2009-09-09
Dr. Kálmán Attila, Fördös Kata, Molnár Péter, Kiss Gergely
Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Ezekben a napokban indulnak be a hittanórák. Most szerveződnek az iskolákban a csoportok, ezért mai műsorunkat ennek a témának szenteljük, és biztatjuk is kedves hallgatóinkat, hogy akit érint, keresse fel az iskolákban a hittantanárt, és iratkozzon be. Gyermekeim tapasztalata alapján megéri. Az idén ugyan fekete felhők gyülekeznek a hittanórák felett, mert meglebegtették annak lehetőségét, hogy megvonják a hittanórák kifizetését. Ez nem az első ilyen riogatás. Most dr. Kálmán Attilával beszélgetek, akivel 1997-ben ugyanígy és éppen az anyagilag csődöt mondott hittanügy kapcsán beszélgettünk. Mint volt államtitkár beszél a hittanügy legújabb kori történetéről, és mint a tatai református gimnázium igazgatója beszél a jelen helyzetről.
Dr. Kálmán Attila: A hit- és erkölcstan tanítására soha nem volt akkora szükség Magyarországon, mint most. A mai problémák 90 %-a emberi probléma, erkölcsi probléma. A másik oldala ennek a kérdésnek, hogy ugyanolyan értékű tantárgy, mint a zene vagy testnevelés. Ha az állam minden órát fizet, akkor teljesen logikus, hogy ezt is fizesse, mivel ugyanolyan tantárgy, mint a többi. Ez az adófizetők érdeke, és az adófizetők pénzéből fizeti a kormány. Nem kegyet gyakorol vele. Az óráknak eddig sem a tényleges értékét fizették. A hit- és erkölcstan órákért körülbelül harmadannyit fizettek eddig, mint a többi óráért, legyen az fizika, matematika, zene, vagy bármi más.
Fekete Ágnes: Ha jól tudom, azok, akik gyülekezeti alkalmazásban tanítottak hittanórát, négy-ötszáz Forintot kaptak egy óráért. Ez nevetséges összeg.
Dr. Kálmán Attila: Semmiképpen nem lehet hit- és erkölcstan oktatásból megélni, és ez nagyon nagy baj. Délután kettő és négy óra között lehet órát tartani. A költségvetés tervezésekor minden évben nagy huzavona, bizonytalanság uralkodik, mindig kihagynak valamit, módosítanak az előzőekhez képest. Az idei költségvetés tervezetében nem szerepel a hit- és erkölcstan oktatás külön soron.
Fekete Ágnes: Ez egy üzenet is, több mint pénzkérdés.
Dr. Kálmán Attila: Persze, hogy több mint pénzkérdés, ahogy sok minden más sem csupán pénzkérdés. A felvételi rendszer átalakítása is durva beavatkozás volt az egyházi iskolák ügyébe: ha egy iskola a nyolcadikból kilencedikbe való átmenetelnél felvételi vizsgát ír elő, kötelező a központi írásbelin való részvétel, ami azt eredményezte, hogy megváltozott az egyházi iskolákba járó diákok vallási összetétele. Tatán eddig a diákok fele volt református, jelenleg a diákok 40 %-a. Megkötötték a kezünket azzal, hogy beleszóltak a felvételi rendszerünkbe. Szerintem, ez alkotmánysértő, de erről később tudunk meg biztosat.
Az iskola nem piac, éppen ezért nem szerencsés a piacgazdálkodást bevezetni. Erre hadd mondjak egy konkrét példát. A TV2-ben volt egy fél órás műsor a Nemzeti Alaptantervről. A NAT koncepciója az volt, hogy minden gyerek ismerje meg a világvallásokat, és utána döntse el, hogy melyiket akarja tanulni. Erről beszélgetni három, úgynevezett szakembert hívtak be: a Tan Kapuja Buddhista Főiskola professzorát, egy zsidó főrabbit, és engem, aki matematika-fizika szakos középiskolai tanár vagyok, és még teológiát sem végeztem. Én képviseltem a pár millió keresztyént hazánkban. Ez a látszólag demokrácia olyan, mint a kabai birkapörkölt receptje: egy birka, egy krumpli. Azonnal magamhoz ragadtam a szót, és azt javasoltam, hogy e logika alapján, tanítsuk meg a gyerekeket magyarul, németül, angolul, franciául, spanyolul, románul, szlovákul, szlovénül, minden nyelven, majd pedig döntse el, hogy melyik nyelven akar tanulni. Tanítsuk meg neki a 10-es, 12-es, 60-as számrendszert, és döntse el, hogy melyiket akarja tanulni. Tanítsuk meg neki az euklideszi geometriát, a hiperbolikus, az elliptikus geometriát, és döntse el, hogy melyiket akarja tanulni. Persze visszakoztak, mondván, nem erre gondoltak. Én pedig mondtam, hogy lehet, hogy nem erre gondoltak, de ezt csinálják. Mindenki tanulja azt a hit- és erkölcstant, amibe született, és ami a hátterét és gyökerét jelenti. Először ezt szívja be a sejtjeibe, és ha 18 éves kora után ezt el akarja hagyni, és át akar térni arra, tegye saját felelősségére. 1990-ben nem egy semleges iskolarendszert örököltünk, hanem egy ateistát, és erősen a szocialistáknak elkötelezett iskolarendszert. Mit mond Newton első törvénye? Minden test megtartja nyugalmi helyzetét, vagy egyenes vonalú egyenletes mozgását, amíg külső erő nem kényszeríti mozgásállapotának megváltoztatására. Vagyis, ha mi öröklünk egy ateista, szocialista iskolarendszert, és azt mondjuk, hogy nem szabad hozzányúlni, mert semlegesnek kell maradnia, akkor minden marad úgy, ahogy volt. Az iskolák jelentős része 20 év után is ateista és szocialista szellemiségű. Ahhoz, hogy az iskolarendszer valóban semleges legyen, az kell, hogy minden tanár szabadon és nyíltan kifejthesse világnézetét, ütköztethesse azt másokkal. Meg kell mozdulnia az egész rendszernek. Látszólag az idő ellenünk dolgozik, de nem reménytelen a helyzet. Lassan felnő egy olyan nemzedék, amely egyházi iskolába járt. Amíg korábban az általános iskolákban még egyes tanárok azzal riogatták az egyházi iskolába készülő diákokat, hogy ott mindenkinek köszönni kell, mindenkiből papot akarnak csinálni, addig ennek ma már nincs tere. Korábban hamis képet festettek az egyházi iskolákról, és pont azok, akik nem ismerik.
Fekete Ágnes: Végigvehetnénk egy kicsit a hittanoktatás történetét? Hogyan alakult a háború előtt?
Dr. Kálmán Attila: Az évszázadok folyamán fokozatosan világiasodott el az oktatás. A háború előtt kötelező volt a hittanoktatás minden iskolában. Mindenki a saját felekezetének megfelelő hittanra járt. Először a kötelező hitoktatás szűnt meg. Keresztury Dezső volt akkor az oktatási miniszter, és ő nem vállalta ennek az átvitelét, inkább lemondott. Ekkor Ortutaty Gyula vállalkozott arra, hogy bevezesse a fakultatív hitoktatást. Az járt hittanra, aki akart, aki nem akart, nem járt. Ekkor írta Keresztury Dezső azt a levelét Ortutay Gyulának, amelyben arra kéri, engedje meg neki, hogy magázza. A Rákosi Mátyásnak tulajdonított mondás ebből az időből származik: az akváriumban a halakat nem kell megölni, elég leengedni róluk a vizet. Figyelték, hogy ki íratja be gyermekét a hittanra, a munkahelyén piszkálták azt, aki beíratta a gyereket, megkövetelték mind a két szülő aláírását. Minden lehetséges módon megpróbálták meggátolni a hit- és erkölcstan tanítását.
Fekete Ágnes: Ugorjunk egy nagyot, és beszéljünk egy kicsit arról, hogy mi történt 1990 után. Akkor is felvetődött ez a kérdés, hogyan tovább.
Dr. Kálmán Attila: Ebben benne voltam én is. Soha nem felejtem el, hogy Andrásfalvy Bertalan miniszter urat megtámadták a Parlamentben, mert úgy érezték, hogy hittanra kötelezi a gyerekeket. Pedig nem erről volt szó, hanem csak azt szerette volna elérni, hogy védett időben legyen a hittanóra, azaz ne legyen a hittanórával párhuzamosan kötelező elfoglaltság, ami miatt nem tudnak a gyerekek hittanórára menni.
Fekete Ágnes: Hogyan kezdődött?
Dr. Kálmán Attila: Amikor rendszerváltás volt, az MDF nem jutott kétharmados többséghez. Óriási ellenállásban folytak a tárgyalások, az iskola-visszaadások körül rengeteg probléma volt. Mi szerettük volna, ha a hit- és erkölcstant minden iskolában tanítják, lehetőleg délelőtti órarendben. Ebben az esetben minden gyerekhez el tudtunk volna jutni. Az első probléma az volt, hogy az ellenzék nem akart beleegyezni abba, hogy délelőtt tanítsák a hittant. Beleegyeztünk a délutáni oktatásba, de kértük, hogy legalább védett időben legyen. Ment az iszapbirkózás, és nem tudtuk a Parlamenttel elfogadtatni, mert az egyházzal kapcsolatos törvények elfogadásához kétharmados többségre lett volna szükség.
Fekete Ágnes: Végül is mi lett?
Dr. Kálmán Attila: Fakultatív hittanoktatás, akár az iskolában, akár a gyülekezetben tanítják, nem lehet kötelező, délután tanítják, elvileg védett időben. Ez utóbbit sehol nem veszik komolyan.
Fekete Ágnes: A finanszírozás akkor hogyan alakult?
Dr. Kálmán Attila: Kezdettől fogva azt az álláspontot képviseltük, hogy az állam ezt is ugyanúgy fizesse, mint a többi órát, és ez évekig így is volt.
Fekete Ágnes: Tehát annyit fizettek érte, mint egy matematika óráért?
Dr. Kálmán Attila: Közel annyit.
Fekete Ágnes: Emlékszem rá, hogy legutóbb ugyanerről a témáról 1997- ben beszéltünk.
Dr. Kálmán Attila: Így van. Az állam és az egyház közötti szerződések, egyezségek három, egymástól jól elkülöníthető szakaszra oszthatóak fel. 1948-ben az állam megfogalmazta a szerződés szövegét, az egyházaknak nem volt választásuk, beleszólásuk, alá kellett írniuk. Ez nem megegyezés volt, hanem diktátum. A második nagy szakasz a Horn-kormány idejére tehető: az állami és egyházi vezetők körülbelül hat alkalommal tárgyaltak egymással. Azon ment a huzavona, hogy miből mennyit mi alapján hogyan fizessen az állam a hittanóráért. Az egyházi küldöttség összetétele a hat tárgyalás során nem változott. Nem úgy az állami küldöttség, amely szinte minden egyes alkalommal másokból állt, ráadásul nem tájékoztatták egymást az előzményekről. Állandóan újra kellett kezdeni, a kályhától kellett keringőzni. Végül 1997-ben megszületett egy olyan hét-nyolc törvényből álló csomag, amely közvetve vagy közvetlenül az egyházi finanszírozást és mozgásteret befolyásolta. A megfogalmazások köszönőviszonyban sem voltak azokkal, amelyekben menet közben egyeztünk meg. A lényeg a következő: Magyarországon a reformátusok és katolikusok aránya körülbelül egy a 3,3-hoz, azaz egy reformátusra 3,3 katolikus esik. A feladatvállalásban ez az arány más, mert a Református Egyház létszámarányához képest lényegesen többet vállal iskolákból, kórházakból, beteggondozásból. Ez olyan 1:2,6 körül van. A vissza nem igényelt ingatlanok és a vagyon aránya viszont 1:11. Az állami megállapodások szerint, nem fizetnek a hittanoktatásért pénzt, helyette a vissza nem igényelt egyházi ingatlanokra fognak fizetni járadékot. Ez a Katolikus Egyháznak részben jól jött, mert sok ingatlana volt, amit nem kértek vissza, és a vagyonuk központi kezelésű. Tehát ha a kocsi gyülekezetnek hittanpénzt kell fizetni, azt nyugodtan fizethette egy másik egyházközség vissza nem kért ingatlanáért kapott járadékból, mert a közegyházé lett minden tulajdon. A Református Egyházban mindig a gyülekezet a tulajdonos. Ha az egyik gyülekezet nem kér vissza egy ingatlant, az azért kapott járadékból nem lehet fizetni egy másik gyülekezet hit- és erkölcstan óráit, mert jogilag ugyanaz a helyzet állt volna elő, mint a rendszerváltás előtt: csak nem az állam vette volna el a gyülekezet vagyonát, hanem az egyház. A harmadik fejezet az Orbán-kormánnyal való megállapodás. Összejöttünk néhányan, akik járatosak voltunk a témában, és megfogalmaztuk, hogy mit szeretnénk. Elküldtük a kormánynak, melynek szakértői véleményezték, javasoltak néhány változtatást itt-ott, ahol más törvényekkel ütközött a javaslatunk. Végül azt adták meg, amit kértünk, mert csak olyat kértünk, ami jogos, és amivel szolgálni tudunk. Tehát össze sem lehet hasonlítani az 1948-as, 1994-es vagy 1998-as helyzetet. Itt most nem arról van szó, hogy az egyház szimpatizál egy párttal, a másikkal pedig nem. Az egyház csak felfelé igazodhat, az Istenre kell figyelnie. Tudomásul kell venni azonban, hogy egyes pártok, személyek az egyház szolgálatát támogatják, mások pedig nem. Akármilyen fenntartásai vannak az embernek, ezek tények.
Fekete Ágnes: Szóval Horn Gyula kormánya is szerette volna megszüntetni annak idején a hittanpénzt. Amikor ez megtörtént, mi volt a megoldás az egyházon belül?
Dr. Kálmán Attila: Sikítottunk, mást nem tudtunk. És a hittanórákat megtartottuk.
Fekete Ágnes: Most három hitoktató vallomását hallgassák meg. Fördös Katát és Molnár Pétert Budáról, Kiss Gergelyt pedig Kőbányáról hallhatják.
Fördös Kata:Az a tapasztalatom, hogy a világi iskolába járó gyerekek nagy része rajtunk kívül mástól nem hall Jézus Krisztusról. Már a kultúrájukban sincs benne a hit, a bibliaismeret, az erkölcstan ismerete. Ezért is nagyon fontosnak találom ezt a szolgálatot. Az állami iskolában nincs benne a tantervben, tehát az iskolaigazgató ad lehetőséget, azaz termet és időt, arra, hogy hittanórát tartsunk. Úgy tudom, hogy ez az egyetlen ingyenes délutáni program az iskolákban, minden más különóráért fizetni kell. Azok a gyerekek, akik megpróbálják, általában ott ragadnak, és hoznak még egy embert.
Vörös Virág:Mit gondolsz, miért jár valaki állami iskolában hittanoktatásra?
Fördös Kata: Minden osztályban van egy-két szülő és egy-két gyerek, akinek nem ismeretlen ez az egész. Ők általában jelentkeznek, megtapasztalják a drámajátékot, a minden anyaghoz való kézműves foglalkozást, amelynek eredményét a gyerekek beviszik az osztályba, hazaviszik. Jézus korabeli játékok, írás, egy-egy finom aszalt gyümölcs generálják azt, hogy másokban is kedv ébred arra, hogy kipróbálják a hittant. Nekem az az elvem, hogy bárki bármikor csatlakozhat, akár év vége felé is, így egyre bővül a kör. Így lesz egy gyerekből, tíz, tízből húsz, húszból pedig harminc.
Molnár Péter: A mi körzetünkben egyébként rendkívül sok iskola található. Ezek általában állami intézmények. Bár képtelenek vagyunk mindenhol hittanórát tartani, mégis meghirdetjük, és a jelentkezők számától függ az, hogy indul-e hittanóra az adott iskolában az adott korosztály számára. Tapasztalataink szerint, munkánk tényleg hasonlít a magvetőéhez. Ahol alsóban jó földbe hullottak a magok, ha felsőben szünetel is a lelkesedés, konfirmációra jelentkeznek azok, akiknek alsós tapasztalataik jók voltak.
Fördös Kata: Lehet személyesen beszélgetni, és ezt igénylik is a gyerekek. Mindig büszkeséggel tölt el, ha a bizalmukba fogadnak. Szívesen megbeszélik, hogyan intézzék el egy-egy konfliktusukat az osztálytársaikkal, miként viselkedjenek tanárukkal, aki szerintük igazságtalan, fontos-e, hogy tetsszen a diák a tananyagon túl vagy sem. Ezek azok a dolgok, amelyek hozzánk és Jézus Krisztushoz köthetik őket, hiszen olyan válaszokat kapnak, amelyeket máshol nem. Volt olyan, aki azt mondta, hogy bár a szavakat, amelyeket tőlem tanult, valószínűleg el fogja felejteni, de a tudást és a szeretet, amit tőlem kapott, nem. Ez újra és újra erőt ad a munkámhoz, és örömmel fogadom, ha felkeresnek.
Vörös Virág: Soha semmilyen nehézségbe nem ütköztök?
Fördös Kata: Annak ellenére, hogy volt olyan világi vezető, aki először nem szívesen látott bennünket, és csípőből visszalőtte a kezdeményezést, a mi hozzáállásunk képes volt megváltoztatni. Utána alakul ki számunkra az igazi lehetőség. Gyakran szükség van arra, hogy kompromisszumra készek legyünk. Egy iskolában abban az időben, amikor én is oda tudok menni, azaz egykor, kettőkor vagy háromkor, nem biztos, hogy van szabad tanterem. Én ilyenkor azt szoktam mondani, ha kapok tíz percet a folyosó sarkában, nekem az is elég. Erre nehéz nemet mondani, mert folyosó sarka mindig van, és tíz perc nem sok. Aztán kiderül, hogy nem egy gyerek van ott, hanem öt-hat. Aztán megkérdi egy tanárnő, hogy mit csinálunk a sarokban. Én elmondom, hogy nem találtunk szabad termet, ezért itt tartunk egy rövidke hittant. Ő persze rögtön keres egy megoldást, például, mivel az osztályával abban az időben kint vannak az udvaron, felajánlja a saját termét. Ha bemegyünk a tanterembe, biztos találkozunk még két-három másik gyerekkel, aki éppen bejött az uzsonnájáért. Ők megkérdezik, hogy mit csinálunk, mi elmondjuk, ők ott maradnak, és így halad ez előre. Ha én azt mondanám, hogy mivel nincs terem ezért nem jövök, akkor ezek természetesen nem történnek meg.
Vörös Virág: Azzal nem találkoztok, hogy egy igazgató kerek-perec elutasít?
Molnár Péter: Erre nincs lehetősége egyetlen igazgatónak sem, mert az oktatási törvény szerint minden iskolában, ha igény van rá, a hitoktatásnak lehetőséget kell biztosítani.
Fördös Kata: Mindenki feje fölött lóg valami. Ha kizárólag ezzel foglalkozunk, és ezen siránkozunk, akkor az energiánk fogy, és a figyelmünket pont arról vonjuk el, amire irányulnia kell, ami már van: nyitott szívű gyerekek, érdeklődő szülők. Természetesen a hitoktatónak is kell kenyeret vennie, és ki kell fizetnie a közös költséget, a számlákat. Budán szerencsés helyzetben vagyunk, mert olyan közösség van mögöttünk, amely biztos anyagi és erkölcsi hátteret biztosít, és imádsággal erősíti a munkánkat. Ez számunkra egy burok, amelynek kialakulásához nekünk is hozzá kell járulnunk. Mi végezzük a magunk szolgálatát, az Úr pedig majd teljessé teszi. Azt gondolom, hogy mi nem az állami hatalomtól, vagy egyebektől függünk, még ha néha úgy is tűnik.
Kiss Gergely: Azért az egy pillanatért érdemes ezt csinálni, amelyben az ember azt érzi, hogy megérte bejönni erre a mai napra. Amikor megáll a levegő, és Isten Lelke fújja át. Kőbányáról sok mindent gondolnak, azért annyira nem tragikus hely. Éppen azok a gyerekek, akik nehezebb sorban vannak, érzik leginkább szükségét annak, hogy szeressék őket. Ezekben a gyerekekben hihetetlen nagy a visszacsatolás a szeretetre. Fontosak a személyes beszélgetések, akár a hittanóra után is, még ha rohanni is kellene a következő hittanórára. Az ember igyekszik még egy kicsit ott maradni, hogy legalább pár szót hadd váltson a tanítványaival. A hittanoktatás financiális helyzete nem túl kecsegtető, nem szerencsés. Szinte rákényszerítenek egy-egy hitoktatót arra, hogy minél több csoportot vállaljon. Nem biztos, hogy ez jó. Van egy tanítványom, akinek igyekeztem segíteni. Beszélt az otthoni helyzetről, mondta, hogy sok nehézség van. Hadd mondjam így, közhelyszerűen azt tanácsoltam neki, hogy imádkozzon. Én ezt tényleg komolyan gondolom. Később jött a gyerek, és mondta, hogy imádkozott, és úgy érzi, hogy meghallgatta Isten az imádságát, mert rendeződtek azok a problémák, amelyek voltak. Nem sokkal később azzal keresett meg, hogy szeretne gitározni tanulni. Megkereste egy gitárra a pénzt, és eljárt hozzám gitározni tanulni. Én nem pénzt kértem tandíj gyanánt, hanem azt, hogy járjon el ifjúsági alkalmakra. El is jött, és itt ragadt. Amikor kiraboltak, ami hat év alatt ötször történt meg velem, ez a fiú felajánlotta a saját multieffekt pedálját, amit elektromos gitárhoz kell használni, amíg én nem veszek egy újat. Azt mondta, hogy addig használom, amíg akarom.
Vörös Virág: Olyan soha nem fordul elő, hogy elcsüggedsz vagy csalódsz?
Kiss Gergely: Amikor elkezdtem a hittanoktatást, nyolc csoporttal vettem át a státuszt, és egy jóval kisebb lakásban laktam. Bár 12 csoporttal zártam azt az évet, mégis úgy éreztem, hogy egy nagy kudarc az egész. Nem értettem, hogyan lehetséges, hogy felkészülök, hittanórát akarok tartani, és valami miatt nem jönnek a gyerekek. Nagyon sokszor nem is néztem meg, hogy mi volt ennek az oka. Tapasztalatlan zöldfülű voltam, akit bedobtak a mélyvízbe. Ha valaki ezt egyedül, Isten segítsége nélkül akarja csinálni, sokkal nagyobb kudarcokat fog megélni.
Vörös Virág: Hogy van a hittanórák finanszírozása?
Kiss Gergely: Ez egy nehéz ügy. Hallottam egy jó ötletet ezelőtt 10 évvel. Talán segítene rajtunk, ha kialakítanánk egy hittanoktatói alapot. Hogy hogyan lehet ezt kivitelezni, nem tudom, nem vagyok gazdasági szakember, de ha volna egy ilyen biztonsági tartalékunk, ezt a krízishelyzetet könnyebben meg tudnánk oldani. Ha meg akarjuk tartani a hittanórákat, és ott akarunk lenni a porondon, akkor át kell szerveznünk a dolgokat, mert így könnyen megszűnhetnek státuszok, és a vidéki lelkészeknek is nagyon nehéz lesz a helyzetük, mert ők nagyon kevés jövedelemmel rendelkeznek, és a hittanpénz kiegészíti ezt.
Vörös Virág: Te személyesen mit tapasztalsz, mint hitoktató?
Kiss Gergely: Már volt példa arra, hogy az egyházközség később kapta meg a hittanpénzt.
Vörös Virág: De még ha ki is fizetik, az sem sok.
Kiss Gergely: Én soha nem voltam egy nagy étvágyú ember, már ami az anyagiakat illeti, de mindig volt annyi pénzem, amennyi kellett.
Vörös Virág: Miért csinálja ezt az ember?
Kiss Gergely: Mert csinálnia kell. Az egyetemen el kellett végeznem négy évet, hogy rájöjjek arra, hogy pedagógus vagyok. Ha patetikusan is szabad fogalmaznom, rájöttem, hogy ott a tűz a csontjaimban. A kezdet kezdetén kétszer el akartam menni innen, úgy gondoltam, hogy nem csinálom tovább. Sok kudarc ért, nem jöttek a gyerekek, nem úgy sikerült, ahogy én szerettem volna, de pont ekkor történtek olyan dolgok, amelyek megakadályozták, hogy elmenjek. Azt vettem észre, hogy Istennek az a terve, hogy itt legyek. Akkor éreztem először azt, hogy ez több, mint hivatás.
Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál apostol korinthusi gyülekezethez írott második leveléből, a 9. fejezetből.
Aki sokat szedett, nem volt többje; és aki keveset, nem volt kevesebbje.
Úton útfélen találkozunk azzal a plakáttal, hogy Messiások, egy kiállítást hirdet. Egy fiatalemberen karszalagként van egy töviskorona, és egy vércseppet fakaszt a karjából.
Engem nagyon megdöbbentett ez a plakát. Bizonyára nagyon szép és értékes alkotások láthatóak ezen a rendezvényen, nem a bírálat beszél belőlem. Azon morfondíroztam csupán, hogy mai korunkban a fokozást, a legfontosabb dolgok kiemelését, a feltűnést a számbeli nagysággal tudjuk csak kifejezni. Az a cím, hogy a Messiás egy 21. századi embernek vajon miért semmitmondó? Csak így egyetlenként. Pedig ha valaki nem is hisz a Krisztusban, vagy egy másik vallás messiását várja, akkor is egyetlen Messiást gondol. A megváltás, a lét újrarendezése az egyetlenséget vonja magával. Ha sok megváltó lenne, akkor nem is lenne megváltás. Az a küldetés, amit mi a Messiásnak adunk, csakis egyedüli és megismételhetetlen lehet.
De manapság találkozhatunk számos ilyen döbbenetes jelenséggel, mint például az egyedi árucikkek nagykereskedésével. Most vagy egyedi, vagy nagykereskedés. Csak a számok mennyiségi növelésével tudjuk elképzelni, hogy valami többet mondjunk. Egymás mellé rendelt sokaságban látjuk a növekedés lehetőségét még az egyházban is. Ha sok a csoport, ha sok az ember, ha sok a pénz, akkor növekedés van. Saját magamról is beszélek, hiszen én is annak örülök, ha sokan vannak a templomban, és van kinek beszélni. Ezek természetes vágyak bennünk.
Mit mondhatunk erre a mennyiségi korra? Hogyan viszonyulhatunk a dolgok állandó szaporítására? Ki ne küzdene azzal, hogy minden sok körülötte? Sok a hír, sok a kacat, sok a dolog.
Az egyházban másként jön elő a számosság kérdése. A liturgia, az istentiszteleti tér, az ott elhangzó mondatok azok, amik állandó ismétlődésben mindig egyre többször és többször új és új értelmet nyernek. Itt mintha nem egymás mellé kerülnének a számok, hanem egymás fölé. Van úgy, hogy minél többször elhangzik valami, annál több színben tűnik fel, annál ragyogóbban értem meg. Milliószor elmondhatom, hogy áldást, békességet, és nem kopik el, mert ma jobban értem, mit is jelent az áldás. Nem azt, hogy sokat szedtem, hanem hogy még ha kevesebb is jutott, az is elég volt.
A Messiás számbeli fokozása figyelemfelhívó egy plakáton, valójában elkoptatja és bármikor kifecseghető szóvá teszi a megváltás titkát. Amikor azt mondjuk a hitvallásban ezerszer és ezerszer, hogy hiszek a Krisztusban, akkor nem ezer Krisztus jelenik meg egymás mellett, hanem ahogyan a fa évgyűrűi egymásra épülnek, a kimondott szavak is egyre mélyebb tudást és hitet adank. Ha így viszonyulunk a számokhoz, akkor az élet dolgai nem megszámolhatóak, hanem elszámolhatóak lesznek. A sok és a kevés más viszonyba kerülnek egymással. Ezt a felismerést adja meg nekünk Isten!
Ámen