2013-03-06

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
Ma egy elég nehéz területet szeretnénk kicsit megismerni. Két olyan asszonnyal beszélgettem, akik korábban az utcából, prostitúcióból éltek. Az első Lakatos Mária, jelenleg a kalocsai börtönben van.
Lakatos Mária: A nővérem mindig mondta nekem, hogy gyere istentiszteletre, hallgasd meg! Én meg mondtam, hogy nincs is Isten. Ő meg elkezdett sírni, hogy de igen van Isten és meg fog segíteni. Nem hallgattam rá, mentem az éjszakába. Egyszer arra mentem a templom felé és benéztem. Minden erő elment a lábamból és megálltam és azt mondtam Istenem. Ez volt a legelső szó, amit kiejtettem a számon. Végighallgattam, dicsőítő ének szólt: Atyám két kezedben… ekkor nagyon sírtam és akkor megígértem, hogy megváltozom. Ez a bűncselekmény után volt egy hónappal. Lassan már öt éve.
Fekete Ágnes: Hol van ez a templom?
Lakatos Mária: Debrecenben, a Nagytemplom.
Fekete Ágnes: Hogy került aztán a misszióba?
Lakatos Mária: A nővérem által. Mondta nekem, hogy menjek már a Péterfia utca 40. szám alatti cigánymisszióba, ott van egy lelkésznő, Irénke. A bejáratnál a radiátor mellett ültem mindig és csak néztem magam elé. A lelkésznő szólt hozzám, kérdezgetett a gyerekeimről. Aztán elkezdtem imádkozni, énekelni. Istenem miért is vagyok én itt? Megérte? Nem! Megbántam és Isten megbocsátott nekem. Ha hazamegyek, tiszta lappal fogok indulni és a gyülekezetembe visszatérek és akkor már a törvény előtt is tiszta leszek, ahogy Isten előtt is. Éjszakai lány voltam és senkire nem hallgattam. Velem egy öt percet nem tudtak beszélni, jöttem-mentem állandóan. A nővéremnek ez már sok volt, mert ő beteges, tüdőrákos, már negyven sugarat kapott. Azt mondta, hogy ne add fel, reménykedj! Isten veled van és megerősít. Mindig arra gondolok, hogy mi lenne fordított helyzetben? Még ő ad nekem kintről erőt.
Fekete Ágnes: Hogy került az éjszakai életbe?
Lakatos Mária: A rossz társaság és a barátok vittek.
Fekete Ágnes: Honnan jöttek ezek a rossz barátok?
Lakatos Mária: Hajdúhadházról. Ott nevelkedtem. Édesanyám nevelt engem. Mikor meghalt édesanyám kényszerítettek, hogy kiálljak az utcára. Szinte még gyerek voltam. Tizenhárom-tizennégy éves. Amikor édesanyám szívelégtelenségben meghalt nagyon nehezen tudtam feldolgozni.
Fekete Ágnes: Nem volt senki rokona?
Lakatos Mária: De volt a nővérem, aki rá két hónapra meghalt. Így az egyik nővéremmel maradtam, aki beteges volt, aztán ő is elköltözött és befogtak a fiúk. Megerőszakoltak tizenhárom évesen. Visszamentem az iskolába és a tanárnőnek mondtam el. Nem szívesen beszélek erről. Ha édesanyukámat nem vesztem el, akkor talán ma nem vagyok itt. A nővérem is meghalt.
Fekete Ágnes: Ő is tüdőrákban?
Lakatos Mária: Igen. Édesapámnak is ez volt a baja, ő is meghalt.
Fekete Ágnes: Egyedül maradt teljesen?
Lakatos Mária: Hajdúhadházon éltünk. Megismertem a férjemet, és amikor betöltöttem a tizennyolcat, azt mondta nekem, hogy hozzám jössz-e feleségül? Mondtam, hogy mit jelent az? Azt mondta, adjam oda a személyigazolványomat és egy hónapon belül össze is adtak minket.
Fekete Ágnes: A férje is benne volt ebben?
Lakatos Mária: Nem. Nekem falaznom kellett, ha jön valaki, akkor szóljak. Én szóltam és bűnrészes lettem. Öt forintot nem láttam a pénzből. És most már itt vagyok három év négy hónapja.
Fekete Ágnes: A férje mellett volt egy barátja? Úgy kezdődött az egész?
Lakatos Mária: 2008-ban volt ez, amit most ülök.
Fekete Ágnes: Ez a cselekmény hogyan történt?
Lakatos Mária: Elmentem a volt barátnőmmel és ő elment azzal az emberrel üzletbe. Alkoholt adott neki, ugyanúgy nekem is. Gyógyszeres állapotban voltam és másnap arra ébredtem föl, hogy a pszichiátrián vagyok. Hallottam, hogy amikor jöttek a rendőrök az igazgatónő, hogy nem vagyok olyan állapotban, hogy kiadhasson, túladagoltam magam.
Fekete Ágnes: Honnan kapták a gyógyszert?
Lakatos Mária: Nekem azt mondta az az ember, aki rablással gyanúsított engem, hogy vegyem be.
Fekete Ágnes: Ki volt az az ember?
Lakatos Mária: Nem ismertük, egy kamionos volt. Ő is elaludt, de engem, meg a barátnőmet elvitetett mentővel, amikor rosszul lettem. A rendőrség azt mondta, hogy gyanúsítanak engem egy pénztárcával, rá egy hónap múlva kihallgattak. Kérdezték tőlem, hogy ki volt ott? Mondtam, hogy a barátnőm volt ott meg én. Én nem láttam, hogy ő vette el, akkor nem mondhatom, hogy láttam. Erre a rendőr azt mondta, hogy akkor továbbra is maga lesz gyanúsítva és így egyedül maradtam a bajban. Most ezt a jogerős ítéletet ülöm.
Fekete Ágnes: Egy kicsit azt érzi, hogy igazságos is, meg igazságtalan is ez az egész?
Lakatos Mária: Mondta az ügyvédem, hogy ne adjuk fel, kérjünk kegyelmet. Azt is mondta, hogy ilyen ügyfele még nem volt. Ennyi idő után szabadlábon védekeztem, négy év hat hónapig, rendőrségen sem voltam. A bűncselekményt nem követtem el és nem keveredtem bele, csakis a gyerekneveléssel foglalkoztam, házimunkákat végeztem otthon. A lelkésznőnek segítettem, vasaltam, a misszióban takarítottam, főztem. Nincsenek már olyan barátaim. Annak örülök, hogy várnak haza engem. Kinn voltunk az éjszakai életben, mert ebből éltem akkor. Nem volt jövedelem és nem volt senkim és semmim. Isten előtt nagy bűn a paráznaság. Tudom. Nem hittem akkor Istenben és azt mondtam, hogy ez nem is bűn. Azért tettem ezt, hogy valami pénzhez jussak és azt mondtam, hogy inkább a testemet adom oda, mint lopjak. Egy dolgot tudok, hogy imádkozom Istenhez, mert Isten tudja az igazságot. Megszöktem sokszor, amikor beültem egy kocsiba, láttam, hogy követnek minket egy másik kocsival és akkor megkértem az illetőt, hogy vigyen be a rendőrségre, ott is állt meg velem.
Fekete Ágnes: És akkor mi lett?
Lakatos Mária: Elmondtam az embernek és a rendőröknek és akkor elmentek a kocsival. Nem fogták el őket, bár a neveket megadtam. Kihallgatták őket, de bizonyíték nem volt ellenük. Azt nem tudom, hogy most miért nem volt bizonyíték, hogy én követtem volna el a rablást.
Fekete Ágnes: Sokan vannak, akik jószándékkal állnak ezekhez a lányokhoz?
Lakatos Mária: Igen. Tudják az emberek, hogy ezek a lányok sajnos rá vannak kényszerülve.
Fekete Ágnes: Amikor kirakták a rendőrségen, akkor nem félt, hogy utána jönnek és elverik?
Lakatos Mária: Nem. Mondták is nekem, hogy túl rafinált vagyok. Mindig mondtam nekik, hogy ha nem hagytok békén a vége börtön lesz.
Fekete Ágnes: Ez egy örvényszerű világ, ami pont a leggyengébbeket húzza a legjobban magával?
Lakatos Mária: Így van. Nincs az az út, aminek egyszer nem lenne vége. Már nincsenek olyan barátaim.
Fekete Ágnes: Azok a férfiak, akik kimennek az utcára és ebbe az egész világba bekerülnek, miért mennek oda?
Lakatos Mária: Van olyan, akinek van felesége, de tud róla.
Fekete Ágnes: Gondolom, hogy elég sokan betegek, akik ezt igénybe veszik. Nem?
Lakatos Mária: Így van. Betegek. Bántalmazzák is a lányokat. Sajnos tapasztaltam is.
Fekete Ágnes: Mit csinált, amikor bántották?
Lakatos Mária: Semmit. Mert ha sikítottam, befogta a számat. Volt, amikor beleharaptam a kezébe, meg kimartam és akkor nem engedett ki a lakásból. Azt mondtam, hogy fel fogom jelenteni. Azt hitte nem értek cigányul és egy csomó napig nem engedett ki a lakásból. Ordított és azt mondta, hogy megfojt. Nem hagytam magam. Mondtam, hogy ha elmúlnak a kék foltjaim, addig nem nyugszom, amíg el nem vitetlek. Aztán megállapodtunk, ha elenged, akkor nem mondom el senkinek és bárhol találkozunk békén hagy. Erre mondta nekem, hogy túl rafinált vagyok.
Fekete Ágnes: Túl kellett élni.
Lakatos Mária: Így van.
Fekete Ágnes: Több a cigánylány ezen a területen?
Lakatos Mária: Hasonló arányban vannak.
Fekete Ágnes: Kicsit védtelenebbek, akik onnan jönnek, ahogy mondta is. És a férfiak közül, akik igénybe veszik ezt a szolgáltatást?
Lakatos Mária: Vegyes. Például, aki ezt velem tette nem roma volt. Én voltam tizennégy, ő meg tizenöt.
Fekete Ágnes: Az ügyvéd dolgozik a kegyelmi kérvényen?
Lakatos Mária: Be van adva. Kaptam egy olyan levelet az Igazságügyi Minisztériumból, hogy "Tisztelt Asszonyom! Türelmét kérjük. Kegyelmi kérvénye folyamatban van." Bölcskei Gusztáv püspök úr is aláírta és egy pár mondatot írt hozzá. A lelkésznő is. A kegyelmet Istentől várom, mert amit Isten megígér, az úgy is van. Isten nem feledkezett el rólam, ezt tudom. Amikor a lányom, Jázmin azt mondta nekem a telefonban, hogy elhagytam, imádkoztam, hogy Istenem erősíts meg engem! Lehet, most vagyok a legerősebb, amikor azt érzem, hogy nincs erőm. Ezt a Bibliából olvastam. Jázmin egy kicsit lelkileg megtört, mert úgy érzi elhagytam őt.
Fekete Ágnes: Mennyi idős?
Lakatos Mária: Kettő és fél. Most lesz 17-én egy éves Diána. Beszélni fogok velük telefonon. Már alig várom. Erőt ad nekem a családom és párom. Ő most egyedül neveli az öt gyereket. Amikor hazamegy a két kicsivel gyorsan iskola, hazaviszi őket félhét-hét órakor, mert úgy szoktuk. Fürdés, vacsora, szoktunk nekik olvasni, amikor otthon voltam, mesét vagy Igét és utána vasaltam. Ugyanezt most a férjem teszi meg. Főz, mos, takarít a gyerekekre. Nincs könnyű helyzetben. Ritka férfi, főleg a romák között. A középső kislányom tört meg engem most, nagyon vár haza. Egy valamitől tartok nagyon, hogy megviseli a gyermekeimet az eltűnésem. Elég jó tanulmányi eredményei vannak a gyerekeimnek, főleg a nagyobbik fiú, Adrián tanul nagyon jól.
Fekete Ágnes: Voltak már itt látogatóba?
Lakatos Mária: Nem.
Fekete Ágnes: Nagyon nagy költség lenne, gondolom.
Lakatos Mária: Igen. Tudják, hogy én hol vagyok. Mindig írják nekem a levélben, hogy mama, fel a fejjel, hiszünk és imádkozunk, hogy megkapd a kegyelmet. Nyolcéves gyerek. Én itt lelkileg tönkrementem, ő meg erőt ad. Jó gyerek. Mit nem adnék azért, hogy a gyerekeimmel lehetnék, hogy lássam, hogyan teszi meg a picike kislány az első lépéseit. A hit nagyon fontos. Főleg itt bent.

Fekete Ágnes: A következő beszélgetés is elég fájdalmasan érintett, megtudtam például azt, hogy ezer akadályba ütközik az, aki ilyen lányokon szeretne segíteni. Nincs ugyanis ilyen szociális kategória, csak ha szenvedélybetegek, vagy más bajuk is van, akkor kerülhetnek egyáltalán a szociális ellátás, a gondozók közelébe. Vadász Anna a Józsefvárosi Önkormányzat által támogatott Kesztyűgyári klub női körének a tagja, amit Csapó Emma vezet. Vadász Annát hallják.
Vadász Anna: Kaptam egy gondozót, aki beszélt nekem Istenről meg ilyen dolgokról. De én azt mondtam, hogy ebből nem kérek. Nemcsak szenvedélybeteg voltam, hanem prostituált is. Addig-addig járt hozzám, hogy már meguntam és mondtam, hogy na, jó, megnézem és aztán élem tovább a saját kis életemet, csak ne járjon a nyakamra. Az egyik alkalomra eljöttem, lassan két éve ennek. Sokan voltak, de én voltam egyedül cigány. Beléptem és mindenkiben ellenséget láttam, mert azt hittem, hogy rólam lerí, hogy ki vagyok. De szívesen fogadtak itt. Nem mindenki volt szimpatikus, de úgy kezdték, hogy mutatkozzam be és csak annyit mondjak el, amennyit el szeretnék mondani. Nagyon kedvesnek láttam őket, ahogy odafigyeltek rám. Amit én sohasem kaptam meg, hogy nekem megterítsenek. Elém tették az ételt, kínálták a szendvicset. Az fogott meg legjobban, ebben a klubban, hogy Emma néni elkezdett Istenről beszélgetni, de nem úgy, mint egy hittanórán, hanem játékosan. Így aztán egy kis unszolásra, de elkezdtem járni. Agresszív viselkedésem volt, kibírhatatlan, most már tudom, hogy elég lehetett engem elviselni, mert nekem nem tetszett semmi.
Fekete Ágnes: Ezek szerint sokat változott?
Vadász Anna: Igen. Azt mondja Emma néni, hogy sokat változtam, de ezt Istennek köszönhetem, meg a segítőknek, akik erre az útra vezettek.
Fekete Ágnes: Hogy történt ez a változás?
Vadász Anna: A prostitúcióból már mindenáron ki akartam kerülni. Mi voltunk az okozói, mert mindig odajutottam, hogy csak ki kell menni az utcára, mert pénzre van szükségem. Én azt hittem, hogy ez így jó. Az élettársam alkoholista, és teljesen kiszolgáltatott voltam. Volt, amikor annyira depressziós voltam, hogy már azt sem érdekelt, hogy fölkeljek az ágyból, csak ültem otthon és nem akartam kimenni, azt mondtam, hogy minek, nincs értelme. Egyszercsak azt éreztem, hogy nem bírom tovább, átjöttem és azt mondtam, hogy menjünk Dömösre, a kékkereszt misszióba. Elintézték, hogy két hétre elmehesek. Ott tapasztaltam meg először, hogy Isten van és szeret engem és én is értékes ember vagyok. Voltak ott alkoholisták, depressziósok. Mindenki kapott egy Igét. Én, amikor a kezembe vettem nem tudtam, hogy mit jelent az, hogy a megrepedt nádat nem töri el, a pislogó mécsest nem oltja ki. Prédikáltak a papok és olyan történeteket mondtak, amiket én saját magamra vettem. Van olyan ének, ami arról szól, hogy ki vagyok én? Ez engem annyira magával ragadott, hogy én is föltettem magamnak a kérdést, hogy ki vagyok én? Azt mondtam, hogy egy senki, majd kimentem és bementem a szobába és megszólítottam Istent. Elkezdtem beszélgetni Istennel. Volt egy este, amikor megint megkérdezték, hogy mit jelent a kapott Ige? Fölolvastam nekik és mondtam, hogy most már megértettem, hogy mit jelent az, hogy ha csak egy picike kis szikra is van, akkor is megtalál az Isten, és magához tud vezetni. Innentől kezdtek lenni a csodák. Azáltal, hogy én hittem, a lányom is olyan helyre került, ahol az unokám biztonságban van. Azelőtt én azt hittem, hogy a pénzzel milyen jót teszek a gyerekeimnek, holott pont az ellenkezője történt, ártottam nekik. Ezért kell nekem megváltoznom, hogy ők is meg tudjanak változni. Nagyon nehéz ez az út, csak úgy tudom, ha van egy biztos pont, és ez az Isten.
Fekete Ágnes: Azt mondta, a legrosszabbat tette a gyerekeknek, de miért?
Vadász Anna: Én jónak hittem, hogy megkapnak mindent, de a bűnből kapták meg azt, amit én nyújtani tudtam nekik. Én nem jó példával jártam előttük, a lányom is prostituált lett, az egyik fiam strici lett. És ez az, ami Istennek nem tetszik.
Fekete Ágnes: Hogy kerül valaki az utcára?
Vadász Anna: Intézetis voltam, fiatalon férjhez mentem, vagyis összeálltam valakivel. Lett egy gyerekem. Mindig azt mondtam, hogy a gyerekeim nem lesznek intézetbe, én teljesen másképp fogok élni, de lett egy alkoholista élettársam, akitől egy idő után elváltunk, mert ütött-vert bennünket. A gyerekeket beadtam az intézetbe és utána jött egy férfi, aki azt mondta, hogy szeret és én hittem neki.
Fekete Ágnes: Akkor hány éves volt?
Vadász Anna: Elég idős voltam, amikor prosti lettem, harminc évesen. Örömest álltam ki az utcára. Elszédültem, könnyen elhisszük a hazugságot, mert el akarjuk hinni. Évekig azt hittem, hogy rám fölnéznek a férfiak. A lelkünkre hatnak, meg van, kihez tartozzak. Az, hogy pénzünk van ez az intézeti gyerekeknek különösen sokat jelent.
Fekete Ágnes: Ez magától értetődő volt, hogy szeretlek, fontos vagy, menjünk az utcára?
Vadász Anna: Igen, mert ő nem dolgozott, akkor ki dolgozzon? Könnyebb, ha a lány dolgozik. Albérletet keresünk, nem kell sokáig csinálnod. Kimész és veszünk neked szép ruhát vagy elmegyünk moziba és mi is úgy élünk, mint mások. Csak ez soha nem lett így, hanem mindig lejjebb csúsztunk. Egy idő után az ember eljut arra a szintre, hogy teljesen elfásul. Nem is foglalkozunk a pénzzel, mert könnyen jött, könnyen megy. Úgyis tudom, hogy kimegyek az utcára, várok egy félórát, jön egy vendég és lesz pénzem. Azt hisszük, hogy meg tudjuk venni a boldogságot pénzért.
Fekete Ágnes: Legelőször ez a férfi kísérte az útszélére?
Vadász Anna: Igen. Most kezdek rájönni, hogy a nevelt fiamnak szörnyű lehetett, mert mást nem látott, csak azt, hogy az apja hullarészeg, az anyja kinn áll az utcán, ráadásul az iskolájától nem messze. Mit érezhetett, amikor a többi gyerek látta, hogy mit csináltam. Borzasztó! Többet ártottam nekik, mint bárki ezen a világon. Most próbálom nekik valahogy jóvátenni, azáltal, hogy megváltozom.
Fekete Ágnes: Sikerül valamilyen szinten?
Vadász Anna: Az unokámban látom, hogy érdemes megváltozni. Sokkal többet tud, mint én, ő tanít engem, hogy hogyan kell átvészelni mindent. Összekulcsolja a kiskezét és rendesen énekli az énekeket. Azt mondta nekem: Mama, te csak a Miatyánkot ismered? Te olyan sok mindent nem tudsz még.
A Teréz anya rendben laknak. Akkor fájt a legjobban, amikor szenteste nem lehettünk együtt, mert akkor mindenkinek ott kell lennie. Az unokám akkor azt mondta, hogy de mama, hát én mindig ott vagyok.
Fekete Ágnes: Rájött arra, hogy ez mekkora csapda? Akkor nem volt ereje kiszállni ebből?
Vadász Anna: Akkor már annyira a mocsokban voltam, hogy nem tudtam kiszállni. Ez egy körforgás. Például, amikor kinn voltam az utcán és volt pénzem, azt gondoltam nem fogok többet kimenni. Másnap meg csak most az egyszer, mert cipő kell a gyereknek, aztán jött a játékterem, drog, ital.
Fekete Ágnes: Játékterembe járt?
Vadász Anna: Igen. Szerencsegépeztem.
Fekete Ágnes: Mennyit keresett egy nap és mennyit vert el?
Vadász Anna: Míg fiatalabb voltam, nagyon sokat kerestem. Azóta tudtunk volna venni két lakást is, csak nem azzal törődtünk. Megfogtuk, ittunk, nem volt, akitől megtanuljuk, nem volt ilyen felvilágosítás, meg pénztanácsadás. Orvosi vizsgálat, amit kaptunk, de ezzel elfogadták azt, hogy én ki vagyok. Csak abban segítettek, hogy ne legyek AIDS-es, de belenyugodtak, hogy ez egy szakma, ami mindig volt, van és lesz. Senki nem törődött a nők lelkével.
Fekete Ágnes: Hogy miért is került oda?
Vadász Anna: Vagy ki szeretne ebből kerülni, csak nincs kiút, nincs segítség. Türelmi zónát keresnek nekünk, és vállalkozói kiskönyvet.
Fekete Ágnes: De ki akarnak jönni?
Vadász Anna: Igen. A segítséget nem anyagiakban gondolom, azt mondom, hogy csak a hit által tudják szeretni. Amikor Emma néni tart nekünk hittanórát, az érdekli a lányokat, nem zárkóznak el előle. Csak nehezen nyílnak meg, sokat érdekel még a pénz. Én legyek nekik az élő példa, hogy kilenc hónapja már, hogy egy forintot nem kapok, mégis boldog ember vagyok. Boldogabb, mint amikor rengeteg pénzem volt és mégsem tudtam megoldani a számlákat. Isten mindig megsegít, amikor azt mondtam, hogy Istenem már nem bírom, akkor jött az unokám és hozott ennivalót, amit kaptak. Ezek mind csodák és Isten van, csak hinnem és bíznom kell benne. Karácsonykor is, szentestén nem volt egy forintom sem, az élettársam elment és a lányok, a gyerekeim hoztak kocsonyát, töltöttkáposztát. És öten voltunk a lányokkal meg a fiammal és megvolt mindenünk.
Fekete Ágnes: Kik azok a férfiak, akik az utcára mennek, és ezt keresik?
Vadász Anna: Minden rétegből vannak, mert a lányokat meg lehet alázni és rajtuk mindent ki lehet próbálni, amit a pornófilmekben látnak.
Fekete Ágnes: Ez valamilyen elfojtott agresszió?
Vadász Anna: Biztos van benne valami.
Fekete Ágnes: Ez a megalázás, eléggé főmotívum?
Vadász Anna: Ezeket a lányokat nem tekintik nőnek, és azt gondolják, hogy mindent lehet velük csinálni. Eljött hozzám Emma néni és akkor is ott voltak a lányok és elkezdtünk beszélgetni Istenről és az egyik lány elmondta, hogy milyen helyzetben van, és elkezdett sírni. Emma néninek olyan természetes volt, hogy fölállt, odament és átölelte, megsimogatta és nem kellett szólnia. Szerintem, minden embernek az kellene, hogy megöleljék. Nem kéne szólni, egy érintés, egy ölelés elég lenne.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A Református Nevelőszülői Hálózat hálaadó istentisztelete és a most végzett nevelőszülők fogadalomtétele lesz március 10-én, vasárnap délután 14 órakor a Miskolc-Vasgyári gyülekezet imatermében. Igét hirdet Szőnyi Tamás esperes.

A száz éve született Gyökössy Endrére emlékezik a Rákospalota-Újvárosi Református Egyházközség március 9-én, szombaton 16 órától Budapesten a XV. kerületi Arany János utca 49. szám alatt.

A gyülekezetek akadálymentesítéséről szól a KÜSZÖB konferencia, amelyet március 11-én és 12-én tartanak Berekfürdőn.

Nemzetközi konferenciát rendez a Terror Háza Múzeum Sztálin-világ a kommunizmus ára címmel ma és holnap, március 7-én, holnap 12 óra 30 perckor Bogárdi Szabó István tart előadást.

Evangélizációs istentiszteletek lesznek a héten, több helyen is. Többek között Kispest-Rózsatéren, Marcaliban, Bükkábrányban és Mezőkeresztesen. A ProChrist evangélizációban vesznek részt Abaújváron és Magyaralmáson.

Pálhegyi Ferenc tavaszi előadássorozatának következő előadása március 11-én, hétfőn 18 órakor lesz Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt. Az előadás címe: Az "aktív-autonóm lény" álmai, törekvései és etikája.

Kétféleképpen nevelünk címmel tart előadást Németh Dávid egyetemi tanár március 9-én, szombaton 16 órától Budapesten, az angyalföldi Frangepán utca 43. szám alatt.

Népfőiskolai hét lesz március 11. és 14. között Pócsmegyeren. Kiss Réka a huszadik századi hitvallókról, Miklya-Luzsányi Mónika Molnár Máriáról, P. Tóth Béla a megtérés pszichológiájáról, Bodoky Tamás pedig a Föld koráról fog beszélni. Az előadások minden este 18 órakor kezdődnek.

Dr. Lábadi Károly néprajzkutató, Egyházak Alsó-Baranyában és Szlavóniában című könyvének bemutatója lesz március 6-án, azaz ma 17 órakor Budapesten, a Hold utca 18-20. szám alatti református templomban.

Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész a Biblia és a Művészet címmel tart kurzust március 8-án, pénteken 15 órától Budapesten, a XXI. kerületi II. Rákóczi Ferenc út 121. szám alatt. Ezen rendezvény keretében

Orgonazenés istentisztelet lesz március 10-én, vasárnap 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri templomban. Az istentiszteleten Alföldy-Boruss Csilla Bach-műveket játszik.

Református istentiszteletet közvetít a Kossuth Rádió március 10-én vasárnap 10 órától a berekfürdői református templomból. Igét hirdet: Csoma Judit lelkipásztor.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Példabeszédek könyve 14. részéből!

"A bölcs félve, eltávozik a gonosztól; a bolond pedig dühöngő és elbizakodott." (Péld 14,16)

A düh egy alapvető emberi érzés. Természetes is, hogy első felindulásunkban sokszor elönt a méreg. De a dühöngés már nem ilyen egyszerű indulat. Az ember dédelgeti magában vélt igazságát, és elveszti minimális bölcsességét is. Egy nagyon kedves és tanulságos párbeszédet olvastam nemrég:
– Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?
A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:
– Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.
– De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz – mondta a tanító.
A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta:
Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság. Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek.
Valószínűleg így is van. A térbeli távolságnál sokkal nagyobbra nőhet két ember között az űr. A bölcs eltávozik, mert tudja, hogy szinte lehetetlen átkiabálni azt a teret. Aki benne reked dühében, az elkezdi ezt a nevetséges játékot, hogy az egyre messzebbre és messzebbre került társának ordibál.
A Passió egyik legmegkapóbb valósága az a csend, az a néhány csendes szó, ami Jézus ajkát elhagyta szemben az ordibáló tömeggel. Ő annak beszélt, aki még hall. Nem ment bele ebbe az "aki hangosabban tud beszélni, annak van igaza" játékba. Mi sokszor elbukunk ebben. De adja Isten, hogy tőle bölcsességet kapva rossz érzéseink ne fejlődjenek rossz érzelemmé, és lágyan, szelíden szólítsuk meg egymást. Ámen.