, és egy este, amikor már aludtak, betörték az ablakukat. A férfi kilépett a lakókocsiból, és leütötték. A felesége is jelen volt az eset elkövetésekor. Később felvette az elkövetővel a kapcsolatot, és segítséget nyújtott neki.

A megbocsátás hatalmas erő, és teljesen biztos vagyok abban, hogy az az ember többé nem fog elkövetni hasonló cselekményt. Az a szeretet, amit ettől az özvegytől kapott, összehasonlíthatatlan. Még a saját anyja se szerette ennyire. Olyan hatással volt rá, amely megakadályozza, hogy még egyszer hasonló megtörténjen. Tehetetlen ezzel az érzéssel szemben, mint ahogy mi is tehetetlenek vagyunk akkor, amikor Krisztus átölel bennünket. Ady is tehetetlen volt.. A krisztusi megbocsátás egy börtönben kézzelfogható.

Sokszor megtapasztalt tény, hogy miután az emberek rendezik a kapcsolatukat Istennel, utána elhagyják a különféle gyógyszerek szedését. Valaki, aki egy ideig öt-hat gyógyszerrel tudta csak kibírni az életét, utána odamegy az őrhöz, vagy nevelőhöz, hogy nem kell gyógyszer… A lélek meggyógyult, és meggyógyul a test is. Az embert belülről lehet megváltoztatni, nem pedig kívülről.

Fekete Ágnes: Mondtad, hogy enyhébb esetekben sikerült ez a mediáció. Ez azt jelenti, hogy a károsulttal összehozták a károkozót.

Molnár István: Igen, van erre példa. Egy férfi kirabolt egyszer egy idős hölgyet, aki otthon volt. Megkötözte, de mást nem csinált vele, és elvitte egy-két értékét. Elkapták, börtönbe került, a börtönben pedig megtért. Amikor kiszabadult, találkozni szeretett volna ezzel a hölggyel, ami mindenkit meglepett, hiszen átlagos esetben ezt tényleg inkább kerülni szokták. Mivel ragaszkodott hozzá, ezért elmentem a hölgyhöz, és elmondtam neki, hogy ez a férfi találkozni akar vele. Természetesen hallani sem akart róla, azzal fenyegetőzött, hogy rendőrt hív, ha odamegy hozzá az az ember. Bebizonyosodott ebben az esetben is: az áldozattal is foglalkozni kell, őt is kezelni kell, hiszen őt is megrázkódtatás érte. Indulat van benne, amit az tud kivenni, aki belerakta. El kell érni, hogy odaengedje magához. Elmentem hozzá még néhány alkalommal, és fél év után aztán megkérdeztem, el tudná-e fogadni azt, aki bocsánatot akar kérni tőle. Elutasította ismét ezt a lehetőséget, de kötöttem az ebet a karóhoz. Beadta a derekát, végül azt mondta, jó de nagyon rövid időre feljöhet… A férfi vett egy nagy csokor virágot, és felmentünk. Nagyon megrázó volt az a pillanat: megkötözni valakit, kifosztani, majd bocsánatot kérni tőle. Könnyek folytak.

Fekete Ágnes: A néni megnyugodott?

Molnár István: Igen. Ezek azok a dolgok, amelyekre nagyon oda kellene figyelni ma, ezeket kellene gyakorolni. Ma Magyarországon 15-16000 fogoly él büntetés-végrehajtási intézetben, ami azt jelenti, hogy legalább 16000 család van, akiknek ezt valamilyen formában át kellene élniük. Jézus különbséget tesz a bűnös és a bűncselekmény között. A bűnöst szereti. Az a baj, hogy az áldozatok magukra maradnak, velük senki nem törődik. A biztosító kimegy, de a kárfelmérésen és a kártérítés mértékének csökkentésén kívül semmi mással nem foglalkozik, a károsult pedig ettől még feszültebb lesz.

Fekete Ágnes: Milyen mértékben esnek vissza az elkövetők? Az emberben óhatatlanul ott lapul a gondolat, hogy biztosan nem mindenki tér meg.

Molnár István: Sokszor felteszik ezt a kérdést. A bűnözőknek több, mint fele visszaesik, mert abba a társadalmi közegbe kerül vissza, ahonnan bekerült. Azok közül azonban, akik a börtönben megismerkedtek a Bibliával, kevesebben esnek vissza, 15 % körülbelül. Én úgy látom, hogy minél több lelkész dolgozik ezekben az intézményekben, annál kevesebben esnek vissza. Rengeteg munkát végzünk ezen a "senki földjén".

Most azon dolgozunk, hogy létrehozzunk egy "félúti házat", ahol 25-30 ember a szabadulás utáni időt tölthetné, hogy ne kelljen visszakerülniük ugyanabba a közegbe, ahonnan kikerültek.

Fekete Ágnes: Ez egy rehabilitáció lenne.

Molnár István: Így van, az egyház támogatja ezt a kezdeményezést, mert nagy szükség van rá. Mondok egy példát, tavaly történt: feltűnt, hogy az egyik fiatalember nagyon ideges. Megkérdeztem, mi a baja, lejött a misszióba, és elmondta: az a baj, hogy szabadul. Csodálkozva kérdeztem, az miért baj. Azért, mert várják otthon – felelte. Mondtam neki, hogy ennek örülhetne is. Mire ő felvilágosított: nem azért várják, mert örülnek, hogy végre kiszabadul, hanem azért, mert ki kell pakolni egy kamiont. Még bent volt, de már tudta, hogy amikor kilép, akkor milyen bűncselekmény elkövetése vár rá.

Fekete Ágnes: Ez azért is van, mert a bandáknak csak egy részét kapják el és büntetik meg, a másik részük pedig kint van, és szervezik tovább az életüket.

Molnár István: Így van. Két-három ember elviszi a balhét, a többi pedig folytatja. Jelenleg 165 emberölést elkövető személyt keresnek, és nem találják őket. Amikor ezzel szembesülnek azok, akik börtönben vannak, pedig sokkal kisebb dolgot követtek el, akkor igazságtalanságnak érzik a helyzetüket.

Olyan esetről is tudok, hogy egy pszichológus hosszabb ideig foglalkozott valakivel, akinek feltett szándéka volt, hogy megölje magát. Nem sikerült ettől a szándékától eltéríteni, és a pszichológus végül egy lelkésztől kért segítséget. A lelkésszel folytatott beszélgetés után ez az ember lemondott az öngyilkosságról.

Karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor el szoktunk vinni fogvatatottakat különböző gyülekezetekbe, hogy átéljék ők is a közösség élményét.

Fekete Ágnes: Ezt megengedik?

Molnár István: Igen, de a lelkésznek felelősséget kell vállalnia azért, hogy minden rendben megy majd. Sokan kérdezik, hogy nem szöknek-e meg. Miért szöknének meg? Úgyis vissza kell menniük. Egy lelkész családi beszélgetéseket is kezdeményezhet azok esetében, akik tisztességesen járnak a misszióba. Meghívják a családokat egy istentiszteletre, utána pedig együtt ülhetnek le egy asztal mellé.

Fekete Ágnes: Akkor annak, aki a misszióba jár, jobb a helyzete a beszélő szempontjából.

Molnár István: Igen. De más szempontból is, ugyanis már évek óta elvisszük a misszióba látogatókat egy-egy családi hétre. A gyerekeknek hittanalkalmakat tartunk, a felnőttek addig együtt vannak, beszélgetnek. Megrendítő eseményeknek is tanúi lehetünk.

Egyszer megkért egy férfi, hogy fényképezzem le a kisfiával. Hét hónapos volt a gyermek, amikor az apja börtönbe került. A felesége nem hozta be a fiút beszélőre, a gyerek így nem ismerte meg az apját. Eltelt öt év, találkoztak, és a gyerek nem értette, hogy miért fogja a bácsi az anyukája kezét. Az igazságot válaszolta az édesanyja, amire nem volt válasz, csak csönd. Eltelt pár óra, majd ismét megkérdezte a kisfiú, hogy miért fogja a bácsi az anyukája vállát. Megismételte az anyukája, amit már korábban is mondott: "Azért, mert ő az édesapád!" A harmadik napon egyszer csak odafutott a fiú az apjához, átölelte a térdét. Elfogadta. Ezek az élmények túlontúl is emberiek. Az ilyen hetek záró alkalmán egy szem sem marad szárazon. Azok az emberek, akik ilyen közösségi élményben részesülnek, többé nem fognak olyat elkövetni, hogy börtönbe kerüljenek.

Fekete Ágnes: Ma, a hónap utolsó szerdáján egy istentiszteletre látogatunk el. Zalatnay István, az erdélyi gyülekezet lelkésze Pál apostol jól ismert szeretethimnuszáról beszél az első korinthusi levél 13. része alapján.

"Ha embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szólok is, de szeretet nincsen énbennem, semmi vagyok."

Zalatnay István: Igazából a szeretet himnusza nem más, mint annak a leírása, hogy mi ment végbe Pál apostol lelkében. Itt egy drámai és csodálatos történetről van szó, annak a történetéről, hogy Pál apostol szívében a szeretet minden mást legyőzött. Legyőzte azokat a természetes, elkerülhetetlen, de rossz emberi érzéseket, amelyek benne is ki kellett, hogy alakuljanak akkor, amikor újra és újra hallotta a rossz híreket…az elképesztő, megdöbbentő, kiábrándító híreket Korinthusról, Korinthusból. A korinthusi gyülekezet olyan volt, mint a fekete bárány, és ez az a gyülekezet, amelynek Pál apostol leírja a szeretet himnuszát. Nem a filippieknek, akik olyan közel álltak hozzá. Nem, hanem maga is döbbenettel szemléli a szeretet hatalmát a saját szívében, és szinte saját magának mondja ezeket a szeretetről.

Miket is mond? A szeretet türelmes. Az újra és újra visszaeső, bűnben tévelygő korinthusi gyülekezettel szemben érzi ezt. Azt mondja, hogy a szeretet mindent elfedez és mindent eltűr. Azt a sok bántást is, ami onnan érte Pált. A szeretet mindent elhisz, mindent remél. A megszülető reménységben születhet újjá az a korinthusi gyülekezet, hogy aztán később, az akkori keresztyénség egyik fénylő, szép, bizonyságtévő közösségévé válhasson.

Pál apostol nem egyszerűen szépeket ír egy fogalomról, nem verset ír, még akkor sem, ha néha lírai jellege van a szövegnek. A számára is megdöbbentő, az egész valóját felkavaró tapasztalatot írja le: mindazt, ami kívülről jön az őt bántó emberek részéről, és mindazt, ami belül fakad, a maga szomorúságát és keserűségét, hogy győzte le az, ami felülről való, az isteni szeretet.

Mi ennek a szeretetnek a természetrajza? Ha egészen röviden akarnánk összefoglalni, Pál apostol arról a szeretetről beszél, amely nem jó élmények által kiváltott spontán érzelem. Merthogy gyakran ilyennek tekintjük a szeretetet. Általában azt könnyű szeretni, azzal kapcsolatban vannak jó, kellemes, felemelő érzelmeink, aki bennünket is szeret, aki szimpatizál velünk, aki tetszik nekünk. De Pál apostol egész élethelyzete arról szól, hogy ez nem így van. Pont az ellenkezőjéről van szó: nem a hozzá legközelebb álló, a neki legtöbb jót okozó embereknek írja le a szeretet himnuszát, hanem azoknak, akiktől a legtöbbet kellett elszenvednie. Ez a szeretet nem elsősorban érzelem. A mai ember is – talán még a romantika hatására -, a szeretetet teljességgel érzelemnek, még rosszabb esetben érzelgősségnek tekinti. Itt azonban elsősorban nem érzelemről van szó, hanem arról a döntésről, arról az akaratról, amely a másiknak jót akar, amely a másiknak segíteni akar, amely a másikból ki akarja hozni a jót, a benne meglévő lehető legjobbat. Ezért folyik ez az egész küzdelem Pál apostol gondolataiban és szívében a korinthusi gyülekezetért, hogy belőlük kihozza, kiszeresse a jót. Nem valamilyen kellemes, hangulatos, felemelő, édeskés érzelem van Pál apostolban, hanem egy hatalmas nagy, odaadó akarat: jó akarás a korinthusiakkal szemben.

Az olasz nyelvben a szeretet általában úgy szokták kifejezni, hogy jót akarni. Azt, hogy valakit szeretek, úgy mondom, hogy jót akarok neki. Azért meglepő ez, mert annak a népnek a nyelvében fordul elő, amely az érzelmek nagy mestere. Mégis tisztában van vele, ez a nyelv bölcsessége, hogy a szeretet valami sokkal több és más, mint az érzelmek. A jó akarása felől indul el. Később minden bizonnyal ráépül az érzelem is, de nem onnan kezdődik.

Egy ember, aki igazán őszintén törekedett keresztyén hitben élni, elpanaszolta a lelkészének, hogy van egy pont, ahol kudarcot vallott: nem tudja szeretni az anyósát. Hiába tudja, hogy keresztyén emberként hogyan kellene gondolnia rá, érezni vele kapcsolatban, képtelen rá. Már az is felidegesíti, ha az anyósa az eszébe jut, ha csak meglátja, rossz érzelmek kelnek életre a lelkében. Azt mondta neki a lelkésze, hogy tegye meg azt, hogy minden nap egy kicsi dologban tegyen valamit érte. Találjon ki valamit, amiről tudja, hogy szereti, hogy örül neki. Néhány hónappal később ez az ember beszámolt arról a döbbenetéről, hogy miután az első időben még mindent ugyanazzal a lelkülettel végzett, egyszer csak elkezdte szeretni az anyósát, megváltoztak az érzelmei iránta. Erre az akaratra induló, Krisztust követni akaró szándékra épülő érzelemből válik majd teljessé a szeretet. Nem innen indul, hanem ide érkezik.

A szeretet nem valami spontán, teljesen természetes, automatikusan megjelenő dolog az ember életében, ahogyan sokszor gondoljuk: van, aki az embernek eleve szimpatikus, a másik pedig kevésbé, jön magától, nem kell azért semmit sem tenni. Pál apostol nem erről a szeretetről beszél, hanem arról, amit tanulni kell, kemény, áldozatos munkával kell elsajátítani, be kell építeni az életbe. Ez az a szeretet, amire el kell jutnia Pál apostolnak a korinthusi gyülekezettel szemben. Amikor ez a szeretet megszületik a szívében, akkor érzi azt, hogy az a gyülekezet megmenthető. Egyedül a szeretettel menthető meg, semmi mással. Ezért áll ott annak a döbbenetes leírása, ahogy Pál apostol átvilágítja az egész életét, és mindenre azt mondja, hogy kevés, hiábavaló, semmit sem ér.

Miket is ír Pál apostol? Azért tudott olyan hatalmas gyülekezeteket alapítani, mert hatalmas igehirdető volt. Mégis érzi, hogy mindez kevés, hiábavaló ahhoz, hogy megmentse a korinthusiakat. A hit titkainak tudása, az ismeret, amiben egyébként szintén egészen különleges helyet foglal el a keresztyénség történetében, semmit sem ér. Hiába ő a nagy teológus. Még megdöbbentőbbeket is mond: hiába a hegyeket megmozgató hit, a csodatevő, a gyógyítani tudó Pál apostol, az sem segíthet. És hiába a morális óriás, az erkölcsi példakép, aki szétosztja a vagyonát, aki egy életre szegénységet vállal. Még a testét is hiába adná tűzhalálra, mint ahogyan valóban mártírhalált is halt, az is kevés lenne a szeretet nélkül. Tapasztalja, tudja, hogy ő maga kevés ahhoz, hogy segítsen ezen a korinthusi gyülekezeten. Arra egyetlen egy dolog lehet képes: a szeretet. Ez az, ami azt is meg tudja cselekedni, amit az összes többi nagy-nagy erény együtt sem. Ennek a halálraítélt korinthusi gyülekezetnek új élete támadt akkor, amikor az ő szívében győzött a szeretet minden más fölött.

Ezt az utat írja le. Olyan ez, mint amikor valaki távoli utakat bejárva leírja, hogy mi mindent látott ott. Pál apostol ezt a csodát éli át. Az ókor minden a hét csodájánál nagyobb csodáját írja le: ahogy az odafentről való krisztusi szeretet tüzében minden rossz semmivé válik.
Ámen