2012-11-07

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok, a mai református adás szerkesztője.
Ezekben a napokban ünneplik a legtöbb református gyülekezetben az újbor ünnepét. Ősi hagyomány, hogy ilyenkor, egy kicsit az egész betakarításért hálát adnak, és ezt úrvacsorával pecsételik meg. Egészen más persze hálát adni egy boros flaskáért, amit a boltban vásárolok meg, és egy olyan borért, ami a pincében a saját izzadságom gyümölcseként van ott. Most ellátogatunk egy olyan helyre, ahol az utóbbi módon ünnepelnek. Hegyalján, Sárospatak környékén erős református hagyomány él. Egy olyan ünnepre látogattunk el, amikor a református gyülekezetnek október ünnepeiről tartottak zenés irodalmi estet. Hallhatunk majd részleteket az előadásból. A műsor után beszélgettem úrvacsorai szokásokról, az aszú szőlőről, a sárospataki kollégiumról, és az ott kimért borról Pocsainé Eperjesi Eszterrel, a Sárospataki Kollégium múzeumának igazgatójával.

Pocsainé Eperjesi Eszter: Tokaj-Hegyalján fehér bort használunk az úrvacsorához. Egyszer egy messziről jött vendég rácsodálkozott erre, mondván, hogy az úrvacsora csak vörösbor lehet, mert az jelképezi igazán Krisztus érettünk kiontatott vérét. Mi meg ezen lepődtünk meg, hiszen számunkra természetes a hegyaljai bor. Miért hozatnánk Egerből vagy bárhonnan vörösbort az úrvacsoraosztáshoz? Általában november második vasárnapján szokott lenni az újborért való hálaadás.
Fekete Ágnes: Más úgy hálát adni, hogy a saját boromért adok hálát.
Pocsainé Eperjesi Eszter: Ez nem is kérdés. Az úrvacsorai jegyeket a gyülekezeti tagok ajánlják fel és gondnokunk egy évre előre beosztja, hogy ki mikor adja a kenyeret és a bort. Érdekes szokás van itt a gyülekezetben. Amikor lejövünk a templomból és lehozzuk a felszeletelt kenyeret, a presbiterasszonyok becsomagolják és mindenki elviszi haza magával, hogy az otthonmaradottak is részesüljenek belőle. A gyermekeknek is adnak. Ehhez több mindent fűznek. Ez már fenn volt a templomban és ott meg lett áldva. Nálunk a szentelmények nem játszanak olyan nagy szerepet, mint mondjuk a görög katolikusoknál.
Fekete Ágnes: A Rákócziaknak milyen szerepe volt a tokaji borvidék alakulásában?
Pocsainé Eperjesi Eszter: Mint minden egyes főúrnak, patrónusnak, nekik is komoly jövedelmet jelentett a szőlő és a bor. A borutakon szállították a borokat egészen a cári udvarig, a lengyelekig, és nyugat felé is. Az itteni bor eljutott az akkori Európa jeles fejedelmi udvaraiba is.
Fekete Ágnes: Ezt hogy tudták elérni?
Pocsainé Eperjesi Eszter: Nagyon jól szállítható volt!
Fekete Ágnes: Miért a többi bor nem?
Pocsainé Eperjesi Eszter: Bizony nem. Nem állt el, mert nem autópályán szállították, hanem földutakon, és kátyúsak voltak az utak. A bor, ugye rázódott, megzavarosodott, viszont a tokaji bor se ízét, se zamatát, se színét nem vesztette el. Komoly pénzt kaptak érte. Ha valakinek itt szőlője volt, az még nem jelentette azt, hogy itt is kellett laknia. A Debreceni Kollégiumnak például még Szikszón is volt szőlőbirtoka.

Előadásrészlet: Tokaj-Hegyalján régen Simon Júda napján október 28-án kezdődött a szüret. Erről regula is szól: "Rég felírta Noé Tokaj hegyormára: hegyaljai kapás várj Simon Júdára!" A kollégium híres tanára volt Szikszai Fabricius Balázs. Ő említi először 1590-ben nevezéktanjában az aszúszőlőbort.

Pocsainé Eperjesi Eszter: Először egy kicsit furcsa volt, hogy a szőlészet, borászat területét is bevittem, de nagyon fontosnak tartottam a mai kornak is szóló üzenetet a becsületes munkavégzésről, hogy így kell élnünk. Rengeteg szőlős terület van nekünk is itt a családban és nagyon szeretünk szüretelni. Különösen szeretek aszút szedni. A régi szokás szerint kalákában dolgozunk. Nekünk itt nincs rokonunk ezért a gyülekezeti tagjaink, barátaink, még távolról, Szerencsről, Miskolcról is eljönnek erre az alkalomra. Így harminc-negyven fővel szüretelünk.
Fekete Ágnes: Most még nem történt meg aszúszüret?
Pocsainé Eperjesi Eszter: Az idén igazából nem volt aszú. Próbálták páran fönnhagyni a szőlőt, de nem lett jó minőségű. Nagyon száraz volt az év, a szeptemberi eső, pedig csak arra volt jó, hogy egy kicsit megduzzasztotta a szemeket. Az emberek nem gazdagok, ezért kicsit előbb leszedték a szőlőt, nehogy tönkremenjen, nehogy baj legyen vele. Ezt lehetett most így csinálni, mert a szőlő minősége elég jó volt. Október közepén volt az utolsó szüretünk. Megnéztem egy XVII. századi szupplikációs részt és ott például le van írva, mintegy száz szőlő területre ment ki pataki diák, hogy a Kollégiumnak adományt gyűjtsön.
Fekete Ágnes: Segítettek is a szüretben?
Pocsainé Eperjesi Eszter: Persze. De magának az iskolának is voltak szőlői. Lorántffy Zsuzsanna maga is hatalmas területeket adományozott a kollégiumnak. Ezeket a szőlősterületeket a gyászévtized, a bujdosás ideje alatt is megművelték az itthon maradott diákok, gyülekezetek.
Fekete Ágnes: Az ellenreformáció idején elvették a kollégiumot. De a földeket is?
Pocsainé Eperjesi Eszter: A birtokok megmaradtak. Csak a kommunista állam államosította. Ez hatalmas anyagi biztonságot jelentett a kollégiumnak. Volt az iskolának borkimérése is. A főkollégium épületének földszintjén volt egy ideig az utca felé ajtó, mert ott volt egy ideig az iskola könyvnyomdája is. Egy nagyon szép jelenet volt a falra festve, Csokonai egy kisdiákkal "Kancsót, fiú! Veszendő az élet." Ez a falfestmény megmaradt, mint a kollégium történetének része.
Fekete Ágnes: Azért most bennünk van a gondolat, hogy a gyereknek nem szabad inni. A borivás, a kocsma az egy nagyon más világ.

Pocsainé Eperjesi Eszter: Az, más volt a református kollégiumokban. A sík, lápos területen fekvő Debreceni Kollégiumban például a nagyobb diákoknak adtak már bort külön fejadagként, sőt a pincekönyveink szépen mutatják azt, hogy a tanároknak mennyi volt a járandósága. Bárki megnézheti, ott pontosan volt vezetve, hogy milyen évjáratú, milyen bor volt és abból mennyi volt a fejadag. Tehát a tanárok is kaptak. Comeniusnak hat gönci hordó volt a természetbeni juttatása, amit Lorántffy Zsuzsanna fektetett le. Ez komoly mennyiséget jelentett. Bizonyos ünnepek alkalmával ihattak a diákok is. Azért is nagyon fontos volt, mivel a tokaji bort, különösen pedig az aszút, gyógyszerként is tartották. Ez mind a mai napig így van. Nagyon vékony és vérszegény kislány voltam. Édesanyám azt csinálta, hogy a tokaji aszúba májat kapart és azt hagyta másnapig állni, aztán leszűrte, és abból egy pár ujjnyit minden nap kaptam inni. Kimondottan jó volt arra, hogy a vérképem tetemesen javuljon.
Fekete Ágnes: Szóval ez nem volt részegeskedés, vagy efféle probléma?
Pocsainé Eperjesi Eszter: Nem, nem volt probléma. A mértéket hajszálpontosan megszabták. Azért az ember, ha egy-két pohár bort megiszik, akkor az egészségére válik, csak tudni kell ezt a mértéket és határt.
Fekete Ágnes: Hogy volt az, amikor a diákok kimentek szupplikációra, és segítettek a szüretben?
Pocsainé Eperjesi Eszter: Mikor kint voltak, akkor mindenben kellett, hogy segítsenek. Látták a szőlő feldolgozását. Nagyon sok diákot küldtek pelegrinációba, azaz külföldi tanulmányútra, és lényeges volt, hogy az itteni tanulmányait párosítsa a kintivel, mert akkor egy magasabb, tudományos fokozattal tért haza. Tehát ez volt a különleges a református kollégium rendszerében. Innen egy felsőéves diák kiment egy kisebb faluba is tanítani, megszakítva a tanulmányait, hogy egy kis pénzt gyűjtsön, a továbbtanuláshoz. Rengeteg diákot fedeztek így föl. Így fedezték fel például a kiskapusi iskolában Erdélyi Jánost. Mert mit akart a reformáció? Hogy mindenhol legyen iskolamester, és legyen prédikátor. A mai társadalomban ezt látom most válságban. Borzasztóan fájdalmas, ahogy fölszámolják a kisebb falvakban az iskolákat. Itt Makkoshotykán is már csak pár osztály van. Elviszik, utaztatják a gyerekeket.
Fekete Ágnes: Igen csak az a gond, hogy ma már egészen más a településszerkezet. Mindenki a városba igyekszik. Akkoriban volt a közösségeknek jövője és nem volt ez a városiasodás.
Pocsainé Eperjesi Eszter: Hát, én nem teljesen így látom ezt, mert nem azért mennek el faluról, mert városon akar élni. Nagyon sok embert ismerünk, fiatalt is, aki nem akar máshol maradni, de nincs itt munkája. Tehát valahogy másként kéne gondolkoznunk. Érthető, ha elmennek, de egy faluban is lehet értékes életet élni. Nem is gondoltuk, hogy mi Makkoshotykán, nem fogjuk jól érezni magunkat. Pedig ez egy kis gyülekezet, szeretünk itt lenni, szeretjük a munkánkat. A lehetőségeinkhez képest rendezkedtünk itt be, dolgozunk, itthon is vendéget várunk, mindig jönnek barátaink, és nagyon értékes beszélgetéseink vannak. Nem számít, hogy hány diplomám van, hiszen ugyanúgy kell kapálnom, zöldséget egyelnem, almát leszedni, vagy szüretelni. Volt olyan az életemben, hogy valaki megkérdezte tőlem, mikor a lovakat pucoltam, hogy hogyan tudom én ezt összeegyeztetni a tudományos fokozatommal. Én nem értettem ezt a kérdést. Hiszen a munka az emberi élet lételeme. Én Hollandiában járva láttam azt, hogy a teológiai professzor feji a saját kecskéjét, és azért tartja, hogy ő azt a tejet igya meg. Nekem meg más a tojásrántotta, mert az én tyúkjaim tojták azokat a tojásokat. Nekem ez is nagyon komoly értéket képvisel.

Fekete Ágnes: Egy másik különleges irodalmi estre is ellátogatunk. Erdélyben, Marosvásárhely környékén több lelkész összeállt, és egyik kollegájuk, Nagy József Levente verseit megzenésítve elénekelték. Egészen újszerű református egyházi formáció ez a gitáros, dobos, csellóval és mindenféle hangszerekkel felszerelt versmegzenésítéseket előadó kis társaság. Megtestesítik azt az elvet, hogy a szépet, az igazán esztétikus dolgokat az ember nem valami célért, legyen az a legszentebb cél, hanem csakis önmagáért tudja jól művelni. A megzenésítővel, Dénes Előd lelkésszel, és Nagy József Levente versíró lelkésszel beszélgettem Budafokon, ahol előadták zenéjüket.

Dénes Előd: Egy magyar szakos tanár barátom, azzal a kéréssel kopogtatott be hozzám, hogy zenésítsek meg egy József Attila verset.
Fekete Ágnes: Hogy jött ez az ötlet?
Dénes Előd: Azért József Attilát, mert abban az évben volt József Attila születésének a 100. évfordulója, és a diákokkal szeretett volna egy műsort betanítani.
Fekete Ágnes: Foglalkozott zenével?
Dénes Előd: Igen foglalkoztam zenével. Hozott egy kötetet, egy verset kiválasztottam, és utána egyszerűen nem tudtam letenni a József Attila kötetet. Sorra szólaltak meg a versek, és átformálódtak dalokba. Jóska, a lelkészbarátom meghallgatta a József Attila lemezemet és megjegyezte nekem, hogy ő is írogat, mit szólnék ahhoz, ha átküldene egy-két verset, amelyet megpróbálhatnék megzenésíteni. Annyira nem is vettem komolyan ezt az egész dolgot, de aztán érkezett egy levél, csatolva egy vers, egy ilyen kísérővel, hogy "Előd, ha nem megy, akkor nem erőltetjük." Ez volt a Ha elmegyek című verse, amelyet ma elő fogunk adni, itt a templomban. A vers megszólalt, lüktetett, muzsikált. Visszaírtam neki, hogy küldheti a többit. Aztán így küldött vagy harmincat, és ebből született tizennégy dal.

Fekete Ágnes: Az előadók mind egyházi emberek, lelkészek?
Dénes Előd: Igen, barátok vagyunk, érezzük egymást a zenében. Úgy érzem, hogy ezeknek a verseknek súlyos üzenete van. Gondolom, hogy nyitott szívvel fogadják.
Fekete Ágnes: Kicsit szigetszerű jelenség.
Dénes Előd: Nem jellemző, eléggé egyedi kezdeményezés. Tavaly vettük fel a hanganyagot és sikerült kiadnunk, még meleg, friss a lemez.

Fekete Ágnes: Ön hol lelkész?
Nagy József Levente: Marosvásárhelyen. Ott körülbelül huszonötezer református él jelenleg, a nyolcvanas években viszont hatvanezer református volt. A huszonötezer református tíz gyülekezetbe szerveződik. Én a Tulipán utcaiban szolgálok. Ez egy tipikus lakótelepi gyülekezet 1990-ben alakult, az akkori nagy gyülekezet megosztása nyomán. Akkor a gyülekezetünknek négyezer kilencszáz tagja volt huszonkét év múltán csupán kétezer hatszáz. Egyrészt elhalálozások folytán másrészt falura, vidékre költözések nyomán csökkent a gyülekezet létszáma. Sokan kitelepültek Magyarországra meg odébb.
Fekete Ágnes: Ezek az arányok félelmetesek.
Nagy József Levente: Igen. Elszomorító a gyerekek nagyon alacsony száma. Míg húsz évvel ezelőtt évente hatvan-hetven gyermeket kereszteltünk, mostanság évente csak tízet, tizenötöt. A kétezer hatszáz lelkes gyülekezetben jelenleg körülbelül kilencven vallásóráskorú gyerek van és ez nagyon kevés. A gyülekezetünknek nincs temploma. Amikor kilencvenben megalakult, az akkori presbitérium vásárolt egy háromszintes családi házat, azzal az elgondolással, hogy majd az lesz a parókia, ha az önkormányzat támogatásával templomot építhetünk. Azt gondoltuk, hogy önkormányzati telket fogunk kérni s kapni a templomépítésre, de azóta sem kaptunk. Bár folyamatosan kérjük, ostromoljuk az önkormányzatot, mindig megneveztük a telket, ahova egy református templomot felépíthetnénk. Mindig elutasítottak, azonban egy félévre, évre rá azon a területen elkezdődött egy ortodox templom építése. És ez körülbelül háromszor történt meg. Ez azt jelenti, hogy mindig megadtuk az ötletet arra, hogy hol lehet ortodox templomot építeni. Így a gyülekezetünk a háromszintes épületben van továbbra is. Az alsószintjén, egy olyan 50 négyzetméteres terület van, ahol százharminc ember tud leülni. Azonban volt olyan szenteste, amikor erre a százharminc helyre kétszáznyolcvan ember zsúfolódott be.
Fekete Ágnes: Ezek a történetek nem túl optimisták. Ugyanekkor láttam, hogy humoreszkeket készít. Hogy van ez? Hogy jön össze ez a kicsit siralmas világlátás és a vicc?
Nagy József Levente: Nem tudom. Én kisgyermek korom óta rajzolgatok. Már teológián is karikatúrákat készítettem a teológiai életről, teológiai társakról. Most sem bántó karikatúrákat rajzolok, csupán a közélet fonákságait próbálom rajzban megfogalmazni. Ezek a karikatúrák hetente megjelennek az egyik vásárhelyi napi lapban.
Fekete Ágnes: Mondjuk, ezt a tyúkosat el tudjuk talán mesélni.
Nagy József Levente: "Jó az EU, jót ád, hogy föl vitte a kend dolgát?" Petőfi az egyik oldalon a pennájával, a másik oldalon meg a tyúk a fészken ül.
Fekete Ágnes: Az EU mindenféle állatvédelmi szabályairól szól. Van az éremnek még egy további oldala, ez a versírás.
Nagy József Levente: Igen. Minden gyerek, vagy minden kamasz megpróbálkozik a versírással, de a kamaszok nagy részének sikerül abbahagyni. Nekem is néha voltak olyan korszakaim, amikor sikerült abbahagyni, akkor azt gondoltam, hogy megszabadultam ettől, aztán újra kezdtem, majd ismét egy nagyobb szünet. Életemben a versírás az a folytonos újrakezdések története. Most meg egy olyan korszakomban vagyok, amikor ismét írok verset. Én magamat nem tartom költőnek.
Fekete Ágnes: Miért? Ki a költő?
Nagy József Levente: Én nem vagyok az. Nincs ars poétikám. Nem biztos, hogy az vers, majd eldöntik azok, akik olvassák. A versírás olyan, mint a születés folyamata. Valaki fel is tette a kérdést, milyen a költői ihlet? Nem tudom, milyen a költői ihlet. Bennem megfogalmazódik egy gondolat, egy ötlet, amelyet ki kell hordani. Hogy mennyi időbe telik ennek a kihordása? Az változó. Végül, amikor úgy érzem, hogy összeállt bennem akkor, azt meg kell szülni. Néha nagyon fájdalmas.
Fekete Ágnes: Igen?
Nagy József Levente: Igen. Ezért mondom azt, hogy nem tudom milyen az az ihlet, amikor csak úgy jön a gondolat, és csak jönnek a rímek, és minden készen kibukik az emberből.
Fekete Ágnes: A kínlódást úgy kell érteni, hogy ír valamit, aztán áthúzza?
Nagy József Levente: Igen, újra olvassa az ember, és azt mondja: "Á, ez torzszülött! Ez nem sikerült. Koraszülött, aludjunk még egyet rá!"
Fekete Ágnes: Hogyan tudja összeegyeztetni, hogy lelkész és költő is egyben?
Nagy József Levente: Igazi és mély dolgokat hivatásomnál fogva az igehirdetésben, prédikációban mondom el. De vannak olyan dolgok, amik viszont versbe kívánkoznak. Ez a kettő nem határolódik el nagyon élesen egymástól. A gyülekezet tudja, hogy verset írok, olvassák is azokat, amik megjelennek. Amikor egy kedves nénike megkérdi, hogy a tiszteletes úr ott, mire gondolt. Én azt szoktam mondani, hogy az nem fontos, hogy én mire gondoltam, hanem, hogy benne milyen gondolatot ébresztett, indított el. Amúgy nem a gyülekezet költője, hanem a gyülekezet lelkésze vagyok.

Ha elmegyek

mit hagyok rád ha elmegyek
hiányomat vagy több teret
nevet mely egy fejfán korhad
örök éjben fogyó holdat

mit hagyok rád ha elmegyek
lehangolódott verseket
életem ecetes borát
húrok nélküli zongorát

mit hagyok rád ha elmegyek
a gaztól felvert kertemet
s benne sok tücsköt bogarat

a térdre roskadt házamat –
s a ronggyá mosott vászoningem
szemfedélként száll az égen

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A minőség forradalma címmel rendezik meg a VIII. Harkányi Szabadegyetemet november 9. és 14. között. A rendezvényen lesznek előadások, beszélgetések, jótékonysági koncert, táncház és filmvetítés is. Például november 9-én, pénteken 17 órától Tőkéczky László, történész 18óra 30 perctől Andrásfalvi Bertalan néprajzkutató tart előadást a Korona Hotelben. 10-én, szombaton 16 óra 15 perctől Duray Miklós iróval, Balog Zoltán miniszterrel és Koltay Gábor filmrendezővel beszélget Dizseri András a Thermál Hotelben. Vasárnap fél tizenegykor Steinbach József, dunántúli püspök hirdeti az Igét a református templomban.

Szűcs Ferenc teológiai professzor tart evangélizációt Életmentő találkozás címmel november 9. és 11. között Leányfalun, a református templomban. Pénteken 18 órakor, szombaton 17 órakor, vasárnap reggel fél kilenckor kezdődik az istentisztelet.

A kórházi lelkigondozói szolgálattal és annak új tartalmával foglalkozik a Magyar Református Pásztorálpszichológiai Lelkigondozói és Szupervízori tanulmányi nap, amely november 10-én, szombaton fél tízkor kezdődik Budapesten a Ráday utca 28. szám alatt.

Pálhegyi Ferenc előadássorozatának következő része terhes örökségeinket veszi sorra november 12-én, hétfőn 18 órakor Budapesten, a Ráday utca 28 szám alatt.

Pécsi Rita a gyermeknevelésről tart előadást november 8-án, csütörtökön 18 órakor, Kispesten a Jahn Ferenc utcai református templomban.

A Sándor-kör ökumenikus pedagógus műhely következő összejövetelén a Magyar szlovákságismeret című könyvet mutatják be november 8-án, csütörtökön 18 órakor, Budapesten, a Piarista köz 1. szám alatt. ([email protected])

Torma Mária verses pódiumműsort tart a Magyar Nyelv Napján, november 13-án, kedden 17 óra 30 perctől Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Orgonazenés istentisztelet lesz Mikesi Tibor orgonista szolgálatával november 11-én, vasárnap 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri templomban.

A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon fennállásának 25 évfordulója alkalmából Buzáki Noémi fotóiból nyílik vándorkiállítás november 14-én, szerdán 16 órakor Budapesten, az Abonyi utca 21. szám alatt.

A Debreceni Református Kollégium diákjainak Örkény összeállítását mutatják be november 9-én, pénteken 16 óra 30 perctől Debrecenben, a Városi Könyvtár Központi Olvasótermében. Ugyanott ma este 17 órától Legszebb hagyatékod, a szép magyar beszéd címmel Sikli László nagyváradi költő tart előadást.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Zofóniás próféta könyvének első fejezetéből!

"Akkor majd lámpással átkutatom Jeruzsálemet, és megbüntetem azokat a férfiakat, akik olyanok, mint a seprején tönkrement bor, és ezt gondolják magukban, nem tesz az úr sem jót, sem rosszat." (Zof 1,12)

Azt hiszem, sokunkkal előfordult már, hogy kiránduláson, vagy olyan alkalommal, amikor az ember nagyon szomjas, meghúztunk egy-egy palackot, és az arcunkon végigfutott valami rettenetes döbbenet, és hirtelen kiköptük azt, amit ittunk. Ez a hirtelen rossz íz, a poshadt víz vagy bor elemi undort vált ki az emberből. Ezt a képet többször használja a Biblia. A Jelenések könyvében azt mondja a gyülekezetnek, mivel sem hideg nem vagy, sem meleg, kiköplek a számból. Itt pedig azt mondja, olyanok a férfiak, mint a seprőjén megromlott bor, sem jók, sem rosszak. Hogy mennyire fontos a seprű eltávolítása, ezt már az ókorban is tudták. Át kell többször fejteni a bort, és ott hagyni a leülepedett, darabos részt. Ehhez persze kell egy másik hordó, kell sok idő, és sajnos veszteséggel jár. Minél kevesebbszer fejti át valaki a bort, ha gyorsan eladja, annál több nyereséget szedhet ki belőle. Az ókorban állítólag a nagy mennyiségben fogyasztott borok nem voltak igazán tiszták, nem szűrték őket úgy, mint ma, ami azt jelenti, hogy könnyen romlottak. Ezért is fűszerezték a borokat, mert úgy még egy rosszabb bor is iható volt. Talán azt gondolták ezek a jeruzsálemi kereskedő emberek Zofóniás korában, mit fogom és leszűrni a bort, csak veszteség van vele, jó ez így is, majd jól befűszerezem, és akkor több pénzt hozok ki belőle. Isten pedig azt mondta nekik a prófétán keresztül olyanok vagytok, mint a borotok, se jók, se rosszak, íztelenek, úgy kell benneteket fűszerezni, hogy érjetek valamicskét. De közel van az Úr napja, a harag és ítélet napja. Mert Ő nem hagyja ezt a silányságot ennyiben. Isten jó bort, szépet és igazit akar adni.
Hamvas Béla így ír A bor filozófiája című művében: "Engem nem csapsz be, szóltam a szőlőhöz. Tudom, hogy a borhoz tartozik az is, hogy büdös pokla legyen. Ez vagy te. A te géniuszod a boszorkány. A te drágaköved a húgykő. Amikor virágzol, ammóniákszagodra összegyűlnek a döglegyek. Te vagy az ateista szőlő.
Megindultam hazafelé, és azon tűnődtem, hogy vacsorához milyen bort fogok inni. Aztán még eszembe jutott valami. Ez a hamis bor. Ez a derített, ólomcukros, szirupos pancs, a legordenárébb merénylet, aminél csak egy iszonyúbb van, a hamisított, a kifestett, nyafogó, kiállhatatlan, hazug, alattomos, kéjsóvár, pénzéhes, hisztérikus nőszemély."
A bor nemcsak Hamvas Béla szerint, de valójában a legtökéletesebb hasonlata az életnek. Mert általában is ülepíteni kell a dolgokat, érlelni és ahhoz idő kell. Nem szabad őket összekeverni és az is igaz, hogy az élet igazi ízei önmaguktól alakulnak ki, csak idő kell hozzá, semmi kevergetés. De hol vannak ezek az ízek?
Nem hiszem, hogy Zofóniás nagyobb népszerűségnek örvendett volna saját korában, mint ma, ha azt mondja valaki, Isten lámpással átvilágítja dolgainkat, és nem hagyja annyiban mindazt, ami ma történik. Neki gondja van az igazságra. Mai közgondolkodásunkra ugyanúgy jellemző, amit ő mondott: nem tesz az Úr semmit, sem jót, sem rosszat. Magyarán mindegy. Jó az úgy is, megcsináltam, örüljenek neki. Élek, dolgozom, de mindegy, mi jön ki a kezem alól. Mindegy hány embert bántok meg, mindegy, hogy kinek mit adok. Ez a nagy mindegy irányít ma is mindent. Seprőjén tönkrement borok vagyunk. Mert hagyjuk, jó az úgy is ennek a népnek, a gagyi, a talmi, a vacakság is jó, mert mindegy. Rettenetes nehéz ebből a közhangulatból kitörni. Talán, ha az ember a jó bort megízlelte, akkor elkezd másként gondolkodni. Ha még nem szoktunk le a szép és nemes ízekről, akkor meg fogjuk érteni, mennyire fontos, hogy ne a vállrándítás uraljon el mindent. Nemrég valaki egy kevés pálinkát főzött, és elmondta, hogy ha kiszámolja, mennyi energia, mennyi utazás, mennyi gyümölcsmagozás van mögötte, el sem tudja mondani, hány forint lenne, amit készített. De ezt nem szabad kiszámolni! Persze ma mindent ki akarunk számolni mégis. Akkor pedig a számolgatásban elvész az íz és a zamat. Mi lett volna, ha Jézus azt mondta volna, mindegy. Nincs értelme. Csak úgy élt volna bele a világba, beszélt volna ezt is azt is, mindenki okosnak tartotta volna, ünnepelték volna, aztán vége a történetnek. Ha valami távol állt Jézustól, az a semlegesség. Nem nyugodott bele semmibe. Ment, és kitartóan haladt azon az úton, ami a Megváltás útja volt. Adja Isten, hogy mi sem a seprűjén megromlott borok legyünk, akiknek minden mindegy, hanem ízletes jó borok. Ámen.