2011-06-22

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Egyszer egy Passió plakátját nézegette valaki a templom előtt az utcán, és megkérdezte, mi a különbség a passzió és a passió között. Aki nem ismeri az egyházi szavakat, annak feltűnik ez a hasonlóság. Ugyanaz, mint a szenvedés és a szenvedély között – mondtam. Olyan érzelem, amely türelmet igényel. Érdekes, hogy csupán egy betű az eltérés, és nyilván hasonló gyökből ered ez a két szó, mégis éppen az ellenkezőjét jelenti. Mert a szenvedés egy olyan érzés, amikor valamit el kell tűrnünk. Amikor nem tudunk valamit megakadályozni, és a rossz érzést hordoznunk kell. Szenvedünk. A szenvedély pedig az, amikor az érzések folyamatosan ingerelnek, és nem tudunk neki ellenállni. Széchényi mondta az egyik országgyűlésen: "Ingerültség és szenvedelmek közt honunk javát eszközölni nem fogjuk." Tehát aki nem tud szenvedni, annak az élet dolgai szenvedélyévé válnak. Rab lesz. Aki viszont tud szenvedni, azaz eltűrni dolgokat, az szabad lesz, mert úr lesz önmaga felett. Mindezt a nyelvészkedő gondolatsort azért mondtam el, mert ezen a vasárnapon, június 26-án lesz a drogellenes világnap. Ennek a korjelenségnek talán valóban egyik oka az, hogy nem tudunk szenvedni, hogy elutasítjuk magunktól a tűrés lehetőségét, nem tekintjük ezt is egy képességnek. Dr. Grezsa Ferenc pszichiáter, a Nemzeti Drogmegelőzési Iroda vezetője és Victor István lelkipásztor a Drogmegelőzési Iroda munkatársa beszélnek.

Dr. Grezsa Ferenc: Drogellenes világnap van június 26-án. Ez a nemzetközi kezdeményezés, már régebbi időre nyúlik vissza. Ráirányítják a figyelmet erre a társadalmi jelenségre, ami sok szenvedést okoz világszerte. Talán annyi haszna van egy ilyen napnak, hogy arra is rájöhetnek emberek, közösségek, hogy valamilyen módon őket is érinti, mert össze vagyunk fűzve, egy levegőt szívunk, tehát ez többé-kevésbé érint mindannyiónkat. Az a hagyományos üzenete ennek a napnak, hogy próbáljunk szolidárisak lenni azokkal, akik nem tudják élni az életüket ilyen szerep nélkül és az életük zsákutcába került, tekintsük őket betegnek, akiken segíteni kell. Egy másik üzenet is fontos volna, hogy mik azok a körülmények és értékek, amik abban segítenek, hogy ne használjanak kábítószert. Kapjanak biztatást a fiatalok, serdülők, ha valamit jól csinálnak. Mindenkinek meglehetnek a maga gyenge pontjai, de ők valamit tudnak. Nagyon fontos, hogy az egészséges folyamatokat is támogassuk, necsak a problémás területekre összpontosítsunk.
Fekete Ágnes: Mit lehet tenni?
Dr. Grezsa Ferenc: Amikor megelőzésről beszélünk, a gondolkodásban mindig a probléma van a középpontban és arra keresünk megoldásokat, hogy valami ne következzen be. Azonban van egy másik fajta paradigmája is a területnek, az, hogy mik azok a folyamatok, amiket viszont erősíteni kell, hogy mitől lesz valaki egészséges. Ezekre a körülményekre, ezekre a képességekre kell ráerősíteni, ezeket kell támogatni. Nem bajközpontúnak kell lenni, hogy mi ne történjék, hanem az hogy mi történjék. Egyet emelnék ki, a környezetet. Mindenki életében óhatatlanul bekövetkeznek hullámvölgyek és akkor nagyon fontos, hogy milyen környezet veszi körül, milyen a baráti és a családi légkör. Esetleg felismeri a család, a szülők, hogy mások segítségére is szükség lehet. Például ez a segítség lehet az imádság. A kábítószereket pótszereknek tekinthetjük, mert aki kipróbálja, az valamiben bizonytalan. Talán csak serdülő és elbizonytalanodott önmagát, saját helyét, szerepét, jövőjét, boldogságát, lehetőségeit illetően. Ha elő tudnám segíteni azt, hogy minél mélyebben ismerjük magunkat, minél inkább tudjuk vállalni magunkat olyannak, amilyenek valójában vagyunk, ez biztos, hogy kellő kapaszkodót jelenthetne a magunk számára és itt tudnánk mások számára is kapaszkodót nyújtani a nehézségekben.
Fekete Ágnes: Ez a korszak arra is ösztökél minket, hogy a gyerekeink helyett küzdjünk. A gyerekek nem kerülnek olyan helyzetekbe, amikor meg kell küzdeni magukért.
Dr. Grezsa Ferenc: Hogyha arra gondolunk, hogy az újszülött, teljesen magatehetetlen, és ebből kell kialakulnia egy érett felnőttnek, aki felelősséget vállal saját magáért és másokért is. Ebben a folyamatban a szülő alapvető dolga lenne ennek a támogatása. Nem úgy, hogy elengedi a kezét és idő előtt megpróbálja lábra állítani, mert a gyerek arra még nem képes, de alapvetően mégiscsak ez a szülő feladata, hogy egyre nagyobb felelősséggel és szabadsággal ruházza föl a gyermekét, saját sorsát illetően. Sok szülő ezt valószínűleg azért nem tudja megtenni, mert ő maga is egy éretlenebb állapotban van, amikor azt gondolja, neki kell mindent megtenni mások, főként a gyermeke helyett. De nem biztos, hogy ezzel segít, mert éppen a növekedést, az érést akadályozza ez a beállítódás. Nagy kihívás az, hogy miként tudom egyre inkább elengedni a gyereket, úgy, hogy közben tudja és érzi a háttérben a stabil szülői szeretetet.

Victor István: Drogellenes világnap. Számomra a neve is rosszul hangzik, mert megint valami ellen dolgozunk. Az állandó védekezés hihetetlen energiába kerül. Ha van valami cél, amiért érdemes előre menni, akkor viszont az embernek felszabadulnak az energiái az előző hadakozás alól és tud hova menni. Olyan ez, mint amikor az egyházban állandóan csak a bűnről beszélünk, amitől az embernek félni, óvakodni, tartózkodni kell. Arra kell vigyázni, nehogy bűnbe essék és nem egy más élet lehetőségéről beszélni, ami viszont vonzó, és amiben az ember jól érzi magát.
Megvan a saját kalotaszegi ruhájuk, amit úgy készítettek, hogy életükben korábban nem láttak varrógépet. És abban táncoltak a szalagavatójukon. Olyan élményeik vannak magukkal és a világgal, amiből következik, hogy valószínűleg nem lesz szükségük valamiféle pótszerre, kábítószerre. Mi nem a kábítószerfüggéssel foglalkozunk, hanem az emberekkel, a gyerekekkel. Ha az úrvacsorai liturgiánkat nézzük, akkor elég hosszadalmasan lehet elmélkedni az ember bűnös voltáról, de a legfontosabb mondat, hogy "hirdetem néktek, a ti bűneiteknek bocsánatát". Ugyanez a struktúra működik a társadalomban, a gyereknevelésben, amikor az a kérdés, hogy mit nem szabad, vagy merre menjünk együtt.
Fekete Ágnes: Miért nem lesz valaki drogos szerinted?
Victor István: Mert nem lesz rá szüksége. Otthon vagyunk a világban és nekem van helyem benne. A teljesítménykényszerekben egyfolytában az jelenik meg, hogy itt valamit el kellene érnem, amit nem tudok, holott a helyzet inkább fordítva van. Nagyon sok mindent már tudok, mert kaptam.
Fekete Ágnes: Amikor Ráckeresztúron vagy bárhol találkoztunk, mindig azt éltem meg, a beszélgetéseinkben, hogy nagyon-nagyon értékes és különleges embereknek tartod a kábítószerfogyasztókat, és nagy tisztelettel vagy irántuk, annak ellenére, hogy zsákutcában, meg vakvágányon vannak.
Victor István: Sok olyan dolgot tudnak ezek a srácok, amit én nem tudok és irigylek. Ezt jó látni és rácsodálkozni. Az a feladatunk, hogy ennek, valami játszóteret építsünk, ahol ezeket megélhetik és rájöhetnek arra, hogy értékesek. Mi más lehetne az üzenet az életükben, mint hogy fontosak és értékesek. A Bibliából azt tanultunk, hogy fontosak vagyunk, újra és újra elronthatjuk és még mindig fontosak vagyunk, egészen a megváltásig.
Fekete Ágnes: Mai világunkban sokféle szenvedélybetegség van jelen, a cigaretta az alkohol…
Victor István: Nem az illető cigarettázásával érdemes foglalkozni, hanem azzal, ami ezt szükségessé teszi.
Fekete Ágnes: De nem akar foglalkozni vele.
Victor István: Mert nem került olyan térbe, ahol tud ezzel foglalkozni, olyan problémái miatt dohányzik, amiről nem tud beszélni, akkor benne van egy igény, hogy ezzel foglalkozzunk. Más kérdés, hogy esetleg nem sikerült.
Fekete Ágnes: Ez a kábítószerfogyasztóknál is gyakori, hogy egyszerűen nem került olyan térbe, hogy azzal foglalkozzon, ami igazából okozza ezt az egészet?
Victor István: Igen. Azt látom, hogy nagyon nehezen kerül az ember olyan lelki térbe, ahol sikerül megfogalmazni és kimondani az érzéseit, olyan környezetbe, ahol ezeket elfogadják, és nem minősítik. Ha ez nem sikerül, akkor nyilván ezt valahol helyettesíteni kell. Próbálunk olyan környezetet teremteni, ahol ez történhet, és ettől változnak is az emberek.

Innen van legmesszebb az ég;
rakétával sem érhető el,
A rokkant úton szekerek
nyikorognak megrakva kővel.

Vertfalak közt vert emberek
sóhajtoznak megrakva bajjal.
Ketyeg a mérető idő.
Éjszaka megőszül a hajnal.

Azt mondják, készül a jövő.
Jöttment szelek erről gagyognak.
Isteni rendelés szerint
itt csak a csillagok ragyognak.
/Ratkó József: Üzenet/

Fekete Ágnes: Az elmúlt héten Tahiban, a református konferenciaközpontban vakok és gyengén látók számára volt egy rendezvény. Hangképeket hallhatnak a foglalkozásokból, előadásokból. Megszólal többek között Magyarné Balogh Erzsébet a missziói központ vezetője, Szabóné Gyöngyi, Kompán Zsoltné, Gans János és Vilma, Tóth Péter Pál valamint Czirják László lelkipásztor.

Szabóné Gyöngyi: Hajdúhadházon születtem és Hajdúviden lakom. Az iskolában az első padból se láttam a táblát. Mire én kiböngésztem, hogy mi van odaírva, addigra már a többiek túl voltak a megoldáson. Fiatalkoromban Tihanyban kaptam munkát és egyszer, amikor onnan mentem haza az egész napos vonatozás után későn érkeztem a falu állomására. Az állomástól öt kilométerre laktunk és teljesen besötétedett. Nem tudtam, hogy hova s merre menjek. A földúton a lovaskocsik kerékvágásába léptem féllábbal és úgy éreztem meg, hogy hol kell kanyarodni. Isteni szerencse, hogy haza tudtam érni! Gyermekkoromban is volt egy hasonló eset. A szomszédban voltam és kicsit elbeszélgettük az időt, amikor haza indultam már kezdett este lenni és a sötétben nem találtam haza. Akkor fogtam magam és lefeküdtem és ott aludtam kinn a mezőn. Hajnalban, amikor fölébredtem ködös, párás idő volt, de akkor már tudtam tájékozódni és indultam haza. Anyukámék holtra voltak ijedve és akkor mondták, hogy "drága kislyányom, szerencse, hogy bele nem estél abba a lefedetlen kútba, ami azon a tájon van, ahol voltál" Nagyon nehéz körülmények voltak a szemem miatt, de hála a Jóistennek, sikerült kijárni az általános iskolát. Utána beiratkoztam egy kertészeti szakiskolába, ahová nagyon szerettem járni. Napközben kapáltam, és este kellett volna tanulnom, de úgy ugráltak, meg összefutottak előttem a betűk, hogy sajnos nem sikerült az első évet sem befejezni. Úgy örültem volna, mert annyira szerettem tanulni. Most is szinte falom, amikor magyarázzák a Bibliát, kivált Laci bácsi. Annyira csodálatos itt lenni. Most vagyok először ilyen héten. El vagyok ragadtatva.
Kompán Zsoltné: Hallottam, hogy most fogsz konfirmálni.
Szabóné Gyöngyi: Elhatároztam, hogy valahova tartozni kell.
Magyarné Balogh Erzsébet: Négy év kihagyása után a Református Egyház Vakmissziója csendeshetén lehettünk együtt. Mégpedig olyan vak testvérekkel, akikkel évközben bibliaórákon, istentiszteleteken is találkozunk. Vannak közöttünk most olyan új jelentkezők az ország másik végéből, a Tiszántúli Egyházkerületből, akikkel eddig nem voltunk kapcsolatban. Meghirdettük ezt a tábort az év elején, mert nagyon szerettük volna összefogni a vakokat, látássérülteket, akik református gyülekezetekhez kapcsolódva élnek, vagy ha még nem, akkor szeretnénk odasegíteni őket a helyi gyülekezetekhez.
Kompán Zsoltné: Mi volt a programja ennek a tábornak?
Magyarné Balogh Erzsébet: Ami egész héten végigkíséri az előadásokat, az, hogy Ki a mi istenünk? Fontos Isten megismerése, helyes ismerete és a szívbeli bizalom. S mindezen túl, fontos, hogy a látássérültek tudatában, életében is ott legyen egy biztos tájékozódási pont, hogy ne tévedjenek el.
Czirják László: Hányan csak keresztülmennek e földi élet pusztaságán anélkül, hogy valaha is eljutnának az Isten hegyéig. Sokszor oly sivár és egyhangú a mi életünk is, pedig Isten valami jobbról gondoskodott. Arra teremtett bennünket, hogy legyen élő találkozásunk vele. Ennek a nyomán megtaláljuk életünk igazi értelmét. Mózes eljutott a Hóreb hegyéig és egyszercsak látja, hogy ég egy csipkebokor, de azt is figyeli, hogy mikor hamvad már el a tűz. Azonban az folyamatosan, gyönyörű tiszta lánggal égett. Amikor közelebb jutott, akkor szólt hozzá az Úr küldöttje, az Isten angyala, hogy "Mózes, Mózes!" Csodálkozott nyilván Mózes, hogy a nevén szólítja valaki. Talán még körül is nézett, hogy "ki szólított engem?" És akkor hallja ám, hogy "ne jöjj közelebb hozzám, vedd le a te saruidat, mert szent ez a hely." Próbáljuk mi magunkra vonatkoztatni ennek az igeversnek néhány mozzanatát, hogy Isten élő üzenetévé válhasson! Először az égő csipkebokor, ki tudja, lehet, hogy nem is csipkebokor volt, hanem valami szederbokor égett ott a pusztában. A tűz Isten jelenlétének a jelképe volt mindig. Gondoljunk a pünkösd ünnepére, ahol kettős tüzes nyelvek jelentek meg és az apostolokra rátelepedtek. Ég a csipkebokor, Mózes közelmegy és egyszercsak hallja a saját a saját nevét. "Mózes, Mózes!" "Itt vagyok. Itt vagyok." Isten mindenkit számon tart e földkerekén élő milliárd és milliárd ember közül. Nekünk egy olyan hatalmas és olyan csodálatos Istenünk van. Ilyenkor gondol az ember arra, hogy emberi ésszel, értelemmel, elmével egyszerűen felfoghatatlan, a mi csodálatos és gazdag Istenünk, aki mindenkit számon tart, mindenkit néven szólít. Csak sokan nem hallják meg, mert a világ zaja betölti őket. Isten mindenkit számon tart. Nem kell sodródnod ebben a világban, mert Isten valami jobbról gondoskodott a te számodra, minthogy a földi puszta létbe sodródj mindenféle szellemi áramlatok sodrásában, mert Isten téged kiválasztott. Azt mondja: "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak téged, enyém vagy!" Egy edénybe csak úgy lehet betölteni, ha az az edény megüresedik. Hányan vannak, akik ragaszkodnak a kacatjaikhoz, amiket el kellene vetni. Ezt élte át első renden Mózes. Ezt is mondta az angyal, hogy ne jöjj közelebb! Határt szabott az angyal. Ne jöjj közelebb, mert van egy határ a látható világ és a láthatatlan világ között, a földi élet és a mennyei élet között. Valamikor majd mi is átlépjük ezt a határt, a földi élet és a mennyei élet határát. Keveseknek adatott ez. János apostolnak megadatott, így írhatta meg a Jelenések könyvét. Ő átláthatott, lelki, szellemi szemmel beláthatott a határon túli világba.
Tóth Péter Pál:
Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem.
Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.
Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.
Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.
/Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra/

Gans János: Rendszeresen elmentem a Vályi kastély mellett autóval. Eszembe nem jutott, hogy bemenjek megnézni. Most turistaként bementünk és csodálkoztam, hogy mit hagytam ki.
Gansné Vilma: Hány éve is vagy a turistaszakosztályban?
Gans János: Húsz éve vagyunk a Vakok és Gyengénlátók Turista Szakosztályában és sokfelé eljutottunk már így.
Gansné Vilma: Van olyan rész, ahová már ötödszörre megyünk és még mindig ad valami újat.
Kompán Zsoltné: Mindig megy látó is veletek?
Gansné Vilma: Mindig, minden kirándulásnál vannak többen is kísérők. Nem régen csak magunk Sopronba utaztunk és onnan átmentünk Laxemburgba egy kastélyba.
Gans János: I. Ferencnek volt a vadászkastélya.
Gansné Vilma: Csodálatos volt. Jánosnak megengedték, hogy egy pár bútort megnézzen és megnézhette, megsimogathatta a fegyvereket is.

Kompán Zsoltné: Harisnyavirágot fogunk készíteni. Drótból van a pereme, belül pedig az a puha, az harisnya. Körbe lehet adni a mintát, hogy mindenki megnézhesse.

Madárfészket tart az ág,
ilyen apró kis csodák.
Meg ha télen nap ragyog,
ha simogat mosolyod.

Milyen apró kis csodák,
meg estelente szobád,
hogy bent lakom a szívedben,
mint madár a fészekben.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere tart előadást A hit merészsége címmel június 26-án, vasárnap 17 órakor, Budapesten, a XX. kerületi Mártírok útja 149. szám alatt.

A Református Drogmisszió Önkénteseinek találkozója lesz június 28-án, kedden 17 órakor Budapesten, a Válaszút Misszióban, a Csaba utca 3. szám alatt.

"A megszólaltatott prédikáció felelőssége és lehetőségei" címmel rendeznek konferenciát június 27-én, hétfőn fél tíztől a sárospataki teológia Szikszai termében.

Az egészségmegőrzés lelki tényezőiről tart előadást Gáborjáni Szabó Jerne egészségügyi tanácsadó június 23-án, csütörtökön Debrecenben a Füredi úti templomban.

Egyedülálló, 25 év feletti, keresztény fiataloknak rendeznek tábort június 27. és július 2. között észak-magyarországi Pere községben.

Tizedik alkalommal rendezik meg a Református Énekek hangversenyt, ahol a 370 főt számláló Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus énekel. A koncert június 25-én, szombaton 19 óra harminc perckor kezdődik Budapesten, a Művészetek Palotájában.

Az Anima Vonósnégyes évadzáró szabadtéri koncertje lesz június 28-án, kedden 18 órakor Miskolcon, a Nyilas Misi Ház udvarán.

Écsi Gyöngyi és Kovács Marcell A hétszínű búzaszem című bábelőadását láthatják június 24-én, pénteken délután 4 órától Debrecenben a Füredi úti templomban.

Hittanos Focikupát rendez a Mezőföldi egyházmegye június 28-án, kedden 9 órától Lajoskomáromban.

A Tiszáninneni Egyházkerület gyermektáborát június 27. és július 2. között rendezik Sárospatakon.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Péter apostol második levele 3. részéből!

"Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson." (II. Péter 3:9.)

Alapérzése az embernek, hogy elkésik valamiről, elkésik valahonnan. Azért is ez az érzés bennünk, mert annyira sok minden van előttünk, annyira sok utat látunk magunk előtt, hogy azokat képtelenek vagyunk mind megérteni. Jellemző példa erre a televízió. Sok száz csatorna közül válogathatunk. Ha ezt nézem, nem nézhetem a másikat, pedig hátha az érdekesebb. Sokan ezért nyomogatják a gombot, és ebbe is, abba is belekóstolnak. Így nem maradnak le semmiről, viszont nem is láttak semmit sem. De ugyanez igaz a ruhákra, az időtöltésre és mindenre. Sokszor, ha visszanézek az időben, úgy húsz évvel ezelőtt annyi mindenre volt időm, pedig a nap ugyanúgy huszonnégy órából állt. Nem értettem sokáig, miért? Mostanában kezdek rájönni, hogy azért, mert annyira sok energiába telik egyszerűen az, hogy számon tartsam a dolgokat, mert annyira parttalan minden, hogy ez önmagában egy sor időt elvesz. Ha csak a telefonálásra gondolunk, hányszor félelemből megnyomjuk a gombot, és olyan biztonságot, támaszt keresünk, amire régen nem is vágytunk. Ha megkérdeztük, hogy hogy vagy, akkor tényleg kíváncsiak voltunk rá. Ma annyiszor és annyi emberrel beszélgetünk, hogy egyszerűen nem vagyunk képesek ráhangolódni a jelenre.
Mi a megoldás? Nyilván nem a tüneteket kell kezelnünk, hanem a lényeget, azt a mögöttes érzést kell helyre tennünk, ami miatt ilyen kapkodóvá váltunk. Ez pedig a lemaradás érzése. A túlzott kínálat miatt örökké nyomaszt bennünket, még akkor is, ha ezt nem mondjuk ki, hogy valami nem sikerül, valami fontos kimarad az életünkből. Erre az érzésre válasz Isten biztatása. Egy olyan biztatás, amit csak ő mondhat nekünk. Semmi fontosról nem lehet lemaradni. Nem késel el, és nem maradsz le semmiről. Ami igazán lényeges, azt feltétlen megkapod. Valahogy bele kell ültetnünk gondolatainkba ezt az üzenetet, hogy az élet nem mennyiségi kérdés. Hogy nem az a fontos, ami nagynak tűnik, vagy amiből sok van. Nem. A lényeges dolgok olyan kincsek, amik nem múlnak el, amit Isten ajándékoz nekünk, és amit feltétlen oda is ad. Ő vár. Hosszan vár ránk. Nem úgy vár, mint egy kereskedő: most vegye meg, mert ha nem, holnap már nincs itt, ez az utolsó esély. Egészen más az ő várakozása. Inkább, mint a szerető apa, aki ma is vár, és otthon van, de holnap ugyanolyan biztosan megtalálható, és tűrve várja, hogy menjünk. Szenvedve vár. Az igazi várakozás mindig szenvedés is. Nem a sok közüli választás lehetősége, hanem az egyetlen lehetőség elérkezése. Ezt a várakozást, összpontosítást adja meg Isten nekünk! Ámen.

Mennyei seregek, boldog tiszta lelkek
Az Úrra örökké kik az égen néztek:
őtet teljes szívből ti mind dicsérjétek!

Angyalok, az Úrnak követi kik vagytok,
Szentek, kik ő székét mind körülálljátok:
Örökké az Urat felmagasztaljátok!

Fényes nap világa, ez világ fáklyája;
Szép hold, éj lámpása, csillagok nagy száma
Az Úrnak szent nevét mindörökké áldja.

Fekete Ágnes: Zenei közreműködőnk Kercsmár Zsolt volt.