2016-12-07

Füsti Molnár Szilveszter – Boldogok, akiket üldöznek az igazságért
Varasdiné Kaposi Margit – Portré
Fekete Ágnes – Lukács 3,5

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Advent második gyertyáját égetjük most. És az is lehet, hogy mind a két végénél. Advent azért is érdekes időszak, mert az értékrendünkre kérdez: vajon mi után futunk, mit zárunk le és mire várunk most? Az utolsó boldogmondás, amiről Füsti Molnár Szilveszterrel beszélgetek így szól: boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a Mennyek országa.

Fekete Ágnes: Most egy olyan nemzedék tagjával beszélgetek, aki még érti azt a szót, hogy üldözés. De nem fájóan néz semmire, hanem mindenre csak mosolyogva. Ő egy olyan ember, aki a színfalak mögött áll. Mégis lehet, hogy ő annak az oka, amit látunk és hallunk. Ugyanis énektanár, akinek számos növendékét láthatjuk rivaldafényben. Varasdiné Kaposi Margithoz látogatunk el, aki kilencvenedik évébe lépett éppen, de alig tudtam vele időpontot egyeztetni, ugyanis nem ér rá, mert állandóan tanít. Most éppen majd bennünket…

Hírek:
A szocializmus egyházpolitikájáról tartanak kerekasztal-beszélgetést Boér Zoltán, Soós Viktor és Földváryné Kiss Réka december 7-én, azaz ma este 18 órakor Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, a Ráday utca 28. szám alatt.

A hatalom vetületei a Szentírásban címmel rendeznek konferenciát december 9-én, pénteken 10 óra 30 perctől a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen.

Falus András a teremtésről és az evolúcióról tart előadást december 12-én, hétfőn 19 órakor Budapesten, a Bécsi kapu téri evangélikus templom kápolnájában.

Advent második felében is számos helyen tartanak evangélizációs estéket szerte az országban. Többek között ezen a héten péntekig Victor István szolgálatával minden este 17 órakor Nagyvisnyón, ugyancsak péntekig esténként 18 órakor Szombathelyen, a református templomban, a jövő héten kedd-szerda-csütörtökön szintén 18 órakor Csőszön. December 11. és 13. között pedig Szomódon, ahol Végh Tamás hirdeti az Igét.

Adventi zenés áhítatot tartanak a Palló Imre Énekkar és Tasi Csaba orgonista szolgálatával december 11-én, advent harmadik vasárnapján 17 órakor Budapesten, a pasaréti református templomban.

A Magyar Kórusok Napja alkalmából rendeznek hangversenyt a pécsváradi, a Budapest-Pozsonyi úti és a szekszárdi református kórusok részvételével december 11-én, vasárnap 17 órakor Szekszárdon, a Művészetek Házában.

Adventi hangversenyt tartanak Andrássyné Mátyus Gabriella orgonaművész szolgálatával december 11-én, vasárnap 15 órakor Mezőcsáton, a református templomban.

Hajdú Zoltán Levente, Nem a felhők fölött című imádságos verseskötetének bemutatóját tartják december 7-én, azaz ma 17 órakor Balatonszárszón, az SDG Konferenciaközpontban.

Kézenfogva címmel nyílik kiállítás a Vasárnapi Iskola mozgalom munkájáról december 9-én, pénteken 17 órakor Debrecenben, a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban.

Gavrucza Tibor nyugalmazott esperes akvarelljeit mutatják be Érmelléki rapszódia címmel december 13-án, kedden 11 óra 45 perctől Debrecenben, a Dóczy Galériában.

Adventi Keresztény Könyvvásárt tartanak ma 17 óráig a győri Széchenyi István Egyetem aulájában, ahol többek között a Kálvin Kiadó is kedvezményekkel várja az érdeklődőket.

A protestáns iskolatörténeti vándorkiállítást december 9-én, pénteken 13 óra 30 perckor nyitják meg Rimaszombatban.

Fekete Ágnes áhítata:

"Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös utak simákká lesznek" Lukács 3,5

Egy mondás jutott az eszembe. Így szól: A csúcsról nem látod a völgy virágait. Mi szeretünk hideg távolságtartásban szemlélni dolgokat. Meg is szoktuk ebben a vizualizált világban, hogy nézők vagyunk: Szépen beülünk a nézőtérre, jól meghúzódunk, és nézzük a világot. Nézzük azt, ami történik. Nézzük a természetet, nézzük a történelmet, nézzük a focit, és persze véleményezzük. Mintha nézővé lettünk volna saját életünkben. Nem focizunk, nem járunk a természetben, nem gyönyörködünk abban, ami van, hanem a valóság nézőközönségévé lettünk. Ez egy kegyetlen valóság ma. Hála Istennek, már vannak emberek, akik felismerték, hogy ez egy őrület, ez egy teljes bolondság, és felülnek a biciklire, inkább megnézik azt, ami van. Inkább kimennek a konyhába és főznek valami jót, amit a nagyanyjuktól tanultak, minthogy nézzék a főzőshow-t. Mert a csúcsról nem látszanak a völgy virágai. Jézus kiforgatta a világot. Jézus összehozta a pásztorokat és királyokat, a legelvetettebb és a legmagasabb embereket bölcsőjénél. Lement a völgybe, hogy a hegy is megjelenjen ott.
A boldogmondásokat vettük végig. Az összes mondás egy kiforgatott világ tükre. Csak az mondhatja, hogy boldogok, akik sírnak, aki a teljes vigasztalódás világából jött el a könnyek siralom völgyébe. Ez a mi boldogságunk: Láthatjuk Jézust, aki kiegyenlít mindent, aki visszájára fordítja a hatalmaskodást, aki nem szembeszáll a hatalommal, hanem kifordítja azt, mintegy kabátot. Aki nem azt mondja: legyél jó, hanem maga a jóság, ölébe vesz, és soha nem hallott szavakat mond nekünk, nevükön szólít. Vajon látjuk-e, halljuk-e ezt a szót?
Ahhoz, hogy meghalljuk, valami változásnak kell történnie. Keresztelő János üzenetét így is mondhatjuk: Vedd le az álarcodat! Dobd el azt a sok mindent, amitől hatalmasnak, erősnek érzed magad, amitől egy kicsit hegy vagy! Mert így soha nem fogod megérteni az Isten országát. Azt csak alázatban lehet. Az igazi kérdés ez: A felszínen mozgunk, életünk hullámaiban, hegyre fel, völgybe le? Meghatározzuk magunkat, aztán továbbmegyünk, teszünk egy kicsi jót, aztán megint megyünk? Elmegyek a kősziklához életem tört darabjaival, pedig oda a házamat kellene építeni. Elsírom magam, aztán megyek tovább? Jézus egészen másról beszél, Ő harmóniát, kiegyensúlyozottságot, stabilitást szeretne adni. Legyen az egyenetlen egyenessé! Ezt egy másik mondás magyarázza ezt a legjobban: A magas hegyek és a mély völgyek tartják meg a leginkább a havat. Igen, valaminek el kell olvadnia bennünk ahhoz, hogy Jézus eljöhessen az életünkbe. Ezt adja meg Isten! Ámen.

Similar Posts