2009-03-04

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Egyik nap családunkból mondta valaki: Nézd, micsoda dörgedelmes cikket írt ez és ez, jól beolvasott. Én meg csak hallgattam szomorúan, mert annyira elegem van ebből a szennyes, beolvasós közéletből, hogy azt szavakban ki sem tudom fejezni. Mindenki kiéhezve várja a jó hírt. Mi szeretnénk ma úgy jó hírt mondani, hogy az igaz is egyben. Több rövid jó hír után majd Cseri Kálmán igehirdetését hallhatják, amelyet éppen egy hete a Zsinat alakuló ülésén mondott el. Az első hír, hogy ebben az évben is lesz a fiatalok számára Csillagpont találkozó. Siba Balázst és Hámori Ádám, szervezőket hallják.

Siba Balázs: Kétévente rendezzük meg a Csillagpont találkozót.

Hámori Ádám: A hasonló jellegű, evangélikus program, a Szélrózsa pedig mindig a másik évben van. Nincs átfedés, és nem véletlen. A két találkozónak van egy olyan rétege, amely mindkét rendezvényt látogatja.

Siba Balázs: Idén Fadd-Domboriban lesz, Paks és Szekszárd között július 21-e és 25-e között. Az eddig Csillagpont-helyszínek közül nekem ez tetszik a legjobban. A Duna mellett van a kemping, a természet lágy ölén, ahogy ezt mondani szokták. A terepszemlék alkalmával mindig ráébredünk arra, hogy milyen jó csendben lenni: a madarakat hallgatni és közben a tájban gyönyörködni. Különleges hangulatot kölcsönöznek ezek a kempingnek és a Duna partnak.

Fekete Ágnes: Lehet reménykedni benne, hogy ebben a csöndben a résztvevőknek is részük lesz? A korábbi Csillagpontokról mindenképpen volt egy olyan visszajelzés, hogy kevés tere volt a csöndnek. Még azok is ezt mondták, akik szeretik a dübörgést.

Hámori Ádám: A találkozó fesztivál-jellegű, nehéz lenne kihagyni, és igazából nem is szeretnénk, a zenés, kulturális programokat. Másrészt persze a Csillagpont résztvevőit elcsöndesedésre is hívjuk, ezért most is lesznek elgondolkodtató előadások, majd pedig ezeket feldolgozó, családias beszélgetések. 100 kiscsoportban szeretnénk leültetni a résztvevőket. Lesz most is csendsátor, ahol a zajos programok között is csendre talál az, akinek erre van szüksége.

Siba Balázs: Lesznek olyan áhítatok, amelyek az erdő csendjéhez kapcsolódnak, amelyeket csillagos áhítatoknak fogunk nevezni.

Hámori Ádám: Annyira szép a hely, hogy szeretnénk, ha mindenkinek alkalma nyílna gyönyörködni benne.

Siba Balázs: A honlapunkon egyébként megtekinthetőek ezek a helyek, feltöltöttünk néhány képet, és a programokról is olvasható már előzetes.

Fekete Ágnes: Minden Csillagpontnak van egy fő témája, mottója. Ebben az évben miről lesz szó?

Hámori Ádám: A jelmondatunk: Honnan veszed a bátorságot? A bátorság témáját szeretnénk körbejárni különböző szempontokból.

Fekete Ágnes: Aki jelentkezni szeretne, hogyan teheti ezt meg?

Hámori Ádám: A honlapon minden elérhetőségünk megtalálható. Aki nem csak részt venni, hanem segíteni is szeretne, már most jelentkezzen e-mailben. A honlap címe: csillag.reformatus.hu.

Fekete Ágnes: Egy telefonszámot is mondhatunk?

Hámori Ádám: 4600702 a zsinati Ifjúsági Iroda telefonszáma, ami munkaidőben folyamatosan elérhető.

Fekete Ágnes: Nem csak fiataloknak hoztak léte egy számítógépes sajtóterméket, magazint. A parokia.hu-n található meg, szerkesztőjét, Czapp Enikőt hallják.

Czapp Enikő: Az egyik rovatunk neve Felszín. Ebben a rovatban mindig olyan írásokat próbálunk közölni, ami egy általános emberi gondolkodást próbál összegezni. Most például az otthonnal kapcsolatban kerültek fel írások: ki-mit gondol az otthonnal kapcsolatban. A Magasság rovatban találhatóak a téma filozófiai megközelítései. Az otthon témában olvasható egy Hamvas Béla idézet is: bolond az, aki nem az öröklétre rendezkedik be. A Mélység rovat a pszichológia szempontjából közelíti meg a témát: mit jelent családba születni, nem családba születni, szerető családi légkörben felnőni, ettől megfosztva felnövekedni.

Fekete Ágnes: Ezt ki írja?

Czapp Enikő: Mostani számunkban Tóth Sára ír a Mélység rovatba. A Kitekintés rovatban a témákat az egyházra vonatkoztatva igyekszünk bemutatni. Mostani írásaink arról szólnak, mennyire érezzük magunkat mi otthon az egyházban, mennyire otthonosak a gyülekezeteink. Ha a templomra, mint Isten házára gondolunk, felvetődhet a kérdés, milyennek kell lennie Isten házának ahhoz, hogy oda belépve, otthon érezzük magunkat. Mitől függ, hogy otthon vagyunk-e vagy sem, mi az, ami adott, és változtatni lehet rajta, és mi az, amin egy hosszabb ideig nem. A témának természetesen van teológiai kifejtése is, ami nem feltétlenül nagyon tudományos megközelítés. Az íróink élményein keresztül átszűrt írás.

Fekete Ágnes: Kukkantsunk már rá a honlapra. Közös ég ? közösség.

Czapp Enikő: Már a címmel is üzenni akartunk. Aki valaha ráment már erre a honlapra, egy sejtelmes ábrát lát a tetején, a logónkat. A betűk egy hal formájában rendeződnek: közös(s)ég, a színekkel érzékeltetjük azt, hogy két s-ben gondolkodunk.

Fekete Ágnes: Ez tehát egy szójáték: közös ég, közösség.

Czapp Enikő: Az is, de ettől több. Fél évvel ezelőtt úgy indultunk, hogy egy közös ég alá tartozunk, és elméletileg találkozhatunk alatta. A terv az, hogy a közös ég alatt lévőkből egy közösséget tudjunk formálni. Ez a legnagyobb álmunk a honlappal kapcsolatban.

Fekete Ágnes: Az elmúlt héten egy új könyvtárat adtak át a Károli Egyetemen. Bod Péter nevét vette fel. Vörös Virág járt a megnyitón és beszélgetett Dr. Gudor Botond, magyarigeni lelkésszel. Ez egy olyan falu, ahol már csupán egy tucat magyar ember él. Ő mégis nagy hittel és örömmel szolgál. Halljuk még Bölcskei Gusztáv püspököt, Szabó András dékánt és Szabó Erika könyvtárvezetőt.

Bölcskei Gusztáv: A debreceni teológián történt, amikor az egyik szeminárium kulcsosa lettem, hogy a tanszékvezető professzor az első munkanapon azzal bíztatott a munkára, hogy a könyvekkel való puszta fizikai érintkezés is intellektuális élvezet. Ezekkel a szavakkal kaptam meg az első feladatot: a szemináriumban lévő 8000 könyvet kellett egyesével leporolnom. Mindannyiunk számára ismert a régen feltett kérdés: Megy-e a könyvek által előbbre a világ? Most, amikor azt ünnepeljük, hogy a könyvtárfejlesztés megtörtént a Károli Egyetemen, bízvást vallhatjuk meg, hisszük, hogy e könyvtár által előbbre megy a Károli Gáspár Református Egyetem. Ez az a reménység, gondolat, aminek a szíves közrebocsátásával adom át a Magyarországi Református Egyház, mint az egyetem fenntartója, nevében ezt a könyvtárat a jelenlegi és jövőbeni használóknak.

Szabó András: Megfelelő felszereltséggel, számítógépekkel, csatlakozási lehetőséggel és sok könyvvel rendelkezik a könyvtár, melyet én is örömmel adok át a használóknak, a tanároknak és diákoknak. A Kar nevében ünnepélyesen megnyitom a Bölcsészettudományi Kar Bod Péter könyvtárát.

Szabó Erika: Most már csak néhány szót arról, hogy miért lettünk Bod Péter könyvtár. Elsősorban azért, mert ő volt az első magyar bibliográfus.

Gudor Botond: Bod Péter a felvilágosodás előfutára, részbeni megvalósítója volt, értelmet és lendületet adott a magyar tudományosság, az akadémia megalapítása gondolatának és folytatásának, nem beszélve az egyháztörténet műveléséről. Ő volt az, aki a Magyar Athenasban, az első magyar irodalomtörténeti lexikonban, elsőként több mint 528 író és tudós munkásságát összefoglalta és ismertetette. Ezen túl kiemelkedő jogászt, teológust és történészt tisztelhetünk benne. Az államismereti iskola, a jezsuita történelemismereti iskola és a protestáns összehasonlító, illetve analitikus történeti iskola eredményeit ismertette, pontosabban mindazt, amit Leidenből magával hozott, illetve Enyeden összegyűjtött, és amit szűkebb hazája, Magyarigen hagyományozott neki. Az általánosan elterjedt vélemény szerint sok szavú, de kevés savú tudós volt, amivel én nem értek egyet. Az erdélyi társadalom mindig nagyon méltatta és becsülte őt, ő pedig a tudósi magatartást Magyarigenben lelkészként kamatoztatta. Gyülekezetét hűségesen pásztorolta, az igehirdetéseket mindig elvégezte, sőt, a szomszédokét is, mert azok egy kicsit idősebbek voltak. Néha méltatlankodott emiatt, mert sokat hívták szolgálni, különösen temetési igehirdetései miatt kedvelték. A Református Egyház főjegyzője volt Erdélyben, tehát magas egyházi tisztséget viselt, nagyhírű jogász volt. Két fontos jogtörténeti művet készített el: a kánonjogot és az egyházjogot hagyományozta az egyházra, amelyet a 19. századig használtak is a Református Egyházban. 10 gyermeke született, akik közül csak 4 élte túl. Az első felesége korán meghalt, később az egyik esperes lányával kötött házasságot. A tegnapi előadáson az is elhangzott a mindennapjairól, hogy éjszaka dolgozó ember volt: napközben végezte az egyházi tevékenységét, munkáját, este pedig egy vagy több bögre kávé és gyertyafény mellett folytatta a tudományos munkásságot. Magyarigenben őrizzük az emlékét: van Bod Péter szobánk és a síremléke is megtalálható, újratemették a magyarigeni templomkertben. A kulturális turizmus 80 %-a Bod Péter személyéhez kötődik. A nehéz ellenreformációs körülmények között, nem beszélve a társadalmi és gazdasági helyzetről, ő jelképezi azt a tudóst, aki az adatgyűjtés és ismertetés igényét túl megpróbál a haszonelvűség gondolatkörében élve nem csupán adattárakat, lexikonokat, irodalomtörténeti műveket, hanem egy átfogó tudományos munkát nyújtani a magyar társadalomnak, amely által a társadalom előbbre léphetett.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg azt a prédikációt, amely a Zsinat alakuló ülésén hangzott el. Az elmúlt héten újabb 6 éves mandátumot kapott Dr. Bölcskei Gusztáv, aki a Zsinat lelkészi elnöke lett, Huszár Pál dunántúli gondnok pedig a Magyarországi Református Egyház főgondnoka lett.
Rám nagy hatással volt Cseri Kálmán igehirdetése, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy nem feltétlenül a megszokott ötletelés, ügyeskedés, gondolkodás oldja meg a nehéz helyzeteket.

Cseri Kálmán: Isten Igéjét a Krónikák II. könyvének 20. részének 5. és következő verseiből olvasom:

És felállt Jósáfát Júda és Jeruzsálem gyülekezetében az Úr házánál, az új udvar előtt, és ezt mondta: Uram, őseink Istene! Te vagy Isten a mennyben, aki uralkodsz a népek minden királyságán. A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben. Istenünk, ítéld meg őket, mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk.

Kedves Testvéreim!

Ez az imádság csaknem 3000 évvel ezelőtt, a Krisztus előtti 9. században hangzott el. Jósáfát volt akkor a kis Júda országának a királya. Vallási szempontból nehéz idők jártak, sokan voltak, akik igyekeztek a tiszta hitet pogány elemekkel keverni. Az számított modernnek, akinek a hite nem csak Isten kijelentésére épült. Ebből aztán erkölcsi fellazulás, szabadosság következett, és korszerű volt, ha nyitott volt az ember a környező kánaánita népek pogány gondolkozása és szokásai előtt, ha tisztelte a másságot. Mai kifejezésekkel és idegen szavakkal így írhatnánk le az akkori helyzetet: vallási szinkretizmus, erkölcsi relativizmus, hamis tolerancia. Ezek veszélyeztették folyamatosan Isten népének hitéletét. Jósáfátról azt olvassuk, hogy erősen tartotta magát mindezekkel szemben. Ragaszkodott atyái Istenéhez, tanítókat küldött Isten népe közé, hogy azok megtanítsák őket Isten törvényére. Ő maga is igyekezett ehhez szabni a közéletet.

Egy alkalommal azonban nagyon nehéz helyzet állt elő. Azt olvassuk ebben a fejezetben, hogy alattomban létrejött egy népszövetség Júda ellen, és teljesen váratlanul, egyidejűleg három irányból intézett támadást az ellenség. Ráadásul ezt későn vették észre, és már lehetőségük sem maradt arra, hogy megszervezzék a védekezést az óriási túlerővel szemben. Először Jósáfát is megijedt, elkezdte számolni, hogy mennyivel kevesebben vannak, mint az ellenség. Meg kellett állapítania, hogy teljesen reménytelen a védekezés.

És itt áll egy sokat sejtető kifejezés: ezután arcát az élő Istenre fordította. Először az ellenséget látta, aztán magára és népére tekintett, de ezek után az élő Istenre nézett. Országos böjtöt rendelt el, aki tehette felment a templomba, hogy együtt is imádkozzanak, ő pedig, mint a legfőbb közjogi méltóság, a nyilvánosság előtt leborult a hatalmas Isten elé, és elmondta ezt a megrendítő imádságot. Először megvallotta, hogy kinek hiszi Istent, azután elsorolta Isten tetteit, aztán mintegy önmagát is emlékeztette Isten ígéreteire, és befejező mondatként hangzott el ez az őszinte vallomás. Nincsen erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád nézünk.

A történet folytatásában Isten egy prófétán keresztül szólt a néphez, a nép pedig élén a királlyal halálosan komolyan vette azt, amit Isten mondott, és noha nagy volt a kockázata, másnap szinte fegyvertelenül felvonultak az ellenséggel szemben, a léviták Istent magasztaló énekeket énekeltek, Isten pedig zavart támasztott az ellenség soraiban. Egymásnak estek, és a szerencsétlenek lekaszabolták egymást. Nagy szabadítást adott az Úr népének.

Gondolom, nem kell sokáig bizonygatnom, hogy milyen sok hasonlóság van a mi korunk, helyzetünk és Jósáfát helyzete között. Ma is sokféle ellenség támadja népünket, egyházunkat. Tegnap már azt lehetett hallani, hogy minden második munkavállalót az elbocsátás veszélye fenyegeti. Hogyan lehet ilyen bizonytalanságban és feszültségben normálisan élni és dolgozni? Évek óta mondogatjuk, de nem lehet eléggé figyelmeztetni magunkat, hogy többen hallnak meg, mint ahányan születnek. Tavaly már több volt a válás, mint a házasságkötés. Egymillió alkoholistát cipelünk a hátunkon. Rohamosan nő a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma és kegyetlensége, súlya. Olyan hitbeli és erkölcsi válságban élünk, hogy ha egy gyülekezetben a Tízparancsolatot magyarázzák, úgy tűnik, mintha az igehirdető a Holdról érkezett volna. Ezoterikus árvízben fuldoklik a népünk. Ilyen sok nyomorúság között nem nehéz egyházellenes indulatokat szítani. Egyházi intézményeink napi harcot folytatnak a megmaradásért. Nekünk őszintén kell itt beszélnünk arról is, hogy feljött a halál a mi ablakaink alá is. Miközben Isten csodájaként új gyülekezetek is születnek, ezerfős templomokban 30-40 ember hallgatja a prédikációt vasárnaponként. Sok helyen még a presbiterek sincsenek ott az istentiszteleten. Válságba került sok lelkipásztor hitélete és házassága is. Akik lelkigondozást végeznek, szomorúan látják ezt. Mindent elkövetünk, hogy összekolduljunk annyi pénzt, hogy az épületeinket karban tartsuk, de sok helyen az a néhány konfirmandus is eltűnik a semmiben, akiket sikerült összegyűjtenünk. Közben pedig azt tapasztaljuk, és lassan már nem is szenvedünk miatta, mert megszokjuk, hogy a közéletben polgárjogot nyert a hazudozás, a lopás, a csalás. Ezek már nem is számítanak bűnnek. Az állam a csőd szakadékának szélén szédeleg, a mi gyülekezeteink pedig ebben az államban élnek.

Ez az Ige azt kérdezi tőlünk, hogy hova, kire, mire nézünk, amikor ezt a sok nyomorúságot érzékeljük magunk körül. Aki a sok ellenségre néz, az méltán kétségbeeshet. Aki önmagára tekint, az vérmérséklete vagy világnézete szerint elbizakodhat vagy elcsüggedhet. Ha a dicső múltat emlegetjük, lehet nosztalgiázni.

Jósáfát és vele az imádkozók azt mondták, hogy ők csak Istenre tekintenek. Mit jelent Istenre tekinteni? Azt, hogy komolyan vették az evidenciákat. Az evidencia az az igazság, ami nem szorul bizonyításra, ami mellett nem kell érvelni, amit nem kell magyarázni, ami egyértelmű, meggyőző, igazságához kétség nem fér, éppen ezért építeni lehet rá.

Evidens volt, hogy az Úr uralkodik. Minden királyság felett uralkodsz, a te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben. Evidens volt, hogy Isten ígéretei igazak, és Isten Igéje minden korban érvényes. Éppen ezért azt kell megtudni, hogy mit akar Isten ebben a helyzetben. Mert ha azt cselekszik, akkor megmaradnak minden ellenséges túlerővel szemben is. És ebben a reménytelen helyzetben, ez a kétségbeesett kis csapat úgy imádkozik, hogy bizonyosak abban, hogy van jövőjük, van megoldás, bár nem tudják még, hogy mi. Bizonyosak abban, hogy van Isten, és Isten cselekszik, Hozzá kell tehát fordulni őszintén. Nem elvileg tarják ezt igaznak, hanem ki is mondják. Kiderül, hogy a hit nem magánügy, és ez a fajta imádság a szó legteljesebb értelmében közügy, mert ereje, következményei kihatnak a társadalom, a közösség minden területére.

Nagyon jó lenne, ha a Zsinat tagjai, akik mutatis mutandis egy akkori király feladataihoz hasonló feladatokat végeznek ma kicsiny egyházunkban, ilyen őszintén le tudnának borulni a hatalmas Isten előtt, és e féléket tudnának mondani: Nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad, nem tudjuk mit tegyünk, csak reád tekintünk. Nem az lenne a természetes, hogy minden zsinati ülés végén egy imalistával megyünk haza, és otthon is hordozzuk Isten előtt azt a sok nehéz, kényes, sokszor megoldhatatlannak tűnő problémát, amiről itt tanácskozunk, és amiknek csak egy részét tudjuk megoldani az ülés végére? Nem az lenne a kívánatos, hogy komolyan vegyük az evidenciákat? Például azt, amit Jézus mondott: Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Együtt kérdezzük: Urunk, mit akarsz, hogy cselekedjünk?! Amikor felismertük, hogy mit kell tennünk, egymást bátorítva engedelmeskedjünk az akaratának! Mert a komoly imádkozásból nem semmittevés következik, és nem is akciózás ötletelés alapján, hanem az Isten felismert akaratának az engedelmes cselekvése. Itt számíthatnánk egymásra, és ebben bátoríthatnánk egymást vállalva ennek az engedelmességnek a kockázatát is, mint egykor Jósáfáték is, vállalva az ezzel olykor együtt járó népszerűtlenséget is. Mert az ilyen ember már nem jobbra-balra tekintget, hogy ki mit szól hozzá, hanem azt mondja, hogy csak az Úrra néz. Ha csak Istenre tekintettel hoznánk döntéseket, és cselekednénk akaratát, áldása kísérné azt. Így lennénk Isten Igéje szerint reformált egyház.

Nem Jósáfáték vívták ki ezt a nagy győzelmet, ők csak engedelmeskedtek az Igének. De annak engedelmeskedtek úgy is, hogy talán remegve tették ezt, és közösen engedelmeskedtek neki. Aki magában bízik, annak magamagával kell végigharcolnia minden küzdelmet. Aki Istenben bízik, és ezt nem csak a szájával mondja, hanem gyakorolja, ajándékba kap győzelmeket. Mert aki kész megvallani, hogy nem tudja, mit tegyen, de Istenre néz, és amit mond, azt megteszi, az az ember, közösség, egyház meghallja Isten ígéretet. Ti csak nézzétek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr! Nem csak ez a csendes óra a közös munkánk elején, hanem minden ülés istentiszteletté válna, az ülések közötti idők is, az egész életünk istentiszteletté válna, hogy Kálvint is idézzem. Erre hív el bennünket a mi Urunk, és ehhez fűz ígéretet.

A világtörténelem legnagyobb győzelmét is egyedül harcolta ki nekünk Megváltó Urunk. A kereszten eltépte az ellenünk szóló adóslevelet, lefegyverezte a sötétség hatalmait, diadalt aratott rajtuk, és aki hisz Benne, ajándékba kapja az Ő győzelmét. A harcosnak minden védve van, csak a háta nincs. Aki megfutamodik, kiszolgáltatottá válik. Aki az Isten fegyverzetével harcolja az Isten harcait, számíthat a győzelemre.
Ámen