2009-12-16

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Ebben az Adventben az imádkozás témáját járjuk körbe. Sokan sokféle módon igyekeznek megszólítani Istent. Költők százai írtak küszködő verseket arról, hogy hallgat az Ég, hiába ostromolják. Talán az egyik legnehezebb érzés az, amikor az ember várja az áldást, de nem érkezik. Pedig értelmünkkel felfogjuk, hogy ha ez csettintésre menne, akkor az nem is áldás volna, ha mindig úgy felelne Isten, mint egy gép, akkor már nem Isten volna, mégis nehéz elfogadnunk azt az űrt, ami a mi szavaink és Isten szava között tátong.
Ma többen is megszólalnak az imádságról. Beszélnek a Crescendo zenei társaság tagjai karácsonyi koncertjük alkalmából, de először Fogarasi Gábor református lelkész beszél azokról a szokásokról, amelyeket az újpalotai gyülekezetbe vezettek be, amikor diákokért vagy például betegekért imádkoznak egyen-egyenként.

Fogarasi Gábor: Minden tanév elején megáldjuk az iskolába menő gyermekeket: először a kisiskolásokat, majd a középiskolásokat, végül az egyetemistákat. Mindenki kap egy Igét, és a presbiterekkel együtt, közösen megáldjuk őket.

Fekete Ágnes: Milyen érzés ez egy iskolásnak? Milyen visszajelzések jöttek?

Fogarasi Gábor: Éppen tegnap jártam valakinél, akinek két gyermeke van, és láttam, hogy a két Ige az előszobába, az üzenőfalra került a napi teendők mellé. Így tartják számon.

Novemberben tartjuk a betegek istentiszteletét, ahol több rövid tanítás is elhangzik, és gyógyulásról, betegségről szóló énekeket éneklünk. Isten teremtő hatalmáról szólunk, arról, hogy ismeri a testünket, aztán a bűnről, amely megrontotta az egészségünket, végül pedig a gyógyulásról. Az istentisztelet egy pontján ki lehet jönni az úrasztalához, és akkor egyenként imádkozunk a betegekért. Meg szoktuk kérdezni, hogy van-e valakinek személyesen kérése, amiért imádkozzunk. Meglepően sokan, 60-70 ember kijött imádságra. Azt vettem észre, hogy a mentálisan beteg ember számára még jelentősebb volt az ima, mint az egyéb betegségben szenvedők számára. Sokan sírtak, megilletődtek.

Fekete Ágnes: Depressziós és ehhez hasonló betegséggel küszködőkre gondol?

Fogarasi Gábor: Igen. Van egy harmadik áldó-istentiszteletünk is, amire októberben került sor. Akkor a kisgyermekeket nevelő családok felé fordultunk. Elhívtuk őket erre az alkalomra, és kihívtuk őket az úrasztalához, ahol egyenként megáldottuk őket egy Igével, amit meg is kaptak. Imádkoztunk értük is, majd pedig azokért, akik éppen gyermeket vártak vagy gyermeket szeretnének.

Fekete Ágnes: Az ember a gyógyító imádságokkal kapcsolatban óhatatlanul is a szektákra gondol. Az emberiség az egészség bálványa előtt hódol. Hol helyezhető el az egészség az életünkben?

Fogarasi Gábor: Sokat gondolkodtam ezen én is, és az istentiszteletbe három elemet építettünk be, ami a helyére teszi az egészséghez és Istenhez való viszonyunkat.
Először is, az alkalom végén én is megkértem az egyik gyülekezeti tagot, hogy áldjon meg, hogy lássák, nem arról van szó, hogy van itt egy gyógyító guru, akinek csodálatos karizmája van erre. Arról van szó, hogy Istentől kaptuk a felhatalmazást, hogy egymásért imádkozzunk, és egymást megáldjuk. Nekem is ugyanúgy szükségem van imádságra.
A másik, amit elmondunk az áldás előtt: Isten kezében vagyunk, Neki hatalma van, megteheti azt, amiért imádkozunk, és Ő tudja, hogy mit akar cselekedni az életünkben. Arra helyezzük a hangsúlyt, hogy nekünk felelősségünk van.
A harmadik segítségünk pedig az, hogy az egyéni életünket és gyógyulásunkat a társadalom gyógyulásában helyezzük el, onnan indulunk. A szektákra az a jellemző, hogy az egyénen van a hangsúly. Mi azt mondjuk, hogy ott kezdődik el a gyógyulás bennünk, amikor elkezdünk a másik emberért, a világért, Magyarországért imádkozni.

Nincs kiemelve az imádság és az áldás, mintha az istentisztelet kiemelkedő részeiről lenne szó, vagy egy másik istentiszteletről. A gyülekezet együtt mozdul. Nem éreztem félreértést.
Mivel a betegségekről, egészségről, halálról nagyon sok szó esik, és bajban vagyunk a tekintetben, hogy mit mondhatunk, ezért az emberek örülnek, hogy szó van ezekről, hogy beszélhetnek a kereszthordozásról, bátorítást kaphatnak. El kell gondolkodnunk azon, mit jelent a várakozás Isten cselekvésére!
Nagyon egyszerű istentiszteletekről van szó, semmi csinnadratta, bim-bum.

Fekete Ágnes: Egyszerűen jött a szükség, és nyilvánvaló lett, hogy csinálni kell.

Fogarasi Gábor: Igen, ez is a misszió része.

Fekete Ágnes: Miért vált fontossá az imádság?

Fogarasi Gábor: Talán személyiség-jegy is, hogy a csendre nagy szükségem van. Azt veszem észre, hogy ha nincs csend egy ideig, akkor semmi sem megy. Amikor Jézus elment, megteremtődött az imádságnak ez az állapota. Keveset beszélünk arról, hogy mi által teremtődik meg az imádság lelkülete, általában technikákról, formákról van szó. Be van osztva minden napunk, tudjuk, hogy mit kell elvégeznünk, minek kell a végére érnünk, teljesítményben mérjük magunkat. Arra jöttem rá, hogy az ember belső élete alakul, formálódik az imádság által. Jobban el tudok fogadni bizonyos dolgokat, teljesebbé válik bennem a megértés. Egyre inkább úgy gondolom, hogy az imádság nem csak arra való, hogy közöljünk valamit, hanem az a lényege, ami Isten és közöttem történik bennem. Az imádság olyan, mint amikor egy kisgyermek felmászik az édesapja ölébe, és apja tekintetét, amely máshova szegeződik, maga felé fordítja. Nem mintha Isten nem figyelne ránk, de mi így éljük meg: az imádságban tekintetünk találkozik Isten tekintetével.
A gyülekezetünkben minden hónapban készül egy imalap, amin négy rubrika van: hálaadás, a gyülekezet szolgálata, az emberek és események, illetve a külső kör: nemzet, egyház. Minden hónapban elkészítjük ezt a lapot, és adunk belőle azoknak, akik kérnek. Az adott hónapban a lapon szereplő témákért imádkozunk.
Imádkoztunk egy házaspárért, mert hosszú ideje nem lehetett gyermekük. Sokat imádkoztunk, és már egy kicsit le is mondtunk arról, hogy Isten megadja azt, amit kérünk, amikor eljöttek az istentiszteletre, és bejelentették, hogy az asszony az ötödik hónapban van. Jó érzés volt, mert bár nem a mi imádságaink hozták létre a másállapotot, de hisszük, hogy az események mögött ott volt az ima. Sok embernek bátorító, hogy imádsággal szolgálhat, főleg azoknak, akik már nem tudnak templomba járni, semmi mást a gyülekezetért tenni, adakozni.

Fekete Ágnes: Néhány éve működtetik Sárospatakon a Crescendo nyári zeneakadémiát. Itt a mély Krisztus-hitet és a komoly zenei átélést szeretnék együtt megvalósítani. Karácsonyi koncertet tartottak a nyári zeneakadémia javára. Zenéről, imádságról beszélgetett Vörös Virág a zenészekkel. Szkordilisz Emíliát, Bacsi JÁnost, Marczi Mariannt, Szűcs Zsuzsát és Szabóky Tündét hallják.

Szabóky Tünde: Az első dal arról szól, hogy jönnek a három királyok, hozzák az ajándékokat. A fuvolában csodálatosan megjelenik az ajándékok csillogása. A harmadik dalban a pásztorok jöveteléhez is fuvolát használtunk.

Vörös Virág: A zene valóban rá tudja hangolni az embert a befogadásra.

Szabóky Tünde: Ezzel feltétel nélkül egyetértek. A teológusoknak nem sikerül az egyházakat, felekezeteket egymáshoz közel vinni, mert ragaszkodnak a részletekhez. A zenében az ember közvetlenebb Isten-kapcsolatot tud kialakítani, és különösen igaz ez a szöveg nélküli zenére.

Vörös Virág: Tudom, hogy erről nagyon nehéz beszélni, de mi lehet ennek a titka?

Szabóky Tünde: A zene és a művészet egy másik dimenzió, amiből mások annyit éreznek, hogy jó, és van mögötte egy energia-tömeg. Ha eljátszunk egy Bach szonátát, én érzem az Isten ujját magam előtt. Tudom, hogy ez most egy kicsit furcsán hangzik, de meg tudok nyílni előtte.

Szűcs Zsuzsa: Az évnek ebben a szakaszában szembesülök azzal, hogy miközben a családok próbálnak egy kicsit befelé fordulni, és meghitten ünnepelni, bár nekik is rohanniuk kell az előkészületek miatt, nekem egyre több munkám van. Az Operában azt szoktuk mondani: egyre több a szolgálatom. Karácsonyig nagyon sok Diótörőt és Bohém életet kell eljátszanom.
Ez visszavezet engem a gyerekkoromba. Egy parókián nőttem fel, ahol a szüleimnek is egyre több szolgálata volt Karácsony felé.
Kicsit visszakerülök abba a korba, amikor a színház, a zene, a művészetek és Isten dicsőítése még sokkal jobban összefonódott. Most újra ott vagyok, hogy azok, akik a Karácsonyt ünneplik, eljönnek az Operaházba, és általuk bekapcsolódhatom egy sokkal nagyobb áramlásba. Egy közösség együtt ünnepel: részese vagyok, de nem úgy, mint egy egyszerű néző, hanem másként. A személyes életem felszívódik ebben a szerepkörben. Ez az áramlat az, amiből az ember erőt tud meríteni. Én hiszem, hogy az áramlás, amit az ember a színházban megtapasztal, ugyanaz az isteni erő és szeretet, ami a hangunkból is kijön, és ezért tudunk közösségben lenni. Van még ember, akit érdekel az Isten. A zene ilyen értelemben imádság.

Szabóky Tünde: Isten nagyságának és ember kicsiségének a felismerése történik az ember lelkében. A zene megsejteti azt, aki mögötte áll, a hatalmas Istent. Amikor állok egy dugóban, és zenét hallgatók, mondjuk egy karácsonyi oratóriumot, minden megváltozik körülöttem. Az embereknek körülöttem azon jár az eszük, hogy miből veszik meg a karácsonyi ajándékot, vagy idegesíti őket a dugó, nekem pedig sikerül kikapcsolni magam, és szinte tudomást sem venni másról, mint a zenéről. Semmi sem tud kihozni a nyugalmamból ilyenkor.

Szűcs Zsuzsa: Ami engem leginkább az Adventre ráhangol, a három gyermekemhez kötődik. Minden este meggyújtjuk az adventi gyertyát, adventi és karácsony énekeket énekelünk. Ők is érzik a melegséget, és mi is be tudunk kapcsolódni egy nagyobb áramlatba. A karácsonyi énekek hihetetlenül nagy intimitást, meghittséget tudnak teremteni, amit az év egyetlen más időszakában sem tapasztalhatunk meg.

Szabóky Tünde: Mi is éneklünk Adventben, és persze meggyújtjuk a gyertyákat. Múltkor külföldre kellett utaznom, reggel fél hétkor kelt a család, és akkor gyújtottuk meg a gyertyát. Még sötét volt, egészen más élménye volt, mivel általában inkább este jut időnk a gyertyagyújtásra. A külsőségekkel soha nem volt nagyobb problémánk, nem törődünk velük olyan sokat. Ha nem sikerül a bejgli, megesszük kiskanállal, és jót mosolygunk magunkon.
A mi családunk ilyen: nem kell semminek száz százalékosnak lennie. Tavaly csak december 24-én érkeztem haza, mert előző este a graz-i szimfonikusokkal énekeltem, és nem vállalkoztam a hazaútra még aznap este. De mivel volt Internet, a gyerekekkel azon keresztül megbeszéltük, hogy mit kell csinálni. Minden elő volt készítve, bár az igaz, hogy a hókifli kétszer olyan vastag volt, mint kellene, de nagyon finom volt. Nem csinálunk belőle problémát. Hazaérkeztem dél körül, megebédeltünk, feldíszítettük a karácsonyfát teljes nyugalomban. Ünnep volt, amit semmi nem tudott elrontani: annak örültünk, hogy a Megváltó eljött a földre. Mindenkinek tudom javasolni, hogy ne a bejgli tésztája legyen a meghatározó, hanem a lelki élmény.

Marczi Mariann: Szerintem, bizonyos zenék imádságok. Úgy érzem, hogy vannak olyan virtuóz darabok, amelyeknél az előadó feladata, hogy megmutassa, milyen hangszeres tudással bír, mennyire virtuózan játszik. Ezek egy kicsit távolabb állnak attól, amit zenei imának lehet nevezni, de persze ettől még nagyon értékesek, csak nem az imádságot szolgálják. Vannak olyan zeneművek, amelyek a zeneszerző magasabb szférákkal való kapcsolatát fejezik ki. Az előadónak is maradéktalanul át kell élnie ezeket ahhoz, hogy közvetíteni tudjon a közönség számára.

Szkordilisz Emília: Sokszor érzi az ember, hogy Isten vele van.

Vörös Virág: Zenélés közben?

Szkordilisz Emília: Igen, zenélés közben és máskor is. Amikor országos versenyen vettem részt, nagyon izgultam. Beléptem a terembe, ahova besütött a Nap, és azt éreztem, hogy Isten velem van, megsegít. Jól szerepeltem azon a versenyen.

Bacsi JÁnos: Néha szoktam sötétben zongorázni, és élvezem, hogy vagyok, semmi mást nem érzékelek csak a hangokat magam körül. Nálunk, Kárpátalján régebben hosszabb időre is elment az áram, és ilyenkor a mamám mindig nagyon örült, ha játszottam neki. Annyira ellágyult ilyenkor, hogy a kenyérre lehetett volna kenni, szinte sajnáltam, amikor visszakapcsolták az áramot.

Marczi Mariann: Nem programszerű párhuzamokat kell keresni Karácsonyhoz vagy Krisztushoz, nem ennyire konkrét a kapcsolódás. Szívből jön a zene, és szíveket és lelkeket kell átmelegítenie, hogy nyitottan és lelkesen álljanak majd Isten elé Karácsony napján.

Vörös Virág: Ti mindannyian kapcsolódtok a Crescendohoz, ugye?

Marczi Mariann: Igen. A tanári imádságokon minden nap részt tudtam venni, ami nagy élményt jelentett a számomra. Közösen imádkoztunk a nyári akadémia eseményeiért, bizonyos növendékekért, problémák megoldódásáért. És hogy ezek az imák mennyire hatottak, az csodálatos. Amíg a nyári akadémia tart, mindenki sokat dolgozik, és az intenzív zenében való lét meghatványozza a zene erejét. A Sárospataki Református Kollégiumban zajlik a nyári akadémia, és a helyszín meghatározza az egész hangulatot, hiszen a falak között évközben rengeteg ima hangzik el.

Szkordilisz Emília: A reggeli áhítatok alkalmával énekelünk, és több hangszer is kísér bennünket. Néha improvizálnak is. Én a Crescendo bibliakörbe is járok, ami tulajdonképpen a zeneakadémisták bibliaköre. Jó közösség, és számomra kikapcsolódást jelent velük lenni.

Bacsi JÁnos: Egyszer én is elmentem, és ott is ragadtam, mert megragadott a légköre. Olyan is volt, hogy mindenki elővette a hangszerét, és azzal kísérte az éneklést. Szívből jött a zene, nem vagyunk kottához kötve, a legtöbben improvizáltak. Mindenki úgy játszott, mintha Istennek játszanak. Istent dicsőítettük.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A Kollégiumi Kántus karácsonyi hangversenyt ad a debreceni menekülttáborban december 19-én, szombaton 15 órától. Igét hirdet Hodossy-Takács Előd a Debreceni Hittudományi Egyetem rektor-helyettese. A hangverseny után a Református Szeretetszolgálat munkatársai ajándékot osztanak a gyermekeknek a cipősdoboz akció keretében.

Jótékonysági filléres akciót indít a Miskolc-belvárosi református gyülekezet. Miskolcon, a Kossuth utcai székház nagytermében hétfőtől péntekig használt, de jó minőségű ruhaneműket, játékokat és egyéb ajándéktárgyakat lehet megvásárolni, 100 és 500 forint közötti áron. A bevétellel a Kossuth utcai templom orgonájának felújítási költségeihez járulnak hozzá.

A baptista ébredési világmozgalom eredetéről és történetéről tart előadást Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke december 18-án, este fél héttől Budakeszin, a Fő út 159. szám alatt.

Fabiny Tamás evangélikus püspök mutatja be az Asztali beszélgetések című könyv 3. kötetét december 17-én, 19 órakor Budapesten, az V. kerületben, a Váci utca 33. szám alatt.

A Tabulatúra régizene együttes hagyományos adventi koncertje december 21-én, 19 órakor kezdődik Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban. A koncert után szeretvendégségre és adventi szeretetvásárra kerül sor.

Advent-karácsonyi zsoltáros istentisztelet lesz Budapesten, a Kálvin téri templomban december 17-én, csütörtök este 6 órakor a Kálvin Kórus szolgálatával.

Adventi zenés istentisztelet lesz december 20-én a Debrecen-Füredi úti református templomban Kis Gergely Márton népzenész lelkipásztor szolgálatával.

A csillaghegyi Da Pacem Domine kórus énekel december 20-án, a 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében a csillaghegyi református templomban.

A Szeredás zenekar ad koncertet december 17-én, csütörtökön 18 órától a kisvarsányi református templomban.

Karácsonyi hangverseny lesz a békési református templomban december 16-án, 18 órától, melyen részt vesznek Békés város iskoláinak kórusai és a városban működő felnőtt énekkarok is.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Példabeszédek könyve 4. részének 18. verséből!

Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább
halad, annál világosabb lesz, a teljes délig. (Péld 4:18)

Egyik nap egy bibliaórán voltam. Éppen arról volt szó, hogy Isten ideje más, mint a miénk. Arra buzdítottak minket, hogy merjük elfogadni, amikor Isten nem tesz meg mindent azonnal úgy, ahogy mi szeretnénk. Én pedig már tűkön ültem, mert kislányunk akkor érkezett meg egy buszos kirándulásról, 8-ra kellett érte menni. Először elkezdtem az órát lesni, gondolkodtam, hogy merjek-e fölállni, és bocsánatkérően kiosonni, vagy várjak még. Aztán valami csak kihúzta alólam a széket, indultam, nehogy lekéssem az érkezést. Mondanom sem kell, hogy a bibliaóráról eljöttem, de a busz késett. Ott fagyoskodtam, amíg bevártam Isten óráját, aki szinte megleckéztetett, miért nem vagyok képes elhinni, hogy Ő pontosabban rendezi a dolgokat, mint ahogyan én azt képzelem. Csak rá kell hagyatkozni. Semmi más dolgunk
nem lenne az életben, mint hagyni magunkat, elengedni mindenünket, és Istenre bízni a sorsunkat, de pont erre a nagyon egyszerű tettre vagyunk képtelenek.

Állandóan zakatol az agyunk, terveket szövögetünk, sokszor bolond szempontok szerint megyünk előre, vélt célok, ügyek hajtanak, és közben Isten talán egy másik tervet sző. Olyan sok ismerősöm van, aki egy meggondolatlan lépést tett, egy munkahelyet elvállalt, vagy egy költözködésbe vágott, amelyek mind kecsegtetőek voltak, de nem jók.
Aztán szépen minden leépült körülöttük. Nyilván én is hozok rossz döntéseket, de Isten nem arra bíztat, hogy félelmünkben üljünk a babérjainkon, semmit ne változtassunk, nehogy baj legyen. Sőt, néha megpróbál, és a tervében benne van az is, hogy elvesz valamit. De az biztos, hogy ha pusztán a jó szándék vagy valamiféle földi jó vezet bennünket, akkor a délibábok könnyen szertefoszlanak.
Az életünk vezetéséhez nem elégséges szempont az, hogy a jót akarjuk. Az a jó benne van egy környezetben, egy időben, egy adott embernek szánjuk, és így tovább. Az kell, hogy Isten rendezze el az emberi jó szándékot is. A jó magot elvetjük, de Ő adja a napfényt.

"Az igaz ösvénye olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz."

Hajnalodik. Mostanában ilyenkor teljesen sötét van. Az ember keresi azt a kicsi fényt, amiben valamit láthat. Fázva és tapogatózva megyünk ki a házból. Így keressük Isten útját is. Kimerészkedünk biztosnak vélt vackainkból, de még fázunk és félünk attól, hogy talán nem bízhatunk Benne.

Adventnek mindig is a hajnal volt a jelképe. Eljön a fény, már dereng valami, de még csak sejtjük Isten valóságát. A hajnal Isten ideje, mert ez a napnak az az időszaka, amikor már biztosan tudjuk és tapasztaljuk, hogy a Teremtő újra felhozza napját miránk, de még csak sejtjük.

A hajnal embere teljesen belegyökerezik az adott pillanatba, de látja a jövőt is.
Manapság tele vagyunk jóslatokkal. Az emberek szüntelen arról beszélnek, ami történni fog. Még az időjárásról sem úgy beszélünk, mint ahogy régen csúfolták az emberek beszélgetését: "szép időnk van!", hanem mostanában azt mondjuk el, amit megjósoltak, hogy majd szombaton ilyen hideg lesz. Nem azzal törődünk, ami van.
Ugyanígy jóslatok vannak a bolygókról, csillagokról, betegségekről, mindenféléről, ami jön.

A hajnal embere a jelenben él, és halad. Azt tapasztalhatjuk, hogy minél jobban elfogadja valaki azt a pillanatot, ami van, és minél jobban ki tudja használni, annál jobban látja a jövőt is, és annál kevésbé éri váratlanul.

Hogyan is viszonyuljunk az időhöz? A Biblia azt tanácsolja, hogy ne a múltba révedezzünk, ne legyen régi szokások és elvárások bilincse závár a lelkünkön! Hányan várják úgy a Karácsonyt, hogy valami régi emléket szeretnének feleleveníteni, ami soha nem jöhet el?! Pedig az idei Karácsony ma szeretne valamit megértetni a szívünkkel.

Isten ideje teljesen a mába, a mostani pillanatba állít, de úgy, hogy abban a jövő is benne van. Azonban a jövő nem a mi kezünkben van. Ezért nem elég a jó szándék. Meg kell azt is kérdeznünk, ez az a jó, amit Isten itt és most akar? Ez az a jó, ami a jövőből jön? Jézust hányszor akarták megmenteni, hányszor akarták siettetni? Ő mégis egy óra pontosságával ment, és tette a dolgát, nem többet és nem kevesebbet annál. Nem gyógyított meg minden beteget, nem volt mindenütt jelen. De amikor az idő beteljesedett, akkor felment Jeruzsálembe, és engedte, hogy történjen vele bármi.

Az adventi idő különösen is azt tanácsolja nekünk, hogy kérdezgessük meg magunktól: nem sietek? Nem vagyok lusta? Ki tudom várni Isten idejét? Érdemes ezeket a kérdéseket feltenni, amikor ebben a mai kapkodásban örökké azt hisszük, valamiről lekésünk, ugyanakkor elfelejtünk dolgokat. Isten nem siet, és nem késik, és mi is beleállhatunk az Ő idejébe. Ámen