2012-02-29

Áldás, békesség! Fekete Ágnes vagyok, az adás szerkesztője.
Böjti idő van. Ez az időszak a Biblia felfogása szerint az önmegtartóztatáson túl, a szegényekre és bajba jutottakra való odafigyelés ideje is. Vannak közösségek, ahol ilyenkor le lehet mondani egy-egy étkezésről, és ennek az árát odaadják valakinek, aki szükséget szenved. Most ezzel a lelkülettel szeretnénk ma egy börtönbe látogatni. Tesszük ezt két okból. Egyrészt nemrég a váci börtön lelkészét Dizseri-díjjal tüntették ki hosszú, áldozatos szolgálatáért, másrészt egy koncertsorozatra is ellátogattunk, amelyen Dinnyés József az összes magyarországi börtönt meglátogatta.

Kiss Sándor Varga Lipóttal beszélgetett a börtönben.
Kiss Sándor: Mióta van benn a börtönben?
Varga Lipót: 2006. január 28. Hallottam, hogy van valamilyen foglalkozás és elmentem. Nem tudtam, hogy mi ez, de megtetszett. Lelkileg segítséget nyújtottak, támogattak, megtaláltam a helyem. Úgy érzem, hogy ez volt az, ami hiányzott kint az életemből. Ha kinn már foglalkoztam volna vele, akkor biztosan nem kerülök be ide. Most vagyok először börtönben.
Kiss Sándor: Mennyi idő van még vissza?
Varga Lipót: Ha megkapom a kedvezményt, akkor még négy évem van hátra.
Kiss Sándor: Az elmondható, hogy mit követett el?
Varga Lipót: Az egyik legrosszabb, amit el lehet követni: emberölés.
Kiss Sándor: Ezt hogyan lehet feldolgozni?
Varga Lipót: Nagyon nehéz. Csak úgy lehet, ha lelkileg már letette ezt a terhet az ember Isten kezébe. Elfelejteni nem lehet, de elviselni könnyebb. Szerintem sok embernek szüksége lenne arra, hogy lejöjjenek ide, de nem találok nyitott fülekre. Hiába próbálkozom lehozni az embereket, nem mindenki hajlandó. Azt mondják, hogy elavult. Ők tudják, hogy miért nem hajlandók befogadni. Ők mindent megengednek maguknak, és itt van az eredménye. Aki megenged magának mindent, az itt van benn. Nekem sem jelentett gondot, ha valaki beszólt, biztos, hogy nem volt megrovás nélkül. Most már teljesen másképp gondolkodom. Olyan családi környezetben nőttem fel, ahol állandó volt a veszekedés a szüleim között. Itt teljesen mást tapasztal az ember. A missziós bejön, kérdezi, hogy mi a probléma, elmondjuk és megpróbálunk rá közösen választ találni vagy imádkozunk érte. Az ember már úgy megy vissza a zárkába, hogy felszabadul, feltöltődik. Utána megint jöhetnek negatív dolgok, de azt le kell tenni minden nap. Este, reggel imádkozás, mindennapi Bibliaolvasás. Tavaly voltunk először Baracskán egy közös imanap volt. Oda elvitt minket a lelkész, és nagyon jó volt. Legalábbis én még ezt nem éreztem soha, hogy egy ekkora közösséghez tartozom. Enélkül teljesen elviselhetetlen lenne nekem, márcsak a bűncselekmény miatt is. Most is félve nézek tükörbe, de most már tudom, hogy én letettem ezt a dolgot. Evvel már kint nem fogok foglalkozni. Ilyet már nem fogok többet elkövetni. Most azon gondolkodom, hogy szabadulás után hogy fogom ezt jóvátenni a családom és a barátnőm családja irányában, hogyan tudok segíteni? Én itt annyi segítséget kaptam, azon gondolkozom, hogy kinn valami szociális munkával szeretnék foglalkozni, embereknek segíteni. A családom teljesen megszakította velem a kapcsolatot. Azt se tudom, hogy a barátnőm hol van eltemetve. Itt nagyon nehéz híreket kapni bárkiről.
Kiss Sándor: A barátnője volt az áldozat?
Varga Lipót: Így igaz. Ez egy zavaros kapcsolat volt. Akkor még nős voltam, már csak a közös háztartás volt meg. Még kint voltam, amikor beadtuk a válópert, aztán innen mentem tárgyalásra. Akkor tudatosult bennem, hogy mit vesztettem ezzel a tettel. Kicsúszott a lábam alól a talaj, nekem csak rossz lett ebből a kapcsolatból.
Kiss Sándor: Ez a jóvátehetetlen dolog hogyan történt?
Varga Lipót: A bűncselekmény maga? Az a baj, hogy nagyrészére egyáltalán nem is emlékszem. Annyira feszült idegállapotban voltam, hogy nem is voltam magamnál, amikor megtörtént. A kórházban tértem magamhoz. Öngyilkosságot követtem el, amikor megláttam, hogy mit csináltam. A tárgyaláson is mondtam, hogy egy függöny lejött és nem emlékeztem semmire. Arra sem emlékeztem, hogy egyszer megszúrtam a barátnőmet. Azt sem tudom, hogy min veszekedtünk, min vitatkoztunk. Láttam, hogy tiszta vér vagyok, kés a kezemben és rohant ki az ajtón. A feleségem kint volt. Összevesztünk és ki akartam vele békülni. Az udvaron összeesett. Ránéztem magamra, hogy ezt biztosan én csináltam, akkor megfordítottam a kést és összevissza szurkáltam a kezem és a nyakam. Azt hittem az a megoldás. Három öngyilkossági kísérleten vagyok túl. Még ott a kórházban próbálkoztam. Utána akartam menni, nem akartam túlélni ezt az egészet. Éreztem ennek a súlyát, hogy ha ezt megtettem ezt nem szabad túlélnem, mert nem lehet ezzel együtt élni. Később fölakasztottam magam, fölfújtam magam oxigénnel, meg beadtam az összes inzulint, ugyanis cukorbeteg vagyok. Akkor is megmentettek. Mindenki azt mondja, hogy ez szerencse. De aki ennyit túlél, az nem szerencse, nekem az Úrral még valami dolgom van. Ő nem enged el. Kint is civilben 1991-ben hasnyálmirigygyulladást kaptam, ami önmagában is lehet halálos betegség, de ráadásul még influenzás is lettem. Negyvenegy fokos lázam volt. Akkor még azért imádkoztam, hogy a gyerekemet fel kell nevelnem. Akkor még nem volt barátnőm. A hit lelkileg helyre teszi az embert. Nem labilis és depressziós és nem folytat önpusztító tevékenységet, aminek semmi értelme. Ezért kellene több embernek lejárni az alkalmakra. Elviselhetőbbé teszi mindenkinek, még ha csak a tizedét jegyzi is meg, de legalább hall róla, hogy van segítség. Sok ember nem tudja, hogy mi a segítség. Azt hiszi az, hogy összevagdossa magát.
Kiss Sándor: Mit gondol, lehet egy ilyen koncertnek hatása?
Varga Lipót: Ilyennel ki lehetne valahogy mozdítani az embereket. Van sok ember, aki hajlandó lenne rá, csak egymást piszkálják, és nem mernek lejönni. Kívül mindenki kemény, de belülről mindenki sokkal megsebzettebb, mint amit kifele mutat. Ha megismernék a hitet, nem lenne ez a sok visszaeső. Biztos vagyok benne.
Dinnyés József:

Add, add, add,
Add, add, add,
hogy hihessek Istenem,
hitem szerint létedben!
Gyarló fohászom meghallgassad!
Árnyas szívem fordítsd a napnak!
Add, add, add!

Fekete Ágnes: Most ellátogatunk a Dizseri-díj ünnepére, Csuka Tamásné, Margitkát és barátait hallhatják.

Csuka Tamásné: Tisztelt Jelenlévők! Egyházi és világi elöljárók, testvérek! Ady Endrének van egy gyönyörű istenes verse, aminek az a címe: Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Szeretnék én is csak ennyit mondani. Köszönöm a megtartó, nagykegyelmű Úristennek, hogy hatvan esztendőn át megtartotta az életemet és hogy szolgálatra hívott el. Köszönöm a családomnak, akik, amikor keresnek, gyakran kiderül, hogy már megint a börtönben vagyok. Szüleimnek a példaadó életet, akiknek nyomán én is Krisztuskövetésre szegődtem. Unokáimnak, akik sokszor hiányolnak. Szaladnak elém, amikor hazamegyek, megölelnek és a nagyobbik azt mondja: "Nagymama, olyan börtönszagod van". Köszönöm azoknak, akik imádkoznak a Váci fegyház és börtönben folyó hitéletért. Hiszek az imádság erejében.
Kezdjük el egy énekkel és az éneklés alatt a fiúk álljak fel, úgyis ültek már eleget. Este hatra vissza kell térniük, de kaptak bizalmat a vezetőségtől, hogy kijöhettek és szolgálhatnak velünk együtt. Bilincses rabszállítással megyünk, és ott lekerülnek a bilincsek. Szokták mondani a fiúk, hogy mi már Krisztusért vesszük fel a bilincset. Nem tárgyalásra visznek minket, hanem bizonyságot tenni. Az istentisztelet nálunk nem egy órát tart és nem nézegetik az órájukat, hogy sietni kell haza, vagy megy a busz, vagy elfő a húsleves, hanem bizony két-három órás istentiszteleteink vannak. Egy órát csak éneklünk, aztán Bibliamagyarázat van. Néha én kiszorulok, mert hála Istennek a fiúk is értik és magyarázzák az evangéliumot. Aztán imaközösséggel fejezzük be. A kántorunk odaül a szintetizátor mellé és sorra játsza az énekeket. Pár évvel ezelőtt hiába ült volna a szintetizátor mögé, mert benn tanult meg játszani rajta. Azt mondta, hogy régen én csak a kocsmában a Száz forintnak ötven a felét énekeltem. Most meg több száz keresztyén éneket tud. Sőt maga is gyönyörű énekeket szerez. Virágvasárnap tizenkilenc régi csibész tett bizonyságot arról, hogy megtart minket az Úr kint. A benti börtönszínpadon elmondták, hogy maradjatok meg azon az úton, amire itt benn elhívott benneteket az Úr, és azt a döntést, amit itt hoztatok, jó életdöntést, azt tartsátok meg, és ragaszkodjatok hozzá!
Fogvatartott: Áldás, békesség! Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen alkalommal itt állhatok, és arról beszélhetek, hogy hogyan szabadított meg engem az Isten. A börtönben ismertem meg az Istent. Az életem sorozatos és számos olyan tévedése során kerültem börtönbe, amiért méltó büntetést kaptam. Nagyon sokan azt gondolják, hogy ők nem bűnösek. Nekünk nem kellett elmondani, hogy bűnösek vagyunk, hiszen még papírt is kaptunk róla, hogy miféle bűnöket követtünk el. Volt egy nap az életemben, amikor ezt a terhet levette rólam az Isten.

Csuka Tamásné: Egy történetet el kell mondanom a Veres testvérekről. Remélem, nem haragszanak meg érte! Itt van az ő bátyja is. Együtt követték el a bűnöket, együtt ülték a büntetésüket. Zoli tért meg először és Zoli hívogatta Istvánt is, hogy jöjjön le a gyülekezetbe, mert ott olyan jó. István azt mondta, hogy betörni és rabolni is az öcsém hívott, aztán mi lett belőle. Most megint hova hív engem? De kiderült, hogy jó helyre hívta. Az Isten közelébe hívta és azóta együtt áldják az Urat. Tartsa meg őket az Úr Isten ezen az úton! Pisti hamarabb szabadult, ő már majdnem két éve kinn van.
Tudok néhány szót szólni az úgynevezett APAC-körletről, a vallási körletről. Brazíliai kezdeményezés, hogy az egyház átvett egész börtönöket, keresztyén szellemiségű alkalmakat tartottak. Alig volt őr és valami nagyon jó aránya volt a visszaesőknek. A hatvan-hetven százalék helyett négy százalékos visszaesést produkáltak. Ezt megirigyeltük. Úgy tudom, hogy Svédországban, Norvégiában és talán Bulgáriában is van ilyen kezdeményezés. Mi néhány zárkával, három esztendővel ezelőtt megalakítottuk ezeket az "apacs-körleteket". Olyan emberek kerülhetnek oda, akik azt mondják, hogy én ezentúl szeretnék Isten útján járni, hozok egy jó életdöntést. Egymást is regulázzák, szabályozzák. Ezekben a zárkákban nincs káromkodás, viszont van esti imaközösség, bibliaolvasás, éneklés, gitározás. Még senki nem esett vissza erről a körletről, aki kiszabadult. A kántorunk meghallotta, hogy a Mária Rádió zenei pályázatot írt ki és indult rajta. Százegynéhány pályázó közül elcsípett egy különdíjat. Saját szerzeményeit cd-n beküldtük és egyszercsak jött a telefon Gryllus Dánieltől, hogy különdíjat kapott Boros Lajos, akkor még azt sem tudták, hogy fogvatartott. Parancsnok úr kiengedte őt huszonnégy órára, hogy átvegye a díjat.
Fogvatartott: Hálát adok Istennek, hogy itt lehetek. Nekem ez dupla öröm. Szabadságvesztésemet töltöm és néhány órára engedtek ki. Soha nem éreztem azt, hogy egyáltalán koszos lenne a belső világom, úgy fogadtam el magam, ahogy vagyok, hogy ilyen embernek is kell lenni, az én sorsom ez és nem igazán kapálóztam ellene. Amikor bekerültem egy-egy büntetésre, akkor ez rossz volt, de hát még egy állatnak is rossz, ha bezárják egy ketrecbe. A hitem Istenbe semmi nem volt, vagy legföljebb egy Istentorzó volt így belülről. Azon a kilencvennégyes karácsony előtti munkanapon Isten megérintett. Ha valakinek sok bűne volt, hát nekem az volt, amit az Isten eltörölt és nem vetett semmit a szememre. Belülről egy nagyon mély bűnbánat volt, ami rám szakadt, de az Isten belépett az életembe. Azóta olvasom a Bibliát, azóta imádkozom minden nap az Istenhez.

Dinnyés József:
Friss kenyér voltunk, mit Isten kovászolt
s az égő nap a földön megsütött –
és megszegett az élet.

Ültél-e országút-széli kövön,
hogy lelked volt az ég, a táj, a végzet
s csillagszemek nevettek le rád
s a vándorok meg megkívántak Téged?

Voltál-e szó, bölcsek büszke ajkán,
tanító, drága, új ige:
voltál-e már a tavaszi élet
kedves, virágos színe, íze?
/Bondy Alex: Minden újra sarjad/

Fekete Ágnes: Végül L. Molnár István börtönlelkészt és Dinnyés Józsefet hallhatják egy börtönkoncert után.

Dinnyés József: Több, mint húsz éve járok a börtönökbe. Én nem harmincöt börtönt látok, én egy börtönt látok, csak harmincöt helyen van. Ezek az én látogatásaim azért fontosak, hogy egy-egy Ige, egy-egy kinyilatkoztatás köré fonjak egy gondolatsort, valamilyen előhanggal és utóhanggal. Az idei gondolat az volt, hogy Isten után a család az első. Volt olyan év, amikor József Attila vagy Balassi emlékév volt, akkor az ő verseikből válogattam.
Kiss Sándor: Minden évben megcsinálja ezt a túrát?
Dinnyés József: Minden évben felajánlom a börtönöknek, az egész intézethálózatnak a szolgálatomat. És van, amikor tíz helyről igénylik, van, amikor mindenhonnan. Mert azért nagy váltás történt, a régi nagy gárda elsősorban a fogvatartottak őrzését tartotta szem előtt. Köztük most már vannak olyan parancsnokok, parancsnokhelyettesek és nevelőtisztek, akik ugyanolyan fontosnak tartják a nevelést és a hitbéli dolgokat. Nem véletlen, hogy most már minden börtönben van főállású börtönlelkész. Tőlük nagyon sok segítséget kapok. Például egyszer a százvalahány fogvatartott, zsongott és én ott álltam behangolt gitárral, akkor a már nyugdíjasként szolgáló Állampusztai római katolikus börtönlelkész testvérünk csak annyit mondott, hogy angyalaim. Mire ők elhallgattak, mert Józsi bácsi a tiszteletes úr megszólalt és abban a pillanatban csend lett és kezdhettem a műsort. Angyalaim, ehhez bátorság kell.
Kiss Sándor: Angyalok a bűnözők?

L. Molnár István: Angyalok lehetnek. Abban kell segíteni, hogy minél inkább magukra találjanak ezek az emberek. Azt mondom, hogy nem az választja el, és nem az adja az egységet az embernek, amit tesz, ahogyan gondolkodik, ahogyan érez, hanem az, hogy hogyan látja az Istent. Számít Istennek a segítsége, vagy nem számít? Bármilyen mélységből jött fel tud kerülni ugyanarra a színvonalra, mint egy orvos, egy politikus. Egy gyilkos is ugyanarra a szintre tud jutni lelkileg. Ez az angyali szint, ahol ő már Istennel van kapcsolatban és nem követi el azokat a bűnöket többet, mert felemelkedett.
Kiss Sándor: Mi vonzza Önt abba a világba?
Dinnyés József: Az, hogy a génjeink nem úgy vannak elrendezve, Isten nem úgy rakja össze azt a csecsemőt, hogy rossz bácsi, vagy rossz néni váljék belőle. A környezet, a nevelés, a tanítás, a szeretet tesz valamilyenné. Ha egy pontot, egy szeretet pontot meg tudok adni neki, amire építhet, akkor már jó. Egy előadás alatt hanyagul figyelt rám egy arc, és egyszercsak lehajtotta fejét egy mondatnál. A dal végén már vissza tudom kapcsolni, hogy melyik verssornál hajtotta le a fejét, melyik volt az a pont, ami megérintette őt. A harmadik sorban ült a fiatalember. Kifelé menet odaszóltam neki, hogy köszönöm, hogy megértetted azt a mondatot, aminél lehajtottad a fejed. Ezt csak ketten tudtuk, aki mellette állt, nem is tudta miről van szó. Vagy az a fiatalember, akitől megkérdeztem, hogy mennyi idő alatt követted el azt a bűnt és mennyit kaptál érte? Kiderült, hogy negyed órahosszáért kapott nyolc évet. Az előzetesek hangosan nevettek ezen, hogy negyed óráért nyolc év. De ők még a tárgyalás előtt voltak. Ezen mindenki biztosan elgondolkodott, hogy milyen nehéz lehet ma neki, hogy negyed óra nyolc évre kivonják a forgalomból.
L. Molnár István: Az ószövetségi időben Izrael népe fogságban volt és óriási igénye, vágya volt a szabadulásra. A fáraónak az volt a feladata, hogy fogságban tartsa őket és megjelent Mózes, akinek meg az volt a feladata, hogy előkészítse a szabadulást. A börtönlelkészi szolgálat, ez az előkészítés, tudják, hogy miről van szó. Először az Úr Isten kegyelmét kell, meglátniuk, mert az Isten tisztába akarja tenni az ő életüket is Jézus által. Isten Megváltója kell, hogy megszólítsa őket, mert utána jön az ember életébe a szabadulás. A Szabadító, ha megszólítja őket, akkor utána már én egészen másképpen látják a börtönfalakat belülről is, de a szabadulás még nem történik meg, mert még hátra van két-három-öt év. A szabadulás az egy előkészítése a végső kimenetelnek. Mielőtt bevonult Izráel a Kánaánba, elő kellett készíteni. Amikor itt kinyílik az ajtó, kimennek és elérkeznek a külső világ szabadságába, ott kell nekik már tájékozódni és ebben segít nekik a kultúra, a hitélmény, a bizonyságtétel, vagy éppen az az első fogvatartotti imanap, amiből idén lesz egy második. Ez kimondottan református találmány. Szabó István püspök úr fölvállalta a fővédnökségét tavaly is és az idén is. Ez azt jelenti, hogy a börtönökből önként jönnek Baracskára a fogvatartottak, hogy bizonyságot tegyenek, énekeljenek és közösen egymás hite által épüljünk.
Dinnyés József: Bizony ott vannak a magányosak. Sok ilyennel találkoztam. Például Sopronkőhidán volt valaki, aki heti három pár cipőt lopott és elhatározta, hogy ha kijön továbbra is folytatja, mert van fölvásárló. Húszezer forint egy férficipő, neki három párból bejön harmincezer forint hetente. Az neki elég. Viccből mondtam neki, hogy ha szerelmes leszel, akkor hat párat kell lopnod, hogy az asszonyt is el tudd tartani. Csak nézett maga elé és nem tudta, hogy miről beszélek, mert ő egész életében egyedül volt és ráadásul visszaeső is. Vannak olyanok, akik nem látnak más lehetőséget, annyira egyedül vannak. Ezt a magányt kell feloldani Isten szeretetével. Az nagyon szép még, hogy a fogvatartottak tanulnak. Nem mindenki szorgalmas, amit nem is lehet elvárni, de azt, hogy befejezzék a nyolc általánost az igen. Találkoztam olyan fiatalkorúval, aki főiskolára fölvételizett és valami célja van az életben.

Fekete Ágnes: Híreink élén felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy ebben a böjti időszakban néhány lelkésszel rendszeresen szeretnénk imádkozni, konkrét bűnvalló és kérő imákat, amiket ismerőseink küldtek. Aki szeretné, hogy egy jó ügyért, egy emberért imádkozzunk, írjon a [email protected] címünkre.

A Nők Ökumenikus Világimanapját szerte a világon március 2-án, pénteken tartják, a malajziai nők által összeállított kérések alapján. Miskolcon, az egyházkerületi székházban és Budapesten, a Csillaghegyi gyülekezetben is 17 órától kezdődik a felekezetközi összejövetel.

Előadást és könyvvásárt szervez a Kálvin kiadó február 29-én, azaz ma délután 17 órától Budapesten a Ráday utca 28. szám alatt. Az előadást Dr. Ferenczi Andrea tartja: Hogyan kaphat visszajelzést a lelkész az igehirdetői szolgálatáról? címmel.

Szenci Molnár Albert munkájának jelentőségéről tart előadást dr. P. Vásárhelyi Judit, irodalomtörténész március 6-án, kedden 15 órától Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

A megtéréstől az üdvbizonyosságig címmel öt hétig tartó Böjti Bibliaiskola kezdődik ma este 6 órakor a Monor Kistemplomi gyülekezetben.

A XIII. Kanizsai Esték következő előadása március 2-án, pénteken 18 órakor lesz Nagykanizsán a Kálvin tér 1. szám alatt. Az est vendége: Balczó András.

Ráció – generáció – degeneráció, avagy melyik korosztály téved nagyobbat? Erre a kérdésre keres választ az a konferencia, amelyet április 13-án és 14-én, Kecskeméten rendeznek. (http://www.generaciokonferencia.hu)

Konferenciát szerveznek az 1946 és 1948 közötti kitelepítésekre emlékezve március 3-án 14 órától a Révkomáromi Duna Menti Múzeum dísztermében.

Az új Alaptörvény bevezetése alkalmából rendezett gyermekrajzpályázat egyik díjazottja a kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola tanulója, Szimonidesz Boglárka Babett. A rajzok a Nemzeti Galériában láthatók.

Ebben a böjti időszakban rendszeresen szeretnénk imádkozni, konkrét bűnvalló és kérő imákat, amiket ismerőseink küldtek. Aki szeretné, hogy egy jó ügyért, egy emberért imádkozzunk, írjon a [email protected] címünkre.

Istenünk! Szavaink szétmállottak kezünkben. Vigyázz szavad Őreire! Azokra, akiket arra hívtál el, hogy üzenetedet hirdessék, ne vegyenek el abból, és ne tegyenek hozzá. Ne engedd, hogy őrállói küldetésüket pótcselekvésekért elhagyják, és a világ fontosnak tűnő feladatait vegyék vállukra. Óvd meg őket attól, hogy minden bajt a nyakukba vegyenek, de attól is, hogy szeretetlenül hidegek maradjanak a segítségre szorulókkal szemben. Bocsásd meg nekik, hogy hasonlítanak erre a világra, farkastörvények uralkodnak közöttük! Segítsd arra őket és mindannyiunkat, hogy Pál apostollal együtt mondhassuk: "A bűnösök közt első vagyok én". Mindent szétzüllesztő világban élünk. Széthullanak a barátságok, a családok. Kérünk Urunk, ebben a világban különösen is áldd meg azokat, akik szolgálatodra szánták magukat, azért, hogy hűek maradhassanak. A mi Urunk Jézus Krisztus által kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát János evangéliuma 16. fejezetéből!

"Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok örömre fordul. Az asszony mikor szül, szomorúságban van, mert eljött az ő órája: de mikor megszüli az ő gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra." (János 16:20.)

Egy mondást hallottam a böjtről. A keresztyén ember sorrendje az, hogy először böjtöl, azután ünnepel. A világ pedig először ünnepel, és azután jön a fejfájás. Nem mindegy a sorrend.
Nagyon sok ember úgy érzi ma, hogy a környezetével valahogy nincsen rendben a dolga. Mert amikor az ember a világra születik az élettel valamifajta természetes szövetséget köt. Belemosolyog a világba, és létezik. Ezt mondják ősbizalomnak is. Aztán kamaszkor tájékán erősen megkérdőjeleződik ez a bizalom. Van, akinek a lelke ekkor ki is billen, de általában azért az a nagyon mély szövetség, ami az ember és környezete között van, mégiscsak megmarad: hogy ebben a világban lehet élni. Legtöbbször észre sem vesszük ezt a mély alapot, amire épül az életünk, hogy minden harcunk és mérgelődésünk mögött mégis úgy látjuk, majd lesz kiút. Ebben a világban mégis csak megtalálhatóak a megoldások, ha nehezen is. Az az ember, aki depresszióba esik, ezt a szövetséget veszíti el. A világ valahogy lemállik róla, és azt állapítja meg: nincs eszköz az életre. Már nincs kiskapu, nincs értelme semminek, mert nincs bizalom semmiben. Bármire gondol, azt érzi, minek. Ez az életérzés sokunkat elkap. Mostanság bárkivel beszélek valami ehhez hasonlót hallok.
Számomra csak az nyújt vigaszt, hogy legalább a sorrend jó. Azt hiszem, néha a csüggedésre rá kell feküdni, mint egy hullámra, hogy vigyen tovább, ahol majd elkap a víz természetes árama. A mi szomorúságunk örömre fordul, mert ez a természete. Az alkohol örömének pedig az a természete, hogy másnaposságot okoz. Talán nem kellene annyira megijedni szomorúságainktól. Nem kell a hitet úgy elképzelni, mint egy amerikai filmet, ahol mindenki fogpasztareklámként jár-kel. Van olyan, hogy szívünkben a hittel is sírunk és jajgatunk. De érdemes ezzel a rémes csüggedtséggel mégis továbbúszni, mert örömre fog fordulni. Szomorú vagyok, elcsüggedek azon, ami körülvesz. Ezt az érzést lehet egy megüresedésnek is felfogni: nincs semmi támaszom, nincs kibe kapaszkodnom, az égiek számára kiürültem. Hiszen a legtöbb zsoltár is ezt énekli: Uram, nincs kihez fordulnom, csak te vagy a menedékem. Az Isten sorrendje ez: a kínra jön az élet. Fájdalom után a születés. Nem értjük ezt, sőt amíg a földön élünk valószínűleg mindig csak homályos képekben tudjuk a szenvedés értelmét megmagyarázni, de az biztos, hogy egy felfelé ívelő pályán vagyunk. Mintha egy hegyre másznánk fel: minél magasabban vagyunk, minél fáradtabbak vagyunk, annál többet látunk. Ez a hit útja. Krisztus élete pontosan ezt hozta el. A golgotai kereszt is magaslattá vált, mert nem a halál volt a lényeg, hanem a megváltás. Minden egyes történés egyre magasabbra emelte az embert. Te ember vagy. Téged szeretlek! – mondta Krisztus.
Böjt van. Az ember nem nagyon érti, mi értelme van a fogyókúrán kívül annak, hogy lemond dolgokról valami megfoghatatlan cél érdekében. Talán az is az értelme, hogy begyakoroljuk ezt az isteni sorrendet: borúra jön a derű és nem fordítva. Sajnos a megcsömörlés fordított sorrendjét az európai kultúrában jól látjuk. Itt van minden, ami jó, mégis a depresszió, a kiürültség életérzése lett úrrá. Derűre jött a ború. Bárcsak ez a keresztyénségre alapult fogyasztói lét újra megtalálná éppen a böjtben a kiüresedés helyett az önmaga megüresítésének az útját. Azok az emberek, akik rossz lelkükkel betöltötték a világot, bár vissza tudnának maguktól húzódzkodni. Bár mindannyian tudnánk egyet hátralépni, kicsit elhagyni dolgokat, kicsit elcsendesedni, Isten számára kiüresedni. Ez a böjt lényege. Ezt adja meg Isten! Ámen.