2009-08-19

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.

Egy szülő mesélte el gyermekéről, hogy kirándultak, és ahogy ez minden családban lenni szokott, a testvérek veszekedtek. Az egyik kicsi gyerek annyira felhúzta ezen magát, hogy a következőt mondta, ha hazamegyünk, én világgá megyek. Számomra a legmélyebb üzeneteket hordozza ez az egyszerű mondat. A felnőttek világára is igaz, az tud világgá menni, aki először haza érkezett. Mindig van egy kályha, ahonnan elindulunk. Van az életünknek egy mély és emberi eszközökkel csak nehezen felbontható értéke. Ez a haza. Most augusztus 20. előtt érdemes elméláznunk ezen, mindenfajta szólamon túl: Mi is hazamegyünk, mindannyiunk számára vannak ízek, illatok, hangok, érzések, amik ezt a hazát jelentik, azt a kiindulópontot, ahonnan akár a megbánnivaló lázadások is elindulnak.

A haza közösség, erről vallanak majd többek között a veszprémi református gyülekezet tagjai. Vörös Virág abból az alkalomból látogatta meg őket, hogy létrehoztak egy Kálvin kertet a lakótelepi egyházközség előtt. Hallják majd Máté Attilát, Novák Szilviát, Miskeiné Szabó Krisztinát, Miskei Pétert és Miskei Bendegúzt. Először Závodi Zsuzsa lelkész beszélt a veszprémi Kálvin kertről.

Závodi Zsuzsa: Amikor megépült ez a kert, mindenkit azzal a gondolattal hívtam meg a templomban, hogy ez egy valóságos kert, ahol mindennek jelentősége van: a padoknak, a vadszőlőnek, a fügének. Ezeknek nagy jelentőségük van a Bibliában is. A kör a hódolat jele, a kert közösségre hív, a füge a jámbor és szelíd ember jelképe a Bibliában. Végig lehet sétálni. Még nem nagyon látszik, de az ott egy fűzfa-alagút lesz egészen hosszan. Eddig nem sikerült befejezni, de a levágott fűzfavesszők már kihajtottak, és ősszel összekapcsoljuk majd őket. Így lesz játékos is a kert, lehet benne majd bujkálni. Szilviékkel már elhatároztuk, hogy ősszel itt tartjuk majd a hittanórákat.

Angol fiatalok is segítettek a munkánkban. Amikor dolgoztunk, nagy hőség volt. Amikor már nagyon elfáradtak, és mindenkiről csorgott a víz, bevetették magukat ide, és itt pihentek.

A kertnek ezt a részét tapintások kertjének neveztük el. Két félkörből áll, ahol érdekes tapintású növények találhatóak.

Ez itt az illatok kertje, fűszernövényekkel ültettük be: citromfűvel, levendulával, bazsalikommal. Ha ezek megnőnek, meghívhatjuk ide a gyülekezetet egy teázásra.

Vörös Virág: És az a szép virágoskert a másik sarokban?

Závodi Zsuzsa:Az volt a célunk, hogy egy nagyon színes virágoskertünk legyen, mivel ez korábban egy pusztai terület volt. A kertépítő tervezőmérnök ismerősünk, barátunk úgy tervezte meg, hogy sok szín beleférjen, megszüntetve ezzel azt az egyhangúságot, ami itt volt. Nem annyira látszik, de körülbelül 300 cserjét palántáztunk el. Attila tud a legtöbbet arról beszélni, hogy mit jelentett kitúrni innen a murvát. Egy-egy helyen fél méter mélyen is volt. El kellett hordani a földet, és nagyon sok teherautónyi termőföldet szállítottak ide.

Máté Attila: A talajcsere nagy munka volt. Mire a fiatalok megérkeztek, hogy elkezdjék a kert tényleges kialakítását, már feltöltöttük az új földdel a talajt, és előkészítettük.

Závodi Zsuzsa: 40-50 ember esett neki egyszerre ennek a hatalmas földtömegnek lapátokkal, ásóval, gereblyével. Nagyon sokat dolgoztak a gyülekezeti tagok. Volt olyan, aki reggel hatkor jött, és este tízig maradt. Voltak olyan munkák, amelyek komoly szakértelmet kívántak. Az egyik gyülekezeti tagunk készítette el a gyönyörűen formázott padokat. Mindenki beleadta szívét-lelkét.

Itt korábban egy parkoló állt, és az 1000 négyzetméternyi területnek most csak egy kis részét kellett parkolóvá alakítanunk. Egy darabig üresen állt, csúnya volt, ezért határoztuk el, hogy egy gyönyörű, virágzó kertet fogunk a helyére építeni. Először csak egy kisebb kertre gondoltunk, de a Világmisszió Tanácsának londoni szervezete másfél évvel ezelőtt megkeresett bennünket azzal, hogy egy harminc fiatalból álló, soknemzetiségű csoportjuk szívesen eljönne Magyarországra segíteni, kapcsolatot építeni, jelen lenni. Ezzel párhuzamosan fejlődött, alakult ez a kert-programunk. Megterveztettük. Mindenki ötletelhetett azon, hogy mi kerüljön a kertbe, milyen szimbólumok jelképezzék Isten szeretetét. Lassanként minden kikristályosodott. Még a templomban is építettünk egy kis mozaikot. Csodálatos, hogy ebbe a kertbe és a mozaikba mindenki beletett valamit: legalább néhány palántát elültetett, néhány csempét összetört, és közben mindenki nagyon lelkes volt.

Vörös Virág: Te milyen színű csempét törtél össze?

Miskei Bendegúz: Sárgát.

Vörös Virág: Nehéz volt a csempét eltörni?

Miskei Bendegúz: Nem.

Vörös Virág: Mivel csináltátok?

Miskei Bendegúz: Kalapáccsal.

Vörös Virág: Mennyit dolgoztatok?

Miskei Bendegúz: Én egy csempét törtem szét. A családommal ide szoktunk járni istentiszteletre.

Miskei Péter: Mindenki tette a dolgát. A gyerekek fára másztak, szaladgáltak, a felnőttek ültettek, földet hordtak, gereblyéztek. Remek volt együtt dolgozni.

Závodi Zsuzsa: Ki kellett rakni a kilenc táblás mozaikot, ami összerakva körülbelül 2,5 x 2,5 alapterületű. Utána meg kellett várni, hogy a csemperagasztó megkössön, végül ki kellett fugázni. Tulajdonképpen hét munkanap állt a rendelkezésünkre ennek a munkának az elvégzéséhez, de ebből az utolsó kettő a száradás volt. Amikor eljöttek a gyülekezetből való családok a legkisebbjeikkel is, és itt voltak az angol fiatalok, nagy öröm volt látni, hogy ennyi embernek közös ügye ez, közösen dolgoztunk. Ebben a nemzetközi csoportban voltak nagyon távoli és ismeretlen helyekről származó fiatalok is: Maláviból, Szingapúrból, Szamoáról, Indiából, és persze európai országokból is.

Vörös Virág: És ők ezt mennyire tudták magukévá tenni?

Závodi Zsuzsa: Különleges lehetőségnek tartották, hogy egy templom, egy szakrális tér kialakításában részt vehetnek. Ezt egyébként a gyülekezetünk is így fogta fel, hiszen ez a mi templomunk.

Ének

Máté Attila: Veszprémben egy református gyülekezet van két templommal.

Vörös Virág: Egy gyülekezetnek miért van szüksége két templomra?

Máté Attila: Ez a történet a rendszerváltozás környékén kezdődött, ugyanis akkor alakult ki az az igény, hogy a város más pontján is tartsanak istentiszteletet, mivel a Jeruzsálem hegyén lévő templom sokaknak messze volt. Ennek megfelelően éveken keresztül az itteni általános iskola előcsarnokában tartottak vasárnap délelőtt istentiszteletet. Ebből nőtt ki a templomépítés ötlete. Először még csak egy imaházra gondoltunk, de aztán úgy láttuk, hogy ez a városrész megérett arra, hogy istentiszteleti helyet, egy komolyabb létesítményt alakítsunk ki. A Milleneum évére sikerült megépíteni a templomot.

Miskeiné Szabó Krisztina:A gyülekezethez sok kisgyermekes család és fiatalember tartozik. A lelkész személyisége is nagyon vonzó volt számomra, amikor a keresztelő kapcsán elkezdtünk beszélgetni. Szeretek ide járni, és a fiunk is ide jár majd hittanra. Szerintem, nagyon összetartó gyülekezet. Tagjai a gyülekezeti alkalmakon túl is összejárnak. Én egyébként egy virágboltban dolgozom, és nagyon sokszor találkozom ott is gyülekezeti tagokkal. A mi családunk itt találta meg a helyét.

Závodi Zsuzsa: Valaki idejött ebédidőben, és látta, hogy szendvicseket eszünk, erre egy másik napon idehozott egy nagy tál fánkot, utána pedig lángost. Ez a spontán lelkesedés sokat jelentett. Nem az volt a fontos, hogy mit kaphat az ember, hanem hogy mit adhat bele a közösségbe.

Novák Szilvia: A külföldi fiatalok énekeket is tanítottak angolul. A mozaikrakosgatás a vége felé már elég unalmas és idegőrlő lett, és énekléssel próbáltuk elűzni az unalmat. Olyan énekeket énekeltünk, amelyeket hittanórán vagy hittantáborban tanultunk. Egyszer csak rábukkantunk egy énekre, amit ismertek angolul, hollandul és németül is. Elkezdtük énekelni mind a négy nyelven egyszerre. Érdekesen hangzott a szöveg, de a dallam kijött.

Závodi Zsuzsa: Valóban azt éreztük, hogy egy közösség tagjai vagyunk. Ez a templom kilenc éve nyitotta meg kapuit. Az elmúlt kilenc évben ilyen jellegű ünnepünk, hálaadó istentiszteletünk nem is volt.

Novák Szilvia: Augusztus 20-a az egész nemzet ünnepe.

Vörös Virág: Készül valamivel erre a napra a gyülekezet?

Závodi Zsuzsa: Ilyenkor megterítjük az Úr asztalát, és ebben a közösségben hálát adunk az új kenyérért és a nemzeti közösségért, amelyben élhetünk. Nagy jelentőségű örökség Kálvin, aztán az, hogy magyar nyelven vehetjük kezünkbe a Bibliát. Éppen ezért ezt a kertet Kálvin kertnek neveztük el.

Vörös Virág: Ha az ember magyar, akkor is egy közösséghez tartozik. Mit jelent ez számodra?

Máté Attila: Néptáncoltam körülbelül 20 éven keresztül, és volt egy néptánc oktatóm, akinek éppen azt köszönöm leginkább, hogy minden évben Erdélybe mentünk el fellépni, és nem Kanadába vagy a világ más országaiba, ahogyan ez más együtteseknél szokás. Emlékszem, hogy amikor elkezdtem önállóan gondolkodni, keresni az utam, 14 éves lehettem. Akkor jutottam el először a Gyimesbe. Családoknál kaptunk szállást, és amikor egyik este beléptem a szobába, a házinéni egy pici magyar címer mellett imádkozott. Fantasztikus volt látni, hogy a néni azóta is tartja magyarságát, pedig akkor még előfordult, hogy a nem magyar benzinkutas egy-két órán át várakoztatott bennünket, mert nem volt kedve kiszolgálni. Kézzel fogható, mindennapi jelenség volt a diszkrimináció, és ők mégis tartották a magyarságukat. Ez elgondolkodtatott engem arról, hogy büszkélkedhetem-e a magyarságommal, amikor semmi mást nem teszek, mint az anyaországban azt állítom magamról, hogy magyar vagyok, és néha-néha kokárdát viselek. Ez a valláshoz hasonlóan szintén belülről indul. Nem hiszek a külsőségekben, de fontos, hogy merjük elénekelni például a himnuszt. Legyen természetes a gyerekeinknek, hogy néha kokárdát hordunk! Megismerkedésünk elején a feleségem még mondogatta néha, hogy menjünk el külföldre, mert ott egyszerűbb érvényesülni, én azonban nagyon hiszek abban, hogy nem véletlen, hogy magyarnak születtem. És ha már ez így történt, akkor itt kell megpróbálnom érvényesülni.

Novák Szilvia: Egy hétig voltam külföldön egy teljesen idegen országban, idegen környezetben. Jó volt tudni, hogy van hova hazamennem.

Závodi Zsuzsa: Legszűkebb értelemben számomra a családot jelenti. Kisgyermekeink vannak. Van egy szűkebb kör, akik tudják, hogy mit jelent a családunkban a "Nanó". A gyermekeim hívnak így, tőlük kaptam ezt a nevet, hozzátartozik a magyarságukhoz. Egész picik voltak még a gyerekeink két évvel ezelőtt, amikor Erdélyben voltunk, elmentünk egészen Gyimesig. Szép emlék, hogy abban a világban, a nagy hegyek között megfogtuk egymás kezét, és belekiabáltuk a világba: Szeretlek Nanó! Szeretlek, apa! Valószínűleg mások is hallották. Jó volt arra is gondolni, hogy ezeket a szavakat mások is értik, és jelent nekik valamit. Örülök annak is, hogy ebben a gyülekezeti közösségben egyre többen értjük egymás szavát.

Máté Attila: Radnóti közismerten zsidó származású volt, de úgy megfogalmazni, hogy mit jelent a magyarság, a haza, kevesen tudták hozzá képest. Én erre nem mondhatom azt, hogy mivel ő zsidó származású volt, fogalma sem lehet róla.

Miskeiné Szabó Krisztina:Elégedetlen vagyok a mai magyarságtudattal. Sokkal több mindent lehetne tenni a magyarságért. Sokkal inkább meg lehetne mutatni, hogy kik vagyunk.

Miskei Péter: Kisebb közösségekben indul ez. Én annyit tehetek érte, hogy a fiaimnak megtanítom. Nagyon örülök annak, hogy ha harcosdit játszanak a fiaink, akkor a huszár szerepét játsszák el, nem pedig a nindzsákét, vagy más hasonló idegen harcosokét.

Fekete Ágnes: A nyár utolsó napjaiban a gyerekek élvezik a tanítás előtti szünidőt. Egy hittanos napközis táborba látogatunk el most, ahol jó időtöltést, de lelki – szellemi fejlődést is adott a gyerekeknek a gyülekezeti összefogás. Vörös Virág járt Váchartyánban. Gergely Ferenc Barnabás lelkésszel, Somodi Patríciával, Kalló Renátával és Kozma Dorottyával beszélgetett.

Vörös Virág: Emlékszel mi volt az a közmondás, amit az előbb kellett kiabálni?

Egy kislány: Köti a karót az ebhez.

Vörös Virág: Nem az ebet a karóhoz?

Egy kislány: De igen, köti az ebet a karóhoz.

Vörös Virág: A másik csoportnak ki kellett találnia, hogy mit kiabáltok?

Résztvevő: Eddig minden nyáron közbejött valami, úgyhogy most vagyok itt először. Idén hamarabb voltunk nyaralni, ezért itt tudok lenni.

Vörös Virág: Elizeus története, amit reggel hallgattunk a templomban, nektek hogyan tetszett?

Résztvevő: Érdekes volt, én otthon ilyeneket nem szoktam olvasni. Illetve már elkezdtem olvasni a Bibliát, de még nem tartottam ennél a résznél.

Vörös Virág: A szüleid járnak a gyülekezetbe?

Résztvevő: Nem, mert anyukám dolgozik egész héten, és mindig vasárnapra maradnak az otthoni dolgok.

Gergely Ferenc Barnabás: Az a cél, hogy a fizikai feladatok, a játékos foglalkozások, a vezetés olyan légkörben folyjon, hogy meg lehessen tapasztalni Isten jelenlétét. Nem csak a hit ébresztése a célja ennek a tábornak, hanem a misszió is. Ki szeretnénk lépni az egyházi keretek közül. Vannak olyan gyerekek, akik még életükben nem voltak hittanórán. Nagyon sokat számít a szülői, nagyszülői háttér, az imádságos lét, de azt is látom, hogy munkálkodik az Úr. Néha megengedi, hogy meglássuk, máskor rejtetten cselekszik. Sokszor úgy érezzük, hogy vaktában tapogatózunk, és semmi értelmét nem találjuk egy-egy napnak. Erdőkertes és Váchartyán egy egyházközségbe tartozik, több évszázados közösségek vannak összekapcsolva bennük.

2005. augusztusában kerültünk ide, és azelőtt is voltak már gyermekalkalmak itt. Ez a fajta tábor 2006-ban indult el. Legfőképpen két településről vannak itt gyerekek, de persze nem kizárólagosan. Reggel 9-re jönnek, és 5-ig maradnak. Sokat éneklünk és játszunk. Már az első években azt tapasztaltuk, hogy valahogy nem tudnak ezek a gyerekek játszani. Szinte rá kell beszélnünk őket. Persze, ha már elkezdik, nagyon élvezik, de látszik, hogy ahhoz vannak szokva, hogy egyedül legyenek, valószínűleg sokat ülnek a számítógép előtt. Öröm nézni őket játék közben. Kézműves foglalkozásokat is tartunk a gyerekeknek. Tegnap üveget festettek, gyöngyöt fűztek, marionett bábut készítettek, nemezeltek. A gyerekekkel való foglalkozásban főleg az erdőkertesi gyülekezetből vállalkoztak többen, az étkezéssel és a táborral járó egyéb szervezési feladatokkal pedig inkább a váchartyáni gyülekezeti tagok foglalkoznak. A két gyülekezet ilyen módon is kiegészíti egymást.

Egyébként felvetődhet a kérdés, hogy mi köze a két gyülekezetnek egymáshoz. 12 km-re fekszenek egymástól. Erdőkertesen templom épül, fiatal családok élnek a gyülekezetben, apuka, anyuka, gyerekek együtt jönnek az istentiszteletre. Váchartyán más jellegű közösség: többnyire idősebbek, de néhány fiatal is akad azért. Sok tábort tartottunk a nyáron, ez csak az egyik közülük. Volt angoltábor, ifjúsági tábor a Balatonon, elutazós gyerektábor, gyülekezeti kirándulás, gyülekezeti nap, missziói nap. Ez utóbbit a parókia udvarán tartjuk, és ennek keretében főzünk egy nagy bogrács gulyást, közösen eszünk. Ilyenkor közel 120 ember jön össze. Nem csak a programjaink közösek, hanem egymás terhét is hordozzuk. Például az erdőkertesi templomépítésre a váchartyániak is adakoztak. A főgondnok asszony sajnos korábban megözvegyült, akkor még nem is volt gondnok. Később egymásba szerettek az egyik erdőkertesi gyülekezeti tagunkkal, aki szintén özvegy. Házasság kapcsolatukkal is szorosabbra fonták a két gyülekezet közötti kapcsolatot. Én hálás vagyok az Úrnak, hogy ebben a gyülekezetben szolgálhatok. Örülnék annak, ha itt is lenne aratás, de egyelőre magvetés folyik. Nekem már az is sokat jelent, hogy ezeknek az embereknek nem az a képe az egyházról, hogy az valami középkori intézmény. Az egyház él, ott jókedv, élet és vidámság van. Érzik, hogy jó itt lenni, mert jó Isten közelében lenni.

Vörös Virág: Tudjátok-e, hogy augusztus 20-án mit ünneplünk?

Gyermek: Szent István király napját. Ilyenkor tűzijáték van Budapesten, felvonulások, mert neki tisztelgünk.

Gyermek: Az államalapítást.

Gyermek: Megtanultuk István családfáját, de nem akarom felsorolni, mert az nagyon sokáig tartana.

Vörös Virág: Tudod, hogy ki volt az apukája?

Gyermek: Géza.

Vörös Virág: Ki volt az, aki ellen harcolt?

Gyermek: Koppány ellen.

Vörös Virág: Tudjátok, hogy miért harcoltak?

Gyermek: Koppány meg akarta szerezni Istvántól a trónt.

Vörös Virág: Ha azt mondom nektek Magyarország, mi jut eszetekbe?

Gyermek: Budapest a fővárosa, és a Kárpátok körbeveszik.

Gyermek: Nekem a szép kirándulóhelyek, a megyék, a történelmi események jutnak eszembe.

Gyermek: István és a magyar szentek.

Gyermek: Nekem igazából biztonságot jelent, hogy itt élek, mert Magyarországon nincsenek olyan pusztító katasztrófák, mint más országokban. Nekem ez fontos. És ezen kívül még a nyelvünk is.

Vörös Virág: Tehát örülsz annak, hogy itt magyarul lehet beszélni minden gond nélkül?

Gyermek: Igen.

Gyermek: Én pedig sajnálom, hogy elvették Magyarország nagy részét, és az ott élők nem jöhetnek ide akadálytalanul. Nincs otthonuk, pedig arra mindenkinek szüksége van.

Vörös Virág: Ezeket honnan tudjátok? Tanultátok a történelem órán, vagy a szüleitek mesélték?

Gyermek: Olvastam is ilyenekről, és a híradóban is szó van ezekről néha.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a 37. zsoltárból!

Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj.

Van egy könyv, ami igen nagy hatást gyakorolt rám, többször is elolvastam, Hamvas Béla 5 Géniusz című műve. Érdemes lenne minden magyar embernek elolvasnia. Azt írja, hogy Magyarország az a hely, ahol 5 géniusz találkozik. Európában egyébként szerinte 7 géniusz van mindösszesen, ebből éppen a Kárpát-medencében összpontosult ennyiféle. Nem nemzetiségekről van szó, hiszen ez csupán néhányszáz éve kialakult őrület – írja ő. Néhány száz éve senki nem határozta meg úgy magát, mint egy romantikus nemzeti hős: román vagy szlovák vagy magyar. A hazát sokkal inkább az ősi házam értelmében vették, és egy-egy terület, egy szokásközösség, egy géniusz – ahogy ő mondta – alkotta azt a mély érzésvilágot, amit a haza takar. A géniusz jelent egyfajta hozzáállást a politikához, a közösség dolgához, jelent egyfajta étkezési szokást, a kultúra kibontakozását a dalban vagy prózában, és így tovább. Persze ezek sémák, mégis segítenek a lényeg megértésében. Szerinte nyomokban élnek Magyarországon déli, mediterrán emberek. Például Zalában, vagy mondjuk Tihanyban úgy érzi az ember magát, mintha valamelyik földközi tenger partján elfekvő vidéken járna. Ezek az emberek nem vetik bele magukat teljes erővel a dolgok megoldásába, inkább a család kiterjedt közösségében élnek. Aztán ott vannak a nyugati típusú emberek, akik megteremtik a polgári élet alapjait, majd a keleti, alföldi ember, aki mindent megtesz szabadságáért. Majd az északi géniusz, akiknek legjellemzőbb korszaka a kuruc felkelés. Végül ott van Erdély a maga különálló világával, ahol a fent és a lent mindig szétválik, mind az emberek között, mind a tájban. Végül azt a fontos állítást mondja, hogy ennek a Kárpát-medencének mindig is az volt a hivatása, hogy ezt az 5 géniuszt harmóniába hozza. Isten küldetéssel helyezte a népeket erre a földre. És miért lenne Európának épp e féltekén ennyiféle ember? A mi dolgunk az lenne itt már 1000 éve, hogy ezt a harmóniát megteremtsük. Persze soha nem sikerült. Nem álmokat kergetek, amikor ezt a gondolatot előhoztam. Mégis, először a dolgokat szellemi szinten helyére kell tenni, majd azután történhet bármi is. Először mindenkinek a maga helyén meg kell vizsgálnia, mit jelent a harmóniára törekvés. Nem a meghunyászkodásra gondolok, nem az erősebbnek átengedett hatalomra, hanem arra, hogy képes legyek a másik helyzetébe beleérezni magamat. Ebben az országban mindenki a másikat szidja. Sokszor jogosan. De már rettenetesen unalmas napestig azt hallgatni, hogy ki tud valami még szörnyebbet mondani valakiről. Faluban a szomszédról, iskolában a kollegáról, kisebbségekről és többségről, politikusokról és milliárdosokról. Elég ebből. Sehova nem vezet ez az út, a saját sírunkat ássuk így. Hangsúlyozom, nem a jogos sérelmek eltusolásáról beszélek, hanem egyfajta szellemi ébredésről, hogy az életünknek nem az a valódi tétje, hogy a másik mit rontott el. Az igazi tét ez az Ige: Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj.

Az életem nem tárgyaktól függ. Ha kidől alólam az autó, ha ellopják a táskámat – ezek mind kisérték az idei nyarunkat, akkor is az Úrban bízom. És mivel őbenne bízom, a jót és nem a rosszat teszem, és hűséggel lakok a Földön, amit Ő adott.

Viccesen mondta valaki, három vonaton lehet utazni, egy gyorson, egy kényelmesen és egy magyaron. Szeretek ezen utazni. Számomra ez teljesen összefügg azzal, hogy Istentől várom a segítséget. Hogy nem földi erőforrásokat keresek, mert tudom, hogy azok ideig-óráig valók. Látom, hogy Istennek velem és ezzel a néppel dolga van. Az én kicsi boldogságomnak pedig egyetlen esélye, hogy vidáman zötykölődjön ezen a vonaton. Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj!
Ámen