2010-08-11

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Nemrég egy családos táborban voltunk. Számos nagyon jó beszélgetésben vehettünk részt. Az ember lelke kicsit felüdül, amikor kiderül, másokat is hasonló gondok, érzések töltenek el, mint bennünket. Egy ilyen beszélgetésbe szeretném most bevonni a kedves hallgatókat. A Kóra házaspár, Tamara és Károly mesélnek életükről.

Tamara: Amikor gimnáziumba jártam, akkor történt velem, hogy úgy éreztem, Isten azt mondja nekem, hogy én mindig veled leszek, és nem hagylak el soha. Ez engem nagyon meghatott akkor. Nagyon sokat sírtam. S minden máshogy lett utána.
Fekete Ágnes: Hogy történt? Feküdtél az ágyon…
Tamara: Azt hiszem úgy volt, hogy este feküdtem az ágyon, imádkoztam és akkor történt. Később gondolkoztam rajta, hogy ez mennyire megegyezik azzal, ami a Bibliában van. Hiszen benne van a Máté evangéliumában, hogy „Ímé én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”
Fekete Ágnes: Ez élt benned?
Tamara: Igen, ez élt bennem egy darabig. Aztán nekem is volt egy olyan időszakom, amikor Istentől egy kicsit elfordultam. Úgy gondoltam, hogy a mai, modern életben ez így jó. Megismertem egy fiút és vele akartam együttélni. Ezért azt mondtam Istennek, hogy mivel nem tudom megtartani a parancsait, ezért az úgy tisztességes, ha elválnak útjaink. S az volt a megdöbbentő, hogy akkor megint úgy éreztem, hogy Isten szólt hozzám és azt mondta, hogy én, akkor sem hagylak el, hiszen megígértem, hogy mindenkor veled maradok. Nagy dolog volt a számomra, hogy én bármit teszek is, Ő velem marad, mert megígérte. Ő hűséges és mindig az is marad. Károly volt az a fiú. Ő nem volt hívő. Volt egy évfolyamtársam, aki járt egy közösségbe és elhívott engem is. Akkor a férjem még vőlegényem sem volt, csak a barátom, de eljött velem, mert kíváncsi volt, és féltett, nehogy valami szörnyű helyre járjak. Gondolta, ha nem jó, akkor lebeszélhet róla, de egyre inkább megtetszett neki is ez a hely. Próbálta ő is olvasni a Bibliát.
Fekete Ágnes: Mennyire kellett ezt neked erőltetni? Vagy magától jött?
Tamara: Nem erőltettem. Soha nem voltam híve annak, hogy erőltessek valamit. Szerintem örült is neki, hogy nem próbáltam erőszakoskodni. Az csak rosszabb lett volna. Az volt az érdekes, hogy végül tényleg megtért, és nem csak az én kedvemért játszotta el, hanem valójában megtért.
Károly: Hogy miért voltam ateista? Nem sok mindent kaptam, ami korábban Isten felé segített volna. Szüleim részéről a vallásos neveltetésem a keresztelésnél kimerült. Nagymamám próbált valamennyit tanítani nekem, de ez hamar lepergett rólam. Az egyetemen volt egy érdekes művészettörténeti előadás sorozat, főleg ószövetségi történetekkel kapcsolatos művészettörténeti kérdésekkel foglalkozott. Az egyik szobatársam akkor egy Bibliát is adott nekem, amit két év múlva visszakért. Túl sokat nem olvastam belőle, mert elolvastam a történetet, de ez Lélek nélkül nem sokat jelentett.

Fekete Ágnes: Mit jelentett neked az, hogy ateista vagy?
Károly: Ellenállást nem jelentett. Elfogadtam, ha valaki vallásos. Sőt még sajnáltam is a vallásos embereket, hogy normális embernek látszanak, és mégis templomba mennek. És nem értettem, hogy mi az, ami jó időben a templomba vonzza őket, amikor annyi minden mást lehetne csinálni. Nem értettem őket. Karácsonykor Tamara ott volt nálam, hozott gyertyát, meggyújtottuk, elolvastuk a Bibliából a történetet. Ez nem keltett bennem ellenállást. Elviseltem. Pozitív hatása nem volt, inkább közömbös, semleges voltam ezirányban.
Fekete Ágnes: És a barlangászás?
Károly: A barlangászás és a hitélet számomra összeegyeztethetetlen volt. Ez kapcsolatban volt egy sziklamászó balesetemmel. Tizenkét méter magasról estem le. Utána többen mondták, hogy Isten gondoskodott rólam, de én annyival zártam le az egészet, hogy jó erős a csontozatom. Aztán Tamarával találkoztam és mondta egyszer, hogy a barátnője elhívta egy közösségbe. Az első gondolatom az volt, hogy ez egy szekta. És azt mondtam, hogy nem. Végül abban maradtunk, hogy elmegyek, megnézem, és aztán eldöntöm, hogy engedem-e oda többet. Tizenegynéhányan gyűltünk össze. Filmvetítés volt és utána egy rövid áhítat. Láttam azt az embert, amint Jézusról beszélt és olyan szeretet volt benne, amit nem tudtam hová tenni. Azt láttam, hogy ebben az emberben van valami, ami bennem nincs meg. Adott egy könyvet a Kereszt az aszfaltdzsungelben-t. Ezután döntenem kellett, hogy aki írta ezt a könyvet, az hazudik vagy pedig van Isten. Ezután – lehet, hogy ez megbotránkoztató dolog – esélyt akartam adni Istennek az életemben, ezért próbára tettem. Kértem tőle valamit, amiről csak én tudtam. Megpróbáltam a magam gyenge hitével imádkozni, hogy adja meg nekem. Ennek az esélye egyenlő volt nullával. Egy esélytelen dolgot kértem és senki nem tudott róla, nehogy valaki tegyen valamit.
Fekete Ágnes: Ez egy istenpróba volt?
Károly: Igen. Ez egy istenpróba volt?
Károly: Imádkozgattam, olvasgattam a Bibliát. Ez körülbelül egy évig tartott. Reggelente a metrón is próbáltam imádkozni. Egyik reggel, ahogy a metrón ültem a szokásos kép volt körülöttem, mindenki olvasott vagy csak nézett maga elé. Én imádkozni próbáltam, amikor egy tiszta, érthető hang megszólalt mellettem, hogy bűnös vagy. Ez mellbevágott. Én magamat nem tartottam bűnösnek másokhoz képest. Mert láttam a környezetemben élő embereket és azt mondtam, hogy ezek után nem mondhatják rám, hogy én bűnös vagyok. Körbenéztem és nem láttam sehol senkit, aki ezt mondhatta volna. Zavartan lehajtottam a fejemet és próbáltam újra imádkozni. S ekkor ismét hallottam a hangot teljesen tisztán. Kivert a veríték, mert rájöttem, hogy tovább nem szórakozhatok Istennel. Itt már nem volt kérdés, hogy döntenem kell. Ez maga a döntés volt. Volt egy istentisztelet és számomra megdöbbentő volt, mert rólam szólt. Ezután én magam mentem oda és így indult el a hitéletem.

Fekete Ágnes: És aztán mi történt?
Károly: A fellegekben repkedtem, imádkoztunk, erősítést kaptunk. Nyolc év után személyi problémák után hagytuk el a közösséget, s akkor Tamara elkezdett egy közeli református közösségbe járni. Ahonnan nem volt olyan egyszerű kimenni, mert a lelkész úr ott állt az ajtónál és kifelé menet mindenkivel kezet fogott. Ott rögtön meg is kérdezte Tamarát, hogy kicsoda ő?
Tamara: Ő azt mondta, hogy mindenki előtt nyitva áll az ajtó. Megkérdezte, hogy református vagyok-e? És én mondtam, hogy nem. Nagyon jól esett, hogy azt mondta, hogy mindenki előtt nyitva áll az ajtó. Így kezdtünk járni abba a közösségbe és így maradtunk ott. A Rózsatéri gyülekezet nagyon befogadó és odajártunk utána és azóta is.
Fekete Ágnes: A gyerekek születései?
Tamara: Nálunk elváltak a szüleim, a nagyszüleim is. Ilyen zűrös volt a család. Emiatt eleve féltem a férjhezmeneteltől, de attól, hogy gyerekem legyen, méginkább. Nem szerettem volna, hogy elváljak, és úgy kelljen egyedül nevelni a gyerekeimet. Aztán valahogy Isten megváltoztatott ebben, hogy egyszercsak úgy éreztem, hogy jó lenne egy gyerek és akkor jött Kamilla. Mindig úgy tudtam fogadni, hogy jó, hogy most van. Nem volt görcs bennem, hogy mindenképpen legyen gyerekem. Én egy „nemkívánt” gyerek voltam, csak úgy lettem. Bennem mindig az volt, hogy ha lesz, akkor annak örülni fogunk. Nagyon csodálatos, hogy négy gyermekünk van. Sajnos egy meghalt. Vele úgy vagyok, hogy lehet, hogy egy angyal a mennyben. Nekünk az egy próbatétel volt, de azáltal is közelebb kerültünk Istenhez. Ez nem úgy volt, hogy most túl vagyok rajta, és akkor jó, hanem éreztük, hogy Isten mellettünk van.
Károly: Amikor Tami felhívott a munkahelyemen, hogy mi van a babával, akkor ott összeomlottam. Akkor a főnököm behívott a szobájába, beszélgettünk és azt mondta, hogy most azonnal menjek haza. Nagyon kemény időszak volt. Meg kellett szülni ezt a babát és én ott tudtam lenni Tami mellett, tudtam őt erősíteni. Bár magam is erősítésre szorultam volna. Nagyon megtanultam abban az időszakban azt, hogy tanuljam meg elengedni azt, amiről azt gondolom, hogy az enyém.
Fekete Ágnes: Ez ott duruzsol benned mindig. Nem?
Károly: Igen. A mai napig bennem van ez a gondolat. Nagyon sok mindenről gondolom, hogy az enyém. És azt is nehéz elengedni, ami tényleg az enyém. És könnyebbnek látszik elengedni azt, amiről csak gondolom. Ez itt, most nagyon nehéz volt. Megviselt mindkettőnket és a gyermekeinket is. Láttam Sára óvodai rajzát, amit akkoriban rajzolt. Nagyon különleges rajz volt.
Tamara: Én addig olyan természetesnek vettem, hogy mindig egészségesek a gyerekek, mert háromnál semmi gond nem volt. Ez egy pofon volt.
Fekete Ágnes: Mennyi idő volt, amíg feldolgoztátok ezt?
Tamara: Körülbelül egy fél év kellett, amíg minden lezajlott. Nem sokkal később vállalkozhattunk is arra, hogy legyen a negyedik gyerkőc. Egy új gyerek, új reménység az embernek. Jó volt, hogy volt három egészséges gyerekünk. A kórházban kiraktam a három gyerek fényképét és azokat nézegettem. Akkor felbecsültem már jobban az értékét annak, hogy vannak, mert addig természetesnek vettem, amit nem kellett volna.
Zene
Fekete Ágnes: Ezen a héten van Sárospatakon a Crescendo művészakadémia, a rendezvényről

Füzesséryné Dudás Eszter, az egyik művészeti igazgató és Rab Gyula, egy diák beszélgetnek Vörös Virággal.
Füzesséryné Dudás Eszter: A Crescendo egy nemzetközi szervezet, ami keresztény művészeket próbál összefogni. A nyári akadémia művészeti igazgatója Beat Rink, aki a feleségével Airival van itt Sárospatakon. Éppen huszonöt évvel ezelőtt alapították a Crescendo-t. Beat református lelkipásztor és író, akinek elhívatása volt a művészek felé. A művészvilágról az az elképzelés, hogy egy bohém világ, ami szertelen és nehéz életet jelent. Ez valóban így van, de arra kell törekednünk, hogy teljes életet tudjunk élni. Nehéz a művészeti lét, az alkotás és annak folyamata, de akinek csak ez jelent mindent, ott sok minden könnyen fölborul. Ezért szeretnénk segíteni a felnövekvő művészgenerációt, hogy erre az útra rátaláljon és teljes életet élhessen, amellett, hogy egy komoly művészi karriert fut be. Nem csak zenei szekciókat rendezünk, van képzőművészet, színészet és tánc is.

A második alkalommal ad otthont a Sárospataki Református Kollégium a Crescendo Nyári Akadémiának. Így ebben az évben ide már haza jöttünk. Rekordokat dönget a részvétel, háromszázan vagyunk itt ebben a kéthétben. Huszonhat országból, a Távol-Kelettől Kanadáig. Idén először jött ausztrál vendég. A skandináv országokból és Nagy-Britanniából visszatérő emberek jönnek. Az egyéni órák mellett kamaracsoportok, zenekar és kórus is működik. Nagyon különleges, amikor különböző nemzetek fiataljai együtt alkotnak és együtt lépnek föl. Számomra mégis az a legmeghatóbb, amikor magyar, román, szerb, szlovák, cseh, lengyel fiatalok közös produkcióban lépnek föl. Amikor együtt készülnek föl egy-egy előadásra és a sikerben is együtt osztoznak, az egy komoly üzenet a mai társadalom számára. Olyan gyümölcsöket eredményez, mint a békesség, béketűrés, szívesség, jóság. Gondolom, sokaknak ismerősek ezek a szavak. Ezt így együtt megélni, nagyon fontos. Az elmúlt hét év már eredményezett annyi tapasztalatot, hogy ez a kéthetes rendezvény végével nem szűnik meg. Mindenki hazaviszi ezt a megtapasztalást.

Vörös Virág: Maguk az oktatók is gyakorló művészek.
Füzesséryné Dudás Eszter: Igen. Itt van velünk Timothy Bentch, Meláth Andrea, Szabóki Tünde, Trubin Beáta. A vonós tanszakon tanít David Danel cseh hegedűművész. Japán legjobb fagottosa is a tanárunk, Koji Okazaki. Kiemelem még Delta David Giert, aki a New-York-i Filharmonikusok egyik karmestere és a South-Dakota-i Szimfonikus zenekar főigazgatója. És még sok más neves művész tanít a nyári akadémián. Az alapítvány vezetősége, Timothy Bentch elnök, jómagam, mint igazgató, a kuratóriumi tagok is mindannyian keresztények vagyunk. A tanári kar tagjai is keresztények. Többen családostul érkeznek. Két héten keresztül nagyon intenzív, fárasztó programok vannak és akkor is meg kell őrizni a szeretetet, békességet. Ez bizony komoly kihívás. Egész évben kapunk e-mail-eket, illetve a Crescendo nemzetközi szervezetén keresztül van lehetőség arra, hogy évközben is találkozhassunk. Innen úgy mennek el, hogy már várják, mikor jöhetnek vissza. Sok keresztény hátterű fiatal jön. Akik pedig a magas szakmai színvonal miatt érkeznek Magyarországra illetve Sárospatakra, azok felé is megpróbáljuk közvetíteni ezeket az értékeket. Az biztos, hogy kíváncsisággal, nyitottsággal érkeznek és kapnak útravalót. A Nyári Akadémián, reggelenként, esténként, előadások, áhítatok, kiscsoportos beszélgetések vannak. Most éppen a művészi élet tízparancsolatáról van szó. Ezt a leckesorozatot Beat Rink írja, ami egy támpont, amitől el lehet térni, mert közben ezer és ezer kérdés merül fel. Mindenki elmondja a gondolatait. Ennek az a célja, hogy művészeknek egy olyan pluszt tudjunk nyújtani, ami frissítőleg hat, ami megújít, ami közelebb visz egymáshoz és Istenhez.
Rab Gyula: Rab Gyula vagyok. Szegedről jöttem. Négy évet tanultam Szegeden, mint énekművész és tanár szakos hallgató. A Zeneakadémián folytatom a tanulmányaimat itt Magyarországon. Ebben az évben először veszek részt a Crescendo táborban. Több ismerősöm, barátom volt már itt az elmúlt évek folyamán és nagyon tetszett nekik. Gyakorlatilag az ő véleményükre adva eljöttem én is. Mindig is nagyon szerettem volna Timothy Bentch-csel együtt dolgozni.

Vörös Virág: Akit most éppen hallottunk.
Rab Gyula: Igen. Ma már meg is volt az első óránk és teljesen lenyűgözött, amit mondott, a nyugodtsága és ez az egész környezet. Mindennel meg vagyok elégedve, pedig még csak egy napja vagyok itt.
Vörös Virág: Ezek szerint te is operaénekes leszel?
Rab Gyula: Igen. Sárospatakot ugyanaz a nyugodtság hatja át, mint ezt az egész tábort. Nem tudom a kettőnek milyen hatása van egymásra? De biztos, hogy oda-vissza táplálja magát a hangulatot.
Vörös Virág: Biztosan tudod, hogy Sárospataknak komoly református gyökerei vannak.
Rab Gyula: Igen, tudom.
Vörös Virág: Te egyébként jársz gyülekezetbe?
Rab Gyula: Hiszek Istenben, szoktam imádkozni. Gyermekkoromban keresztyén neveltetést kaptam, jártam hittanra. A nagymamám református. Ő jár gyülekezetbe, de a szüleim már nem. Kíváncsi voltam, hogy milyen egy keresztény zenei tábor?
Vörös Virág: Miért akarsz operaénekes lenni?
Rab Gyula: Gyermekkorom óta foglalkozom zenével. Jártam versenyekre és azt mondták, hogy érdemes lenne foglalkozni a hangommal. Kodály azt mondta, hogy ha az embernek van tehetsége akkor azt köteles a legmagasabb szintig fejleszteni úgy, hogy a művészetnek, saját nemzetének és a többi embernek is hasznára legyen. Úgy gondoltam, hogy az éneklés csúcsa az opera éneklése vagy az, hogy klasszikus hangképzést tanul. Nagyon jó tanárokkal találkoztam egész életemben. Így nagyon nagy öröm a számomra, hogy Timothy Bentch fog tanítani.
Vörös Virág: Ő nagy név ezen a pályán.
Rab Gyula: Több, mint negyven főszerepet énekelt eddigi életében. Nagyon tehetséges és intelligens zenésznek tartom őt. Tegnap találkoztunk először, de összhangot érzek köztünk. Úgy köszöntött, hogy „Szervusz, Gyula!” Nagyon várom ezt a kéthetes munkát. Nagyon jó érzés, ha ez ember ilyen nyugodt körülmények között dolgozhat és ilyen szeretet hatja át az egészet.

Hírek

Jótékonysági koncert lesz a diakóniai szolgálatok támogatására a Szilágyi Dezső téri református templomban augusztus 12-én, csütörtökön 18 órakor.

A Sukorói Zenei Nyár keretén belül a Musculus Vocalis Kamarakórus és Kiss Dániel orgonista hangversenye lesz augusztus 14-én, szombaton 19 órakor a sukorói református templomban.

A Zempléni Fesztivál és Crescendo Nyári Művészeti Akadémia augusztus 13-án, pénteken délután 5 órakor orgona és kamarazenei koncertet ad a sárospataki református templomban. 15-én, vasárnap délelőtt a Nagyváradi Filharmónia Énekkarának lesz hangversenye ugyanott, délután 4 órakor pedig Gálahangversenyt tartanak a Művészeti Akadémia résztvevői.

Idén először rendezik meg a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált augusztus 13. és 20. között több helyszínen. Esténként 7 órakor kezdődnek a református templomban a komolyzenei hangversenyek.

Hajdan volt szokást elevenít fel a gárdonyi gyülekezet, amikor megrendezi a Gárdonyi Református Jótékonysági Bált augusztus 14-én, szombaton este.

A magyar egyetemi gyülekezetek az idén is találkoznak egymással és a leendő egyetemistákkal augusztus 16. és 21. között a Szeged melletti Domaszék Zöldfáson.

Ismét megrendezik a Nemzetközi Evangéliumi Találkozót, a Balaton-NET-et Balatonszemesen augusztus 18. és 22. között. Az érdeklődők előadásokon, beszélgetéseken, ifjúsági és gyermekprogramokon vehetnek részt.

A kunhegyesi gyülekezet Csermely kórusa augusztus 17-én 21. órakor hangversenyt ad a pécsi Dómmúzeumban.

Európa Éneklő Kulturális Fővárosában, Pécsett augusztus 15. és 22. között kórustalálkozót tartanak, és augusztus 20-án este 8 órakor egy nagyszabású zenei rendezvényen közel 1000 tagú kórus fog énekelni.

A hatodik ökumenikus hétvégét rendezik meg Poroszlón augusztus 13-tól 15-ig. Esténként 17 órától várják az érdeklődőket, hogy az istentisztelet után beszélgessenek Isten közelségéről.

Hallgassuk meg Isten szavát az Apostolok cselekedetei 8. fejezetéből:

"Érted is, amit olvasol?" (ApCsel 8:30.)
Nem szoktunk belegondolni abba, hogy hogyan is értjük meg a dolgokat. Olyan természetes az, hogy mondják, elmagyarázzák, aztán megértem – gondoljuk. Valójában nagyon sok minden van, amit később értünk meg, amikor egy élethelyzetben alkalmazni is tudjuk a korábban hallottakat. Isten dolgai általában így jutnak el hozzánk. A tékozló fiú a disznóvályúnál úgy értette meg az atyai ház lényegét, hogy emlékezett, a saját bőrén élte át, milyen a hiány. A gyerekek azok, akik mindent szinte a bőrükön értenek meg. De mindannyiunkra igaz, hogy amikor valamit saját alkotásként látunk, sokkal mélyebben megértjük, mintha csak beszélünk róla. A gyerekek ösztönösen így haladnak előre az ismeretek szerzésében: Hallom, látom, megnézem, utánozom, és akkor már többet tudok róla.
Nemrég egy nagyon kedves mondást hallottam: Ha az élettől citromot kaptál, csinálj belőle limonádét. Ebben a mondatban is ugyanaz a gondolat van. Lehet, hogy csak annyit értesz meg dolgaidról, hogy minden nagyon nehéz. Savanyú az élet. Citromot kaptam. De ezt a citromot ízlelgetni is lehet, vízzel összekeverni, megkóstolni, és mindjárt másként látjuk a dolgokat. Ugyanaz az ismeret a hozzáadott erőnk által más értelmet ad a dolgoknak. Így pólyál be egy gyerek egy tobozt, és dajkálja, vagy csákót tesz a fejére, és királlyá változik. Megismeri a királyságot és az anyaságot, és önmagát is ezzel. Mi nem merünk már a jól megtanult valóságtól elrugaszkodni. Számunkra nem alakíthatók át a dolgok. Pedig csak ilyen átalakító képességgel érthetjük meg Istent.
Érted, amit olvasol? – kérdezte Fülöp a szerecsen embertől. Egyszer ültünk a templomban, egy kicsit tényleg unalmas volt a prédikáció, és a kislányom odahajolt, megkérdezte: Anya, Te érted? Akkor összerezzentem, mert el sem gondolkodtam azon, hogy értem-e, csak hallgattam, és vártam, hogy a szavak úgy maguktól bennem működésbe lépnek. Aztán egyre bágyadtabban figyel az ember, és néha ebbe a nagy figyelésbe még el is alszik. Mert a lelkünk mélyén nem is akarunk semmit megérteni. Érted? Azaz, át tudod alakítani életed dolgait úgy, hogy annak, amit hallasz, valami lényeges szerepe legyen benned? El tudod képzelni, hogy te magad is benne vagy a Bibliában? Lehet, hogy az istentisztelet szavai képpé válnak, és egyszer csak egy titkos kéz kezdi ráfesteni őket a falra?
Isten szavát megérteni csak úgy lehet, ha lelkünkben valamihez kötni tudjuk. Először kutakodjunk emlékeinkben, és találjuk meg azt a nyomot, amin elindulhatunk az Isten felé. Biztos van egy emlék, egy könyv, egy mosoly, valami, ami után mehetünk. Azután a mai énünkben kell megkeresnünk azt az érzést, ami képes átalakítani az üzenetet.
Hihetetlen öröm, kegyelmi állapot, amikor az ember látja megnyílni a teret, amikor egyszerre megérti: Igen, ott járt az Isten, igen, Ő fogta a kezemet, Ő teremtette ezt a gyönyörű világot. Egyszerre mintha egy másik tér kapui nyílnának meg. Ilyenkor azt válaszolhatjuk a kérdésre: Érted? – hogy valami történt velem? Kiemeltek a sorsomból. Több történt, mint az, hogy megértettem.
Adja meg a Mindenható, hogy képesek legyünk az emlékeinkből nyomot találni, és képesek legyünk a mában megtalálni a kaput, ami ezen a világon túlvezet. Akkor képesek leszünk limonádét készíteni az életünk citromából. Ámen.