2013-08-28

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Közeledik az ősz, a tanév. Kicsit nosztalgiázva is még a nyárra tekintünk vissza, és ellátogatunk egy cserkésztáborba. Két hete tartották az úgynevezett Nemzeti Nagytábort. Ez a nyár egyik legrendkívülibb eseménye volt Ócsán. A hírekben nagyon keveset beszéltek róla, azt is kicsit fals módon, legtöbbször a katonaság és a politika színezetében. De a cserkészet valódi lényege egy nagyszerű gondolat: életre nevelni Isten segítségével. Nem egy homályos kápolnában magyarázzák a gyerekeknek azt, hogy jó az Isten, hanem azokkal a tapasztalatokkal, amit a természet embereként átélhet az ember. Kizárólag önkéntesekkel, lelkesedésből nevelnek. Négyezer gyereket így egybetartani fegyelmezetten, értelmes programokkal egy héten át, szerintem ez óriási teljesítmény. Azt gondolom, egyetlen másik szervezet sem lenne erre képes.
Most összeállítást hallhatnak a cserkész Nemzeti Nagytáborból. Hallhatják majd Solymosi Balázst, Balut, aki a tábor parancsnoka volt, Vidovich Kálmánt és Techet Gábort, Molnár Beátát és cserkészgyermekeket, fiatalokat.

Solymosi Balázs: Nyolcéves voltam, amikor a szüleim meghaltak. A barátom 1986-ban vitt el a cserkészközösségbe, amely akkor a tájfutó egyesület jelvénye alatt működött, de öreg cserkészek vezették. Mentünk a nyári táborba, ahol az erdő mélyén mindenki cserkésztisztelgéssel tisztelgett.
Fekete Ágnes: Mindez a rendszerváltás előtt?
Solymosi Balázs: Úgy van. Én egyszerre voltam úttörő és cserkész. Az iskolában úttörőként kellett az évnyitóra menni, hétvégén meg mentem a cserkészekkel a programokra, nyári táborokba. Nem volt rendes cserkészegyenruhánk, de mégis hordtunk egyenruhát. Mi piros-fehér kockás inget vettünk fel, mert ilyet kevesen hordtak akkoriban és így könnyű volt a gyerekeket megtalálni. 1989-90 körül maga a tájfutás már nem kötött minket annyira össze és az egész társaság valahogy szétrebbent, de a tagok jelentős része valahol cserkész lett a most már legálisan formálódó szervezeti keretek között.
Fekete Ágnes: Hogyan kerültél ilyen magas posztra?
Solymosi Balázs: Erre a nagyfelelősségű szolgálati helyre? Számomra a nevelőszülői ház, ahol laktam nagyon fontos volt, hiszen ők neveltek föl, de a cserkészet volt "a" közösségem nyolcéves korom óta, és azóta is ez az a közösség, ahol otthon vagyok. Ahogy az idő előrehaladt, a fejem lágya kezdett benőni, meg az Úristen áldásával tehettem a dolgomat, felelősséget kaptam a nyakamba. Vállaltam, és kaptam hozzá erőt és támogatást. Jelenleg a mai Magyar Cserkészszövetségben önkéntes tisztségviselőként a nevelésért felelős vezető vagyok. Nyolcezer gyerek nevelésben folytatott munkájáért felelek. Ehhez nagyon sok önkéntes munkatársam és egy fizetett irodai háttértámogatásom van. Számtalan juhász, bojtár, és terelőkutya dolgozik, s velük együtt vagyok felelős, számadójuhász, a Pásztor felé. Nem az én érdemem, hogy jól működik a cserkészet. Közösen csináljuk, a közös munkánk gyümölcse.
Fekete Ágnes: Száz éves a Magyar Cserkészszövetség. Mikor és hogy alakult?
Solymosi Balázs: A cserkészszövetséget az 1907 augusztusában rendezett első magyar cserkésztábortól számítjuk. Azonban a Magyar Cserkészszövetség, mint szervezet 1912. december 28-án alakult meg.
Fekete Ágnes: Miért épp akkor?
Solymosi Balázs: Az elején, papok, lelkészek, pedagógusok kezdték el a cserkészetet és a téli szünetben értek rá, hogy találkozzanak is. Száz évvel később azért nem akkora öröm, mert a két ünnep között senki nem ér rá. Nem könnyű egyensúlyt találni a család és az ünnepség között. Igazából mi táborozni szoktunk, a természetben vagyunk. Télen pedig egy tábor mégiscsak más kihívást jelent. Nehéz ez így.
Nemzeti Nagytábort nem sokat tartottunk. Terveztünk egyet 1940-ben Krasznahorkára, de az nem valósult meg a háború miatt. Terveztünk 1948-ban Csillebércre. És volt is tábor ’48-ban Csillebércen. De ez egy kicsit nehezebb ügy ennél, mert azt az úttörőkkel közösen szerveztük. A cuccokat mi vittük és ők vitték haza.
Fekete Ágnes: Ez tényleg így volt, hogy a cserkészek holmijait elvitték az úttörők?
Solymosi Balázs: Sőt, a cserkészek által a honvédségtől kölcsönkért holmikat is elvitték az úttörők és utána a cserkészeken verték le a honvédek, hogy hol a cucc?
Fekete Ágnes: Kik alapították a cserkészetet? Beszéltünk róla, hogy reformátusok és katolikusok is voltak benne.
Solymosi Balázs: Eredetileg Lord Robert Baden Powell, egy angolszász ember alapította, aki egy anglikán felekezethez tartozó katonatiszt volt. Magyarországon úttörőknek számítanak ebben a dologban: Králik László, piarista tanár, aki először lefordította az alapművet, amit BP megírt. Ő találta ki a cserkész szót, hogy magyarítsa az angol scout kifejezést. A reformátusoknál Megyercsy Béla, Szilassy Aladár, tanárok és orvosok, a piaristáknál Sík Sándor, illetve a zsidó felekezetben Bring Ede és Kránitz István kezdtek először foglalkozni a cserkészettel. Az alapításkor felnőttek jöttek össze és az a vicces helyzet állt elő, hogy aki először gyerekekkel csinált cserkészetet úgy, ahogy azt mi cserkészetnek hívjuk, idősebb vezető, fiatalabb gyerekekkel, gimnazisták fölső tagozatosokkal, ők az ötös számú csapat lettek, hiszen nem voltak meghívva erre az ülésre, mert oda csak felnőtteket hívtak. Így a református Budai Keresztyén Ifjúsági Egyesület lett az egyes számú csapat. Azután az alakulás sorrendjében ment a számozás.
Fekete Ágnes: Most meg sokan a régi számukat vették vissza és egy kicsit furcsa, hogy bizonyos számú csapatok hiányoznak.
Solymosi Balázs: Akik nyugatra menekültek, időnként megtartották a számot vagy a nevet. Van az emigrációban a 7. számú Erős Gusztáv Cserkészcsapat, ami tudjuk, hogy az Attila úton lévő 7. számú Verbőczynek a tagjaiból jött össze. Az egy, kettő és három számjegyű csapatok mind háború előtti jogutódok, a négy számjegyűek az újjáalakulás utáni alapításúak. Igyekszünk mindenhol segíteni, hogy a régi csapatot újraindíthassák.
A 1989-es újraalakuláskor, nagyon kemény vita támadt, hogy negyven év kommunizmusa után a vallásosság mennyire követelhető meg. Emiatt két cserkészszövetség jött létre. Az egyik azt mondta, hogy mi vallásos cserkészszövetség vagyunk, a másik azt mondta, hogy a vallás magánügy, nem baj, ha vallásos vagy, de nem tartozik ránk. Akkor ketten léteztünk egymás mellett. Nem volt köztünk harag, de mi kiálltunk amellett, hogy vallásos ifjúságnevelő mozgalom vagyunk és ezt a mai napig tartjuk. A felekezeti kérdés az úgy alakul, hogy heti százhatvanhét órát együtt vagyunk a táborban és egy órában külön megyünk, pont, amikor az Úr Jézussal kívánunk találkozni, merthogy sajnos ilyen világunk van. Vágyunk a közösségre, de nem kívánunk semelyik egyházzal sem szembemenni. Mi nem egy vallás, nem egy egyház vagyunk.
Fekete Ágnes: Én kívülről úgy látom, hogy nagyon fontos momentum ez az "ősember" -jelleg.
Solymosi Balázs: Így is lehet nevezni fontos nevelési eszközünket. Ez minden korosztályban máshogy van jelen. Az alsó tagozatos kiscserkészeket nem sátraztatjuk. Amikor cserkész lesz, akkor kimegyünk az erdőbe. Ott megtanítjuk, hogy mit ehetünk, és mit nem. Megismertetjük velük a növényeket, így meg tudják mutatni, melyik a málna, a szeder, a szamóca, az eperfa. Megtanítjuk, hogyan lehet a vizet tisztává és ihatóvá tenni. Megtanítjuk, hogyan kell a térképen tájékozódni. A következő korosztályt kószának hívjuk. Velük megismertetjük a mozgótábor szabályait. Mi kell neked? Mire van szükséged a táborozáshoz? Egy mozgó táborba nem viszel már annyi mindent. Viccesen azt szoktuk mondani, hogy a háromnapos és az egyhetes tábor között csak egy alsónadrág a különbség. A következő korosztályba az egyetemista korúak tartoznak. Nekik azt tanítjuk, hogy gyertek vissza a városba! Tudunk-e valami jót tenni, szociális, közhasznú munkát végezni a környezetünkben? Itt, és nem az erdőben kell valakinek lenni. Ott nagy szabadságban tudsz létezni, de itt helyt kell állni abban a közegben, ahol az életedet le fogod élni. Tanítjuk a gyerekeknek, hogy nem kell az erdőben állandóan lámpázni, mert világos van. Kapcsold le, várj három percet és mindent látni fogsz! A sötétség az nem ellenség és nem félelemkeltő, még a városban sem.

Vidovich Kálmán: A Jászberényi 298. számú Lehel vezér Cserkészcsapat parancsnoka vagyok. Itt pedig a Nemzeti Nagytáborban a 3. számú Hédervár nevű altábornak vagyok a parancsnoka.
A táborban, minden altábor egy városnevet kapott. Négyszázhatvanegy fő az élelmezési létszámunk. Mozgókonyhával négyszáznyolcvan emberre lehet fél liter űrtartalom számítással főzni. Abban az összegombolt duplasátorban vannak az élelmezési anyagok, amiket a központi logisztikától kapunk. Innen osztjuk szét a gyerekeknek.
Fekete Ágnes: Itt folyik a főzés?
Vidovich Kálmán: Itt csak teát vagy mosogatóvizet "főzünk".
Katolikusok, reformátusok és evangélikusok vannak ebben az altáborban. A történelmi hagyományoknak megfelelően a katolikusok nagyobb százalékban vannak jelen. A megérkezés egy kicsit a D-napra hasonlított, jöttek az őrsök, ledobták az embereket "ejtőernyővel", hogy akkor hajrá, építsétek, csináljátok! A törzsem kezd fáradni az állandó pörgésben. Tudjuk, hogy a Jóisten fogja a kezünket, csak az a fontos, hogy mi se engedjük el ezt a kezet! Mielőtt ezt a kezet elengednénk a pörgésben, kértem az országos elnökurat, hogy küldjön egy református lelkészt, akivel tudunk beszélgetni. Ő Szontágh Szabolcsot küldte és nagyon jól sikerült a beszélgetés. Le tudtunk ülni, és pihentünk fizikailag és szellemileg is. Egy mózesi Igét hozott nekünk, ami a mi táborunkban pont jellemző. Ugyanis öt rajtábor úgy indult el, hogy nincs rajtáborparancsnoka, de ahogy Mózes is ki lett választva a feladatra, itt is ki lettek választva a feladatra emberek, rábökéses módszerrel, és ők felnőttek a feladathoz! Csodálatos látni, hogy eredetileg csak az őrsével jött fiatal, aki még nem is végezte el a segédtiszti vezetőképzőt sem, most rajt vezet, és jól megy neki! Talán önmaga sem gondolja, hogy milyen munkát végez és addig a jó, amíg nem úgy gondol rá, hogy munkát végez.
Fekete Ágnes: Ha jól értem akkor a cserkészet egy nagyon távlatos időszemléletben számítja az időt.
Vidovich Kálmán: Számomra igen. Nyilván az itt levő gyerekekért is dolgozunk, de mondhatjuk, hogy önző módon a holnapért is. Mert majd nekem is lesznek gyermekeim és én azt szeretném, hogy majd tíz-tizenöt év múlva, amikor megszületnek és abba a korba jutnak, akkor legyen még nekik is cserkészet, mert számomra nagyon sok barátot, tudást, identitást adott és az életemnek meghatározó része lett. Szeretném, hogy nekik is majd az legyen! Hogy tudjanak dolgozni másokért, ne csak önmagukért és szép életük legyen! Számomra ezt adja a cserkészet. Cserkészvezetőként meg ezt próbálom visszaadni, beletáplálni a fiatalokba, hogy nemcsak az "én" a fontos, hanem a közösség is. A helyi közösség, az ország, a nemzet. És így tudunk boldogulni és előre jutni.

Fekete Ágnes: Ez az önzetlenség a főüzenet?
Vidovich Kálmán: A másokért való élet. "A cserkész, ahol tud, segít." Nekünk, cserkészeknek ebben nagyon könnyű dolgunk van, mert a legtöbb szabályrendszer tilt: tilos behajtani, megállni, a tízparancsolatban is: Ne ölj! Ne lopj! A cserkésztörvények viszont megengedőbbek. A cserkész ezt teszi: "A cserkész egyeneslelkű." "A cserkész, ahol tud, segít." "A cserkész másokkal szemben gyöngéd, magával szemben szigorú." Tehát lehetőséget biztosít, Ugyanaz, mint a Tízparancsolat, csak gyerekbarát változatban mondja el ugyanazt az üzenetet, ami így jobban emészthető.
Nagyon egyszerű példa: sokan azt gondolják, hogy hóra, vízre nem lehet tüzet rakni. Pedig lehet. Megvan a megfelelő technológia hozzá. Azáltal, hogy valaki tud hóra tüzet rakni, más lehetetlen problémának is neki tud menni, és nem mondja, hogy ezt nem lehet megcsinálni. Így sokkal pozitívabb gondolkodása lesz és hasznosabb tagja lesz a társadalomnak. Valójában a cserkészet a felelős állampolgárok neveléséről szól. Nyilván nem mondjuk a gyermeknek, hogy mi most belőled felelős állampolgárt nevelünk. Itt van a kezünkben a balta és embert faragunk belőled! Olyan feladatokat, olyan programokat teszünk elé, aminek a végrehajtása, átélése, megélése segítségével kialakíthatja azt a készségkészletét, amivel az életben később ezen gondolkodás mentén más problémákat, más feladatokat is meg tud oldani. Itt nem olyan programot adunk a gyerekeknek, amin csak részt kell venni, hanem feladatokat adunk nekik. Mindenkinek a saját korának megfelelő feladatot adunk, ami kihívás nekik. Cselekedve tanulás által nevelünk. Építünk egy szerszámtartót, ami például itt van. Építés közben a gyermek tanul csomót kötni, megtanul valamit létrehozni a két keze munkájával, és megtanulja balesetmentesen tárolni a szerszámokat. Miközben, akik együtt építették, beszélgettek, nevetgéltek. Otthon majd elmesélik, hogy ezt csináltuk, azt csináltuk, és azt is halljuk, hogy milyen élményeket hoztak létre.
Itt. a Ludovika Akadémia valamilyen kiképzőterületén vagyunk és katonák segítenek minket. Ők csodálkoznak, hogy napi tizenkét órát dolgozunk vidáman, lelkesen és van kedvünk közben nevetgélni, énekelni. Egyik katona, a szakaszvezető úr azt mondta: "csodálatos, amit ti itt műveltek. Csináljatok még ilyet és jövök, segítek nektek."
Fekete Ágnes: Azt látom, hogy mindig minden kacajjal történik.
Vidovich Kálmán: Mindenki tudja, hogy ugyanazt a feladatot el lehet végezni sírva, unottan is. De ha már csináljuk, akkor csináljuk jól és vidáman! A vidámság ragadós. Rám is átragadt, mert azért a táborépítésben elfáradtam, meleg volt, ellankadtunk, de voltak itt segítő lelkészurak, akik hozták a történeteiket, helyre tettek minket. Jöttek a gyerekek nevetgéltek, ez átragadt ránk. Egy kicsit mi is visszamegyünk a korban, és gyereknek érezzünk magunkat. Ez mentális pihenés is nekünk a munka mellett. Nyilván fáradtak leszünk, amikor hazaérünk, és nagyon örülünk, hogy túl vagyunk rajta és nem volt baleset.
Fekete Ágnes: Gratulálok!

Molnár Beáta vagyok Kárpátaljáról, Csapról.
Fekete Ágnes: Itt van most a Kárpátaljai csapatban?
Molnár Beáta: Igen.
Fekete Ágnes: Hány cserkész van Kárpátalján?
Molnár Beáta: Negyvennégyen érkeztünk Kárpátaljáról. Munkácsról, Csapról, Beregszászból és Nagyszőlősről. Munkácson van a legnagyobb cserkészcsapat. Két éve működünk újból. Túl vagyunk két csapattáborunkon, egy kiscserkész tanyáztatáson és most itt volt a lehetőség arra, hogy a Nemzeti Nagytáborba eljöjjünk, aminek nagyon örültünk. Magyarországiak, erdélyiek, felvidékiek – nagyon jó érzés így együtt látni mindenkit. Olyan felemelő, amikor ugyanazokat a játékokat ismerjük és tudjuk. Ha megszólal egyikünk, a másik azonnal érti, hogy miről van szó, nem számít, hogy a Kárpát-medence melyik pontjáról érkeztünk. Amikor az egész nagytábor egybegyűlik, az valami gyönyörű. Köszönjük a szervezőknek ezt a rengeteg munkát, amit beletettek ebbe a táborba.
Fekete Ágnes: Mi a jó a cserkészetben?
Molnár Beáta: Mostanában talán még fontosabb az, hogy nemcsak az otthoni számítógépes játékok vannak, hanem érdemes kimenni a természetbe és saját kézzel készíteni valami táborépítményt, egy asztal vagy egy lócát… Jó, hogy közösségben vagyunk és megismerjük egymást. Olyan kapcsolatokat tudunk építeni, ami másként nem sikerülne.
Fekete Ágnes: Otthon is ugyanilyen nomádtáborokat sikerül szervezni az erdőbe?
Molnár Beáta: Mindig az erdőbe szervezzük a táborokat. Mindig más terepet választunk ki és próbáljuk bemutatni Kárpátalját a gyerekeknek.
Fekete Ágnes: Könnyű ott ezt megszervezni? Mert itt elég sok szabály van.
Molnár Beáta: Próbáljuk betartani ezeket a szabályokat, bár nagyon nehezek, de eddig még sikerült minden!
Fekete Ágnes: Szóval akkor ott sem egyszerű mindent szabályosan tenni?
Molnár Beáta: Rengeteg szabály van.
Fekete Ágnes: Kárpátalján a cserkészet elsősorban református, vagy vegyesen vannak?
Molnár Beáta: Inkább vegyesen vannak. Nagyon fontos az egyház is a cserkészet életében, hiszen Isten, haza és embertárs szolgálata a főelv. Egyházhoz nem kötődik, de persze benne vannak a munkában az egyházak is.
Fekete Ágnes: Csapon ez hogyan van?
Molnár Beáta: Most például volt egy cserkészsüti akciónk. A katolikus egyház kapott egy plébániát, ami felújításra szorul és a sütivel támogattuk a katolikus plébánia felépítését.
Fekete Ágnes: Ökumenikus süti a plébániáért!
Molnár Beáta: A másik, hogy decemberben Tiszasalamonban fogadtuk a betlehemi lángot, a mi csapatunk, a 3. számú Gróf Széchényi István Cserkészcsapat volt az ünnepség a patronánsa.

Tábortűz
Fekete Ágnes: Csak ti ketten vagytok a Vajdaságból?
Zelenka Antal: Itt mindenki a Vajdaságból van.
Teleki Hunor: Most egy játék volt, hogy a nadrágunkból kilógó kendőket kellett kihúznia az őrsvezetőnek. Ha mi húztuk ki az ő kendőjét, akkor ő meghalt.
Teleki Krisztián: Kaptunk tésztát, amit meg is ettünk.
Fekete Ágnes: Egy őrsben vagytok?
Zelenka Antal: Mi vagyunk a Kobra őrs. A Vajdaságban néhányunknak saját őrsünk van.
Varga Norbert vagyok Temerinből. Nagyon jól érzem magam. "A cserkész mindig vidám és meggondolt." Vidámság az bőven van, de unalom egy csepp sem. Összekovácsol minket a játék és az éneklés.
Fekete Ágnes: Hány cserkész van?
Varga Norbert: Negyven-ötven. Két csapat.
Fekete Ágnes: Hol van Temerin?
Varga Norbert: Tőlünk délre, húsz kilométerre a legközelebbi nagyváros, Újvidék.
Fekete Ágnes: Otthon volt tábor?
Varga Norbert: Volt egy Vajdasági Nagytábor, ott voltak horvátországi felderítők is, négyen. És jó pár személyt sikerült megfogni az ottani élettel, ahogy a cserkészetet bemutattuk nekik. A természetben több napon keresztül ez az igazi!

Gyuráki Emma: Én nagyon szeretek járni. Hét éve vagyok cserkész.
Varga Norbert: Tegnap este BP tábortűz volt az altáborunkban, ami olyan, hogy az őrs ül össze és beszélgetünk, és kisebb játékokat játszunk.
Teleki Hunor: Azt is el lehet mondani, hogy mi az a BP tábortűz.
Varga Norbert: A tábortűznél együtt szokott lenni az altábor, vagy csak a raj és lelki dolgokkal is foglalkozunk.
Fekete Ágnes: Mi az a BP?
Zelenka Antal: Robert Baden-Powell nevének a rövidítése. Ő alapította meg a cserkészetet. BP összeszedett néhány fiút és elvitte őket táborozni.
Teleki Hunor: Aztán kezdtek a lányok is járni cserkészetre.
Fekete Ágnes: Csináltatok valami tábori építményt?
Teleki Krisztián: Asztalt.
Teleki Hunor: Padot.
Zelenka Antal: Fákat összekötöztünk különféle csomókkal.
Teleki Hunor: Lavórtartót és cipőtartót is csináltunk.
Gyuráki Emma: Szappantartót.
Zelenka Antal: Ing-akasztót.
Fekete Ágnes: Hányféle csomót tudtok?
Zelenka Antal: Tíz-tizenöt félét.
Teleki Krisztián: A nevüket nem tudjuk, de meg tudjuk csinálni őket.
Fekete Ágnes: Köszönöm szépen. Sok sikert! És jó munkát!
Ének
Cserkész: Lesz egy nagy hadijáték. Mindenkinek a lábán lesz egy lufi és azt ki kell kipukkasztani. "Forradalom" címszó alatt.
Cserkész: Aztán felállítunk egy nagy Lánchidat. Mindenki fon bele egy láncszemet és a láncot felhúzzuk egy építményre.

Techet Gábor: A Csapatunk tábortüze lesz, mert ma a csapatok napja van. Minden csapat külön tölti az estét és együtt tábortüzezik. Egyébként itt őrsönként vannak együtt a gyerekek. Próbálom őket látogatni naponta, hogy lássam az altáborokban, hogy vannak. Rajokba vannak beosztva a Kárpát-medence és a világ minden tájáról van együtt egy-egy őrs. Amennyire láttam élvezik a tábort, bár nappal nagyon meleg van, éjszaka pedig hideg.
Fekete Ágnes: Mi a jó a cserkészetben?
Techet Gábor: Ez egy nagyon színes életforma, amire rá kell érezni. Mondhatnám egy kellemes betegségnek is. Egy idő után, ha valaki nem "gyógyul" ki belőle, akkor már nem is tud kiszállni, mert elkapja a hév. Örömöt jelent számunkra ez az önkéntes mozgalom. Mi vezetők is önkéntesen dolgozunk. A gyerekek arcán lévő mosoly a fizetségünk. Amikor előző éjszaka alig aludtunk, mert a mostani program előkészítésén dolgoztunk és utána látjuk az arcukon, hogy jól sikerült, ez elég nekünk. Ez ad erőt a következő napra. Fáradtak is vagyunk. Én is tizenhét éve vagyok benne. Emlékszem, az elején csak azt láttuk, hogy a nagyfiúk csinálják a programokat. Aztán átfordult és továbbadták. Egyik rajtársam fogalmazta meg jól: ő tíz évig kapott és most tíz évig szeretne adni. Mindig számolta, hogy még mennyi van hátra, nem mintha lelkesedését vesztené, de nagyon viccesen tudta ezt megfogalmazni.
Fekete Ágnes: Hogyan látod a hit és a cserkészet kapcsolatát?
Techet Gábor: A cserkészet alappillére a hit, illetve az Istennel való kapcsolat, illetve más országokban ezt máshogy fogalmazzák, de itt Közép-Európában alapvetően a kereszténység. A napi rutinban is benne van a reggeli, esti és az étkezések előtti ima, illetve a tábor programjában is megjelenik a lelki tartalom. Délelőtt volt tegnap a korosztálynak megfelelő szinten beszélgetés, szimbólumkeresés, elmélkedés. A magyar cserkészet két fontos pillére a keresztény hit és a magyar kultúra ápolása. Ez kiemelten fontos más országok cserkészetéhez képest.
Fekete Ágnes: Miért, máshol hogy van?
Techet Gábor: BP mondta, amikor 1933-ban itt volt Gödöllőn, hogy a magyar cserkészek azok, akik igazából megvalósították azt, amit ő eredetileg kitalált. Az unokája 1993-ban az emléktáborban megerősítette ugyanezt. Az alapítónknak is nagyon erős hitélete volt, de ezt senkire sem erőltetette rá. Azonban úgy vezette a fiúkat, hogy észrevegyék, bizony ott van az életében és nagyon fontos. Tanulni is úgy tanulunk, hogy nem is vesszük tulajdonképpen észre. Játszva tanulunk. És a hitet is így tudjuk belecsempészni a mindennapokba, teljesen természetes része a mindennapoknak a hitünk megélése.
Mind a három raj, aki most jelen van a csapatból egy kis jelenetet ad elő és rengeteg énekkel és tábortűzi játékkal tűzdeljük meg ezt az estét. A jókedv biztosított!

Fiúk fel a fejjel a harsona zeng,
Álljunk csatasorba vidáman!
Ránk vár a világ ez a harc a mienk,
Katonái vagyunk valahányan!
Jó fegyverünk, izmos karunk,
Égő szemünk, s vidám dalunk!
Amerre nézünk, megterem,
A győzelem a győzelem!

Fiúk fel a fejjel az óra közel,
Kel a magyar éjben a hajnal.
Most kell az erős kar, a férfiú-mell,
Ezeréves acél-akarattal.
Zúg, mint a harci trombita:
A Lomnic és a Hargita,
Értünk kiált, felénk süvölt
Az ősi föld, a drága föld.

Szabadba fiúk! A nap arca nevet,
Ott pezsdül a friss, tüzes élet.
Járjuk be a mezőt, meg a rengeteget,
Szabad ott a szabadban a lélek!
Ott szemben, szívben tiszta láng,
S az Isten arca néz le ránk.
Lehelletén ott megterem
Erő, szabadság, győzelem!

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A jövő héten elkezdődik az új iskolaév. Az országos református tanévnyitó augusztus 31-én, szombaton 10 órakor Csopakon lesz. A Nemzeti Tanévnyitót szeptember elsején, vasárnap 16 órakor a fennállásának 475. évfordulóját ünneplő Debreceni Református Kollégiumban tartják. A 2013/2014-es tanévet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitja meg.

A Bakonyi Reformátusok Negyedik Találkozóját tartják közös szabadtéri istentisztelet keretében szeptember elsején, vasárnap 15 órától a bakonyszentkirályi általános iskolában.

Októberben rendezik meg a Szentháromság Istent dicsőítő költők tizedik találkozóját Ajkán. Erre az összejövetelre egy-egy két perces verssel lehet jelentkezni. (Sándor József 8500 Pápa Gróf út 44.)

A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség és az Apológia Kutatóközpont nyolcrészes hitvédelmi sorozatot indít szeptembertől. Jelentkezési határidő: szeptember 5.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Zsoltárok könyve 31. fejezetéből!

"Legyetek erősek és bátorodjék a ti szívetek mindnyájan, a kik várjátok az Urat!" (Zsolt 31,25)

Az István, a király darab felújítása kapcsán olvastam a következő mondatot a világhálón: "a mai, politikailag kusza és megosztott Magyarországon bátor dolog hozzányúlni a szent tehenekhez." Magyarán, bátor dolog valamiről, ami különleges volt, valamiféle szentségben élt az emberek fejében azt mondani, hogy annak nincs is jelentősége. Szerintem ez minden, csak nem bátorság. Bátor dolog Indiában belerúgni egy tehénbe? Talán ha elképzelünk egy embert, aki ezt megfogadta, és fogadását így tartja be, aztán még börtönbe is kerül, azt mondhatnánk bátor dolog. De valójában inkább ostobaság. Van bennünk egy buta gondolat, hogy az a bátor, aki valami olyasmit csinál, ami a többiek ellenkezését váltja ki. Meg meri tenni… mondjuk sokszor. Persze a mai nagy provokátorok mögött azért nagyon sok "biztonsági őr" áll. Mintha egy artista azt mutatná, hogy biztonsági kötél nélkül ugrik, valójában azonban ott van minden védelmi eszköz, csak az elkápráztatott nézők nem látják. Semmit nem kockáztat, csak megvezeti a népet. Nem ez a bátorság.
Hadd alakítsam át a sajtóból felolvasott mondatot: A mai politikailag kusza, megosztott Magyarországon legyetek erősek, bátorodjék meg a szívetek, akik várjátok az Urat! Egészen különös, hogy a várakozással hozza a zsoltár összefüggésbe a bátorságot. Egy férfire, aki egy virágszállal a kezében órákon át vár valakit, igazán nem mondjuk, hogy bátor. Pedig lehetséges, hogy a dolgok mélyén ő a legbátrabb. Méghozzá azért, mert nagyon hisz egy kapcsolatban. A várakozás a világ legbátrabb cselekedete. Ahhoz kell igazi lelki erő, hogy az ember higgyen abban, amit nem lát. Abban a pillanatban, amikor az ellenkezőjét érzem és tapasztalom, mégis higgyem el, hogy nem ez az igazi valóság! Én magam is nagyon elkeseredett voltam néhány hete. Azt éreztem, becsaptak, félrevezettek, egyedül maradtam. Emlékszem arra a napra, amikor az utolsó csepp is belepottyant a pohárba, valaki meghazudtolt. És én csak álltam, álltam, még a gyomrom is felmondta a szolgálatot. Rettenetes érzéseknek tud az ember lelke otthont teremteni. Hiába tudta az agyam, hogy Isten tenyerén történik minden. Ő nem hagy el, ez egészen biztos, hiszen már annyiszor tapasztaltam, hogy lehetetlen helyzetekből is kihozott. Ez a gondolat azonban nem jutott el a lelkem mélyére. Egyszerűen beborított a rossz tapasztalat. Akkor nem volt bátorságom többet látni, mint amit érzékeltem. Nem voltam várakozó ember. És szinte éreztem, ahogyan a gyomromba szállt a gyávaság lelke, a félelem, a kétségbeesés. De minden gödörből ki lehet jutni, ahogyan mondani szoktuk: ezt bátran állíthatom. Ez nem azt jelenti, hogy félnék kimondani, hanem hogy biztosan így van. A bátorság lényege a biztonság: Tudom. Nem a felszíni érzésekben imbolyogva, hanem a tudatalattimig átjár az, hogy védelem alatt állok, mert Isten gyermeke lehetek. Gondoljuk el, Jézus tanítványainak milyen hosszú tanulási folyamatra volt szükségük, mire bátorsággal mehettek akár a halálba is. Ez csak Jézus erejéből lehetett. Mert miféle iskolába járhatott Péter, hogy a vagdalkozóból, nagybeszédűből, fogadkozóból egyszerre egy önként mártírhalált vállaló ember lett. No, ez a bátorság! Nem a provokátor, nem a szent tehénbe rúgó ember a bátor, hanem az, aki vár. Hagyja Istent, hogy alakítsa őt szíve szerint. Ezt a jószívű, várakozó lelket adja nekünk Isten! Ámen.