2013-05-08

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
A fenntartható fejlődése ennek a világnak szinte közhellyé vált. Fájdalmasan túl van beszélve ez a téma. Kicsit eszembe juttatja a régi békeharcot, amikor voltak békepapok, békekonferenciák, békeüzenetek, és minden az egyébként tényleg fontos békét propagálta, egyben hiteltelenné is tette. Remélem, ma ez nem így alakul az ökokérdéssel. Mert valóban életkérdés, hogy a természetet meg tudjuk őrizni a jövőnek, vagy elpusztítjuk. A keresztyének ezirányú tevékenységét teremtésvédelemnek szoktuk nevezni. Egy ilyen teremtésvédelmi konferenciát tartottak az elmúlt héten Budapesten, a Zsinati Székházban. Azt a kérdést vizsgálták, vajon mit nevezhetünk természetesnek, és mit természetellenesnek. Az egyik előadóval, Dr. Victor Andrással beszélgettem, ő az Ökotanács tagságán túl többek között a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület tiszteletbeli elnöke is.

Dr. Victor András: Azt kérdeztem a múltkor valakitől, hogy a celofán az műanyag vagy sem? Ő azt válaszolta, hogy műanyag. Pedig a celofán ugyanaz a tiszta cellulóz, mint amiből a fa van. Egyszerűen csak kivontuk a fából a cellulózt. Nem tudjuk már megmondani, hogy mi a természetes anyag.
Fekete Ágnes: Nem olyan könnyű a határt meghúzni.
Dr. Victor András: Kémikus nem látom annyira más dolognak a polietilént, mint a többi mesterséges anyagot. Hiszen a kőolajból indulok ki, ami ott van. Melyik lépéstől lett mesterséges? Nem ok nélkül, de az egész polimer műanyag dolgot bűnbakként kezeljük. A polimer típusú műanyagokra haragszunk, mert valóban elképesztő környezeti gondokat okoz. Ugyanis hitvány, igénytelen műanyag tárgyakat gyártunk óriási mennyiségben, mondván, hogy az emberek úgyis eldobják. Ebből kifolyólag az emberek valóban eldobják, mert tényleg hitvány. Így megerősödött a kört, akkor miért gyártsunk igényes műanyagot, hisz úgyis eldobják az emberek. Az kétségtelen, hogy a műanyagból többet gyártunk, mint például kerámiából, de nem az a probléma, hogy többet gyártunk, hanem az, hogy eldobjuk. Én a műanyagra nem haragszom, a műanyag nélkül nem tudnánk létezni. A műanyag lehet nagyon szép, nagyon gusztusos, nagyon tartós. Gondoljunk csak a legóra! Évtizedek múlva is szépen összepattintható, ugyanúgy, mint amikor gyártották. Semmi rossz érzés nincs bennem, amikor kézbe veszem, vagy az unokám kezébe adom. Nem önmagában a műanyaggal, hanem az eldobó szemlélettel van baj. A régi városok telivannak cseréptörmelékkel, aminek a régészek nagyon örülnek. A cseréppel ugyanaz volt a helyzet, mint ma a műanyaggal, ha eltört, kidobták. Az eltört cserepet nem lehet újra fölhasználni. Az szemét. Nagyüzemben csinálják azt, hogy az autógumikat ledarálják és beépítik az utakba. Ilyen értelemben a műanyaggal is lehet valamit csinálni. Az igazi kulcskérdés az, hogy az emberi termelési technika alapvetően ideális folyamatokra épül. A természetből elveszünk valamit, abból gyártunk valamit, annak van mellékterméke, de magából a termékből is előbb-utóbb hulladék és szemét lesz. Ellentétben a természetes folyamatokkal, amik zömmel körfolyamatok. Minden egyes lépés hulladéka, a következő folyamat nyersanyaga. Nem véletlenül szorgalmazzák a szelektív hulladékgyűjtést. Létezik már olyan technológia, amivel olyan polietilén vagy más polimer zacskó állítható elő, amely a nap uv-sugarai hatására lebomlik a belerakott anyagtól. Csak itt megint az a kérdés, hogy mi az, amire lebomlik? Ha az a rengeteg etilén kimegy a levegőbe, az nagyon nagy baj, mert az etiléngáz a növények számára egy jel. Például a banánt éretlenül leszedik, ideszállítják Magyarországra, beteszik egy kamrába, ahol etiléngázt bocsátanak rá és reggelre megérik. Tudunk csinálni olyan műanyagot, amely lényegében cukoralapú.
Fekete Ágnes: Mégsem ilyen anyagokat gyártanak, mert a profitorientáltság nagyon erős.
Dr. Victor András: Ez világos. A gyártó termelni akar. Nem bánja, hogy eldobják azt a palackot, amit gyártott, mert annál többet gyárthat. A rendszerváltás óta minden eddigi kormányunk bűnös volt, mert egyik sem állt igazán a sarkára hulladékkérdésben. Mindig a gyártó lobbik győztek. Minél sikeresebben megoldjuk a szelektív hulladékgyűjtést, annál inkább öngólt rúgunk a másik oldalról. Ebbe a németek belementek. Ők precízen megszervezték a külön-külön gyűjtést és ugrásszerűen megemelkedett a hulladék mennyisége. Mert az emberek abban a tudatban voltak, hogy miért ne vegyek eldobhatót, ha úgyis begyűjtik? Nem tanultunk meg rendszerben gondolkodni igazán. A szelektív hulladékgyűjtés tüneti kezelés. Budapest ezertonnányi szemetét naponta szállítják közúton Pusztazámorra. Ennek a hulladékkezelésnek olyan hatalmas költsége van, hogy nem tudnánk megfizetni, ha tényleg ki akarnák fizettetni a teljes költséget. Becsapjuk önmagunkat, mert a szemétszállítási díj, amit mi fizetünk, harmada, negyede a szemétkezelés tényleges költségének. Sajnos, több falu összefogva épít magának hulladékkezelőt, így egy-egy település nem szembesül azzal, hogy valójában mennyi szemetet termelt, mert elviszik egy másik helyre. Ez egy zsákutca.
Fekete Ágnes: Sajnos, szinte csak zsákutcákat látunk. Azt hiszem, a keresztyén ember felelőssége tényleg óriási.
Dr. Victor András: Annak nagyon örülök, hogy gyakorlatilag minden magyarországi egyház megfogalmazta magának, hogy a teremtett világot védeni kell. Húsz-harminc évvel ezelőtt még idegenül tekintettek erre a gondolatra a lelkipásztorok, mondván, hogy mit kezdjenek ezzel a vasárnapi prédikációban? Pedig ez sorskérdés. Úgy kell megőriznünk a teremtett földet, hogy mi emberek is élhessünk rajta. A földtörténet során voltak olyan időszakok, amikor nem volt jég a sarkokon, és ha az üvegházhatás elszabadul, akkor meleg lesz a földön. Szeretnénk olyan formában megőrizni, hogy mi is élhessünk ezen a földön, mert azt gondoljuk, hogy dolgunk, feladatunk, küldetésünk van itt.
Fekete Ágnes: Itt tényleg nagyon fontos a hit.
Dr. Victor András: Gyakran azzal a tudattal éljük meg a magunk istenképmására teremtettségét, hogy majd a túlvilágon, majd a mennyországban lesz minden jó, és ez a föld nem számít, ez egy siralomvölgy, egy átmeneti dolog, ez a bűnös testiség. Ne felejtsük el, hogy évszázadokon keresztül ez volt az alapszemlélet. Nem jó gondolat az, hogy a földi élet értéktelen. Dehogy az! A földi életünkben fejlesztjük ki magunkban azokat a képességeinket, lelki dolgokat, amik alkalmassá tesznek arra, hogy Krisztusképű lelkünk legyen. Ezt Teilhard de Chardin-től tanultam. Terjed ez a gondolat hála Istennek. A föld sokféleségéért, szépségéért küzdeni, nem felesleges dolog. Ha ez nem lenne, akkor a földért sem küzdenénk, akkor robbantsuk föl és menjünk a túlvilágra gyorsan. Fontos, hogy minek az érdekében dolgozunk. Annak érdekében, hogy nagyobb legyen a kényelmünk, a szabadságunk, a függetlenségünk vagy pedig azért dolgozzunk, hogy több legyen a szeretet? Én azt mondom, hogy egyfolytában dolgozni kell. De nem azon, hogy nekem jobb életem legyen, nem a GDP növekedéséért kell dolgozni, hanem a lelki fejlődésért. Nagyon szeretném, ha világos különbséget tennénk növekedés és fejlődés között. Nyilván egyszerre van a kettő, de mindkettő más. A növekedés egy mennyiségi változás. Több kilométer, több forint, több tonna, több egyháztag. Valamiért ennek a bűvöletében élünk és azt gondoljuk, hogy az életünk attól lesz jobb, ha ezek a mérhető, számmal kifejezhető dolgok egyre nagyobb szerepet kapnak az életünkben. A fejlődés, nem ez. A fejlődés egy minőségi változás. Hogyha a protestáns etikát rossz útra vittük, akkor az, nem azért van, mert a munkát vittük túlzásba, hanem a célt tévesztettük el.
Fekete Ágnes: Nem az anyagokkal van a gond, hanem a magatartásunkkal. Azonban az anyagok átalakítják egy kicsit a gondolkodásunkat. Látjuk, hogy a számítógép a gyerekeinkkel mit tesz, a tárgy átalakítja a világunkat, ez egy oda-visszaható folyamat.
Dr. Victor András: Ezt el kell, fogadjam. Fokozatokról van szó. A számítógép elképesztő hatással van az emberekre. Elfogadom azt is, ha valaki azt mondja, hogy nálunk nincs számítógép és nincs televízió. A televízió is döbbenetes károkat okozhat rengeteg ember életében, mert átvette a valóság szerepét. Hetente csak egy órát tévézhet a gyerek és én mondom meg, hogy mit nézzen. Ezt értem. De mi van a könyvvel? Ami könyvet ma kinyomtatnak, annak a kilencven százaléka kulturális szemét. Elképesztő mennyiségű papírt, festéket, időt, munkát tesznek bele, és nem mondhatom azt, hogy a könyveket jól használjuk. Ahhoz kell valami bölcsesség. Nem a könyv a hibás. Az is egy tárgy. Egy tárgy, amely alapvetően megváltoztatta az egész emberi kultúrát. Addig a tűz körül meséltük egymásnak a történeteket. Mond el fiaidnak! – de ez most le van írva. Eltávolítottuk magunktól. Haragudjunk a könyvre? Én nem haragszom, hanem azt mondom, hogy meg kellene már végre tanulni okosabban használni a könyvet. Ugyanígy vagyok a tévével, a számítógéppel és az internettel is. Meg kellene tanulnunk okosabban használni! Számomra az a tanulság, hogy a műanyaggal is meg kellene tanulnunk okosabban gazdálkodni, használni. Mértéktartóan, bölcsen, rendszerben gondolkodva, térben, időben távlatosan, földméretekben gondolkodva. Itt van körülöttünk a globalizáció, amelyet az általam szeretett emberek döntő többsége utál. A globalizáció nem rossz önmagában, hanem az a rossz, ahogy csináljuk. Globálisan kell gondolkodnunk, hiszen egymásra vagyunk szorulva ezen a földön hétmilliárdnyian.

Fekete Ágnes: A konferencia másik előadója professzor Alan Werritty volt Skóciából. Először arról kérdeztem, vajon mennyi energiát adhat a föld?

Alan Werritty: Mit tud elhordozni a föld? Mennyi mindent lehet belőle kivenni? Ez ma az élet fő kérdése. Egy indiai hegyoldalban, ahol jártam, millió és millió kis ház található, ferde, szinte lakhatatlan területen állítanak fel bódékat, ahol milliószám laknak emberek. Nekik elektromos áramra van szükségük, ezért vízi erőműveket építenek, ami azt jelenti, hogy gátat kell építeni a folyókra, ez viszont a környező élővilágot rombolja. A folyó lelassul, medre egyre sekélyebb lesz, a leülepedés megváltoztatja az egész élővilágot, és később az erőmű működését is megakadályozza.
Ma a föld lakossága annyi energiát és nyersanyagot használ, ami másfél bolygót kívánna. Tehát minden évben plusz hat hónapra lenne még szükség ahhoz, hogy regenerálódjon a föld. Ha ez a folyamat így folytatódik, 2030-ra már két bolygóra lenne szükségünk az élethez. A kérdés az, hogy mennyire vagyunk felelősek. Mennyire rombolja a jövőt az az életmód, amit folytatunk?
Fekete Ágnes: Mi az az ökolábnyom, amiről az előadásában beszélt?
Alan Werritty: Meg kell kérdeznünk, vajon hány hektár területet használ egy országban egy ember? Ezt úgy adjuk meg, hogy Összeszámoljuk mindazt az energiát, nyersanyagot, amit egy ország kb. felhasznál, és elosztjuk azzal a területtel, ahol élnek. Például Magyarországon ez körül-belül 3 hektár/fő. A valóságban azonban csak 2,23 hektár jut egy emberre. Ez az arány az Egyesült Arab Emirátusokban a legrosszabb, valamint az USA-ban. Ott körülbelül a tízszeresét használják el annak, ami a rendelkezésükre áll.
A föld évi átlag hőmérséklete 0,74 Celsius fokkal emelkedett, a tenger szintje pedig 17 cm-rel emelkedett a 20. században, és a hegyek átlagos hótakarója is jelentősen csökkent.
Fekete Ágnes: Hogyan látja, mi lehet a keresztyén ember felelőssége ebben a kérdésben?
Alan Werritty: Amikor a Mózes első könyve 1. részében azt olvassuk, hogy "Teremtsünk magunknak embert, hogy uralkodjon az ég madarain"… és az egész földön, akkor ez az "uralkodni" szó mit jelent? Fontos ez a kérdés, mivel ez a kifejezés adja meg az ember lehetséges kapcsolatát a világgal. A fenntarthatatlan fogyasztás, ami például Észak-Amerikában folyik, nem uralkodást jelent. Ott az a helyzet, hogy bizonyos folyók nem érik el már a tengert. Az óriás vörös fenyők letarolva. A földek nagyban fertőzöttek. A teremtett világnak nem lehetünk egyeduralkodói vagy despotái. A természettel együttműködve kell élnünk. Az a feladatunk, hogy a természettel együtt dicsérjük Istent. Nem feudális urak vagyunk ebben a világban. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdaságban, a halászatban és mindenben oda kell figyelnünk a talaj fenntartására, a tartalékra.
Fekete Ágnes: Milyen területeken lát feladatokat?
Alan Werritty: Három területen van feladatunk. Az első a lelki élet, az ima és a tanítás. A második a gyakorlati tettek területe, azaz az erőforrások felhasználására való odafigyelés, például a szigetelések, a közlekedés kérdése, a harmadik pedig a mindennapi életmód.
Fekete Ágnes: Mondjon, kérem, néhány példát jó egyházi megoldásokra!
Alan Werritty: Vegyünk két teljesen különböző példát. Az első Westrey, Skócia leginkább északra fekvő szigete, ennél északabbra már nem lehet menni. Volt egy lelkész, aki egy mozgalmat indított el. A 19. században létrehozott épületet hőszivattyúval látta el: visszaforgatják a használt főzőolajat, ennek segítségével árammal fűtenek. 900 Kw-os szélerőművet építettek, amely évi 200 ezer Font hasznot jelent a sziget 600 lakójának. Szigetelték a házakat, földet vásároltak, és azt megművelve a saját élelmüket előállítják, haltenyésztett hoztak létre.
A másik példa a St Andrew’s -i templom. Ez az én közösségem. Modern technológiával, energiatakarékosan fűtjük. Kiszámítottuk, hogy 8 millió tonnával csökkentettük a saját széndioxid kibocsátásunkat. A gépkocsi használatot például úgy csökkentjük, hogy összebeszélnek az emberek és együtt mennek templomba. Ezeket a felajánlásokat mintegy perselyadomány lehet megtenni az egyházi közösségben: én ezt és ezt teszem a teremtés védelme érdekében. Vannak beszélgető csoportok, tartunk bűnbánati imákat azért, ami a világban történik, és aminek mi is részesei vagyunk, és tartunk hálaadó imákat is, mert fontos feladatunknak tartjuk, hogy a teremtett világgal együtt dicsérjük Istent az életért. Az Isten országa részesei vagyunk. Ez azt a felelősséget is adja, hogy vigyázzunk erre a világra, amelyik Isten kezében van. Isten szereti ezt a világot, és ez a szeretet soha nem fog elfogyni, még akkor sem, ha mi sokat teszünk ellenében.

Fekete Ágnes: Fizikai környezetünk együtt épül vagy hanyatlik szellemi, lelki környezetünkkel. Most két olyan református fiatalemberrel beszélgetünk, akik a szellemi környezetért tettek egy színház útbaindításával. Vácon egy színház nyitotta ki nemrég kapuit. Érdekes módon a református egyházközösség ifjúsági színjátszóköréből indult el eredetileg a ma beért kezdeményezés. Kis Domonkos Márk művészeti és Góczán Zsolt produkciós igazgatóval a moziból visszaalakított színpadon jártam először.

Kis Domonkos Márk: Ez lett a színpad. Itt egy vastag fal volt, vasbeton gerendákkal. Az eredeti deszkaszínpadra betont öntöttek.
Góczán Zsolt: Olyan lett, mint egy atombunker.
Fekete Ágnes: Biztosan volt ebben valami tudatosság. Mikor bontották le ezt a betont?
Góczán Zsolt: Decemberben.
Kis Domonkos Márk: Sok volt a kosz és mindenféle mozimaradvány. Az idén április 5-én, 6-án indultunk el.
Fekete Ágnes: Mikor épült ez a színház?
Góczán Zsolt: Az épületet 1927-ben építették. A Reménység Egyesület tagjai, működő csoportok léptek itt föl rendszeresen. 2012 novemberében lett először bejegyzett színháza Vácnak.
Fekete Ágnes: Hogy lett színész?
Kis Domonkos Márk: Arra születtem. Nagyanyám mindig mesélte, hogy hároméves koromban felálltam egy sámlira a család előtt és mondtam valami gyerekversikét majd meghajoltam. A család csak nézett rám szépen, hogy milyen aranyos voltam, én meg azt mondtam nekik: tapsoljatok! Színész vagyok.
Góczán Zsolt: Hatéves korom óta lettem szerelmes a színházba. Még a nyaralásaink is ehhez igazodtak. Gyulára vagy más olyan helyre utaztunk, ahol szabadtéri rendezvények, előadások voltak. Belógtam ezekre a rendezvényekre és ott töltöttem azt a két hetet, amíg a szüleim nyaraltak. 1997-ben a váci református egyház fiataljaiból hoztam létre a Keresztyén Fiatalok Színházát, ami akkor még egy kicsit nagyképűen hangzott. 1997-től működött 2003-ig, amikor fölvettük a Fónay Márta Amatőr Színjátszó Egyesület nevet, illetve a Fónay Humánia Társulat megalakult, aminek Doma is a tagja lett. Egy kanapén ugrálva üvöltötte, hogy ő színész lesz. Végrehajtotta azt, amit gyermekkorában megálmodott.
A színház számomra szerelem, bár nincs hozzá semmiféle szakképzettségem. Építész vagyok. 2003-ban fogalmazódott meg bennem, hogy ennek a csapatnak tovább kell lépni szakmailag és akkor kapcsolódott be a munkába Kautzky Ervin és Kopetty Lia színészházaspár, akik teljesen megváltoztatták a színház iránti felfogásomat. Liáék mindig azt tanították nekünk, hogy mindig a néző a fontos, a színháznak emberközpontúnak kell lennie. Bárhová bemegyek egy színházba, ma már nem érzem ezt. Pont ezért Domonkossal arról beszélgettünk, hogy a nyitógálán álljunk ki a bejárathoz. Egyetlen színházban sem tapasztaltam, hogy az igazgató fogad az ajtóban. Miért ne lehetne nálunk bevezetni, hogy az igazgató fogadja, majd a végén, mint egy jó házigazda kikíséri a vendégeket. Mindenütt azt érzem, hogy csak a pénzről szól minden, addig vagy jó, kedves vendég, amíg fizetsz.
Fekete Ágnes: Hogyan kapcsolódik össze az egyház és a színház? Miért az egyház keretén belül indult? Van-e valamilyen jelentősége a keresztyénségüknek a színházban?
Góczán Zsolt: Doma és én is református keresztyének vagyunk. Ott nőttünk fel.
Kis Domonkos Márk: A lelkész úr is odajárt és benne volt a Magyarország messzire van című összeállításban, ami az ezeréves történelmünket mutatta be a honfoglalástól az akkori napjainkig.
Góczán Zsolt: Az ember tragédiáját a Madách színházban is bemutathattunk. Meghirdették a Madách programjai között és teltházat csináltunk vadidegenként.
Kis Domonkos Márk: Olyan előadásokat csinálunk, amelyek emberközpontú, szeretettel teljes értékrendet tudják képviselni és ez az üzenete átjön a színpadról. Fontos az, hogy milyen darabokat választunk ki és hogy milyen emberek játszák azt. A színész legyen jó színész és igyekezzék jó ember is lenni! Ha ez a kettő találkozik és egy ilyen színdarabbal párosul, akkor annak biztos, hogy sikere lesz, és a nézők megtöltik lélekkel és jókedvvel a nézőteret. A színház dolga az, hogy megállítsa egy kicsit az embereket és levegye a terhet a hátukról. Az a cél, hogy vegyük le a terhet, és jobb, boldogabb emberként tudjunk kimenni és folytatni a hétköznapokat.
Fekete Ágnes: Filmes korban élünk, de a színház azért más.
Góczán Zsolt: Az volt a célunk, hogy a doboz elől fölállítsuk az embereket. Sajnos elég rendesen folyik a népbutítás a médián keresztül és az emberek elé nincs alternatíva téve. Ezért örülök, hogy létrejött itt Vácon a színház.
Kis Domonkos Márk: A színháznak a miliője teljesen más. Itt ülnek a valóságos emberek. A vásznon nem lehet őket megfogni. Itt ugyanazt a levegőt szívjuk. Egyre több embertől hallom teljesen különböző társadalmi rétegekből, hogy elegük van a televízióból folyó valóságshow-kból.
Fekete Ágnes: Úgy érzem, óriási ereje van annak, hogy ez a pillanat most történik meg a szemünk előtt. Egyszeri és megismételhetetlen.
Kis Domonkos Márk: Legközelebb már nem lesz ugyanaz. Nem véletlen Shakespeare mondata, hogy "Színház az egész világ. Színész benne minden férfi és nő."

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A misszió lehetőségei és kihívásai Európában és a mai Magyarországon címmel tart előadást Steinbach József dunántúli püspök május 13-án, hétfőn este 18 órakor Sopronban, a Deák tér 2. szám alatt.

Az egyházak népszámlálás utáni jövőképéről tartanak könyvbemutatót és kerekasztalbeszélgetést ma délután 16 órakor Budapesten, a Reviczky utca 4. első emeletén. A beszélgetésben Fabinyi Tibor vezetésével Kránitz Mihály katolikus, Szűcs Ferenc református és Ittzés János evangélikus teológus vesz részt.

Evangélizációs estéket tartanak Takaró Károly szolgálatával május 13. és 15. között 18 órakor Cegléden, az Újvárosi gyülekezetben, a Kőrösi út 53. szám alatt.
Ugyancsak evangélizációs hét lesz pünkösd hetében, 13. és 18. között 19 órakor Nyírmeggyesen. Victor István igehirdetéseit az Európa Rádió is közvetíteni fogja. (www.euradio.hu)

A Tabulatúra Régizene Klub következő összejövetelének vendége az Ezüstlant énekegyüttes lesz Demjén András vezetésével május 13-án, hétfőn 19 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban.

A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon vándorkiállításának megnyitója május 12-én, vasárnap, a 10 órakor kezdődő istentisztelet után lesz Budapesten, a Szilágyi Dezső téri templomban.

A Meglepetés Színház Bibliai rögtönzések címmel tart előadást május 12-én 18 órakor Budapesten a III. kerületi Kórház utca 37. szám alatti Szent József Házban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 14. fejezetéből!

"És ezt mondván: Férfiak, miért mívelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk, és azt az örvendetes üzenetet hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól az élő Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és minden azokban valókat" (Csel 14,15)

Egy szó megértésében sokszor segít a magyar nyelv logikája. Így van ez a természetes szó esetében is. Mert nyugaton általában a natura szóból eredeztetik a természetes szót. Ez inkább az élet szóhoz áll közel. Például, amit a festők csendéletnek neveznek, azt a franciák halott természetnek hívják, ha szó szerint lefordítjuk. Teljesen más a logika, mert ott magát a mozgó életet nevezik természetnek. A mi szavunk a teremtő Istenhez vezet. Nem a naturális, nem a puszta létező a természetes, hanem az, ami mögött Isten cselekedetét látjuk.
Mi a természetes? Jóllehet nem könnyű erre a kérdésre válaszolni, nyelvünk gondolkodásunkat mégis a cselekedetek felé irányítja: az, ami az eredeti szerkezethez, eredeti feladathoz képest jön létre vagy alakul. Az ember természete az ember teremtettsége. Persze ezt nagyon sokféleképpen értelmezzük, hiszen Pál apostol például a természetesség elvével érvel a férfiak hosszú haja ellen a korintusiaknak. Jóllehet sokfelé az volt a természetes, például őseinknél is, hogy a férfiaknak hosszú a haja. Mégis van az emberben egy megmagyarázhatatlan ösztön, ami szokásokat, érzéseket, tanult és hozott gondolatokat egybemos, és kimondatja velünk: ez természetes, ez magától értetődő, ez így jó, ez megfelel az eredetinek. Teremtettségünkből az következik, hogy vágyunk a biztonságra. Szeretnénk valamire kimondani: ez természetes. Ha össze is keverjük a dolgokat, megvan bennünk a legalapvetőbb vágy a természetesség után. Ezzel a vágyunkkal lehet jól és rosszul bánni.
Az Apostolok Cselekedeteiben Lisztrában Pál és Barnabás olyan emberekkel találkoztak, akik számára az volt a természetes, hogy akinek gyógyító ereje van, az maga az isten. Ezért bikát akartak Pál apostolnak áldozni, és ő ezekkel a szavakkal akadályozta meg: mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk. Természetes emberek vagyunk, olyanok, mint ti. Nem akarunk nagyok lenni, nem akarjuk, hogy ünnepeljetek! Különös a mai celeb világban olvasnunk, hogy nem akartak istenek lenni, nem akartak elválni a természetes élettől. Hányan vágynak ma erre! A természetesség mindig valami bennmaradást jelent: jó értelmű beolvadást. Itt vagyok, közétek tartozom, egy vagyok a szokásos törvényekkel.
Az embernek a rossz ösztöne az, ami szeretné kihúzni őt a természeti törvények közül. A kígyó kísértésénél is elhangzik: olyanok lesztek, mint az istenek! Hány és hány ember zuhant így Ikaroszként a tengerbe. Jó érzés, hogy az istenek világába kerülünk, egy kicsit eloldódunk a földtől, mások leszünk, mint a többiek. De az igazán jó dolog az, ha természetesen, teremtett módon tudunk élni. Nem az a lényege ennek, hogy minél naturálisabbak legyünk. Nem egy állapotról van szó, hanem egy kapcsolatról. Éppen ez az, amivel többet mond a magyar nyelv erről az őselemi érzésről. És ez az, amit Pál apostol nagyon pontosan fogalmaz ott a Lisztraiaknak: Aki teremtette a mennyet és a földet, őhozzá térjetek meg! A millió hiábavaló áltermészetességből, a fűből, a fából, az istengyártó ösztöneitekből térjetek meg ahhoz az Istenhez, aki titeket teremtett. Álljatok vissza abba az eredeti viszonyrendszerbe, ahol Isten az Isten és ti emberek vagytok.
Ma sem lehet más az üzenet. Amikor számítógépek előtt ülünk, E-számokkal telepakolt ételeket eszünk csupán a gazdaságosság miatt, amikor az orrunknál fogva irányítanak bennünket csak azért, mert annyira elkényelmesedtünk, Isten szava ugyanaz: térjetek vissza a Teremtő Istenhez. A visszatérés útja számunkra a kereszt. Ha Krisztustól bocsánatot kérünk, megváltását elfogadjuk, olyan ez, mint egy természetfölötti palló, ami a szétrepedt természetet összeköti.
Pál apostol felolvasott történetének Lisztrában az lett a vége, hogy azok, akik isteníteni akarták, végül megkövezték. A rossz természetesség, ösztönösség tűzbe-vízbe dob. Gyűlöl és szeret. A valódi természetesség a roncsoló bűn helyett Krisztus szeretetét adja. Vele szelíden, természetesen közeledhetünk ehhez a világhoz és egymáshoz is. Ezt adja meg Isten! Ámen.